Az Ellis-sziget a huszadik század elején élte virágkorát. Itt létesítették azt az épületegyüttest, amelynek kizárólagos feladata volt a friss bevándorlók fogadása, szűrése, kategorizálása és amerikai papírokkal történő ellátása.
Az Ellis Island-i - bevándorlókat ellenőrző - állomás megépülte előtt az érkezőket Manhattan csücskében lévő kis épületben fogadták. Ez egy idő és 8 millió bevándorló után lassan több okból is tarthatatlanná vált. Egyrészt az épület kicsinek bizonyult az érkezők egyre nagyobb hullámának megfelelő kezelésére, másrészt a betegek felügyelete nem volt megoldott és a kétes elemek is kereket tudtak oldani.
Az első - még fából készített - épület
Ezért 1892-re felépült az Ellis Island-en az első, bevándorlókat fogadó épület. Már az első évben csaknem félmillióan haladtak át rajta. Az eredetileg alig több, mint egy hektáros kis szigetet folyamatos feltöltéssel bővítették 11 hektárosra. 1897-ben az első - favázas - épület porig égett, ezért 1900-ra elkészült a végleges kőépület, majd 1901-re a kórházépület is.
1905. A második épület
A kórház elkülönítője 1903-ban
A bevándorlók egészségügyi ellenőrzése - az ún. 6 másodperces vizsgálat - során a szemmel láthatólag betegeket nem engedték az országba lépni, nekik a szigeten kialakított kórházba kellett vonulniuk. A mentálisan sérülteket, azonnal visszautasították, ahogyan a kétes előélettel rendelkezőket és a gyógyíthatatlan betegeket.
Az Ellis Island a Szabadság szobor fáklyájából fotózva
Csaknem 12 millió bevándorlót fogadott Ellis Island teljes fennállásának 62 éve alatt. A csúcsév 1907-ben volt, amikor 1 millió-négyezer utas haladt át rajta.
A sokféle nemzetiségből lássunk néhányat. Sokan a legjobb ruhájukban, népviseletben érkeztek:
Jókedvű magyar család
Magyar nő, négy gyermekével
Albán nő
Elzász-Lotaringiai nő
Arabok
Örmény zsidó férfi
Kozákok
Visszatérésre kényszerített balkáni cigány család
Finn család
Finn nő
Német család. Hét fiú és egy lány.
Németek
Balti németek
Hinduk ás párszik
Holland nők
Szlovák asszonyok
Román pásztorcsalád
Orosz zsidó család
Orosz nő gyermekeivel
Orosz zsidó férfi
Rutén nő
Skót család 11 gyerekkel
Szerb cigányok
Szicíliai nő
Szlovákok
Szír nő
További érdekes képek, például a krónikus nőhiányt enyhítendő "1000 házasulandó hajadont" - a Baltikumból -szállító hajók:
Túl az orvosi vizsgálaton, várva a Great Hall-ba (Nagy terembe) jutásra.
Minden nemzetiség számára tolmácsok segítették a papírok kitöltését.
Az első néhány évtizedben jellemzően férfiak érkeztek az újvilágba. Ők próbálták megteremteni a feltételeket a család későbbi érkezéséhez. Az alábbi táblázatban a nemek aránya országonként az 1899 és 1909 közötti évtizedben.
Olasz férfiak család nélkül
Csak úgy találomra nézzünk egy századeleji bevándorlási statisztikát, mondjuk legyen az 1903-as év:
1920 után a bevándorlási hullám lecsendesedett. A második világháború alatt az állomáson keresztül utasították ki a "veszélyes" elemeket. Elsősorban a tengelyhatalmak országaiból frissen érkezetteket, akik nyíltan szimpatizáltak a náci párttal, vagy a fasizmussal: németeket, olaszokat, japánokat.
1954-re okafogyottá vált a funkciója és bezárták. Később múzeumként nyitott újra, ahol az eredeti dokumentumok kutathatóak. Sokan érkeznek az országból őseiket keresve.
Rövid, de érdekes összefoglaló Ellis Island-ról a History Channel által: