Szolgálati közlemény

2016. március 04. JTom

Talán észrevettétek, hogy kicsit fékeztem az elmúlt hetekben.

babies.gif

Nos különböző khhmmm... befolyásoló tényezők miatt kényszerültem pihenőre. A pihenés csak a blogra vonatkozik, mert az életemben komoly változás előtt állok.

Ismét.

Először is gyermeket várunk, aki néhány hét múlva érkezik (remélhetőleg a fenti képen a jobb oldalira fog hasonlítani), ezzel egy időben egy lakásfelújítás is zajlik és hogy ne unatkozzak dolgozom, mellette pedig egy tanfolyamra járok hetente háromszor, mert munkahelyet is váltok májustól.

Mindezt megkoronázandó pár napja elért az influenza legszebb fajtája, az "alul-fölül". Ma már úgy-ahogy magamnál vagyok, de - a rettentően fölém tornyosuló restanciáim mellett - szeretett hobbimra nem marad időm egy darabig.

Ígérem nem fogok teljesen leállni a posztolással, de az elkövetkezendő időszakban gyenge lesz a felhozatal, már ami a posztok számát illeti. Többen is küldtetek be fotókat és még egy rakás olvasatlan levél is vár rám a bejövő e-mail-fiókban. Ígérem a jövő hét elejéig mindenkire sort kerítek valahogy. Itt kérem Ditpet türelmét is, akinek a nyereményét eddig még nem sikerült elpostáznom (mivel egy országnyira vagyok jelenleg még a könyvtől is, mert semmi sem ment terv szerint). Most már tényleg csak pár nap.

Köszönöm a kitartó türelmeteket és a figyelmet!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr848443416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disznó Úr 2016.03.04. 12:56:57

Jobbulást. A Szidónia, vagy az Ehellős neveket ajánlom szíves figyelmedbe.

selgir 2016.03.04. 13:42:23

ööö, izé! az olvasó szemszögéből a jobbra eső, ugye? :D

egyébként hiányzik a reggeli kv-hoz a poszt..., most nem azért, csak szólok:)

az egészségi és családi állapotodra vonatkozóan pedig csatlakozom az előttem szólóakhoz...

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.03.04. 13:48:06

Babához gratula, egészségnek jobbulást!

Watermill 2016.03.04. 14:18:41

Ok akkor "megnyugodtam", hogy lesz folytatás! Babához gratulálok, mielőbbi jobbulást és kitartást a felújításhoz, gyermekneveléshez, tanfolyamhoz, új melóhoz satöbbi.... Nem apróztad el :-)

rainy_day_coffee 2016.03.04. 15:53:48

Jobbulast, es sok boldogsagot. Remek a blogod.

Rapier 2016.03.04. 16:10:32

Akkor Neked izgalmas, nekünk meg kissé unalmasabb lesz most, dehát ez van.:P Gratulálok a gyermekhez, az új munkához sok sikert, és le a kalappal, nem aprózod!:)

nevergone 2016.03.04. 16:28:11

Eddig is jó voltál, ezután is jó lesz! Köszi a blogra fordított időt és energiát! :)

Megamorfozis 2016.03.04. 18:12:45

" Köszi a blogra fordított időt és energiát! :) " +1
A babához pedig sok örömöt és egészséget! Ott a helyed most. :)

Tomi Kristály 2016.03.04. 18:59:39

Jobbulást meg ami kell!

Ditpet 2016.03.04. 19:15:09

Gratulálok a gyermekhez, illetve jobbulást kívánok!
Nem kell sietned, ráér a nyeremény.

2016.03.04. 19:47:49

Jobbulast, meg sok sikert, meg boldog babavarast (azert nem az lenne a legjobb, ha a baba nem a fenykepen lathato babara vagy a villanyszamlasra hasonlitana, hanem mondjuk rad? Szerintem :)

Valahogy majd tulelem a (blog)elvonasi tuneteket.

ZON 2016.03.04. 21:28:34

Gratulálok , de vagy a babára várnak szép napok , vagy ránk ... Én tudok áldozatot hozni, a gyermek az első !

Aureliano Buendía 2016.03.04. 22:30:11

Gratulálok, és jó egészséget a születendő trónörökösnek!

Neked viszont azt javaslom, hogy még most aludd ki magad előre, míg teheted.;)

bioLarzen 2016.03.04. 23:38:16

Tüntetésképpen én is pont annyival ritkítom a blogolvasást, amennyivel te a posztolást :D

Jobbulást, gratula stb.

Udo von Schmetterling 2016.03.05. 07:30:07

Könnyű a kisebbre fogni!Főleg,ha még meg sem született! :D
Sok boldogságot,jó egészséget,a felsorolásod többi részéhez meg kitartást,és sok szerencsét kívánok!

Garp 2016.03.05. 07:56:26

tekitizi, semmi sem fontossabb, mint a csalad es az egeszseg! Koszonom az eddigi posztokat is es persze varom a kovetkezoket. :) Egeszseget, sok ataludt ejszakat es turelmet a babahoz! :))

Alhazred 2016.03.05. 07:57:38

nálunk épp tíz hetes a kis jövevény. azóta pl. két új filmet néztem meg összesen, azt is éjszaka... szóval nem lesz időd _semmire_, de nem is fog érdekelni más. csoda nagy dolog.

CernaGeza 2016.03.05. 08:00:42

A jobbik feléhez gratulálok, a rosszabbik meg majd elmarad!:)Hajrá

Rollende Landstrasse 2016.03.05. 10:00:56

Gratulálok és jobbulást! Ezek szerint a társszerzők felpöröghetnek újra.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.03.05. 11:46:30

Az alul-fölülhöz jobbulást, a gyerekhez gratula!

naezjó... 2016.03.05. 12:12:30

Hajrá! Várom a folytatást!

Gézabá 2016.03.05. 16:24:14

Gratulálok és jó egészséget mindhármotoknak!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.03.05. 17:32:43

Köszönjük az infót és bódog tejfakasztót :)

Pootj 2016.03.05. 20:28:01

Nem akarlak elkeseríteni, de születés után nem fog egyből a rendezői jobb oldalon látható példányra hasonlítani :-)

Egyébként meg gratula és sok boldogságot!

U.i.: Most aludjatok, amíg még valamennyire lehet,

warr 2016.03.05. 21:56:51

Grat, nálunk a második van úton :)

warr 2016.03.05. 22:23:08

Jah, ha esetleg kérdés van, vagy tanács kell, írj bátran :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.03.06. 11:48:54

@warr: én is gratulálok. nekünk sem az első hanem a második, de így (bőven) negyven felett már elkoptak az egykori emlékek az álmatlan éjszakákról :D

advocate1 2016.03.06. 13:00:09

Gratula! Jobbulast! kivarjuk!

warr 2016.03.06. 23:15:22

@JTom: Ja, oké, azt hittem az első lesz ;)
Álmatlan éjszaka, az mi? :D

qrvafasza 2016.03.09. 09:04:19

Egészséget, boldogságot, neked, családod, és a születendő gyermeked számára is!
süti beállítások módosítása