Tucatnyi észbontó tény a múltból - 2

2017. szeptember 28. JTom

002_cr3.jpg

 

Banánköztársaság

09.jpg

Canaan Banana politikus, a független Zimbabwe első elnöke volt 1980-tól 1987-ig. Banán Kánaán névvel nehéz lehetett vezetőként. Egy 1982-ben hozott törvény szerint bűncselekménynek számított az elnök nevével viccelni. Mugabe későbbi diktátor döntötte meg a hatalmát, ami után csak egy homoszexuális zaklatási ügyben került újra felszínre a neve (bűnösnek találták, 8 hónapot töltött börtönben). Utána javarészt Londonban élt, 2003-ban halt meg rákban. Zimbabwéban temették el, Egykori ellenlábasa Mugabe szép beszédet mondott sírja felett.

 

Mikori a 3D-s mozi?

08.jpg

Az első 3 dimenziós mozifilmet 1922-ben vetítették! Az alkotás címe Power of Love volt és a Los Angeles-i Ambassador Hotel színháztermében mutatták be. Sajnos a kópia azóta eltűnt.

 

Babonás a király

10.jpg

I. Sándor jugoszláv király soha nem vállalt nyilvános szereplést keddenként, lévén több családtagját is e napon érte a halál. Egyetlen kivételt tett, amikor meghívták Marseilles-be 1934. október 9-én kedden. A partra lépését követő tizedik percben halott volt. Egy macedón anarchista lövései végeztek vele és a mellette ülő francia Louis Barthou külügyminiszterrel. A fenti fotó alig pár perccel a merénylet előtt készült.

 

Meksí

11.jpg

 Az első - és mindmáig egyetlen - McSki a svédországi Lindvallenben 1995-ben nyílt meg.

 

Megdöbbentő véletlenek Lvl. 9999

04.jpg

Körülbelül két hónappal apja meggyilkolása előtt Abraham Lincoln fia Robert Jersey City vasútállomásán megcsúszva a vonat lépcsőjén a peron és a szerelvény közötti keskeny résbe esett. Egy kéz nyúlt felé és felhúzta a csapdából, amely könnyen végzetes lehetett volna. A kéz nem másé volt, mint Edwin Booth színészé... akinek öccse nem sokkal később sikeres merényletben megölte az elnököt.

 

Sors keze?

01.jpg

Mark Wahlberg színésznek és Seth MacFarlane rajzfilmkészítőnek, színésznek (Family Guy, Ameikai Fater, Ted) is jegye volt az American Airlines járatára, amelyik a 2001. szeptember 11-én a World Trade Centerbe csapódott. Wahlberg az utolsó órában egy Torontóba repülő járatra cserélte foglalását, MacFarlane pedig olyan másnapos volt, hogy egyszerűen elaludt és 10 perccel lekéste a gépet.

 

Náci drog

02.jpg

D-IX néven kísérleteztek ki német tudósok egy - az emberi teljesítőképesség fokozására szolgáló - készítményt 1944-ben. A feljegyzések szerint a metamfetamin-bázisú szerrel a kísérletben részt vett Wehrmacht katonák 88 kilométert tettek meg teljes menetfelszerelésben pihenés nélkül. Ennél is valamivel jobb eredményt értek el a szer módosított verziójával a sachsenhauseni koncentrációs tábor elítéltjei részvételével, akik húsz kilós hátizsákkal körbe-körbe az udvaron 90 kilométernél is messzebbre jutottak.

 

Nem mi kezdtük

03.jpg

A szifiliszt felbukkanása idején az angolok francia betegségnek, a franciák spanyol bajnak, a németek francia kórnak, az oroszok lengyel betegségnek, a lengyelek török kórságnak, a törökök a keresztények átkának, a japánok kínai fenének nevezték...

 

Sex on the beach?

05_egyptian_creation_myth_which_states_that_the_universe_was_the_result_of_the_ejaculation_of_the_god_atum_some_pharaoh_ceremonically_ejeculated_into_nile.jpg

Ősi egyiptomi mítosz szerint a világegyetemet Atum istenség teremtette, akiből... szóval egy ejakuláció során jött létre a mindenség. Ezért néhány fáraó őt utánozva díszes ceremóniákon - sok száz néző előtt - ünnepélyesen a Nílusba ejakulált.

 

Kinek szobrát ledönteni készülnek

06_christopher_columbus_prostituted_pre_pubescent_native_american_girls.jpg

Kolumbusz több őslakos indián nő megerőszakolásában részt vett és prostituáltnak adott el alig 9 éves lányokat is...

 

Ébredjen atyám, a szög leesett!

07_cr.jpg

A mechanikus ébresztőórák feltalálása (és széleskörű elterjedése) előtt gyertyába szúrt szögekkel ébresztették magukat az emberek, elsősorban a papok, jellemzően fontosabb időpontokon. A tapasztalatokból előre kiszámított sebességgel égő gyertyák alsóbb pontjaira beleszúrt szögek a gyertya lejjebb égése során kipottyantak az alanti fémtálcára, felébresztve a delikvenst.

 

Két mázlis város

12.jpeg

Az egykori japán főváros Kiotó első helyen szerepelt az második világháború vége felé az atombombák lehetséges célpontjainak listáján, azonban Henry L. Stimson hadügyminiszter személyesen vette le a listáról. A népszerű történet szerint azért, mert annak idején ott töltötte mézesheteit és nem akarta, hogy a város elpusztuljon. Hogy ez igaz-e (mármint a nászút) nem tudható biztosan, azonban tény hogy Stimson személyesen hozta meg a döntést és mint naplójából kiderül, kifejezetten megtiltotta a légierő parancsnokának Arnold tábornoknak, hogy Kiotó ellen indítsanak támadást.

Az első, később módosított célpontlista:

1. Kiotó
2. Hiroshima
3. Yokohama
4. Kokura

Kokura, a legszerencsésebb város nevét már nem találjuk meg Japán térképen. Ennek oka, hogy időközben egy új város épült fel a szomszédságában (Kitakjúsú), amivel összeolvadt és ma már annak egyik "kerülete". Kokura hatalmas hadianyagraktárával és a körülötte lévő intenzíven beépített lakóövezettel lett "népszerű" célpont. Nem is akármennyire! 

1945. augusztus 6-án az első bomba tartalék célpontja volt. Ha felhős lett volna az ég Hiroshima felett, Kokurára dobták volna az első atomot. A három nappal későbbi "Fat man" elsődleges célpontja volt Kokura, ám az egy nappal korábbi, közeli Jahata város gyújtóbombázását követő masszív füstfelhő megakadályozta az akciót és a repülő a másodlagos cél, Nagaszaki felé fordult...

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8512883152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.09.28. 07:56:11

A fáraókról meg Kolumbuszról írtakat nem írják a történelemkönyvekben...

Afterburner 2017.09.28. 13:50:11

Újfent zseniális :) Az a gyertyás trükk nagyon megfogott, az első gyertyás képen már úgy látom, a "szundi" gombot is feltalálták :D

telkoe 2017.09.28. 13:53:13

Eléggé köztudott történelmi tény, hogy német hds. (és lakosság) szélskörűen használt metamfetamin (jelenlegi drogos nevén chrystal meth) bázisú szereket a 2vh alatt. Fejlesztgettek is rajta, más szereket is használtak, ebben sok "észbontóan új" nincsen.

Lady Ann 2017.09.28. 13:53:22

@Medgar: Feldobná a töriórát, az biztos...

Peetee 2017.09.28. 14:14:05

@kugi: A kolombusz story inkább az USA-ban nagyon felkapott, az indiánok imádnak érvelni vele, ők tartják felszínen, de hogy mi az igaz belőle...

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 14:16:16

Nem Kokura volt az elsődleges célpont, csak itt felhős volt az ég? Én így hallottam. Kiotot sztem eleve nem akarták megsemmisíteni, mert rengeteg műemlék van a területén és viszonylag nagy város.

Magyarnaba 2017.09.28. 14:23:36

Ha már tények...
Kolombusz nemi erőszak-elkövetéséről tudnátok adni egyetlen nem blog/facebook forrást, amelyet mondjuk egy wikipédia kaliberű kiadvány hitelt érdemlő forrásként fogad el?

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 14:23:47

A Wehrmachtnak más jóval '44 előtt is volt gyorsítója. Asszem Dr. Morellnek (Hitler orvosa) a biznisze volt. Gyűjtői körökben ma aranyat ér egy doboz ilyen cucc.. A nevére sajnos nem emlékszem.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 14:31:17

@Peetee: Valszeg nem bizoyítható, de miután hatalmuk alá hajtották a szigeteken élő indiánokat, nyilván visszaéltek a helyzettel e téren is. Ami biztos, hogy keményen követelték szerencsétleneken a kitermelendő aranyat, hisz a spanyol udvarnak fel kellett mutatni valamit.
A végtag csonkítást sem Adrian de Moxica rendelte el-ahogy a filmben szerepel-hanem Columbus, mint a szigetek kormányzója.

2017.09.28. 14:34:04

@Medgar: mondjuk nem hiszem, hogy sok kézzelfogható bizonyíték lenne arra, hogy a fáraók egy része nézők előtt rituálisan belerejszolt a Nílusba. Persze lehet, hogy volt ilyen, de még azt se tudják, hogy az egyes fáraók mikor éltek, milyen rokonsági fokban álltak egymással és hogy milyen rasszba tartoztak az egyiptomiak. Majd pont egy félperces rejszolásról marad fenn megbízható adat...

@telkoe: a 20. század elején még patikában lehetett kapni ópiumot, kokaint is. Nem olyan meglepő, hogy mai szemmel érdekes szereket szedtek.
Az LSD is szélesebb körben elérhető volt kezdetben, aztán a 70-es évektől minden drogot, legyen az stimuláns vagy pszichedelikum, elkezdtek démonizálni.
Amfetamint ma is felírnak hiperaktív, figyelemzavaros embereknek. Koffeinnel kombinált pszeudoefedrint meg simán veszek akármelyik pharmacy-ban itt recept nélkül is. Az is úgy pörget, mint állat.

Itt, ahol élek (Ázsia), megfázás, nátha stb. elleni magisztrális (patikus által készített) szerekben is van ópium. Pár tized százaléknyi koncentrációban ugyan, de van.

@kugi: most divat fikázni Kolumbuszt, mert Amerikában olyan a politikai széljárás. Minden politikusnak, híres embernek van vaj a fején. Churchill egy alkoholista tömegmészáros volt, az indiaiak mesélhetnek róla, de a német városok elleni terrorbombázásai is rosszabbak a szememben, mint hogy 500 éve Kolumbusz rabszolgákat adott-vett vagy megerőszakolt egy-két indián nőt. Az indiánok is ugyanezt tették egymás nőivel, meg megették egymás szívét. És ha feltalálták volna a lőfegyvereket, hajókat és eljutnak Európába, akkor ugyanezt tették volna az európaiakkal. Egyszerűen technikailag fejletlenebb civilizáció volt, de kegyetlemségben bárkivel felvették a versenyt.
Gandhi meg egy perverz szexuális ragadozó volt, aki meztelenül aludt az unokahúgával. De mindenki szentként tiszteli ma.
Julius Caesar és Augustus is tartottak rabszolgákat, nosza nevezzük át a két nyári hónapot, amik a nevüket viselik.
A múlton merengeni és azt aktuálpolitikai témává tenni ma divat. Meg kellene hagyni a múltba révedést az ilyen érdekességekkel foglalkozó blogoknak.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 14:35:30

@Afterburner: Sztem, ha "szundi" funkciót akart volna az illető, akkor a legfelső szeg alá sűrűbben szúrja be a többit.:)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 14:48:42

@EU zászlót mindenhova!: de igen, pont ezt írtam. olvasd el még egyszer figyelmesen :)

Afterburner 2017.09.28. 14:50:26

@EU zászlót mindenhova!: Háát, akkor még lassabb világ volt :) Meg az egy elég vékony gyertya. Három szundi, a szembenálló meg a "final call" gomb :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 14:50:26

@telkoe: azt hogy "észbontóan új" azt Te találtad ki. senki sem mondta hogy ÚJ. és fogadok van itt még olyan olvasó, aki még nem hallott róla. örülj neki, hogy Te már igen. küldök is egy virtuális vállveregetést. ;)

2017.09.28. 14:59:36

@Magyarnaba: @EU zászlót mindenhova!: gyakorlatilag abban a korban minden hódításnak része volt a rabszolgaszerzés, hadizsákmány, fosztogatás, erőszakolás, hadisarc, tústszedés, váltságdíj Ez ment Európában is, elég megnézni a végvári harcokat. Mindenki rabolta le a lakosságot, mielőtt az ellenség tehette volna meg. Folglyokat ejtettek, azokért váltságdíjat kértek. Nőket adtak-vettek.
Az indiánok is pont ugyanezt csinálták egymással, nem nemes vademberek voltak, akik csak szívták a békepipát. Obszidián késsel kikanyarították és megették az ellenség szívét, erőszakolták az ellenséges törzsek nőit, gyerekeit.
Nem véletlen, hogy pár száz conquistador lenyomta a nagy inka és azték birodalmakat. Ugyanis az azték és inka elnyomók ellen tömegesen álltak melléjük a kisebb törzsek.

rudo 2017.09.28. 15:13:08

Ez az elsődleges, másodlagos célpont logikus, ahogy arra is számos okuk lehetett, hogy miért nem bombázták Kiotót. Ugyanakkor érdemes volna megemliteni azt is (amennyiben igaz), hogy az atombombáknak szánt célpontok kiválasztásánál egy egészen sajátságos és a maga módján aljas szempont volt az elsődleges. Történetesen az, hogy a korábbi bombázásokkal ellentéteben ennek egyrészt csak megfélemlités és erődemonstráció, másrészt egyfajta tudományos kisérlet volt a feladata. Tehát direkt olyan stratégiailag kevéssé jelentős városokat választottak, amiket korábban pont ezért még nem támadtak és igy a teljes pusztitást a nukleáris fegyver számlájára lehet irni - plusz ki tudják próbálni élesben, hogy tényleg porig tudnak-e rombolni egy akkora célpontot, mint amire tippelnek.

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.09.28. 15:19:12

@Medgar: "Kis keretesben", kiegészítő információként elmegy. Ahogy a konkvisztádorokról megírtak ilyeneket, Kolumbusz e téren "tiszta maradt".

@Peetee: Ha van róla több kortárs forrás (amit kellő forráskritikával kell kezelni), akkor igaz is lehet.

@karandash: "Minden politikusnak, híres embernek van vaj a fején." Legalábbis a nagy többségüknek mindenképp.
"A múlton merengeni és azt aktuálpolitikai témává tenni ma divat. Meg kellene hagyni a múltba révedést az ilyen érdekességekkel foglalkozó blogoknak." Meg a történészeknek, tankönyvíróknak. Egyetértek.

fillérbaszó vadász 2017.09.28. 15:20:45

@karandash: " a 20. század elején még patikában lehetett kapni ópiumot, kokaint is. "

Kosztolányi Dezső is tólt kólát. Következőket is ő írta:

"Miért a kokain?
Megvannak okaim. "

"Csodálkozol a kokainistán,s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -s megérted!"

Jakab.gipsz 2017.09.28. 15:33:44

Ez a Kolumbusz ellenes kirohanás marhaság, Semmi sem bizonyítja ezeket az alantas vádakat.

Azért mert divat a "fehér keresztény ember" kultúráját a földbe tiporni, lehetnél körül tekintőbb is.

Az viszont tény, hogy Cortez-nek sikerült Mexikó partjainál hetek alatt, a nyelvi nehézségek ellenére, egy harminc ezres bennszülött sereget toboroznia a pár száz katonája mellé és sikeresen megdöntött a papi-náci birodalmat az azték birodalmat, ami a bennszülöttek számára elképzelhetetlen volt, katonailag.
Az azték birodalom a kulturális és technikai színvonalával vissza élve, szisztematikusan gyilkolta és fosztogatta a környező kisebb törzseket, fiaikat lányaikat pedig elkábítva bedrogozva tömegesen áldozták fel "isteneiknek", embervérrel locsolták a templomaikat. A fehér ember ettől a barbarizmustól szabadította fel az új világot.
Ma már egészen biztosan tudjuk azt amit a katolikus papok, szégyenükben eltitkoltak és pedig azt, hogy emberi koponya hegyekre építették a templomaikat, az aztékok.
Szóval miért is kellene ledönteni Kolumbusz szobrát?

Csakhogy néhány a történelmet, össze-vissza hazudozó liberális jól érezze magát?

worxland 2017.09.28. 15:48:55

London karácsonyi gyújtóbombázása: 160 halott
Drezda bombázása: 22700-25000 halott
Ha már ingerküszöbről beszélsz.
Háborúban minden fél követ el szörnyűségeket.

2017.09.28. 16:04:54

@illaim: a németek kezdetben csak katonai célpontokat akartak támadni. Egyszer félrement a bombázás és erre válaszul Churchill elrendelte a totális légiháborút Németország ellen. Onnan kezdve durvultak el a dolgok.

2017.09.28. 16:09:29

@Jakab.gipsz: Az erőszakos leigázása népeknek, valamint a "megtérsz vagy meghalsz" alapon történő hittérítés neked mióta kultúra?

flamer 2017.09.28. 16:19:25

@kugi: Attól függ, hogy melyikben. A magyar általános iskolások törikönyvében tényleg nincs sok szó Kolumbusz viselt dolgairól, de a modern történelemírásban elég sok szó esik róla.

flamer 2017.09.28. 16:21:22

@Jakab.gipsz: "Ez a Kolumbusz ellenes kirohanás marhaság, Semmi sem bizonyítja ezeket az alantas vádakat."

Úgy érted, hogy semmi, leszámítva a korabeli beszámolókat, köztük Kolumbusz saját naplóját meg a történelem alakulását?

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:26:11

@JTom: Te azt írtad, hogy Kokura volt a tartalék célpont. Én úgy tudom, hogy valójában Kokura volt az elsődleges célpont, csak felhős volt az ég felette, ezért vették az irányt Hiroshima felé..( Nem mindig előnyös a napos idő, úgy látszik..)

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:30:01

@szemtanú: Igen így hívták. Egyébként meg rengeteg alkohol fogyott mindegyik oldalon, de még a koncentrációs táborok őrei körében is. Nyiszli visszaemlékezése szerint Auswicz tulajdonképpen foglyokból és alkoholistákból állt. A közös halmazt pedig a sonderkommando képezte.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:35:12

@Afterburner: Azt hittem, hogy a szundi az első csengetést pár perccel követő ismételt jel. Valójában előtte van? ( Én még tekerős vekkerre ébredek.)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 16:38:51

@EU zászlót mindenhova!: még mindig nem. az ominózus mondat részlete:

"...az első bomba tartalék célpontja volt. Ha felhős lett volna az ég Hiroshima felett, Kokurára dobták volna az első atomot. A három nappal későbbi "Fat man" elsődleges célpontja volt Kokura..."

szóval az ELSŐ bomba TARTALÉK célpontja de a MÁSODIK bomba ELSŐDLEGES célpontja volt. ennyire nem érthető a mondat? átfogalmazzam? eddig még senki más nem panaszkodott...

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:39:35

@karandash: Félig igaz. Churchill valóban megbombázta egy kicsit Berlint, válaszul a németek félement Londont érő bombáira, de ezután Hitler rendelte el, hogy Londont kell bombázni teljes erőbedobással.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 16:40:31

@illaim: javaslom olvasd el a KOMMENTSZABÁLYOKAT. az ilyen hozzászólásért kitiltás jár.
köszönöm.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:44:13

@JTom: Akkor erre emlékeztem-tévesen.

2017.09.28. 16:46:05

@Sztavrosz7: nem akarlak elkeseríteni, de mindig is ez ment. A rómaiak, Nagy Sándor, a kánaánitákat lemészárló honfogaló zsidók, a Kárpát-medencébe beözönlő magyarok, a mindenfelé hódító törökök, manapság az egész világon a liberális demokráciát és Coca-Cola mámort terjesztő amerikaiak. Minden hódító elhiszi magáról, hogy kultúrát is terjeszt, műveltséget, technikai fejlődést is visz oda, ahova beteszi a bakancsos lábait.
A szovjetek is elhitték, hogy a szovjet ember eszményét terjesztik mindenütt, véget vetnek a kapitalista elnyomásnak és a jövő a kommunizmus.

Az inkák, aztékok is leigázták a környező indián népeket, ezért is tudta Pizarro és Cortés maguk mellé állítani a sok tízezer indián harcost, akik aztán megvívták a csatákat a kizsákmányolóik, az inkák és aztékok ellen.

dr. trafik nomac 2017.09.28. 16:49:25

@Jakab.gipsz: .: Hat a delamerikai torteneszek nem egeszen igy latjak, az o szemukben a fasz keresztenyek idejottek gyilkolni, es hazugsagokat terjesztenek roluk. Bont amiatt borulsz ki amit magad csinalsz, es a vegen kiderul, hogy megis a kereszteny feherek gyilkoltak a nepeket. Illeotleg a fasz kereszteny papok meg festemenyeken is megorokitettek "teritesuket", szoval viszonylag nehez letagadni.

Afterburner 2017.09.28. 16:50:09

@EU zászlót mindenhova!: A szundi az egy olyan gomb a telefonon/epölvaccson/mittoménmin, amit félálomban lenyomsz, és akkor - beállítástól függően - 4-5-10-15 perc múlva újrakezdi. Mindezt addig, amíg "rendesen" le nem állítod, vagyis valami olyan tevékenységet nem csinálsz rajta, amihez relatíve ébren kell lenni. Irigyellek a vekkerért, nekem is az volt amíg nem lett gyerek, és nem akartuk hogy 4-kor velem együtt keljen az egész ház :)

mildi 2017.09.28. 16:51:38

és a gyetyában még szundi funkció is volt, csak kellett egy szeget rakni 5 perccel lejjebb is

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 16:58:06

@Afterburner: Én is így tudtam, de akkor a középkorban az első szöget úgy nyomom be, hogy mondjuk hat óra múlva ébresszen, azután a többit ettől csak pár mililmáéterre, ismétlődően. Illetve ilyet nem is használtam volna, mert csak sötétben tudok aludni. Maradtam volna a kakasszónál..:) Sztem egyébként akkoriban a többség napszálltával aludni tért, és napkelte környékén kimászott az ágyból Még nem lehetett netezi meg tévézi éjjel, és a gyertya is drága volt. Az asszonyt meg lerendezte pár perc alatt..:)

VaradiJanos 2017.09.28. 17:53:54

@Magyarnaba: mitokoskoc, bisztos igaz hoty erőszakolta a kisebségi lányokat mer a szobrát is leszedik nemsoká a

2017.09.28. 18:32:51

@dr. trafik nomac: Dél-Amerikában a katolikus egyház érdekes módon sokat tett az indiánok védelméért. Ha nincsenek a papok, akkor igencsak kiirtják őket a gyarmatosítók. Nem véletlen, hogy a dél-amerikai katolikus egyház balos, sőt szélsőbalos a legtöbb esetben. Fasiszta, USA-barát diktatúrák, junták pont emiatt üldözték és irtották a katolikus a papokat ott a hidegháború idején. Mert az elesettek, bennszülöttek pártján áll ott az egyház. A jelenlegi szélbalos pápa is onnan jön.

A másik dolog meg az, hogy a dél-amerikaiak nagy része bevándorló, olasz, portugál, spanyol, német, japán (Brazília, Peru) bevándorlók leszármazottja, meg feketéké. Az indián őslakosság Argentínában, Brazíliában minimális arányú, máshol több.
Na most egy teljesen kevert eredetű társadalom, mint a brazil, kolumbiai vagy venezuelai nem fog köpködni a múltjára. Vannak mondjuk a bolíviai indián populista vezetők, akik ebből politikai kérdést csinálnak, utálják a gazdagabb fehéreket, de Dél-Amerika nagy részén a faj, rassz nem sokat jelent.
Barbadoson például a fehér ír rabszolgák leszármazottai a társadalom alja a mai napig, a feketébbek magasabban állnak.
Haitin meg jól kiirtották a fehéreketba négerek pár száz éve.
A dél-amerikai kultúrának a gyarmatosítás és katolizáció legalább olyan fontos része, mint az őslakos kultúra, ezek keresztülszövik egymást. Rengeteg szinkretista vallás, szekta van ott. Például Brazíliában fehérek alapítottak egy egyházat (União do Vegetal), ami továbbviszi az indiánok ayahuasca szertartását. Kis kereszténység, kis drog, kis indián sámánkodás. Ez is a kultúrájuk, hogy kombinálták a katolicizmust a helyi hagyományokkal.
A gyarmatosítás óta történt ott pár durva dolog, kommunista, fasiszta diktatúrák, amerikai intervenciók, puccsok, forradalmak, borzasztó társadalmi egyenlőtlenségek, bűnözés, ami jobban tavarja a helyieket, mint Kolumbusz.
Szerintem egy USA-beli liberális egyetem szélbalos érzelmű tanárának fontosabb ügy egy helyi Kolumbusz-szobor ledöntése, mint egy született panamainak, kubainak, kolumbiainak, brazilnak.

apro_marosan_petergabor 2017.09.28. 19:17:20

A Columbus story erőteljesen kitaláció szagú. Ez az ember 5 kockázatos, hosszú utat tett meg Spanyolország és a Karib térség között, oda-vissza. Ezek több hónapos utak voltak, az elsőt kapitányi a többit admirálisi rangban tette meg. A legénysége jelentős része szedett-vedett volt (a többiek féltek az ismeretlentől, nem vállalkoztak ilyen útra), közöttük fegyelmet tartani komoly feladat, tekintély, lelki erő kell hozzá, Az ilyen feltételezett viselkedéssel nem megy. Másrészt az Újvilágban ő kormányzói rangot kapott(netán alkirályit), ehhez a poszthoz megint demoralizáló lenne ez a viselkedés - enélkül is volt elég problémája az indiánokkal. Harmadszor Isabella királynő kegyeltje volt, aki Columbus számtalan ellenségétől értesülve nem tűrte volna ezt. Emellett még keresztényi térítést is végzett papjaival, ebbe sem fér ez bele - tehát ez egy rossz indulatú kitaláció, ezek egyre nagyobb divatban vannak Amerikában...

midnight coder 2017.09.28. 19:26:52

@dr. trafik nomac: Azért az aztékok és az inkák tevékenységének viszonylag sok tárgyi emléket maradt, leginkább emberi csontok formájában. Ezzel együtt a katolikus papok is szarhattak volna egy farfekvéses sünit azért mert egy rakás kulturális emléket elpusztítottak abból a korból.

VogelZsigmond 2017.09.28. 19:32:54

@Afterburner: Pont erre gondoltam en is! :) Van 3 szundi mielott a negyedikre fel kell kelni. :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.09.28. 19:53:18

A térhatású képmegjelenítés egyáltalán nem új dolog, csak annak, aki nem olvas könyveket. Tetszett például, amikor pár éve a jövő technikájának kiáltották ki a marketingesek a 3D tévét meg a mozit, mintha most találták volna fel és a jövőben mindenki ezt fogja használni (a sok okos meg megvette a 3D-s tévét, aztán ma meg már semmi értelmes tartalom nincs rá). Közben meg térhatású, azaz rendes nevén sztereó fényképet már az 1860-as években feltalálták és aztán komoly mozgalom is volt ez az amatőrök körében is.

Egyébknt meg arról nem szól a fáma, hogy mi lett azokkal az emberekkel, akik egy huzamban legyalogoltak 90 km-t? Mármint közvetlen a túrácska után hogyan érezték magukat?

Jakab.gipsz 2017.09.28. 20:49:36

@flamer: @dr. trafik nomac: Kiragadni egy eseményt az eredeti történeti kontextusából és az alapján ítéletet mondani pl. a kereszténységről, ateista ismeret elméleti alapra helyezkedve: baromság.

Ezzel az erővel mondhatnál ítéletet, a zsidó, a muzulmán, és persze a szcientológiai egyházak felett is. Az amerikai történészek soha sem voltak, észlények, itt elsősorban az analitikus módszertan az ami hátráltatja őket.
A kereszténységet hibáztatni az amerikai bennszülötteket ért, szórványosan előforduló valóban gonosz tettekért, kb. annyira releváns érvelés, mint ha azért tiltanánk az orvoslás tudományát ma, mert a középkori orvosoknak fogalmuk sem volt a mikrobiológiáról, vagy az emberi test működéséről.

Tehát szamárság.

Ilyen érvelési hibát, csak az ateista liberális barmok, a libbancsok követnek el.

Bogyó 2 2017.09.28. 20:54:33

@karandash: Nyilván kegyetlenek voltak az aztékok, ez tény. De valahogy mégis a fehérek megérkezése után pusztultak ki népek, tűnt el számtalan kultúra, néptelenedtek el hatalmas területek, amelyeket feketékkel pótoltak. Az indiánok száma nagyon durva mértékben csökkent Amerika felfedezése után, jóval inkább, mint bármikor az aztékok meg a többi idejében. Azért ne játsszuk már a hülyét, hogy ők felszabadították szegény környező népeket. Tipikusan az oszd meg és uralkodj elvét követve először az aztékok, aztán a többiek.

Bogyó 2 2017.09.28. 20:57:33

@Jakab.gipsz: Nem semmi , hogy még egy ilyen témában is lehet libsizni. Igen, ilyen érvelési hibát egy jobboldali sosem követne el, hiszen azok felsőbbrendűek, hát persze.

Bogyó 2 2017.09.28. 21:00:45

@apro_marosan_petergabor: "ehhez a poszthoz megint demoralizáló lenne ez a viselkedés " Egy ilyen csürhénél, akiket magával vitt, ez pont tekintélyerősítő. Végtelen naivitás azt hinni, hogy amig a többiek hajkurászták az indián csajokat, addig ő imádkozott a sátorban. Talán ő hozatott nőt, vagy másmódon kért a sátrába és nem az erdőben állt be harmadiknak, de ne gondoljuk, hogy szűzies életet élt évekig.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 21:32:19

@flamer: ez az alpári stílus itt elfogadhatatlan. kizárás jár érte a kommentszabályok súlyos megsértése miatt.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.28. 21:34:24

@Jakab.gipsz: óvatosan a személyeskedéssel, itt ezt nem tolerálom. köszönöm

Morpheus. 2017.09.28. 22:40:09

A Kolumbusz sztori badarság. A többi nagyon érdekes. Tetszett.

VaradiJanos 2017.09.28. 22:47:59

@Morpheus.: igenis bántota a néggereket azér is csinált neki szobrot a trump

odysszeusz 2017.09.28. 22:49:26

@Jakab.gipsz: Hallo. Régi ismerős vagy és még mindig az illibbancsok és a hívők foglya vagy. Azért ennyi idő után azt gondolnám sikerült megszöknöd...de alighanem jól érzed magad ebben a börtönben. Tudom, tudom. Mindnyájan a saját "szellemünk" korlátainak vagyunk a foglyai...csak vicceltem.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.29. 00:03:31

@Bogyó 2: Ha így is volt, nem azért volt így mert a spanyolok kegyetlenebbek lettek volna, hanem mert számos betegséget behoztak az új világba, ami ellen az őshonos népességnek nem volt immunitása.
Nem hinném, hogy az aztékoknál létezett volna kegyetlenebb civilizáció ezen a földön. Ipari szitre emelték a rituális emberáldozatokat, és nemcsak nagyobb ünnepeken áldoztak foglyokat, mint a mayák.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.29. 00:10:36

@dr. trafik nomac: Ó persze, mintha Cortezék a békes és a boldogság idilli viszonyai közé érkeztek volna. Muhaha. A maya és különösen az azték civilizáció alapvetése volt a nagyszámű emberádozat. Vagyis akárcsak feláldozandók szerzése érdekében indíthattak háborúkat esetleg kisebb begyűjtő expedíciókat.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.29. 00:14:45

@Morpheus.: Nyilván voltak indián női a spanyoloknak, hisz nőket nem vittek megukkal az óvilágból a korai időkben. De nem hinném, hogy erőszakkal kellett volna nőt szereziük. A nőkben eleve ösztönösen megvan a nyitottság az idegenek irányában, különösen ha azok hatalommal bírnak felettük.

Jakab.gipsz 2017.09.29. 01:48:41

@JTom: Mond, amikor a kereszténységet rugdosod, meggondolatlanul, az nem személyeskedés?

2017.09.29. 02:29:28

@Bogyó 2: az indiánokat a himlő (smallpox) irtotta ki, ami új betegség volt számukra. Az indiánokat nem egyenként kaszabolták le a fehérek, hanem egyszerűen véletlenül egy olyan betegséget hurcoltak be, ami ellen az indiánok immunrendszere védtelen volt.

Azt se mondhatod, hogy az indiánok nem irtottak ki más indián törzseket. Kegyetlen, totális háborúkat vívtak egymás ellen már jóval azelőtt, hogy a fehérek odamentek volna. Amerika első őslakói is több tízezer évvel az indiánok előtt érkeztek oda, majd az Ázsiából betörő "indiánok" lenyomták őket. Csak erről ma nem szabad beszélni. Az indiánok előtti amerikai lakosság maradványait rendszeresen indián maradványoknak titulálják és pl. az USA-ban az indián törzsek kilobbizták a törvényt, ami tiltja, hogy antropológiai, régészeti módszerekkel vizsgálni lehessen őket, mert az háborgatná az ősök szellemét.
Valójában rettegnek attól, hogy kiderül, hogy már előttük is éltek Amerikában emberek, akiknek a kiirtása esetleg az indiánok lelkén is száradhat. Ugyanis minden jogukat arra alapítják az indiánok, hogy ők ott az "őslakosság", akikkel kicseszett a fehér ember.

Találtak már olyan maradványokat az USA területén, ami antropológiai jegyeit tekintve egyértelműen polinéz jellegű és nem amerikai "őslakostól" származik. Ezekre a leletekre ráugranak az indián törzsek ügyvédei és jól megakadályozzák az azonosításukat, elperelik őket az államtól, hogy "újratemethessék" őket. Vicces, amikor egy maradványra ráveti magát több törzs is és perlik egymást, hogy kinek az őse az. Megesik, hogy egyiküké se, hanem egy indiánok előtt érkezett emberé.

2017.09.29. 02:40:18

@Bogyó 2: "De valahogy mégis a fehérek megérkezése után pusztultak ki népek, tűnt el számtalan kultúra"

A fehérek érkezése előtt is tűntek el ott kultúrák, csak erről kevesebbet tudunk ma. Az "indiánok" jórészt számukra ismeretlen fertőtő betegségek miatt pusztultak nagy számban. Maguk a fehérek se tudtak ezekről a betegségeikről, a természetükről, terjedésükről, hisz több száz évvel a mikróbaelmélet megjelenése előtt voltak. Ez egy szerencsétlen véletlen volt, fordítva is lehetett volna, hogy a fehérek kapnak el valami Amerikában őshonos vírust. Afrikában pont ez van. Aki odamegy gyarmatosítani, az álomkórral, maláriával, Dengue-lázzal, ebolával néz szembe.
Az amerikai őslakosok nem háziasítottak állatokat (az inkáknak voltak lámáik), az eurázsiai kontinensen meg az emberek az állataikkal éltek, ezért folyton ki volt téve az immunrendszerük az állatokról átterjedő betegségeknek. Ez az oka, hogy egy fehér vagy ázsiai védettebb volt a fertőzésekkel szemben.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2017.09.29. 07:18:20

mennyi komment, érdekes képek és még érdekesebb történelmi infok. köszi!

nyilván minden hódítás erőforrás- és területszerzésért indult, még ha Kolombusz a laposföldhívőket akarta is megcáfolni.
Az, hogy amikor mindent büntetlenül megtehetett az elnyomottakon, így élte ki Kolombusz vagy bárki más - ez normális. ma sincs szerintem másként, elég csak a mai politikai események híreire gondolni: rohingák, szíriaiak, északafrikaiak üldözése, megerőszakolása, ...

Indriq 2017.09.29. 08:56:37

A végén a kommentelők egy része ki fogja hozni,hogy a fehérek az áldozatok voltak az amcsi őslakosok kihalásánál. Gondolok a skalpért fizetett pénz is az immunrendszerük hiánya miatt volt.
Kolombuszról pedig nem kell elhallgatni ha ilyesmit csinált. Az hogy ki mennyire bagatelizálja egy dolog. Mint ahogy igen, meg kéne említeni Lincolnnál is, Cézárnál is, hogy tartottak rabszolgákat.

2017.09.29. 09:24:24

"Kolumbusz több őslakos indián nő megerőszakolásában részt vett és prostituáltnak adott el alig 9 éves lányokat is..." -ez erősen bulvárszagú, némi alátámasztás nem ártana, különben hülyeségnek minősül.

nookedli 2017.09.29. 09:40:12

Néha kellene beszélni olyan dolgokról, amit imádnak elhallgatni, nehogy elrontsák a zsidók önmarketingelését az elfogadásukra. Pl. tény, hogy a rabszolgákat zsidó kereskedők szállították amerikába. Tény, hogy Rotchild pénzelte a cionista mozgalmat az 1. vh. előtt, amely részt vett a kommunizmus kialakításában, az 1. és 2. világháború kirobbantásában a cionista izrael megalakításának érdekében. A cionisták terve volt bármi áron megalakítani izrühell államot. Az is a terv része volt, hogy ennek érdekében zsidók ezrei halnak meg, hogy később érvelni lehessen ezzel az államalapítás mellett. Tény, hogy a mai izrael Palesztina volt mindaddig, amíg a terrorista cionista zsidók lemészárolva több százezer palesztint és több milliót hontalanná tettek, hogy megteremtsék izrael államot. Lehetne ezt magyarázni, de ez terrorizmus volt és gettókba zárva élnek a mai napig a palesztin őslakosok. Csak azért "kóser" ez, mert a zsidók csinálják amerikai felügyelet mellett. Amerikát pedig a zsidók irányítják. Ezt kell kimondani és megérteni!

apro_marosan_petergabor 2017.09.29. 09:46:32

@Bogyó 2: Ezt senki sem mondta, de más a lányok erőszakolása, ezt biztosan nem tette.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.29. 09:48:19

@nookedli: köszönöm a hozzászólásod, de ezt nagyon sok helyen kimondták már. ha ilyesmit hiányolsz, javaslom a kuruc.info-t, mint mértékadó oldalt a zsidógyűlölőknek

MEDVE1978 2017.09.29. 09:49:23

@Bogyó 2: Már írták, de ezek a kedves természeti népek nem voltak ártatlanul született báránykák. Az aztékokat valójában annyira rühellte az összes többi indián törzs, hogy sorban álltak a spanyoloknál, hogy segíthessenek az elfoglalásukban. Tenochticlan ostromáról fennmaradtakat is érdemes elolvasni. Amellett, hogy az ünneplő aztékokat spanyol konkvisztádorok mészárolták le volt ott szépen olyan is, hogy a foglyul ejtett spanyolokat feláldozták, a testrészeiket meg kidobálták a falakon.

Hasonló igaz a másik agymosásnál is, a szegény, megnyomorított Afrika esetében. A szegény megnyomorított Afrikában a Zulu birodalom is hasonlóan járt el, amíg a britek nem érkeztek meg. Az afrikaiak jelentős része ma is azt csinálja, mint régen. Háborúznak, csak nem nyilakkal, hanem ma már kalasnyikovval.

Terézágyú 2017.09.29. 09:53:31

Az vótmá, hogy "igaz, hogy a keresztény kolombuc lányokat erőszakolt - na de ezek a pogány indiánok is!" ?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.29. 10:02:14

@Terézágyú: jah vót. ígérem a következő "Tucat"-ba is hagyok egy ilyen csontot rágódni :P

Indriq 2017.09.29. 10:25:41

@nookedli: na linkelj már valamit erről a zsidó rabszolgakereskedelemről, de ne a kurucinfót.
Remélem azért is a zsidók a felelősek, hogy neked 2 számjegyű maradt az IQ-d :)
@MEDVE1978:
"Amellett, hogy az ünneplő aztékokat spanyol konkvisztádorok mészárolták le volt ott szépen olyan is, hogy a foglyul ejtett spanyolokat feláldozták, a testrészeiket meg kidobálták a falakon."
Senki nem mondta, hogy az aztékok voltak az angyalok és a spanyolok az ördögök, de ne mosdassuk már a spanyolokat, a végén tiszták lesznek.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.09.29. 10:47:07

igen nagy kreténnek kell lenni ahhoz, hogy fél évezreddel korábbi hódítók tevékenységét eltartott kisujjal enyhén affektálva elkezdje valaki a XXI. századi európai értékrend alapján fikázni.

Igen, fél évezrede nem azzal kezdték a hódítók, hogy bekötötték a meghódított területekre az optikai kábelen a netfixet. Fujj

Jakab.gipsz 2017.09.29. 11:58:16

@odysszeusz:

TI MODERN DEMOKRATÁK VAGYTOK A LIBBANCSOK FOGLYAI.

CSAK AZ SZÁMÍT IGAZNAK AMIT EZEK A GYAGYÁSOK MONDANAK.

SAJNOS CSAK HAZUDNI TUDNAK.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.29. 12:23:58

@Jakab.gipsz: utolsó figyelmeztetés a bloggazda részéről. fejezd be az ilyen hangnemű hozzászólásokat.
a blogon TILOS AZ AKTUÁLPOLITKA és mások inzultálása!

szita szita péntek 2017.09.29. 15:12:29

Nyeh... olvasom itt fentebb, hogy Kolombusz így, fehérek úgy, aztékok brrr, indiánok meg küzdöttek egymással. Pfff... Adódik a kérdés: És?

Mer'hogy olyan, hogy globális jó meg globális igazságosság és erkölcs - no olyan mondjuk pont nincs. Ezeknek mind időben, mind térben elhelyezve is "kiterjedésük" van. Rosszak lettek volna? Vagy gonoszak? Ezt az akkor és ott emberének kellett megítélnie nem nekünk és nem is az utánunk következőknek. Monnyuk manapság elítéljük a foglyok megkínzását, de a középkorban erről azért valszeg más véleménnyel voltak...

A Kolombusz sztorihoz: 9 éves? Akkor a kor mércéjével már kvázi felnőtt volt. Ezzel együtt is tamáskodom - no nem azért mert azt hinném ez ott és akkor elképzelhetetlen dolog lett volna - inkább csak azért mert macerás. Hónapokig tartó hajóúton eljuttatni a Európába juttatni a lányt egy 30m-es hajón annyi kanos és babonás matróz között... Hááát... Én úgy gondolnám fölösleges kockázat.

bioLarzen 2017.09.29. 17:39:52

@Jakab.gipsz: Soha, senki nem fog komolyan venni amíg ilyen csupa nagybetűvel írsz. Ez, illetve a millió felkiáltójel a két legbiztosabb jele annak, hogy aki ír, az indulatbból, kötözködési szándékkal teszi ezt. Az ilyet meg nem veszik komolyan.

WhiteFalcon 2017.09.30. 12:53:31

El nem tudom képzelni, hogy egy gyertyából kieső szög koppanására/csilingelésére felébred valaki. Én néha a telefon csörgésére sem tudok felébredni - de lehet, ez az én hibám. :)

2017.10.02. 10:56:57

Én ezt tudom, pont ezért nem értem hogy ma bárki is van a földön aki a "fehér ember civilizációját" bármiféleképp is erkölcsileg magasabb szintre emelei bármelyik másinkál. Ez egyszerűen nem igaz, ugyanolyan barbár cselekedeteink voltak, sőt...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.10.03. 10:53:18

Ma is lenyomnak emberek 100 kilométert 24 óra alatt, Kinizsi 100-nak hívják (igaz, nem felszerelésben) és persze utána napokig lábadoznak mert annyira kikészíti őket. Szóval rá lehet készülni, le lehet tolni, de nem lehet huzamosan csinálni és ezen semmilyen szer nem változtat. Max annyit, hogy nem érzik, hogy már károsodik a szervezetük.
Még a vietnámi háborúban is használtak ilyen szereket, bár ha jól tudom nem (csak) a teljesítmény fokozásra, hanem hogy lelkileg bírják.
A középkorban az alkohol a csata előtt teljesen alap felszerelés volt.

pannonfunk 2017.10.03. 12:30:02

@Kinai cuccok blog: Azért vannak annál elvetemültebbek is:
hu.wikipedia.org/wiki/Self-Transcendence_3100_Mile_Race
És túlélik. De hasonló volt az USÁ-n keresztüli bicikliverseny, a 20-szoros meg 30-szoros ironman versenyek. Szóval nem mindenki dől ki egyszer 100 km után. Ugyanakkor világos, hogy ilyen megterhelést csak nagyon kevesen bírnak ki.

butyko 2017.10.08. 16:39:48

Az "ébresztő gyertyák"-hoz annyit tennék hozzá,hogy nem kimondottan az ébredést szolgálták,hanem a kolostori,monostori napi imarend betartását is,amit zsolozsmának nevezünk. Szent Benedek regulája a Matutinomot éjjel 2 órára vagy a hajnal előtti két órára rendeli, hogy rövid szünet után a Laudest hajnali imaként mondhassák el. A Primát, napközi imákat (Tertia, Sexta, Nona) és a Vecsernyét reggel hattól kezdve három órás időszakonként mondták, a Completoriumot a nap befejezéseként esti 8 óra körül. Egyes szerzetesrendek ezt a rendet a mai napig tartják. Pont a középső képen láthatjuk,hogy a gyertyatartón rovátkák jelzik az idő múlását,ott nincsenek beszúrt szegek.

Bojtina (törölt) 2017.10.09. 15:06:01

Kolombusz nem tett ilyet.
süti beállítások módosítása