Az ipari forradalom koráig a velencei Arzenál volt a világ legnagyobb gyára. A velencei nagytanács a XII. század elején határozott úgy, hogy a városállam flottájának fenntartására saját hajógyárat alapít a Castello negyedben. Korábban itt állt keleti erődje, amely a tenger felől érkező támadásoktól védte Velencét. Néhány év alatt elkészült a hatalmas műhely- és gyártelep, amelynél nagyobbat aztán hatszáz évig nem építettek. 

Magas falakkal, őrökkel vették körbe az Arzenált, ahol minden munkafolyamatnak külön helye volt. Kötélverő, famegmunkáló és vasműhelyekben gyártották az alkatrészeket, a boltíves csarnokokban pedig addig soha nem látott gyorsasággal szerelték össze a kereskedelmi hajókat és gályákat az előkészített részekből. A város egyharmadát elfoglaló hajógyár a XVI. században élte fénykorát, ekkor háromezer ember dolgozott a falak között. Az Arzenálnak saját erdeje volt Velencétől északra a Montello-dombon. Egyes források szerint ez a hajógyár teljes faanyag-szükségletét biztosította, de ez inkább csak a hajóépítéshez szükséges, magas minőségű és meghatározott alakú fára vonatkozhatott. Fennállása során kis hajótól a nagyig, mindenféle vízijármű épült az Arzenálban, az első világháború előtt még tengeralattjárókat is gyártottak.

A második világháború után csökkent a helyben épített hajók száma, aztán a javítások is egyre jobban kiszorultak az Arzenálból, ahogy korszerűsödött a technika. 2000 után az ipari tevékenység teljesen megszűnt, de a terület katonai jellege megmaradt. Érdekes, hogy ennek ellenére Velence egyik vízibusz-járata áthaladt az Arzenálon a Galeazze-csatornán, ezért a civilek is vethettek egy pillantást a falak mögé, ha utaztak a vaporettón.

Néhány évvel ezelőtt megnyitották az Arzenál kapuit. Egy része már szabadon bejárható, de még továbbra is sok helyen kell visszafordulni a "katonai terület, belépni tilos" táblák miatt. Megnyílt viszont a haditengerészet levéltára, ahonnan most elhoztam néhány fényképet, melyeken láthatjuk a szigorúan zárt világ utolsó száz évének néhány pillanatát.

Nyitókép: a Narvalo tengerelattjáró vízrebocsájtása 1904-ben. 

 1897: A Saint Bon királyi yacht vízre bocsájtása

 1900: Sajnos nem találtam információt, milyen balesetben hajlott el a W. Symington csavartengelye

1914: Borel hidroplán az Arzenál vízi főkapuja mellett

1913: Egyszemélyes mini-tengeralattjáró 

Tengeralattjáró halad a lagúnában. A Glauco 1905-től 1916-ig állt szolgálatban. Nem volt túl tágas munkahely: hossza 36,8 méter, szélessége 4,32 méter, melyen 13 matróz és két tiszt osztozott

Az előző tengeralattjáróval azonos osztályba tartozó Squalo az Arzenál egyik csarnokában

1920 körül: Műhelycsarnok forgácsológépekkel

 1928: Vontatóhajó javítás miatt partra emelve

Nem csak hajók épültek az Arzenálban. Ponton javítása 1935-ben

Forgácsolóműhely a harmincas években. A transzmissziós erőátvitel mellett már van néhány modern, villanymotorral hajtott szerszámgép is

Ebédidő 1930 körül

1935: Az olasz királyi haditengerészet hatodik flottájának felvonulása a Szent Márk tér előtt

1939: versenyre készítik fel a haditengerészet egyik motorcsónakját

Daru helyezi vízre a motorcsónak-verseny résztvevőit

Az uszály elkészült, az építők felsorakoztak az egyik csarnokban. A fénykép dátuma ismeretlen

1944: Elküldésre váró ajándékcsomagok német hadifogsába esett olasz haditengerészeknek

1960 körül: A haditengerészet Palinuro iskolahajójának ablakában búcsúzik barátnőjétől egy tisztjelölt

1960: Az Arzenálban csak állami megrendelésre építettek hajókat, ezért ez a kép biztosan nem ott készült. Gondolát készítenek Velence egyik műhelyében.

Az Arzenál főkapuja, már a részleges nyitás után. A bal oldali bástya még elzárt terület, a jobb oldalon viszont szabadon be lehet sétálni. Ennek ellenére alig van ember. A turisták még elkerülik az Arzenált, ezért aki nyugalomra és új felfedeznivalót keres Velencében, itt megtalálja mindkettőt. Művészeti galériák, időszakos kiállítások töltik meg időnként élettel az egykori műhelyeket.

A daru alatt álló tunéziai halászhajó 2015-ben süllyedt el a Földközi-tengeren, Lampedusa mellett. Az áldozatok számát csak találgatták, a becslések szerint 500 és 1100 között volt. A balesetet 28 utas élte túl. A tömeges áldozatból sejthető, hogy a legénység nem a halászattal, hanem embercsempészettel foglalkozott. A hajót 2016-ban kiemelték, először egy szicíliai katonai bázison azonosították az áldozatokat, utána a Velencei Biennálé egyik kiállított tárgya lett.

Két sólya épült 1756-ban. A hajók építésére vagy szárazra volnatására használták. Innen bocsájtották vízre az 1897-ben épült királyi yachtot.

A másik sólyán az Enrico Dandolo (S 513) tengeralattjáró áll 2002 óta. 1967-ben épült, 1996-ban vonták ki a szolgálatból

A parti őrség hajója várakozik a mai napig zárt részben. Mögötte látszik egy óvóhely, melyből többet építettek a második világháború idején

A világon kevés helyen lehet kidobott villanymotort és ágyút találni egymás mellett.