Lencsés Emerencia rendőrileg "nyilvántartott hölgy" szakszerűen feldarabolt holtteste nem az első volt és nem is az utolsó. Sohasem fogjuk megtudni, hogy összesen hány nőt darabolt fel hány gyilkos, és ki(k) volt(ak) ez(ek) a gyilkos(ok).
"Bestiális gyilkosság ügyében Indított nyomozást a főkapitányság. Szombaton reggel 6 óra után néhány perccel a VIII. kerület Losonczi-utca 18. számú ház kapualjában újságpapírral letakarva 25 év körüli ápolt, fiatal nő elfűrészelt felsőtestét találták meg" - adta hírül a Magyar Nemzet 1946. március 17-én. "A szerencsétlen nőt több fejszecsapással ölték meg, fogait is kiverték szájából, majd gyilkosa a legnagyobb szakértelemmel vágta le combban mindkét lábát." (Kossuth Népe, 1946. március 17.) A lapok egy része a 19. sz. alatt találta a fél holttestet, más része a 18-ban. Az egyik szerint lila, a másik szerint fehér kombiné volt az áldozaton. Az egyik szerint újságpapírral volt a holttest letakarva, a másik szerint be volt csomagolva, spárgával átkötve, és a ház lakói csak akkor döbbentek rá, mit találtak, amikor a csomagot kibontották. Viszont valamennyi újság felkéri azokat, akiknek olyan nőismerősük tűnt el, aki a leírásnak megfelel, hogy siessenek a Nádor utcába, és tájékoztassák a Főkapitányságot.
A félbevágott holttestet rejtő Losonci utca a Józsefváros mélyén. Ma már csak a Losonci tér van meg, az utca eltűnt, lakótelep van a helyén. (Fortepan, Hungaricana)
A szocialista Magyarország bűncselekményeit bemutató sorozatunk utolsó - tizenharmadik - részét olvashatjátok, ami - mai is, mint mindig - az Arcanum adatbázisa segítségével készült.
Detektívek százai keresték a hiányzó testrészeket. Másnap meg is találták a hiányzó selyemharisnyás bal lábat tartalmazó csomagot a Damjanich utca 40-ben, a jobbot pedig a Gróf Zichy Jenő utca 30. (az egyik cikk szerint 35.) alatt. Az erkölcsrendészeti osztály detektívje a Bonctani Intézetbe beszállított holttestben felismerte a rendőrileg nyilvántartott 25 éves Lencsés Emerenciát, aki a főváros egyik éjszakai szórakozóhelyén működött. A detektívek szerint kapcsolatban állt betörőkkel, tolvajokkal, vetkőztetőkkel, s maga is az egyik bűnöző bandához tartozott. Feltételezték, hogy az állandó pénzzavarral küszködő lány azzal zsarolta rossz életű ismerőseit, hogy feldobja őket, ha nem fizetnek neki. A rendőrség feltételezte, hogy ezért ölték meg, és kizárták a kéjgyilkosság lehetőségét. (Világosság, 1946. március 18.)
Detektívek tömegét állították rá az áldozat ismeretségi körének feltárására. Néhány embert le is tartóztattak, de a gyilkosság időpontjára valamennyi alibit igazolt.
A kispesti vasútállomás mellett találtak egy másik női holttestet, abból a házból pedig, ahol Emerencia gyakorta megfordult, eltűnt egy Pötyi nevű lány. Az ő esetét is összefüggésbe hozták Emerenciáéval: "Lehetséges, hogy kettős szadista kéjgyilkosság történt." (Világ, március 19.) A későbbiekben a kispesti holttestről a Losonci utcaival összefüggésben már nem hallunk, de ettől kezdve a rendőrség biztosan állítja, amit eleinte magabiztosan cáfolt, hogy tudniillik kéjgyilkosság történt.
A Damjanich utca 40. (balra), ahol a gyilkos elhelyezte a bal lábat, (Fortepan, Hungaricana)
Március 21-én a Kis Újság arról számolt be, hogy "A főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói rájöttek, hogy a bestiális gyilkosságot csaknem ugyanúgy követték el, ahogyan 1943-ban Fábián-Schwartz Ilonát gyilkolták meg a kőbányai gyakorlótéren. A szadista gyilkos, aki Fábián-Schwartz Ilonát autóval vitte ki Kőbányára, nemcsak megölte áldozatát, hanem valósággal szíjat hasított hátából és végtagjait is levágta. A rendőrség akkoriban erélyes nyomozást indított a gyilkos után, azonban nem tudta megállapítani a gyilkos kilétét. A detektívek most újra elővették a régi jegyzőkönyveket és megállapították, hogy az akkori szemtanúk által a gyilkossággal gyanúsított férfiről adott személyleirás pontosan megegyezik azzal a futólagos .személyleírással, amelyet most kaptak a detektívek."
A Szabadság olvasói ugyanezen a napon már szinte látják maguk előtt a tettest, kinek személyleírása illik az 1943-as gyilkosság gyanúsítottjára is, arra a férfira is, akit a kispesti holttest feltalálásának közelében láttak, arra is, akit láttak kijönni abból a Zichy Jenő utcai házból, ahol a jobb lábat elhelyezték, és akit utoljára láttak Lencsés Emerencia társaságában a Népszínház környékén, a Víg utcában. "45—50 év körüli, 175 centiméter magas, hajlotthátú, ráncosarcú ember, aki fekete télikabátot, fekete télikalapot viselt."
Népszínház utca és a Víg utca sarka. Állítólag itt látták utoljára élve Lencsés Emerenciát. (Fortepan, Hungaricana)
A nyomozás ekkori állása szerint azt feltételezték, hogy a gyilkos a Népszínház utca környékén honos, ott intézi sötét üzleti ügyeit, s a gyilkosság is valahol errefelé történhetett. A boncolási jegyzőkönyv is elkészült. Az áldozat koponyaalapi törést szenvedett, valamilyen súlyos tárggyal, vasdoronggal vagy ólmosbottal csaphatták agyon. (Kossuth Népe, 1946. március 24.) Mindenesetre pár nappal azután, hogy szinte már börtönben láthattuk a tettest, a Kossuth Népe ugyanebben a cikkben azt írja, hogy minden eddigi gyanúsítottat szabadon engedtek, s "most egészen új nyomokon igyekeznek a detektívek a gyilkost kézre keríteni."
Ezután már a bulvárlapok sem foglalkoztak naponta az ügy újabb fejleményeivel, mivel nem is voltak újabb fejlemények. Viszont a vicclapok már gúnyolódtak a rendőrséggel, amiért hatalmas erőkkel nem jutnak semmire. Tabi László például így humorizált: "Veszem a kabátomat és besietek a rendőrségre. Jelentkezem az ügyeletes őrmesternél. Előadom, hogy nyilas voltam, pár embernek kitekertem a nyakát. Azt kérdi, mit akarok ezzel mondani. Mondom: csukjanak le. Azt mondja, ne okvetetlenkedjem, a rendőrség most nem ér rá ilyesmire, a Lencsés Emerencia gyilkosát keresi. Mondom, az helyes, de azért hozzám is lehetne néhány rossz szavuk. Azt feleli, ne szekírozzam, mert ez hatóság ellen elkövetett erőszak. Vegyem tudomásul, hogy az egész ország rendőrsége hajszolja Lencsés Emerencia gyilkosát, benne volt a lapokban is. Mondom erre, kérem, ez az Emerencia egy kis ványadt kéjnő volt. én kérem egy orvost meg egy mérnököt, meg egy nyolcéves kislányt fojtottam meg, engem nyomozzanak ki inkább. Nem érdekes — mondta erre ő —, maga csak azért mondja ezt, mert valami belpolitikai fordulatra számít, menjen a fenébe." (Ludas Matyi, 1946. április 7.)
A Szabad Száj (1946. július 6.) "rendőrségi hírei" között ezt olvassuk: "A Budapesti Főkapitányság bűnügyi osztálya héthónapos bravúros nyomozás után megállapította, hogy a bestiális kegyetlenséggel megölt Lencsés Emerenciát nem négy, hanem öt részre darabolta eddig még ismeretlen gyilkosa."
Szeptemberben azután a román rendőrség átirata újra felcsillantotta a nyomozás sikerének reményét.
Világosság, 1946. szeptember 14.
"Egy bukaresti alvilági nőt pontosan olyan körülmények között gyilkoltak meg most, mint Lencsés Emerenciát Budapesten. Holttestének darabjait kapualjakban találták meg, kis táskákba és bőröndökbe csomagolva. A gyilkosság még abban is rendkívül emlékeztet a budapestire, hogy a szerencsétlennek minden testrészét megtalálták, kivéve a nyelvét, amelyet a gyilkos kitépett. A nyomozás szálai a púpos orvoshoz vezettek, aki neszét vette annak, hogy gyanúsítják s nyomtalanul eltűnt Bukarestből. A púpos orvost a budapesti rendőrség is ismeri. Annak idején, amikor Lencsés Emerencia gyilkosa után kutattak, a nyomozás figyelmes lett az orvosra, aki állandó vendége volt azoknak a helyeknek, ahol a budapesti alvilág találkozik. Lencsés Emerencia meggyilkolása előtti délután a furcsa életű orvos autózni vitte a szerencsétlen leányt. Azután sem az orvost, sem Lencsés Emerenciát többé senki nem látta. A púpos orvos többeknek mondotta, hogy Romániába készül. Mindezek az adatok azt mutatják, hogy a púpos orvos joggal gyanúsítható a bukaresti és a budapesti kéjgyilkosságok elkövetésével." (Világosság, 1946. szeptember 14.)
Korábban szó sem esett kitépett nyelvről, sem púpos orvosról.
A Reggel (1946. szeptember 23.) már azzal a címmel ismerteti a fejleményeket, hogy "Romániában három nőt ölt meg Lencsés Emerencia elmenekült gyilkosa". Mindhárom áldozatnak hiányzott a nyelve. E cikk szerint a magyar rendőrség tavasszal meg is állapította már a gyilkos személyazonosságát, csak sikerült neki Romániába menekülnie.
Eddig is láthattuk, hogy a különböző lapok cikkei tele vannak nyilvánvalóan hamis információkkal, de A Reggel (1946. november 18.) mindegyiken túl tett. Azt állította, hogy Emerenciát a Conti utcában lelték meg, Az utca lakói a házuk előtt elszórva különböző testrészeket találtak, a rendőrségnek pedig hónapokba tellett, amíg az áldozat személyazonosságát megállapították. (Mint láttuk, ehhez két egész nap sem kellett.) Ebben a cikkben áll az is, hogy a gyilkos névjegykartont hagyott a bukaresti áldozat mellett azzal a szöveggel, hogy „Nem fogtak el az előző két esetben sem, most sem kerülök a kezetekbe."
Pár hónappal később a Szabadság (1947.január 25.) azt írta, hogy Romániában már nyolc hasonló darabolós gyilkosságot követtek el! Itt olvassuk először, hogy a már Budapesten is gyanúsított elkövető félszemű volt. A cikk szerint a félszemű orvos-gyilkos már Pesten lehet: a rendőrségen jelentkezett egy fiatal leány, akit a félszemű találkozóra hívott. Oda detektívek kísérték a lányt, de a gyanúsított nem jelent meg.
A Reggel (1947. szeptember 8.) szerint viszont csak hónapokkal később próbált visszaszökni Magyarországra a gyilkos:
E cím alatt olvashatunk arról, hogy a magyar határvadászok felfedeztek egy három fős társaságot, amely kábítószerrel, orvossággal és valutával felpakolva igyekezett Magyarországra átszivárogni. A három ember csomagjait hátrahagyva menekült vissza a határvadászok elől Romániába, s a csomagokban a fentieken kívül olyan román napilap is volt, amely hírül adta, hogy Lencsés Emerencia gyilkosa visszaszökni készül Magyarországra. Ekkor a "gyilkos" éppen egy elmebeteg hajdani orvos, aki "rendkívül alacsony, púpos, mélyenülő szemű, kopasz öreg ember, egyik lábát húzza". A hibás félszemből hibás félláb lett...A csepeli olajfinomító munkásai 1947 őszén iszonyatos gyilkosság "maradékát" találták meg a csepeli Duna-ágban: "Az áldozat 20—25 év körüli, ápoltkezű, világosbarna hajú nő. Bal arca, bal válla és karja, valamint a jobboldali törzsét borító bőre teljesen hiányzott. A bestiális gyilkos vagy gyilkosok zsebkéssel vagdosták szét áldozatukat és a hiányzó testrészeket máshol dobták el. Az áldozat csontjait összetörték és testének nagy részéről a húst lefejtették. A borzalmasan megcsonkított holttestet saját bőrébe csomagolták és így dobták a vízbe." (Kis Újság, 1947. október 29.)
Jelentkezett egy cipészmester (egy másik cikk szerint tisztviselő), akinek a lánya éppen akkor tűnt el, amikor a gyilkosság (a csonka holttest megtalálása előtt hetekkel) bekövetkezhetett. Az ő házukban lakott egy Romániából átjött asztalos, aki állítólag sebész asszisztensként szolgált a háborúban és azzal dicsekedett, hogy műteni is tudna; két különböző néven mutatkozott be, és csábította a leányt, hogy menjen vele feleségnek Romániába. Az egyik cikk szerint az apa azonosította a lánya holttestét maradék hajszálak és egyebek alapján, egy későbbi cikk szerint viszont éppen ellenkezőleg, ki lehet zárni, hogy az a lány lett volna az áldozat.
A csepeli Duna-ág - üdvözlőlap. (Hungaricana)
A szörnyű csepeli bűntény a bulvárlapok címlapjára került, és kihúzta a címlapra Lencsés Emerencia nevét is azzal, hogy "Ismét Lencsés Emerencia gyilkosa működött".
Friss Újság, 1947. október 31.
E cím alatt számolt be a bulvárlap arról, hogy amióta híre ment a gyilkosságnak, sok szülő jelentkezett, hogy az elmúlt hetekben eltűnt a lányuk. Három hét alatt 88 lány tűnt el, és 58 esetében nem lehetett érdemi vizsgálódás nélkül kizárni, hogy azonos a csepeli áldozattal. Bár leginkább a leánycsempész bandák tevékenységével kötötték össze a gyilkosságot, de mivel ezzel annak jellegét, a holttest szörnyű meggyalázását nem nagyon lehetett magyarázni, felmerült a lehetőség, hogy Lencsés Emerencia gyilkosának áldozata lehet a Csepelnél kifogott leány is.
Ezzel a történetnek vége. Lencsés Emerencia neve soha többé nem bukkan fel az Arcanum adatbázisában. Örökre ismeretlen maradt a gyilkos(ok) száma és személye. De amilyen keveset tudhattunk meg arról, hogy valójában mi történt, olyan sokat tudhattunk meg arról a sajtóról, amely minden áron tudni vélte, amit nem tudhatott.
- hacsa -