Kedves Olvasók! A nyári szünet előtti utolsó Napi érdekest láthatjátok ma. Azért ne aggódjatok, szokásunktól eltérően idén a legforróbb hónapokban sem maradtok posztok nélkül! Az eddig itt megjelent csaknem 1000 bejegyzésből szemezgetünk a nyár végéig testvéroldalunkon a HOGYAN TÖRTÉNT? blogon. Itt is és Facebook oldalunkon is kaptok értesítést a napi posztokról (az Indexre nem lesz kiemelve, szóval iratkozzatok fel inkább ;)), októberben pedig - a szeptemberi visszatérés után - egy értékes, közös nyereményjátékkal várunk benneteket mindkét blogon! Csak regeljetek itt is és odaát is, így részt vehettek a történelmi játékban és kommentelhettek is.
Kívánunk mindnyájatoknak szép nyarat!

1937. Honolului szörfösök

1861. Abraham Lincoln szeretett kutyája Fido, az első, fényképen megörökített elnöki kedvenc

1916. Németek légi felderítésre készülnek, korabeli fényképezőgéppel

1918. Német katonák kegyetlen módon egy amerikait szegeznek ki egy kapura. Pillanatfelvétel az első világháború idején készült, de azóta elkallódott The Prussian Cur (A porosz korcs) című propagandafilmből

1920. John. F. Kennedy (középen) apjával (Joseph Kennedy) és később a világháborúban meghalt bátyjával (ifj. Joseph Kennedy)

1931. Illetlen ruházatért megbírságolt férfi egy holland tengerparton

1940. Az önkéntes brit civil milícia páncélozott járműve

1940. London német bombázása alatt lerombolt templomban nem állt meg az élet. Finn atya éppen összeadta Tom Dowlingot és Martha Coogant

1944. A világháború idején az elhunyt katonák frontról visszatért csomagjai a New York-i katonai postai elosztóban

1945. Berlin. Visszatérő németek a városban éppen a győztes nagyhatalmak vezetőinek fotóival díszített emlékműve előtt haladnak el

1949. A 18 éves James Dean igazolványképe

1950. Hajóforgalom a Volgán az egykori Gorkijban (ma Nyizsnij-Novgorod)

1956. A süllyedő SS Andrea Doria olasz óceánjáró
"A 29 000 bruttóregisztertonnás hajó 1200 utas szállítására volt alkalmas, akikről 500 fős személyzet gondoskodott. Honos kikötője Genova volt. A második világháború után hírnevét újjáépíteni igyekvő Olaszország számára a hajó a nemzeti büszkeség jelképe volt. A korszak összes olasz hajója közül az Andrea Doria volt a legnagyobb, leggyorsabb és elvileg a legbiztonságosabb is. Építését 1951. június 16-án kezdték el, első útjára pedig 1953. január 14-én indult.
1956. július 25-én New York felé tartott, amikor a massachusettsi Nantucket partjai közelében összeütközött a Swedish American Line kelet felé haladó MS Stockholm hajójával. A baleset a történelem egyik leghíresebb hajókatasztrófája lett. Az oldalról eltalált Andrea Doria azonnal erősen jobbra billent, amitől mentőcsónakjainak fele használhatatlanná vált. Ez könnyen végzetessé válhatott volna, de a kommunikációs fejlesztések és a környéken tartózkodó hajók gyors válasza segített elkerülni egy a Titanicéhoz hasonló léptékű katasztrófát. 1660 főnyi utast és személyzetet mentettek ki, míg 46-an meghaltak az ütközés következtében. A kiürített óceánjáró másnap reggel elsüllyedt.
Az Andrea Doria volt az utolsó nagy transzatlanti óceánjáró, amely elsüllyedt a repülőgépek teljes térnyerése előtt." - Wikipédia

1958. Vancouver, Kanada. 50 méteres síugrósánc építése egy sportkomplexumban

1979. Káposzta raktározása egy bolt előtt egy leningrádi utcán

1980. A hárommilliomodik Moszkvics

1986. Hajléktalan gyermekek munkatábora, Puszan, Dél-Korea. Az olimpia előtti években erőszakkal megtisztították a közterületeket a kóborló, jellemzően bűnöző életmódot élő, vagy kolduló árva gyerekektől

1988. Arvydas Sabonis litván kosárlabdázó engedélyt kér Mihail Gorbacsov szovjet főtitkártól hogy Spanyolországban játszhasson

1988. Különleges kialakítású, hosszított karosszériájú Lada kombi egy délvidéki kórház bejárata előtt az egykori Jugoszláviában

1991. Szavazás a barikádokon. Litvánok szovjet útlevelei a függetlenségi törekvéseik idején
