Az egyik legsikeresebb magyar sportág nagy öregjének állt meg a szíve a vízen három héttel ötödik olimpiája előtt, amelyet párjával, Kozmann Györggyel együtt esélyesként, a világbajnoki cím védőjeként várt. A közkedvelt, társai körében fölöttébb népszerű, tizenötszörös világbajnok és kétszeres olimpiai bajnok halála megrendítette az országot. Sokat írtak, még többet sutyorogtak arról, ki tehet a haláláról. Volt, aki szerint a „balliberális” kormány ölte meg.
Az Arcanum szerzőjének tollából a "Régi idők sportolói" című, érdekes és ritkán látott, hallott - többnyire tragikus történeteket felvonultató - sorozat friss, tizenegyedik részét olvashatjátok ma. Szinte hihetetlen hogy Koló már több, mint 17 éve nincs velünk. Mai bejegyzésünkkel életére és pályafutására emlékezünk.
A mai bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
A XXII. kerületben, Budafokon született. A Vihar utca 7/D. szám alatt lakott a szüleivel születésétől harminc éves koráig. Akkor készült el a háza, amelyben családot alapított volna a menyasszonyával a visszavonulása után.
Szülei ragaszkodtak hozzá, hogy testnevelés tagozatos iskolába menjen. Ez a Tompa utcai iskola volt. Ma is az. Osztályfőnöke szerint ő volt az osztály kedvence. (Bors, 2008. július 21.) Az iskola 2008 ősze óta leghíresebb diákjának, Kolonics Györgynek a nevét viseli. Az iskola mai diákjai számára a névadó a születésük előtti múlt része.
Kolonics György szülei 2009-ben (Bors, 2009. március 20.)
Az iskolában kenusnak választották.
A Budapesti Spartacus volt az első egyesülete, Nótárius József a nevelő edzője. Ő vette át a kenusnak készülő csoportot a Tompa utcai iskolából. Kolonics volt a legkedvesebb tanítványa: „Húsz gyerekből állt a csoport, köztük volt Gyuri is, aki a testvérével, Erikával érkezett. Emlékszem, ő volt a legszolidabb fiú az összes közül… Gyuri még úszni sem tudott… eleinte uszodába jártam vele. Kiemelkedett a szorgalmával és a munkabíró képességével, soha nem lazsált vagy csalt az edzéseken, sőt önként vállalt pluszfeladatokat. /…/ Számtalan vízi túrán vettünk részt, ’87-ben elmentünk még Belgrádba is. Ezeket szerette a legjobban: a többiek még fel sem verték a sátrukat, ő már rakta a tüzet, és szalonnát sütött. /…/ Ő volt a mi kis nótafánk, amíg a többiek ettek, énekelt nekik. (blikk.hu 2009. január 21.)
Nótárius József (blikk.hu 2009. január 21.)
Kolonics György neve a magyar sajtóban 1984-ben bukkan fel először, amikor az Úttörő Olimpián 5. lett a Spartacus korcsoportos kenu négyese Koloniccsal. (Kajak-Kenu, 1984/8.) A következő évben párosban lett második. (Kajak-Kenu, 1985/8.)
1987-ben már országos bajnok volt a serdülők között egyesben. (Népsport, 1987. augusztus 12.)
Ekkor már – 1986 szeptemberétől – Ludasi Róbert edzette. Több mint két évtizeden át dolgoztak együtt, a sportoló halálig. Az együttműködés egy évre szakadt meg az athéni olimpia után, amikor Kolonics Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatához csatlakozott.
1989 elejére Ludasi nem kívánatos személy lett a Spartacusban. Összeveszett a vezetőkkel. Megsértette a Kajak-Kenu szövetség főtitkárát, amiért fegyelmit kapott. A Csepel SC boldogan átvette a kiváló szakembert, aki vitte magával négy tanítványát. A serdülő korúakkal nem volt probléma, az ifjúsági korú, tizenhetedik életévében lévő Koloniccsal bonyolultabb volt a helyzet. „A középiskolás fiatalember nagy ígérete a sportágnak, vele idejekorán ’szerződést’ kötött a Spartacus. Igen ám, csakhogy… szerződés csakis a nemzetközi minősítésű, első osztályú felnőtt és junior, valamint a kiváló ifjúsági kategóriájú versenyzővel köthető. Kolonics Györggyel pedig még akkor írattak alá valamilyen papirost — szerintük szerződést —, amikor még csak nagyon tehetséges amatőrnek számított, akit semmilyen szerződés nem köthet a klubhoz. A Csepel már felajánlott a négy fiatalért — százezer forint értékben — sportszereket, hajókat. De a szövetkezetiek számolnak. Takácsért /Takács Gábor kenus R.S./ félmilliót kasszíroztak, ebből a szakosztály teljes költségvetésének egyharmadát tudják fedezni. A százezer forintot, (illetve a néhány hajót) keveslik. De vajon kinek jó az, hogy tehetséges fiatalok hosszú ideig nem versenyezhetnek?” (Képes Sport, 1989. március 14.)
Végül is elrendezték a dolgot, Kolonics a Csepel SC-ben nőtte ki magát.
Ludasi Róbert a Csepelre magával vitt tanítványaival (Képes Sport, 1989. március 14.)
Kolonics 1990-ben még döntőbe sem jutott az országos felnőtt bajnokságon, de 1991-ben már betört az élvonalba. A szegedi válogatón legyőzte az élvonalbeli magyar kenusokat, majd a Dunapack nagy nemzetközi versenyén óriási meglepetésre második lett a bolgár Nyikolaj Buhalov mögött, aki egy évvel később Barcelonában 500 és 1000 méteren is olimpiai bajnok lett.
1991-ben már részt vehetett a világbajnokságon, és a négyes hajóval egy 5. és egy 6. helyezést ért el. Az 1992.évi az olimpián Pálizs Attilával indult párosban. Egy 5. és egy 7. helyet szerzett.
Pálizs az előző évben Szabó Attilával világbajnok lett. Az 5. és 7. hely nyilván nem számított sikernek. Az olimpia után a fiatal Kolonicsot a vele nagyjából egykorú Horváth Csabával ültették össze, és ez a páros, becenevükön Kolo és Indián félévtizeden át uralkodott a világ felett. Világbajnokságot nyertek 500 méteren 1993-ban, ’95-ben, ’97-ben, ’98-ban. 1996-ban elsők lettek az atlantai olimpián. 1995-ben Duisburgban a másik két távon, 200 és 1000 méteren is ők győztek. Közben gyűltek az ezüst és bronzérmek is Kolonicsék vitrinjében. Jöttek győzelmek négyesben is. Duisburgból Kolonics öt aranyérmet hozott haza, akárcsak Horváth Csaba.
Az olimpiai bajnokok (Nemzeti Sport, 1996. augusztus 5.)
A „csodapáros” 1999-ben már nem tudta kiharcolni a világbajnoki részvétel jogát a Pulai Imre-Novák Ferenc kettőssel szemben, amely ezüstérmes lett. 2000-ben egy szegedi versenyen lapátoltak együtt utoljára. Horváth Csaba ekkor, 29 éves kor ában abbahagyta a versenyzést.
Kolonics néhány évig az egyesre összpontosított, és 2000-ben Sydney-ben a neki kedvező viharos szembeszélben olimpiai aranyérmet nyert.
A következő években „csupán” ezüst- és bronzérmek jöttek. Arany „csak” a négyesben.
2002-ben volt a mélypont. Hiába szerzett egyéniben világbajnoki ezüstérmet, az nem mentette meg a szezont. De legalább a háza felépült. Egy nagy gonddal kevesebb.
2003 tavaszán azonban Ludasi összehozta az újabb nagy párost. Kozmann György, aki addig „csak” a négyes tagjaként állt a világbajnoki dobogó tetején, Kolonics kedvéért felköltözött Paksról. Erre a párosra épült Kolonics „másodvirágzása”.
Kolót „nehezen lehet kimozdítani Csepelről. Még a meleg vízi edzőtáborok sem hozzák lázba, kell neki a megszokott, hazai terep. ’Az az ő helye’ - int a fejével Ludasi Róbert a Duna-ág balszéle felé, ahol Kolonics a csoport élén, magányosan ’nyomja végig’ a 36 perces edzésprogramot. Hatalmas hát, széles vállak - és micsoda harmónia, ahogy lapátol! Hosszú, elnyújtott csapásokkal evez, ahogyan tőle néhány méterrel odébb fiatalabb társa, Kozmann György is. Pontosan ez szúrt szemet először Ludasinak, aki úgymond felfedezte Kozmannt az akkor már évek óta a pályája csúcsán lévő Kolonics számára. ’Az evezés minden fázisában nagyon hasonlít, amit csinálnak, s ez az évek során tökéletesen összesimult’”. (Nemzeti Sport, 2008. júl. 12.)
A második „csodapáros” (Nemzeti Sport, 2008. júl. 12.)
2003-ban a VB-n, 2004-ben az olimpián bronzérmet szereztek, 2005-ben egy ezüstöt és egy bronzot, 2006-ban és 2007-ben pedig már aranyat. Az egyiket 1000 méteren, a másikat 500-on. Ismét a világ élére került a Koloniccsal felálló páros. Így várták esélyesként a pekingi olimpiát.
Kolonics már 36 éves volt. Érezte a korát. Többször is beszélt erről: „Sajnos, hús-vér vagyok, érzem, ahogy öregszem... Tudom, hogy milyen voltam 15, vagy tíz évvel ezelőtt, és ahhoz képest érzem a különbséget. Nem az van, hogy vízre szállunk, evezek, mondjuk, két hónap alatt 1000-1500 kilométert, s azzal utána eljutok egy elég magas szintre, amit tudok tartani egész évben. Most már sokkal több munkával, sokkal okosabb felkészüléssel és több ’pihenéssel’ tudok eljutni ugyanarra a szintre. Szerencsére ezt a szintet tudom tartani körülbelül két vagy három hétig, mondjuk, kétszer egy évben. Régen tudtam hozni folyamatosan. Ez a legnagyobb különbség. Ezt kell fejben feldolgozni. Nézem az edzésnaplókat: régen márciusban vagy áprilisban, mondjuk, mentem X időt, most meg megyek annál 10 másodperccel rosszabbat két kilométeren. Ezt látva elgondolkodik az ember, hogy mi az istent keres még itt. S ilyenkor kell előcsalogatni az elmúlt tizenegynehány évben felgyülemlett tapasztalatokat. S azok segítségével meggyőzöm magam, hogy ha tudatosan készülök, akkor azért el fogom érni a kívánt szintet. - Na, de egyre többször fáj már kint a vízen? -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. - Idegileg vagy fizikailag merül ki jobban? - Fizikailag régen is kimerültem, csak hamarabb töltődtem újra. Sokkal nehezebb lelkileg feldolgozni, hogy tudom, sokkal rögösebb az út az általam remélt szintig. Ez jobban megvisel, de hozzá kell tennem, azért a testem is jelez, hogy lassan elég lesz.” Mindezt a halála előtt készült utolsó interjújában mondta el. Az interjút halála napjának estéjén adta le az Echo TV, és a halála után két nappal közölte a Magyar Hírlap (2008. július 17.)
Kolonics nagyon tudatosan készült az élsport utáni életre. Több diplomát szerzett, angol nyelvvizsgát.
2008. július 15-én reggel időmérő edzést tartottak. „Nagyjából egy óra telt el a foglalkozásból, amikor a Kolonics, Kozmann páros nekivágott az ötszáz méternek. Ludasi Róbert mögöttük haladt motorcsónakkal… A képzeletbeli célszalagon áthaladó duó ötven méterrel odébb hátrafordult, mi több, Kolonics György odaszólt az edzőjének: ’Robi, gyere ide gyorsan, nagyon szédülök’. A tréner pillanatokkal később odaparkolt a kenu mellé, s azt mondta a sportolónak, hogy vegyen mély levegőt, pihenjen meg, és üljön át a motorcsónakba. Ám Kolonics György erre már nem volt képes. Mire a kenuból a csónakba került, elveszítette az eszméletét. Az edző, aki addig múló rosszullétre gyanakodott, hirtelen kiabálni kezdett, szinte üvöltve kérte a parton állókat, hogy azonnal hívjanak mentőt. Addig ő és Kozmann György megkezdték az újraélesztést. Előbb a motorcsónakban, majd a stégen. /…/ Kolonics György egy pillanatra sem nyerte vissza eszméletét, az orvosok további negyven percig küzdöttek az életéért. Voltak olyan pillanatok, amikor gyengén ugyan, de tapintható volt a pulzus – aztán a szíve végleg leállt.” (Nemzeti Sport, 2008. július 16.) Villámgyorsan terjedt a gyászhír. Alig hogy bevitték a bajnok holttestét a csónakházba, befutottak újságírók, tévéstábok, szurkolók, érdeklődők és Koló menyasszonya, akivel több mint hét éves együttlét után alapítottak volna végre családot.
Fekete zászló a tatai edzőtábor homlokzatán (Nemzeti Sport, 2008. július 16.)
Ludasi Róbert azt állította, hogy 37 percig tartott, amíg a mentő megérkezett. A minisztérium közleménye szerint ez 17 perc volt a hívás beérkezésétől számítva. A közlemény hozzátette, hogy az Országos Mentőszolgálat központjába 10 és 11 óra között nyolcvan hívás érkezett, melyből hét megszakadt a hívás fogadása előtt. A fogadott hívások átlagos várakozási ideje hét másodperc volt. 10.15 és 10.30 között egy megszakadt hívás vonalban tartási ideje öt másodperc volt. A bejelentés 10.22-kor érkezett a központba. Innen számítva tartott 17 percig, amíg a mentő megérkezett. Mivel a csepeli mentőállomáson lévő és a szükséges eszközökkel rendelkező mentőautó éppen beteget szállított, a Markó utcai állomásról indult a mentőkocsi.
A közlemény azért foglalkozott ilyen részletesen a beérkezett telefonhívásokkal, mert Ludasi állítása szerint húsz percig tartott, amíg elérték a mentőszolgálatot.
Ezeket az információkat a Magyar Nemzet „A minisztérium a mentőket védi” címmel adta közre. (Magyar Nemzet, 2008. július 17.)
A mentőszolgálat munkatársai és Ludasi között éles vita alakult ki: „Nyílt levélben tiltakoznak az Országos Mentőszolgálat munkatársai Kolonics György edzőjének nyilatkozata ellen. Ludasi Róbert a TV2 Mokka című műsorában július 17-én élesen bírálta a mentősök tevékenységét a tragédia kapcsán. Az alábbiakban rövid idézetet közlünk a nyílt levélből: ’Mi, az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportjának dolgozói kikérjük magunknak, hogy hozzáállásunkat egy kereskedelmi televízió nyilvánossága előtt tisztességtelennek nevezte... A rohamkocsikon ugyanis az ön hiedelmeivel ellentétben VAN DEFIBRILLÁTOR !... Miért nem beszél arról, hogy mi az oka annak, hogy egy ilyen komoly versenyre való felkészülés során az élsportolók mellett nincs megfelelő egészségügyi személyzet, pláne akkor, ha a sportoló az átlagnál idősebb, és vannak panaszai?... Miért nem beszél arról, milyen tapaszok voltak a sportoló testén, és vajon milyen szerepet játszhattak a bekövetkezett tragédiában?" (Bors, 2008. július 21.)
Dr. Keltai Tamás leírta azt a kamrafibrilációt, amely olyan szívmegálláshoz vezet, amilyen Kolonics György halálát okozta: „A szív bal kamrája - amely a tápláló vért löki a szervezetnek - ilyen esetben nem összerendezetten húzódik össze, hanem a különböző rostok egymástól függetlenül csak egy-egy rángást produkálnak. Ha egy állat szívét nézzük ilyenkor, akkor azt látjuk, hogy a szív nem tágul és húzódik össze ütemesen, mint általában, hanem úgy néz ki, mintha remegne. A rostok hiába húzódnak össze, az összehúzódás nem rendezett, és ezért nem áramlik rendesen a vér. Ha van lehetőség gyorsan szívmasszázst alkalmazni, vagy elektromos áramütéssel megszüntetni a ritmuszavart, akkor helyreállítható a keringés és sikeres az újraélesztés. Ám erre nincs sok idő: mindössze 3-4 perc alatt már súlyos károsodást szenved az agykéreg, újabb néhány perc után pedig maga a szív is, és ilyenkor már az újraélesztési próbálkozások sem segítenek. A ritmuszavar fellépéséhez nem feltétlenül szükséges szervi szívbetegség. Elképzelhető genetikai rendellenesség vagy rejtett fejlődési hiba is, esetleg egy néhány sejtből álló sejtcsoport, ami érzékennyé teszi a szívet a ritmuszavarra. Sportolóknál egyébként is komplikáltabb a helyzet, mert a szívizom erősebb és vastagabb az átlagemberénél, ugyanakkor a vérellátás esetleg ezért nem olyan jó.” (Nemzeti Sport, 2008. július 16.)
Más szakorvosok is megerősítették, hogy tíz perc után az újraélesztésre már nincs esély. Voltaképpen tehát a mentő kiérkezésével kapcsolatos vitának nem is volt tétje, mert akkor sem tudták volna megmenteni Kolót, ha valóban 17 perc alatt ért ki a mentő.
Az viszont felvethető, hogy miért nem volt a sporttelepen defibrillátor sem megfelelő egészségügyi személyzet a sportolók mellett. Kolonics halála után azonnal és kampányszerűen szórták ki a defibrillátorokat a sportegyesületeknek.
Az is jogos kérdés, hogy megfelelően reagáltak-e Kolonics panaszaira. A tragédia után hangsúlyozták ugyan, hogy panaszai alapján EKG-t is, terheléses vizsgálatot is végeztek, Kolonics minden vizsgálatot lelkiismeretesen végigcsinált. De ez valószínűleg nem volt elég.
Dr. Szauder Ipoly kardiológus sok évvel a tragédia után így nyilatkozott: „A hirtelen szívhalált okozó szívinfarktusok több mint kilencven százalékát megelőzik olyan tünetek, amelyek jelentőségét sem az élsportolók, sem a hobbisportolók, sem a kardiológiában járatlan orvosok nem súlyozzák megfelelően. /…/ Ki kell mondani: egy hagyományos sportorvosi vizsgálat és egy negatívnak mondható, eltérést éppen nem mutató, nyugalmi EKG-lelet nem elegendő a szívbetegségek, az így gyakran rejtve maradó szívkoszorúér-betegség, szívizombetegségek felismerésére. A közhiedelemmel ellentétben a terheléses EKG-vizsgálat sem old meg mindent.” (168 óra, 2021. július 1.)
A tapaszok viszont, amelyeket a mentőszolgálat munkatársai emlegetnek, biztosan nem járultak hozzá a sportoló halálához. Kolonics a Magyar Olimpiai Bizottság által bevizsgáltatott, ajánlott, az elfáradást késleltető tapaszokat viselt, amelyek semmilyen tiltott szert nem tartalmaznak, és az egészségre nem ártalmasak. (Bors, 2008. július 22.)
A Népszabadság címlapja a tragédia után (Népszabadság, 2008. július 16.)
Az ellenzék egy része a Gyurcsány-kormányt, illetve a kormánypárti csepeli önkormányzatot tette felelőssé a népszerű sportembernek az országot megrázó haláláért.
Kolonics György temetésén több ezer ember vett részt a Farkasréti temetőben.
A páros hajóba Kozmann György mellé a fiatal Kiss Tamás ugrott be. A párosnak mindössze három hete volt a közös felkészülésre. Így szereztek – minden várakozást felülmúlva – bronzérmet a pekingi olimpián.
A Tompa utcai iskola felvette Kolonics György nevét. Kisbolygót is elneveztek róla. Az év legjobb utánpótlás korú kenusa Kolonics-díjat kap. Van róla elnevezett alapítvány és sportérem. Vándorkiállítást rendeztek az életéről „A sportlegenda” címmel. A szülőházán emléktáblát avattak. Sukorón és Csepelen szobra áll. Sétány, utca, emlékfutás, emlékfutam őrzi a nevét.
Barátai és sporttársai fáklyás evezéssel búcsúztak Kolótól (Magyar Demokrata, 2008. július 30.)
- hacsa -
AJÁNLÓ:
Palády Zoltán - Magnókazettás emlékeim
Megjelent "Magnókazettás emlékeim" címmel könyvem ami a 80-as és 90-es évek retro kazettás emlékeit idézi fel személyes emlékek és valós események alapján, fényképpel gazdagon illusztrálva. 100% kazettás retró életérzés, egy magnós visszaemlékezései a legendás évtizedekre, sok apró érdekességgel.
144 oldal, keménytáblás, 500 példány, sorszámozott. A könyv magán kiadásban jelent meg, több évi munka van benne.
Mennyit másoltunk éjjel-nappal .....másolási kalandok és HiFi vágyakozások, felejthetetlen évtizedek.
A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül (ISBN kóddal rendelkezik), kizárólag a szerzőtől megvásárolható. A könyv ára : 10.000.- Ft (+ 1300.- a küldés költsége, MPL vagy Foxpost automata).
Megrendelés és további információ:
