Az elnökjelölt, aki lőtt sebbel tartott beszédet

#Villámtöri

2020. november 13. Hihetetlen Történelem

Az amerikai választásokon most Trump és Biden csapott össze, viszont volt olyan idő, amikor még rettenthetetlenebb jelöltek is jelentkeztek az elnöki posztra. Theodore Roosevelt korábbi elnökre 1912-ben közvetlenül a pódiumra lépés előtt rálőttek, de ő vérrel áztatott ingében is megtartotta másfél órás kampánybeszédét.

vt_66_v1.jpg

Theodore Roosevelt egyik 1912-es kampánybeszéde (Forrás: ThoughtCo)

Theodore Roosvelt 1901 és 1909 között volt az Egyesült Államok elnöke, de nyugdíjba vonulását követően pár évvel mégis csak úgy döntött, hogy újra indul az elnöki posztért, mivel elégedetlen volt utódjának politikájával. (1951 óta szerepel az alkotmányban, hogy az elnökök maximum 2 ciklus hivatali időt szolgálhatnak.) “Teddy” a Wisconsin állambeli Milwaukee-ben tervezte megtartani a beszédét, amikor 8 órakor kilépett a hotel ajtaján. A szálloda előtt nagy tömeg várta őt. Az emberek között bújt meg a merénylő is, aki egy Colt fegyverrel rálőtt Rooseveltre, és el is találta őt. Második lövés elsütésére már nem volt ideje, mert a biztonsági személyzet lefegyverezte az illetőt.

vt_66_v3.jpg

John Flammang Schrank, a merénylő (Forrás: Fine Art America)

Teddy Roosevelt nem engedte, hogy a helyszínen meglincseljék az elkövetőt, akit John Flammang Schranknak hívtak. Kérte, hogy ne bántsák a merénylőt, majd megkérdezte tőle, hogy az miért lőtt rá. Schrank nem válaszolt, így Roosevelt intett, hogy vigye el a rendőrség. Ezután inge belsejébe nyúlt és kitapogatta a lőtt sebet. Véres kezét kihúzta ruhája alól, majd köhögött párat. Mivel látta, hogy nem köp vért, tudta, hogy a golyó nem érhette el a tüdejét, így úgy döntött, hogy megtartja az eredetileg tervezett beszédét.

vt_66_v2.jpg

Roosevelt vérrel áztatott inge a golyónyommal (Forrás:History Channel)

A pódiumra menet fedezte fel, hogy fémvázas szemüvegtokja és 50 oldalas beszédvázlata akadályozta meg, hogy a lövedék nagyobb kárt tegyen benne. Kezdő szavaival csendre intette a tömeget, majd egy emlékezetes kijelentés tett: “Nem tudom, mindenki megértette-e, hogy engem meglőttek.” A nézőközönség értetlenül nézett, mire Roosevelt kigombolta mellényét, és megmutatta véres ingét. Ezután elővette mellényzsebéből az átlőtt, 50 oldalas beszédvázlatot, majd elmondta a tátott szájú embereknek, hogy feltehetőleg ez mentette meg az életét. “A golyó most bennem van, szóval nem fogok hosszú beszédet tartani, de igyekszem megtartani a lehető legjobban.” A beszéd másfél óráig tartott. Ezután kórházba szállították, ahol végül nem vették ki belőle a golyót, mert azt túlságosan veszélyes lett volna eltávolítani, így élete végéig testében hordozta a merénylet emlékét. 

vt_66_v7.jpg

Az elnökjelöltről készült röntgenkép, a golyóval (Forrás: We're history)

vt_66_v4.jpg

Az elnökjelölt átlőtt beszéde (Forrás: History Channel)

vt_66_v5.jpg

Az elnökjelölt átlőtt szemüvegtokja (Forrás: History.com)

A hősies helytállása ellenére Theodore Roosevelt nem nyerte meg a választást; demokrata ellenfele, Woodrow Wilson győzött. A merénylőt vizsgálatoknak vetették alá, ami alapján a szakértők Schrankot elmebetegnek nyilvánították, és élete végéig  elmegyógyintézetbe zárták.

vt_66_v6.jpg

Az esetről megjelent újságcikk (Forrás: Library of Congress Blogs)

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

hihetetlen_tortenelem_borito_640640.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr216282684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

5valve 2020.11.13. 09:01:49

Nem semmi, nem is ismertem a történetet. Azért az nem túl jó dolog ha elmebetegeknek is lehet fegyvere.....

David Bowman 2020.11.13. 09:28:49

Úgy tudom, az van Amerikában, hogy egymás után legfeljebb kétszer lehet valaki elnök. tehát akár 2x8 évet is lehet, ahogy Putyin.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.13. 09:33:44

@David Bowman: 2 x 4 lesz az a kétszernyolc :) szóval maximum 8 évig lehet elnök valaki.

pitcairn2 2020.11.13. 09:39:47

jó sztori, de azért Roosevelt-ről nekem így is inkább az imperializmus gondolata ugrik be:)

Big Stick ideology
en.wikipedia.org/wiki/Big_Stick_ideology

David Bowman 2020.11.13. 09:58:50

@JTom: Nem. Max kétszer lehet valaki elnök EGYMÁS UTÁN. Tehát ha volt már nyolc évet, kihagy egyet, és lehet újra. Mint Putyin.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.11.13. 10:14:26

Az elnöki mandátumok számáról az 1951-es alkotmánykiegészítés rendelkezik: "1. § Egyetlen személy sem választható meg az elnöki hivatalra több mint kétszer, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer azt betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett elnöki jogkörrel rendelkezett. Ez a cikkely azonban egyetlen olyan személyre sem vonatkozhat, aki az elnöki hivatalt éppen akkor töltötte be, amikor a Kongresszus erre vonatkozó javaslatát megtette, és hatályba lépésekor nem akadályozhatja meg, hogy az elnöki hivatalt vagy az elnök jogkörét az erre máskülönben jogosult személy átvegye, illetve a már átvett hivatalt hivatali idejének végéig megtartsa."
Forrás: web.archive.org/web/20160618122348/http://hungarian.hungary.usembassy.gov/constitution_in_hungarian.html

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.13. 10:21:00

@David Bowman: szerintem nem.
"The president of the United States is elected indirectly through the United States Electoral College to a four-year term, with a term limit of two terms (totaling eight years) or a maximum of ten years if the president acted as president for two years or less in a term where another was elected as president, imposed by the Twenty-second Amendment to the United States Constitution, ratified in 1951."

pitcairn2 2020.11.13. 10:36:29

@kugi:

ellenben most már olyan lazán értelmezi az amerikai legfelsőbb bíróság az alkotmányt, hogy tulajdonképpen semmit sem jelent az egész:)

eklatáns példa következik:

"No State shall .....emit Bills of Credit; make any Thing but gold and silver Coin a Tender in Payment of Debts;....."

US Constitution - Article 1, Section 10
constitutionus.com/

azaz

az alapító atyák explicite rendelkeztek a nemesfémfedezet nélküli pénzkibocsátás tilalmáról...

véletlenül tették ezt?

NEM!!!

en.wikipedia.org/wiki/Early_American_currency#Continental_currency

nagyon jól tudták azt, hogy mit jelent a hiperinfláció...

betartják ma ezt a rendelkezést?

egy fenét!

1971 óta végképp letértek az aranystandardról...

a "Bills of Credit" kibocsátás tilalmát is igen furmányosan kerülték meg mivel a FED (az amerikai jegybank) technikai értelemben magántulajdonban van

ergo

hivatalosan nem a szövetségi állam utazik a hitelpénz bizniszben

és még hosszan lehetne sorolni az efféle kreatív alkotmányátértelmezés kapcsán a példákat...

most már tulajdonképpen eljutottak arra a szintre, hogy nem módosítanak semmit csak némi jogi csűrés csavarással arra jutnak, hogy az adott passzus tulajdonképpen nem azt jelenti mint amit az egyszerű földi halandó a józan paraszti ész alapján kiolvasna belőle...

és az sem zavarja őket, hogy így a jogalkotó eredeti szándékát is negligálják...

nem véletlenül van meg az USÁ-ban az alkotmánymódosítás lehetősége...

de hosszú évtizedek óta már nem élnek ezzel, csak "értelmeznek"...

elvégre az alkotmány egy "living, breathing document":)

en.wikipedia.org/wiki/Living_Constitution

pitcairn2 2020.11.13. 10:44:18

@JTom:

a fentiek miatt ez most már kb. semmit sem számít, az USA alkotmányértelmezés a beteg vicc kategória:)

pl. az alábbiból

"To regulate Commerce ... among the several States, and with the Indian Tribes;"

US Constitution - Article 1, Section 8
constitutionus.com/

sikeresen eljutottak oda, hogy a minimálbér alkotmányos

ez kb. úgy röhejes ahogy van:)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.13. 12:54:22

@pitcairn2: értem és én is látom mindezt, de akkor sem lehet elnök senki két terminus után újra. ha lehetne, már lett volna rá példa.
Roosevelt volt három terminust, de utána módosítottak és elvették ennek a lehetőségét. nem véletlenül.
képzeld el ezt a kretént 16 évig...

pitcairn2 2020.11.13. 13:35:07

@JTom:

mondjuk ott legalább tényleg volt "amendment", azaz kiegészítették az alkotmányt, az utóbbi évtizedekben azonban már a "living constitutition" értelmezés gyütt divatba, ami kb. annyit jelent, hogy alkotmánymódosítás nélkül bármit belemagyaráznak a szövegbe:)

a szó lehető legszorosabb értelmében akármit...

ezért lett mostanság olyan kiélezett politikai kérdés a "ki lesz a következő legfelsőbb bíró?" az USÁ-ban...

pitcairn2 2020.11.13. 13:43:53

@Zardas:

az Article 1, Section 8 durván fél oldalon 18 pontban foglalja össze a kongresszus és így szövetségi kormány felettébb korlátozott kompetenciáit

az alábbi linken ezt te is meg tudod tekinteni

constitutionus.com/

ebből a mi vitánkhoz az 5. pont kapcsolódik:

"To coin Money, regulate the Value thereof, and of foreign Coin, and fix the Standard of Weights and Measures;"

és itt biza szó nincsen az alapító atyák által mélyen megvetett papírpénzről... (amit az amerikai függetlenségi háború végén kb. az utcán sepertek...)

azaz a szövetségi kormány az USA alkotmány szerint csak pénzverésre jogosult...

és a FED furmányos megalapítása révén tulajdonképpen még ma sem hágták ezt mivel a FED - legalábbis formálisan - magántulajdonban van...

pitcairn2 2020.11.13. 13:55:36

@Zardas:

és hogy ezt eredetileg szó szerint így gondolták azt pontosan maga James Madison (Father of the constitution) fogalmazta meg az alkotmányt a New York-iak számára magyarázó Federalist Paper-ek egyikében

ő így fogalmazott:

"The powers delegated by the proposed Constitution to the federal government, are few and defined. Those which are to remain in the State governments are numerous and indefinite"

rootsofliberty.org/the-powers-delegated-to-the-federal-government-are-few-and-defined/

azaz az eredeti jogértelmezés szerint a szövetségi kormány csak arra jogosult amire explicite felhatalmazást kapott az alkotmányban (lásd a fentebb citált 18 pontot... fél oldalban elfér a "munkaköri leírásuk"...)

ha ez nem elégséges akkor módosítani vagyis inkább az amerikai gyakorlatban kiegészíteni lehet az alkotmányt (amendment)

ma azonban már nem foglalkoznak effélével csak mindenfélét "belelátnak"

ez lenne az un. "élő alkotmány" gyakorlat ami kb. akármire feljogosíthatja az éppen megfelelő hatalmi pozícióban lévő csoportot...

en.wikipedia.org/wiki/Living_Constitution

gigabursch 2020.11.13. 16:08:50

@pitcairn2:
Nekem meg az utolsó nagy indiánirtás.
Az unikaöcsike még már demokrácia exportőr lett

David Bowman 2020.11.13. 18:34:28

@JTom: Reagan annyira népszerű volt, hogy attól tartottak, hogy 80 évesen újra meg fogják választani. Akkor evvel foglalkozott a világsajtó.

Treff Bubi 2020.11.13. 19:48:49

Milyen vidám mindenki a fotókon:)

CSOKKI MÁLNA 2020.11.13. 22:37:26

Tényleg mi van, hogyha január 20-ig Tapi Joe bekoronásodik és beiktatása előtt beadja a kulcsot? Új választás?

MIG-31 2020.11.13. 23:08:00

@JTom: pedig az volt az igazi, mint a ruszkiknál, hogy holtig főtitkár az illető. Brezsnyev az utolsó éveiben már azt se tudta hol van, nem ismerte meg akivel kezet fogott, ami a cetlijére volt írva annak szólította.
Brezsnyev mondta Kádárnak, nekünk végig kell csinálni, a nagy fék is állva halnak meg.
Vagy esetleg ha mégis leváltják akkor ki is végzik, bár Hruscsovnál már ez is felpuhult, őt már csak leváltották.

joskapista27 2020.11.14. 00:02:15

@CSOKKI MÁLNA: új választás sosincs. A hatályos törvények szerint gondoskodnak az utódlásról.

Feltéve, hogy ez dec. 14. után történik, ugyanígy az elektorok általi elnökválasztás hivatalosan aznap van. Ha azelőtt hal meg egy jelölt, akkor az elektorok rendezik le a dolgot.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.14. 00:13:08

@joskapista27: Tehát már az eskütétel előtt is elnöknek számít dec 14-e után? Ha 14-e előtt halna meg, akkor mégis hogyan választhatnak meg olyasvalakit az elektorok, aki nem is volt elnökjelölt? Vagy az elnök jogilag a választáson az adott párt listavezetőjének számít csupán?

gigabursch 2020.11.14. 06:25:27

@JTom:
Billy óta csak keretének voltak az első székben.
Melyikre gondolsz?
Mondjuk a legutolsó várományos, Bidé bácsi nem csak kretén, de legalább már belépett a második gyerekkorába.

gigabursch 2020.11.14. 06:29:32

@CSOKKI MÁLNA:
Ezt már én is kérdeztem máshol.
Elég, ha csak nem tudja letenni a hivatali esküjét.
Akkor ugyanis nem tud esküdni az alelnök sem, tehát nem tudja átvenni az elnöki posztot.

Jut eszembe: tudjátok a kamala mit jelent finnül?
:-)

gigabursch 2020.11.14. 06:31:38

@joskapista27:
Akkor már csak a hatályos tv-ek szava a kérdés...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.14. 10:50:43

@gigabursch: @CSOKKI MÁLNA: kb annyit hogy "szörnyűséges".
kár hogy nem "pimppi" a neve. :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.14. 11:44:59

@fkv.115: a magyar aktuálpolitika tilos a blogon. kérlek eszerint szólj hozzá a bejegyzésekhez a jövőben.

pitcairn2 2020.11.14. 19:36:32

@JTom:

ismered az alábbi idézetet?:)

“The argument that the two parties should represent opposed ideals and policies, one, perhaps, of the Right and the other of the Left, is a foolish idea acceptable only to the doctrinaire and academic thinkers. Instead, the two parties should be almost identical, so that the American people can ‘throw the rascals out’ at any election without leading to any profound or extreme shifts in policy.”

–Carroll Quigley, U.S. President Bill Clinton’s mentor, “Tragedy and Hope,” pg. 1247, 1966 AD

efi 2020.11.15. 17:37:10

Nem nagyon figyelnek rá a legelső képen, mindenki a facsét bújja.
süti beállítások módosítása