SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

Napi érdekes - 300!

Monstre válogatás 99 fotóval

2019. szeptember 22. - JTom

Megint egy jubileum. Szinte felfoghatatlan, de már a háromszázadik részét láthatjátok a sorozatnak, amely hat éve indult el itt a blogon. Eddig mintegy 6100 képet nézhettetek meg az oldal legnépszerűbbnek számító bejegyzéseinek számító válogatásokban. Hogyan kezdődött a mániám?

A digitális képgyűjtést - ha jól emlékszem - 2000 táján kezdtem el, szinte egyidőben a normális internet bevezetésével akkori lakásunkba. Eleinte a kis kapacitású, alig 250, majd 500 MB-os merevlemezekről CD-re kerültek a képek (mert ugye a hamarosan egygigássá hízott vinyón kellett a hely a Quake2-nek is :)), aztán idővel DVD-re.

A technika fejlődésével könnyebben katalogizálhatóvá tettem a fotókat, amikből akkorra már sokezer lett. Az ismeretlen, érdekesnek látszó képekhez lassan, de biztosan ráleltem a mögöttük lévő sztorira is. Ekkor már tematikus válogatások is külön könyvtárakba kerültek (ilyen fotósorozatok is vannak a blogon).

Néhányat megosztottam egy - többnyire marhaságok posztolására "szakosodott" - oldalon (már akkor is Ritkán Látható Történelem címmel) de ott az oldal gazdája sajnos nem volt túl szivélyes, viszont az olvasók bíztattak a folytatásra, ekkor indítottam el a blog.hu-n az oldalt, 2013 őszén. Miért itt? Csak mert ez volt a legelső ingyenes amire ráleltem, semmi összesküvés elmélet... A 'Napi érdekes' nagyon gyorsan nagy népszerűségnek kezdett örvendeni a széles olvasóközönség előtt és az Index2 kiemelései által nem egy esetben 100 ezer feletti nézettséget produkált. A válogatást már az elejétől egy algoritmusra bíztam, de azért sok esetben bele kell nyúlni, mert mondjuk nagyon sok hasonló képet válogat vagy pl. túl sok a második világháború. Volt hogy megviccelt és kizárólag 19. századi fotókat dobott, amikből nagyságrenddel kevesebb van mint huszadik századiból, már majdnem kitöröltem, amikor arra gondoltam miért ne? És így született meg a "Varázslatos XIX. század" című bejegyzés, de jártam így Reagan-nel is, azt meg Ti szavaztátok meg hogy legyen. Lett. Volt néhány emlékezetes különkiadás, a "Születés és Halál" vagy az "Észbontó cári Oroszország", "Észbontó Szovjetunió"-sorozat, ezek is kellemes fogadtatásra leltek, többen nagyon vártátok a folytatásaikat. Az állandó olvasók tudják hogy mindig szivesen veszem az észrevételeket, javításokat, helyreigazításokat, én legalább annyit tanulok Tőletek, mint Ti a válogatásokból. Ezúton köszönöm meg ismét mindenkinek aki segített emelni a színvonalat és kirostálni az internet bugyraiból hozott akaratlan hibákat.

Három éve már heti egy alkalommal láthatjátok a Napi érdekest, mindig vasárnap délben. Ahogy ma is és még remélem nagyon sokáig... A kitartó figyelmetekért cserébe ma egy 99 fotóból álló monstre válogatást láthattok az elmúlt 299 részből! Ezek között jó néhány olyan kép is helyet kapott, amik heves vitákat váltottak ki annak idején. Lássuk őket!

1900_a_harkovi_lovassagi_tisztiiskola_laza_kotetlen_osszejovetele.jpg

1900. Cári Oroszország. A harkovi lovassági, tisztiiskola laza, kötetlen összejövetele

1850_manchesteri_rendorok.jpg

1850. Manchesteri rendőrök

1867_viktorianus_kirandulok_a_chamonix_gleccseren_franciaorszagban.jpg

1867. Viktoriánus kirándulók a Chamonix gleccseren Franciaországban

1869_los_angeles_azaz_pueblo_de_los_angeles_a_foter_es_az_old_plaza_templom.jpg

1869. Los Angeles, azaz még Pueblo de Los Angeles. A főtér és az Old Plaza templom.

1882_melbourne-i_postasok_pentaciklin.jpg

1882. Melbourne-i postások pentaciklin

1888_iii_sandor_car_kisiklott_vonata_persotravnyeve_telepules_kozeleben.jpg

1888. III. Sándor cár kisiklott vonata Persotravnyeve település közelében

A balesetnek 21 halottja és 70 sérültje volt, de a cár és családja sértetlen maradt. A szerencsétlenség oka a pályatest túlterhelése. A cár néhány hónap múlva fájdalmakra panaszkodott és a következő hat évet betegen élte le haláláig, amikor is mindössze 49 éves volt. Bár a hivatalos diagnózis veseelégtelenséget állapított meg a halála okaként, orvosai szerint valószínűleg köze lehetett a vonatbalesetnek is az állapota hirtelen romlásához.

1890_donyecki_banyasz.jpg

1890. Donyecki bányász a cári Oroszországban

1891_a_transzsziberiai_vasut_epitese.jpg

1891. A transzszibériai vasút építése

1892_nyercsinszk_bajkalontuli_terulet_asszonyok_hordjak_a_varosba_ahol_semmilyen_vizvezetek_rendszer_nem_volt_meg_kiepitve_a_nyercsa_folyo_vizet.jpg

1892. Nyercsinszk, Bajkálontúli terület. Asszonyok hordják a városba - ahol semmilyen vízvezeték rendszer nem volt még kiépítve - a Nyercsa folyó vizét.

1896_a_budapesti_allatkert_regi_fokapuja.jpg

1896. A budapesti Állatkert régi főkapuja

1900_jakutfold_mamut-agyarak_kereskedelme.jpg

1900. Jakutföld. Mamut-agyarak kereskedelme. A már kb. ötezer éve kihalt faj agyarait a végtelen Szibériai tajgán gyűjtötték ezerszámra

1901_kivegzes_a_bilibid_bortonben_manilaban_a_fulop-szigeteken_a_kivegzoeszkoz_neve_garrotte_azaz_fojto.jpg

1901. Kivégzés a Bilibid börtönben Manilában, a Fülöp-szigeteken. A kivégzőeszköz neve garrotte azaz fojtó

1903_amerikai_zaszlo_a_kubai_guantanamoban_ekkor_kapta_meg_a_terulet_orokos_berleti_jogat_az_egyesult_allamok.jpg

1903. Amerikai zászló a kubai Guantanamóban. Ekkor kapta meg a terület örökös bérleti jogát az Egyesült Államok

1903_korul_a_csing-dinasztia_idejen_utcai_buntetesvegrehajtok_munkaban.jpg

1903 körül. A Csing-dinasztia idején utcai büntetésvégrehajtók munkában

1905_a_william_west_es_will_west_eset_amikor_a_kansasi_leavenworth_buntetointezetben_a_ket_westet_nem_lehetett_megkulonboztetni_az_ujjlenyomatos_azonositas_kezdett_fontossa_valni.jpg

1905. A William West és Will West eset. Amikor a kansasi Leavenworth büntetőintézetben a két Westet - akik semmilyen rokonságban sem álltak és nem is ismerték egymást - nem lehetett megkülönböztetni, az ujjlenyomatos azonosítás kezdett fontossá válni. A témáról bővebben ITT olvashattok!

1905_az_amur_jegen_ideiglenesen_lefektetett_sinpalya_es_a_vele_egyutt_beszakadt_szerelveny_habarovszk_kozeleben.jpg

1905. Az Amur jegén ideiglenesen lefektetett sinpálya és a vele együtt beszakadt szerelvény Habarovszk közelében.

1910_korul_akar_parizs_is_lehetne_de_ez_budapest_i_kerulet_csonak_utca.jpg

1910 körül. Párizsi utca... is lehetne, de ez Budapest I. kerület. Csónak utca

1911_a_kecskemeti_foldrengesben_megrongalodott_zsinagoga_tetejen_eppen_dolgoznak.jpg

1911. A kecskeméti földrengésben megrongálódott zsinagóga. Tetején éppen dolgoznak!

1913_sokszor_halljuk_mondjuk_hogy_mint_pavlov_kutyaja_nos_o_itt_ivan_pavlov_osz_szakallal_es_a_felteteles_reflex_kutatasahoz_hasznalt_egyik_kutyaja_szentpetervaron.jpg

1913. Sokszor halljuk, mondjuk hogy ...nyáladzik mint Pavlov kutyája. Nos ő itt Ivan Pavlov (ősz szakállal) és a feltételes reflex kutatásához használt egyik kutyája, Szentpéterváron

1915_hans_luhrs_nemet_hadnagy_embereivel_miutan_atkelt_a_sivatagon_hogy_szabotaljon_egy_brit_olajvezeteket_visszateroben_tobbszor_is_kiraboltak_oket_a_sivatagi_arab_torzsek_es_szo_szerint_mindenuket_elvettek.jpg

1915. Hans Lührs német hadnagy embereivel, miután átkelt a sivatagon, hogy szabotáljon egy brit olajvezetéket. Visszatéróben többször is kirabolták őket a sivatagi arab törzsek és szó szerint mindenüket elvették

1918_a_spanyolnatha_tombolasanak_idoszakaban_koporsoszallitmany_erkezik_egy_san_francisco-i_temetkezesi_vallalathoz.jpg

1918. A spanyolnátha tombolásának időszakában koporsószállítmány érkezik egy San Franciscó-i temetkezési vállalathoz

1918_woodrow_wilson_elnoklese_alatt_a_feher_haz_gyepszonyeget_egy_birkanyaj_tartotta_karban.jpg

1918. Woodrow Wilson elnöklése alatt a Fehér Ház gyepszőnyegét egy birkanyáj tartotta karban

1919_mindossze_3000_merfoldet_hasznalt_teherauto-_vagy_munkagep_gumik.jpg

1919. Mindössze 3000 mérföldet használt teherautó-, vagy munkagép gumik

1923_a_torinoi_fiat_gyar_tetejen_levo_versenypalyan_az_uzem_mernokei_teszteltek_az_uj_fejleszteseket.jpg

1923. A torinói FIAT gyár tetején lévő versenypályán az üzem mérnökei tesztelték az új fejlesztéseket

1923_lord_carnarvon_es_howard_carter_brit_regeszek_a_frissen_feltart_tutanhamon_farao_sirkamrajaban_etkeznek.jpg

1923. Lord Carnarvon és Howard Carter brit régészek a frissen feltárt Tutanhamon fáraó sírkamrájában étkeznek

1926_az_ardingly_kollegium_diakjai_hazautaznak_a_teli_szunetre_utban_a_vasutallomasra_west_sussex_anglia.jpg

1926. Az Ardingly kollégium diákjai hazautaznak a téli szünetre. Útban a vasútállomásra. West Sussex, Anglia

1929_hodmezovasarhelyi_alarcosbal_jozsef_attila_zulu_nonek_oltozve_balrol_makai_odon_sogora_es_gyamja_jozsef_jolan_es_etel_testverei_jobbrol.jpg

1929. Hódmezővásárhelyi álarcosbál. József Attila zulu nőnek öltözve(balról), Makai Ödön (sógora és gyámja), József Jolán és Etel (testvérei jobbról)

1930-as_evek_cseples_gozgeppel_egy_magyar_uradalomban.jpg

1930-as évek. Cséplés gőzgéppel egy magyar uradalomban

1933_a_7_eves_hans_massaquoi_hamburgban_hitlerjugendbe_jelentkezett_nurnbergi_torveny_nem_vettek_fel_liberia_nemet_nagyk_es_nemet_feleseg_fia_a_haboru_utan_az_usa-ba_emigralt_ahol_katonanak_allt_1950uscit.jpg

1933. A 7 éves Hans Massaquoi Hamburgban. Libéria német nagykövetének és német feleségének fia. Később a Hitlerjugendbe jelentkezett, de a nürnbergi törvények miatt nem vették fel. A háború után az Egyesült Államokba emigrált, ahol katonának állt, 1950-ben megkapta az állampolgárságot

1933_matuska_szilveszter_a_biatorbagyi_robbanto_kiadatasa_ausztriabol.jpg

1933. Matuska Szilveszter a biatorbágyi robbantó kiadatása Ausztriából

1939_a_michigani_highland_park_egyetem_gepjarmuvezetoi_oktatoterme.jpg

1939. A michigani Highland Park egyetem gépjárművezetői oktatóterme

1941_lab_vizsgalat_a_brit_csapatoknal_az_afrikai_hadszinteren.jpg

1941. Lábvizsgálat a brit csapatoknál az afrikai hadszintéren

1944_a_nap_amikor_a_bohoc_is_sirt_emmett_kelly_a_barnum_es_bailey_cirkusz_bohoca_a_tragikus_167_aldozatot_kovetelo_hartfordi_cirkusztuz_oltasa_kozben_egy_vodor_vizzel.jpg

1944. A nap amikor a bohóc is sírt. Emmett Kelly a Barnum & Bailey cirkusz bohóca a tragikus 167 áldozatot követelő hartfordi cirkusztűz oltása közben egy vödör vízzel

1944_augusztus_9_b-24_liberator_bombazza_almasfuzitot.jpg

1944. augusztus 9. B-24 Liberator bombázza Almásfüzitőt

1945_az_ideiglenesen_hasznalhatova_tett_szabadsag-hid_az_ostrom_utan.jpg

1945. Az ideiglenesen használhatóvá tett Szabadság-híd az ostrom után

1945_moszkva_ter.jpg

1945. Moszkva tér

1948_rendorjaror_jelent_kismaroson_hatterben_a_kisvasut_vashidja.jpg

1948. Rendőrjárőr jelent Kismaroson. Háttérben a kisvasút vashídja

1950_a_200_meteres_muroc_maru_nevu_epitett_muhajo_az_edwards_legitamaszponton_szolgalt_a_repulok_celpontjakent.jpg

1950. A 200 méteres Muroc Maru nevű épített műhajó az amerikai Edwards légitámaszponton szolgált a repülők célpontjaként

1950_vespa_150_tap_gyarilag_modositott_robogo_raszerelt_75_mm-es_m20-as_loveggel_egyedul_a_franciak_hasznaltak_algeriaban_mersekelt_sikerrel_bal_oldalon_a_hatterben_a_pannonia_standja_lathato.jpg

1950. Olasz Vespa 150 TAP. Gyárilag módosított robogó, rászerelt 75 mm-es M20-as löveggel. Egyedül a franciák használták Algériában, mérsékelt sikerrel. Bal oldalon a háttérben a Pannónia standja látható!

1952_a_nepstadion_epitese.jpg

1953. április 8. A Kun Szállítóbrigád tagjai (b-j): Rózsás Máté, Zsuzsák György, Károly József, Kun Béla, Buza Sándor és Nagy P. Ferenc elhelyezik a lelátón az utolsó üléselemeket a Népstadion építkezésén. MTI Fotó/Magyar Fotó: Hollenzer Béla

1953_a_mesterseges_reschensee_altal_elarasztott_graun_falu_megmaradt_templomtornya_del-tirolban.jpg

1953. A mesterséges Reschensee által elárasztott Graun falu megmaradt templomtornya Dél-Tirolban

1954_a_magikus_kezek_nyugat-berlinben_az_ipari_vasaron_kiallitott_szerkezetet_sugarzo_vagy_biologiailag_veszelyes_anyagokkal_torteno_munkahoz_fejlesztettek_ki.jpg

1954. A mágikus kezek. Nyugat-Berlinben az ipari vásáron kiállított szerkezetet sugárzó vagy biológiailag veszélyes anyagokkal történő munkához fejlesztették ki, ám a kutató, aki lelkes apuka másra is tudná használni

1955_a_londoni_villamosvezetok_sztrajkja_idejen_szazak_varnak_a_buszra.jpg

1955. A londoni villamosvezetők sztrájkja idején százak várnak a buszra

1958_az_elso_televizio_csodajara_gyultek_ossze_maltaiak_gozo-szigeten.jpg

1958. Az első televízió csodájára gyűltek össze máltaiak Gozo-szigetén

1959_emeletes_trolibusz_balesete_a_bellwell_lane-en_newcastle-ben.jpg

1959. Emeletes trolibusz balesete a Bellwell Lane-en, Newcastle-ben

1959_svedorszag_felbeszakadt_a_sokadosztalyu_jegkorong_meccs.jpg

1959. Svédország. Félbeszakadt a sokadosztályú jégkorong meccs

1960-as_evek_a_coca-cola_kreativ_hirdetese_velenceben_amihez_csak_egy_kis_madareledel_kellett.jpg

1960-as évek. A Coca-Cola kreatív hirdetése Velencében, amihez csak egy kis madáreledel kellett

1960_augusztus_20_belka_es_sztrelka_az_elso_epsegben_visszatert_urhajos_kutyak_a_szovjetunioban.jpg

1960. augusztus 20. Belka és Sztrelka az első épségben visszatért űrhajós kutyák a Szovjetunióban

1960_japan_szocialistak_tiltakoznak_az_uj_tokioi_nemzetkozi_repter_epitese_ellen_az_egyik_tiltakozo_sajat_molotovkokteljatol_kapott_langra.jpg

1960. Japán szocialisták tiltakoznak az új tokiói nemzetközi reptér építése ellen. Az egyik tiltakozó saját molotovkoktéljától kapott lángra

1960_korul_cseke_laszlo_azaz_ekecs_geza_musorvezeto_a_szabad_europa_radio_studiojaban_a_hazankban_tiltott_radioallomas_a_fiatalok_koreben_legnepszerubb_musora_az_altala_vezetett_teenager_party_volt.jpg

1960 körül. Cseke László, azaz eredeti nevén Ekecs Géza műsorvezető a Szabad Európa Rádió müncheni stúdiójában. Hazánkban a - hidegháború időszakában tiltott rádióállomás - fiatalok körében legnépszerűbb műsora az általa vezetett Teenager Party volt

1960_yellowstone_nemzeti_park_amerikai_egyesult_allamok.jpg

1960. Yellowstone Nemzeti Park, Amerikai Egyesült Államok

1961_egy_hazaspart_inzultal_a_feher_vendegsereg_miutan_szinesboru_baratnojukkel_egyutt_mentek_egy_szorakozohelyre.jpg

1961. Egy párt inzultál a fehér vendégsereg, miután színesbőrű barátnőjükkel együtt mentek egy kizárólag fehéreknek fenntartott szórakozóhelyre az amerikai szegregáció időszakában

1961_nyugat-berlini_gyerekek_falasat_jatszanak.jpg

1961. Nyugat-berlini gyerekek 'falasat' játszanak

1961_svedorszag_bizarr_autobaleset_tengeralattjaroval_utkozott_gepkocsi.jpg

1961. Tengeralattjáróval ütközött gépkocsi. Egy bizarr autóbaleset Svédországban

1963_korul_a_fiatal_szaddam_husszein_mindig_is_ertett_a_nok_nyelven_kepen_ifju_felesegevel_szadzsida_tulfah-val.jpg

1963 körül. A fiatal Szaddam Husszein mindig is értett a nők nyelvén. Képen ifjú feleségével Szádzsida Tulfáh-val

1964_talalt_targyak_osztalya_roma_olaszorszag.jpg

1964. Talált tárgyak esernyő-osztálya, Róma, Olaszország

1966_eszak-dakotai_hofuvas_a_harom_nagy_hofuvas_egyike_1888-ban_112-en_1941-ben_34-en_mig_a_kepen_lathato_1966-osba_oten_haltak_bele.jpg

1966. Észak-dakotai hófúvás. A három nagy hófúvás egyike. 1888-ban 112-en, 1941-ben 34-en, míg a képen látható 1966-osba öten haltak bele

1966_nell_theobald_modellt_a_new_yorki_autoszalon_bmw_standjan_fotozas_kozben_egy_oroszlan_tamadta_meg_a_holgy_labat_sikerult_megmenteni_es_250_ezer_dollaros_karteritest_is_kapott.jpg

1966. Nell Theobald modellt a New York-i autószalon BMW standján fotózás közben egy oroszlán támadta meg. A hölgy lábát sikerült megmenteni és 250 ezer dolláros kártérítést is kapott. 1977-ben öngyilkos lett

1967_oktober_8_che_guevara_utolso_fotoja_amin_meg_eletben_lathato.jpg

1967 október 8. Che Guevara baloldali forradalmár utolsó fotója amin még életben látható, a bolíviai kormányerők fogságában. Másnap kivégezték

1968_augusztus_szovjet_tank_egy_pragai_barikadot_tipor_el.jpg

1968. augusztus. Szovjet tank egy prágai barikádot tipor el Csehszlovákia szovjet megszállása idején

1968_pilisborosjeno_az_egri_var_kicsinyitett_masa_az_egri_csillagok_cimu_film_forgatasakor.jpg

1968. Pilisborosjenő, az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor

1969_staller_ilona_kesobb_cicciolina_18_evesen_meg_magyarorszagon.jpg

1969. Staller Ilona később Cicciolina 18 évesen, még Magyarországon

1970_i_bokassa_kozep-afrikai_diktator_nicolae_ceausescu_tarsasagaban_romaniai_latogatasa_soran.jpg

1970. I. Bokassa közép-afrikai diktátor, Nicolae Ceausescu társaságában, romániai látogatása során

1970_miskolci_centrum_aruhaz_muszaki_osztalya.jpg

1970. Miskolci Centrum Áruház műszaki osztálya

1971_talalt_gyermek_alszik_a_los_angeles-i_rendorseg_egyik_fiokjaban.jpg

1971. Talált gyermek alszik a los angeles-i rendőrség egyik fiókjában

1972_ray_clemence_a_liverpool_kapusa_a_west_ham_elleni_merkozesen_a_boleyn_ground_stadionban_turelmesen_varja_amig_a_kutya_a_dolgat_elvegzi_a_kapufan.jpg

1972. Ray Clemence, a Liverpool kapusa a West Ham elleni mérkőzésen a Boleyn Ground stadionban türelmesen várja, amíg a kutya a dolgát elvégzi a kapufán

1973_amerikai_turistak_del-afrikaban_az_apartheid_idoszakaban.jpg

1973. Amerikai turisták Dél-Afrikában az Apartheid időszakában

1974_gerald_ford_amerikai_elnok_a_vlagyivosztoki_fenyverzetellenorzesi_konferencian_breznyevnek_ajandekozza_farkasszorme_kabatjat_miutan_a_szovjet_fotitkar_megdicserte.jpg

1974. Gerald Ford amerikai elnök Szovjetunióban a vlagyivosztoki fenyverzetellenőrzési konferencián Brezsnyevnek ajándékozza farkasszőrme kabátját, miután a szovjet főtitkár megdícsérte.

1974_ontarioi_rendor_oriz_egy_gyogyszertarat_egy_arviz_idejen.jpg

1974. John Cleese Ontariói rendőr őriz egy gyógyszertárat egy árvíz idején

1975_budapest_engels_ter.jpg

1975. Budapest, Engels tér. Lányok

1975_gerald_ford_amerikai_elnok_becsi_latogatasara_erkezve_elesik_az_air_force_one_lepcsojen.jpg

1975. Gerald Ford amerikai elnök bécsi látogatására érkezve elesik az Air Force One lépcsőjén

1976_a_szovjet_abbey_road_zenekar_egy_szurguti_fellepesen.jpg

1976. A "szovjet Abbey Road"... Orosz zenekar egy szurguti fellépésen

1976_az_eros_keresztszel_miatt_a_leszallo_kisrepulo_a_palya_szelen_allo_kisteherautonak_utkozik_senki_sem_serult_sulyosan_sanarate_guatemala.jpg

1976. Az erős oldalszél miatt a leszálló kisrepülő a kifutó szélén álló kisteherautónak ütközik. Senki sem sérült súlyosan. Sanarate, Guatemala

1976_julius_23_jimmy_carter_amerikai_elnok_a_new_york-i_laguardia_repteren_roviditi_le_az_utat_egy_ugrassal.jpg

1976. július 23. Jimmy Carter amerikai elnök a New York-i LaGuardia reptéren rövidíti le az utat egy ugrással

1976_trolibaleset_a_szovjet-ormeny_jerevanban_92_utassal_zuhant_a_jerevan-toba_a_tomott_fekhibas_varosi_troli_es_szinte_azonnal_10_meter_melyre_sullyedt_karapetyan.jpg

1976. Trolibaleset a szovjet-örmény Jerevánban. 92 utassal zuhant a Jereván-tóba a tömött, fékhibás városi troli, és szinte azonnal 10 méter mélyre süllyedt. A bent rekedt utasok nagy része megfulladt. Az éppen a helyszínen edző Shavarsh Karapetyan búvár világbajnok húsz embert mentett ki a szerencsétlenül járt járműből 10 perc alatt. Karapetyan 1985-ben egy égő épületből is kihozott bentrekedt embereket, a hős akkor súlyosan megégett

"A tó fenekén szinte teljesen vaksötét volt. A troli egyik hátsó ablakát berúgva jutottam be, és egymás után húztam ki a kezem ügyébe kerülő, még vonagló embereket. Körülbelül 30 másodperc jutott mindenkire. Sajnos sokukat már nem tudtam felhozni. Mivel semmit sem láttam, az ujjaimmal tapogattam ki a szerencsétleneket. Utoljára egy műbőr ülést hoztam fel, azt hittem hogy egy ember. Még mindig álmodom azzal üléssel éjszakánként, még egy embert megmenthettem volna" - Shavarsh Karapetyan

1977_kim_dzsongil_egy_phenjani_vidamparkban_probalgatja_a_korhintat.jpg

1977. Kim Dzsongil észak-koreai diktátor (a mostani vezető, Kim Dzsongun apja) egy phenjani vidámparkban próbálgatja a körhintát

1978_ikarus_286_csuklos_san_francisco_utcain.jpg

1978. Ikarus 286 csuklós, San Francisco utcáin

1980_a_magyar_szarmazasu_janos_big_john_birges_szerencsejatek_vesztesegeinek_enyhitesere_megzsarolt_egy_kaszinot_a_sajat_keszitesu_bombajaval_eletfogytig.jpg

1980. A magyar származású Janos Big John Birges szerencsejáték veszteségeinek enyhítésére megzsarolt egy kaszinót a saját készítésű bombájával. Az eset után elfogták és életfogytig tartó börtönre ítélték. 1996-ban halt meg rákban, 74 évesen

"Birgés János politikai menekültként élt Amerikában. A világháborúban a németeknek vezetett vadászgépeket, aztán az oroszok 25 év kényszermunkára ítélték. A gulágról is robbantással szökött meg.

Sikeres vállalkozó volt, de a hetvenes évek végére élete tönkrement, elvált, rákot diagnosztizáltak nála, és súlyos tartozásokat halmozott fel nevadai kaszinókban. Ezután döntötte el, hogy fiai segítségével egy órási, mindenki más számára hatástalaníthatatlan bombát készít, és megzsarolja az egyik kaszinót. Három millió dollárt követelt érte, hogy elárulja hogy kell hatástalanítani a szerkezetet. Az FBI ügynökei a bomba tanulmányozása után úgy döntöttek, hogy megpróbálják kikapcsolni. Nem sikerült, a bomba felrobbant és vele együtt a kaszinó is. Senki sem sérült meg." - 444.hu

1980_a_menekules_a_gyozelembe_cimu_film_forgatasanak_szuneteben_pele_ul_az_mtk_palyan.jpg

1980. A Menekülés a győzelembe című film forgatásának szünetében Pelé ül az MTK pályán

1980_ii_janos_pal_papa_a_tomegben_felismeri_andy_warholt_es_nehany_szot_valt_vele.jpg

1980. II. János Pál pápa a tömegben felismeri Andy Warholt és néhány szót vált vele

1980_jean_hilliard.jpg

1980. A megfagyott lány. Ez egy számomra is hihetetlen sztori, de a városi- és internetes legendákat vizsgáló Snopes szerint is igaz a történet

A 19 éves Jean Hilliard egy téli estén barátjától hazafelé tartva lecsúszott az útról és elakadt kocsijával. Rosszul emlékezett, mert azt hitte egyik ismerősük háza a közelben van, ezért gyalog vágott neki az útnak. Minusz 20 celsius alatti hőmérsékletben, jeges szélben 3 órát gyalogolt kabát nélkül és a ház előtti felhajtón végül összeesett. Hajnali egy órától reggel hétig feküdt a hóban, mire felfedezték. Keményre fagyott, olyan volt, mint a fagyasztóból kivett hús. Még a nyitott szemben a szemgolyó is üveg keménységűvé vált. A kórházban a hőmérsékletét sem tudták megmérni, mert nem volt megfelelő hely a műszer elhelyezésére. Azonnal halottnak hitték, de a vizsgálat alatt észrevették, hogy a szíve még ver, igaz csak nyolcat percenként. Lassú felmelegítésbe kezdtek. Öt óra múlva kezdett hangokat hallatni, majd egy órával később inni kért. Kezei csak késő este kezdtek mozogni, lábai pedig három nap múlva, amikor már az amputálásán gondolkodtak. Hat napot töltött az intenzíven és összesen 49 napot a kórházban. Teljesen felépült. Kezelőorvosai, élükön a fagyásspecialista  Dr. George Sather-rel egyetértésben kijelentették: "Fogalmunk sincs miért van életben."

1980_karambol_a_blaha_lujza_teren.jpg

1980. Karambol a Blaha Lujza téren

1980_majus_17_david_johnston_vulkanologus_mosolyog_a_kameraba_nehany_oraval_a_st_helen_vulkan_kitorese_elott_ami_ot_is_megolte.jpg

1980. május 17. David Johnston vulkanológus mosolyog a kamerába néhány órával a St. Helen vulkán kitörése előtt, ami őt is megölte

1981_helmut_schmidt_nszk_kancellar_ndk-s_latogatasa_soran_a_keletnemet_vezetovel_erich_honeckerrel_felkeresett_egy_karacsonyi_vasart_gustrowban_a_foton_nem_lathatok_gyerekek_sem_nok_stasi_ugynokok.jpg

1981. Helmut Schmidt NSZK kancellár NDK-s látogatása során a keletnémet vezetővel Erich Honeckerrel felkeresett egy karácsonyi vásárt Güstrowban. A fotón nem láthatók gyerekek sem nők, valószínűleg kizárólag Stasi ügynökök hemzsegtek az eseményen

1982_john_belushi_steve_martinnal_pozol_nehany_ora_mulva_halott_volt_tuladagolta_magat.jpg

1982. John Belushi Steve Martinnal pózol. Belushi néhány óra múlva halott volt. Túladagolta magát

1983_fekete_rendor_vedi_a_fajgyulolo_ku-klux-klan_tagot_a_tuntetoktol.jpg

1983. Fekete rendőr védi a fajgyűlölő Ku-klux-klán tagot a tüntetőktől

1984_kim_ir_szen_budapesten_kadar_janos_partfotitkarral_talalkozik_az_eszak-koreai_kommunista_vezeto_nyakan_egy_teniszlabda_nagysagu_tumor_lathato.jpg

1984. Kim Ir Szen Budapesten Kádár János pártfőtitkárral találkozik. Az észak-koreai kommunista vezető (a mostani diktátor Kim Dzsongun nagyapja) nyakán egy teniszlabda nagyságú tumor látható. MTI Fotó: Manek Attila

1984_olaf_palme_sved_min_kezet_fog_az_ujonnan_valasztott_kulugyminiszter-asszonnyal_anna_lindh-el_mindketten_merenylet_aldozatai_lettek_palme-t_mozibol_hazaf_lindh-et_ruhavasarlas_kozben_keseltek.jpg

1984. Olaf Palme svéd miniszterelnök amint kezet fog az újonnan megválasztott külügyminiszter-asszonnyal Anna Lindh-el. Mindketten merénylet áldozatai lettek. Palme-t moziból hazafelé a nyílt utcán lőtték le két évvel később, Lindh-et egy ruhaüzletben késelték meg 2003-ban

1986_freddie_mercury_budapesten_az_intercontinental_teraszan.jpg

1986. Freddie Mercury Budapesten az InterContinental teraszán

1986_nemet_mezogazdasagi_dolgozo_kesziti_elo_megsemmisitesre_a_csernobili_katasztrofa_utan_szennyezodott_zoldsegeket.jpg

1986. Nyugatnémet mezőgazdasági dolgozó készíti elő megsemmisítésre a csernobili katasztrófa után szennyeződött zöldségeket

1986_sved_rendor_vigasztalja_a_rendorautoban_siro_gyereket_aki_balesetet_okozott_gordeszkajaval.jpg

1986. Svéd rendőr vigasztalja a rendőrautóban síró gyereket, aki balesetet okozott gördeszkájával

1989_aprilis_10_ket_ndk_allampolgart_vesznek_orizetbe_a_hatarorok_miutan_nyugati_latogatok_autojanak_csomagtartojaban_probaltak_az_nszk-ba_szokni.jpg

1989. április 10. Két NDK állampolgárt vesznek őrizetbe a határőrök, miután nyugati látogatók autójának csomagtartójában próbáltak az NSZK-ba szökni

1989_a_berlini_fal_leomlasa_utani_elso_napon_nyugat-berlinben_a_keletiek_altal_elozonlott_szexshop.jpg

1989. november. A berlini fal megnyitása utáni első napon Nyugat-Berlinben a keletiek által elözönlött szexshop

1990_augusztus_22_a_cseljabinszki_borlazadas_akkoriban_csak_napi_2_oran_at_arultak_alkoholt_az_uzletek_az_egyikben_a_szomjas_elvtarsak_a_maguk_kezebe_vettek_az_iranyitast.jpg

1990. augusztus 22. A cseljabinszki borlázadás. Akkoriban csak napi 2 órán át árultak alkoholt az üzletek. Az egyikben a szomjas elvtársak a maguk kezébe vették az irányítást

1991_diana_hercegno_kesztyu_nelkul_fog_kezet_egy_aids-beteggel_a_torontoi_kanada_casey_house_hospice_szolgalat_korhazaban_ez_a_gesztus_sokat_segitett_az_akkoriban_lepraskent_kerult.jpg

1991. Diana hercegnő kesztyű nélkül fog kezet egy AIDS-beteggel a torontói (Kanada) Casey House hospice szolgálat kórházában. Ez a gesztus sokat segített az akkoriban leprásként került betegek elfogadásában

1992_dobrinja_sarajevo_a_delszlav_haboru_idejen_egy_idos_no_a_szerb_loveszek_latotereben_ivovizert_indul.jpg

1992. Dobrinja, Sarajevo a délszláv háború idején. Egy idős nő a szerb lövészek látóterében ivóvízért indul

1992_flamingok_a_miami_allatkert_vendegmosdojaban_az_andrew_hurrikan_idejen.jpg

1992. Flamingók a miami állatkert vendégmosdójában az Andrew hurrikán idején

2010_san_isidro_festival_las_ventas_spanyolorszag_julio_aparicio_torreadort_egy_opiparo_nevu_530_kilos_bika_az_arenaban_feloklelte_apericio_tulelte_az_esetet.jpg

2010. San Isidro Festival. Las Ventas, Spanyolország. Julio Aparicio torreádort egy Opiparo nevű 530 kilós bika az arénában, a szájüregén át felöklelte. Apericio túlélte az esetet

2010_ahol_a_kinai_nagy_fal_eleri_a_tengert_shanhaiguan-nal.jpg

2010. Ahol a Kínai Nagy Fal eléri a tengert Shanhaiguan-nál

 

Első 'Ritkán Látható' Közönségtalálkozó és Előadás:

2019_10_18.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4615109648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T3.14 2019.09.22. 12:51:56

Gratulálok, köszönöm és további sok sikert!
Arról a bombáról lehet tudni, hogy hogyan kellett (lehetett) volna hatástalanítani?
A fojtásos kivégzős képen csak nekem tűnik úgy, hogy az egyik "néző" vigyorog?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.09.22. 13:08:15

@T3.14: "Arról a bombáról lehet tudni, hogy hogyan kellett (lehetett) volna hatástalanítani?"

sehogy. a készítő a pénz kézhezvétele után árulta volna el hogy a 28(!) kapcsolót milyen állásba kell állítani hogy mozgatható legyen a bomba, így elszállítható lett volna egy biztonságos helyre ahol idővel mindenképpen felrobbant volna.
www.youtube.com/watch?v=1YTmDEQWY2A
en.wikipedia.org/wiki/Harvey%27s_Resort_Hotel_bombing

hátramozdító 2019.09.22. 13:14:40

Köszönöm minden függő nevében! Az ontariós poénért külön csillagos ötös, az pedig, hogy az utolsó kép milyen kíméletlen eleganciával zárta le ezt a csemegeválogatást, konkrétan zseniális. Hajrá!

Tom Bradley 2019.09.22. 13:22:50

Köszönöm és további sok erőt és kitartást kívánok!
Negyedik kép (LA Old Plaza templom) most: https://www.google.hu/maps/@34.0566575,-118.2392995,3a,75y,354.91h,87.62t/data=!3m6!1e1!3m4!1sd3i-7hq9NMGpNunirgBQ5Q!2e0!7i13312!8i6656

jamboox 2019.09.22. 13:23:24

Nem emlékszem pontosan, de még bőven a 100. előtt kapcsolódtam be a sorozatba. Persze annyira magával ragadott, hogy visszamenőleg is megnéztem az összeset. Ennek ellenére a mostani 99 kép jelentős részére már nem emlékeztem. Érdemes hát időnként a régi Napi érdekeseket visszanézni. Az egyetlen kép, amiről azonnal tudtam, hogy mi a története, az a West hasonmások. Valahogy az nagyon megmaradt bennem.

Még annyit, hogy Palme-t 1986-ban gyilkolták meg.

Az örmény búvárhoz pedig: valójában 46 embert hozott ki a buszból. Egészen döbbenetes teljesítmény. Sajnos csak 20-at élve. Ő maga viszont a mentés során elszenvedett sérülései miatt több hetet töltött kórházban és végleg fel kellett adnia a sportkarrierjét.

Nagyon gratulálok a 300.-hoz és előre is a 600.-hoz!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.09.22. 13:36:17

@jamboox: köszi.
"Még annyit, hogy Palme-t 1986-ban gyilkolták meg."
ahogyan benne is van a képalában... ;)

jamboox 2019.09.22. 14:13:57

@JTom: Bocs. Tényleg, csak én a vesszőt rosszul értelmeztem.

Burgermeister 2019.09.22. 16:42:29

Klassz válogatás, hosszu lett..:)

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2019.09.22. 18:49:45

Azokarégiszépidők, mi? :-D
A hősi kezdetek, az alapítás kora, arról nincsenek fotók ? :-D

Én is grat és még 300-at, minimum !

molnibalage 2019.09.22. 19:44:59

Csak nekem vannak szétesve a képaláírások több sorban?
A fagyott csajhoz tett kép tudtommal csak illusztráció, nincs sajnos kép a valódi hölgyről.

Yosiph 2019.09.22. 20:07:21

Nemcsak Cad volt szemét azon a bizonyos oldalon, Matula lopta képeidet is ... Imádom ezt az oldalt, mindig várom, az új posztokat ! Remélem még nézegethetem még jó sokáig !!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.09.22. 20:19:22

@molnibalage: molni, milyen eszközön nézed, böngésző melyik?

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2019.09.22. 20:26:56

Még száz Napi Érdekest, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
@molnibalage: Nem, nekem is indokolatlanul sok sorba van tördelve az összes.

Tejinashi 2019.09.22. 20:45:19

Jól láttam, a Blaha Lujza téri balesetnél egy mentőautó volt az egyik kocsi a balesetben?

kugi · http://kugi.blog.hu 2019.09.22. 21:39:28

Remek válogatás volt!
Még további sok boldog születésnapot! :)

molnibalage 2019.09.22. 21:52:16

@JTom: Zsír, helyreállt a rend.

Hogyan történt 2019.09.22. 22:04:26

Szép válogatás, jó volt újra látni az ismerős képeket.

IamTwo 2019.09.22. 23:09:07

1869 Old Plaza Church csak afféle ragadványnév, az eredeti becses neve "The Church of Our Lady Queen of the Angels". És még ma is megvan :)
https://www.google.com/maps/@34.0568215,-118.2391002,3a,75y,296.6h,92.18t/data=!3m6!1e1!3m4!1siprZYtIRQO2me_qo0vONTA!2e0!7i3328!8i1664

Massaquoi-nak nem az apja volt nagykövet, hanem a nagyapja konzul.
'50-ben még csak emigrált az USA-ba, az állampolgárságot 1952-53 után kapta meg.
(legalábbis en.wikipedia.org/wiki/Hans_Massaquoi szerint)

A '61-es '73-as '83-as érdekes trió. Kíváncsi lennék a '83-as kép szereplőinek gondolatára.

bioLarzen 2019.09.23. 00:40:26

Szia Tomi,
ennyi várakozás után igazán kaphattunk volna kicsit több képet is... :D
Remek sor, most már mindenki tudhatja, hogy egy jó képválogatás akár 100 képet is simán elbír.

A Pelét az MTK stadionban ábrázoló képhez: nem tudom, tudjátok-e, miért a Hungárián vették fel a film stadionjeleneteit. Nem a magyar filmdiplomácia sikere a dolog -á mindössze olyan stadiont kerestek Európában, ami elég nagy nézőterű ahhoz, hogy "elmenjen" a Parc De Princes-nek - viszont nincsenek reflektortornyai (amik 45-ben ugyebár még nem nagyon voltak még a nagyobb stadionokban sem). És, álíltólag, Párizshoz legközelebb az MTK-stadionja volt ilyen...

bioLarzen 2019.09.23. 00:42:01

Az tök kúl, hogy József Attila zulu nőnek öltözött - de vajon Hercule Poirot miért a rabjelmez mellett döntött?

Galaric 2019.09.23. 09:03:14

Gratula és még sok posztot kívánok Neked és persze magunknak is! :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.09.23. 10:41:58

@JTom: nekem is szét vannak esve a képaláírások, FF, nagy felbontás, simán kifér minden más

Julio12 2019.09.23. 12:31:35

A prágai tavasz-os képen látható "tank" egy T-55-ös harckocsi

felhőkergető 2019.09.23. 15:10:25

nagyon jó képek, mint mindig. annyit esetleg, hogy magyarul nincs "keresztszél", ez az angol crosswind rossz tükörfordítása. magyarul oldalszél van...

D-verse 2019.09.23. 16:40:02

Nell Theobald, az oroszlántámadással ismerté vált modell évekig üldözte és zaklatta rajongásával Birgit Nilsson, svéd operaénekesnőt. Ez a beteges megszállottság vezetett az öngyilkosságához.

nOniCk 2019.09.23. 17:47:11

Fantasztikus gyűjtemény, köszönöm az élményt!

minekez 2019.09.23. 17:47:12

OK, hogy kiadták Matuskát, de szegény Páger Antalt miért kellett megbilincselni? :)

minekez 2019.09.23. 17:49:48

A Csónak utcai kép meg vajon itt készült?
<iframe src="https://www.google.com/maps/embed?pb=!4v1569253732273!6m8!1m7!1s14htBwj6bQU4_yJE8aOx4g!2m2!1d47.50020808691949!2d19.0363012273628!3f136.26398393913382!4f4.5632199274253935!5f1.6624529961604009" width="600" height="450" frameborder="0" style="border:0;" allowfullscreen=""></iframe>

advocate1 2019.09.23. 21:07:36

Gratulálok! Nagyon színvonalas munka! Várjuk a következő 300-at!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2019.09.23. 22:48:18

"Később a Hitlerjugendbe jelentkezett, de a nürnbergi törvények miatt nem vették fel. "
Ezen visítva röhögtem.

"Kim Ir Szen nyakán egy teniszlabda nagyságú tumor"
De hiszen ezt már átvettük, hogy az a kis Dzsongun, csak még a kikelése előtt!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.09.23. 23:35:56

Szép sorozat ez is. Csak így tovább! A fénykép mindig is népszerű médium.

Pár pontosítás:
- "1945. Moszkva tér", helyesen: 1945. Széll Kálmán tér (1951. november 9-én lett Moszkva tér a neve. 1945-ben még így nevezték, és ma is így nevezik.),
- "1967 október 8. Che Guevara baloldali forradalmár ...": helyesen: "Che Guevara, szélsőbaloldali terrorista,... (Hitlert sem nevezik ma pl. "népszerű országvezetőnek".)
- "970. Miskolci Centrum Áruház műszaki osztálya", helyesen: "Megrendezett, szocialista propagandafotó a 970. Miskolci Centrum Áruház műszaki osztályáról." (A valós életben sosem történt meg az, hogy ennyi MZ és egyéb motorkerékpár (és műszaki cikk) egyszerre bármely hazai áruházban együtt legyen. Hiánycikkek voltak ugyanis ezek is. Csak komoly (komcsi párt)kapcsolatokkal lehetett vásárolni ezeket.)

bioLarzen 2019.09.24. 01:41:26

@Fotósképző: A komemtnedet olvasva már kezdtemkellemesen csalódni... aztán az utolsó megjegyzésedhez értem... Te tényleg nem érted meg, hogy totál felesleges és idegesítő MINDEN EGYES ilyen képnél újra, újra,m újra, újra és ÚJRA benyögnöd, hogy megrendezett, nem a valóságot mutató kép? Ez valami kényszer nálad?
A jelek szerint nem esik le nálad, hogy igen, a többi ide járó sem hülye, és tudjuk, hogy akkoriban rengeteg propagandakép készült, és nagy valószínűséggel meg tudjuk állpítani, melyik az, és melyik nem. És, hogy egy-egy ilyen propagandafotó pontosan ugyanolyan kordokumentum, mint a frankó, valóságot ábrázoló képek...
Tényleg, szokjál már le lécci erről, mert végtelenül unalmas és idegesítő. És, amúgy tök jókat, hasznosakat meg érdekeseket írsz, ezért a szűrés sem megoldás, mert azokról meg nagyon nem szívesen maradnék le. Csak ez a hülye kényszer, hogy ahányszor propagandafotót látsz, egyből jön a megjegyzés... Ezt lehetne valahogy mellőzni...

HgGina 2019.09.24. 02:26:44

@JTom: Ha már Palme: Olof, két o-val. Nem Olaf.

gigabursch 2019.09.24. 03:14:45

Sok-sok ismerős kép.
De volt pár, amire egyáltalán nem emlékeztem.

gigabursch 2019.09.24. 03:26:38

A rendőrjárőr jelent Kismaroson 1945 kép szerintem már Verőce.
Kevesen tudják, hogy ott volt az átrakodó, a kétféle vasút egy darabig párhuzamosan ment. Verőcén szinte a házak küszöbén.

gigabursch 2019.09.24. 03:29:19

@Fotósképző:
Erre azért nem vennék mérget!
Amúgy meg @bioLarzen: -nek igaza van.

Larry Silverstein 2019.09.24. 04:16:12

Tehat a naczyk annyira rasszistak voltak, hogy a kis negerke nem mehetett a hitlerjugendbe de amugy a kutyat nem erdekelte. Amugy az amerikai hitlerjugendbe se vettek volna be.

Ott van viszont az egyiptomi kep ugyanabban az idoben ahol a demokrata angolok mellett van par szines boru szolga.

Akkor ki a naczy?

Drizari 2019.09.24. 06:36:37

@Fotósképző írta:

"A valós életben sosem történt meg az, hogy ennyi MZ és egyéb motorkerékpár (és műszaki cikk) egyszerre bármely hazai áruházban együtt legyen."

A Corvin áruházban , de a Bethlen Gábor utca-Baross tér sarki műszaki áruházban is lehetett kapni, ez utóbbiban a kirakatba is tettek P10-es (Pannónia) motorkerékpárt, 12500 forint volt az ára. A Danuviát adták 9600 forintért. OTP részletre egyiket se lehetett megvenni.

Terézágyú 2019.09.24. 09:08:39

@bioLarzen:
Én viszont régóta szűröm. Mert megérdemli.

fairlane 2019.09.24. 09:47:45

@Fotósképző: 1970-ről nem tudok nyilatkozni, de 1982-ben és 1983-ban nyári diákmunkán eladóként dolgoztam a nyíregyházi Kelet Áruház műszaki osztályán. Ott és akkor már volt ilyen áruválaszték. Egyetlen kivétel a Simson motorkerékpár volt, na ahhoz kellett protekció. Ha nem is a pártbizottságon, hanem az áruházban. És nem a pártkönyvet kellett lobogtatni, hanem némi forintokat a zsebbe csúsztatni...

fairlane 2019.09.24. 09:52:42

@Larry Silverstein: Hát ez elég izzadságszagú párhuzam a nácik védelmében.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2019.09.24. 11:09:40

/leborul /megköszön
Freddie mögött az ajtóban az nem Brian May?

huncut_kata 2019.09.24. 11:12:00

@bioLarzen: a Menekülés a győzelembe-nek Andy Vajna volt az egyik producere, nyilván ez is közrejátszott a helyszínválasztásba (meg nyilván olcsóbb is volt már akkor is itt forgatni, mint Ny-Európában)

furo80 2019.09.24. 11:48:26

Nagyon jó összeállítás volt. Köszönöm.
Csak így tovább!

Larry Silverstein 2019.09.24. 12:22:45

@fairlane: Igen? Hogyhogy? A naci kisneger is szolga, mint az angolok negerei?

fairlane 2019.09.24. 12:31:30

@Larry Silverstein: Úgy, hogy se füle, se farka annak, amit írsz.

fairlane 2019.09.24. 12:34:59

@huncut_kata: Michael Kane elég negatívan ír az önéletrajzi könyvében a forgatásról. Hétvégeken mindenki elmenekült Budapestről, annyira nem érezték jól magukat itt.

Larry Silverstein 2019.09.24. 12:51:24

@fairlane: Ez jo erv, idaig jutnak az antifak.

gigabursch 2019.09.24. 13:22:56

@fairlane:
Momentán én értem benne a logikát.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.09.24. 14:55:13

@bioLarzen: @gigabursch: Köszönöm a kritikát! Sajnálom, hogy téged zavar, amikor tényeket írok le egy tényeket bemutató blogban.

Sajnos, az a helyzet, hogy a "szocialista idők" korszaka korántsem volt annyira szép és jó, mint ahogy azt sokszor bemutatják, vagy filmeken, fotókon, regényekben látszik. Ezt sokan tudják, és nyilvánvaló, hogy sok ember így is élte meg az akkori időket, de a mai fiatalok még egyáltalán nem éltek akkor, így ezek a kommentjeim nekik szólnak (nem pedig a idősebb korosztálynak, akik – ahogy te is – nyilván tudják, amit leírok). Hogy ne higgyék el azt, amit olvasnak, hanem lássák a teljes valóságot. A kiegészítéseim célja ennyi.

Fotósként tökéletesen tisztában vagyok a fotó erejével, így fontosnak tartom azt is, hogy mindenki pontosan értse a mondanivalót, tartalmat egyaránt. Főleg, olyan helyeken, ahol ezt egyébként is fontosnak tartják, mint pl. ezen a blogon, ami konkrétan egy fotókon (és azok tartalmán) alapuló blog.

Egyrészt maga blogger írja itt is:
"Az ismeretlen, érdekesnek látszó képekhez lassan, de biztosan ráleltem a mögöttük lévő sztorira is. "..."Az állandó olvasók tudják hogy mindig szivesen veszem az észrevételeket, javításokat, helyreigazításokat, én legalább annyit tanulok Tőletek, mint Ti a válogatásokból. Ezúton köszönöm meg ismét mindenkinek aki segített emelni a színvonalat és kirostálni az internet bugyraiból hozott akaratlan hibákat."

Másrészt az olvasók is folyamatosan pontosítanak, ahogy ezt nyilván te is látod és teszed is.

A konkrét példáról pedig annyit, hogy a propagandafotó egy külön kategória a fényképészetben (is, sajnos), így ezeket az "alkotásokat" más szemmel kell nézni, értékelni. A "szocialista tábor" nagyot alkotott, alkot ezen a téren. Egy kifejezetten fotókra épülő blogon ennek hangsúlyozása is szerepet kaphat(na). Éppen ezért jelzem ezt néha (magam is tudok határt tartani), s csak ott, ahol szükségét érzem (illetve van rá energiám). Nyilván pl. Kis Julcsi kertész blogján nem foglalkozom ezzel, mert ott ennek nincs helye. Itt viszont hozzátartozik a fotóhoz, annak igazságtartalmához, a képalához.

@Drizari: @fairlane: Nem ismerem a szocialista idők pontos árukimutatásait, de az biztos, hogy motorkerékpárt (is) csak nagyon nehezen lehetett vásárolni. Lehet, hogy bizonyos városokban, bizonyos időkben volt "választék" (értsd: volt pár motorkerékpár, de már színt, felszereltséget stb. nem lehetett rendelni), és sokkal könnyebb volt motort, mint autót vásárolni, de az bizos, hogy az itt bemutatott fotó nem az akkori idők mindenhol fellelhető, általános, és legfőképp valós kínálatát mutatja. Csak ennyit próbáltam jelezni a hozzászólásommal (ahogy fentebb is írtam, nyilván azoknak, akik akkor még nem éltek).

Egyébként meg: ;)

bioLarzen 2019.09.24. 16:13:04

@huncut_kata: Valszín ezek is bejátszottak döntésbe valóban. Amit én írtam, azt, ha jól emléxem, a filmben is felbukkanó Gera Zoltán - no, nem a focista, ő akkoriban még max a juniorban tolta Pécsett :), hanem a (franciául elég jól beszélő, ezért egy párizsi kávézóst alakító) színész - mesélte egy későbbi interjúban.

bioLarzen 2019.09.24. 16:21:08

@Fotósképző: "Sajnálom, hogy téged zavar, amikor tényeket írok le egy tényeket bemutató blogban."
Természetesen érted te tökéletesen, hogy nem ezt írtam - de, azért utoljára megmagyarázom így, nyíltan is: ahogy írtam is, nem az zavar, amit írsz, hanem az, hogy MINDEN EGYES ALKALOMMAL leírod - ha hetente van ilyen kép, akkor hetente. Ez tökéletesen kiderül abból, amit írtam, és ezért te is nyilvánvalóan megértetted - az, hogy mégsem erre reagálsz, eléggé elárulja, hogy erre nincs védekezésed, helyette olyan dolgot kezdesz el magyarázni, amit nem kifogásoltam. Rengeteg más tény is van, amit nem írsz le minden egyes esetben, amikor releváns - ezt az egyet miért igen? Értem én, hogy ez valamiért nagyon a bögyödben van - de ezt véleményem szerint totál felesleges, idegesítő és kontraproduktív minden alkalommal megosztanod a blogközönséggel. A "tény" pedig, amit védekezésed szerint megosztasz velünk - vagyis, hogy ez-vagy-az a kép szerinted beállított propaganhdafotó, és nem a valóságot ábrázolja, nagyjából mindenkinek világos eleve is, teljesen felsleges újra és újra felhívnod rá a figyelmet.
No de, persze, elég jól sejthető, hogy igazából nem ezér teszed, hanem, mert ki akarsz írni magadból valamiféle fájdalmat ezzel kapcsolatban - csak ahhoz meg nekünk mi közünk?

bioLarzen 2019.09.24. 16:24:25

@fairlane: Nézz rá pár egyéb blogon kifejtett munkásságára, rögtön érteni fogod, mi az indíttatása ;)

huncut_kata 2019.09.24. 20:41:24

Propaganda fotó: ha most készít a Tesco magáról képet, akkor ott is az áruk gyönyörű rendben, roskadva a pultok, tisztaság mindenhol és szép, boldog emberek mosolyogva vásárolnak. De tudjuk, hogy a valóságban meg megközelítőleg se ilyen.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.09.24. 23:23:01

@bioLarzen: Örülök, hogy így belelátsz az agyamba, de akkor miért kérdezel? ;)

Szóval, a nyilvánvalót miért írjam le, amit minden, blogot olvasó, kommentelő tud?
Akkor kifejtem: azért írom le párszor a mondanivalómat, mert
- az mindig MÁSIK fotóra érvényes.
- Ezen kívül minden blog minden posztja önálló cikk, amit a megjelenés után pár napig néz csak a közönség 99%-a.
Szóval, hiába írom le bármit egy hsz-ban, később, a többi posztra/fotóra ez nem lesz ugyanúgy automatikusan érvényes, és nem is olvassák többször.
Tehát jön egy új poszt új fotókkal, így nyilván minden új. Egy újszülöttnek minden vicc új.

Egyébként nem értem, hogy miért probléma az, hogy felhívom a figyelmet a magyar történelem legsötétebb korszakának fotós jellegzetességeire (egyébre szándékosan nem). Ráadásul ezt nem is "minden alkalommal" teszem, hanem eléggé szűrve. És, amint már azt korábban is írtam, segítve a fotók jobb megértését és csak a fotó jelentésére koncentrálok.

Nézd, ha nem tetszik az eféle tevékenységem, szűrj nyugodtan. Nekem már az is elég, ha csak egy ember észreveszi és értékeli a mondanivalóm lényegét.

@huncut_kata: Igen, az is gyakorlatilag propagandafotó, és sok más, millió kép is, ami ma is naponta készül. De, ezeket ma üzleti reklámfotónak nevezzük. Amikről én beszélek, azok pedig politikailag indíttatásúak, és olyannak állítottak be egy világot, ami sosem létezett (vagy legalábbis úgy nem). Persze, ettől függetlenül létezik ma is propagandafotózás, sőt...

Na, béke veletek! ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.25. 06:12:24

A William és Will West manuszok nem létezik, hogy nem voltak ikrek.Ekkora hasonlóság véltlenségből nem lehet...Ekkora trollkodásra még a teremtő se képes.
.
A mozdonyos jégen beszakadós eseményhez képest a balatoni Hummeresek esete kutyaf@$za-kategória, kábé...
:D
.
Hogy a fergeteges péniszbe kerül egy autószalonba oroszlán, bzmg??
WTF?
Esetleg Pözsó reklámállat volt?
.
A megfagyott lány : asztaqrvaélet... :-o
.
Nyugat-berlini elözönlött szexshop: loller, a hanyatló nyugat ópiuma, a dekadencia csimborasszója mekkora vonzerőt jelenthetett a sok kiéhezaett kannak.
:-)))))
.
Kínai fal eléri a tengert: sok $z@rt nem nagyon ért akkor az ilyen védelmi volnal, kicsit kikerülték a vízben, oszt jónapot, már bent is voltak az országban...

Ksözönjük a posztot, nagy királyság volt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.09.25. 08:27:37

@geegee: gondolom reklámállat volt, jah. Jódolgukban nem tudtak mit kitalálni.

Megfagyott lány: számomra érthetetlen hogy a sejtfalak épen maradtak a jégkristályok alakulása után....

Nagy fal : persze, amíg kikerüli egy hadsereg, aminek a fele közben megfullad, a másik felét meg lenyilazzák a falról :) Meg gondolom állomásozott is ott valami csapatocska is

fairlane 2019.09.25. 13:26:57

@bioLarzen: Vannak emberek, akik érteni vélnek valamihez, arra rá vannak kattanva és kéretlen hittérítő módján hintik az igéjüket. Ezek általában szakbarbárok, akik pl. ismernek néhányat egy szűk területen használt szakkifejezésből vagy egyéb marginális ismerettel rendelkeznek és azzal böfögik tele a netet. Írd be például egy karórákkal foglalkozó fórumra, hogy neked titánium órád van, máris tízen fognak ott hörögni, hogy az TITÁN!!! :-) Aztán ott vannak a média-médium-médiumok eszelősei. Vagy a nyelvtan nácik. Itt meg van nekünk a fotós kolléga a propanda fotók iránt mutatott különös érdeklődésével. Ő nem tudja, hogy minden fotó propaganda fotó. A politikus felavat valamit, reklámfotó egy autóról, de még a tájról vagy a családról készített is az. Csak a célközönség más és más.

Indriq 2019.09.25. 18:50:22

@Fotósképző: zárjuk rövidre, nevezd át magad " a szoci érában minden fotó propagandafotó volt" nickre és utána mar írhatsz minden másról is

Balázs Paróczi 2019.09.26. 02:39:34

Köszönjük ismét!!!! Kénytelen voltam már kínomban újra végignézni a nyári szünetben az összes napi érdekest....

A propagandafotóról csak annyit, hogy édesapámék (nagyapámék) egy Jawa 250 motort 1972-ben, az első Orion Orilux tv-t 1973-ban az akkori Red Army Road-on lévő műszaki áruházból vették részletre. Hogy OPT-s hitel volt-e azt nem tudom. Édesapám ajándékba kapta a motort, mégpedig úgy, hogy az első törlesztőrészlet volt az "ajándék", a többit neki kellett törlesztenie. Gondolom nagyapám hitelképesebb volt, mint az éppen akkor pálykezdő apum. Az első (és utolsó) Siemens FM-391 videónk is 1985-ben is onnan volt, gondolom valami hátszelünk lehetett ott. Viszont az égegyadta világon senki sem volt párttag nálunk.

Az egyik kommentelőtől megkaptam nemrég, hogy "kulákok" voltunk. Sajnos ebben nincs igaza. :-) Igaz hogy édesapám a hivatalos munkája mellett (LRI kertészet) maszekolt is, de ebben egész család rengeteget melózott és nagyon távol álltunk a gazdagoktól. Édesapám a piacra hajnalban több fordulóban vitte ki az árut triciklin egészen a nyolcvanas évekig, akkor vettünk egy használt trabantot, majd 1987-ben egy kombi wartburgot, ami a kétezres évekig megvolt. Most is egy Seat Inca-ja van ami azért messze van a luxustól. Mondjuk a gulyáskommunizmusban már mi is stabilabban éltünk. Édesanyám cukros volt (nagyon), arra emlékszem hogy az inzulint (szerintem akkor még magyar nem is volt belőle) csak a Roosevelt téren egy patikában adták ki pesten. Az egyszer használatos steril fecskendőt pedig 3-4x újra kellett használni, meret nem tudott belőle a patika eleget adni.
Furcsa milyen hülyeségek ragadnak meg az ember fejében. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.26. 05:14:28

@enpera: Akkoriban gondolom, létezett már a hajó intézménye, úgy nem kell feltétlenül megfulladni se, meg ki is lehet kerülni biztonságos távolságban...
:-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.09.26. 09:15:35

@geegee: igen, és mennyi hajó kellett volna egy hadsereghez? Meg hogy lesz utánpótlásuk ha ott van a fal, rajtuk az ellennel?

David Bowman 2019.09.26. 11:41:38

@IamTwo: Azóta többször átépítették.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.26. 16:00:07

@enpera: Szerintem voltak már rágen is hajó-armádiák.Kellett, amennyi kellett, nyilván megoldották, ha meg akarták...
De szerintem hagyjuk, túlbeszéltük a dolgot.

nanijoe 2019.09.28. 02:52:33

Az ott Pavlov mögött jobbra fenn Lenin a képen?

Kit Fisto 2019.09.29. 12:49:50

@T3.14: Letötltöttem a képet, növeltem a gammát, azaz kivilágosítottam, plusz kicsit élesítettem. Senki sem vigyorog. Különben volt ennek az eszköznek olyan verziója is, ami nem fojtott, hanem hátul a nyakcsigolyákba nyomott egy fémtüskét. Az talán gyorsabban ölt, gondolom.

T3.14 2019.09.29. 13:11:11

@Kit Fisto: köszi az infót, a szemem sem a régi már, vagyis inkább pont hogy régi már :)