Logo Pic
Bartha Tibor 2024. május 18.

Egy budai templom, amire még Ferenc József is adott pénzt

temp00.JPGA Svábhegyen álló plébániatemplom a maga nemében pazar épület, gyönyörű környezetben.

Az Istenhegyi Szent László Plébániatemplom neve kissé talán furcsának tűnhet a Svábhegyen, de ez az elnevezés nem véletlen, az ősidőkben valóban "istenhegynek" hívták ahol áldozatokat mutattak be - és a XIX század közepén így is lett bejegyezve - ám mégis valahogy megmaradt a köznyelvben Svábhegynek.temp01.JPG

Anno, amikor elkezdődött a hegy betelepülése, még csupán egy kis, tiroli stílusú fakápolna állt itt az 1790-es években, hogy a hívekhez legalább vasárnaponként eljusson a Szentmise, ám a népesedés miatt az XIX. század közepén már kijelöltek egy telket az új templomnak. Ehhez a kezdeményezésnek pedig az akkor még meg nem koronázott Ferenc József és Erzsébet is tevőleges támogatója hozzájárult.temp06.JPG

A Szent László emlékének állított templom oltára az ősi hagyományoknak megfelelően kelet felé nézett, s bár 1855-ben már készen volt a torony, a felszentelésre még öt évet várni kellett, azt Scitovszky János esztergomi hercegprímás végezte 1860-ban. Ám alig több, mint 25 év múlva a templomot a torony gerendázatának romlása miatt restaurálni kellett. Ekkor került el innen az eredeti oltárkép, melyet Than Mór készített, és amely Szent Lászlót ábrázolja, amint a sziklából vizet fakaszt. A festmény, azután elkerült a Krisztinavárosi plébániára, majd pedig valahogy teljesen nyoma veszett.temp02.JPG

A felújítási munkálatokat Pfaff Ferenc tervezte és irányította, ekkor lett ellátva a templomtorony tűhegyű sisakkal, megújult a belső mennyezete, és Róth Miksának köszönhetően a magyar szenteket ábrázoló színes üvegablakok, így 1914-ben újra szentelhettéktemp04.JPG

A háború előtt szerették volna bővíteni a templomot, de hiába adták be 1941-ben a kérvényt, az sem a háborút követően, se az utána kialakult politikai környezetben nem valósulhatott meg. Azt viszont elérték, hogy 1938-tól önálló lelkészség, 1968-tól pedig plébánia lehessen.temp05.JPG

A templom nem csak kívülről és belülről gyönyörű, a környezete is a sok fával, paddal és zölddel nyugalmat és békét áraszt, ami remek kirándulási célpont is lehet, ha a Normafa felé vinne az utunk a hétvégén.

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!

Vissza a címlapra
Szent László öröksége
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 524
JTom • 8 nap
Douglas Luiz egyre közelebb a Juventushoz
Apuleius • 6 nap
Játékoscserék a láthatáron?
venember83 • 8 nap
HIVATALOS: Thiago Motta a Juventus új edzője
Apuleius • 4 nap
Greenwood, Sancho és Fofana is szerepel a Juve listáján
venember83 • 2 nap
Cikkek a címlapról
A belnémet határ - ahol a part szakadt
Az egykori belnémet határ furcsaságairól számos írás született, de viszonylag kevés foglalkozik azzal a különleges kistájjal, ahol a határvonal - lényegében Lübeck városhatárán - elérte a tengert. A terület különleges természeti viszonyai és Lübeck meglehetősen kalandos történelme miatt a határ…
Autósok: hőségriadó jön, itt egy zseni hővédő megoldás a nyárra
Figyelem, autósok: jövő héten akár 35 fok is lehet odakint, az utastér pedig 70 fokosra hevülhet! Érkezik a nyár, 30-35 fokos hőség jöhet napokon belül. A tartós kánikula komoly kihívást jelent a sofőrök, az utasok és a járművek számára egyaránt.Eleged van abból, hogy a forró nyári napokon szaunává…
>