Talán kevesen tudjuk, hogy Los Angeles felvirágozásának kulcsa az olaj volt. Még kevesebben, hogy ennek nyomait lépten-nyomon megtalálhatjuk ma is.

A metropolisz alatt húzódó 5-6 kilométer hosszú, 1-1,5 kilométer széles lelőhelyből a mai napig termelik ki az olajat, persze már nem ekkora volumenben. A 1892-ben feltárt mezőn már az első év után kb. 120 kútból szivattyúzták az olajat és a következő öt évben a kutak száma ötszörösére nőtt. 1902-től már Beverly Hillsben (igen, a mára elegáns gazdag negyedben) is elkezdték kitermelni a fekete aranyat. 1923-ra a Los angeles-i olajmező az akkori világtermelés negyedét adta. Elképesztő, nem?
Az árnyoldala a dolognak volt a városképromlás, ahogyan a lakóövezetek odaértek a kutak közelébe. Így festett pl. a Huntington Beach 1906-ban:


Ez pedig a városba nyúló olajmező látképe

Venice Beach

A La Cienega Boulevard 1930-ban

1931. Balesetek természetesen akkoriban is előfordultak. A kép láthatóan manipulált (a füst a leginkább árulkodó). Valószínűleg egy újság szerkesztője próbálta meg bulvárosan színezni egy kicsit, de a lényeg látható: olajtűz a Los Angeles-i olajmezőn.

A jelenlegi legnagyobb olajkitermelő terület, az Inglewood olajmező, Culver City közelében

A város lakóövezeteiben nem ritka az ilyen látvány. Működő kutak a kerítés túloldalán,...

...vagy akár a plázaparkolóban.
A Google Earthben barangolva rengeteg hasonló képre bukkanhatunk:

Egy McDonald's parkolója

Szintén egy parkoló, mindjárt két működő kúttal




Ez a szép templomnak látszó tárgy egy álcázott fúrótorony

Az álcára mindenütt adnak. Mesterséges olajfúró-sziget a Long Beachnél. A partról alig látszik mi folyik odaát.

Ugyanez felülről.

Kertvárosi látkép.

A Beverly Hills High School melletti telepet is igyekezték eltakarni.

Nézzük meg közelebbről.

Egy roncstemetőben is dolgozhat a himba


De találhatunk golfpályán,...

...temetőben,...

...áruház mögött...

és lakóházak között is.
