Logo Pic
venember83 2025. február 28.

Conte, Gasperini és Zidane közül választhat a Juve?

gasperini_gian_piero_conte_kezfogas.jpgA Juventus sportigazgatója, Cristiano Giuntoli tegnap egyértelmű nyilatkozatott tett Thiago Motta mellett, ám az olasz sajtó szerint ez mindössze ideiglenes elköteleződésről szól, s a La Gazzetta dello Sport is kiemelte, hogy a BL-helyről való lemaradás a Juventus számára nagyon kellemetlen lenne pénzügyileg, s ez szinte biztosan az edző menesztését eredményezné. Ugyanakkor a a negyedik hely megszerzése sem biztos, hogy elég lesz a vezetőség meggyőzésére a közös folytatásról.

Nicolò Schira is beszámolt az edzőhelyzetről, s az újságíró szerint a Juventus vezetőségében jelenleg nem merült fel Thiago Motta menesztése, és a felek együtt képzelik el a következő hónapokat, mérleget pedig majd csak május végén kívánnak vonni a felek. Thiago Motta helyzete ugyanakkor nem csak a kiábrándító eredmények miatt kérdőjeleződhet meg, hanem az öltöző irányításának elvesztése miatt is, mivel az edző és több játékos között nincs jó kapcsolat, és az edző-játékos kapcsolatban repedések jelentkeztek egyes játékosok esetében. Az edzőt 2027 nyaráig köti szerződés a klubhoz, de ez nem jelent semmilyen garanciát. Ráadásul a Juventuson belül van egy halmaz, amely Antonio Conte visszahívását szorgalmazza. Ezt az opciót egy évvel ezelőtt nem vettek számításba, de májusban újra aktuálissá válhat. A Napoli álláspontja természetesen nem ismert, de a mester marasztalásához a déli klubnak a januári értékesítések után erősítésekre van szüksége, és garanciákat kell biztosítania a mesternek, hogy az ellenálljon az érdeklődők csábításának, és egyben a Napolinak meg is kell védenie a szakvezetőt a kívülről érkező támadásoktól. Nicolò Schira ugyanakkor egy másik nevet is megemlített, az újságíró szerint Gian Piero Gasperini titkos álma továbbra is az, hogy újra a Juventus edzője legyen, és miután a Juventusnál több utánpótláscsapatnál is dolgozott régebben, most szívesen visszatérne az Öreg Hölgy padjára.

Mirko Di Natale nemrégiben Michele Fratinivel beszélgetett, akit 2022 és 2024 között Olaszország legjobb tehetségkutatójának választottak, s szakember szerint is több opció állhat a vezetőség rendelkezésére, a figyelemre méltó lehetőségek közül kettőt nevezett meg: Gian Piero Gasperinit és Zinedine Zidane-t.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Cambiaso legalább egy hétre kiesett, Gatti visszatérhet
venember83 • 5 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
A Juventus új edzőt és sportigazgatót kereshet
Apuleius • 3 nap
Szünet előtt még behúz egyet. Krúbi: Spontán Kollabok (lemezkritika)
Recorder.hu • 20 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>