A mai nyári ismétlőválogatásban egy - a blogon 2021-ben megjelent - magyar bűnesetekről szóló összeállítást láthattok, ami a Nemzeti Archívum (egykori MTI Fotóarchívum) támogatásával és segítségével jöhetett létre.
Hekus Dönci, a kamaraerdei ügy, a szőkített hajú gyilkos Sántha Dezső, az ámokfutó Richter Richárd, a martfűi rém és a rendőrgyilkos Soós Lajos. Benzinkút- és gyerekrablás, családirtás és a zuglói nyilasper...
Biztos vagyok benne hogy az olvasók közül nincs olyan, aki legalább egyikről - ha nem mindről - ne hallott volna közülük. A szocialista Magyarország nagy port felvert bűnügyei közül alig néhány ez, mégis két tucat fotót hoztam mára. De haladjunk csak szépen időrendi sorrendben.
A második világháború vége után elsősorban a gazdasági bűncselekmények voltak a jellemzőek. Ekkor tanultuk meg az árdrágítás, a harácsolás, üzérkedés és feketézés szavak jelentését. Az élelmiszerekkel történő nagyüzemi visszaélésekért halálbüntetést szabtak ki, ahogyan mindjárt látni is fogjuk. A szovjet mintára történő berendezkedés miatti politikai csatározások mindenütt fellelhetőek már a háttérben, munkásbíróságok, az első koncepciós perek időszaka ez, és az egyházakkal történő leszámolásra is sok jel mutat. Néhány rendkívül durva gyilkosság is történik, a frontról visszatérők annyi szörnyűséget láttak, hogy sokuknak néhány élet kioltása nem jelent különösebb gondot. Rengeteg a fegyver a lakosságnál, az éjszakai kifosztásokra pedig egész iparág épült.
A mai bejegyzés ismét az MTI Fotóarchívumának segítségével készült. Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat. Ha hibát észleltek vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.
Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum csaknem háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából.
1945. július 2. Egy férfi gyűrűt vásárol egy üzértől az utcán. MAFIRT felvétel
A "Kamaraerdei-ügy"-ről a Katolikus Lexikonban találtam pontosabb adatokat, ami szerint a Kamaraerdei-ügy vagy más néven a Bakony-brigád egy cserkész fiatalokból álló társaság volt, akiket állításuk szerint egy kora nyári kamaraerdei táborozásukon egy részeg szovjet katona megtámadott. A fiúk lefegyverezték, s az elvett géppisztollyal egyikük belelőtt a katonába, aki meghalt. A fiúk ott helyben eltemették az áldozatot, akit mégis felfedeztek keresői. 1946 júniusában letartóztatták a társaságot, és szeptemberben a Conti utcában a Szovjet Katonai Bíróság elítélte őket szovjetellenes szervezkedés és partizántevékenység, a szovjet katona megölése, valamint röpcédulák terjesztése vádjával. Unden Miklós, Ditzl László egyetemi hallgatót, továbbá Tasch Ferenc fiatalkorú gimnazistát októberben Sopronkőhidán kivégezték. 8 évre ítélték Olofsson Placid hittanárt, Vágh József lelkészt, Kölley György papnövendéket, Pregitzer Ferenc építőmestert, Pregitzer Ernő, Hódi Dezső gimnáziumi tanulót, Tittel Oszkárt, Kerényi Lászlót, Pucher Jánost, Parti Györgyöt és gróf Wimpfen Sziegfied földbirtokost. Fehér András letartóztatása közben tisztázatlan körülmények között meghalt. A szabadságvesztésre ítéltek 1954-55-ben - a teljes büntetésük letöltése után - szabadultak.
A betörésekkel foglalkozó, festett hajú, egykori artista Sántha Dezső körül - miután orgazdáját letartóztatták - szorulni kezdett a hurok. Úgy gondolta, dollárt szerez, és lelép az országból. A pénzátadást rendőrök érkezése hiúsította meg, ekkor lőtte agyon Sántha Krámmer Pál nyomozót, és társa pedig megsebesítette a képen kórházi ágyában fekvő Pozsonyi Béla nyomozót. Sántha Dezsőt 1947. augusztus 1-jén (a fenti fotó utáni napon!) halálra ítélték, és két órával később már fel is akasztották.
Mészáros a háború utáni évek egyik legismertebb magyarországi bűnözője. Nevéhez gyilkosságok mellett az őt üldöző hatóságok elől történt vakmerő szökések fűződnek. Szökései és az utána folyó nyomozás rávilágított az újraszerveződő magyar rendőrség működési problémáira. A több álnevet is használó Mészáros betörésekkel és lopásokkal kezdte, az ekkor szerzett iratokat használta a későbbiekben a hatóságok megtévesztésére.
1947. március 12-én Hekus Dönci Budán, a Városmajor környékén egy gyógyszertárba hatolt be a kirakaton keresztül, ám a helyszínről való távozáskor Horváth Lajos rendőrrel találkozott. A járőr igazoltatta, és felírta füzetébe a Dönci által bemondott Kommatinger nevet. Dönci a Városmajor és Csaba utca sarkán bevárta az őt korábban igazoltató rendőrt és orvul agyonlőtte, az álnevét tartalmazó füzetet azonban valami miatt nem vette el, így az a nyomozók birtokába jutott. A rendőrgyilkosság után két nappal újabb betörés következett: az Üllői út 7. szám alatti műszerboltot rabolta ki, szintén a kirakaton keresztül. A rendőrök észrevették a Csaba utcai gyilkosság és a Üllői úti betörés közötti párhuzamot. Feltételezték, hogy a kirakat felőli behatolással dolgozó rabló műszerekre specializálta magát, illetve hogy idővel értékesíteni akarja majd a megszerzett műszereket, ezért az ezzel foglalkozó vállalkozókat beszervezték. Hekus azonban türelmes volt, csak hosszú idő után kezdett orgazdákat keresni. 1947 őszén egy műszerkereskedőnél bukkant fel az egyik Csaba utcából lopott mikroszkóp, a vállalkozó ügyfélnyilvántartásából pedig ismét a Kommatinger névhez jutottak a nyomozók, ekkor vált bizonyossá, hogy a Csaba utcában agyonlőtt rendőr csakugyan gyilkosának nevét írta föl a noteszébe.
1947. április 3-án a késő délutáni órákban Dönci a Párisi Nagyáruházban magával csalta, és az áruház gépházában téglával agyonverte Hradics Erzsébetet. Az áruház egy munkatársa azonban közvetlenül Dönci távozása után rátalált a lányra, és fellármázta az áruházat, amelynek alkalmazottai a tettes üldözésére indultak. Döncinek nem volt ideje a helyszínről megszökni, egy szomszédos épületbe menekült, ahol azonban a házmester rázárta a kaput. A házból - óriási higgadtsággal - egy rendőr igazolványát használva, önmagát saját maga üldözőjének kiadva tudott megszökni. A helyszínen azonban több ruhadarabját is otthagyta, amelyeket a rendőrök az áruház raktárában helyeztek el. Dönci másnap visszament a helyszínre, és újból Horváth Ödön igazolványát használva a saját maga ellen szóló bizonyítékokat magával vitte.
1947. november 4-én Dönci megkísérelt egy lopott műszert eladni. A kereskedő felismerte a lopott műszert, és értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre sietvén elfogták Döncit. A rendőrök átkutatták, és megtalálták nála Horváth Ödön igazolványát. Ekkor jöttek rá, hogy az előttük álló személy nemcsak a Kommatinger Sándor személyazonosságát használó rendőrgyilkos műszertolvajjal azonos, hanem a Horváth Ödön személyazonosságát használó áruházi gyilkossal is! A rendőrök a két gyilkosságot is tartalmazó ügyet mindössze három nap alatt lezárták, és átadták az ügyészségnek. A sajtó az újraszerveződő rendőrség hatalmas sikereként írta le a kettős gyilkos elfogását, ám az öröm nem tartott sokáig, mert Mészáros az őrök hanyagságát kihasználva megbilincselve kirontott a bíró irodájából, majd az első emeletről kiugorva (ekkor tört el a lába) taxiba szállt, és elhajtatott. A Győrbe tartó vonaton azonban pechjére pont egy ÁVO-s hadnagy mellé ült le, aki felismerte és letartóztatta.
Mészárost kegyelmi kérvényének elutasítása után 1947. november 29-én felakasztották.
1947. november 11. Egy nemzetközi csempészbanda elfogása után. Magyar Fotó: Adorján Rezső
1950. január 1. Az ítélethirdetést hallgatják a vádlottak a HÚSÉRT bűnszövetkezet tagjainak tárgyalásán az úgynevezett húspanamában. A két fővádlottat, Imre Jánost és Szita Pált halálra ítélték. MTI Fotó: Bartal Ferenc
1949-ben központi, felsőbb utasításra a budapesti HÚSÉRT Vállalat raktárából - a fővárosi lakosság ellátására tartalékolt - húst a Német Demokratikus Köztársaságba szállították, az új szocialista Magyarország "gazdasági eredményeinek" bemutatásaként. A főváros húsellátása ekkor összeomlott. A bűnösöket a nem eléggé megbízható, itt-ott hatalmukkal visszaélő és saját zsebre is dolgozó HÚSÉRT vezetők között keresték és találták meg. Részben koholt vádak alapján ítélték el őket, kettőjüket kivégezték.
1956 júliusában - alig három hónappal a forradalom kitörése előtt - hét fiatal eltérített egy Budapest-Szombathely közötti menetrend szerinti belföldi repülőjáratot. A géppel végül az NSZK-beli Ingolstadtba vitették magukat, és az ottani NATO-reptéren szálltak le. A hét eltérítő mellett további két utas élt a váratlan szerencse lehetőségével, és nem tért haza. A fenti két fotón a hazatérő pilóták és utasok láthatók, néhányan hordágyon, mert a gépeltérítők a levegőben bántalmazták őket abbéli félelmükben, hogy egyikük az álruhás ÁVO-s lehet, akik a belföldi repülőutak elengedhetetlen tartozékai voltak akkoriban.
Az idősebb Egedy, aki egyetemi docensként és magánpraxisú orvosként az akkori átlagfizetés 15-20-szorosát is megkereste, valamint fia - a léha életmódot folytató, vállalati jogtanácsos - Egedy Lehel ausztriai utazásukon, a papa régi barátja által beszervezve az amerikaiknak kémkedtek, anyagi juttatásokért. Emellett az idősebb Egedy nyugatról, ajándékozási szerződéssel az országba került gépkocsikkal is ügyeskedett. A hozzájuk nem kapcsolódó Asbóth László meggyőződésből adott jelentéseket - szintén ugyanazon a kapcsolattartón át - amerikai megbízóiknak. A katonai bíróság végül dr. Egedy Lehelt 15 évi, dr. Egedy Elemért 10 évi és Asbóth Lászlót 14 évi szabadságvesztésre ítélte.
Több mint két évtizeddel a történtek után rendezték a zuglói nyilaspert, amelynek végén a 19 egykori pártszolgálatosból hármat halálra ítéltek. A többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. A hatalmas nyilvánosság előtt rendezett per egyszerre volt antifasiszta kirakatper és megkésett igazságtétel. Kröszl Vilmos, a XIV. kerületi, Thököly út 80. alatti nyilasház vezetője 1956-os aktáinak átvizsgálásakor figyeltek fel annak nyilas múltjára, és ekkor kezdték meg a nyomozást a zuglói pártszolgálatosok ellen. Kröszlt ráadásul évekkel korábban egyik áldozata felismerte az utcán is, de akkor elfogása nem sikerült.
A Kröszl-csoport tagjai más nyilas egységekhez hasonló bestiális kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták meg áldozataikat. Az elfogott zsidókat kirabolták, levetkőztették, gumicsövekkel, vasrudakkal, bikacsökkel verték, cigarettával égették. A nőket gyakran megerőszakolták. Egy alkalommal a pártház pincéjében nyolc nőt és tizenkét férfit arra kényszerítettek, hogy közösüljenek előttük, majd agyonlőtték az áldozatokat. Előfordult, hogy gyerekeket hajítottak ki az ablakon, vagy fojtottak vízzel telt dézsába.
Kröszl mellett a per másik kulcsfigurája Bükkös György harmadrendű vádlott volt, akinek a tanúvallomására épült gyakorlatilag az egész per. Miután Bükköst korábban tíz évre elítélték nyilas propagandista múltja miatt, a nyomozók könnyen rávették a társai cselekedeteire nézve „feltáró jellegű” tanúvallomásra. Bükkös meg is úszta az akasztófát: őt "csak" 15 év szigorított börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.
A Fővárosi Bíróság a tizenkilenc vádlott közül hármat halálra ítélt, köztük Kröszl Vilmost is, a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. Az ítélet indokolása szerint egyikük sem kerülte volna el a kötelet, ha 1945 után tíz éven belül bíróság elé kerülnek...
A korabeli sajtóban fejszés gyilkos asszonynak nevezett Beszénét 1969. február 2-án végezték ki akasztással az egri börtön udvarán. Ő volt Magyarországon az utolsóként kivégzett nő.
1968. augusztus 9. Kovács Péter, 34 éves tiszaföldvári gépkocsivezető az ítéletet hallgatja a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség Kovács Pétert aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolta, a bíróság pedig halálra ítélte. MTI Fotó: Petrovits László
Kovács nem más, mint a martfűi rém, aki Szolnok megye déli településein az esti órákban magányosan az utcán tartózkodó védtelen nőket támadott meg. Az általa elkövetett gyilkosságsorozathoz kötődik a korabeli magyar bűnüldözés egyik legnagyobb szakmai hibája, egy ártatlan személy elítélése is. Kovács Péterre végül 46 támadást sikerült rábizonyítani, közülük 4 volt halálos kimenetelű. A martfűi rémről egy korábbi bejegyzésünkben olvashattok.
A közveszélyes munkakerülés (rövidítve KMK) a szocialista Magyarországon (is) létezett bűncselekményforma. Már a Rákosi-korszaktól a szocialista államban is ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség, hiszen a teljes foglalkoztatottságra törekedtek, ami az állam feladata volt. A személyi igazolványában feltüntették az illető munkahelyét, így egy rendőri igazoltatáskor azonnal kiderült, ha valakinek nem volt bejelentett állása. Amennyiben hat hónapnál régebben nem volt valakinek munkahelye, az bűncselekménynek számított. Az élelmesebb bűnözők kamu munkahelyeken dolgoztak, ezt egy-egy korrupt kisiparos vagy kisszövetkezeti vezető intézte el nekik.
1979. július 10-én hajnalban a XVIII. kerületben az Üllői út végén a vecsési Vörös Hadsereg út találkozásánál - a Steinmetz kapitány szobránál - brutális bűncselekmény áldozata lett egy 45 éves, őrbódéban szolgálatot teljesítő rendőr, Gyulai Károly. Hosszan tartó országos hajtóvadászat után elfogták a tetteseket: a 36 éves, ötszörösen büntetett Soós Lajos gépkocsivezetőt, a 38 éves, négyszeresen büntetett György József kocsikísérőt és a 19 éves Németh István gépkocsivezetőt, akik előtte még három gyilkosságot követtek el. Az esetről szintén olvashattatok már nálunk korábban.
Ákos Sándorné azért lopta el Orsikát, mert előző házasságából született Beatrix nevű lányát az apának ítélte a bíróság. A nő az elvesztett gyermekét egyszerűen úgy pótolta, hogy a maga módján szerzett egy másikat. A gyerekrabló végül úgy bukott le, hogy a korabeli rendőrségi magazinműsorban, a Kék fényben bemutatták a fantomképét, és az egyik hozzátartozója felismerte, mondván: unokanővére nemrégiben saját gyermekeként mutatott be egy 2-3 éves gyereket, akiről korábban nem volt tudomásuk. Az óriási hajtóvadászat végén megkerült ugyan a kis Orsika (akit semmi bántódás nem ért, látszólag lelkileg sem), de a nőt az érvényes jogrend szerint csak "családi állás megváltoztatása" miatt ítélhették el.
Lánykori nevén T. Editet – úgy tudjuk – többször kezelték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, de 2011-ben még egyszer bíróság elé került súlyos bűncselekményért. Akkor Pestszentlőrincen élettársát nejlonzacskóval megfojtotta, majd a testet feldarabolta és a darabjait elrejtette. A börtönt ekkor is megúszta, tettéért 15 év kényszer-gyógykezelésre ítélték.
Egy felfoghatatlanul rettenetes eset, ami a maga idejében felborzolta a közvéleményt. Kohányit elhagyta a felesége, ezért bosszúból lakhelyükön - a miskolci Avas-lakótelepen -, egy tízemeletes ház tetejéről egymás után dobta le három gyermekét, akik szörnyethaltak. Kohányit felakasztották Miskolcon, ezzel az utolsó kivégzett lett Borsod megyében.
Az 1981-től tartó nyomozást Borenich Péter tényfeltáró rádiós újságíró segítségével folytatták le. Az alsóbb osztályokban megvesztegetett játékvezetők és játékosok akkori értékben 31 millió forintos kárt okoztak a Szerencsejáték Vállalatnak. A hamar országossá dagadt botrány után a totószelvényekre nem kerültek másod- és harmadosztályú mérkőzések, helyüket a legváltozatosabb külföldi ligák meccsei vették át az izraelitől a dánon át a norvégig...
1983. november 5-én a felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumból - az állványzaton bejutva és kihasználva a riasztórendszer hiányosságait - hét nagy értékű festményt raboltak el, közöttük Raffaello Esterházy Madonna című alkotását is (továbbá Tintoretto és Tiepolo műveit). 1984. jan. 20-án Görögországban egy kolostoban elrejtve megtalálták az ellopott festményeket. A képek elrablását megrendelő görög milliomos műgyűjtőt, Efthimiosz Moszkoklaideszt ugyanakkor végül nem vonták felelősségre.
1979-ben egy kocsmai szóváltást követően Richter hasba szúrt egy férfit, ekkor gyilkossági kísérlet miatt 7 év börtönre ítélték és a szegedi Csillag börtönbe szállították ahol fegyelmezetlen volt, szembeszállt az őrszemélyzettel, és rendszeresen megszegte a szabályokat, számtalanszor kellett figyelmeztetni és fenyíteni. A börtönben dolgoznia kellett: az Alföldi Bútorgyár egyik részlegében asztalosmunkát kellett végeznie. A lassan elhatalmasodó üldözési mánia miatt kést készített magának. Egyik fegyelmi ügye miatt az irodára kísérték, amikor kitört és magához vette az elrejtett fegyvert. Ekkor kezdte meg műhelyről műhelyre tartó ámokfutását. Az egymástól elválasztott műhelyeken átrohanva figyelmeztetés nélkül támadt az ott dolgozó személyzetre, akiket szúrásokkal és dobott késekkel terített le. Alig négy perc alatt a börtön hat dolgozóját szúrta le, egyiküket pedig könnyebben megsebesítette. Az ámokfutót az őrszemélyzet és a rabok is megpróbálták megállítani, ám a megvadult erőteljes férfi ellen nem volt esélyük. Richter őrjöngésének három halálos áldozata és három súlyos sebesültje volt. Richtert kivételesen gyors eljárásban, első és másodfokon is halálra ítélték, tette után négy hónappal már nem élt.
A Győr-Sopron Megyei Bíróság Oláh Imrét és Wappel Tamást három-három évi, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta őket. A harmadik vádlott; Molnár Imre, miután a rablásban kisebb szerepe volt, félévi — két évi próbaidőre felfüggesztett — büntetést kapott.
Az év júliusában a feljebbviteli bíróság mérsékelte a büntetést életfogytig tartó szabadságvesztésre. Sajnos nem találtam több adatot az elítéltről. Lehetséges hogy Végh Iván már régen kiszabadult?
Sem az indíték, sem a tettes nem ismert.
Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetők!
Az archívumról bővebben:
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!
A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.
_____________________________________
