David Carradine (Charlie angyala és a vagány szeszcsempész + Kill Bill 1-2.), a rocksztári életmódot folytató és Tina Turnert védelmező filmsztár, 1975 decemberében ismerkedett meg Linda Anne Gilberttel, aki nem más volt, mint az amerikai Beatlesként emlegetett világhírű Byrds (Madarak) együttes énekes-gitáros alapítójának, Roger McGuinnek az elhidegült neje. David 1977-ben vezette Lindát oltár elé, az addig tartó időszak pedig a kitartó udvarlás jegyében telt Carradine úr számára. A színész 1976 márciusában impozáns Ferrarijával és lánya, az 1962-ben született Calista társaságában érkezett Linda aktuális házibulijára, ahol csak úgy hemzsegtek a poszthippi ellenkultúra zászlóvivői.
David Carradine rocker üzemmódban
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Az első személy, aki megszólította a házba lépő Carradine-t, azonban nem egy rebellis muzsikus volt, hanem Linda édesanyja. A színész Endless Highway (Végtelen országút) című 1995-ös önéletrajzában így vall a leendő anyósával való megismerkedéséről:
Odatipegett hozzám egy kissé kapatos, dagadt, vörös hajú nő, aki közölte velem, hogy Louise-nak hívják, és elkezdett csacsogni. Hamarosan előkerült Linda, és felvilágosított, hogy a szószátyár hölgy az anyja, mire a mama kijelentette, hogy Lindának nem szabad feleségül jönnie hozzám, mert tönkre fogom tenni az életét. Rögtön arra gondoltam, hogy remek estének nézünk elébe… Egyébként végül igaza lett Louise-nak, mert kijelenthetjük, hogy tönkretettem Linda életét.
Calista, David és Robert Carradine (David szintén színész öccse)
Gene Clark, a részeges „indián”
Míg Calista kedvenc rockzenészeivel elegyedett szóba, Carradine az anyósjelölt elől egy sarokba menekült, ahol megbontott és nekiállt elfogyasztani egy üveg Jose Cuervót a folkzene atyaúristenének, Bob Dylannek a társaságában. A filmsztárnak azonban itt sem volt sokáig nyugta, ugyanis a nappali másik végéből megindult feléjük egy indián jellegű ruházatot viselő, erősen ittas fickó.
Az „indián” egy Martin gitárt szorongatott, de nagy erőfeszítésébe került, hogy ne ejtse el. Amikor odatámolygott mellém, a biztonság kedvéért elvettem tőle. Gene Clark volt a hullarészeg fazon, a Byrds énekes-gitárosa, az együttes majdnem minden slágerének szerzője. A Byrds első és egyben legátütőbb sikerét 1965-ben aratta Bob dalának, a Mr. Tambourine Man-nek a feldolgozásával. Gene szükségét érezte Bob tudomására hozni – méghozzá torkaszakadtából ordítva −, hogy épp ezért Bob egy senki lenne a Byrds nélkül. Szerintem pont fordított helyzetről volt szó, de nem akartam beleszólni. Bob megpróbált úgy tenni, mintha ott sem lenne, Gene azonban felkapott a billiárdasztalról egy dákót, és elhatározta, hogy péppé veri vele Bobot. Ekkor közéjük ugrottam, mire Gene lehiggadt, és a fülembe súgta: „Látom, hogy tetszik neked Linda. Nem csodálom, minden pali megbaszná a jelenlévők közül.” Ezzel Gene elslattyogott, én pedig folytattam volna a poharazgatást Bobbal, ő azonban közben hazamenekült a helyszínről.
Carradine ekkor lehuppant egy fotelbe a Jose Cuervója maradékával, ám nem sokáig tétlenkedhetett, ugyanis néhány perc elteltével arra lett figyelmes, hogy Clark beleköt Calistába, és elkezdi lökdösni.
Agyon akartam verni természetesen, de Linda lebeszélt róla. Azt mondta, hogy Gene-t meg sem hívta a partira, és jó lenne, ha hazavinném. Úgyhogy mosolyogva odaléptem ahhoz a baromhoz, és a fejét a hónom alá vágva kirángattam a Ferrarimhoz, aztán elvittem a Linda által megadott címre. Mint kiderült, Gene egy barátjánál szállt meg, aki hosszasan esedezett a bocsánatomért az ajtóban állva, míg a vendége feltámolygott az emeletre, ahonnan azonban hamarosan női sikoly hallatszott: Gene ugyanis a delíriumának köszönhetően nem vette észre, hogy nem a mosdóba nyitott be, hanem a barátja lányának szobájába, és elkezdte lepisilni a szendergő ifjú hölgyet. Felmentem, megragadtam a disznót, és kirángattam a ház elé, ahol aztán végre összeesett, és nem csinált több galibát.
David Carradine egyik leghíresebb filmje, az 1976-os Dicsőségre ítélve (Bound For Glory) főszereplőjeként: a színész a legendás folkzenészt, Woody Guthrie-t játszotta, akinek a dalait ő maga adta elő
Gene Clark jó néhány esztendő elteltével egészen más körülmények között tért vissza David Carradine életébe: a színész a 80-as évtized közepén meglátogatta Calistát annak Los Angeles-i otthonában, és döbbenten konstatálta, hogy a lánya immár egykori támadójával, az indiánosan öltözködő és nála jóval idősebb rockerrel él, aki ekkoriban már sokkal kevesebbet ivott, mint korábban.
David Carradine a Kill Bill 1-2. címszereplőjeként
Ráadás:
A 2009-ben elhunyt David Carradine maga is muzikális ember volt; énekelt, fuvolázott, furulyázott és gitározott. 1975-ben, Londonban készítette első és egyetlen szólóalbumát, amelynek címe ugyanaz, mint a Kung Fu sorozatban általa alakított shaolin pap harcművész, Kwai Chang Caine beceneve: Grasshopper (Szöcske). A lemezt az egyik leghíresebb brit zenekar, a Beatles szellemi örökösének tartott és napjainkig több mint 50 millió albumot eladó Electric Light Orchestra csellósa, Hugh McDowell hangszerelte.
Néhány a Byrds Gene Clark által írt slágerei közül:
„Négymellű nő…”
„Ilyesmit sem láttam volna soha, ha nem kerülök a B-filmes ligába…” – David Carradine saját sorsán tűnődik az 1984-es A harcos és a varázslónő (The Warrior And The Sorceress) díszletei között
