Az UFO-k Jugoszláviába mennek

2022. április 20. DDQ

 DDQ szerzőtársam legújabb írása egy kevéssé ismert incidenssel foglalkozik a hetvenes évek Jugoszláviájából.

maxresdefault.jpg

 (Sanjin Dumsic és Giulinao Marinkovic irásai nyomán)

1977 augusztus 16-án hajnali 01:40 perckor a Pan Adria 77-es járata Zágrábból egy rutinrepülésnek számító útra indult. Az úticél Podgorica (akkoriban Titograd) volt, ide szándékozott a Fokker 227 Fairchild eljutni. A gép aznap 56 utast vett a fedélzetére, felpakoltak rá némi postát és áruküldeményt is. A felszállás rendben ment, az emelkedés is sima volt, s már Sremska Mitrovica felett repültek, majd hirtelen minden megváltozott.

A járat 2400 méteres magasságon haladt, amikor a fedélzeten lévők szokatlan dolgot tapasztaltak. A  személyzet felfigyelt egy fényes tárgyra, mely lassan felzárkózott a gépükhöz, azzal egy magasságban, de kissé oldalt, a bal oldalon repülve. Olyan fényes volt a tárgy, hogy igazából nem tudták megállapítani, mi is lehet. A kezdeti sárga fény lassan vörösre váltott, s így is maradt. A pilóták, a hajózó mérnök, az utasok és a személyzet több tagja is saját szemével látta a különös tárgyat. A vizuális kapcsolat után rövid időn belül a légi irányítás radarján is megjelent az ismeretlen repülő eszköz.

yugoslav-pan-adria-fokker-227.jpg

Az érintett repülőgéptípus

A repülő folyamatos kapcsolatban volt az irányítással, s azt a közös döntést hozták, hogy  Belgrádban leszállítják.

A Fokker minden baj nélkül leszállt a Belgrádi Surcin, a mai Nikola Tesla repülőtéren, az ismeretlen tárgy pedig 300 méteren lebegett a reptér felett.

A leszállást követően a pilóták az irányítótoronyba mentek, ahol folyamatos volt a kapcsolat a légvédelemmel is. A toronyban volt már a polgári légiforgalmi irányítók főnöke, Zlatko Veres, akit sürgősen berendeltek az eset miatt. Rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy gép felszáll és folytatja az útját. (Ebben a döntésben valószínűleg szerepet játszott a katonai vezetés is, akik arra voltak kiváncsiak, mi lesz az ismeretlen objektum reakciója. Azzal nem foglalkoztak, hogy ez tulajdonképpen veszélyeztetheti a civil utasokat is.)

A háttérben azért felizzottak a vonalak, a polgári irányítás radarkezelői, a légiforgalmi irányítók, a légvédelem parancsnokai mind jelentéseket küldtek és fogadtak, s közben a döntést várták a katonai felsővezetéstől.

yugoslav-mig-21.jpg

Jugoszláv Mig-21

A helyzetet az is bonyolította, hogy amíg a tárgy mozgott, látták a radaron. Amint megállt, egy idő után eltűnt a radarok képernyőjéről. Ezt később azzal magyarázták, hogy a mozdulatlan objektumok a radar 5. körbefordulása után törlődnek a képernyőről a program beállításai miatt, noha ezzel egyidőben a reptér felett lebegő dolog szabad szemmel is látható volt.

Időközben a Fokker felszállt, és folytatta a repülését, az ismeretlen objektum egy darabig még a reptér közelében maradt. A légi irányítás, feltehetően a légvédelem utasítására az ismeretlen repülő tárgy felé irányította az utasszállítót. A pilóta Dobroslav Dzeba követte az utasításokat, és a vörösen izzó tárgy felé fordult. A tárgy nem tért ki, hanem úgy látszott, hogy ütközés lesz a manőver vége. Az irányítás ekkor kitérő manővert rendelt el, majd a gépet távolodó irányra állította az eredeti célja felé. Ezt követően az  UFO ismét utánuk eredt.

Időközben egy készültségi elfogóvadász géppárt rendeltek az utasszállító védelmére, amelyek a közeli Batajnica légibázisról felszállva gyorsan felzárkóztak a Fokkerhez és fura kisérőjéhez. Amint a MiG 21-esek az ismeretlen objektum közelébe értek, azt jelentették, hogy zavar keletkezett a műszerek működésében, és a kapcsolat is akadozott a vezetési ponttal. Eközben a Fokker minden gond nélkül haladt, csak az okozott feszültséget a gépen lévőkben, hogy nem tudták, mi követi őket.

yugoslavian-pan-adria-ufo-incident-1977.jpg

 

A MiG-ek érkezésére a vörös gömb hirtelen irányt váltott, és a katonai támaszponthoz ment. A sebességét kb. 7 machra emelte, így nem tudták követni, csak a radaron. A jugoszláv katonai és politikai vezetés ekkorra már nagy nyomás alatt volt, ugyanis Tito erről a támaszpontról tervezte indulását a következő napon Pekingbe és Moszkvába. Nem is haboztak tovább, kiadták a legmagasabb riasztási fokozatot, és rögtön egy négygépes kötelék bevetését rendelték el. A négy elfogóvadász felszállására reagálva az ismeretlen objektum távozott a légibázis légteréből.

yugoslavian-pan-adria-fokker-227-fairchild-27.jpg

 

Az esettel kapcsolatban az akkori szokásoknak megfelelően teljes zárlatot rendeltek el. Senki nem mondhatott semmit, nem is beszélhetett az esetről. Teljes titoktartásra köteleztek mindenkit, súlyos következményeket kilátásba helyezve. Mivel a tűzgömb a földről is jól látható volt, többen is észlelték, magyarázatként előálltak a már jól ismert meteorológiai léggömb történettel. (Persze ezt már akkor sem hitte el senki, ugyanis egy léggömb nem képes egy több száz kilométeres sebességgel repülő gépet követni.)

cf86a35b-e505-4d13-b814-7918e55a210f.jpg

 

Az eseményről több verzió is létezett, persze nem hivatalos formában. A nagy nyilvánosság csak 1990-es évek elején szerzett tudomást az ügyről, Jugoszlávia szétesése után.

Ekkor derült ki az is, hogy a repülő objektum a légibázist elhagyva Magyarország felé tartott, majd az igen gyors, a hangsebesség tízszeresére becsült sebességű vízszintes repülésből Eszék térségében függőleges repülésbe váltott át, és a radarok 80 km-es magasságban elveszették.

Többen is ráálltak a téma kutatására, dokumentumfilm is készült az esetről, Giuliano Marinkovics ufókutató vette rá a szemtanúkat arra, hogy álljanak a nyilvánosság elé. A pilóták 2012-ben nyilvánosan is beszéltek az eseményről.  

Az esettet kutató prof. Milan K. Pesich igen érdekes dolgokat tárt fel!  Ő úgy vélte, a katonai bázisról felszállt harci kötelék nem sokkal a magyar határ előtt harcba keveredett az idegen objektummal. Az összecsapás során három MiG-21-es került veszteséglistára, egy pilóta életét vesztette, egy súlyosan megsebesült, egy pedig karcolások nélkül megúszta az esetet.

 image-10867-25.jpg

 

Zlatko Veres , akit már említettünk, így emlékszik:

 „Engem is riasztottak akkor, hajnalban már az irányítótoronyban voltam. Az általam vezetett repülésirányítás az akkor modernnek számító berendezéseket használta. Így az egész eseményt végig követtük. Amikor a tárgy a repülőtér felett lebegett, kocsiba ültünk és a lehető legközelebb mentünk hozzá. Akkor úgy láttuk, hogy egy repülő tárggyal van dolgunk. Az elsődleges radar mellett egy másodlagos radarral is dolgoztunk. A radarok adatai alapján tudtuk az objektum sebességét, mozgási irányát, magasságát. Csak akkor veszettük a radaron szem elől, amikor a reptér felett lebegett. De akkor meg szabad szemmel is láttuk, a felhők között.”

 

Aldo Matic, radarállomás szakaszparancsnok visszaemlékezése:

„Mi a radaron, és szabad szemmel is követni tudtuk a mozgását. Lenyűgöző volt, ahogy mozgott. Egy repülőgép sem volt képes akkora sebességre, és olyan manőverekre, mint amiket akkor láttunk. Később minden anyagot titkosítottak, és a parancsnokságra kellett szállítani az az archívumot. Amikor leadtam az anyagot, még külön egy nyilatkozatot is kellett tennem, hogy nem beszélek az esetről. Azt már én is csak később, az 1990-es évek végén tudtam meg, hogy akkor egy pilóta meghalt, de részleteket nem tudok.”

Az esetnek sok szemtanúja volt, akik hol pontosan, hol zavarosan adják elő a történteket, de a MiG-ek és az UFO összecsapására nincs hivatalos bizonyíték.

 

titov_pilot_5.jpg

A jugoszláv pilóta, Suad Hamzic (aki többször is találkozott UFO-val, és a jugoszláv hadsereg egykori vadászpilótája volt) közzétette emlékiratait, melyben  hitet tesz az UFO-k mellett, s elbeszéli az azokkal történt találkozását.

Ezekből néhány összefoglalt részlet:

  • 1972 tavaszán időjárás-felderítő repülésen volt, egy MiG-21-es kétüléses géppel, a hátsó kabinban Stipic Dusan kapitány ült. Az irányítástól azt a feladatot kapták, hogy egy adott koordinátákon található részen végezzenek egy azonosítást. A megadott ponton egy világító objektumot láttak, amiről nem tudták megállapítani, hogy mi az. Úgy ítélték meg, hogy jóval magasabban helyezkedik el a tárgy, mint az magasság, melyet a géppel elérhetnének. Ezt jelentették is, mire arra kérték őket, hogy amennyire lehet, menjenek közel. A gépük csak időjárás felderítésre volt felkészítve, nem viseltek magasági ruhát sem, ennek ellenére emelkedni kezdtek, elérték a 13 000 métert, de az objektum ennél magasabban 17-24 000 méter magasan lehetett. Az UFO hirtelen elmozdult, nagyon gyorsan távolodni kezdett, és a fénye lassan kihunyt. A sebességét 4-6000 km/h közé saccolták, esélyük sem volt követni. A látottakat csak Dusánnal beszélte meg, másnak nem mondták el. Mindenki hallgatott az eseményről, sem az irányítás, sem a parancsnokok nem hozták szóba az eseményt a kiértékelés során, és később sem.
  • Még ez év nyarán, szolgálat előtti pihenésüket töltötték a repülőtéren a 352-es felderítők. Kint heverésztek a fűben, amikor egy kerek, ezüstös valamit látott meg a kifutó felett. Elsőnek időjárási léggömbnek gondolta, de azt ilyenkor még nem szokták felküldeni, s nem is a kifutónál eregetik az ég felé. A kerek valami csak lebegett, s ekkor szólt a többieknek, hogy szerinte UFO-t lát! Néhányan az égre néztek, pár poén is hallatszott az idegenekkel kapcsolatosan, de nagyon nem hozott lázba senkit. Az UFO pár pillanat múlva nyugat felé elrepült.
  • 1973 végén kiképzőrepülésen volt, éjszakai repülést gyakorolt. A kiképzési feladat végrehajtása után az irányítás rákérdezett arra, mennyi üzemanyaga maradt. Megadtak egy koordinátát, és megkérdezték, hogy a rendelkezésére álló üzemenyag mennyiséggel ellenőrizni tudja-e a célt. Gyors számítás után jelentette, hogy végrehajtja a feladatot. A folyamatos rávezetés során a céltárgyhoz ért, amit elsőnek utasszállítónak azonosított, annak ellenére, hogy a szokásos navigációs fényeket nem látta. Közelebb ment, mert az ablakok fényeit sem látta, így ellenőrizni akarta, hátha egy tehergépet követ. Ekkor a tárgy fényleni kezdett, zöld majd sárga színű lett, később lilásra változott a színe, majd elhúzott tőle. Nem tudta követni, sem pontosan azonosítani.

 titov_pilot_3.jpg

Jugoszláv pilóták bevetés után

  • Leszerelése után még két esetben volt észlelése, 2008-ban és 2011-ben. Ekkor fényeket látott hirtelen felizzani, majd eltűnni.

Suad Hamzic, ezredes – 1945. 06. 16-án született Szarajevóban, apja cipész volt, anyja háztartásbeli. Mostraban indult repülős pályafutása, repülős diplomát 1966-ban Jugoszláv Légierő Akadémiáján szerzett, majd F-84 Thunderjet, F-86 Sabre és a MiG-21 összes változatán repült mint vadászpilóta és felderítő. Lehetőséget kapott arra 1977-ben, hogy a RAF egyik képzésén is részt vegyen. 1980-ban az Egyesült Államokba küldték, itt az F5–ös vadászgép tesztelésében vett részt. 1986-1990 között mint katonai attasé Törökországban szolgál. 1993-ban szerelt le, ezredesként. 2013-ban jelentek meg emlékiratai. 2019. május 2-án hunyt el.  

 hamzicufo.jpg

Wow signal

A rádiójelet, amely egy erős, keskenysávú jel volt, 1977. augusztus 15-én rögzítették. Az Ohio állam egyeteme által üzemeltetett Big Ear rádióteleszkóppal Dr. Jerry R. Ehman fogta a 72 másodperc hosszúságú jelet, amely eltért az addig rögzített zajoktól. Olyan jellemzői voltak, mely egy esetleges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak. Soha többet nem hallotta senki. A jel a nevét a kinyomtatott jelsorozatra firkantott Wow!- megjegyzésről kapta. Azóta több magyarázatot is adtak a jel eredetére, de pontos meghatározás az eredetére nincs.

 

A Wow! signal, az UFO, és az atomrobbantások

Van egy közös pontja a fent említett dolgoknak. Azt már tudjuk, hogy a Fokker és utasai 1977. 08. 16-án találkoztak a később UFO-ként megnevezett dologgal. Érdekes, hogy a Wow! jelet egy nappal korábban, 15-én észlelték. Igazából, alig több mint pár óra eltérés volt a jel vétele és az UFO megjelenése között, ha az időzónák eltéréseit levesszük. Az már csak hab a tortán, hogy az USA 16-án 3 atombomba tesztet is végrehajtott, a szovjetek meg 17-én a sajátjukat. A nukleáris tevékenység meg rendszerint felkeltette az UFO-k figyelmét…

 ufo.jpg

A szignál nyomtatott bizonylata

 

- DDQ -

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6817791686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.04.20. 05:17:13

A cuculista UFO mindig szebben ragyog!

Elképesztő sztori, ha nem igaz, akkor is jól hangzik.

bioLarzen 2022.04.20. 10:37:18

No, már azt hittem egy pillanatra, hogy véletlenül a konteó-blogra hozott a link :D

TrebronC 2022.04.20. 20:48:27

Tudom, hogy ez már egy átvett cikk és az eredetiben is ez a kép van, de az első képen egy Convair 440-es van nem pedig egy Fokker 227 Fairchild. A két gép nem is hasonlít egymásra nem tudom, hogy nézték be őket.

¿Qué tapas hay? 2022.04.20. 23:39:56

Hm. Vannak itt ám érdekességek. Leginkább, hogy egy Zágrábból Podgoricába tartó röpülőgép hogyan kerül Szávaszentdemeter fölé. Nem kicsit tévedt az el: www.greatcirclemapper.net/en/great-circle-mapper.html?route=ZAG-TGD&advanced=1&aircraft=596&speed=

Ama három amerikai atombomba-robbantás csak kettőt ér, mert a Gruyere/Gruyere-Gradino-teszt közösaknás, szimultán robbantás volt. Nem tudom, meddig szívatta az ufó a jugoszlávokat, de sietnie kellett, hogy 14:41-re (UTC) átérjen a Yucca Mountains tesztterületre, kb. a világ túlsó oldalára.

ez a nevem senki 2022.04.21. 01:03:56

a pufók ufók 2 géppel pajkoskodtak
de 4 elől már elhúztak
nyulak voltak azok

Kedélyes Paraszt 2022.04.21. 09:33:28

egy egész napig ott röpködött? Nem volt valakinél legalább egy Szmena-symbol, hogy egy nyomorult kep lenne róla? Hinta-palinta...

dr.oid 2022.04.21. 14:05:24

az kimaradt a történetből, hogy a pilótáknak sikerült kapcsolatba lépniük az ufóval.. -zdravo! ja sam batman- közölte velük az ismeretlen.. az utasok ekkor azt kiabálták -evo je velika batmana!- és állva tapsoltak.. azt hiszem így hiteles a beszámoló..

omborz 2022.04.21. 19:38:00

Olvasás közben folyamatosan egy remek film, Az igazi Mao járt a fejemben, minden mondat illene bele.

gigabursch 2022.04.22. 16:05:42

@omborz:
Tényleg!
Az mekkora film!

spulni 2022.04.23. 15:53:33

Végre egy UFO, ami nem amerikai, vagy orosz... :)

hátramozdító 2022.04.24. 13:38:25

Köszönjük szépen! Csak azt nem értem, hogy mások miért nem látták és dokumentálták ezeket az eseteket, főleg, ha színváltós karácsonyfadísznek álcázták magukat az UFO-k...

bdos 2022.04.27. 00:34:00

1977.08.16 - hmm, felettébb furcsa egybeesés.
Ez a dátum valami másról híresült el sajnos, de véletlenek ugye nincsenek...
... viszont ha már elvitték, akkor majd vissza is hozzák!
süti beállítások módosítása