Holt részletek

Feldarabolt nők - 1946-1947

2020. január 10. - arcanum

Lencsés Emerencia rendőrileg "nyilvántartott hölgy" szakszerűen feldarabolt holtteste nem az első volt és nem is az utolsó. Sohasem fogjuk megtudni, hogy összesen hány nőt darabolt fel hány gyilkos, és ki(k) volt(ak) ez(ek) a gyilkos(ok). 

"Bestiális gyilkosság ügyében Indított nyomozást a főkapitányság. Szombaton reggel 6 óra után néhány perccel a VIII. kerület Losonczi-utca 18. számú ház kapualjában újságpapírral letakarva 25 év körüli ápolt, fiatal nő elfűrészelt felsőtestét találták meg" - adta hírül a Magyar Nemzet 1946. március 17-én. "A szerencsétlen nőt több fejszecsapással ölték meg, fogait is kiverték szájából, majd gyilkosa a legnagyobb szakértelemmel vágta le combban mindkét lábát." (Kossuth Népe, 1946. március 17.) A lapok egy része a 19. sz. alatt találta a fél holttestet, más része a 18-ban. Az egyik szerint lila, a másik szerint fehér kombiné volt az áldozaton. Az egyik szerint újságpapírral volt a holttest letakarva, a másik szerint be volt csomagolva, spárgával átkötve, és a ház lakói csak akkor döbbentek rá, mit találtak, amikor a csomagot kibontották. Viszont valamennyi újság felkéri azokat, akiknek olyan nőismerősük tűnt el, aki a leírásnak megfelel, hogy siessenek a Nádor utcába, és tájékoztassák a Főkapitányságot.

A félbevágott holttestet rejtő Losonci utca a Józsefváros mélyén. Ma már csak a Losonci tér van meg, az utca eltűnt, lakótelep van a helyén. (Fortepan, Hungaricana) 

A szocialista Magyarország bűncselekményeit bemutató sorozatunk utolsó - tizenharmadik - részét olvashatjátok, ami - mai is, mint mindig - az Arcanum adatbázisa segítségével készült. 

Detektívek százai keresték a hiányzó testrészeket. Másnap meg is találták a hiányzó selyemharisnyás bal lábat tartalmazó csomagot a Damjanich utca 40-ben, a jobbot pedig a Gróf Zichy Jenő utca 30. (az egyik cikk szerint 35.) alatt. Az erkölcsrendészeti osztály detektívje a Bonctani Intézetbe beszállított holttestben felismerte a rendőrileg nyilvántartott 25 éves Lencsés Emerenciát, aki a főváros egyik éjszakai szórakozóhelyén működött. A detektívek szerint kapcsolatban állt betörőkkel, tolvajokkal, vetkőztetőkkel, s maga is az egyik bűnöző bandához tartozott. Feltételezték, hogy az állandó pénzzavarral küszködő lány azzal zsarolta rossz életű ismerőseit, hogy feldobja őket, ha nem fizetnek neki. A rendőrség feltételezte, hogy ezért ölték meg, és kizárták a kéjgyilkosság lehetőségét. (Világosság, 1946. március 18.)

Detektívek tömegét állították rá az áldozat ismeretségi körének feltárására. Néhány embert le is tartóztattak, de a gyilkosság időpontjára valamennyi alibit igazolt. 

A kispesti vasútállomás mellett találtak egy másik női holttestet, abból a házból pedig, ahol Emerencia gyakorta megfordult, eltűnt egy Pötyi nevű lány. Az ő esetét is összefüggésbe hozták Emerenciáéval: "Lehetséges, hogy kettős szadista kéjgyilkosság történt." (Világ, március 19.) A későbbiekben a kispesti holttestről a Losonci utcaival összefüggésben már nem hallunk, de ettől kezdve a rendőrség biztosan állítja, amit eleinte magabiztosan cáfolt, hogy tudniillik kéjgyilkosság történt.

A Damjanich utca 40. (balra), ahol a gyilkos elhelyezte a bal lábat, (Fortepan, Hungaricana

Március 21-én a Kis Újság arról számolt be, hogy "A főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói rájöttek, hogy a bestiális gyilkosságot csaknem ugyanúgy követték el, ahogyan 1943-ban Fábián-Schwartz Ilonát gyilkolták meg a kőbányai gyakorlótéren. A szadista gyilkos, aki Fábián-Schwartz Ilonát autóval vitte ki Kőbányára, nemcsak megölte áldozatát, hanem valósággal szíjat hasított hátából és végtagjait is levágta. A rendőrség akkoriban erélyes nyomozást indított a gyilkos után, azonban nem tudta megállapítani a gyilkos kilétét. A detektívek most újra elővették a régi jegyzőkönyveket és megállapították, hogy az akkori szemtanúk által a gyilkossággal gyanúsított férfiről adott személyleirás pontosan megegyezik azzal a futólagos .személyleírással, amelyet most kaptak a detektívek."

A Szabadság olvasói ugyanezen a napon már szinte látják maguk előtt a tettest, kinek személyleírása illik az 1943-as gyilkosság gyanúsítottjára is, arra a férfira is, akit a kispesti holttest feltalálásának közelében láttak, arra is, akit láttak kijönni abból a Zichy Jenő utcai házból, ahol a jobb lábat elhelyezték, és akit utoljára láttak Lencsés Emerencia társaságában a Népszínház környékén, a Víg utcában. "45—50 év körüli, 175 centiméter magas, hajlotthátú, ráncosarcú ember, aki fekete télikabátot, fekete télikalapot viselt."

 Népszínház utca és a Víg utca sarka. Állítólag itt látták utoljára élve Lencsés Emerenciát. (Fortepan, Hungaricana)

A nyomozás ekkori állása szerint azt feltételezték, hogy a gyilkos a Népszínház utca környékén honos, ott intézi sötét üzleti ügyeit, s a gyilkosság is valahol errefelé történhetett. A boncolási jegyzőkönyv is elkészült. Az áldozat koponyaalapi törést szenvedett, valamilyen súlyos tárggyal, vasdoronggal vagy ólmosbottal csaphatták agyon. (Kossuth Népe, 1946. március 24.) Mindenesetre pár nappal azután, hogy szinte már börtönben láthattuk a tettest, a Kossuth Népe ugyanebben a cikkben azt írja, hogy minden eddigi gyanúsítottat szabadon engedtek, s "most egészen új nyomokon igyekeznek a detektívek a gyilkost kézre keríteni."

Ezután már a bulvárlapok sem foglalkoztak naponta az ügy újabb fejleményeivel, mivel nem is voltak újabb fejlemények. Viszont a vicclapok már gúnyolódtak a rendőrséggel, amiért hatalmas erőkkel nem jutnak semmire. Tabi László például így humorizált: "Veszem a kabátomat és besietek a rendőrségre. Jelentkezem az ügyeletes őrmesternél. Előadom, hogy nyilas voltam, pár embernek kitekertem a nyakát. Azt kérdi, mit akarok ezzel mondani. Mondom: csukjanak le. Azt mondja, ne okvetetlenkedjem, a rendőrség most nem ér rá ilyesmire, a Lencsés Emerencia gyilkosát keresi. Mondom, az helyes, de azért hozzám is lehetne néhány rossz szavuk. Azt feleli, ne szekírozzam, mert ez hatóság ellen elkövetett erőszak. Vegyem tudomásul, hogy az egész ország rendőrsége hajszolja Lencsés Emerencia gyilkosát, benne volt a lapokban is. Mondom erre, kérem, ez az Emerencia egy kis ványadt kéjnő volt. én kérem egy orvost meg egy mérnököt, meg egy nyolcéves kislányt fojtottam meg, engem nyomozzanak ki inkább. Nem érdekes — mondta erre ő —, maga csak azért mondja ezt, mert valami belpolitikai fordulatra számít, menjen a fenébe." (Ludas Matyi, 1946. április 7.

A Szabad Száj (1946. július 6.) "rendőrségi hírei" között ezt olvassuk: "A Budapesti Főkapitányság bűnügyi osztálya héthónapos bravúros nyomozás után megállapította, hogy a bestiális kegyetlenséggel megölt Lencsés Emerenciát nem négy, hanem öt részre darabolta eddig még ismeretlen gyilkosa."

Szeptemberben azután a román rendőrség átirata újra felcsillantotta a nyomozás sikerének reményét.

Világosság, 1946. szeptember 14.

"Egy bukaresti alvilági nőt pontosan olyan körülmények között gyilkoltak meg most, mint Lencsés Emerenciát Budapesten. Holttestének darabjait kapualjakban találták meg, kis táskákba és bőröndökbe csomagolva. A gyilkosság még abban is rendkívül emlékeztet a budapestire, hogy a szerencsétlennek minden testrészét megtalálták, kivéve a nyelvét, amelyet a gyilkos kitépett. A nyomozás szálai a púpos orvoshoz vezettek, aki neszét vette annak, hogy gyanúsítják s nyomtalanul eltűnt Bukarestből. A púpos orvost a budapesti rendőrség is ismeri. Annak idején, amikor Lencsés Emerencia gyilkosa után kutattak, a nyomozás figyelmes lett az orvosra, aki állandó vendége volt azoknak a helyeknek, ahol a budapesti alvilág találkozik. Lencsés Emerencia meggyilkolása előtti délután a furcsa életű orvos autózni vitte a szerencsétlen leányt. Azután sem az orvost, sem Lencsés Emerenciát többé senki nem látta. A púpos orvos többeknek mondotta, hogy Romániába készül. Mindezek az adatok azt mutatják, hogy a púpos orvos joggal gyanúsítható a bukaresti és a budapesti kéjgyilkosságok elkövetésével." (Világosság, 1946. szeptember 14.)

Korábban szó sem esett kitépett nyelvről, sem púpos orvosról. 

A Reggel (1946. szeptember 23.) már azzal a címmel ismerteti a fejleményeket, hogy "Romániában három nőt ölt meg Lencsés Emerencia elmenekült gyilkosa". Mindhárom áldozatnak hiányzott a nyelve. E cikk szerint a magyar rendőrség tavasszal meg is állapította már a gyilkos személyazonosságát, csak sikerült neki Romániába menekülnie.

Eddig is láthattuk, hogy a különböző lapok cikkei tele vannak nyilvánvalóan hamis információkkal, de A Reggel (1946. november 18.) mindegyiken túl tett. Azt állította, hogy Emerenciát a Conti utcában lelték meg, Az utca lakói a házuk előtt elszórva különböző testrészeket találtak, a rendőrségnek pedig hónapokba tellett, amíg az áldozat személyazonosságát megállapították. (Mint láttuk, ehhez két egész nap sem kellett.) Ebben a cikkben áll az is, hogy a gyilkos névjegykartont hagyott a bukaresti áldozat mellett azzal a szöveggel, hogy „Nem fogtak el az előző két esetben sem, most sem kerülök a kezetekbe."

Pár hónappal később a Szabadság (1947.január 25.) azt írta, hogy Romániában már nyolc hasonló darabolós gyilkosságot követtek el! Itt olvassuk először, hogy a már Budapesten is gyanúsított elkövető félszemű volt. A cikk szerint a félszemű orvos-gyilkos már Pesten lehet: a rendőrségen jelentkezett egy fiatal leány, akit a félszemű találkozóra hívott. Oda detektívek kísérték a lányt, de a gyanúsított nem jelent meg.

A Reggel (1947. szeptember 8.) szerint viszont csak hónapokkal később próbált visszaszökni Magyarországra a gyilkos:

 

E cím alatt olvashatunk arról, hogy a magyar határvadászok felfedeztek egy három fős társaságot, amely kábítószerrel, orvossággal és valutával felpakolva igyekezett Magyarországra átszivárogni. A három ember csomagjait hátrahagyva menekült vissza a határvadászok elől  Romániába, s a csomagokban a fentieken kívül olyan román napilap is volt, amely hírül adta, hogy Lencsés Emerencia gyilkosa visszaszökni készül Magyarországra. Ekkor a "gyilkos" éppen egy elmebeteg hajdani orvos, aki "rendkívül alacsony, púpos, mélyenülő szemű, kopasz öreg ember, egyik lábát húzza". A hibás félszemből hibás félláb lett...A csepeli olajfinomító munkásai 1947 őszén iszonyatos gyilkosság "maradékát" találták meg a csepeli Duna-ágban: "Az áldozat 20—25 év körüli, ápoltkezű, világosbarna hajú nő. Bal arca, bal válla és karja, valamint a jobboldali törzsét borító bőre teljesen hiányzott. A bestiális gyilkos vagy gyilkosok zsebkéssel vagdosták szét áldozatukat és a hiányzó testrészeket máshol dobták el. Az áldozat csontjait összetörték és testének nagy részéről a húst lefejtették. A borzalmasan megcsonkított holttestet saját bőrébe csomagolták és így dobták a vízbe." (Kis Újság, 1947. október 29.

Jelentkezett egy cipészmester (egy másik cikk szerint tisztviselő), akinek a lánya éppen akkor tűnt el, amikor a gyilkosság (a csonka holttest megtalálása előtt hetekkel) bekövetkezhetett. Az ő házukban lakott egy Romániából átjött asztalos, aki állítólag sebész asszisztensként szolgált a háborúban és azzal dicsekedett, hogy műteni is tudna; két különböző néven mutatkozott be, és csábította a leányt, hogy menjen vele feleségnek Romániába. Az egyik cikk szerint az apa azonosította a lánya holttestét maradék hajszálak és egyebek alapján, egy későbbi cikk szerint viszont éppen ellenkezőleg, ki lehet zárni, hogy az a lány lett volna az áldozat. 

A csepeli Duna-ág - üdvözlőlap. (Hungaricana

A szörnyű csepeli bűntény a bulvárlapok címlapjára került, és kihúzta a címlapra Lencsés Emerencia nevét is azzal, hogy "Ismét Lencsés Emerencia gyilkosa működött".

Friss Újság, 1947. október 31.

E cím alatt számolt be a bulvárlap arról, hogy amióta híre ment a gyilkosságnak, sok szülő jelentkezett, hogy az elmúlt hetekben eltűnt a lányuk. Három hét alatt 88 lány tűnt el, és 58 esetében nem lehetett érdemi vizsgálódás nélkül kizárni, hogy azonos a csepeli áldozattal. Bár leginkább a leánycsempész bandák tevékenységével kötötték össze a gyilkosságot, de mivel ezzel annak jellegét, a holttest szörnyű meggyalázását nem nagyon lehetett magyarázni, felmerült a lehetőség, hogy Lencsés Emerencia gyilkosának áldozata lehet a Csepelnél kifogott leány is.

Ezzel a történetnek vége. Lencsés Emerencia neve soha többé nem bukkan fel az Arcanum adatbázisában. Örökre ismeretlen maradt a gyilkos(ok) száma és személye. De amilyen keveset tudhattunk meg arról, hogy valójában mi történt, olyan sokat tudhattunk meg arról a sajtóról, amely minden áron tudni vélte, amit nem tudhatott.


- hacsa -

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4215347976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Head Honcho 2020.01.10. 03:38:06

Tehát valószínűleg nem csupán az I. vh. környékén ügyködő Kiss Béla lehetett az egyetlen magyar klasszikus sorozatgyilkos.

Örömhernyó 2020.01.10. 15:27:29

@Head Honcho: Nyilván rengeteg sorozatgyilkos volt Magyarországon is és más országokban is, de talán a legtöbbnél még az egyes bűncselekmények összekapcsolásáig se jutottak el a hatóságok. Az igazán sikeres sorozatgyilkos nem bukik le, nem is lehet tudni hogy egy ember követte el a cselekményeket.
Itt se biztos, hogy egy személy ölte meg a nőket. Ezt akkor lehetne valamennyire is biztosan állítani, ha elfogták volna a tettest és az nem csak magára vállalja az összes cselekményt, de a nyomozás eredményei is igazolják, hogy ő követte el mindet.
Sokszor előfordul, hogy egy sorozatgyilkost elkezdenek utánozni olyan gyilkosok, akik mondjuk az anyósukat megölik, de az akkoriban az újságokban olvasott módszerrel igyekeznek dolgozni, hogy egy nagyszabású sorozatgyilkosság egy láncszemének állítsák be az esetet. Másrészt buzgó rendőrök ha elkapnak egy gyilkost, akkor esetleg igyekeznek ráhúzni olyan megoldatlan bűncselekményeket is, amiket nem ő követett el. Egyes bűnözők meg különféle okokból magukra vállalnak bűncselekményeket, hogy összezavarják a fő bűncselekményük nyomozását.

5valve 2020.01.10. 19:18:52

Tetszett köszönjük. Az újságírás azóta se sokat változott :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.01.10. 19:26:00

Az újságíróknak már akkor (mindig) is jó volt a fantáziájuk, különösen a bulvársajtóban. Végülis valamivel el kell minden nap adni a lapot...
(Jó hogy a végén még nem derült ki, hogy Emerencia kisasszony egy robot volt ("...25 éves Lencsés Emerenciát, aki a főváros egyik éjszakai szórakozóhelyén _működött_."). Bocs! ;) )

Ja, és már akkor is raboltak a lánycsempészek? Azt hittem, ez valami modern dolog...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.01.10. 19:28:04

@5valve: Na, jól megmondtuk, már ketten! ;)

Head Honcho 2020.01.10. 21:09:16

@Örömhernyó: Kösz, de tudok épp eleget róluk a külföldi eseteket tekintve, tizenéve keresem-kutatom és olvasok a témában.

kiskutyauto 2020.01.11. 02:32:51

A Világháború utáni borzalmas körülmények közt egy félig romba dőlt nagyvárosban el lehet képzelni, hogy kószált sok frontot megjárt veterán, aki akár ezreket- vagy bombázással ill rakétával akár 10 ezreket is gyilkolt a bevetéseken és lehúzott akár 6-8 évet is éles harcokban... A legtöbbjük pszichopata lett érthetően. Nem csak poszt-traumatikus, hanem főleg eredendő hajlam esetén, permanens, akkut és idült pszichopatológia... gyilkoláshoz szokott, a gyilkolás lételemévé vált és ha nem tehette, frusztrált lett, hiányzott neki; egyre erősödő úgymond vérszomja volt... A legtöbbjük öngyilkos lett, vagy elkapták, de jó néhányan jártak a világban ezekben az években, akik igazi csúcsragadozók voltak, akik egyáltalán nem féltek, sem haláltól, sem börtöntől, sem fájdalomtól... szinte kívülről szemlélték magukat... Átlagembernek szemtől szemben semmi esélye nem volt ellene független attól milyen korú és erejű, mivel az ilyen őrült a fájdalmat sem érzi, illetve annyira élvezi a harcot és gyilkolást, hogy az tompítja a fájdalmat, ha egyáltalán meg tudja bárki is érinteni támadólag (csak jól felszerelt osztaggal lett volna szabad menni érte, nagy szerencse, hogy nem volt konfrontáció, mert mindenki meghalt volna nyilvánvalóan)...
Ezért nagyon fontos a front ill éles bevetés akár egy akár sok éves sorozatos után a pszichológiai rehabilitáció, mentális visszaszoktatás a nyugodt, hasznos békés életbe... Ezek az extrém veteránok, ha nem foglalkozik velük senki, majdnem minden esetben tragédiát, tragédiákat éltek át illetve okoztak, amíg a történetük le nem zárul. Ez minden háború után így van, de egy ilyen hosszú ilyen borzalmas háború után meg pláne. Ezért nem volt nehéz 11 évvel később még a kommunizmus ellen is felkelni, mert még számos olyan ember volt a tömegben, akinek a harc, a gyilkolás nemhogy csak tapasztalata volt, hanem vágya is... egyszerűen fronti nosztalgia. Namost ha egy ilyen veterán úgy dönt, hogy márpedig ő nem fordul maga ellen, hanem gyilkol tovább, akkor gyilkol is... és egy profi katonáról beszélünk, a háború után pár évvel... egy akkori zsarunak esélye nem volt a nyomába érni... Persze hogy annyit ölt, amennyit csak akart, hacsak nem talált emberére.... Hogy öreg púpos orvos volt, nem túl valószínű, de a súlyosan sérült láb, vagy akár műláb, és félszem már nem annyira, hiszen front sérülés nyugodtan lehetett; és egy ilyen maradandó károsodás még fokozza a pszichopátiát... Ez az ember már őrült volt, és valami beteges tévképzet ill hallucináció diktálta neki a darabolást... a fronton láthatott sok emberi testrészt szanaszét, folyamatos darabolás volt ugyebár. A front sokkját illetve talán az adrenalinját igyekezett újra és újra átélni így. Nagy valószínűséggel a Budapest alatti csatornák pincék és alagutak rendszerében élt illetve vándorolt, amíg az országban volt. A romos városban ezek szépen meg voltak nyílva, megrogyva, nagyon jól be lehetett "alulról" járni a várost (ezek nagy része több ezer éves járatrendszer ill katakomba, ami már létezett a Római birodalom idejében is)...

gigabursch 2020.01.11. 07:01:23

Döbbenetes írás.
S a hasznos, találó, érdemes kommenteket is köszönöm.

Muhammad Balfas 2020.01.11. 12:20:37

Hasonló volt az USA-ban a Fekete Dália -ügy. Ott egy fiatal hollywood-i színésznőt találtak deréknál félbevágva..

Muhammad Balfas 2020.01.11. 12:22:58

@kiskutyauto: "a legnagyobb szakértelemmel vágta le combban mindkét lábát."

Ez nem egyszerű kéjgyilkosságra utal..

Muhammad Balfas 2020.01.11. 12:29:49

Pár éve a fővárosban néhány nap eltéréssel találtak egy emberi fejet és egy fejetlen testet. De nem illettek össze..

kiskutyauto 2020.01.11. 14:40:34

@Muhammad Balfas: Hát bizony; pont erről van szó. Valószínűleg egy időben harctéri szanitéc (tehát ápoló) lehetett vagy akár felcser (tehát tényleg orvos volt) ezért a szakszerű metszések... ez erősíti a teóriám... ;)
Már össze is állt egy príma háborús thriller forgatókönyv alapanyag itt... csak valakinek meg kellene írni... a fejemben kész a sztori... (bár a végét nem ismerem, hogy végül valahol elkapták, vagy legyőzték, vagy lelte az életét netán..?) ;)

Muhammad Balfas 2020.01.11. 19:43:05

@kiskutyauto: Ha jobban elolvasod a posztot, láthatod, hogy már '43-ban is gyilkolt ez az elkövető:

"A főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói rájöttek, hogy a bestiális gyilkosságot csaknem ugyanúgy követték el, ahogyan 1943-ban Fábián-Schwartz Ilonát gyilkolták meg a kőbányai gyakorlótéren. A szadista gyilkos, aki Fábián-Schwartz Ilonát autóval vitte ki Kőbányára, nemcsak megölte áldozatát, hanem valósággal szíjat hasított hátából és végtagjait is levágta. "

Akkoriban autóval csak az igen jómódú emberek rendelkeztek,akik nemigen kerültek a voronyezsi frontra, ahonnan amúgy is elég kevesen tértek vissza..

kiskutyauto 2020.01.11. 20:22:07

@Muhammad Balfas: Az egyik problémádra a válasz kézenfekvő... SZABADSÁGON VOLT!!! Ennyi... pont akkor kóstolt bele és kezdett rákapni az ízére a civil gyilkolásnak... de visszament, mert a fronton mégiscsak jobban lehet irtani a népet (minden darabolást rá lehet verni a bombákra, gránátokra ugyebár) a másik meg, egy sorozatgyilkos bűnöző az általában rabló is... nem egy ügy összehoznia bármikor egy komoly kocsit, ha szabadlábon van... ezek nem különösebben cáfolják az elméletem... De értelek persze, nyilván abszolút teoretikus amiket írok, és történelem ugyebár, tehát ha a maradéktalan igazságot is akár biztosra kiderítjük, akkor sem zavar vizet már... ;)

Muhammad Balfas 2020.01.11. 20:50:06

@kiskutyauto: Márcsak azért se, mert a sorozatgyilkosok döntő többségének nem szükséges háborús trauma a gyilkossá váláshoz, ahogy a feltárt esetek mutatják.
A II. magyar hadsereg katasztrófája egyébként '42 végén történt.Sokan fogságba estek vagy meghaltak. Nem volt jellemző a Vietnam szindróma, vagy az I.VH.-s defektek, mert a '42 tavaszi-nyári felvonulás és pozíciófoglalás után jó darabig nyugi volt, aztán a ruszkik egy gyors hadművelettel áttörték a frontot és győztek a térséget tartó magyar erők felett..

kiskutyauto 2020.01.11. 21:18:07

@Muhammad Balfas: Bármi lehet, én csak egy lehetőséget vázoltam. De akkor engedd meg hogy a nagyapám példáját hozzam fel.
35-ben behívták 25 évesen 3 év kötelező szolgálatra, még Horthy honvédnak ugyebár... Leszerelt, eltelt pár hónap és már mehetett is vissza mozgósításra. Mert kitört a II Világháború. Az egész háborút végig szolgálta fronton. Nem éles harcban, mert szanitéc illetve tisztiszolga volt... az első pár évben Bécs közelében állomásozott, aztán ő is ment a Don kanyarhoz, ahonnan gyalog jött vissza a túlélő kevesek közt... a magyar határon oroszok elfogták 45-ben és elhurcolták fogságba. Előbb a Kaukázusban húzott le pár évet fakitermelő gulágon, majd átvezényelték Szibériába és még lehúzott ott is pár évet... 1950 körül hozták haza egy nagy amnesztia során kiadták, Rákosi Honvédsége átvette a csoportjával, és a lakcímekre kiszállították őket... a nagyapám 30 kg volt ekkor, és zombi... évekbe tellt mire megtanult járni, enni normálisan, beszélni, és visszatért a tudata... ő biztos nem gyilkolt kedvtelésből, mert a gulágon kivetkőztették emberi mivoltából, állatként vegetált Szibériában... de leélte az életét végül 89 évesen halt meg... Valószínűleg másik ember volt már, de mi az unokái ezt nem vettük észre, csak hogy egy egyszerű, ám jókedélyű parasztember volt... Ilyen eset is van. Meg van olyan is, aki lehúz ennyit, de nem hullik szét, egyben marad, mert ragadozó... a nagyapám nem volt az, tök vakszerencse hogy épphogy túlélte... A ragadozó ha be is kerül, simán mészárol, bármire képes a túlélésért és hogy újra gyilkolhasson... ha egy ilyen hazaér, akkor jó eséllyel gyilkol tovább... vagy éppen elkezd... nem értem miért látod ezt annyira valószerűtlennek...

bioLarzen 2020.01.12. 01:57:12

@kiskutyauto: Remek hozzászólás.
Annyit tennék hozzá ehhez: "Hogy öreg púpos orvos volt, nem túl valószínű" - hogy az "öreg" se feltétlenül hülyeség... mármint az, hogy öregnek kinéző - a front rengeteg túlélő katonát tett hirtelen öreggé... hazajöttek a frontról, és sokszor úgy néztek ki, mint akik 20-30 évet öregedtek abban a fél-egy évben. Szóval, simán nézhettek a szemtanúk egy mondjuk 40-es, de frontot megjárt embert hatvanasnak...

Örömhernyó 2020.01.12. 10:00:57

@Head Honcho: Te azokról tudsz, akik lebuktak vagy híresek lettek lebukás nélkül is. Magyarországon egyszerűen a bulvarmédia még nem alakult ki, az állami szervek kontrollálták az információáramlást, amikor Amerikában már híresek lettek a saját sorozatgyilkosaik. Egyébként Magyarország pici ország, mondjuk egy közepes népességű, hagyományosan mezőgazdasági irányultságú amerikai tagállammal lehetne összehasonlítani. Hány sorozatgyilkosa van Pennsylvanianak vagy Ohionak?

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2020.01.12. 12:12:30

@Örömhernyó: Az összehasonlító felvetés jó, csak pont Pennysylvania és Ohio nem mezőgazdasági államok az USAban :-)

Amúgy a sorozatgyilkosság és a bulvármédiában felkapás, rémhírek gyors terjedése az inkább a nagyvárosi sorozatgyilkosok eseteire jellemző, szerintem. Pipás Pista, és a tiszazugi méregkeverők évtizedekig működhettek vidékükön, míg hírük lett közvetlen környezetükön kívül.

Muhammad Balfas 2020.01.12. 17:16:01

@kiskutyauto: Hát Lengyelország német megtámadása max. a menekültek miatt érintett minket..Az első magyar katonai akció a Felvidék és Észak-Erdély békés megszállása volt..Ezután '41 tavaszán a délvidéki megszállás. Itt volt jugó partizántevékenység is, szóval a te forgatókönyved szerint inkább ide képzelném a sorozatgyilkossá váló szanitécet, mint az orosz frontra..

kiskutyauto 2020.01.12. 18:00:55

@Muhammad Balfas: Értem... teljesen lehetséges szerintem is... Át lehetne ezt az ügyet a konteo blognak adni, hátha kisütnek valamit belőle... ;)

J.László 2020.01.12. 22:46:11

A Damjanich u. 40-ben lakott Antal Imre. A Piroska vendéglő volt a törzshelye, ami szintén ott található. Ott saját törzsasztala volt és ma is van egy tétel az étlapon, amely Antal Imre receptje.