13+1 észbontó tény a Nagy gazdasági válságról az USA-ban

90 éve történt

2019. október 24. - JTom

Hihetetlen tények és szenzációs fotók a világ legsúlyosabb pénzügyi, gazdasági krachjáról és az azt követő évtizedből.

01.jpg

A válság nem a New York-i tőzsde 1929. október 24-i összeomlásával kezdődött, hanem sokkal korábban. Közvetlenül az első világháború utánra nyúlnak vissza a gyökerei.

02.jpg

1929. október 24. A Fekete Csütörtök. A New York-i tőzsde előtt a krach hírére összegyűlt tömeg

A Nagy Háború után a világgazdaság vezetését az USA vette át, de nem volt tisztában a megváltozott gazdasági szerepével. A kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ az USA rövidlejáratú kölcsöneitől függött, de ő továbbra is csak a belső piacaira koncentrált és folyamatosan változtatta a hitelpolitikáját. Végül 1928 januárjában a Federal Reserve (vagy FED, az USA jegybankrendszere) úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak és túlzottak a spekulációk is, így egyik napról a másikra 3,2%-ról 5%-ra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az USA-ba áramlott a tőke, erre válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett. Mindezt tovább tetézte az 1929 augusztusában kezdődő gazdasági recesszió. Valóságos meggazdagodási hajsza vette kezdetét, mert rengeteg, a pénzügyekben járatlan civil a tőzsdén fektette be a pénzét. A válság kezdetén ezek a befektetések mind csődbe jutottak, a pénzeiket a spekulánsok és az élvonalas üzletemberek vághatták zsebre.

Világszinten túltermelés alakult ki, minden ágazat kapacitását meghaladva állított elő cikkeket, az előállítás költségeit pedig hitelekből fedezték. Mivel a piac nem bővült, sőt a pénzek jelentős részét a termelésbe fektetett hitelekre fordították, így vásárló erő sem maradt, s hihetetlen mennyiségű cikk vált eladhatatlanná, sem vásárlásra, sem pedig termelésre, vagy bővítésre nem volt pénz. A felhalmozott mezőgazdasági terményekkel (búza, árpa) vonatokat fűtöttek, hogy egyáltalán a raktárakból kiüríthessék a megromló, senkinek sem kellő, túltermelt árukat.

Az évtized-hosszan tartó éra az Egyesült Államok egyik sokat emlegetett időszaka, a Great Depression. Franklin Delano Roosevelt elnök aki 1933-tól egészen haláláig, 1945-ig volt hivatalban a "New Deal" nevű pénzügyi, gazdasági programjával próbált meg kilábalni az országgal a válságból, amit valójában a második világháború oldott meg.

 

13+1 észbontó tény a Nagy gazdasági válságról az USA-ban:

 

1.

1934-re mintegy 13 millió munkanélküli volt az országban, 34 millióan éltek állandó jövedelem nélkül.

03.jpg

Két munkanélküli férfi munkát keres az akkoriban gyakran használt szendvicsember módszerrel. Csaknem a teljes önéletrajzuk olvasható a tábláikon. A jobb oldali férfit a Ford gyárból bocsátották el

04.jpg

"Munkanélküliek, sétáljatok tovább. Még a sajátjainkról sem tudunk gondoskodni..." hirdeti a felirat egy gyár kerítésén

05.jpg

1932. február. Kilométeres sor a New York-i Times Square-en az ingyenkonyha előtt szendvicsre és egy pohár kávéra várva

06.jpg

1930 novembere, Chicago. A gengszter Al Capone ingyenkonyhája előtt várakozó tömeg. Napi háromszori étkezést biztosítottak 3500 embernek 300 dollár költségvetéssel

2.

1933-ra az ország közel 25 ezer bankja közül 11 ezer ment csődbe, ezek betétesei (kb. 9,5 millió család) minden megtakarításukat elvesztették.

07.gif

Betétesek várnak hiába elúszott pénzükre egy csődbe ment bank előtt

3.

1929 és 1933 között az összes tőzsdei befektetés értékének 92%-át vesztette el.

08.jpg

Egy a sok közül. Minden vagyonát elvesztett, öngyilkosságba menekült férfi ugrott le a Wall Street egyik épületéről

A válság kirobbanásakor jellemzően leugrással öngyilkosságot elkövető embereket a köznyelv később "jumpers of '29"-ként (1929 ugrói) emlegette.

 

4.

A városi munkanélküliségi ráta az ohiói Toledóban volt a legmagasabb, 83%-os, a vidéki kistelepüléseken ez a szám elérhette a 99,5%-ot.

09.jpg

1933. Toledo, Ohio

5.

1934-ig egymillió-ötvenötezer család (!) farmját árverezték el tartozásaik fejében.

10.jpg

1940. Egy farm elárverezése. Derby, Connecticut

6.

1934-ben egyetlen New York-i szovjet kereskedelmi társaság napi 350 jelentkezést vett át a Szovjetunióban munkát kereső amerikaiaktól!

Sokan elkeseredettségükben, a kapitalista rendszerből való kiábrándultságukban is vágytak a Szovjetunióba, ahol az irányított termelés és az termékelosztásos gazdálkodás mellett minden bajok forrása a részvénytársasági forma - és ezzel együtt a spekuláció, a tőzsde - is hiányzott. Mi baj lehet?- gondolták sokan, és nekivágtak.

A Szovjetunió gazdasági elszigeteltsége folytán is mondhatni kimaradt a gazdasági válságból (ez persze nem volt teljesen így), de egyéb problémák bőségesen sújtották, amiről persze a külföldi médiumoknak nem sok fogalmuk volt. Sztálin paranoiás tisztogatásai és a munkatáborok felvirágzásának évtizede ez, amikor csak Ukrajnában az éhínség alatt legkevesebb 2,5 millióan haltak éhen.

Körülbelül százhúszezer amerikai érkezett ebbe az országba és hamar rájöttek, hogy nemhogy cseberből vederbe, hanem annál valami sokkal rosszabba cseppentek. A helyi lakosokat eltiltották tőlük, akik nem mertek még csak szóba sem állni az idegenekkel. Zárt közösségekben dolgoztak, önálló gazdálkodásról természetesen szó sem lehetett. Néhány százan a nyizsnij-novgorodi Ford-licencüzemben dolgoztak, a többieket igyekeztek az Urálon túlra, elszigetelt településekre szétszórni. Persze a sztálini téboly hamar utolérte őket is. Potenciális ellenségként kezelték az amerikaiakat. Csoportosulásaikat nem nézték jó szemmel, minden mögött politikai szervezkedést gyanítottak. Egy ízben egy teljes gyári kollektíva baseballcsapatát végezték ki a hírhedt Butovói kivégzőhelyen, mert sokat játszottak együtt, őket tömegsírba temették. A nagykövetségek dolgozói nem sokat tehettek az érdekükben, nem is igen törték magukat ez ügyben. Akik nem jutottak haza, azok ezrével végezték gulágokban, távoli munkatáborokban, embertelen körülmények között, vagy börtönökben és kivégzőosztagok előtt. A második világháború idejére már nem maradt hírmondójuk sem.

11.jpg

"Az egyetlen kiút a válságból a szovjet mintára szerveződő Amerikai Szocialista Egyesült Államok". A baloldali pártoknak kedvezett a válság

12.jpg

1934. Moscow Foreign Workers Club, a moszkvai amerikai vendégmunkások baseballcsapata

13.jpg

Akinek bejött. A színesbőrű George Tynes agronómus egy déli államból vándorolt a Szovjetunióba. Szakértelme és kommunista elkötelezettsége vezető pozícióba juttatta az ötvenes évekre.

A feketékre, mint az Egyesült Államokban elnyomott népcsoportra pozitívabban tekintettek, mint a fehér emigránsokra.

14.jpg

Tynes szovjet feleségével és gyermekeivel már az ötvenes években. Egy másik fekete kivándorolt unokája jelenleg egy népszerű talkshow-t vezet egy moszkvai központú televízióban

7.

Csak 1932-ben 273 ezer családot lakoltattak ki otthonukból. 1930 és 1940 között tízmilliók éltek nyomorúságos körülmények között szerte az országban.

15.jpg

Kilakoltatott, gyermekeit egyedül nevelő apa

16.jpg

New York-i viskók egy foghíjtelken

17.jpg

Nyomorúságos viskónegyed

18.jpg

A rendőrséggel való összecsapás után kigyulladt tákolmányok égnek alig pár száz méterre a Capitoliumtól

19.jpg

Élet délen

20.jpg

Amikor már azt hisszük, nincs lejjebb...

21.jpg

Pedig van... Szénabálák mint falak

22.png

...és még lejjebb. Ponyva "nappali", karton "szoba". Ha az anya ismerős a fotón az nem véletlen. Dorothea Lange fotósnő híres képe is ugyanott, ugyanakkor készült

8.

Körülbelül kétmillió hajléktalan ember vándorolt az országban jobb életet keresve.

23.jpg

Észak felé vándorló család

24.jpg

Az állami Public Works Administration által biztosított munkahelyek egyike a Bonneville gát építkezése Oregonban. A New Deal keretében létrehozott szervezet  rengeteg embernek igyekezett állami beruházásokban munkát adni

9.

Míg 1929-ben 279 678 emigráns érkezett az Államokba, 1933-ban már csak kevesebb mint a tizede, 23 068 fő. 1932-ben volt az első év, hogy többen hagyták el az Egyesült Államokat, mint ahányan érkeztek!

25.jpg

 

10.

Összesen mintegy 600 ezer ember távozott az USA-ból az 1930 és 1940 közötti időszakban. Ebben nincsen benne a mexikóiakat érintő Mexican Repatriation (Hazatelepítési program), amelyben becslések szerint 500 ezer és 2 millió közötti mexikói eredetű (akár már az USA-ban született, akár nem) frissen bevándorolt vagy már amerikai állampolgárságot kapott embert telepítettek erőszakkal vissza Mexikóba. A már az USA-ban született mexikóiak 60%-át toloncolták ki 1936-ig. Egyes érdekcsoportok a mexikóiakat hibáztatták a gazdasági visszaesésért, szegénységüket megnevezve mint hiányzó vásárlóerőt.

26.jpg

Kitelepítésre váró mexikóiak egy vasútállomáson

11.

Az iskolai szociális ellátás jelentései szerint Kentucky, Nyugat-Virginia, Pennsylvania és Illinois általános iskolai tanulóinak 90%-a alultáplált volt.

27.jpg

Iskolai menza Pennsylvaniában. Az iskolaépületek fejlesztésére sem volt pénz. Gyakoriak voltak a sebtében, fából ácsolt épületek

 

12.

A csekély gazdasági aktivitás miatt 1930 és 1933 között nem vertek tíz, huszonöt és ötven centes érméket. Tizenkét államban megjelentek a forgalmiadó-zsetonok: a papírból, műanyagból vagy fémből készült zsetonokat az alacsony értékű vásárlások forgalmi adójának megfizetésére vezették be. Nagyobb mennyiségben lehetett megvásárolni 5 vagy 10 centért, és darabjuk értéke általában 1/5 centnek felelt meg. A kis értékű vásárláskor az adó mértéke oly csekély volt, hogy centben sem lehetett kifejezni, ezért ilyen előre megvásárolt (prepaid) zsetont kellett mellé "befizetni" a kasszába.

28.jpg

 

13.

A gazdasági válsággal szinte egybeesett az amerikai középnyugatot sújtó homokviharok időszaka. Ez a farmerokat ellehetetlenítő és tízezreket elvándorlásra késztető csapás Oklahoma államot érintette a legsúlyosabban, de Texas, Colorado és Kansas egyes részein is megkeserítette a földművesek életét.

29.jpg

Homokvihar, Stratford, Texas

30.jpg

Elhagyott oklahomai farm eltemetve a homokban

31.jpg

Oklahomai család minden vagyonával Kalifornia felé tartva

32.jpg

"Okie"-k, ahogy csúfnevükön hívták őket Kaliforniában, útközben

33.gif

 

+1

A legszegényebbek ruháikat liszteszsákokból varrták, erre felfigyelve néhány malom mintás zsákokban hozta forgalomba termékeit, így segítve a nélkülözőket "ruhához".

34.jpg

Anya liszteszsákból készült szoknyában

35.jpg

Mintás zsákok ruhának...

36.jpg

Gyermekjáték is készíthető volt némelyikből

 

Forrás szöveg: Wikipédia, US Census

Képek: Pinterest, Shorpy, LIFE,  és majd' 10 éve gyűjtögetve sok-sok forrásból...

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1115109902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seadxdx 2019.10.24. 00:06:47

Nem volt már korábban ez a poszt kinn?

Burgermeister 2019.10.24. 05:33:34

Kemény, főleg a szovjetes része.

Santer 2019.10.24. 07:48:02

homokvihar a 30-as években = látod, klímaválság már akkor is volt, oszt valahogy csak túlélték

Lxxxx 2019.10.24. 10:15:39

@Santer: Azt maguknak csinálták a heszínnek nem megfelelő gazdálkodással. Sokfelé tudsz erről olvasni. (Amúgy értem mire célzol és szerintem igazad van.)

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2019.10.24. 12:24:35

"Mizerábilis körülmények"?
Ez azért így egy picit péjnful.

_SpaceMan_ 2019.10.24. 14:06:57

@seadxdx: Nekem is "vótmá" érzésem volt végig. Ettől függetlenül remek gyűjtés, jó volt újra(?) nézni. (egy kép hiányzott nekem, az mintha a korábbi képsorban benne lett volna: a gyermekét "áruló" nő a verandán)

Szalay Miklós 2019.10.24. 16:14:40

Amit a gazdasági válságokról tudni kell:

egyvilag.hu/temakep/099.shtml

Visceroid 2019.10.24. 16:35:42

" egymillió-ötvenötezer család (!) farmját árverezték el tartozásaik fejében."

Nálunk is kb ennyi ember veszítette el az állását a rendszerváltáskor, szóval....

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2019.10.24. 17:00:25

azért az érdekes, hogy a nyomor és az éhezés a _túl_termeléshez kapcsolódik, nem a hiányhoz...

korxi 2019.10.24. 17:10:48

@Visceroid: Szóval, teljesen különböző dolgokról van szó.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2019.10.24. 17:30:18

@JTom: Ha van rá vagy 10 magyar nyelvű megfelelő, akkor használjuk valamelyiket azok közül...

hátramozdító 2019.10.24. 17:32:40

Elgondolkodtató, szellemes, informatív poszt volt, köszönjük! A héttengeren már spekuláltam azon, hogy milyen lenne így tanítani az iskolában, kvázi posztokba rendezve a tananyagot, apellálva az empátiára, megmutatva a hétköznapokat, mentesítve ideológiai hordalékoktól. Majdegyszertalánvalamikoresetlegha.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.10.24. 17:41:29

@hátramozdító: pszt... halkan mondom: kipróbáltuk törivel és működik... :)

Fülig José 2019.10.24. 18:39:48

@Santer:"klímaválság már akkor is volt, oszt valahogy csak túlélték"
legfeljebb krumpliszsákban fogsz járni...ennyi aggyal nem jelenthet gondot.

Only God judge on Me 2019.10.24. 18:46:35

Azert basszus... a gyerekeink azt sem tudjak milyen joletbe szulettek. Nalunk 6 eves koromig TV sem volt, es meg mi is jol eltunk mert napi szinten volt tej a hutoben meg kenyer a spejzben... ha meg most nem kapcsolom be a videomegoszton a Kicsigesztenyet a gyerekemnek rinya van. Neha azt erzem eletkeptelenek... pedig igyekszem...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:35:23

És a történelem ugye megismétli önmagát...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:36:58

"Pedig van... Szénabálák mint falak"

Ma is épülnek szénabálákból falak. Bejegyzett építési eljárás..

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:37:34

@Santer: Deviszont nem volt face a hisztihez..

kewcheg 2019.10.24. 19:45:29

Azért ez annyira szovjet, bazeg.Bajban lévő emberek hozzájuk mennek, erre gulágra, börtönbe, akasztófára küldik őket.Még nem jártam a szovjetunioban, de nem is vágyom.Még a végén élve elásnak, vagy kényszeritenek hogy laffantsam be a döglött leninnek....

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.10.24. 19:50:49

@kewcheg: no meg minimum egy időgép is kellene a túrádhoz :P

@CSOKKI MÁLNA: Gizikét a gőzekével kb.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:56:08

@JTom: Nem.. Épül egy kettős faváz, és ebbe helyezik ez a steril szalmabálákat,majd kívül belül levakolják. Állítólag kifejezetten kellemes a klímája..

mtvsz.blog.hu/2016/04/10/beindult_itthon_a_szalmabala_epiteszet

--

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.10.24. 19:59:58

@CSOKKI MÁLNA: köszi, ismerem. azért ha a vakolat reped, idővel bejut minden kártevő.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 20:05:27

@JTom: Mégis engedélyezett eljárás..Gondolom a vezetékeket a padlásról hozzák le mindenhova a falon kívül egy műanyag burkolattal..

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.10.24. 20:21:12

@peetmaster:
Azt a szocializmusban tanították, hogy túltermelési válság. Ez egy pénzügyi válság volt, ami a Fed hozott össze a hozzá nem értésével. Először tíz éven át fújtak egy buborékot, aztán amikor kezdett meginogni, pánikba esett és összerántotta a pénzkínálatot. Azaz nem a termelés emelkedett, hanem a vásárlóerő esett össze.

ClownPepito 2019.10.24. 20:24:07

Valami hasonló felé halad megint a világ. A túltermelést most fenntarthatónak hívják. Ráadásul a tücsökdiplomás senkiházik, akik természetesen mindenkinél mindent jobban tudnak, azt hiszik, majd ők megoldják a problémákat, mert a melegedőhelyen, amit ma egyetemnek gúnyolnak, azt mondták nekik, hogy okosak.
A világ ma tele van "szakemberekkel", csak éppen a szart sem tudják megkülönböztetni a majonéztől.

soarvány 2019.10.24. 21:25:55

Arról azért mesterien sunnyognak, hogy a New Deal egyik húzóeleme a Szovjetunióba irányuló hatlmas beruházások voltak. Gyakorlatilag a semmiből építettek fel ipari komplexumokat, és a dolgozókat kiszolgáló urbanizációt. Az itteni szovjet-dizájnos házak, amik az 50s években épültek, feltűnően hasonlítanak a 30s évekbeli amerikai társaikra. (A hatalmas nehézipar pár évvel később jól jött a szovjeteknek)
Úgyhogy az amcsik nemcsak "saját elhatározásból" mentek oda, hanem szervezetten is.

soarvány 2019.10.24. 21:28:27

@soarvány: Pl a sztálingrádi Dzserdszinszkij traktor(-tank)gyár, azt az utolsó szögig az amcsik hozták létre. De lényegében mindent technológia ami a nehézipar köré épül az USÁból jött. Jó kis keresleti tényező volt.

soarvány 2019.10.24. 21:30:48

Mi volt az öngyilkos spekuláns utolsó mondata?
NE! Holnap megadom!

flydomi 2019.10.24. 21:32:18

@Santer: Ja.tuleletek.Csak az akkori klima a mostanihoz lepkefing volt.
Masreszt ez a gazdasagi valsag az emberi kapzsisag erdeme.A tortenelem ismetli onmagat.Mindig.Mert az emberi faj mar csak ilyen:istent jatszo barom,aki magat nyirja ki megerdemelten.Par evtized mulva az emberi vegbel faj eltunik.Helyes.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 21:35:49

@flydomi: Az 1970-es években még eljegesedéssel riogattak a klímahisztérikusok. 5 hónapos telekről, meg befagyott kikötőkről fantáziálva az ezredfordulóra. Már akkor is remekül megéltek ebből a szélhámosságból..:)

pizo 2019.10.24. 21:55:36

mizerábilis = nyomorult...

Amúgy szokás szerint nagyon jó!

Zoli

PruditDM 2019.10.24. 22:52:02

@CSOKKI MÁLNA: A felmelegedés után jön ugyebár a jégkorszak, nemde? XD

magyarpol 2019.10.25. 00:53:32

Az milyen, amikor egy "ágazat kapacitását meghaladva" állít elő cikkeket? Talán a kereslet mértékét meghaladva?

gigabursch 2019.10.25. 02:18:59

@CSOKKI MÁLNA:
Szalmabálából ês nem szénából

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.10.25. 02:35:16

Elb@$2ott egy világ van most is, de azért nem ennyire, mint ezeken a képeken,már mint Európa nagy részén.
Manapság azért egy migrinek is van szifonja, még ha 5 generációval régebbi is, mint az aktuális...
:-|

T92 2019.10.25. 07:13:50

@_SpaceMan_: Volt már szerintem is, de jó volt ismételni.

A gyemrekét áruló nő egy napi érdekesben volt, nem ebben.

Chimer 2019.10.25. 08:04:19

@kewcheg: Már nem is fogsz, 1991-ben felbomlott. ;-)

I_Isti 2019.10.25. 08:24:19

@Lord_Valdez: Ja-ja, valami olyasmi volt, hogy magasabbak voltak a részvények áremelkedéséből származó hozamok, mint a hitelkamatok, így az emberek hitelből vettek részvényeket. Egész addig, amíg a részvények áremelkedése tartott tök jó volt, aztán amikor kipukkant a lufi, akkor sokaknak elúszott minden pénze, meg még ráadásul el is voltak adósodva. És ezek után még ki is rúgták őket.

midnight coder 2019.10.25. 09:30:08

Érdekes, hogy ezek az emberek szegények, de mégsem koszosak, lepusztultak, még így is van bennük méltóság, erõ. A kunyhók is szegényesek, nyomorultak, de nincs körülöttük méteres kosz és szemét, mint ma lenne egy csapat hasonló helyzetben lévõ polgár körül.

Macropus Rufus 2019.10.25. 10:47:39

@kewcheg: "Még nem jártam a szovjetunioban, de nem is vágyom."
vélhetően soha többé nem is fogsz. :)

tlantos 2019.10.25. 10:57:23

"Az iskolaépületek fejlesztésére sem volt pénz. Gyakoriak voltak a sebtében, fából ácsolt épületek"
Ezt nem ertem. Most is ilyenekben elnek. Aztan csodalkoznak, ha repul a szelben a haz :)

Amugy a liszteszsak remek pelda, hogy mennyire kis odafigyelessel, lenyegeben nulla raforditassal is lehet segiteni. A jateknyul minta kituno otlet.

flydomi 2019.10.25. 11:09:19

@CSOKKI MÁLNA: Az 1970-es években még eljegesedéssel riogattak a klímahisztérikusok. 5 hónapos telekről, meg befagyott kikötőkről fantáziálva az ezredfordulóra. Már akkor is remekül megéltek ebből a szélhámosságból..:)

Majd 1,5-2 evtized mulva meglatjuk,hogy van-volt-e klimahiszti van nem. :)

Gunsmoke 2019.10.25. 13:23:41

"Dorothea Lange fotósnő híres képe is ugyanott, ugyanakkor készült."

Az még hagyján, hogy ugyanott és ugyanakkor, de még ezt a képet is Dorothea Lange készítette:)

Gunsmoke 2019.10.25. 13:27:00

@Gunsmoke: Egyébként nem lehetne megjelölni a képek forrását illetve készítőjét? Egyrészt érdekelne is, másrészt minimum elvárható lenne az alkotót is kiírni (ha ismert)

Andalúziai kutya 2019.10.25. 14:34:25

@Only God judge on Me: a TV csak szellemi nyomort hoz... kapcsold ki te is...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2019.10.25. 17:45:39

Basszus de durva. Köszi.
Nekem most főleg a mexikói szál az érdekes - ezek szerint kb. 80 évvel ezelőtt százezreket küldtek vissza (a "vissza" már eleve erősen relatív bakker ha itt született az illető), és ez az egész sztori lement már egyszer, hogy a mexikóiak a hibásak mindenért, és menjenek innen el, de már akkor se jelentett ez semmilyen megoldást.
Namost, hogy én ezt nem tudom, az is elég gáz, természetesen, de 1. mától tudom 2. nem én ülök a szenátusban (Fehér Házat meg se említve) és beszélek hülyeségeket.
Na, köszi tényleg; ma is tanultam valamit.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.25. 18:56:58

@flydomi:

magyarnarancs.hu/tudomany/nem-a-szenlobbi-ugynoke-78989

"A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés NEM üvegház-melegedés."

eff 2019.10.25. 19:03:45

@Lxxxx: "...a heszínnek nem megfelelő ...", mit jelent a hesszín?

wantirna 2019.10.25. 19:27:16

"Négy éven belül ahhoz az 1934 júniusi naphoz képest a Gorkíj-parkban, a képen lévő baseball csapat fiatalemberei közül sokan kivégzésre kerültek vagy a GULAG táboraiba."
(Tim Tzouliadis: The Forsaken, an American Tragedy in Stalin's Russia (Az elárultak, egy amerikai tragédia Sztálin Oroszországában), Penguin, 2008, fülszöveg.)

wantirna 2019.10.25. 19:29:47

Munkanélküliségi ráta 1932-ben és1938-ban:
Németország 30.1 és 2.1
Japán 6.8 és 3.0
USA 24.9 és 19.8
Anglia 22.1 és 12.6

Ezért Roosevelt amerikai elnök 1944 decemberében rögzítette, hogy mi is valójában a nyugati szövetségesek hadicélja:

„Bármely intézkedéseket is teszünk Japán és Németország ellen, ezeknek tartalmaznia kell az ipari termelésük korlátozását, hogy megakadályozzuk versenyképességüket a világpiacokon az angol, francia, holland, belga és más exportőrök ellen és persze ellenünk is.”
(Richard Tedor: Hitler’s Revolution, 2013, 256.old.)

Megjegyzem: a háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több tehénre.

_Neville 2019.10.25. 19:42:55

@I_Isti: Így van. Ráadásul semmiféle hitelbírálat nem létezett, gyakorlatilag fűnek fának osztogatták a hiteleket, hogy vegyen belőle részvényt, és kb hülyének nézték, aki ebből kimarad, hiszen a növekedésből lazán visszafizetik, így ingyen pénz. Aztán nem egészen így lett.

Torokhang 2019.10.25. 21:44:12

@Only God judge on Me: Ne ekézd magad, a gyereknevelésnek nincs általános receptje. És minden ép érzésű szülő szeretné a gyerekének a lehető legjobbat megadni. A te szüleid tejet meg kenyeret tudtak neked adni, meg gondolom nem fáztál, meg volt tiszta ruhád. Ez már bőven több, amit ők kaphattak gyerekként, de az még mindig nem a legalja, mert még mindig volt valamijük, mondjuk egy kés, egy kanál, vagy egy bödön zsír.

Persze, valahol jobb lenne nekem is azt látni, hogy a gyerekeim egyénileg "életképesebbek", de a rendszer, ami mögöttük van, az nagyon is életképes, sőt. És ahhoz nem annyira kell egyénileg mindenhez érteni. Valójában már mi is nagyon "életképtelenek" vagyunk; én még talán nem halnék éhen egy darab földet művelve, de a korosztályom többsége már igen, a gyerekeink meg biztosan.

Van egy elméletem arról, hogy miért kényeztetik el ennyire a gyerekeket a nyugati világban, de ettől most megkímélem a nagyérdeműt. Rengeteg mai kölyök küzd koncentrációzavarral, "hiperaktivitással", meg amit akarsz. Valójában mennyit vannak mentálisan és biológiailag edzve? Szinte semmit. Nagyon sok szülő már arra nem képes rászoktatni a gyerekét, hogy a nap megadott időpontjaiban keljenek, feküdjenek meg egyenek. Merthogy sír a gyerek. De hát mit csináljon? Ahogy a nejem szokta mondani, ami a felnőtteknek a stressz, az a gyerekeknek a sírás, de hány apró dolgon bosszantod fel magad egy nap? Nem engednek besorolni az utakon, eléd tolakszik a néni, zuhan a forint, köcsög a főnök. De uralkodsz magadon, aztán megfelelő helyen és időben kiengeded a gőzt. Nem tudom... én nagyon szerencsés vagyok a gyerekeimmel, mert nagyon nem sírósak, egy éves korukra átalusszák az éjszakát, és amikorra hazaérek a melóból regenerálódni, eléggé le vannak fárasztva, hogy csendben legyenek egy fél órát - órát, amíg elfelejtem a külvilágot.

pitcairn2 2019.10.25. 22:36:15

@JTom:

az "intellektuális kaland" szlogen jegyében azért szerintem fusd át ezt az alternatív interpretációt:)

wiki.mises.org/wiki/Great_Depression

nem túlzottan hosszú és felettébb érdekes:)

kolomparlole1114 2019.10.26. 23:50:13

@Visceroid: Meg ugyanennyit elvittek a Gulágra, málenkij robotra, és 3x ennyit legyilkoltak / eloláhosítottak a trianoni megszállt területeken.

kiskutyauto 2019.10.27. 21:41:06

Sztálinnak köszönheti USA, hogy nem lett kommunista; aztán pedig Hitlernek, hogy meggazdagodott... Jó mi? ;)

soarvány 2019.10.28. 21:13:34

@kiskutyauto: Mindig ők voltak a nevető harmadik.

gigabursch 2019.11.21. 12:46:22

@kiskutyauto:
Igazában az AEÁ meggazdagodása azzal kezdődött, hogy amíg az I. VH-ban az európai országok totál kivéreztették magukat, addig ő kölcsönöket nyomott, majd újjáépítés kölcsönöket. Ez azért elég bőséges passzív jövedelem forrás volt évtizedekig.

Eközben és ezt követően vastagon építette a népi Szovjetuniót iparfejlesztéssel

A II. VH szempontjából igazában jót tett neki a vérgőzös elborult politikai és szakmai szélkakas Churchill, aki tevőlegesen tett azért, hogy lángba borítsa egész Európát, még ha a Brit birodalom bele is döglik. (Ne felejtsük: 1940 nyarán minden esly megvolt arra, hogy Európában ne dörögjenek a fegyverek, Hitler n+1 békeajánlatot adott a Briteknek, de Churchill bármi áron (még a szövetséges és nagyon komoly francia hajóhad elpusztítása és így a franciák elfordítása árán is) a háborút fenn akarta tartani.
Mindhárom teljesült. (tett - láng - döglés)

A másik oldalon viszont Japánnal szemben valóban erős volt a meccs, ami viszont arról szólt, hogy a teljes Csendes-óceáni és Dél- és Kelet-ázsiai világot a (pénzügyi) uralma alá hajtsa.

Visszatérve Churchillre, Hitlerre, meg a többiekre.

Churchill csak hasznos hülye volt ebben a kérdésben az AEÁ számára.
Akkor azért harcoltak, hogy nehogy egy brutálisan erős Európa(i gazdaság) álljon a brit, ill. az AEÁ, ill. a távol kelettel szemben. Csak a megosztott Európa lehet gyenge.

Aztán eltelt 60-70 év, +- egységes Európa, baromi erős a +- egységes gazdasága, nagyjából németek vezetik és a britek szokás szerint hülyék.