venember83 • 7 nap
Lassan tíz éve már írtam Jun Dongdzsuról. A poszt végén említettem az életéről készülő Dongju: The Portrait of a Poet c. filmet, amely azóta több alkalommal szemem elé került, ám mindeddig ellenálltam. Most már muszáj volt foglalkoznom vele: lefordítottam a film feliratát.
Jun Dongdzsu élettörténete mutat bizonyos párhuzamokat némelyik költőnk sorsával, de ennek felismerésén túl talán még érdekesebb megismerni közelebbről, azaz a filmet megnézni azért is, mert Korea 20. szd.-i, egyik szenvedésekben bővelkedő, megrázó időszakáról nyújt képet, amely gondolatébresztő és azonosulásra sokkal inkább lehetőséget adó, mint ha tényszerű leírást olvasnánk történelmüknek erről a korszakáról. Jun Dongdzsu szelíd, kissé tétovának tűnő személyisége, mint majd látni fogják a nézők, korántsem nélkülözi a nemzete sorsa iránti aggódást, habár legjobb barátjától és több másik kortársától különbözik a mód, ahogy ezt kifejezi. De kifejezi, hiszen a japán rendőrség nem ok nélkül vallatja. A versekben a líra eszköztárával ott vannak azok a gondolatok, amelyek a japánok számára veszélyesnek, felforgatónak tűnnek. Sőt, a vallatások során egyértelművé válik, hogy az eszmékhez a végsőkig ragaszkodik. Versei megragadják japán iga alatt sínylődő hazája szomorú állapotát, egyúttal a maga ebből fakadó belső konfliktusait is.
Jun Dongdzsu érettségi fotója
A filmben számos valóságos személy kerül említésre vagy jelenik meg. Így körképet kapunk arról, hogy személyisége egy-egy embert milyen út felé terelte: ki az, aki függetlenségi aktivistaként igyekezett élni az ellenállás lehetőségével így vagy úgy, s ki az, aki a - talán - könnyebb utat választva meghajolt az Ázsia egyesítésének szólama mögött birodalmi vágyat dédelgető japánok előtt. És ki maradhatott életben. De ezt majd a filmet megnézők a film végén tudhatják meg.
A teljesség igénye nélkül, következzen néhány fontos személy és egyéb kiegészítés az alkotáshoz.
Jun Dongdzsu részletes életrajzától ezúttal eltekintek, korábbi posztomban elolvasható. A filmben rajta kívül kiemelt szerepet kapott barátja, Szong Mongju, aki, ahogy látni fogjuk, másféle karakter, ennek megfelelően egészen más módon viszonyul a japán megszállás kérdéséhez, ezért nem elégedett meg a költészettel. Kettőjük között rendkívül erős kötődés volt különbözőségük dacára. Három hónap különbséggel születtek, három hét különbséggel haltak meg. Nemcsak barátok voltak, de rokonok is: unokatestvérek. Dongju életének azokat a részeit érintem csupán, amelyekben az összekapcsolódik Mongju útjával.
Jelenet a filmből - Dongdzsu és Mongju
Míg Jun Dongdzsu csöndes, szemlélődő attitűdjének látható erdeményei mély mondanivalót közvetítő versei, Szong Mongjun már korán mutatkozott az aktív, tennivágyó és tenni akaró személyiség.
Mongju egyébként szintén rendelkezett irodalmi tehetséggel, ám Dongdzsutól eltérően nem félénk, hanem igencsak erős vezetői képességekkel megáldott fiú volt. Fiút mondok, mert ez az adottsága már gyerekkorában megnyilvánult: összeterelte a diákokat színdarabok előadására, az Új Mjongdong c. irodalmi folyóiratot az ő ötletére a filmben ábrázoltnál fiatalabb korukban adták ki. Talán a legjellemzőbb példa egyéniségére, hogy 12 éves korában, amikor felmerült a gondolat, hogy az egyházi iskolát népiskolává alakítsák, kiállt a falu lakói elé és magabiztos beszédet mondott.
Mun Ikwan Dongdzsuról írt emlékiratában azt meséli el, hogy Mongju tanulmányi eredmények tekintetében egész iskoláskorukban az elsők között volt. Mun alsóbbrendűnek érezte magát, mert Dongdzsu mindig egy lépéssel előtte járt. Dongdzsu azonban állítólag az mondta Mongjunak, hogy hozzá képest ő (Dongdzsu) le van maradva. Mindazok után, hogy Jun Dongdzsu versei még 70 évvel megírásuk után is emberek sokaságára hatnak elementáris erővel, elképzelhetjük, hogy milyen tehetséges fiú volt Mongju, ha mellette Dongdzsu kisebbrendűségi komplexussal küzdött. Mongju a Részeg kanál c. novellájával irodalmi versenyt nyert, s bár nem szándékozott írói pályára lépni, átvette a Junhüi Főiskola irodalmi folyóiratának szerkesztését, amelyben két verse is napvilágot látott, és a főiskola irodalmi tanszékének vezetőjeként dolgozott. A folyóratban egyébként Dongdzsu Önarckép a kútban, ill. az Új út c. versei is megjelentek.
Jun Dongdzsu Előszó c. versének kézirata
Tenniakarását jól példázza, hogy még érettségi előtt elszökött Nankingba (valójában Csunkingba, ahová a város bukása előtt pár nappal áthelyezték a kínai nemzeti kormányt), ahol a Koreai Köztársaság Ideiglenes Kormánya működött, majd beiratkozott a Kínai Köztársaság Központi Katonai Akadémiájára, ahol Csang Kaj-sek elnök támogatásával 100 koreai diák kapott katonai kiképzést. A koreai osztályt azonban 1 év 8 hónap után a japán kormány tiltakozása miatt fel kellett oszlatni. Mongju a KimGu vezette ideiglenes kormány keretében dolgozva megelégelte a kormányon belüli frakcióharcokat, Csinanban I Jung frakciójához csatlakozott. Ekkor került először a japán rendőrség fogságába. Hazaküldték, a rendőrség nyomozást indított ellene, de figyelembevéve, hogy csupán 17 éves, szabadon engedték, azonban ettől kezdve magasrangú nyomozók megfigyelése alá került.
Mongju sikeres felvételi vizsgát tett a Kiotói Birodalmi Egyetem történelem tanszékén, Dongdzsu, akinek vizsgája nem sikerült, a Rikkjo Egyetem Irodalmi Karának Angol irodalom tanszékére került. Addigra már rákényszerültek a japán név felvételére. Mivel 1942 októberétől Dongdzsu a kiotói Doszisza Egyetem angol irodalom tanszékén folytatta tovább tanulmányait, újra együtt voltak Mongjuval. A folyamatos megfigyelés következményeként Szong Mongjut 1943. július 10-én, Jun Dongdzsut pedig július 14-én tartóztatta le a japán birodalmi rendőrség "koreai nacionalista diákcsoport kiotói incidense" címen. 1944 tavaszán állították őket bíróság elé, és mindkettejüket 1944. április 13-án ítélték két év börtönbüntetésre. A büntetés letöltésére Fukuokába szállították őket.
A feliratban rövid értelmezést adtam az előforduló személy-, intézmény- és helységnevekhez, de ott hosszas kifejtésre nincs lehetőség. Így pl. Mjongdong faluról, a két főszereplő családjának lakóhelyéről itt írok.
Mjongdong, az északkelet-kínai Csilin tartomány keleti részén elhelyezkedő Jenbien Koreai Autonóm Prefektúrában elhelyezkedő falu volt. Hogy hogyan, milyen okból keveredtek koreaiak arra a vidékre, s milyen ma az életük, írtam korábban a harmadik Koreáról szóló posztban, akit érdekel a kérdés, ott elolvashatja. Történetük sokat elárul a Csoszon-dinasztia hosszú időszakának utolsó bő száz évéről.
A falu létrejötte remek példa a fentiekre. Jun Dongdzsu családja 1886-ban vándorolt északra, akkori nevén Gando tartományba - ami ma lényegében megegyezik Jenbiennel -, hogy másfél évtized után Mjongdongban telepedjen le. 142 ember, összesen négy család tagjai alapították meg a települést azzal a céllal, hogy ideális falut építsenek és értékes, tehetséges embereket neveljenek. Ilyen falu és iskola alapítása akkoriban a gyarmati Koreában elképzelhetetlen lett volna. Az általuk létrehozott Mjongdong iskola a nemzeti oktatás bölcsője, a függetlenségi mozgalom eszméjét tanította, s itt töltötte gyerekkorát Jun Dongdzsu is. Az 1920-as évekig az iskola a nemzeti oktatási mozgalom igazi központja volt.
Mun Ikwan és Jun Dongdzsu
Dongdzsu és Mongju mellett itt tanult Mun Ikwan, a majdani lelkész, teológus, költő és különböző társadalmi mozgalmak aktivistája, aki 8 éven át vezetője az Ószövetség fordítócsoportjának. Később a két Korea egyesítésén és Dél-Korea demokráciájának kialakításán dolgozott. 1976 és 1993 között öt alkalommal, összesen tíz évet töltött börtönben - a Koreai Köztársaság nagyobb dicsőségére. 1994-ben, 76 éves korában hunyt el.
Barátok - elől középen Mongju, hátul jobbra Dongdzsu
Bár a filmben nem jelenik meg, Dongdzsunak és társainak nincs is kapcsolata vele, csupán a verseskötete miatt említik, érdemes szót ejteni Bekszokról. A háborút megelőzően újságíróként, íróként és fordítóként tevékenykedett. Egyik fordítása során kezdett szembesülni azzal, milyen értékes a koreai nyelv, és hogy őrizheti meg azt a költészet által. Korea függetlenné válása után visszatért észak-koreai szülővárosába, de Észak-Koreában az irodalmi világ bírálta. 1962-ben pásztor lett egy kolhozban. A déliek és a japánok sokáig azt hitték, 1963-ban meghalt, de kiderült hogy 1996-ig élt. A wikipédián ezt írják: Dél-Koreában egy ideig szigorúan betiltották műveinek publikálását, mert észak-koreai költőnek és kommunistának bélyegezték. Azonban 1987 óta, amikor a koreai háború után először bemutattak műveiből (versek és esszék) egy gyűjteményt, a tudósok és kritikusok széles körben újraértékelték. Manapság úgy tekintik, mint aki a koreai szocialista modernizmus új arcát nyitotta meg irodalmi írók csoportjával. 2007-ben a Koreai Költők Szövetsége a tíz legfontosabb modern koreai költő közé sorolta.
Ahogyan a Dongdzsu által annyira csodált versek szerzőjét, Csong Csijongot is, méghozzá ugyanabban az évben. (Jó sokáig fontolgatták.) Ma már az első modern koreai költőként tartják számon, de a 30-as években is a koreai modern költészet új korszakának úttörőjeként ismerte az irodalmárok és az irodalom iránt érdeklődök köre. A japán gyarmati uralomhoz kapcsolódóan csak egy verset írt, azóta is viták folynak, hogy japánbarát-e a vers mondandója. Nem kapott a japánoktól semmilyen címet, nem vett részt semmilyen japánbarát tevékenységben. Ezzel szemben egy idő után visszavonult a versírástól és egészen Korea felszabadulásáig hallgatott. 1945. augusztus 15-én a Csoszon Írók Szövetsége nevű baloldali irodalmi csoport gyermekirodalmi részlegének elnöke lett, de irodalmi tevékenységet nem folytatott. Ahogy a koreai háborút megelőzően a bal- és jobboldal közötti konfliktus egyre intenzívebbé vált, az észak-koreai disszidálás mellett döntött. Amikor kitört a háború, Szöulban maradt. Csakhogy Szöul visszafoglalása után nem volt sehol, nyoma veszett. Sokáig nem lehetett tudni, átszökött vagy az északiak elrabolták. Ellentmondásos hírek láttak napvilágot. Az egyik hír szerint Phenjan egyik börtönében halt meg, a másik hír viszont arról számolt be, hogy Csong átállt az északiak oldalára, ahol addig tevékenykedett, míg a kedves északiak egy szénbányába nem küldték. Azonban egyik, Észak-Koreában tartózkodó fia 2000-ben családegyesítésért folyamodott. Végül létrejött a három fiú közötti találkozó, amelyben a két idősebb igazolta, hogy apjuk egy bombatámadás során halt meg, miközben észak felé tartott idősebb fiához. Az Észak-Koreai Csoszon-Dinasztia Enciklopédiája szerint Csong halálának dátuma 1950. szeptember 25., de a halál okát nem nevezik meg. Versei észak-koreai íróként No Theo (nálunk Roh Tae-woo néven ismert) kormányzásáig nem kerültek be a tankönyvekbe, verseit betiltották. 1988 óta észak-koreai elraboltként tartják számon, verseit levették a betiltott könyvek listájáról. Azóta már több kiadása van költeményeinek, szülővárosában Okcsonban pedig minden évben fesztivált rendeznek emlékére.
Figyelemreméltó Kang Cshodzsong személye is, akinek további sorsáról alig lehet valamit megtudni, holott Jun Dongdzsu barátja volt, sőt halála után verseinek kiadását nagyrészt ő szorgalmazta. Kangról feltehetőleg azért hallgatnak a dél-koreaiak, mert a koreai háború után Észak-Koreába került - egyes állítások szerint az északiak elrabolták - a filmben szintén említett Csong Csijonghoz hasonlóan. Délen Kang a koreai háború után annyira láthatatlanná vált, hogy nevét csak a 80-as években lehetett újra említeni, így azt Jun Dongdzsu ebben az időszakban kiadott versesköteteiben sem tüntették fel.
Jun Dongdzsu versei életében nem jelentek meg, csak halála után, első alkalommal 1946-ban. Hogy akkor nyomtatásba került, az nem kizárólag Kang Cshodzsong érdeme, hanem Dongdzsu öccse, ill. Dzsong Bjonguk is sokat tett érte. Az utóbbi ezzel kapcsolatos ténykedése megható. Dongdzsu verseinek három kézzel írt példányát adta át elfogása előtt, az egyiket Dzsongnak, aki azelőtt, hogy a japánok besorozták volna diákkatonaként, a kéziratot édesanyjára bízta azzal, hogy "olyan értékes, mint az élet, ezért kérem, őrizze meg."
Jun Dongdzsu és a kéziratot híven megőrző Dzsong Bjonguk
Feltétlenül említést kell tenni a falu és az iskola szellemi vezetőjéről, Kim Jagjonról. Kim tevékenysége sokrétű, ezért itt egyedül a Mjongdonggal és az ottani iskolával kapcsolatos eseményeket ismertetem. A férfi a Kim család hagyományait követve konfuciánus tudósok vezetésével kínai klasszikusokat tanult, s olyan kiemelkedő képességekről tett tanúbizonyságot, hogy 17 éves korára már memorizálta Menciusz műveit. Ám 32 éves korában megelégelte Csoszon tisztviselőinek korrupt életmódját, ezért Gandóba költözött annak szándékával, hogy olyan települést hozzon létre, amelyben nincsenek szegények és gazdagok. Szükséges említést tennem arról, hogy Kim szándéka nem 20. szd.-i sajátosság: a késői Csoszonban, a 18. szd. végén, a kereszténység létrejöttének időszakában a első koreai katolikusok - elsősorban az uralkodó osztály fiatal tagjai - kis falvakat hoztak létre, amelyekben az alsóbb osztálybelieket egyenrangúként kezelték.
Megalapította és onnan kezdve igazgatta a Mjongdong iskolát, a modern oktatás megvalósítása érdekében meghívta igazgatóhelyettesnek Dzsong Dzsemjont, akinek egyedüli feltétele a Biblia tanításának engedélyezése volt. Az engedély megszületett, a továbbiakban közösen fejlesztették az iskolát azzal meggyőződéssel, miszerint a modern nemzeti mozgalom fejlesztésére a kereszténység jobb, mint a konfucianizmus. A koreai nyelv, történelem, természettudomány és tanárképzés mellett a hazaszeretetre és a hitoktatásra helyezték a hangsúlyt a bizalom, remény és szeretet szellemén alapuló nevelést megvalósítva. Létrehozták a Mjongdong Középiskolát és a Mjongdong Leányiskolát. Az utóbbi nagy változást hozott az észak-gandói nők helyzetében és tudatában.
Kim 1909-ben áttért a protestáns hitre, s mivel a falu lakói vezetőjüknek tekintették, egymás után követték.
Határozottan merem állítani, hogy a film sokat ad, érdemes a megnézésre. Rendezője és forgatókönyvírója egyaránt több, nagyszerű alkotást mondhat magáénak, ez az együttműködés méltó folytatása korábbi munkáiknak, és remek színészi alakítások is emelik a mű élményszerűségét. Nem könnyű felállni a végén a monitor elől.
A fordítás a DVDRip verzióhoz készült. A magyar felirat innen tölthető le.
