Porpáczy Richard alias Rollende Landstrasse megint egy vasúttal kapcsolatos írással jelentkezett. Ha azt mondom alföldi betyárvilág a XIX. században, vonatrablás és Rózsa Sándor, akkor abból csak valami jó sülhet ki nem igaz? Lássuk!
A betyár nem kriminalisztikai, hanem néprajzi fogalom. Nevezték régen szegénylegénynek is, több fajtáját megkülönböztetve az elkövetés módszere szerint. Rejtőzködő életet élő, a törvényt rendszeresen megsértő bűnöző, ám a közvélekedés szemében csak egy megtévedt, rossz útra tért ember, sok esetben humánus vonásokkal. A valóságban azonban nem létezett a hatalmat fricskázó, a szegény embert segítő betyár. Szegénytől azért nem rabolt, mert nem volt mit, amit pedig elvett a gazdagtól, arra neki volt szüksége. A betyárokon sokat szépítettek a rajzok és rézmetszetek, de igazi arcukat a fényképezés feltalálása után ismerhettük meg. A fotókon csupa olyan alak van, akikkel ma se szívesen találkoznánk. Marcona, primitív, elhanyagolt külsejű férfiak voltak, a romantika legkisebb jele nélkül.
Rózsa Sándor. Most nem ő volt a banda vezetője.
Súlyosbították a helyzetet a szabadságharc bukása után bujdosásra kényszerült volt honvédek is. Az osztrák felelősségre vonás elől sokan rejtőztek az Alföld áthatolhatatlan mocsarai közé. Bármit írnak a szegénylegényekről szóló legendák, a bujdosás nem romantikus: aki erre adja a fejét, az előbb-utóbb rákényszerül a bűnözésre.
A nagyszámú – eleinte tényleg okkal bujdosó – menekülő honvéd ellenére a betyárok nagy része nem a szabadságharc bukása miatt választotta a szegénylegények életét. Legtöbbjük már 1848 előtt is bűnözésből élt és az időnként meghirdetett amnesztiák után is rendszeresen visszatért a rabló életmódhoz. A „nemzeti ellenálló” betyár nimbuszát cáfolja az a tény is, hogy a kiegyezés után tovább fokozódott a bűnözés. Az Alföldön utazóknak körülbelül akkora esélyük volt a kirablásra, mint a mai autósoknak egy közlekedési balesetre
Ez a mindenre elszánt, tulajdonképpen vesztenivaló nélkül élő bűnözői réteg sokáig távol maradt a sínektől. Csak a Dél-Alföld végletesen rossz közbiztonságában történhetett meg, hogy kikezdjenek a vasúttal. Mindegyik támadás a Császári és Királyi Osztrák Államvasút Társaság (StEG) vonalának Szegedhez közeli szakaszán történt, 1862-től 1868-ig. Először csak egy kézihajtányt támadtak meg máig ismeretlen tettesek Szőreg és Oroszlámos között, mikor a vasutasok fizetését vitték ki a vonal szolgálati helyeire. Ez volt az egyetlen sikeres támadás, az összes többi kudarcba fulladt, mert a paraszti sorból származó betyároknak a vonat már túl nagy feladat volt.
A betyárvilág utolsó vasúti támadása a ma már nem létező Puszta-Péteri vasútállomás közelében történt. Ma Petőfiszállási tanyák megállóhely van a helyén. A vonatot nyílt vonalon siklasztották ki, a helyszín véletlenül épp a később kiépült Petőfiszállás állomás területén van, éppen ott, ahol a peron véget ér.
Jól szervezett bandába gyűltek össze a betyárok. Köztük volt a börtönből nemrég szabadult Rózsa Sándor is, de a közhiedelemmel ellentétben nem ő, hanem a kevésbé ismert, de sokkal könyörtelenebb Csonka Ferenc volt a vezetőjük.
1868. december 8-án éjszaka kerestek egy erdős részt. Egy kis bevágásban haladt itt a vasút a fák között. Egy volt vasutastól szerzett szerszámokkal felfeszítették a szegeket és elfektették az egyik sínszálat, és a fák mögött, töltött fegyverekkel várták a Félegyháza felől érkező vonatot.
Tíz óra körül ért oda a III. számú személyvonat. A mozdony jobbra dőlt, három kocsit magával rántott, de nem borultak fel, mert megfogta mindet a bevágás oldala. A megdőlt mozdonyból a megállás pillanatában kiesett a fűtő, akit betemetett a szerkocsiból kizúduló szén. A sínen maradt kocsikra sortüzet adtak a betyárok. A lövések az első vagonokat érték, mert a betyárok itt keresték a postakocsit. De csalódniuk kellett: ilyen nem volt besorozva a vonatba. Elindultak a sötétben a sínen maradt kocsik mentén és az ablakok beverésével próbálták megriasztani és a helyükön tartani az utasokat.
A vonaton három vadászkatona is utazott. Ők nem ijedtek meg néhány bevert ablaktól, hanem kiszálltak a pálya mellé. Az utasok között volt egy katonatiszt, aki átvette felettük a parancsnokságot és fegyvert szegezve keresték a támadókat.
Egyikük vaktában belelőtt a sötétségbe.
Erre viszont nem számítottak a betyárok! Ha itt visszalőnek, akkor ki tudja, mekkora erő áll velük szemben az éjszakában! Eddig semmit se sikerült zsákmányolni, tulajdonképpen csak zavarodottan rohangáltak a vonat mellett. Elillantak az erdőbe és a szekereken gyorsan elhagyták a helyszínt.
A mozdonyvezető két és fél kilométert futott Puszta-Péteri állomásig, ahonnan értesítette a főnökséget. Ceglédről és Szegedről indítottak segélyszerelvényeket a helyszínre, melyek szerszámokat hoztak a helyreállításhoz és továbbvitték az utasokat, akik reggel hatra érkeztek Szegedre.
Azóta sokszor emlegetik ezt a támadást a betyárok legnagyobb tetteként. Az újságok az utasok első riadt beszámolóit követően tűzpárbajt emlegettek, melynek legendája máig kitart. Pedig csak összevissza pufogtatás az éjszakában, melyben senkit sem sikerült eltalálni. A betyárok az elavult, elöltöltős (legfeljebb kétlövetű) puskáikat nem tudták újratölteni a sötétben. Ezt megerősítik a fellelt golyónyomok is, mert a kocsik oldalán 12 becsapódási helyet számoltak össze. Írtak már vonaton utazó csendőrrajról, szakasznyi katonáról, Krúdy Gyula a betyárkirályról szóló regényében még Rudolf főherceget is hősies parancsnokként ültette a vonatra. Pedig csak három – ki tudja hová utazó – vadászkatonából és egy véletlenül ott lévő tisztből álló alkalmi csapat futamította meg a betyárokat, akiknek egyetlen kósza lövéstől inába szállt a bátorságuk, amint látták, hogy nem csak náluk van fegyver.
A hatóság e támadás után lépett fel a leghatározottabban a betyárvilág felszámolására. Ráday Gedeont nevezték ki királyi biztosnak Szegedre, aki rövid idő alatt központi irányítású nyomozóhálózatot épített ki. Egy hónapon belül a szegedi vár börtönében ült az összes vonatrabló. Ráday megfordította a nyomozás módszerét: először begyűjtötték az összes rosszéletű embert, akihez csak hozzá tudtak férni, és csak később kezdték keresni a bizonyítékokat. Özönlöttek a rabok a szegedi várba. Akit elértek, bevitték, a legkisebb gyanú vagy megérzés elég volt ehhez. Modern jogi környezetben ez elfogadhatatlan, de akkoriban is sok tiltakozást váltott ki. Az eredmény viszont azonnal jelentkezett: fél éven belül érezhetően javult a közbiztonság. A betyárvilágnak leáldozott.
Ráday Gedeon
Az azóta lebontott Szegedi vár a háttérben, börtönében ült a betyárbanda
1873 tavaszán Pestről érkezett parancsra egy szegedi fényképész, Letzter Lázár fotósorozatot készített a legnagyobb és leghírhedtebb betyárokról. Utána gyorsan felszámolták a szegedi hivatalt. Az elítélteket elvitték végleges börtönükbe, a még vizsgálati fogságban lévőket átszállították az aradi várba.
A vasutat megtámadó bandából öten ültek a fényképezőgép elé.
Csonka Ferenc
Csonka Ferenc halászból lett betyár. 1865-ben bandája sikertelenül támadott meg egy vonatot, mert nem számítottak a kisiklott kocsikból kitóduló tömegre. A banda a vonat után a postaszekereken szállított pénzre vetett szemet. Egymás után támadták meg a Pestről jövő vagy Hódmezővásárhelyre tartó postaszállítmányokat. 1868 októberében Szeged legforgalmasabb utcáján támadták meg a vasútállomásról a postára tartó kocsit. A bátor kocsis a betyárok láttán a lovak közé csapva elhajtott, ám Csonka lövésétől találva néhány nap múlva meghalt.
„Háromszáz forintért az Istent is meg lehet ölni” – mondta a vonatrablás előtt. Életfogytiglani fegyházra ítélték, de húsz év múlva elengedték Illaváról. 1896-ban Eszék közelében megölt egy fuvarost, ekkor felakasztották. Hetvennégy éves volt utolsó gyilkossága idején.
Rózsa Sándor
Rózsa Sándor 1868 áprilisában amnesztiával szabadult a péterváradi börtönből. Még ha vágyódott is a rendes életvitel iránt, egész létét a bűnözés töltötte ki; várható volt visszasodródása a betyárok közé. Szegedre visszatérve nem kellett felkutatnia régi cimboráit: volt itt elég gazember az új nemzedékből. Az öreg betyárnak még mindig nagy volt a tekintélye, könnyen megtalálta a kapcsolatot velük. A bandában viszont már nem ő parancsolt. Szegeden életfogytiglani fegyházra ítélték, 1878-ban halt meg Szamosújváron.
Simon József
Simon József vasutas volt, de 1865-től Csonka Ferencz bandájához tartozott. Ő szerezte a szerszámokat a sínek felszedéséhez, de a vasúti támadásoknál soha nem tartott velük.
Schwáb Herman József
Schwáb Herman József volt a banda orgazdája.
Tombácz Antal
Tombácz Antal jómódú gazdaként állt be a bandába. Azzal védekezett, hogy erőszakkal kényszerítették arra, hogy fuvarozza a betyárokat. Rózsa Sándor ezt így cáfolta: „Nem kellett ütet erőltetni. Az csak kifogás, mert hát ’iszen kaptunk vóna más kocsit is akármönnyit, de ő kocsiját maga ajánlotta. Kéröm a tekintetös törvényszéköt, már az apja is rabló volt, velem együtt járt rabolni. Olyan becsületes nemzetség ez, nincs nekik egy böcsületös szögük se.”
A megtámadott vonatok mindegyikét a StEG IIIf sorozatú mozdonya húzta
A helyszín ma. 1868-ban itt még nyílt vonal volt, most Petőfiszállás vasútállomása van itt. Az 1116 sorozatú mozdony pontosan a kisiklatott gőzmozdony helyén áll
Porpáczy Richard alias Rollende Landstrasse
