Holodomor - éhhalál Ukrajnában

#Podcast

2021. augusztus 12. Hihetetlen Történelem

1932-33 az ukrán történelem egyik legsötétebb időszaka. A Szovjetunió tagállamaként Ukrajna alá volt rendelve Sztálin rendelkezéseinek. A kommunista diktátor elrendelte a gazdaságok kolhozosítását és a gabonatermés kötelező beszolgáltatását. Tízezrével küldték az ukrán vidékre a szovjet hatalom embereit, hogy könyörtelenül behajtsák a parasztságon az előírt gabonamennyiségeket. A bolsevikok az ukránoktól minden élelmüket elvették, a padlásokat is lesöpörték elrejtett élelem után kutatva. Akiket kikiáltottak kuláknak, vagyis a rendszer ellenségeinek, azokat deportálták vagy kivégezték. Az embereknek nem maradt élelmük. Mindennapos volt az utcán a halottak látványa. Az éhínségben becslések szerint kb. 4 millió ember vesztette életét Ukrajnában.

A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy rövid, képes összefoglalót láthattok:

001.jpg

002.jpg

A bolsevik uralom a kulákok üldöztetésével kezdődött. Pontos meghatározása nem volt a kulákságnak, de általában azokat sorolták oda, akiknek volt annyi pénzük, hogy bérmunkásokat fogadjanak fel földjeik megdolgozására. A kulákság nagyon gyorsan a bolsevikok legfőbb bűnbakja lett, és rendszeresen őket hibáztatták a bolsevik mezőgazdaság és élelmiszer-elosztás kudarcaiért. A képen egy kulák nőt és gyerekét lakoltatják ki az éhínség idején.

003.jpg

A kollektív gazdálkodás lényege, hogy a különálló kis gazdaságokat egy nagy közös, állami gazdaságba tömörítik, az úgynevezett kolhozokba. A kollektivizálás részeként a gazdák a legtöbb esetben kénytelenek voltak lemondani magántulajdonaikról, azaz földjeikről, lovaikról, marháikról, egyéb állataikról és eszközeikről és azokat beadni a közösbe. A kolhozokban végzett munkájukért cserébe azonban sokszor nem kaptak pénzt, hanem élelmiszert és egyéb javakat osztottak ki nekik. A képen a beszolgáltatásra váró gabonát mérik a hatalom emberei.

004_1.jpg

Sok paraszt ahelyett, hogy beadta volna háziállatait a kolhozokba, egyszerűen elkezdte leölni őket, csak azért, hogy a jószágok ne jussanak az állam kezére, sőt voltak olyanok is, akik még a lovaikat is leölték. Az egyik visszaemlékezés szerint egy férfi egyszerűen csak szabadon engedte az állatait, és lovának nyakába egy kis táblát akasztott, amire az volt írva: „Vigye bárki, akinek kell”. Az emberek a háziállatokból származó húst megették, eladták vagy rejtegették. A háziállatok száma drasztikusan lecsökkent, pár év alatt megfeleződött az ország szarvasmarha- és lóállománya. A képen egy lesoványodott ló látható az éhínség éveiben.

004.jpg

Az állam előírta, hogy mennyi búzát kell behajtani a kolhozokból és a parasztoktól. A beszolgáltatott termést külföldre exportálták, és az abból kapott valutát az ipari fejlesztésekre költötték, hogy teljesíteni tudják az ötéves tervet. Az államilag meghatározott begyűjtendő gabona mennyisége jóval meghaladta a földeken ténylegesen rendelkezésre álló mennyiséget. Ekkor kezdték elkobozni a parasztok saját élelmét, de a következő évre eltett vetőmagokat is. A képen szekéren viszik el az összegyűjtött, elkobzott gabonát.

006.png

A családoknál található, magántulajdonban lévő búzát az emberek próbálták rejtegetni, aminek következményeként a hatalom padláslesöprő csoportokat hozott létre, akiknek az volt a feladatuk, hogy minél több eldugott gabonát vagy más élelmet gyűjtsenek be. Ezek a betakarító emberek sokszor egy horgas végű, hosszú fémrúddal járták csoportosan a vidéket. A rúd célja az volt, hogy megtalálják vele a parasztok rejtekhelyeit; a földet szurkálták vele, felnyúltak a kéményekbe, kemencékbe és falakat szúrtak át, de gyakran a padlót is feltörték. A képen a hordó tetején látható egy ilyen vasrúd.

007.jpg

Az éhezés következtében az emberek mindent megettek, amit a természetben találtak. Ettek lovakat, kutyát, macskát, patkányt, hangyát, mókust és mindenféle növényi eredetű eleséget is, mint makkot, mohát vagy a fák kérgét. Az is előfordult, hogy nadrágszíjakat és cipőket főztek meg, hogy azok bőrtartalmával jóllakjanak. A képen gyerekek kutatnak krumpli után a fagyott földeken.

008.jpg

A gabonatárolókat fegyveres katonák őrizték, hogy megakadályozzák a lopásokat, amik egyre gyakoribbá váltak. 1932 augusztusában egy új rendelet lépett életbe, ami kimondta, hogy a köztulajdon, azaz a kolhoz szent és sérthetetlen, és akik megpróbálnak lopni az állam tulajdonából, azokra kivégzés és teljes vagyonelkobzás jár. Ez  helyettesíthető volt nem kevesebb mint 10 év szabadságvesztéssel.

009.jpg

Bevezették a feketelistázást, aminek az volt a lényege, hogy egy listára kerültek azok a kolhozok, szövetkezetek, sőt néha egész falvak, akik nem tudták teljesíteni az előirányzott gabonamennyiségeket. Számos faluban csak az előírt mennyiség 10-14%-át sikerült teljesíteni, ami mutatja, hogy mennyire elrugaszkodottak voltak az előre meghatározott célszámok. A feketelistán szereplő helyeken betiltották a kereskedelmet; ha valakinek volt olyan iparcikke, ruhája, bútora, amit gabonára tudott volna cserélni, innentől kezdve nem kereskedhetett vele. A kép hátterében látható fekete táblákon olvashatóak a "feketelistások".

010.jpg

A vidéki népesség egy jó része útra kelt, hogy a városokba meneküljön, ahol sokkal jobb volt a helyzet. 1932 decembere és 1933 februárja között két és fél hónap alatt közel 100 000 paraszt hagyta el otthonát. Hogy megakadályozzák az elvándorlást, a szovjetek lezárták a régiók közötti határokat, és fegyveres erőket is bevetettek, hogy az emberek ne tudják elhagyni lakóhelyüket.

011.jpg

A vasútállomások tele voltak lesoványodott, rongyos emberekkel, akik élelemért koldultak, viszont elutazni nem tudtak az új szabályozás miatt, és sokuknak amúgy sem lett volna már pénze a vonatjegyre. 1933 januárjában hoztak egy új rendeletet, ami tiltotta a falusiaknak, hogy vonatjegyet vásároljanak.

012.jpg

A városokban jobb volt a helyzet, de nem sokkal. Jegyrendszer működött, az emberek gyakran több órás sorban állás után juthattak kenyérhez.

013.jpg

Elárvult gyerekek kezdték elárasztani a városok árvaházait, mivel a szülők nagyobb esélyt láttak gyerekeik túlélésére, ha egyszerűen otthagyták őket egy-egy árvaház kapuja előtt. Az árvaházak túlzsúfoltak voltak, a halálozási arány ezekben az intézményekben elérte a 30%-ot. A képen árva gyerekek láthatók.

014.jpg

A városok utcáit elárasztották a vidékről érkező éhezők. Kijev utcáin 1933-ban, csak februárban több mint 500 holttestet szedtek össze az utcáról a hatóságok. Több feljegyzés is arról tanúskodik, hogy sok esetben nem csak halott embereket vittek el, hanem gyakran nagyon legyengült, de még élő embereket pakoltak fel a halottszállító teherautókra és vitték ki őket a városon kívülre, ahol gödrökbe dobták őket a halottakkal együtt.

015.jpg

Mikola Bokan egyike volt azoknak, akik fotókon örökítették meg a szörnyűségeket. A képen Bokan egyik fia ül a mező szélén, ahol pár órával korábban a testvére összeesett és meghalt. Bokant és fiát letartóztatták a fényképekért, mindketten a gulágon haltak meg.

016.jpg

Az áldozatok száma nagyon magas volt, demográfusok úgy becsülik, hogy 4 millióan haltak meg a Holodomor során Ukrajnában. A halottakat nagy számuk miatt sok esetben tömegsírokba temették. A képen egy tábla tiltja, hogy erre a terültre embereket temessenek.

017.jpg

A drámai éhínségről nem tudósított szinte senki, mivel a Szovjetunióban dolgozó újságírók cikkeit cenzúrázta az államhatalom. A kevesek egyike, aki mégis szembesült az éhínséggel, Gareth Jones walesi újságíró volt, aki kijátszotta a rendszert és úgy jutott el vidékre. Jones nagy előnye volt a többi újságíróval szemben, hogy beszélt oroszul, így tudott beszélni azokkal, akiket sújtott az éhezés.

018.jpg

A Gareth Jones útja alapján készült cikkek nagy port kavartak, mivel egy olyan témát tárt fel, amit a szovjet hatalom próbált titokban tartani. Jonest az eset után kitiltották a Szovjetunióból.

019.jpg

Walter Duranty, a New York Times moszkvai tudósítója 24 órával Jones cikkét követően kiadta saját narratíváját, amiben tagadta Jones állításait. Duranty a szovjetek markában volt, aki luxuskörülmények között élt Moszkvában és olyan cikkeket írt, amik előnyösen mutatták be a Szovjetuniót. A két újságíró tehát két különböző állítást közölt le, azonban mindenki Duranty írásának hitt, mert ő egy évvel korábban Pulitzer-díjat kapott. A díjat a kollektivizálás és az ötéves terv sikereiről írt cikksorozatával nyerte el.

 020.jpg

Gareth Jonesról 2019-ben készítettek "Mr. Jones" címen filmet, ami bemutatja az oknyomozó újságíró történetét a Holodomor idején.

Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

Képek forrása: allthatsinteresting.com; education.holodomor.ca; rferl.org; newsbusters.org; theatlantic.com; Samuel Goldwyn Films

hihetetlen_tortenelem_borito_640640.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8316650394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2021.08.12. 13:34:13

Félelmetes és megdöbbentő. :(

MIG-31 2021.08.12. 15:52:38

A szöveget még nem hallgattam meg. A képeket és a szöveget átfutottam, rögtön egy ordas nagy hibát találtam:
"A kollektív gazdálkodás lényege, hogy a különálló kis gazdaságokat egy nagy közös, állami gazdaságba tömörítik, az úgynevezett kolhozokba. "
Nos, a Szovjetunióban a nagyüzemi mezőgazdaságnak 2 szervezeti formája létezett, a kolhoz és a szovhoz. A kolhoz magyarra fordítva termelőszövetkezet, a szovhoz pedig az állami gazdaság. Elméletileg a kolhoz a tagok tulajdonában volt, a szovhozban pedig minden állami volt. Gyanítom hogy az egyszerű muzsik (dolgozó paraszt) szempontjából sok különbség nem volt, hogy kolhozban éhezett, vagy szovhozban. Viszont amennyire én tudom, a földet az egész Szovjetunióban államosították, a magyar kollektivizálásban például ilyet nem csináltak. Nem éltem a Szovjetunióban, és erről túl sok szakirodalmat se olvastam, úgyhogy annyira nem ismerem, mint a magyar mezőgazdaság viszonyait.

Mindenesetre a kolhozosítást igazi szovjet módszerrel vitték véghez, hasonló volt az eredményessége is. Ehhez képest a magyar kollektivizálás sokkal simább menet volt, ha lehet így fogalmazni, és a termelést nézve pedig sokkal eredményesebb.

csker 2021.08.12. 19:30:17

No, ilyesmit! A radikális baloldal tettei ezen a blogon! Hogy mit meg nem élünk! (Persze, vannak ütősebb képek is.)

Pesti 2021.08.12. 19:35:08

A magyar videkeken az emberek nehany faluban ongyilkosok lettek, mint Baranyaban, ahol megjelentek felturt ingujjal a tszesito vero legenyek.

chrisred 2021.08.12. 19:55:40

@csker: Egy illiberális rendszer képei. :)

CSOKKI MÁLNA 2021.08.12. 20:09:06

"A kulákság nagyon gyorsan a bolsevikok legfőbb bűnbakja lett, és rendszeresen őket hibáztatták a bolsevik mezőgazdaság és élelmiszer-elosztás kudarcaiért."

Hát azért talán mégse olyan gyorsan. A NEP-et (Új Gazdasági Program), '27-től kezdték el kifingatni a bolsik..Sztem a kollektivizálás ezután kezdődött.

Head Honcho 2021.08.13. 07:27:45

Az aktuálpolitika továbbra is tiltott, csaxólok...

chrisred 2021.08.13. 07:59:19

@apro_marosan_petergabor: A holodomor tagadása vagy jelentéktelennek beállítása a mai hivatalos orosz politika része.

Indriq 2021.08.13. 08:25:12

@apro_marosan_petergabor: még egy pár mondat és megdöntöd a csúsztatások számának a világrekordját egy kommenten belül

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.08.13. 08:56:54

@apro_marosan_petergabor: Szia vezért hazudozó! Megint sikerül az aktuálpolitikát belekeverned?

Drago Brutic1 2021.08.13. 09:43:15

Hasonló erőltetett iparosítási törekvés okozta éhínség volt Kínában, a Nagy Ugrás idején az ötvenes években. Ott 40 millióan haltak éhen, persze a lakosság aránya is más.

Indriq 2021.08.13. 11:13:21

@Quercuserdész: talán nem egy szennyblogból kéne művelődnöd, olvass el némi hitelesebb forrást, akár a foxnews-t, egészen más lesz a story!

Vittore. 2021.08.13. 12:40:31

Ajánlom elolvasni Serfőző Simon könyveit, pl. a Gyerekidő című könyvet. Ő is ír ezekről. Például, hogy a gazdálkodót behívatták a faluba a tanyáról, ott bőven adtak neki inni, majd amikor már ki kellett volna mennie vizelni, akkor nem engedték. És vagy aláírta a belépési nyilatkozatot, hogy odaadják a TSZ-nek a földet, vagy összepisálta magát, ami akkor falun nagy szégyen volt.

Serfőzőék konkrétan frászban éltek, mert a tanyájukat el akarták venni, és megfenyegették őket, hogy majd a traktort nekieresztik a házuknak, és mindenki, aki benne van, meghal. Jó sokáig figyeltek minden zajra, hogy esetleg nem-e jön éppen a háznak a traktor.

citrix 2021.08.13. 14:07:18

A sztálini erőszakos kollektivizálást, terrort csak a nemzeti jelképek különböztetik meg a nemzeti szocialista pártállam ideológiájától. A mai napig elképesztően sokan egyfajta dicskorszaknak tekintik a sztálini szovjetoroszország kialakulását és "virágzását".

Indriq 2021.08.13. 16:30:52

@Quercuserdész: látod... íme a szegénységi bizonyítványod... ha te a foxnewst liberálisnak nézed, trump forog a sírjában, pedig még meg se halt :)

CSOKKI MÁLNA 2021.08.13. 20:01:31

@frikazojd: Persze okoska. Arról hallottál, hogy folyamatosan nőnek a bérek és a kiskereskedelmi szektor forgalma?

Vén motoros 2021.08.13. 20:09:58

Apám 3.5 évet húzott le Szverdlovszk környékén hadifogolyként egy tiszti táborban. Néhány elgondolkodtató dolog egy (volt) szemtanútól, aki mindezt szerencsésen túlélte:
1.) A tábor melletti muzsik faluban télen többen haltak éhen, mint a hadifogolytáborban. Ugyanis a hadifoglyok - ha csak az éhenhalást félig-meddig megakadályozó mennyiségben és minőségben is - de mégiscsak kaptak némi renszeres élelmiszerellátást, míg a muzsik falu a padláslesöprést követően semmit.
2.) Az összes, télen világrajött újszülött éhenhalt, mert az anyáknak az éhezés miatt nem volt tejük, vagy azonnal elapadt, a csecsemőt meg mégsem lehetett a permafroszt alól csákánnyal kibányászott fagyökerekkel etetni.
3. A hadifogolytáborban az erős dohányosok az élelmiszeradagjukat dohányra cserélték, pedig azok közül is sokan éhenhaltak, akik a dohányukat élelmiszerre cserélték be.
4. A 80-as években a Nagy Szovjet Élelmiszerprogram keretén belül sajtgyárak villamos berendezését terveztem. (Hojnyiki, Berjoza). Láttam, hogy szombat-vasárnap senkisem dolgozik a kalászosok betakarításán, holott meg volt dőlve a gabona. (Azt nem tudom, hogy kolhoz vagy szovhoz volt-é.) Rákérdeztem: azt válaszolák, te dolgoznál HAVI 38 rubel fizetésért szombat-vasárnap? Azt válaszoltam, hogy ennyi pénzért én hétköznap sem dolgoznék... A miheztartás végett: az én napidíjam 31 rubel volt, úgy, hogy a.) ingyen laktam egy 5 csillagos, franciák által épített hotelben, reggelivel-vacsorával b.) naponta sofőrös kocsival vittek a sajtgyárba művezetni, majd haza a szállodánkba. c.) ebédelni minden nap vagy az igazgató, vagy a főmérnök vitt minket, természetesen a sajtgyár költségére. 10 nap latt 310 olyan rubelem jött össze, amelyből naponta egy kanyit sem kellett költenem. Most talán már érthető, miért nem működött olajozottan az orosz mezőgazdaság. (AKKOR még Kijev orosz volt...)
Más: mivel az Olimpia UTÁN jártunk ott, az üzeltek "kirabolva", üresek voltak. Nme tudtunk mit kezdeni a rubelünkkel. Még azajándék vodkát is a Ferihyegyi valutás oltban vettük meg. Mivel hazahozni nem karatuk, összedobtuk a pénzünket, és kb. 2.000.- rubellel megajándákoztuk a csinos, szőke, kétgyermekes, ÉSZT idegenvezető nőnket. Aki az összeg láttán sírva fakadt (ez kb. 1.5 éves (!) fizetése volt!), és zokogva mondta, hogy kimegy a "milliomosok piacára", és vesz a gyerekeinek két kiló epret. A fiúk már 10-12 évesek, de még életükben nem láttak epret! Ennek megértéséhez tudni kell, hogy ott a luxuspiac nem olyan volt, mint nálunk régebben, "fénykorában" a Fény utcai "úri" piac, hogy ott 1.5x - 2x annyiba került a luxus áru, mint pl. a Garay téri piacon, hanem egyszáz-szorosába. (100x-osába). De ott aztán MINDEN kapható volt, London elbújhatott mellette.

Scheiber Hugo 2021.08.13. 20:29:09

Andrej Csikatilo, a rosztovi rém is arra hivatkozott, hogy öccsét elfogyasztották, kannibalizmusra vetemedtek ebben az időszakban és ez kísértette a szörnyű tettei elkövetése során is.

pofádlapos 2021.08.14. 08:13:07

@Quercuserdész: " Vagyis az olyan hazátlan gazemberek ellen, mint te."
Érdekes. Én is pont ezt gondolom azokról, akik cuppognak a MOSTANI komcsik hosszú cicijén /a nálunk 40+ évet táborozó oroszok alfelét nyelvelve/, miközben a régi kommunistákat szidják.
Az ilyeneket még leköpni sem érdemes. összekoszolnák a nyálam.

Almandin 2021.08.14. 14:41:16

@Vén motoros: Kész rejtély, hogy a nyolcvanas években mit ettek, miből éltek a szovjet emberek. Akinek kertes háza volt, az talán tudott ezt-azt termelni, de a városiak? Máshol is olvastam, hogy akkoriban ott nem ritkán élelmiszerhiány volt. Az a különös, hogy ennek ellenére kevés volt a sovány ember akkoriban arrafelé.
A holodomor idején nyilván lesoványodtak, mert a semmiből nem lehet izmokat, zsírt növeszteni.

Lobo Marunga 2021.08.14. 14:55:10

A sztori számomra legaktuálisabb része a két újságíró esete. Mindkettő állított valamit, és az egyiknek hittek, a másiknak nem. És az itt most lényegtelen, hogy épp annak hittek, amelyiknek nem volt igaza, sokkal érdekesebb kérdés, hogy miért hittek neki. Azért, mert nagyobb szakmai tekintélye volt. És honnan volt ez a tekintélye? Onnan, hogy tudósított valaminek a sikeréről, pozitív képet festett valamiről, és ezért díjat kapott. Nekünk utólag persze könnyű ezen szörnyülködnünk, mert a jövő kényelmes pozíciójából látjuk a tényeket és következményeiket (amiken még így is lehet vitatkozni, részleteket kutatni, boncolgatni). Szóval most könnyen mondjuk, hogy de hülyék voltak... De képzeljük csak magunkat a kor egyszerű, átlagos újságolvasójának a helyébe! És ebből aztán vonjuk le a jelen tanulságait...

hátrasarc 2021.08.14. 19:27:09

@apro_marosan_petergabor: De jó lenne ha neked is megmondaná végre,milyen gyógyszer jó erre a kényszerképzetre..
Ha meg viccelni szerettél volna,mert elképzelhető ez is,akkor ne tedd többször,nem áll jól..
Köszönöm!

Vén motoros 2021.08.15. 01:25:19

@Almandin: Csak hozzávetőlegesen tudok válaszolni. Élelmiszerhiány - olyan értelemben, hogy nem volt mit enni - nem volt a nyolcvanas években! De VÁLASZTÉKHIÁNY, az nagyon is volt! És gyenge minőség! Saját szememmel láttam, hogy ott volt a magyar paradicsom az orosz zöldésgesnél, de mire odaért, "befőzési" minőség lett belőle: plöttyedt, részben már rothadó. De volt! Általában az volt a jellemző, hogy egyik helyen ez volt, a másikk helyen az volt, és egyik héten ez volt, a másik héten meg az volt. Minden csládtag "hátha szatyorral" járt (hátha lehet valamit kapni) - ez egyébként iparcikkekre is vonatkozott - mindent megvettek, aztán jött a cserebere fogadom többet vissza nem adom! Amúgy húsfélében volt a legnagyonn hiány, és náluk nem volt szokásban túlzásba vinni a sertés meg marha bontását, láttam sertésfejet egyben, lenyakazva, mint egy nyaktilóval, kicsit már stichje is volt, és vihetted egyben, vagy sehogy. De az igen ritkán kapható húsokat se bontották rövid- meg hoszúkarajra, tarjára, lapockára, oldalasra, hanem mintha láncfűrésszel nagyobb darabokra vágták volna a fél disznót, aztán ami jutott, vihetted csonttal együtt. Csont nélküli húst nem is láttam! Mivel a hőtőlánc igencsak megszakadt (ha volt egyáltalán), a hentesbolt közelségét már az utcán lehetett érezni, mert a boltnak "illata" volt...
Más: a belföldi légijárat szó szerint "buszjegy" árába került, és elég kitejedt és sűrű volt. Saját szememmel láttam és tapasztaltam a TU-134-es belföldi járaton ülve (a székembe BARIKÁDOZVA), hogy a városokból a lakosok repülővel elmentek a legközelebbi erdőséghez, családostul tömegesen ellepték a többszáz négyzetkilométeres őserdőt (itt ne Pilis parkerdőre gondolj, hanem olyan öregerdőre, amyel már a II. vh. alatt is "Partizántanya" volt, és úgy rejtette el a partizánokat, mint a Sherwoodi erdő Robin Hoodot. Nos, itt minden ehetőt gyűjtögetni kezdtek, bevallom, a töredékét sem ismertem fel, amit összegyűjtöttek. Mindenféle erdei gombát, bogyós gyümölcsöket, meg amit fel sem ismertem, hogy mik! De nem szatyorszámra ám, hanem családonként 4-5 db. 70 literes kiukászsáknak megfelelő nagyon erős zsákokba. Nos, amikor mindenki elfoglalta a helyét a Tu-134-en, akkor a személyzet elkezdte felhordani a zsákokat. Legalább 100 db. zsákot! Az első üléstől a gép farkánál lévő utolsó üléssorig az üléssorok közötti folyosót telirakták a zsákokkal, egymás mellett és egymás felett több sorban... Én kis híján bepisiltem, mert az ülésekről a zsákok miatt senki sem tudott felállni, amíg a géppel le nem szálltunk. Még szerencse, hogy a pilóták kiöregedett harci pilóták voltak, akik hozzászoktak, hogy teljes bombateherrel alig tudták elemelni a gépet a betonról. Hát, az öret Tu-134 is alig volt képes felszállni... Amikor megérkeztünk, előbb a zsákokat hordták le, utána tudtam csak elstartolni a főépület felé, hogy elérjem a WC-t. Még szerencse, hogy akkor fiatal voltam, és nem voltak prosztata problémáim...
A családok másik kedvenc időtöltése a rabsicolás lehetett. Míg az olasz neorealista filmeken azt látni, hogy a balkonokon kihűzott köteleken női fehérneműk száradnak, addig a ruszkiknál az erkélyeken a farkuknál fogva madzagra fűzött (gondolom, sózott) halakat láttam napon szárítani. (Nme értek a hal eltevéséhez, gondolom, sóval kivonták a nedvességet, utána könnyebben száradt.)
Visszatérve a TU-134-re: ki tudja, mi az a patchwork? (Aki nem tudja, Google a barátod!) Nos, a Tu-134 szárnyain 3 hlyen is kisebb-nagyobb szabálytalan formájú patchwork volt, alumíniumból kivágott lemezekkel fedték be a sérülést, amit igen súrűen körbeszegecseltek, töméntelen szegecs rögzítette a szárnyhoz. A harci pilóták leszálláskor bizony mindig jól odab@szták a gépet a betonhoz. Ezért is lehetett az, hogy amikor a styuvi elhúzta a függönyt, azt láttam, hogy a fedélzeti mérnök mellig egy szerelőaknában áll,. előtte kipakolva svéd fogó, csavarkulcs, kalapács, olajozó, és éppen a gép futóművének behúzó mechanikáját javítgatja. Igen megnyugtató érzsé volt, hogy ennyire vigyáznak az utasokra...
Szóval, azt tapasztaltam, az oroszok a jég hátán is megélnek. Ha nem ismernek, keményen beletipornak a betonba, mert csak az erőből értenek, de ha összebarátkoztatok, (pl. az előbb emltett "Partizántyanyán", sütögetés és vodkázás mellett, akkor a lelkét is kiteszi érted. Amúgy AKKORIBAN Gorbacsovot eléggé utálták, viszont Joszip Visszárionovics Dzsugasvilit, vagyis Sztálin elvtársat meglepően sokan bálványozták. "Akkor REND volt, és ERŐS Szovjetunió, nem úgy, mint most! (Értsd: 80-as évek.) Ha megemlítetted nekik Sztálin áldozatait, akkor legyintettek: azok mind bűnözők és hazaárulők voltak, megérdemelték!
Gorbacsovot a SZU széverése miatt gyűlölték.
Hogy ma mi a helyzet, nem tudom, azóta nem jártam feléjük.

Vén motoros 2021.08.15. 01:26:04

Ez lemaradt a sorlimit miatt:

Utolsó adalék: a pohármosós automatából (préselt "mustárospohár") 30 kopejkáért mért hideg KVASZ-nak nincs párja! Visszasírom! Jobb, mint a Cola és a többi "lónyál". (Vicces, hogy MA Oroszországban - állítólag - a Coca Cola gyárt MŰ-KVASZT, nem erjesztett kenyérből, hanem aromából, szinezékből és cukorból. Szörnyű!)

BölcsÉsz 2021.08.15. 07:52:24

@Almandin: Volt olyan Közép-Ázsia-i tagköztársaság, - már nem emlékszem melyik - ahol a magánkerben megtermelt zöldséget, gyümölcsöt megsemmisítették, mert méltánytalan(!) előnyt jelentett a városiakkal szemben. Ezt az akk9or még zárt terjesztésű Világgazdaságban olvastam, nem Szabadbattyán mondta be.

BölcsÉsz 2021.08.15. 08:01:15

@Vén motoros: A kvasz valóban nagyon jó volt és jól üdített. A kvasz hűtését nagyon jól megoldották, a legnagyobb melegben (nagy ország, nagy meleg) is ideális volt a hőmérséklete.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.15. 10:59:10

"A kevesek egyike, aki mégis szembesült az éhínséggel, Gareth Jones walesi újságíró volt, aki kijátszotta a rendszert és úgy jutott el vidékre. Jones nagy előnye volt a többi újságíróval szemben, hogy beszélt oroszul, így tudott beszélni azokkal, akiket sújtott az éhezés. "

Mondjuk kb. az életével játszott a csávó.

Almandin 2021.08.15. 11:08:48

@Vén motoros: Köszönöm az érdekes leírást. Nos, igazad lehet abban, hogy az oroszok a jég hátán is megélnek. Évszázadok óta nyomorban és elnyomás alatt élt az orosz nép nagy része, nem csoda, hogy ilyenek lettek. Ez lehet annak is az oka, hogy tűrik, sőt igénylik a diktatúrát. Ha valakinek korog a gyomra, akkor minden más szempont másodlagos. Putyin is ezért sikeres.
Remélem, a WC-papír nem volt hiánycikk akkoriban, ahogy írod a húsboltok enyhén romlott kínálatát. Nos, én lehet, hogy akkoriban inkább ovolakto-vegetáriánus lettem volna, utálom a romlott húst.

Almandin 2021.08.15. 11:09:25

@CSOKKI MÁLNA: Szerencse, hogy Sztálin nem küldött rá egy bérgyilkost.

Vén motoros 2021.08.15. 11:36:42

@Almandin: Nem volt az ROMLOTT hús, mármint olyan értelemben, hogy meg lehetett betegedni tőle, csak manapság már nagyon el vagyunk kényeztetve. Ezek szerint nem lehetsz nagyon öreg. A hatvanas évek elején nálunk is olyan hússzállító autók jártak, amelykeben a hűtést még JÉGTÁBLÁK biztosították. Nos, akkoriban a hűtőlánc minden láncszeme nem volt tökéletes, szerintem még a hentesüzletekben sem. Nekünk - jobb helyzetben voltunk - volt egy 38 literes (!) méretű normál hűtőtérrel rendelkező Electrolux hűtőszekrényünk, de a szomszédainknak csak jégtáblával működő! Reggelente "Itt a jeges, a jegeeees!!" kiáltással jött a jegeskocsi, a szomszédok általában egyharmad tábla jeget vásároltak a hűtőjükbe. Szóval, a hús nem volt romlott, de azt nem állíthatom, hogy üde "friss hús" illata volt, mint manapság legtöbbször, pláne a védőgázas csomagolású dobozos húsoknak.
Mit gondolsz, ősapáink miért használtak annyi erős illatú fűszert a pácolásoknál? Pl. _borókabogyóval_, babérral pácolt húsoknál, és miért készítettek mindig vörösboros vadpörkölteket? Nem a gasztronómiai élmény miatt, hanem valamivel el kellett nyomni a feldolgozott , nem a legfrissebb hús (vadhús) illatát.
Az igaz, hogy a helyzet NÁLUNK sokkal jobb volt, mint a Szovjetunióban, de azért - kérdezd meg a nagymamádat - hogy a hatvanas években, ha nem figyelt eléggé, bizony előfordult, hogy a piaci hentestől szagos húst hozott haza.

Almandin 2021.08.15. 11:57:08

@Vén motoros: A nagymamáim rég nem élnek, de én is negyvenes vagyok. Kapaszkodj meg, de én is tudom, meddig áll el a hús hűtés nélkül. Ugyanis többször volt olyan, hogy elromlott hűtőt nem javíttattam meg évekig, mert nem kellett. Régebben főleg kifőzdékben ettem, valamint romlandó élelmiszert csupán egy-két napra vettem. Emiatt pl. sokszor ettem felvágottat, joghurtot nyáron úgy is, hogy 25-30 fokos lakáshőmérséklet mellett nem volt hűtőben 24 órája. Nem lett bajom tőle, megszoktam. hűtőre igazából akkor lett megint szükségem, amikor jött a covid és a veszély felmerült, hogy hetekre karanténba kerülhetek. Ott is az első fázisban sok konzervet, száraztésztát halmoztam fel, mivel azon is ki lehet húzni pár hetet. Aztán vettem egy hűtőt, megint van, ez jó, mert több hétig el tudok tenni sonkát, sajtot, stb. Ismerőseim meg már azért kidobták a joghurtot, mert két órát kint volt a konyhapulton 20 fokban. Azt hitték, hogy ezalatt megromlik.
Amúgy a fenti módszert (megenni nyáron egynapos hűtetlen felvágottat) nem ajánlom senkinek, mert az én szervezetem ehhez már szokva van, az övék nincs és nem akarok senkinek egy ételmérgezést okozni közvetve.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.15. 13:20:41

@Almandin: Vagy egy nagy fekete autót..:)

omron 2021.08.15. 16:16:50

@Vén motoros: Tizenegy évig voltam műszaki egy húskombinátban. Vezérlés, mérés. Majd öt évig tejüzemben, hasonló munkakör. Tényleg hulyére volt szabályozva a gyártás. Nem lehetett betartani üzemi körülmények közt. Mégse hallottunk róla, hogy bárki ételmérgezést kapott volna, a gyári cuccoktól.

omron 2021.08.15. 16:19:14

JTom itt fogom hagyni az oldalt, ha folyton xarakodik velem az őrkutya.

MIG-31 2021.08.15. 17:10:11

@Vén motoros: Érdekfeszítő írás! :)
Persze hogy utálták Gorbacsovot, már csak a szeszfogyasztás korlátozása miatt is, mindezt a vodka hazájában. A gazdasági reformjai meg finoman szólva is kétes eredményekkel jártak, az információterjedést meg nem tudta megakadályozni, sőt a nyíltság volt a másik szlogenje. Már nem tudtak és nemis akartak mindent eltitkolni.

Sztálin megítéléséről: az átlagember (márpedig a társadalom széles rétege átlagember, a Szovjetunióban meg ráadásul az információ is meglehetősen korlátozottan és kontrolláltan terjedt) azt hiszi el, amit mondanak neki. Ha egy embernek azt mondják folyton hogy édes fiam te tök hülye vagy, te nem fogod vinni semmire az életben, akkor úgy is lesz, el is hiszi magáról hogy ő hülye. A koncepciós perek áldozatairól is elhitte mindenki hogy bűnös, hisz sokszor saját maguk tettek zokogva beismerő vallomást. El lehet képzelni, hogy Sztálinról mennyi dicsőítő írás és egyéb mű jelent meg a második világháború után, a fasizmus és a németek legyőzése, az ország megmentése miatt. Az orosz nép (nép=az orosz emberek jelentős része) a mai napig hálás a kommunizmusnak a németek legyőzésért.

hátramozdító 2021.08.15. 17:11:24

Köszönjük szépen, főleg azért, mert ennek a népirtásnak sokkal kevesebb figyelem jut...

omron 2021.08.15. 17:55:26

@MIG-31: ENSZ békefenntartók kikűldenek egy német kontingenst, hogy szerezzenek zsiráfot a Szaharában. Visszajönnek egy hét múlva a zsiráffal. Küldenek egy amerikai csapatot, három nap múlva hozzák a lombrágót. Következnek az oroszok. Fél nap múlva visszatérnek egy tevével, aki azt mondja: Zsiráf vagyok. Zsiráf vagyok.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.08.15. 18:15:07

@omron: mire gondolsz? nem értem, pedig szeretnék segíteni.

queenagi 2021.08.16. 13:00:02

Rettenetes.
Tudom, hogy a történelmet boncolgatjuk, ami ritkán szívderítő, de nem lehetne néha nem háborúról, erőszakról és más borzadályokról összeállítást csinálni? A magyar gyáras sorozatot imádom, érdekfeszítőek az árukatalógussal, divattal, képregényekkel foglalkozó részek. Már régen nem láttam ilyeneket, csak gyilkolászást. Esetleg valami ritmust vinni bele? 1 kiborító sorozat után 1 vidámabb. Köszi!
A blogot imádom, nem akarom, itthagyni.

zlcsik 2021.08.16. 16:27:47

Érdekes, éppen most fejeztem ma be egy könyvet a holodomorról, nagyon visszaköszöntek itt az ott olvasottak.

Két kiegészítés, hátha valakit érdekel. Az egyik, hogy Gareth Jones két évvel később meghalt - Mongóliában elrabolták, vagy talán csőbe húzták, hiszen útitársát a kínai banditák elengedték, őt azonban megölték. Sokan gondolták, hogy a szovjetek bosszúja is lehetett az emberrablás megszervezése, de erre nincs bizonyíték.

Ami viszont egészen elképesztő: 1933-ban egy ukrán lánynak 8, egy ukrán fiúnak 5 év volt a várható élettartama. Vagyis tíz megszületett fiúból egy megérte az iskoláskort, egy még akár a felnőttkort is, de nyolc heteken belül meghalt...

omron 2021.08.16. 21:21:37

@JTom: Beírom a szövegem, ráklikkelek a 'komment küldése' gombra, erre előugrik egy ablak, hogy jelöljem be, hány képen látok... hidat. És már szemüveggel se látok úgy, mint pár éve anélkül.

omron 2021.08.16. 21:22:34

@omron: Most nem ugrott elő. :)

Club Sandwich 2021.08.17. 06:23:10

@omron: Ha a captcha kepeket nem latod, hogyan tudod elolvasni a szoveget amire valaszolni akarsz? :)

Gabez 2021.08.17. 10:22:21

Az embernek két nagy átka van: a bal- és a jobboldal. Ha ezt a kettőt meg lehetne szüntetni az összes izmusukkal együtt...kánaán lenne. Hiú ábránd, tudom.
A 4 milliós szám elképesztően magas. Nálunk ha manapság van egy baleset, meghal pár ember és megy az országos szörnyűlködés. Ott meg 4 millió...brutál. Ha 2-3 évig tartott, mondjuk legyen 1000 nap, az napi 4000 halott. Óránként 160, percenként 2-3 ember halt meg.
Persze ha valaki nem humanista, akkor ez annyira nem is érdekes.

queenagi 2021.08.17. 13:45:05

@Gabez: Ha manapság 4 millióan halnának meg valamiben, már nem maradna senki, aki tudósítson

Almandin 2021.08.17. 13:51:27

@queenagi: A covidba kb. pedig annyian haltak bele világszerte. Mégis tudósítanak róla.

omron 2021.08.17. 20:49:35

@Club Sandwich: Úgy, hogy azok érdekelnek. :)

MIG-31 2021.08.17. 23:54:25

@Gabez: 1 ember halála tragédia, milliók halála statisztika, ezt Sztálin mondta, ha igaz. És végülis igaza volt. Annyiban kiegészítve, hogy egy ember halála tragédia a családjának, a barátainak, a közeli ismerőseinek.
Hányan is haltak meg a 2.világháborúban, csak a szovjet oldalon? Meg a különböző kivégzésekben, munkatáborokban?

Club Sandwich 2021.08.18. 04:52:07

@queenagi: Ez csak valami vicc, ugye? Mennyivel is nagyobb a Fold nepessegszama manapsag? Ha a regi viccet akarnam idezni, mondhatnam, hogy az a 4 millio kezdetnek nem rossz...

apro_marosan_petergabor 2021.08.20. 19:42:11

Hozzászólásomat törölték. A hozzászólásomhoz hozászólásokat nem. Mi ebben a logika?
xxx
Igen, a kommunizmus itt dolgozta ki a padláslesöprést. 1956-os kommunista, mártír miniszterelnökünk - Nagy Imre - is itt tanulhatta, miközben jelentett a politikai rendőrségnek, később már nem kellett rajta agyalnia, mint beszolgáltatási miniszter (Rákosié) mindkét tudását kamatoztathatta. Ez nem napi politika, ez történelem.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.08.20. 22:27:15

@apro_marosan_petergabor: "Ez nem napi politika, ez történelem."
de amit a törölt hsz.-ban írtál az az:
"ma is szeretné megmodani, mi történjék Magyarországon."
már érted ugye?
vagy magyarázzam tovább?
eddig három törölt hozzászólásod van, mindben Gyurcsányozol, Orbánozol, ami nem baj csak ne itt. köszönöm.

SzürkeSzellem 2021.08.21. 14:38:09

Igen, és ennek az embertelen éhezésnek volt ,,terméke" a történelem egyik legszürnyűbb sorozatgyilkosa, Csikatilo is...

ZON 2021.08.23. 13:01:36

@SzürkeSzellem: Nekem kicsit nehéz levezetni, hogy ettől lesz valaki perverz sorozatgyilkos...

@Vén motoros: A 80-as évek elején Ungváron nyitott, platós teherautón hozták a marhalábszárakat a húsboltba. Szőrösen, patával együtt, vesszőkosarakban hordták be.

omron 2021.08.23. 21:30:16

@ZON: Szóval ott is voltak elvtársak meg még elvtársabbak? A sok túristaszalámi meg gépsonka amit a GYHK-ban gyártottunk, mind Moszkvába ment? :)

ZON 2021.08.23. 21:59:34

@omron: Nem tudom, nyírségiként is megdöbbentő volt az igénytelenség. Tömbökbe préselve árultak ujjnyi halakat, bárddal csapták le a kívánt adagot, ott lógtak a belek... Élelmiszert csomagoltak ócska újságokba. A kvasz-árusnál mindenki ugyanabból a korsóból ivott, amit egy vödör vízben öblítettek ki.

omron 2021.08.23. 22:42:05

@ZON: 1999-ben jöttem hazafelé a Bihari-hegyekből, biciklivel. Május volt, valahol Tenke előtt elfogyott a vizem. Félúton kábé, Nagyszalonta felé egy tökromán faluban láttam embereket egy félkész ház előtt. (egész úton csak félkész házakat láttam) Mutogatom, hogy víz kéne ebbe a kulacsba. Mosolyogva bólogattak, elvitték a csuprot. Majd hallom, csöörrrr, leengedték a vödröt a kútba. Hozzák vissza, drume buna! Nem mertem beleinni, az első kanyar után kiborítottam.

BölcsÉsz 2021.08.25. 16:24:42

@ZON: Én Moszkvában ittam kvaszt, a lajtos kocsin volt külön egy pohármosó, ahol folyóvizzel mosták ki a korsót. Ma már ezt sem engedné az ÁNTSZ.
@OMRON Gyerek koromban vidéken laktam, 26 m. mély kútból húztuk a vizet, az tiszta volt.
Persze lehet, hogy ezek miatt erős az immunrendszerem.

omron 2021.08.25. 19:53:48

@BölcsÉsz: Nálunk nem volt olyan mély a kút, artézi kút viszont volt, jó száz méterre. Talán hét éves lehettem, amikor kaptunk vezetékes vizet. Mekkkora ünnep volt. Nekem meg a két kék kantától lettek térdig érő karjaim. :)

MIG-31 2021.08.26. 16:12:53

@BölcsÉsz: Én arra emlékszem gyerekkorunkból, a közeli fagyizóban ahová viszonylag sokat jártunk, a fagyiskanalat egy erre a célra kialakított kisebb kóracél mosogatótálcában öblítették le, asszem abban is tárolta, majd mielőtt kivett egy gombócot, előtte egy szivacson lerázta-csepegtette. Ebben a tárolórekeszben biztos cserélték a vizet időnként, de az mindig átláthatatlan volt, amolyan vegyes fagyi színű.
Pedig ez a fagyispult egy akkoriban újdonságnak számító olasz modell volt.

Hogy most hogy csinálják? Őszintén megmondva nemtudom. Az a hely már nincs meg. Ahol mostanság venni szoktam, ott meg valahogy ez a része nem látszik.

Örömhernyó 2021.09.18. 02:46:20

@Almandin: A 80-as években azért nem sok kövér orosz, ukrán fiút láttam, elég szikár termetűek voltak emlékeim szerint. Mondjuk akkoriban a magyar fiúk se voltak elhízva.
Idős nők közt voltak kövérek, de azok ma átlagosnak számítanának.
Az elhízás az utóbbi években lett inkább általános jelenség.
süti beállítások módosítása