Minden idők legsikeresebb és legtragikusabb sorsú magyar birkózója volt. A legnagyobb minőségi és mennyiségi tekintetben egyaránt. Ő az egyetlen kétszeres olimpiai bajnoka a magyar birkózásnak. Ő volt a legsúlyosabb magyar élsportoló a maga 145 kilójával. A kosárlabdától elhódított nyurga fiú tudatosan pakolt magára fél mázsa izmot. Háromszoros olimpiai bajnok is lehetett volna, ha nem rohan bele az autójával egy vétlen buszba. Abba a szörnyű balesetbe is csak azért halt bele, mert csupán egy működő vesével élt.
Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november 27.
Az Arcanum szerzőjének tollából a "Régi idők sportolói" című, érdekes és ritkán látott, hallott - többnyire tragikus történeteket felvonultató - sorozat utolsó, tizenkettedik részét olvashatjátok ma. Kozma "Pici" tragikusan fiatalon elhunyt kétszeres olimpia bajnok birkózónkról..
A mai bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
A Nyóckerben nőtt föl. A Mávag-kolóniához tartozó Delej utca 51-ben lakott Kozma család a Tisztviselőtelepen. Itt volt az apa köztiszteletben álló férfiú, körzeti pártitkár. A nagyra nőtt, 198 centiméter magas, 90 kilós nyurga fiút az Isten is kosarasnak teremtette. Ott sportolt, ahová tartozott: a Ganz-Mávag első osztályú kosárlabdacsapatában játszott és az ifjúsági válogatottban is benne volt.
A szépen induló kosaras karrierjét Keresztes Lajos akasztotta meg, aki kis híján maga is kétszeres olimpiai bajnok lett, de ő 1924-ben csak az ezüstig jutott, az 1928-as olimpiát nyerte meg könnyűsúlyban.
A Vasas edzője volt, amikor 1956 végén egy villamosmegállóban meglátta és megszólította a Tündérpalotában működő (ma már nem létező) Tisztviselőtelepi Gimnázium harmadikos diákját. Meglátta benne a lehetőséget, és elhívta a Vasas birkózócsarnokába. A lakli megígérte, hogy elmegy, aztán nem ment el. Keresztes megkereste, és a be nem tartott ígéret jutalmaként lekevert neki egy pofont. A források eltérnek abban a tekintetben, hogy mennyire volt komoly az a pofon. Lehet, hogy csak egy ki legyintésről volt szó. Abban ez időben még nem számolták és nem súlyozták az ilyen taslikat.
Az ifjú Kozma ment a Vasasba, elkezdett birkózni, de azért egy ideig még a kosárlabdapályán is jelen volt.
Hat héttel azután, hogy belépett a birkózócsarnokba, már második lett egy versenyen. Azért csak második, mert könnyelműsködött a döntőben.
Lecsalták az atléták edzésére is. Állóhelyből harminc mérte fölé dobta a kalapácsot, amit akkor adtak először a kezébe. Az edző könyörgött neki, hogy maradjon ott, rövid idő alatt a világ legjobbjai között lehet. Sosem tudjuk meg, így lett volna-e.
Érdemben először 1957. november 7-én írtak róla a magyar sajtóban. Ezt: „Kozma István, a Vasas mindössze egy éve birkózó nehézsúlyú versenyzője (ebből az egy évből négy hónapig rossz tanulmányi eredményei miatt a Vasas szakosztályvezetősége nem engedte edzésre járni) magyar bajnokságot nyert. A 18 éves, 195 cm magas,105 kg súlyú fiú — aki egyébként a MÁVAG csapatában kosárlabdázik is — nem kisebb ellenfeleket győzött le, mint a négyszeres magyar bajnok Vighet (FTC) és Bérest (VTSK), aki a bajnokság kivételével élete valamennyi versenyét megnyerte. Kozma minden dicséretet megérdemel, nagy ígérete a birkózósportnak, de nyomatékosan figyelmébe kell ajánlanunk: még nagyon sokat kell tanulnia. Kevés fogást tud, mind a térdelő, mind az álló helyzetben megmutatkozik tapasztalatlansága.” (Népsport) Ez még nem az igazi, országos felnőtt bajnokság volt.
Két hónappal később a Magyar Ifjúság (1958. január 18.) az édesapját is megszólaltatta: „— Ő az én örömöm és bánatom is — mondja az apa. Az anya hiányzik a családból, az apa igyekszik őt pótolni, főz, ő viseli gondját Pistának. Két dolog köti le idejét: a pártmunka és fiának becsületes emberré nevelése. A gondot az okozza, hogy az állandó apai intelmek ellenére a fiatalember nem iparkodik a tanulásban. — Egyébként jó gyerek. Illedelmes, tisztelettudó.” A gimnázium igazgatója szerint: „— Tehetséges gyerek, csak nem erőlteti meg éppenséggel magát… /…/ A beszélgetés során kiderül, hogy a múlt évig nem volt különösebb baj, de a harmadik évben már csak javító vizsgával mehetett Pisti át a negyedikbe. Talán nem véletlen, hogy éppen ebben az évben kezdett komolyabban sportolni. Kozmának ebben az évben négy tárgyból jegyeztek be rovót, tehát négy tárgyból áll e pillanatban bukásra. Ennek ellenére kétszer vitték külföldi turnéra: egyszer, mint kosárlabdázót és egyszer, mint birkózót. A két túra és egyéb okok miatt összesen 154 órát hiányzott az iskolából az első félévben. /…/ …sokkal jobb eszköz tett volna, ha az iskola vezetői élnek jogukkal, s nem hagyják magukat befolyásolni az egyesületi vezetőktől, az édesapáktól.” Az újságírónak tehát az volt a véleménye, hogy a sportolásban kellene visszafogni a magyar birkózósport legnagyobb tehetségét, mert a tanulás a legfontosabb….
Mindazonáltal az ifjú öt hónappal később, rendes időben leérettségizett, s ezt az edzőjének, Keresztes Lajosnak köszönte: „Azt is, hogy leérettségiztem, azt is, hogy ember lettem.” (Képes Sport, 1959. december 29.)
Keresztes Lajos versenyzőként. (Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.)
Keresztes Lajos edzőként legsikeresebb tanítványával. (Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.)
1959-ben nyerte az első magyar bajnokságát. Ekkor már sportállása is volt a Lampartnál.
Az újdonsült magyar bajnok, jobb karján Kunszt Lajossal, a légsúly, bal karján Dali Józseffel, a váltósúly bajnokával. (Képes Sport, 1959. január 29.)
Tíz év alatt tizennégy egyéni bajnoki címet szerzett. Tízet kötött-, négyet szabadfogásban. A szabadfogást amúgy nem szerette. Ebben a tíz évben Magyarországon nem volt ellenfele. A többiek folyamatosan edzhettek birkózótársakkal, Kozmának ez nem adatott meg.
Erről is beszélt egyszer: „Mondják: lusta vagyok. Ki látott már lustának a szőnyegen? Igaz, a felkészülés során nem ugyanazt a munkát végzem, mint a többiek általában. Szerintem viszont az lenne a furcsa, ha ugyanazt végezném. Először is ők komolyan birkózhatnak, van partnerük. Én pedig olyan futballistához hasonlítok, akinek labda nélkül kell elsajátítania a technikát.” /…/ Nekem más jellegű munkával, például súlyemeléssel kell megdolgoznom az eredményekért.” (Népsport, 1966. december 25.)
A nehézsúlyú birkózók viszony a táplálkozáshoz éppen ellentéte a többiekének. A többiek koplalnak, hogy ne lépjék túl a súlyhatárt, a nehézsúlyúak meg két pofára zabálnak, hogy minél súlyosabbak legyenek.
Kozma Istvánnak nagy előnye volt a hatalmas étvágya. A Vasa szakszervezet főszakácsa így számolt be a még nem egészen húsz éves újdonsült magyar bajnok étrendjéről: „Kozma, ha edzésben van, valósággal tömi magát. És mindig edzésben van... Reggeli: 20 dk vaj, 25 dk kolbász, 1 kg kenyér, fél liter tea. Zöldpaprika és paradicsom. Egyik ebédjének étlapja: 1 kg hús. Levest nem eszik, a hús legyen sovány és száraz. Köret egészen minimális. Utána ’kapásból’ elfogyaszt egy 16 szeletes tortát. Imádja a madártejet. Két liter az adagja. Vacsora: már szerényebb. 1 kg hús.” (Magyar Nemzet, 1959. október 11.)
Magától értetődött, hogy a magyar bajnok indulhat a római olimpián 1960-ban. Itt szenvedte el az egyetlen vereségét olimpián a bolgár Radoszlav Kaszabovtól. Három győzelme is volt, de az akkori szabályok szerint a győztesnek is járt hibapont, és hat hibapont begyűjtése után nem lehetett tovább versenyezni. Kozma úgy lett negyedik, hogy az első hárommal nem is birkózhatott.
Első olimpiája és első világbajnoksága között félúton így nyilatkozott: „Az én nagy célom:1964, Tokió. Persze, közte három birkózó világbajnokság van még. Ezeket azonban csak állomásoknak szánom Tokióig. Addig nagyon sokat akarok erősödni fizikailag és fejlődni technikailag, taktikailag. Tudom, hogy az eddigi sikereim nem voltak megalapozottak. Sok fogást ismerek, de nincs még benne a véremben, az izmaimban úgy, hogy bármikor végre is tudjam hajtani őket. Róma után kétszeresen tudom, hogy csak a megalapozott tudás ad biztonságot, önbizalmat.” (Képes Sport, 1961. január 3.)
1961-ben, a yokohamai világbajnokságon már érett és minden fogást ismerő birkózóként jelent meg. Veretlenül lett harmadik testsúlykülönbözettel. Pedig akkor még csak 110 kiló volt.
1962: az első nagy diadal éve. Megnyeri a világbajnokságot Toledóban a római olimpia és az előző évi világbajnokság győztese, Wilfried Dietriich és egész pályafutását végigkísérő nagy riválisa, Anatolij Roscsin előtt. Ez volt az első világverseny, amelyet sérülten harcolt végig. Még januárban megroppant a térde, és nagy fájdalmai voltak az egész verseny alatt.
A másik 1962-es birkózó-világbajnokkal, Polyák Imrével, és annak kislányával (Nemzeti Sport, 2022. június 27.)
A toledói győzelem sok mindent megváltoztatott. Két világbajnokság között félúton így vélekedett: „Sokáig azt mondták rólam, nem edzek elég komolyan, nem vagyok elég megbízható. Lehet, hogy így is volt. De az ember akkor tudja meg igazán, mit kap a sporttól, amikor először áll nagy nemzetközi versenyen a dobogón. Toledo csodálatos élmény volt számomra. Ma már tudom, hogy nincs az a munka, nincs az az áldozat, amelyekért ne kárpótolna a siker, az eredmény.” (Képes Sport, 1963. január 8.)
1962 vége felé Kozma István megnősült és lakást kapott. A fent idézett szavak az ifjú házaspárt az új lakásában meglátogató újságírónő riportjából valók.
A riport így kezdődik: Kozma „Azzal kezdi, hogy nagyon kér, ne írjak róla úgy, hogy „Pistike’, meg hogy ’óriásbébi’. Nem illik ez már hozzá, kinőtt belőle. Megígértem. Nem tartom be.” Az elterjedt Pici becenevet az újságírók ragasztották rá. A környezete Pistikének becézte. A birkózók nagy becenévadója, Polyák Imre pedig a Kannibál nevet szánta neki.
Ebben a riportban Kozma elmondja, hogy mindent kikapcsol az életéből, ami a sikert veszélyezteti, például az éjszakába nyúló szórakozást is. Elárulja: készül az egyetemre, a jogi karra. Ebből nem lett semmi.
A házaspár. (Képes Sport, 1963. január 8.)
A toledói volt az egyetlen sikeres világbajnoksága Kozmának a két olimpia között. 1963 nem hozott számára sok jót.
Pár héttel azután, hogy a fent idézett idilli riport elkészült, megbeszélésre hívták össze a válogatott keretet. Kozma magatartásáról volt szó. „Versenyzőtársaival szemben túlságosan éreztette fizikai fölényét és ez már-már az alapozási munka rovására ment.” A fejére olvasták azt is, hogy nem edz elég intenzíven, és háromszor is elkésett az edzésről. Kozmát eltanácsolták a közös edzésekről, gyakorlatilag kitették egy időre a válogatott keretből. Matura Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a válogatott szakfelügyelője erről így nyilatkozott: „Szeretnénk végre megértetni vele, amit mi már több éve látunk, hogy nagyra hivatott birkózó, akinek nem szabad elfecsérelnie értékeit. Ám azt is be kell látnia, hogy vannak követelmények a válogatottban, amelyeknek eleget kell tenni. Vele szemben mi nem azt a követelményt támasztjuk, hogy itthon nyerjen, hiszen erre könnyedén képes. Neki a világversenyeken kell helytállnia, és ez sok munkát, nagy fegyelmet és akaraterőt igényel.” (Népsport, 1963. március 12.) Matura közölte vele, hogy miután megfelelő edzőpartnerei nincsenek, neki váltott partnerekkel kell edzenie, és miután hármat legyűrt, súlyt kell emelnie és mázsás terhekkel szaladgálnia, és majd azután jöhet a lábmunka. (Telex, 2024. október 20.)
Az 1963-as világbajnokság volt pályafutása mélypontja. Csak ötödik lett. Újra felerősödtek a bíráló hangok.
Megjelent egy fénykép, amelyen egy tízperces csata egyetlen másodpercét rögzítették, amikor Roscsin a mezénél fogva húzza vissza Kozmát a szőnyegre. Kozmára ráfogták, hogy gyáva. „Még most is jól emlékszem arra, mekkora fájdalmat okozott nekem ez a kép. Úgy véltem, túl szigorúak hozzám, hiszen én akkor is mindent beleadtam. A tanulságot azért levontam: többé még ennyi alkalmat sem adok arra, hogy gyávának nevezzenek." (Népsport, 1966. december 25.)
Kozma hatalmas erőbedobással készült az 1964-es olimpiára.
Ám kiújult a térdsérülése, amely hónapokra ágyhoz kötötte. Két nappal a tervezett tokiói indulás előtt újra megroppant a térde. A Sportkórház varázskezű sebész főorvosa tudta őt úgy helyrehozni, hogy a magyar olimpikonok második gépével mégiscsak elutazhatott, és bicegve megérkezett a japán fővárosba.
Megérkezés Tokióba. Kozma mögött Varjú Vilmos, aki azon az olimpián bronzérmet szerzett súlylökésben . (Népszabadság, 2016. július 30.)
Ilyen előzmények után, ilyen térddel nyerte meg az olimpiát. Legyőzte a hazaiak reménysége után az előző két olimpia bajnokát, Hamit Kaplant és Wilfried Dietrichet. És ezután jött a döntő legnagyobb ellenfelével, Anatolij Roscsinnal. Hatalmas küzdelemben, egy mögé kerüléssel őt is legyőzte.
A következő évben ismét leeresztett egy kicsit, és az 1965-ös vb-n Nyikolaj Smakov kétvállra fektette, így csak ezüstérmet szerzett. 1966-ban és 1967-ben viszont legyőzhetetlen volt. Mindkét évben világbajnok lett, 1967-ben Európa-bajnok is.
Az 1967-es győzelmeit is sérült térddel harcolta ki. Lassan megszokhatta.
Befáslizott térddel a minszki Európa-bajnokság után (Képes Sport 1967 máj. 23.)
A mexikói olimpián is balszerencse kísérte. Valaki rácsapta az autóbusz ajtaját az ujjára, begennyesedett a körme, meg kellett műteni. Meg is hűlt, fájt a keze, karja és persze, mint mindig, a térde. Így győzött le mindenkit a döntőig, ahol ismét Roscsin várt rá. Az orosznak már volt egy hibapontja, Kozmának nem volt, így a döntetlen neki kedvezett. Nem találtak fogást egymáson. Kozmát megintették passzív birkózásért. Ezután rohamozott, Roscsin bontott, lelépett a szőnyegről. Végül 25 másodperccel a vége előtt őt is megintették. Megvolt a döntetlen, a második olimpiai aranyérem.
A súlylökő Varjú, Zsivótzky Gyula, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka, Eckschmiedt Sándor, a másik kalapácsvető olimpikon és még páran, akik jelen voltak, megpróbálták Kozmát feldobni a levegőbe, de nem bírták.
Anatolij Roscsin (balra) a bolgár Petrovval birkózik Budapesten, az 1970-es Felszabadulási Emlékversenyen. (Képes Sport, 1970. április 7.)
1968 változást hozott a birkózó magánéletében. Ettől az évtől együtt élt a sokféle sportot űző Szalatnai Judittal, Szalatnai Rezső író lányával, a Vasas kormányos nyolcas evezőcsapatának tagjával, aki a válogatott nyolcassal Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. 1970-ben, a tragédia előtt már a házasságukat tervezték.
Szalatnai Judit síedzőként tanítványaival (Képes Sport, 1976. március 23.)
Az 1968-as olimpia volt Kozma István utolsó nagy versenye. Tíz évig tartott a pályafutása. Ebbe fért bele két olimpiai, három világbajnoki, egy Európa-bajnoki győzelem, 14 egyéni magyar bajnokság és sok egyéb érem és kisebb diadal.
1969-et kihagyta. 1970-ben kívánt visszatérni és elkezdeni a felkészülést az 1972-es olimpiára, amelyet még feltétlenül meg akart nyerni, s amelyet a 42 éves Roscsin nyert meg nagy ellenfele halála után.
Kozma 1970-ben is sokat betegeskedett, több versenyt is kihagyott, így – meghűlés miatt - a minden év április 4-én megrendezett Felszabadulási Emlékversenyt is. De a nézőtéren ott volt. A nézőtéren mindig ott volt. Fontos volt neki, hogy a társainak drukkoljon. Az üvöltése betöltötte nézőtereket. Roger Coulon, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, amikor meglátja, már mondja: „passzív, passzív”, mert így szokta Kozma üvöltve reklamálni a magyarok ellenfeleinek megintését.
Ez a szurkolói jelenlét sokat jelentett Kozmának. A hiánya is fájt: „…rosszul esik, hogy a kiesett versenyzők közül sokszor többen nincsenek a teremben, míg én az aranyért verekszem. Sajnos csapatunkban nincs meg a kellő baráti szellem. Mindig akad két-három klikk.” (Népsport, 1966. december 25.)
Varga Jánossal, a mexikói olimpia másik magyar birkózóbajnokával drukkolnak (Losonczi Ottó (szerk.): Egy álomból valóság. Tisztesség, becsület, alázat, hit. Budapest, 2018.)
1970. április 4-én, a Felszabadulási Emlékverseny után Kozma István beszállt új autójába, egy bordó Renault-ba, amelyre nagyon büszke volt. Hazavitte mesterét, Keresztes Lajost, aki egyszer bevallotta, halálfélelme volt, amikor Kozma szállította valahova, és mindig figyelmeztette, hogy ne száguldozzon. (Sportmúzeum. Kiállítások.)
Kozma ismert és közkedvelt volt a budapesti társasági életben, a művészek körében. Gyakran megfordult a Fészekben. Jó barátságban volt Ruttkai Évával és Latinovits Zoltánnal is. Hozzájuk voltak meghíva Ruttkai híres húslevesére legfőbb riválisával és barátjával, Roscsinnal együtt. Kozma Palócz Rudolfot, a birkózó-válogatott technikai vezetőjét kérte meg, hogy vigye el Roscsint Ruttkaiékhoz. Ő is oda tartott a Renault-val, amikor A Honvéd utcáról befordulva belerohant a szabályosan közlekedő 15-ös autóbuszba.
Kétségtelen, ő volt a hibás, de téves az az elterjedt hiedelem, hogy ittasan vezetett volna. Kozma antialkoholista volt, Szilveszterkor is legfeljebb az ajkát nedvesítette meg a pezsgővel. Vezetési stílusában viszont benne volt a baleset kockázata.
Az ütközés után kifeszítette az ajtót, kikecmergett a kocsiból és elájult. A Koltói Anna Baleseti Kórházba vitték. Tíz bordája eltörött, belső szervei sérültek, belső vérzései voltak.
Mindazonáltal az orvosai optimista jelentést adtak a sajtónak: „Hat hónap múlva már birkózhat Kozma István, a világbajnok — ezzel kezdte vasárnap délután a Magyar Hírlapnak adott felvilágosítását neves birkózónk kezelőorvosa. — Kozma jobb oldalán a bordák összetörtek, tíz bordája tört el. Ezen kívül egy ’vérmell’ alakult ki az ütődés következtében, aminek a leszívását már meg is kezdtük. Sajnos, könnyebb vesezúzódása is van. — Milyen állapotban van? — Súlyos, de nem életveszélyes. Fájdalmai vannak, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy azokat enyhítsük és mielőbb talpra állítsuk. — Ez mikorra várható? — Emberi számítás szerint mához egy hétre már felkelhet, de még kórházi ápolásra szorul. — Mikor hagyhatja el a kórházat? — Előreláthatólag május első napjaiban. — Az egész ország sporttársadalmát érdekli: lesz-e még birkózó Kozma Pistiből a súlyos karambol után? — Erre röviden csak azt tudom válaszolni: igen.” (Magyar Hírlap, 1970. április 6.)
Ekkor még nem tudták, hogy a veséjét is meg kell majd operálni, és főleg azt nem tudták, hogy egész életében csak az egyik veséje funkcionált. Nem tudni, hogy ilyen körülmények között fölépült volna-e. A műtét után ugyanis a szíve leállt, és nem tudták újjáéleszteni.
Kozma István síremléke a rákoskeresztúri Köztemetőben. (Hencsei Pál - Horváth Vilmos (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 2018, Budapest, 2019.)
- hacsa -
AJÁNLÓ:
Palády Zoltán - Magnókazettás emlékeim
Megjelent "Magnókazettás emlékeim" címmel könyvem ami a 80-as és 90-es évek retro kazettás emlékeit idézi fel személyes emlékek és valós események alapján, fényképpel gazdagon illusztrálva. 100% kazettás retró életérzés, egy magnós visszaemlékezései a legendás évtizedekre, sok apró érdekességgel.
144 oldal, keménytáblás, 500 példány, sorszámozott. A könyv magán kiadásban jelent meg, több évi munka van benne.
Mennyit másoltunk éjjel-nappal .....másolási kalandok és HiFi vágyakozások, felejthetetlen évtizedek.
A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül (ISBN kóddal rendelkezik), kizárólag a szerzőtől megvásárolható. A könyv ára : 10.000.- Ft (+ 1300.- a küldés költsége, MPL vagy Foxpost automata).
Megrendelés és további információ:
