"...eleinte begépeltük az oldalakat"

2019. június 17. - JTom

30 éves az Arcanum

 

Akiket érdekel a múltunk, már biztosan olvasott olyan bejegyzést - akár az Index szerzőinek a tollából, akár bloggerek jóvoltából - amelyben szerepelt forrásként az Arcanum. Ez a hiánypótló, sőt bátran írhatom hogy pótolhatatlan gyűjtemény immár 30 éve, 1989-ben alakult. Most náluk jártunk.

07_1.jpg

Biszak Bogátát, az Arcanum Digitális Tudománytár referensét kérdeztem látogatásomkor, hogyan is indult, merre haladt, és mára hová jutott ez az értékmentő - és elsősorban a magyar 20. századi írásbeliség archiválása szempontjából mérföldkőnek számító - tevékenység?

B.B.: - Pontosan idén 30 éve, 1989-ben jött létre az Arcanum, ma már sziszifuszinak hangozhat, de eleinte a szkennelés lehetőségének hiánya miatt egyszerűen begépeltük az oldalakat.
Első kiadványunk, a Biblia még floppyn jelent meg 1991-ben, majd újabb mérföldkőként 1997-ben az első CD-nk, a VersTár, amely 50 magyar költő összes versét tartalmazta, ezt még a mai napig is keresik a verskedvelők. Ezután sorban adtuk ki a lexikonokat, írói életműveket, családtörténeti kiadványokat, történelmi monográfiákat.
20 év után döntöttünk úgy, hogy a legértékesebb kiadványainkat ingyenesen közrebocsátjuk az interneten, ezek a Kézi Könyvtárunkban szabadon kereshetőek. Később adtunk ki Bluerayt is, ám a várakozásainkkal ellentétben, sajnos nem volt rá kereslet.
RLT: - Mióta szkenneltek?
B.B.: - A 2000-es évek óta vannak szkennereink, a térképek szkennelését is ekkor kezdtük el. Jelenleg húsz munkatárs dolgozik, hogy nagy tömegben tudjunk digitalizálni, szöveget felismertetni, kereshetővé tenni. Naponta egy ilyen modern géppel akár 10 ezer oldalt is be tudunk szkennelni. 
06_1.jpg
02.jpg
Szkennelésre váró bekötött évfolyamok. Ezekhez jellemzően hagyatékokból vagy felajánlásokból jutnak hozzá
szkenner.jpg
Észbontó sebességgel lapoz és fotóz a szkenner
05.jpg
A beszkennelt oldalak azonnal megjelennek a képernyőn

03.jpg

04.jpgÉppen a Népszava archiválása folyik

Terveink között szerepel, hogy  az ADT-n 30 millió oldal legyen böngészhető az év végére, most 22 milliónál tartunk! Adatbázisunkban tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények legjava érhető el. A dokumentumok minden szava, kifejezése, személy- és helységnevei könnyen, gyorsan kutathatók. Saját költségből finanszírozzuk, ezért előfizetéses.
cimlista.jpg
Az ADT digitalizált újságainak címlista-részlet. Már ebben a kis szeletben is találhatunk szerteágazó témákat és 1867-től kiadott lapokat
RLT: - Tudom hogy létezik egy Hungaricana nevű portál is, amin javarészt ugyanúgy archivált újságokban kereshetünk ellenszolgáltatás nélkül. Ez is hozzátok tartozik?
B.B.: - Igen, a Hungaricana Portálon lévő, folyamatosan gazdagodó anyagok publikálását (képeslapok, úrbéli tabellák, festmények, tervek, megyei napilapok, hangarchívum stb.) az NKA (Nemzeti Kultúrális Alap) támogatja, ezért ingyenes. Ez az Országgyűlési Könyvtár által fenntartott szolgáltatás elsődleges célja, hogy a nemzeti gyűjteményeinkben közös múltunkról fellelhető rengeteg kultúrkincs, történeti dokumentum mindenki számára látványosan, gyorsan és áttekinthető módon váljon hozzáférhetővé.
hungaricana.jpg
RLT: - Említetted a térképeket, ezeket hol érhetik el az érdeklődők?
B.B.: - A Mapire oldalunkon, ami szintén ingyenes! Itt történelmi térképek érhetők el, melyeket georeferáltunk, vagyis ráhelyeztük a mai térképre, állítható az átlátszóság, így például azt is lehet látni, mennyit változott egy-egy település az évek során. Szinkronizáltan is megtekinthetőek egymással összehasonlítva. A projekt tudományos hátterét az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék biztosítja. Térképszelvények 10 EUR/db-ért tölthetőek le.
mapire.jpg
RLT: - Ha egy mondatban kellene összefoglalni a tevékenységeteket, mit mondanál?
B.B.: - Azért dolgozunk, hogy múltunk dokumentumait, emlékeit minél több ember számára elérhetővé tegyük.
A Ritkán Látható Történelem blog oldalain eddig az Arcanum segítségével készült bejegyzések listáját ITT találhatjátok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okos róka 2019.06.18. 14:27:18

Én például nagyon szeretem böngészni a történelmi térképeiket, már évek óta. Köszönet a sok munkáért!

gigabursch 2019.06.21. 11:16:10

A mapire oldal rendszeres használója vagyok.
Felbecsülhetetlen

hátramozdító 2019.06.22. 08:24:20

Azért az elgondolkodtató, hogy az esszénusok tekercsei simán kibírtak kétezer évet és akkor az agyagtáblákról meg egyebekről szó sem volt.... De pazar projekt, jó lehet rajta melózni, elvégre a múltban turkálni fontos és hasznos, valamint kifejezetten szórakoztató. Köszönjük szépen :) Remélem, egyszer az összes Ludas Matyira is sor kerül, gyerekkoromban imádtam :)

¿Qué tapas hay? 2019.06.22. 17:19:41

@hátramozdító: A Ludas Matyi három folyama 1867-1993 fenn van, ebből a "klasszikus" második folyam 1945-1993 közti negyvenkilenc évfolyama teljesen.

sevylor 2019.06.23. 16:55:55

Vinném magammal a lakatlan szigetre, a Google- val együtt!

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2019.06.24. 02:12:45

Azért némi logika szorulhatna a katalogizálásba, pl. a Népszabadság c. napilap az Arcánumon van fent, mig az Észak-Magyarország a Hungaricanán a Documentumtár ill. II. Rákóczi Ferenc címszó alatt.