Napi érdekes - 368

2021. január 24. JTom

1905_russian_prisoners_of_war_during_the_russo-japanese_war_at_the_d_go_onsen_hot_spring_building_in_matsuyama_ehime_prefecture_japan.jpg

1905. Orosz hadifoglyok Japánban a Dōgo Onsen termálfürdőben, Macujamában

1911_the_asch_building_s_single_fire_escape_collapsed_under_the_weight_of_fleeing_workers_and_the_heat_of_the_fire_the_triangle_shirtwaist_factory_fire_resulted_in_78_injuries_and_146_fatalities_ny.jpg

1911. A fotón a 146 halálos áldozatot követelő, a New York-i Asch épületben bekövetkezett tűzeset után az épület egyetlen tűzlétrája látható, ami a menekülő emberek súlya alatt összeomlott. A textilgyár a ház 8-9. és 10. emeletén üzemelt, és a későbbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a menekülési útvonalak el voltak zárva a dolgozók elől, hogy így csökkentsék a lógást és a lopásokat

1921_tulsa_race_riot.jpg

1921. A tulsai faji zavargásokat megelőző Ku Klux Klán rendezvények egyike. A három napig tartó mészárlások, lincselések és összecsapások áldozatainak számában még mindig nincsen egyetértés, a korabeli források 85-re teszik (ebből 9 fehér), 2001-ben 75-től 300 főig becsülték a halálos áldozatok számát 

1926_january_sioux_indians_going_for_a_toboggan_ride.jpg

1926. januárja. Sziú indiántörzs tagjai szánkóznak

1938_men_at_work_at_the_cardiff_institute_making_huge_baskets_unique_in_size_and_construction_for_loading_oil_cake_in_south_africa1.jpg

1938. Cardiffi kosárfonók Dél-Afrikába szánt nagy méretű kosarakat készítenek

1940_norwegian_soldiers_surrendering_to_the_german_army_after_26_days_of_defending_hegra_fortress.jpg

1940. Norvég önkéntes katonák adják meg magukat a német hadseregnek, miután 251-en 26 napig védték a Hegra erődöt. Eközben hat embert vesztettek és kb. 150-200 németet öltek meg, valamint lelőttek két támadó repülőgépet is

1941_vagohid_chicago_usa.jpeg

1941. Egy vágóhíd részlete a levegőből. Chicago, USA

1943_red_army_infantry_marching_through_the_main_street_of_kiev_ukraine_following_the_liberation_of_the_city_from_german_forces.jpg

1943. A Vörös Hadsereg katonái vonulnak a németektől visszafoglalt Kijev belvárosában

1944_german_soldiers_surrender_to_advancing_red_army_during_operation_bagration.jpg

1944. Német katonák adják meg magukat az előrenyomuló Vörös Hadseregnek a Bagratyion-hadművelet során valahol Belorussziában

1945_japanese_soldier_commits_hari_kari_after_japan_s_defeat_in_wwii.jpg

1945. augusztus. Japán katona haláltusája, miután szeppukut (más néven harakirit) követett el a birodalom megadását hallva

1951_the_us_air_force_bombs_the_city_of_wonsan_north_korea_during_the_korean_war.jpg

1951. Az amerikai légierő bombázza az észak-koreai Vonszan kikötővárosát a koreai háború során

1967_dr_martin_luther_king_jr_in_jamaica.jpg

1967. Dr. Martin Luther King Jr. Jamaikában egy szálloda medencéjében

1970s_laurie_piper_getting_ticket_for_skateboarding_in_hermosa_beach_ca.jpeg

1970-es évek. Motoros rendőr bírságol meg egy fiatal lányt gördeszkázás miatt a kaliforniai Hermosa Beachen

1973_augusztus_emergency_service_workers_run_for_cover_as_a_section_of_the_university_hotel_formerly_the_broadway_central_hotel_collapses.jpg

1973. augusztus. Mentőegységek tagjai menekülnek New Yorkban, amikor a Broadway Central Hotel egyik szárnya összeomlik. A száz évnél régebbi épületben napok óta gyanús, recsegő zajokat hallott a személyzet és a vendégek. Az ominózus délutánra kiköltöztettek mindenkit az épületből, ám a katasztrófa után mégis négy holttestet találtak a romok alatt

1978_anatolij_karpov_vilagbajnok_bemutato_jatekot_tart_szovjetunio.jpeg

1978. Anatolij Karpov világbajnok bemutató játékot tart a Szovjetunióban, egy sportiskola közönsége előtt

1985_a_punk_interrogated_by_the_east_german_secret_police.jpg

1985. Punk fiatal rabosítása az NDK-ban

1988_egett_konyvek_tuz_utan_a_szovjetunio_tudomanyos_akademiajanak_konyvtaraban_leningrad_400_ezer_konyv_egett_le_es_masfel_millio_azott_el.jpeg

1988. Elégett könyvek a tűz után a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának könyvtárában, Leningrádban. 400 ezer könyv égett el, és további csaknem másfél millió ázott el az oltási munkák során

2001_09_11_one_of_few_pictures_taken_inside_twin_towers_on_911_this_is_absolutely_unique_picture_there_are_no_others_capturing_anything_similar.png

2001. szeptember 11. Látszólag egy semmitmondó fotó egy füsttel teli folyosóról. De mennyire más, ha megtudjuk, hogy a kép a New York-i világkereskedelmi központ elleni terrortámadás után közvetlenül készült, és az egyik menekülő készítette. Tudomásunk szerint akkor nem készült másik fotó az épület belsejében, legalábbis olyan, ami túlélte volna az épület megsemmisülését

 

____________________________________________________________________

 

Kérünk támogasd a blogot az online műsorunkra történő jegyvásárlással, hogy a járvány elmúltával országos, interaktív előadássorozatra indulhassunk, amire értékes ajándékokat is tervezünk vinni! Ha nem szeretnél jegyet venni, az alábbi linkek valamelyikére kattintva bankkártyával, PayPalon vagy a Patreonon is megteheted! 

Köszönet minden eddigi és leendő támogatónknak!

rlt_online1.jpg

pp.png



patreon.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8616400560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2021.01.25. 17:21:28

@Sir Gombóc: Azóta sokat voltam a kertkapun kívül.

David Bowman 2021.01.25. 17:24:46

@chrisred: Hát, a Krímben ilyesmiről aligha volt szó. Még az eredményeket nagyon lehúzni akaró nyugati VÉLEMÉNYek is 60% körüli eredményt valószinűsítettek. A lakosságban az oroszok aránya ennél jóval több.

dare 2021.01.25. 17:25:41

@Sir Gombóc: Ez inkább ideológiai vita részükről, mint faji indíttatású.
Ez a globális-lokális, nacionalista-internacionalista különbözőség miatt csúcsosodik így ki, ami úgy tűnhet sokszor, hogy az merő rasszizmus.
Nem tudom kiverni a fejemből Csintalan Sándor egy kirohanását a Szabadfogás nevű műsorból, amit Kőházy Ferenc (alias Fankadeli) ellen művelt egyszer.
Kőházy azt magyarázta, hogy a svédek az ilyen szőke hajúak, magasak, nagyon fehér bőrűek, tehát vannak tipikus személyiségjegyeik, erre erős ecsémezés, vérbe forgó szemek, és emlékszünk még, emlékszünk még volt rá a heves válasz.

Volt ugye az az élettér-elmélet, amit a kefebajszos bácsi szeretett volna megvalósítani.
Az nem volt buli.
Van a kevert társadalom, a multikulturalizmus, ami viszont már globális elmélet.
Az buli.
Tehát internacionalista lehetsz, de sima nacionalista nem, mert az rasszizmus.
Éppen tegnap vitatkoztam egyet azon egy illetővel, hogy szerinte a németek egy utolsó szemét nép, mert akik ilyet tesznek mint amit ők tettek, azok csak megvetést érdemelnek.
Erre visszakérdeztem, hogy mondjon már ártatlan népeket, akiket csodálni lehet a történelemből (akik nem haltak ki persze).
Nem akart, csak gyűlöli a németeket azért amit tettek, és ennyi.
Sok más nép is megtette azt, amit a németek tettek a zsidókkal.
Sőt, a zsidók is sok galádságot elkövettek a kiválasztott nép jelszava alatt.
A németek azóta már jófiúk lettek (egy részük), felzárkóztak a zsidók mellé a vezeklési versenyben (szintén csak egy részük ilyen nagy mártír), amit egymásra licitálva űznek manapság különböző népekkel együtt.
Nekünk magyaroknak (mi itt szintén erősen fekete bárányok vagyunk) is fel kéne zárkózni hozzájuk, de nem igazán megy ez még.
Lehet, hogy később beindul majd ez (ha eleget mossák a fiatalok agyát ezzel a bunkó magyarok dumával), de most még nagyon erős az elutasítás a kevert nációkkal szemben.
Amíg magunktól rá nem fordulunk erre az irányra, addig mi lenne ha békén hagynának minket egy kicsit.
Kicsi a játszótér a nagyoknak?

bioLarzen 2021.01.25. 17:26:01

@Serény Vélemény: sze, 2002, hülye vagyok... Köszi a javítást!
Ami a választást illeti: amennyire az ember racionálisan biztos lehet benne, igen, biztos vagyok, hogy nem volt csalás. Kábé pontosan annyira, mint abban, hogy a chemtrail nem az emberek mérgezésére/befolyásolására szolgáló anyag, nem gyíkemberek irányítják a világot, járt ember a Holdon, Elvis halott, Paul McCartney viszont nem... Ezek egyikét sem tudom 100%-os tényszerűséggel - valahogy mégis azt merem mondani rájuk, hogy biztos vagyok bennük ;)

David Bowman 2021.01.25. 17:26:33

@MIG-31: A looter, azaz lúter azt jelenti: fosztogató.

bioLarzen 2021.01.25. 17:26:58

@Serény Vélemény: Ami meg a Blind Side-ot illeti... Ravens-drukker vagyok, nálunk játszott Michael Oher... ;)

bioLarzen 2021.01.25. 17:28:08

@Sir Gombóc: Persze, akkor volt, elqrtam... Köszi a javíítást ;)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.25. 17:28:42

@dare: @David Bowman: mindkettőtöket figyelmeztetlek hogy egyik hozzászólásotokban megsértettétek a kommentszabályokat. a következő esetben egy hónapos, majd végleges kitiltás jár. köszönöm.

KOMMENTSZABÁLYOK: ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/06/11/kommentelesi_szabalyok_204

MIG-31 2021.01.25. 17:30:48

@pitcairn2: jó föld és jó természeti adottságok, és mindez nagy mennyiségben áll rendelkezésre, és nagy mennyiségben lesz eladó. A nyugati világban már nem lehet ilyen nagyságrendben földet venni, még ha valakinek lenne pénze rá akkor sem. Talán még az esőerdők helye hasonló nagyságrend, de az azért mégse ilyen.
De hát minden privatizálás ilyesmi. Rövid úton koncentrálódni fognak a földek. A 60-80 éves bácsika meg nénike nem fogja lesni a 3-5 hektárját, ami most is bérbe van adva, meg a 40-50 éves is aki a faluban bérmunkásként dolgozik a földön, vagy már a városban van, az pénzhez akar jutni.

David Bowman 2021.01.25. 17:33:51

@bioLarzen: A mai liberális kérem, nem más, mint diplomás komunista.

dare 2021.01.25. 17:36:45

@JTom: Bocsánat, nem akartam, csak annyira más irányú kommentek voltak itt, hogy azt gondoltam lehet akkor ezt így kivesézni alaposabban.
Teljesen igazad van, én itt be is fejeztem, nagyon nem ide való amiket írunk.

dare 2021.01.25. 17:40:39

Bár lehetne idevágó, mert a képek több mint fele végülis kapcsolódna a témához, csak az aktuálpolitika ugye ami nem való ide.
Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön aktuálpolitikának, de akkor úgy látszik ez nem sikerült.
Sorry

David Bowman 2021.01.25. 17:46:10

@chrisred: sztálin háromszor kapott kegyelmet a cártól. hivatalosan halálbüntetés sem volt. az egyesült államokban most több rab van (olyan 2%), mint a szovjetunióban a gulág idején.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.25. 18:08:03

@dare: magyar aktuál ne legyen. usa, oroszo. stb. mehet.

gigabursch 2021.01.25. 18:20:47

@bioLarzen:
Persze, hogy járt a Holdon a halott Elvis. A gyíkemberekkel vitte oda a wtc-ből a nácik aranyát.

@MIG-31:
Ukrajna több sebből vérzik
1) főleg ukrán nemzetiségi szintén a fertilitás gyalázatos
2) a kormányzat és az elnökség java izraeli kettős identitású
3) a román elvándorlást meghaladó a sajátjuk
4) a polgárháború folyamatos
5) gyakorlatilag a belarusz, lengyel, magyar fél egységes fellépése nyugatról és a ruszkik keletről harapódogóba rakják és egy ilyen esemény a román hiénáknál felhívás keringőre.
De játsszák az erősen.

dare 2021.01.25. 18:20:59

@JTom: Oké, az csak egy kép a fejemben, amit még nem sikerült kitörölni.
Szemléltetésnek írtam csak a gondolkodásra, de tényleg felesleges volt.

Amúgy a második kép a kapitalizmus szeretem képcímet simán viselheti.
Textilgyár a 8-9. és a 10-ik emeleten menekülési útvonal nélkül, mert azon lógnak meg lopnak a munkások.
Azért ezt jól kifundálták.

Serény Vélemény 2021.01.25. 18:32:19

@pitcairn2: nem sokkal később meg holdomor :-(

gigabursch 2021.01.25. 18:36:22

@David Bowman:
???
Minden 50. ember az AEÁ-ban valamelyik dutyiban van?
Jól értem?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.25. 18:44:04

@gigabursch: nem lesz az jó, inkább 100-ból 0,6, de az is rengeteg és világelsők benne:

zárójelben a 100 ezer főre eső bekaszlizottak száma:
United States (639)
El Salvador (566)
Turkmenistan (552)
Thailand (549)
Palau (522)
Rwanda (511)
Cuba (510)
Maldives (499)
Bahamas (442)
Grenada (429)

nincs1agy 2021.01.25. 19:18:27

@Sir Gombóc: Gondolom nem az érintett környékek valamelyikén élsz. Budáról, meg az V. kerületből könnyű megértőnek lenni..

omron 2021.01.25. 20:21:44

@chrisred: Kivel tárgyalt az USA? Fidel Castroval?

Sir Gombóc 2021.01.25. 20:24:04

@nincs1agy: nem nyertél hangszórót, vidéki, kisvárosi voltam egész életemben. De falun is sokat jártam még gyerekként.

Serény Vélemény 2021.01.25. 20:50:18

@gigabursch: "Persze, hogy járt a Holdon a halott Elvis. A gyíkemberekkel vitte oda a wtc-ből a nácik aranyát."
... abba a titkos üzembe, ahol a chemtrail összetevőit gyártják a Holdon, Paul McCartney génmanipulált klónjai.

Csakhogy teljes legyen a kép... :)

David Bowman 2021.01.25. 21:03:50

@dare: Bangladesben ez még ma is minden napos. Ha éppen össze nem dől az egész épület.

David Bowman 2021.01.25. 21:08:03

@gigabursch: Minden 7, néger férfi bűnöző. Úgy 80%ban droggal kapcsolatos. Ellenben sárga vagy indián nem nagyon fordul elő a rácsok mögött.

.., 2021.01.25. 21:22:48

@Serény Vélemény: Minden szükséges izsgálatot lefolytattak és egyetlen vizsgálat során sem mutattak EGYETLEN bizonyítékot sem. Kezdve az olyan hülyeségektől, hogy a repi megfigyelő nem állhatott 3 méternél közelebb a számlálókhoz... és ezt bíróságra vitték... ahol a bíró megkérdezte, hogy de azért ott lehetett a megfigyelő ugye?... és akkor ez az ügy itt véget is ért... meg ilyenek tömkelege.
Feljelentés önmagában semmit nem számít, eskü alatt ki vallott mit? Hard evidence EGY SEM VOLT. Ennyi a lényeg. Tisztában vagy azzal, hogy egy választáson hány ezer embert kellene megkenni a többszáz, többezer szavazókörben ahhoz, hogy csalni lehessen? hogy az úristenben tudnák ezt titokban tartani, amikor mindenhol ismétlen mindenhol ott voltak a repik is, akik árgus szemekkel figyelték, mi történik.
Bírom ezt a "fingom nincs hogy, de tuti csaltak" - legalább legyen vmi koncepciód, mint az egyik utánad szólónak, azzal már lehet vitatkozni.
Minden furcsaságra volt ésszerű magyarázat, ami utólag ki is derült, és meg is írták, nem tudom, azokat olvastad -e.

Serény Vélemény 2021.01.25. 21:30:01

@..,: Te hiszel ebben, mások a gyíkemberekben hisznek, ismét mások Lenin elvtársban és a nagy októberi szocialista forradalom vívmányaiban, és így tovább...
Persze magyarázat mindenre van, és vannak akik elhiszik. Én speciel nem hiszem el ezeket a magyarázatokat. Mert a világ nem úgy működik, hogy a demokraták a jók, és a republikánusok a gonoszok.

.., 2021.01.25. 21:30:25

@kvp: Ha így lenne, azaz az általad említett hivatalnoki pozíciókat a dmokraták megszerezték, akkor miért nem nyerik az összes választást ők? Hogyan engedhették át pl. az előzőt Trumpnak? Na és a szenátust ugyan mi célból vesztették el (a novemberi állapot szerint)? Hogy egy béna kacsa elnököt nyerjenek vele? Ez így nem konzisztens. Nem hiszek abban, hogy az egyik politikai oldal képes a közhatalom ilyen módú észrevétlen megszerzésére, hiszen a másik oldal legalább ugyanennyire törekszik erre, minden egyes pozíciót tekintve. A legjobb példa erre - még egyszer - Georgia állam. Évtizedek óta republikánus fellegvár, a kormányzótól kezdve, az államügyészen át a választásért felelős főhivatalnokig MINDENKI tudottan és bevallottan republikánus, mégis a demokratát nyerték az államot - ez ellentmond annak, amit feltételezel.

.., 2021.01.25. 21:33:27

@Serény Vélemény: Tehát akkor te magad is hiszel valamiben (abban, hogy csaltak) - méghozzá bizonyítékok nélkül). Senki nem mondta, hogy a demokraták jók, a republikánusok rosszak. Annyit mondtam, hogy ZÉRÓ evidencia van rá. A történelem tele van olyan esetekkel, amikor a jogot figyelmen kívül hagyták csak azért, mert egy csoportosulás valamit nagyon de nagyon de nagyon akart - ez már nem az a világ.

Serény Vélemény 2021.01.25. 21:43:10

@..,: Nem abban hiszek, hogy csaltak, hanem abban, hogy nincs bizonyítva, hogy nem csaltak! És ez azt jelenti, hogy nem hiszek az amerikai demokráciában, mint mintában. És az, hogy "nincs bizonyíték"- az bőven lehet azért is, mert nem akartak találni. Akkor is, ha te nem hiszel benne.

.., 2021.01.25. 21:51:06

@Serény Vélemény: Elhiheted, hogy Trump csapata, és a trumpista hivatalnokok ezrei a világ összes bizonyítékát meg akarták találni, hogy bizonyítság az igazukat, mégsem találtak egyetlen egyet sem.
Egy választás eredményeinek a megváltoztatásához pedig azt kell bizonyítani, hogy csalás történt, és nem azt, hogy nem! Képzeld csak el, ha minden választást a világ összes országában csak úgy szóban meg lehetne támadni, majd elvárni, hogy ezért változtassák is azt meg, csak azért, mert azt nagyon sok ember nagyon szeretné. Azt kell megérteni, hogy egy jogállamban a jog diktál. Bizonyítékot kellett volna találni. Legalább egyet.

Serény Vélemény 2021.01.25. 22:01:33

@..,: Na, ez az, amit nem hiszek, akkor se, ha pontpontvesszőcske mondja... :) Egyébként meg a náci Németország is jogállam volt a jog diktált, voltak akinek többet, voltak akinek kevesebbet...

.., 2021.01.25. 22:09:16

Akkor legalább a józan paraszti észre hagyatkozzunk ;) az összeesküvők csak minden második választást csalják el? Ha 2024-ben ismét republikánus nyer majd (akár Trump!), azt hogyan magyarázod majd?

gintonic.azigazi 2021.01.25. 22:11:13

@bioLarzen: lehet, nem tudom, nem ismerek “mindenkit” :)

Neha azonban eszembe jut egy bolondság: mi lenne ha egyszer - és próbaképpen csak egyszer - mindenki azt irná le valamiröl ami csak úgy simán eszébe jut. Pl a jobbosok le tudnának irni egy mondatot ugy hogy nincs benne hogy Gyurcsány, a balosok hogy Fidesz etc etc.....
Tudom lehetetlen, de mindenki csak azt irna ami eszebe jut egy képröl.

kvp 2021.01.25. 23:28:34

@..,: Ha így lenne, azaz az általad említett hivatalnoki pozíciókat a dmokraták megszerezték, akkor miért nem nyerik az összes választást ők? Hogyan engedhették át pl. az előzőt Trumpnak? Na és a szenátust ugyan mi célból vesztették el (a novemberi állapot szerint)? Hogy egy béna kacsa elnököt nyerjenek vele?

Nem a demokratak szereztek meg, hanem az oket tamogato nem kormanyzati szervezetek. (angolul NGO-knak hivjak oket) Egyebkent januarra mind a kepviselohazat, mind a szenatust megszereztek, mert volt ket os republikanus korzet, ahol megismetelt valasztason eloszor tudtak nyerni az USA torteneteben, raadasul ugyanolyan voks beerkezesi grafikonokkal mint az elnokseget, tehat megint a levelszavazatoknal ertek el kozel 100%-os (egyes varosi, erosen demokrata tobbsegu korzetekben 102%-os) tobbseget. Idaig nem tudtam, hogy levelszavazatoknal is van lehetoseg a szavazaskor torteno egyideju nevsorba vetelre, mint kiderult van.

Viszont a tagallamok jelentos reszeben meg mindig republikanus tobbsegu kormanyzat van. Valamivel aranyosabb mertekben nyernek a demokrata es a republikanus jeloltek, sot ott meg a birosagok jelentos resze is republikanus vagy fuggetlen iranyitas alatt van. A valasztas nem ezekben a tagallamokban dolt el. Ugyanugy ahogy a tobbsegi republikanus korzetekben is kiderultek a csalasi kiserletek, meg az egyebkent demokrata iranyitasu allamokban is, csak ez nem befolyasolta jelentos mertekben a szavazast. A tobbsegeben demokrata korzetekben viszont nem talaltak csalasra utalo nyomokat, sot sok helyen meg sem vizsgaltak hogy vannak-e, mert ott nem tortenhetett csalas. A birosagok sok helyen ugyanezt erositettek meg, nem szukseges meg a vizsgalat sem.

Tehat most, hogy mind a kepviselohazban, mind a szenatusban, mind a birosagokon, mind az ugyeszsegeken, mind a sajtoban, sot az internetszolgaltatoknal teljes tobbseguk van. Igy mar nem igazan allhat a reformok utjaba senki.

gintonic.azigazi 2021.01.26. 01:57:59

@MIG-31:

menjunk sorjaban :D

A “looting” fosztogatast jelent.
youtu.be/6zI6B-LZ5eg
A linkelt videoban egy gyogyszertarat fosztanak ki ráérössen a looterek. Innen a Martin Looter King mert ugye o is fekete volt meg a looterek majd szaz szazaleka is

Mecca, mekka = mexicoi illegalis bevandorlo, altalaban nincs iskolai vegzettseg de szorgalmas, kuli munkat vegeznek. ( “Esze, ereje mint a marháé”)

Chicako, caikáno: már az usaban szuletett de angolul alig vagy sehogy nem beszelo, a latin hagyomanyokat tarto ( nagy csalad, mely katolicizmus, sok tetovalassal amiben a guadalupi szuzmaria elokelo helyen/ nagysagban van, made in usa auto tulajdonlas, fejkendo es sosem poncho ( poncho az olyan mint a bejarati-ajto szonyeg egy lukkal a kozepen, del amerikai indianoktol ered ) de ilyen chikano sosem huz fel, ellenben nagy sarkos csizma. Egy ev Californiaban es tudod ki csikánó es ki nem

Kamala Harris : Californiaban volt allamugyesz ( Attorney General ) fekete afrikainak adja ki magat de indiai anyja van es karibian apja, sosem jart afrikaban es mindenki rajta rohog hogy a lótúróban lehet afroamerikai de senki nem meri megkerdezni tole miert mondja ezt a baromsagot magarol. Ha olvastal Rejto Jenot akkor o a Nagy Levin, a szakacs.

Az ücsörgö ember maga Bernie Sanders, az amerikai kommunizmus atyja. Anno a Szovjetunioban volt naszuton ( az most is ciki nehogy akkor ) ment 2016 ban az elnöki székre de Hillary piszkos modon kicsinalta, most viszont meghivtak azok akik anno kicsinálták hogy jojjon el a beiktatasra: par napja volt de mar elhangzanak olyanok hogy :”i was like Berni” ami azt jelenti hogy kb ott voltam de semmi közöm nem volt semmihez :D amugy Bernie milliomos, Vermontban lakik, Audi R10 a kedvenc kocsija de meghalna ha segithetne szocialis raszorulokon. Amugy nem kommunista, csak ha innen az usa bol nezed, a programja kb annyira volt szocialis vagy kommunista hogy kb a fele szocialis intezkedest alarta bevezetni az usaban mint ami van mindenhol europaban. Ma az usa ban nulla nap a szulesi szabadsag, nincs altalanos egeszsegbiztositas, az atlageletkor esik. Nem akart o vad dolgokat csak annak kb a felet ami mindenhol mashol van a vilagon, hat igy lett o komcsi. Most meg mém :D

gintonic.azigazi 2021.01.26. 02:01:33

@kvp: 2016-2018 ban Trumpe volt a senate meg a house, azt nem tudta elerni hogy a falat ELKEZDJÉK.

A lenyegi kulonbseg DEM es REP kozott hogy Trump kormányon volt, de nem volt hatalmon. Sajat embereinek nem tudott parancsolni, az FBI feje nyiltan ellene volt.

Trump legures terben kormanyzott.

gintonic.azigazi 2021.01.26. 02:03:49

@..,: 2016 ban a demokratáktól nem hallottunk mást hogy elcsaltak a valasztast - most ok mondjak hogy itt kérem lehetetlen a csalás.

Nekem mindegy ki van, en Californiaban elek, az én életem a szemétszallitastol az autom eves illetekeig itt dol el Sacramentoban, hirtelen azt sem tudom milyen szovetsegi torveny vonatkozik ram, nekem mindegy melyik 80 eves az elnök.

chrisred 2021.01.26. 08:02:10

@gintonic.azigazi: Leginkább légüres térben nem kormányzott. A nárcisztikus twitterüzenetek írását nem szokás kormányzási tevékenységnek tekinteni.

.., 2021.01.26. 09:10:04

@kvp: "Ugyanugy ahogy a tobbsegi republikanus korzetekben is kiderultek a csalasi kiserletek, meg az egyebkent demokrata iranyitasu allamokban is, csak ez nem befolyasolta jelentos mertekben a szavazast. A tobbsegeben demokrata korzetekben viszont nem talaltak csalasra utalo nyomokat, sot sok helyen meg sem vizsgaltak hogy vannak-e, mert ott nem tortenhetett csalas. A birosagok sok helyen ugyanezt erositettek meg, nem szukseges meg a vizsgalat sem."
Légyszi linkelj már be csak egy árva csalási kísérletet, ami - mint írod - ezekben a republikánus (meg demokrata) körzetekben kiderült. Köszi!

MIG-31 2021.01.26. 09:58:04

@gintonic.azigazi: Kösz a válaszokat. A lootingot azt lefordítottam hogy fosztogatást jelent.
Azért durva nézni, hogy ezt megcsinálják 2020-ban az USA-ban, a demokrácia fellegvárában, a demokrácia exportőr országában, meg a világcsendőr szerepében tetszelgő országban. És még nemis egy fegyveres rablás ez, mert olyan van, oké nem mindennapos, de néha előfordul. Persze ezt innen Magyarországról nem látni, aki nem ássa bele magát az interneten mélyre a témába. Én az ország egy nyugis részén lakom, itt is vannak a mi falunkban mondjuk c_gányok elegen (több is mint kellene), de ilyen elő nem fordul azért. Ugye az ember fejében a filmekből az él, hogy az amcsi boltos a legkisebb zűrre már kapja is elő a pult alól a mordályt.

Bernie Sanders-re gyorsan rákeresve sehol nem említik meg az életrajzában, hogy a ruszkiknál volt anno nászúton. Azt már nagyjából levettem eddig is hogy az USA-ban messze nincs az a szociális jólét, mint akár csak itt Magyarországon.
Az ő példája is mutatja, hogy ugyanaz a szó mennyi mindent jelenthet, jelen esetben a kommunista. Valaki szerint minden magyar aki 90 előtt élt és dolgozott, az kommunista volt, ami nyilván szamárság. Míg a másik szélsőség szerint Sztálin sem volt kommunista. Amiben úgyszintén van igazság, ha a kommunizmus és a kommunista szó szótári meghatározásához nézzük.

pitcairn2 2021.01.26. 10:21:15

@chrisred:

az amerikai alkotmány eredeti szellemében jóformán semmit sem kéne kormányoznia az elnöknek...

ehhez képest Trump is hiperaktív volt...

pitcairn2 2021.01.26. 10:22:44

@..,:

ha bábszínháznak látod az egészet akkor minden látszólagos ellentmondás feloldásra kerül:)))

pitcairn2 2021.01.26. 10:23:58

@..,:

“The argument that the two parties should represent opposed ideals and policies, one, perhaps, of the Right and the other of the Left, is a foolish idea acceptable only to doctrinaire and academic thinkers. Instead, the two parties should be almost identical, so that the American people can “throw the rascals out” at any election without leading to any profound or extensive shifts in policy.”
― Carroll Quigley, Tragedy and Hope: A History of the World in Our Time

www.goodreads.com/author/quotes/386296.Carroll_Quigley

Serény Vélemény 2021.01.26. 10:26:27

@..,: Azé' ne keverjük a szezont a fazonnal! Itt nem mi vagyunk az USA demokráciájának őrei! Ötven évig arról se nagyon lehetett hallani, hogy a kék céduláson ki nyert volna ha...

.., 2021.01.26. 10:40:28

@pitcairn2: igen, ebben sok igazság van, valószínűleg fű alatt ők is pacsiznak, amikor nem látják a kamerák

.., 2021.01.26. 10:42:16

@Serény Vélemény: Igen, de aztán a következő választáson meg megint a "másikak" nyertek? Ugye hogy nem.

M. Péter 2021.01.26. 10:46:42

@..,: Pennsylvániában volt egy férfi, aki a halott anyja nevében is Trumpra szavazott.
thehill.com/homenews/531242-pennsylvania-trump-supporter-charged-with-voter-fraud

Serény Vélemény 2021.01.26. 11:23:32

@M. Péter: @..,: Természetesen csalást csak Trumpisták követhettek el... :D

chrisred 2021.01.26. 11:27:00

@pitcairn2: Az amerikai alkotmány eredeti szellemét már Lincoln is megszegte. Csak ő tudta, hogy mit csinál.

Serény Vélemény 2021.01.26. 11:29:41

@..,: De komolyra fordítva a szót: Trump lazán megnyerte volna a választást, ha nincs covid-járvány, és ha nem követ el néhány kapitális hibát.
Valamint ha az ottani hm. "függetlenobjektív" sajtó nem cseszteti gyakorlatilag mindenért, amit csinált, és mindennek az ellenkezőjéért is. Nekem eleve az már gyanús, ha valakit a "függetlenobjektív" sSajtó nagyon utál.
Ha megnézed Biden első rendeleteit, hogy kinek az érdekeit szolgálják, hát... szerintem nincs olyan amerikai, aki igazából jól jár velük.

bioLarzen 2021.01.26. 11:59:08

@gintonic.azigazi: "You may say I'm a dreamer, but I'm not the onl,y one."

.., 2021.01.26. 13:16:01

@M. Péter: :)))) pont erről beszéltem, hogy ugye ilyenek mind2 oldalon történhettek (akár admininsztrációs hiba is lehetett/volt) de ilyenek nyilván nem döntenek el egy választást. Ha egy-egy ilyen eset kiderült, akkor kb címoldalon hozták napokig, vajon mi történt volna, ha kiderül, h ezek tömegével fordultak elő....

.., 2021.01.26. 13:25:16

@Serény Vélemény: nekem ugyan nem tisztem Bident védeni, de azért csak meghosszabbította a törlesztési moratóriumot a normál és a diákhitelekre is, meg a természetvédelmi területeken megszüntette az olaj/gázkitermelést, azért ezeknek szerintem sok amerikai örült. Tudom - tudom, te a bevándorló tv-ekre gondoltál, amit a nemzetközi összeesküvés (a tuggyukkik) kikényszerítettek belőle.

Serény Vélemény 2021.01.26. 13:35:02

@..,: az olaj/gázkitermelés megszüntetése = egy csomó amerikai melós azonnal kap egy borítékot az utolsó fizetésével.
Hát ez biztos hogy egy gazdasági válság közepén, úgy, hogy közben az amerikai gyerekek 17%-a él a szegénységi szint alatt, egy fantasztikusan társadalombarát cselekedet...

gintonic.azigazi 2021.01.26. 14:26:47

@MIG-31:

beütöd hogy Bernie Sanders meg honeymoon és jönnek a linkek pl
www.washingtonpost.com/politics/inside-bernie-sanderss-1988-10-day-honeymoon-in-the-soviet-union/2019/05/02/db543e18-6a9c-11e9-a66d-a82d3f3d96d5_story.html

Igen, amugy, ha Magyarorszagon tenyleg mindenki kommunista lett volna 1990 elott akkor nem döl meg a rendszer.

Magyarország államformája szerintem Demokratikus Opportunizmus :D

gintonic.azigazi 2021.01.26. 14:27:40

@Serény Vélemény: az usa ban a gazdagoknak és a szegényeknek van sok gyerekük, a középosztálynak sokszor egy sincs

Eastbay1 2021.01.26. 14:46:26

@gigabursch:
Kitört valakiből a demokrácia álarca?
WTF?
Szerintem ne próbálj inteligencsnek látszani, nem fogsz vele senkit átverni.

Eastbay1 2021.01.26. 14:50:34

@pitcairn2: Jelents fel akkor a bloggazdánál

Namely 2021.01.26. 15:15:21

@ZON:
"a hitvány náci, rasszista élőlényeket a saját fegyverükkel tudod legyőzni. Meg kell tanulni kulturáltan
elmondani nekik, hogy minek tartod azt, aki csak származás , bőrszín alapján tart alsóbbrendűnek másokat. "

Mert persze a kultúra és az antirasszisták összeegyeztethetők :D
Amúgy pedig elmondani, hogy minek tartják azokat, akikkel nem értenek egyet, nagyon tudják, de értelmesen érvelni, pláne bebizonyítani az olyan dajkameséket, mint a "minden ember egyenértékű" nem igazán megy nekik.
Így aztán sokkal jobb, ha maradnak az anyázásnál: az való nekik, nem az érvekkel alátámasztott, kulturált vita, amit a bloggazda, @JTom: szinte példátlan módon enged (talán itt van egyedül szólásszabadság a kontinensen).

Tudom, a ballib számára igen sértő a szólásszabadság, hiszen annyira szeretik azt, mint Sztálin, Hitler. Az pedig különdíjas, amikor követelik, hogy a nekik nem tetsző dolgokat tiltsák le/meg/be.
"gyűlöletbeszéd" = olyan beszéd, amit a médialiberálisok által beoltott széllibsik gyűlölnek.
Ilyenkor jönnek a jelzők, amelyek ebben a kontextusban ugyanazt jelentik: "náci"="rasszista"="antiszemita"="homofób"="xenofób"="transzfób",stb. =amikor valaki konzervatív értékeket vall, és nem azt mondja, amit a mainstream média szeretne, ezért a lobbi ráereszti a médiát, azok pedig hagyják, hogy az általuk felheccelt közvélemény ugyanazt üvölti habzó szájjal. Így lehet, hogy pl Candace Owens is kapta már meg ezt a jelzőt, ahogyan Douglas Murray is.
Tömegek manipulálása, XXI. század.
Amire én annyit mondok, hogy "köszönöm, érvek is vannak?"

De a széllibnek nem kell érv, ahogyan a náci propaganda által felheccelt németeknek sem kellett, elég volt "a zsidók az emberiség patkányai" mondat, sokszor elmondva. Amerikában már megvolt a városrészek felgyújtása a "hősök" által: kíváncsi vagyok mikor ébrednek fel a felheccelt tömegek, vagy megint eljutunk addig, hogy táborba zárják a másként gondolkodókat?

Mert szerintem az igény már meglenne rá @Eastbay1: személyében.

gintonic.azigazi 2021.01.26. 15:23:00

@chrisred: azt viszont ugyesen csinalta: hard core republikanus barataim hittek azt hogy a fal kesz, kozben epitettek vagy 300 merfoldet belole - most kb a 2000 merfoldbol kesz van 600

Amugy itt lehet csemegezni jo politikai karikaturak kozott

www.usnews.com/cartoons/donald-trump

gintonic.azigazi 2021.01.26. 15:24:32

@Namely: az emberek szeretik a rovid szlogeneket. Az emberiség egyre butább, ez egyre rosszabb lesz.

ZON 2021.01.26. 15:32:00

"...bebizonyítani az olyan dajkameséket, mint a "minden ember egyenértékű" nem igazán megy nekik. "

Amíg valakiről bizonyítottan ki nem derül, hogy alávalóbb a másiknál, én nem vagyok hajlandó bőrszíne, vagy
származása alapján lenézni. Főleg nem egy egész nemzetet, népcsoportot.
Ha ez hiba, vállalom.

ZON 2021.01.26. 15:34:09

@Namely: az előző hsz. természetesen neked ment.

David Bowman 2021.01.26. 15:41:10

@chrisred: Már Andrew Jackson mexegte.

David Bowman 2021.01.26. 16:07:44

@gintonic.azigazi: 5000 éve ezt mondják. És tényleg. Az IQ felmérések igazolják. Hanem egyre többen is vagyunk, így a legokosabbak száma nem csökken.

gintonic.azigazi 2021.01.26. 17:03:48

@David Bowman:

“Hallgattam a forumon a fiatalokat: gondolattalan üres beszédük van. Mi vagyunk az utolsók akik még gondolkodnak!”

Platon mondta ezt, azota azert elmentunk a Holdra is :)

Mindig ez van: az oregek lenezik a fiatalokat, aztan valahogy nem all meg a civilizacio

gigabursch 2021.01.26. 18:24:09

@pitcairn2:
Mindig meg tudsz lepni!
Ilyenkor el szoktam merengeni, hogy milyen algoritmussal lettél bedrótozva...
:-)

gigabursch 2021.01.26. 18:34:11

@gintonic.azigazi:
Én egyet tudok:
Afrikába egyetlen gyógyszer megoldaná minden problémát, csak használni kéne, S ehhez a szlogen.
Gumióvszer: Hibátlanul gyógyít mindent!

MIG-31 2021.01.26. 20:13:57

@gintonic.azigazi: szoktam olvasgatni katonai fórumokat is. Egyszer előkerült egyiken, hogy tulajdonképpen minden 1949 és 1989 között szolgált sorkatona megszegte a katonai esküjét a rendszerváltáskor. "Esküszöm, hogy hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső és belső ellenség ellen, életem feláldozásával is megvédem."
Ment a diskurzus hogy akkor mit kellett volna csinálniuk a Népköztársaság megszűnésekor. Tulajdonképpen akkor mindenki megszegte az esküjét. Szóval ezt tovább lehet gondolni. Bár szerintem ez jogilag sem igazán állt volna meg.

Csáky PeTya 2021.01.26. 20:16:47

Tetszett!
Érdekelne, hogy mire használták azokat a nagy kosarakat, és hogyan mozgatták, ha tele voltak. :)

kvp 2021.01.26. 22:02:15

@Csáky PeTya: Érdekelne, hogy mire használták azokat a nagy kosarakat, és hogyan mozgatták, ha tele voltak. :)

Megkerestem es preselt olajpogacsak szallitasahoz. Ezek az olajos magvak kipreselesekor megmaradt szarazanyagbol allnak. Gyakorlatilag daruval lehet rakodni a kosarakat, ami a kontenerek feltalalasa elott egy eleg kenyelmes rakodasi modszer volt az omlesztett aru rakodasara. Az alternativa kezzel vagy markoloval/elevatorral lehetett volna, utobbi kettotol szeteshetnek a pogacsak. A presuzemben megraktak oket, onnan elvittek a hajokig, ott atraktak, majd a cel kikotoben megint, stb. a felhasznalasi helyig, majd az ures kosarakat a tonkrementek potlasa utan vittek egy ujabb korre. A pogacsakat sok helyen takarmanynak hasznaljak a mai napig, bar a hengermalmok es presek feltalalasa ota inkabb chipsnek vagy pelletnek neznek ki.

www.reddit.com/r/TheWayWeWere/comments/804bl4/men_at_work_at_the_cardiff_institute_making_huge/
en.wikipedia.org/wiki/Press_cake

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.01.26. 22:31:13

@Eastbay1: nem kell, a bloggazda legalább késő este ránéz a napi kommentfolyamra. néha sír.

ZON 2021.01.26. 23:01:28

@Namely: " az érvekkel alátámasztott, kulturált vita, amit a bloggazda, @JTom: szinte példátlan módon enged " -
na, ilyen szép , mélyreható nyelvcsapást - az általam maximálisan tisztelt bloggazda irányába - régen hallottam.
Becsüljétek meg az utolsó nyilvános homokozót.

¿Qué tapas hay? 2021.01.27. 00:05:54

@MIG-31: Annyiból értelmetlen a filozofálás a katonai eskü érvényességéről, hogy az eskü szövegében, közvetlenül az idézett mondat előtt ez állt: "A népköztársaság alkotmányához, törvényeihez és törvényes rendeleteihez híven, becsülettel teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsinak engedelmeskedem." Minthogy a formális rendszerváltást megalapozó 1989:XXXI. tv. a népköztársaság törvénye volt, innen tovább nincs miről beszélni.

Eastbay1 2021.01.27. 00:43:58

@gigabursch: Hát most jól kibsztál velem :D

gintonic.azigazi 2021.01.27. 03:48:05

@MIG-31: érdekes...ha jogutod nélkül szünt meg a Nepkoztarsasag - de nem ugy szunt meg. Hm, erdekes.

M. Péter 2021.01.27. 12:54:56

@MIG-31: Kényszer alatt tett eskü mennyire érvényes? A besorozott katonáknak nem volt lehetősége arra, hogy otthagyják a hadsereget és hazamenjenek, ha nem értenek egyet az eskü szövegével.

M. Péter 2021.01.27. 13:00:16

@gintonic.azigazi: Akkor Burlington polgármestere volt, és a szintén a városházán dolgozó második feleségével testvérvárosi delegáció tagjaiként mentek Jaroszlavlba az esküvő utáni napon.

gigabursch 2021.01.27. 13:52:36

@¿Qué tapas hay?:
Rémlik valami olyan, hogy az Antall-kormány alatt volt még egy ilyen "esküfeloldó és újrahúzó" tv is.

gintonic.azigazi 2021.01.27. 13:54:27

@M. Péter: hm, az eküvö utani napon szoktak a “mézeshetekre” is menni... mondjuk az átlag ha,andó a saját pénzén. Nekem amugy mindegy, Bernie politikája itt nem gyozhet. Képzeld el hogy egy Coca Colanak vagy Walmart meretu munkaltatonak azt mondjak “ na, mostantol adj fizetett szabadsagot annak aki elmegy szulni!” Valasz: “mi kozom nekem ahhoz ki mikor szul?” Felesegem mikor szult ( mi hagyomasnyos csalad vagyunk, en ferfi, Margaret no, ö vásárol be és én csavarom le a baracklevarrol a tetöt, ö szül és én veszek kocsit) kivett szabadsagot. Ez itt ilyen.

MIG-31 2021.01.27. 14:54:56

@¿Qué tapas hay?: Pontosan így van. Értelmetlen az ezen való filozófálgatás.
Mivel az egész átalakulásról szóló sarkalatos törvényeket a Magyar Népköztársaság elismert és legitim törvényhozó szerve alkotta.

MIG-31 2021.01.27. 15:21:30

@M. Péter: Erre jogilag szerintem nem állt meg az, hogy kényszer alatt tettek esküt. Mivel a haza védelme, a hadkötelezettség törvényen alapult. Éppen úgy mint a munkához való jog 89 előtt, mindenkinek biztosították a munkához való jogot, olyannyira hogy kötelező volt dolgozni, aki nem dolgozott az KMK-s volt. Ettől függetlenül persze az ember az érezhette úgy, hogy ő kényszerből van bent a laktanyában. Sőt, simán mondhatta azt is valaki, hogy ő bizony nem ismeri el az akkori kormányt, sokra nem ment vele persze nyilvánosan nem volt tanácsos ilyet tenni.
A rendszerváltás után volt olyan, hogy a hadköteles lelkiismereti vagy vallási okokra hivatkozva megtagadhatta a fegyveres szolgálatot, ez esetben polgári szolgálatra kötelezték. Nekem már pont nem kellett bevonulnom anno. Emlékszem, volt egy ismerősöm, nálam idősebb, folyton kérte a halasztást, érettségi utáni szakmaszerzés, aztán belevágott valami főiskolába, otthagyta, OKJ tanfolyam, szóval bevonulni sehogy se akart, de végül polgári szolgálatra csak berántották, tudom az iskolában sepregetett, festegetett, ott töltötte le. Ez már a sorkatonaság legvégén volt, mikor már talán ki is volt tűzve hogy mikor szűnik meg a sorkatonaság, az illető már lehetett 25-26 éves legalább.

És ha jól tudom (azért így írom mert nem fogok most az ide vonatkozó jogszabályok után kutakodni, bocs :) ), ma is él Magyarországon a hadkötelezettség, tehát minden nagykorú magyar férfi állampolgárnak kötelessége a haza védelme, behívható, stb. , csak jelenleg nincs a sorkatonaság intézménye.

David Bowman 2021.01.27. 17:57:26

@M. Péter: Én egy percig sem éreztem kötelezőnek az eskü betartását magamra nézve. Pont a kényszer miatt. Amúgy is minden jog csak vékony máz az ököljogon.

omron 2021.01.27. 18:09:48

@MIG-31: A golyófogó, meg a harcképes katona az nagyon különbözik egymástól. Te mernél fegyvert adni egy ókájés középfokú szoftverüzemeltető kezébe? Mi kaptunk némi harci kiképzést az MN-nél, de a Cáhál tízfős női különítménye símán elfoglalta volna a laktanyánkat. Már nem mintha annyira meg akartuk volna védeni Lobó alhadnagyot, Dzseki főhadnagyot, meg Kokó alest. A család persze más, itthon is lógnak a falon a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök.

bioLarzen 2021.01.27. 19:49:27

@kvp: Na, megiint tanultam valamit. Köszi!

bioLarzen 2021.01.27. 19:50:27

@gigabursch: Hirtelen azt hittem, valamilyen tévécsatornáról beszélsz :D

MIG-31 2021.01.28. 09:22:53

@omron: Nyilván van különbség a golyófogó, és a harcképes katona között. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy egy hadsereg létszámából a ténylegesen harcolók létszáma a kevesebb (pontos arányt most nem tudok mondani), mint a kiszolgálók létszáma. Viszont szakmailag nem szabad összehasonlítani egy válogatott hivatásos elit alakulat vagy katona képességeit egy sorozott "általános" alakulat vagy katona képességeivel, természetes hogy a kettő között van különbség.
A hadviselés is egy szakma, nekem nem a szakmám, de tájékozódni és figyelni azt szoktam. Szakmabeliek elmondása szerint már a tervezéskor is nagy arányú veszteségekkel kalkuláltak egy intenzív harcnap során. Mind emberben mind technikában, konkrétan nem emlékszem pontosan, de kétszámjegyű százalékkal az biztos.
Egyébként az említett ismerősömmel semmi probléma nem volt, normális, sőt inkább erős testalkatú, agyilag is rendben volt, de nem akart katona lenni, amivel nem volt egyedül.

omron 2021.01.28. 17:41:48

@MIG-31: Egy hónap bokorugró gyalogbaka képzés után eskü, majd tizenhét hónap élveboncolás. Ha lett volna egy fél éves sorkatonaság, kúszás-mászás, rádiózás, támadás-menekülés gyakorlásával, egy szavam se lenne. De ez másfél elpazarolt év volt, az életemből. Ja, és én 3x kiváló katona voltam, milyen lehetett a többi? :) El tudod képzelni azt a szituációt, ahogy egy nyolc elemis alhadnagy egzecíroztat egy JATE tanársegéd szakaszvezetőt?

gigabursch 2021.01.28. 18:31:22

orosz hadifoglyok:
Szerencsések voltak, hogy fürödhettek egy jót.

gyártűz:
Ehhez képest nem is oly rég valamelyik dél- vagy közép-amerikai plázában azért égtek ben sokan, mert a vészkijárat le volt hegesztve, hogy nehogy kilépjenek ott a tolvajok.

kkk
Szép kis sorfalat álltak. A KKK-ról eszembe jut az egyik Chevy Chase-s filmvígjáték ide vonatkozó jelenete...
:-)

sziú
Szerencsétlenek...

kosárfonás
Ez még a frissen gőzölt fűzfa vesszőkkel is elég komoly munka lehetett

Hegra
Összességében az a mutatvány a németeknek nem nagyon érte meg.

vágóhíd
Vajon a budapesti közvágóhídon naponta hány marhát vágtak le?

Kijev
S innentől egy év volt a Kárpátok, majd bő nyolc hónap volt, amíg átvergődött a sereg, két teljes fronttal Magyarrszágon.
De a kép a rombolásról ugyanaz...

német katonák
Megadták magukat, hogy éljenek, de alighanem elég kevesen élhették meg a hazajutást.

szeppuku:
feltételezem a fotós nem japán volt.

é-korea:
demokrácia-export

MLK
Jamaika a jamaikaiaké!
Amúgy a Looteres hozzászóláson nagyon jót rötyögtem

görkori
érdemes megnézni a háttérben állók ruházatát. Lassan ismét ez lesz a divat.

Brodway hotel
A recsegő faszerkezet nagy szerencse. Vasbeton pl. nem recsegett volna.
Épp ezért használják a bányákban is biztosításban gerendáknak szívesen a fenyő anyagot, mert "időben" kezd el recsegni.

Karpov sakkbemutatója
Hú, ettől még Brezsnyev vagy Andropov beszéde is izgalmasabb lehetett. BIztos bebólintottam volna.

punk rabosítás:
Elképesztő, hogy minden NDK-s képből süt a nihil.

könyvtár:
Ha ennek a java a Lenin összes volt, akkor nem kár, de vajon milyen felbecsülhetetlen értékű könyvek égtek el?

9/11
Ahogy erről volt már szó: a mai online kamerák világában egész más dolgok is látszódnának.

MIG-31 2021.01.29. 17:28:20

@gigabursch: "Karpov sakkbemutatója
Hú, ettől még Brezsnyev vagy Andropov beszéde is izgalmasabb lehetett. BIztos bebólintottam volna."
Mondod ezt te, valószínűleg nem vagy sakk rajongó, én sem. Valószínű a nézők közül sem az összes, de ez volt nekik a foglalkozás.
Viszont akit érdekel. Pár éve volt valami nagy teniszösszecsapás, én azt se tudom melyik kettő volt, egyik reggel belefutottam a melóhelyen 2 kolléga beszélgetésébe: hogy az micsoda meccs volt, honnan fordított X, hogy ütötte vissza a labdád Y a negyedik menet hatodik szettjében. Kit mi érdekel, de ezzel szerintem nem mondtam újdonságot. :) :) :) :) :) Ritka az aki itt is minden képre reagál, mint te most. :)

gigabursch 2021.01.29. 17:37:05

@MIG-31:
Pedig én már többször is megtettem...
No meg szerettem volna visszahozni a topicot a témájába. Bár én is akt8v offoló voltam...

Namely 2021.02.03. 16:44:37

@ZON:
"Amíg valakiről bizonyítottan ki nem derül, hogy alávalóbb a másiknál, én nem vagyok hajlandó bőrszíne, vagy
származása alapján lenézni. Főleg nem egy egész nemzetet, népcsoportot.
Ha ez hiba, vállalom. "
Ez nem hiba. Teljesen egyetértek veled. Csak rá kell nézni, hogy mire vitte Afrika, hol volt fejlettségben Amerika, mielőtt mi, fehérek odamentünk, megnézni, hogy mekkora integrációs, kulturális és szociális különbség van egy kínai és egy afrikai bevándorló között és máris előttünk a nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a genetikát, az adatokat nem lehet becsapni.

"na, ilyen szép , mélyreható nyelvcsapást - az általam maximálisan tisztelt bloggazda irányába - régen hallottam.
Becsüljétek meg az utolsó nyilvános homokozót."
Szerintem ennél azért komolyabban kellene venni, hogy az egyik legfontosabb alapjog, a szólásszabadság vesztésre áll a nyugati világban és véleménydiktatúra van. Hitler, Sztálin, Mao tapsikolna örömében, ha látják, milyen módszerekkel dolgozik Merkel és bandája.
süti beállítások módosítása