Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A vízihulla, aki átverte a nácikat (18+)

#Podcast

2021. december 10. Hihetetlen Történelem

A második világháborúban sok technikai újdonságot bevetettek, például az Enigmát, a V2-t és az atombombát, de talán még ezeknél is meglepőbb eszközhöz fordultak a britek! Két ügynök ugyanis azt vette a fejébe, hogy egy holttestet használnak fel annak érdekében, hogy eltereljék az ellenség figyelmét a szicíliai partraszállásról. Hogy sikerült-e? Hallgassátok meg a rendkívüli akció történetét!

 A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy rövid, képes összefoglalót láthattok:

mincemeatbanner-image-1024x361.png

the_staff_of_section_17m_in_room_13_in_the_admiralty_basement.jpg

A brit Admiralitás londoni (17M) 13-as számú titkos részlegén merült fel először az ötlet, hogy véghez lehetne vinni egy elterelő hadműveletet, ami segítené a szicíliai partraszállás megvalósítását.

ian_fleming_wartime_naval_officer_and_the_creator_of_james_bond_seen_here_in_room_39_of_the_admiralty_the_nerve_center_of_british_naval_intelligence.jpg

Ian Fleming is a hírszerzésnél dolgozott, ő állított össze egy 51 pontból álló listát, ami különböző ötleteket tartalmazott a németek megtévesztésére. A lista 28. pontja arról szólt, hogy egy pilótának beöltözött személyt titkos iratokkal ledobnak ellenséges vizeken, majd a partra mosott holttestnél a németek megtalálják a hamis tervekről szóló iratokat. Ian Fleming leginkább a James Bond karakter megalkotásáról ismert, az általa írt számos kémregény alapjait személyes tapasztalataiból szerezte.

charles_cholmondeley.jpg

A Vagdalthúsnak elkeresztelt hadművelet kidolgozásával két ügynököt bíztak meg, Ewen Montagu-t és Charles Cholmondeley-t. A legnehezebb feladat talán a holttest beszerzése volt. Olyan halottat kellett találni, aki fiatal férfi volt, nem volt semmilyen testi rendellenessége, nem voltak rokonai, és úgy halt meg, hogy azt könnyen lehessen azonosítani fulladásos halálnak is. Az ügynökök sorra járták London hullaházait, végül nagy sokára megtalálták a számukra tökéletes holttestet. Az illető foszformérgezésben halt meg (öngyilkosság volt).

snapshot_of_major_martin_s_fiancee_pam_that_was_part_of_the_papers_planted_on_his_body.jpg

Meg kellett alkotniuk a halott őrnagy személyiségét, akit William Hynd Norrie Martinnak neveztek el. Nevét egy élő, Amerikában szolgáló tisztről kapta. Zsebeibe és az aktatáskájába olyan leveleket tettek, amik erre a képzeletbeli életre utaltak. Az állítólagos Martin őrnagy történetébe egy szerelmi szálat is belefűztek, a menyasszony szerepére a titkosügynökségnél dolgozó nők pályázhattak fotók beküldésével. Végül Jean Leslie nyert a fenti képpel, ami akkoriban kimondottan pikánsnak számított. Ezt a fotót a halott zsebében helyezték el.

false_letter_from_admiral_louis_mountbatten_to_admiral_of_the_fleet_andrew_cunningham.jpg

"William Martin" több fontos levelet vitt aktatáskájában, többek között tábornokok közötti személyes levelezéseket is. A levelek tartalma több helyen burkoltan arra utalt, hogy 1943 nyarán a partraszállás Görögországban és Szardínián fog bekövetkezni, és Szicília csak a fedőterv, amivel el akarják terelni a németek figyelmét.

some_of_the_effects_included_on_major_martin_s_person_as_part_of.jpg

A halottnál elhelyezett tárgyak egy része. A bőr akasztónak az volt a célja, hogy az aktatáskát a testhez rögzítse, mivel félő volt, hogy az akció során a víz elsodorja a testtől a fontos iratokat.

identity_card_for_captain_acting_major_william_martin.jpg

Azért, hogy Martin őrnagy új igazolványán legyen némi kopás, Ewen Montagau szabadidejének egy részét azzal töltötte, hogy a nadrágja szárán koptatta az igazolványt. A ruhák beszerzése sem volt egyszerű. A haditengerészet szabósága elkészítette a ruhákat, azonban ezek sem tűnhettek vadonatújnak a holttest partra érkezésekor, ezért Cholmondeley a következő hónapban maga hordta a kabátot.

charles-fraser-smith_orig_q_james_bond.jpg

Charles Fraser-Smith a Q részlegen dolgozott, és speciális kütyük kifejlesztéséért felelt. Az ő feladata volt, hogy tervezzen egy olyan eszközt, amiben a holttestet kényelmesen lehet szállítani, elfér egy tengeralattjárón és le lehet lassítani a test oszlásának folyamatát. A James Bond-rajongóknak ismerősen csenghet a Q részleg elnevezés, mivel Ian Fleming innen vette a könyvekben és filmekben is szerepelő Q ügynököt, aki mindig speciális kütyükkel látta el James Bondot.

image007.jpg

A holttestet szállító fémhenger egyik végét hegesztett fallal zárták le, a másikat viszont légmentesen záródó és gumiszalaggal tömített acélajtóval. A cső mindkét végére egy hordozófület helyeztek. Mivel a gyors bomlási folyamatról főleg az oxigén tehetett, ezért azt találták ki, hogy szárazjeget raknak a holttest mellé, ami egyrészről hűti azt, másrészről a tartályban található oxigént kiszorítja onnan, így légmentesen tudják lezárni.

the_corpse_of_glynd_r_michael_fully_dressed_and_outfitted_as_major_william_martin.jpg

Az útra kész, felöltöztetett holttest. A bakancs felhúzása volt a legnehezebb feladat, mivel a fagypont közeli hőmérsékleten tárolt testnek derékszögben merevedett meg a lábfeje. A lábbeli felhúzásához felmelegítették a holttest lábát, és úgy már sikerült felhúzniuk a bakancsot.

cholmondeley_pronounced_chumley_and_rnvr_ltcdr_ewen_montagu_driving_major_martin_from_london_to_holy_loch.jpg

A holttestet Londonból kellett Skóciába szállítani, ahol a tengeralattjáró állomásozott és ahol felvette a "csomagot". A képen a Vagdalthús-hadművelet két ügynöke a hengert szállító furgon mellett.

the_racing_driver_jock_horsfall_enjoying_a_cup_of_tea_in_the_back_of_the_van_taking_the_body_to_scotland.jpg

A 600 kilométeres fuvart egy éjszaka alatt kellett lebonyolítani, ezért egy autóversenyzőt bíztak meg a furgon vezetésével. A Skóciába vezető izgalmasra sikeredett, egyszer majdnem balesetet szenvedtek, egyszer pedig véletlenül keresztülhajtottak egy körforgalom közepén. (A képen az autóversenyző a hengeren ül a furgon hátuljában és teát iszik.)

british_s-class_submarine_hms_seraph_probably_in_scotland_aug-sep_1942.jpg

A hengert elhelyezték a Seraph nevű tengeralattjárón, és Spanyolországig utaztak, ahol Huelva mellett az éj leple alatt vízre tették Martin őrnagyot a megtévesztő iratokkal. Az aktatáska és tartalma először a spanyol haditengerészethez került, de mindenhol voltak beépített ügynökök, és végül sikerült rövid időre megszerezniük a táska tartalmát a németeknek.

wiliam_martin_burial.jpg

Hitler és a német hírszerzés emberei elhitték a levelek tartalmát. A következő hónapokban megerősítették Görögország védelmét, csapatokat vontak át a Balkánra, és ezzel párhuzamosan elhanyagolták Szicília megerősítését. 1943 nyarán a Husky hadművelet során a szövetségesek 160 000 emberrel partra szálltak Szicíliában. A katonák közül több mint 153 000 fő életben maradt, így világháborús szinten kimondottan sikeres hadműveletről beszélhetünk, ami főleg a Vagdalthús hadművelet elterelésének volt köszönhető.

A lehetetlen történet hőse a walesi hajléktalan Glyndwr Michael lett, akinek a holttestét felhasználták az akcióban, és akinek a sírfeliratát a háború után így egészítették ki: “Glyndwr Michael, szolgált William Martin őrnagyként."

dfdf.jpg

A Vagdalthús hadműveletet feldolgozó filmet januártól meg lehet tekinteni a Netflixen, Colin Firth főszereplésével.

Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

Képek forrása: nww2m.com; wikipedia.org; historywithatwist.wordpress.com; erenow.net; ww2db.com; imdb.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6616774404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.12.10. 19:30:48

ez már annyira dokumentálva van, hogy lehet, nem is igaz :)

gigabursch 2021.12.10. 20:16:07

Zseniális, durva és elborzasztó.
Nomeg meghökkentő.

De egy kovács nem kovács.
Fel se merült bennük a kontroll???

BölcsÉsz 2021.12.10. 21:28:24

@gigabursch: Szokott beképzeltségükkel nem feltételezték, hogy be lehet őket csapni. Nem értek a témához, nem tudom mennyire lett volna észszerű ez a változat, de a britek valóban partra akartak szállni Görögországban, vagy ott is.
Ez magánemberekkel ugyanígy megtörténik. Minél "rafináltabb", vagy "nagyobb" ember valaki, annál kevésbé hiszi el, hogy őt be lehet, vagy be merik csapni.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.10. 23:47:05

Egy dokuban láttam, hogy állítólag az MI6 komoly szerepet játszott abban, hogy a németek olyan hamar felszámolták SOE-t. Valszeg megunták, hogy a lelkes amatőrök bezavarnak a profi titkosszolgálatok műveleteibe..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.11. 02:39:40

Haha, nagyon jó, korabeli Dzsémsz Bond.
A női hölgy (Jean Leslie, ez is eléggé férfinévnek tűnik...) a vízparton simán Drew Barrymore is lehetne.
:D

citrix 2021.12.11. 10:49:04

Az akció sikeréhez nagyban hozzájárult Hitler dilettáns gondolatmenete. Nem vett tudomást a szövetségesek csapatmozgásinak valós irányáról és valószínűsíthető célpontjáról: Szicília. A tábornokai hiába hívták fel figyelmét, őt megerősítette hitében a "megtalált" hullánál levő "titkos" haditerv és iratok. A Führer nem az a fickó volt akinél érvelni lehetett tényekkel és logikával... Így járt.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.11. 12:09:33

@citrix:

Viszont pl. az ardenneki áttörést '40-ben a tábornoki kar jó része ellenezte, és kivitelezhetetlennek nyilvánította. Később a kaukázusi hadműveletek idején pedig két tábornok javasolta már a hadműveletek megindulása után Sztálingrád megszállását. A Hitler közhiedelemben élő Sztálingrád mániája annyira nem létezett, hogy az eredeti tervekben sem szerepelt a város megszállása.

Indriq 2021.12.11. 12:11:40

Nekem ez kicsit olyan utólagos belemagyarázás, ha sikerül, akkor minden így volt eltervezve...
Ha a szicíliai invázió nem sikerült volna, akkor ez a story a fiókban maradt volna/ ha megtudják a németek az igazi helyet

¿Qué tapas hay? 2021.12.11. 22:40:03

Akármennyire is zseniális volt a darálthús a maga nemében, de ez csak egy volt a szicíliai partraszálláshoz tartozó elterelő/dezinformációs műveletek sorában; aminek a kimenetelét még a szövetségesek is bizonytalannak tartották.

omron 2021.12.12. 10:07:10

@BölcsÉsz: Az Enigmával is befürödtek. És jöttek a kudarcok, amiből lehetett volna következtetni, de nem. Bármi más magyarázat elfogadhatóbb volt, mint a saját zsenialitásukban kételkedés.

slowmotion 2021.12.16. 18:32:48

hú, azért McDonald kisasszony se úgy néz már ki, mint a Trainspottingban...

amúgy: értem én, hogy a cél szentesíti az eszközt, de b+, ez nagyon beteg volt...

Örömhernyó 2021.12.17. 05:59:31

@BölcsÉsz: Nyilván ez a hullás megtévesztés csak egy része volt a szicíliai invázió előkészítésének. Ez a sztori terjedt el, mert ez az, ami elég bulváros.

A németeknek nem állt rendelkezésére végtelen erőforrás, katona, tank, hadihajó. Úgyhogy a szövetségesek valahol csak partraszálltak volna végül. Franciaországban tervezett partraszállással kapcsolatban csak azt kellett elhitetni, hogy pár száz kilométerre a valós helyszíntől lesz az akció, Calais-nál. Európa déli fele, a Mediterrán partok jóval hosszabbak, tagoltabbak, jóval kevesebb német erő állomásozott ott. Nem volt azért annyira nehéz egy gyengébben védett rést csinálni ott a partraszállásnak.
Olaszországban azért véri hugyoztak a szövetségesek így is.

Más: Colin Firth minden filmben ugyanazt az arckifejezést hozza, színészi képességei ném túl fejlettek. Csak mivel átlag pufók apu arca van, ezért nem sorolják Bruce Willis, Sylvester Stallone, Steven Seagal mellé.

@éppnászos: Persze az a legvalószínűbb, hogy valójában egy komplex elterelő művelet egyik, kémregénybe illő kis mozzanata volt ez a holttesttel megtévesztés, de ezt fújták fel, mert a többi művelet unalmas, civilek számára nem annyira érthető lenne.

@Indriq: Igen, valószínűleg harminc ilyen titkos műveletből egy jött be, ha az elég kémregénybe illő volt, akkor fennmaradt a nyugati folklórban.

@omron: A németeknél azért a józan ész nem hiányzott. Ahol hiányzott a józan ész, az egy kefebajuszos osztrák festő feje volt. Sajnos ő volt a farok, ami csóválta az egész katonai vezetést.
Tipikus tudálékos civilként beleszólt a legapróbb taktikai részletekbe is. Ha hagyta volna, hogy a tábornokai csinálják a dolgukat... Akkor is vesztenek, de kisebb veszteségekkel.

jamboox 2021.12.26. 10:47:44

Mi értelme lett volna Szardínián partra szállni? Egy szigeten?
süti beállítások módosítása