"Ugyan a pekingi események 25-ik évfordulója tavasszal, illetve nyár elején volt, Izak2 szerzőtársam úgy gondolta, hogy ne menjünk el a téma mellett, így most - még az évforduló évében - emlékezünk meg az akkori eseményekről."- Jtom

1989 forradalmi év volt az egész világban. Európa a kommunista rendszer felszámolását ünnepelte és azt, hogy Románia kivételével mindez békés körülmények között valósult meg.
Ez az év Kínában is változást ígért. Az 1979-ben elindított "Reform és nyitás" politikája hatalmas lendületet adott a kínai gazdaságnak és ennek hatására az emberek életvitele is javult. Természetesen ezeknek a lépéseknek is voltak vesztesei, megjelent az addig még ismeretlen munkanélküliség és az infláció fogalma és a 80-as évek végére mintegy 30%-kal emelkedtek az élelmiszer árak.
1986-ban már voltak tiltakozó akciók, de ezeket a tüntetéseket a hatalom még meghiúsította. 1989-ben azonban már nagyobb ellenállás bontakozott ki az államhatalom ellen. A tiltakozások létrejöttét sokan ma is Hu Jao pang főtitkár halálához kötik, akit még 2 évvel korábban váltottak le, miután nem lépett fel kellő határozottsággal az akkori tüntetések ellen. Április 15-i halála után a kezdetben pár száz fős tömeg néhány nap alatt több százezresre nőtt. Kezdetben a javarészt diákokból álló tüntetők a demokráciát, a szólásszabadságot és a korrupció felszámolását követelték.
![0_6600a_8167bf5d_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6600a_8167bf5d_orig%5B1%5D.jpg)
![0_6600b_9f62d4f5_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6600b_9f62d4f5_orig%5B1%5D.jpg)
![0_6600d_804d9a62_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6600d_804d9a62_orig%5B1%5D.jpg)
![0_6600f_e1569159_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6600f_e1569159_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66009_c6046b40_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66009_c6046b40_orig%5B1%5D.jpg)
![0_6601d_50a07da8_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6601d_50a07da8_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66015_3b089765_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66015_3b089765_orig%5B1%5D.jpg)
Május közepén már éhségsztrájkok kezdődtek, melynek célja, hogy párbeszéd induljon a hatalom és a diákok között.
![PA-5365502[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r//PA-5365502%5B1%5D.jpg)
A diákok egyik leghíresebb vezetője Wang Dan, akit az események után letartóztattak és 4 év börtönre ítélték. Szabadulása után is folytatta "lázító" tevékenységét, rendszeresen írt, minek hatására ismét börtönbe került, majd kiutasították az országból és az Egyesült Államokban telepedett le.

Május 15-én Mihail Gorbacsov érkezett Kínába. Látogatása a peresztrojka árnyékában szintén lendületet és reményt adott a tiltakozóknak.
![0_66010_f38fcf74_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66010_f38fcf74_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66012_52c5bcb1_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66012_52c5bcb1_orig%5B2%5D.jpg)

![0_66011_8b9bbbe3_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66011_8b9bbbe3_orig%5B1%5D.jpg)
Ekkor még a hadsereg is békésnek mutatkozott, a kínai pártvezetés bizonytalansága ilyen helyzeteket eredményezett.
![0_6601a_451bc51f_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6601a_451bc51f_orig%5B1%5D.jpg)
![0_6601b_9c981d8b_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6601b_9c981d8b_orig%5B1%5D.jpg)

![Students_in_Tiananmen[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/Students_in_Tiananmen%5B1%5D.jpg)
Város a városban alakult ki a Tienanmen téren. Egyes becslések szerint a tiltakozók száma ekkoriban elérte az 1 millió főt.
![0_66013_6b941f14_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66013_6b941f14_orig%5B1%5D.jpg)
Katonai helikopter szórólapokat szór. E szerint a tüntetőknek a "lehető leghamarabb" el kell hagyniuk a Tienanmen teret.
![0_66014_35d36d4e_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66014_35d36d4e_orig%5B1%5D.jpg)
A tér hatalmas Mao portréját az államhatalom megpróbálta letakarni, miután a tüntetők festékkel dobálták meg.
![0_66017_391e8a00_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66017_391e8a00_orig%5B1%5D.jpg)
Civil ruhás rendőr egyeztet a diákokkal.
![0_66018_505999ba_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66018_505999ba_orig%5B1%5D.jpg)
A "Demokrácia istennője" névre hallgató 10 méteres szobor még elkészülte előtt.
![0_66019_3ca02401_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66019_3ca02401_orig%5B2%5D.jpg)
![0_6601f_4b7f98b0_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6601f_4b7f98b0_orig%5B1%5D.jpg)
Ekkorra már szerte az országból érkeztek tüntetők, egyre több vállalat is csatlakozott a diákokhoz. A kínai média sem tudta már elkerülni, hogy tudósítson az eseményekről.
Május végére a keményvonalasok kerültek előtérbe a pártban, akik egyértelművé tették: véget kell vetni az ellenállásnak. Gorbacsov látogatása után, a nemzetközi média is elhagyta az országot, így minden akadály elhárult. Ekkorra már a tüntetők körében is nézeteltérések alakultak ki, gyorsan csökkent a tiltakozók létszáma.
Június 2-án éjjel, 3-án hajnalban a hadsereg megpróbálta megtisztítani a teret, de ez a kísérlet is diákok ellenállásába ütközött.
![0_6602d_39738993_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6602d_39738993_orig%5B1%5D.jpg)

![0_66020_b7fb9e0e_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66020_b7fb9e0e_orig%5B1%5D.jpg)
![PA-5378784[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/PA-5378784%5B1%5D.jpg)
Egy nappal később azonban megkezdődött a tényleges tisztogatási akció.
A katonák tüzet nyitottak a meglepett diákokra és tüntetőkre, akik fegyvertelenek voltak. Páncélozott járművekkel haladtak előre és fokozatosan szorították ki a térről őket. Volt akit egyszerűen eltaposott egy tank (18+!).
![tiananmen_protests_009[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/tiananmen_protests_009%5B1%5D.jpg)
![0_66021_bbe25446_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66021_bbe25446_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66026_5fbf7d22_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66026_5fbf7d22_orig%5B2%5D.jpg)
![0_66022_26b597cc_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66022_26b597cc_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66023_cd83ebf4_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66023_cd83ebf4_orig%5B1%5D.jpg)
![Aftermath of the Tiananmen Square in Beijing, China in 1989 (4)[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/Aftermath%20of%20the%20Tiananmen%20Square%20in%20Beijing,%20China%20in%201989%20(4)%5B1%5D.jpg)
![0_66025_be9b510f_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66025_be9b510f_orig%5B2%5D.jpg)
Az elfogott katonákat a tömeg meglincselte. Ez csak olaj volt a tűzre.
![0_66027_e3f68e13_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66027_e3f68e13_orig%5B2%5D.jpg)
![0_66028_7f83f131_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66028_7f83f131_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66031_9863f977_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66031_9863f977_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66032_e56815b4_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66032_e56815b4_orig%5B2%5D.jpg)
![Finals-3[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/Finals-3%5B1%5D.jpg)
A párt mintegy 200 halottról számolt be, ugyanakkor a kínai Vöröskereszt ennek több mint a tízszeresét említi. A pontos számot valószínűleg soha nem tudjuk meg.
![0_66029_42ac6253_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66029_42ac6253_orig%5B1%5D.jpg)
Egy letartóztatott diák. Nem hivatalos adatok szerint 49 kivégzés történt a tavaszi események után.
![0_6602b_97d9b54b_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6602b_97d9b54b_orig%5B1%5D.jpg)
Június 5-én készült ez a híres kép. "Tank Man" személyéről azóta is csak találgatnak, egyes hírek szerint Wang Vejlin névre hallgatott, de kilétéről nem tudni semmit.
![0_6602a_be2f3431_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_6602a_be2f3431_orig%5B1%5D.jpg)
Az előző kép más szögből és kicsit korábbról. A háttérben már ott áll "Tank Man", akit sokáig észre sem vettek ezen a felvételen.

Ezen az eredeti, kicsempészett sajtófotón az látható, ahogy a Tank man-t négy civil ruhás rendőr elvezeti a tankok útjából.
![0_66033_486f254c_orig[2].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66033_486f254c_orig%5B2%5D.jpg)
A Kínai Kommunista Párt azóta sem ismeri a Tienanmen téri mészárlást. Minden évben az évforduló közeledtével őrizetbe vesznek ismert aktivistákat és továbbra is ellenforradalomként beszélnek a történtekről.
![0_66034_997e26ec_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66034_997e26ec_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66035_26ddc991_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66035_26ddc991_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66036_d6695cc2_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66036_d6695cc2_orig%5B1%5D.jpg)
A 2012-es évfordulón készült képek: katonák, kamerákkal teli lámpaoszlopok, valamint egy rendőr, aki éppen ellenőrzi egy fényképezőgép "tartalmát".
![0_66037_af06471c_orig[1]_1.jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66037_af06471c_orig%5B1%5D_1.jpg)
Csang Hszian-ling mutatja fia Wang Nan fényképét, aki a forradalom egyik áldozata.
![0_66038_8ae86b51_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66038_8ae86b51_orig%5B1%5D.jpg)
![0_66039_874ae328_orig[1].jpg](https://m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/Tienanmen%20t%C3%A9r/0_66039_874ae328_orig%5B1%5D.jpg)
Hong-Kong-i emlékezés a forradalom 23. évfordulóján.
A képek nagy része innét

Az utolsó 100 komment: