Retrospektív 2018 - Magyar szekció

2019. január 01. D.David

Megint eltelt egy év, és újra eljött a visszatekintés pillanata. Nemcsak a blogon, hanem Facebookon is aktívak voltunk, igyekeztünk sok érdekes tartalmat megosztani veletek. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt. idén már ez a negyedik szériája a Retrospektív sorozatnak, amikor is a Facebookon közétett képekből készül egy-egy összeállítás.

A legkedveltebb fényképekből válogattam.

bartok_tablo.jpgA 18 éves Bartók Béla érettségi fényképe (1899. szeptember. 9)

ady_endre_fenykepes_vasuti_berlete_1912.JPGAdy Endre fényképes vasúti bérlete (1912)

Az 1912. évre szóló kedvezményes árú bérlet a költőt a Nyugat folyóirat munkatársaként a vasút I. osztályának igénybevételére jogosítja. A borjúbőrbe kötött igazolvány bal oldalán látható albumin fénykép részlete annak a felvételnek, melyet Székely Aladár 1908-ban készített a költőről, akivel baráti kapcsolatban állt, és akiről az évek során legalább negyven különböző felvételt készített műtermében.
Forrás: https://pim.hu/hu/muzeum/gyujtemenyek/fotogyujtemeny

30582445_1987413388142749_8556305328784801792_n.pngHidroplánállomás a Dunán (Budapest, 1923-26 között)

image_original.jpgJózsef Attila párizsi indexképe (1926 vége)
Forrás: PIM

36820584_2037781679772586_400393356892438528_o.jpgLéghajó a Palotaszálló felett (Lillafüred, 1930-as évek)
Fotó: Maksay László

95_1935_hofler_tibor_gyujtemeny_lepsenyi_memento.jpgLepsény-Mementó (1935)
Fotó: Höfler Tibor

Olvasónk Pataki Gábor megosztotta velünk információt a kép kapcsán:
"Néhány évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a képpel, és egészen rabul ejtett. Kiszíneztem, és mert a homályos képrészletek ellenére törekedtem a történelmi (vagy inkább műszaki) hűségre, közben "kutattam" egy keveset:
Gróf Andrássy Mihály, a valamikori Autómobil Club tagjaként 1928-ban állíttatta pillérre autómobilját*, figyelmeztetésül a balatoni műút utazóinak: nem érdemes sietni, mert könnyen nagy baj lehet a vége. Lepsénynél, az azóta megszűnt enyingi elágazás “halálkanyarában” intett lassításra ez a kétsebességes Ford-T-modell, és állítólag ennek köszönhető, hogy akkoriban csökkent a balatoni műúton történt balesetek száma. A kép 1933-35 között készülhetett, a srácok alatt pedig - ha nem tévedek - egy Puch 250 T figyel. Az “emlékmű” az évek során szép lassan elfogyott, egy 1957-es cikk egyik képén már csak az autó alváza látható a kb. 5 méter magas pillér tetején.
Amint azt akkoriban megtudtam, a motoron hátul ülő srác állítólag az ifjú Höfler Tibor maga."
További információk és a színezett kép itt található.

20130716illy-hausbrandt.jpgIlly Ferenc, az Illy kávé atyja

"1935-ben Illetta névvel levédte találmányát, a világ első automata eszpresszó kávégépét, ami egy forró gőzzel működő kávéautomata volt. Az Illetta a mai korszerű presszógépek elődjének tekinthető, mellyel az olasz presszókávét készítik. A mai napig is a harmadik generációs leszármazottainak kezében van az Illy cég." Forrás: Wikipédia

erno4.jpgAratás (1937)
Fotó: Vadas Ernő

43745390_2107223212828432_6644778362164215808_o.jpgA Gyilkos-tó a Kis-Cohárdról az 1940-es évek végén. 
Fotó: Szakáts István (Marosvásárhely)

puskas-vs-feyenoord-drukker.jpgPuskács Öcsi akcióban (1965)

1965. A Real Madrid Rotterdamban játszott a Feyenoord ellen, és Puskás gólja ellenére 2-1-re kikapott. A mérkőzés után elszabadult indulatokban Öcsi is kivette részét. A képen egy Feyenoord drukkert készül megrúgni (FORRÁS: Nemzeti Sport)
A  fotó színezését Mércse Máté végezte.

48426036_2148016488749104_3231221651899154432_o.jpgSchirilla György futás közben (1969)

1957-től kezdve 37 éven keresztül évente legalább egyszer átúszta telente a jeges Dunát. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot.
Forrás: https://stefan2001.blogspot.com/2018/08/hosszu-futasodra-mindig-szamithatunk.html

36506479_2032684700282284_5796332067037904896_n.jpgBálint gazda egy Škoda 1000 MB-vel az Országháznál (Budapest, 1970)

1974.jpgZsiguli combi hirdetés (1974)

traubi_retroplakat_blog.JPGTraubisoda - A népszerű ital reklámja Pintér Marival (1979)
Forrás: Retroplakát blog

 

Köszönjük, hogy egész évben követtétek a blogot, 2019-ben is tartsatok velünk!

Boldog és sikeres új évet kívánunk!
A Ritkán látható történelem szerkesztői

Facebook oldalunkat itt érhetitek el.

A Retrospektív sorozat korábbi magyar vonatkozású posztjait pedig itt tudjátok visszanézni:

Retrospektív 2015 - Magyar szekció

Retrospektív 2016 - Magyar szekció

Retrospektív 2017 - Magyar szekció

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9714521706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toncsi64 2019.01.01. 18:34:30

Csatlakozom az előttem szólóhoz :)
Teszem hozzá, az akkori "modellalkat" sokkal szimpatikusabb mint a mai felhozatal.

kugi · http://kugi.blog.hu 2019.01.01. 21:21:15

Remek válogatás volt! Köszönet érte, és az egész évi posztokért!
BÚÉK! :)

nick066 2019.01.02. 12:12:35

A plakáton a zsigulit "Most egy héten belül szállítja a Merkur" -t hogy kellett érteni ? MSZMP KB tagoknak ? Hogy volt pofájuk ilyesmit kiplakátolni az 5-10 éves össznépi sorbanállás idején, heti egyszer a rádióban mondták be a sorszámokat.

kewcheg 2019.01.02. 12:35:35

@nick066: A kombi ekkor új modell volt, de egyébként is 1974-ben még nem volt akkora sorbanállás.A leghosszabb várólista éppen a 80-as években volt, amikor már nyakunkon volt a szabadpiac.

Bálint gazda autója: Skoda 1000 MB.

Faszfej_liberalisok 2019.01.02. 12:39:47

@szeme közé, laposan!: Nem nagyon értem hogy mi okozza a leolvadást...? Két tőgy? A bimbók? vagy az üveg?

octy 2019.01.02. 12:52:30

Köszi a fotókat!

Tényleg érdekes, 5 évvel később már várólista volt a Merkúrnál, a megyei hetilap minden hétfőn kinyomtatta a sorszámokat, hát nagyon távol volt még a miénktől.
1985-ben sikerült végül megkapni a hőn áhított 1500s Ladát - az átvételének története külön blogot is érdemelhetne akár... :)))
Kicsit drágább lett 10 év alatt (persze 1500-as motorral mindig drágább volt), 165e Ft-ba került.

poteka 2019.01.02. 13:12:41

Kb. 84 magasságában fizettünk be egy meggypiros kereklámpás 1200-as Ladára (illetve ha jól emlékszem, három színt kellett/lehetett megjelölni). Már a 80-as évek végén jártunk, amikor szóltak, hogy lehet menni Debrecenbe, megjött az autó. Igaz, hogy 1200-es helyett 1300-as, kereklámpás helyett kocka, szedán helyett kombi és meggypiros helyett világoskék (ami nem volt a három szín között), de legalább Lada volt :).

Trabantot is vettünk akkoriban, a "Limousine", azaz szedán 80 ezer forint körül volt (még a kétütemű).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.02. 13:16:38

@nick066:

Az átlagos várási időszak 3-4 év volt Mo-on, a legrosszabb időben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.01.02. 13:35:50

@kewcheg: Az a 88 000 Ft elég kemény, az kb. 3 évnyi fizetés volt 74-ben. A mai 165 nettóval számolva ez egy 6 millás autó. Oké, hogy a Lada egy korszerű családi autó volt, de akkor is érthető, hogy ekkor még nem volt ötéves sorállás érte, ez a maszek zöldséges, lángosos kategóriája volt. (Ma sem sokan rongyolnak be a szalonba egy hirdetésre, és teszik le kápéban egy Octavia, vagy egy Auris árát.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.01.02. 13:39:48

@maxval balcán bircaman: Ja, de az átlega beleszámított a záporjóska, meg a moszkovács is. Ha a Lada - Skoda - Wartburg - Trabant tengelyen mozogtál, simán megvolt az 5 év. Aztán a Trabi kezdett ciki lenni, ,meg nyugaton nem vettek át egy csomó 120-as Skodát, és abból is jött egy löket, meg bevezették, hogy többet kellett előre letenni kápéban.

2019.01.02. 13:51:22

Mindig is volt olyan érzésem, hogy József Attilával a sors nem bánt olyan kegyetlenül, mint ahogy ő látta. 21 éves korára megjárta a szegedi, a bécsi és a párizsi egyetemet, ez azért nem nyomorgásra utal. Párizsban a rue Vieux-Colombier-n lakott, ami a bal parton abszolút belváros, kiváló környék. Középiskolás éveitől folyamatosan komoly támogatók álltak mögötte, az ő problémái a keserű gyerekkorból és a rendkívüli érzékenységéből adódtak.

Bálint gazda idén tölti be a 100-at, remélem megéli.

@szeme közé, laposan!: Új értelmet nyer a természet ajándéka :-)

kewcheg 2019.01.02. 14:10:18

@Csokis: ja, különösen kemény annak tükrében hogy a 70-esekben USÁkokban 5-6000 dollárért már igen jóféle V8-at adtak, ami kb. egy jó szakmunkás féléves bére volt. Az arányok ma is ugyanazok: egy jó kocsi 30ezer, egy jó szakmunkás éves bére60ezer....

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.01.02. 14:16:16

A traubis fotó készítőjét nem sikerült megtalálnoim, de Pintér Máriáról még néhány fotót igen (köztük több ilyen traubis változatot is): retromagyarfotomodellek.blogspot.com/2016/02/pinter-maria-szupermodell.html

Vadas Ernő fotója kiváló munka.

freelander1 2019.01.02. 14:27:15

Végignézek azon a gabonaföldön.. na azok voltak a kemény emberek. Nem a mai kigyúrt proteinhuszárok.
József Attila meg proligyerekként Párizsban? Azt hiszem bizonyos szempontból Európaibb kor lehetett, mint manapság.

tamask 2019.01.02. 15:02:07

@freelander1: az utókor beszopta azt a legendát, hogy József Attila mennyire elnyomott, szenvedő proli értelmiségi volt, közben elhalmozták ösztöndíjakkal, lehetett volna állása, csak hát a pszichés állapota miatt ezekkel a lehetőségekkel élni nem tudott. Nehéz gyerekkora meg akkoriban elég sok embernek volt, mégse a dilihazban és egy vasúti sínen végezték.
Kortársai visszaemlékezései szerint József Attila egy nyafogó fiú volt, aki folyton panaszkodott, hogy nincs pénze, pedig annyi jövedelme volt, mint egy jobb hivatalnoknak. Elcseszte a pénzét. Csak hát erről nem lehetett a szocializmus korában beszélni. Szőtték a legendákat köré.
Meg a szegedi egyetemről őt elbocsátó Horger Antal is közútálat tárgya lett, de az utókor annak má nem néz utána, hogy mi volt a háttérben, meg hogy Horger milyen kitűnő nyelvész volt, József Attila meg egy link alak.

Treff Bubi 2019.01.02. 16:03:21

1: A bérleteknél még előre nyomtatva készült női és férfi változat.
2: Kicsit félreérthető lehetett azt mondani, hogy "Átugrom hétvégére a Balatonra egy Macával".
3. Pintér kisasszonynak csak az egyik oldala fázott.

exterminador 2019.01.02. 17:11:52

@tamask: talán link alak volt, de iszonyúan jó költő. Az elmebajáról meg nem tehetett, elég nagy csapás volt az neki.

kolomparlole1114 2019.01.02. 17:25:15

@tamask: Horger elvtárs lehet hogy nyelvésznek jó volt, de még azzal is csak utcaseprő szinten maradt József Attila mellett. Aki lehet hogy link alak volt, de letett valamit az asztalra. Ha ezt ő a kisujjából kirázta, még magolnia se kellett hozzá, az is csal a tehetségét bizonyítja. Szobafestő-mázolóból is sok van, de etttől még egyik se ér Leonardo vagy Michelangelo nyomába.

kolomparlole1114 2019.01.02. 17:26:31

@maxval balcán bircaman: Ja, minden télen a minusz 20-ban csak 3-4 évet kellett várni. Évente.

Terézágyú 2019.01.02. 17:26:37

@tamask:
Most hazamegyek és a túzbe dobom a józsefattila verseskönyvemet!!!
Igazad van!!!
És még most is taníttyák az iskolában ezt a szemetet!

Robur 2019.01.02. 18:40:48

@Fotósképző: Furcsa. Ezek a képek nem jönnek be annyira, mint a fenti Traubis fotó.

Robur 2019.01.02. 18:44:33

Puskás Öcsinek, volt ilyen agresszív oldala is?

lenörd hofstadter 2019.01.02. 18:47:25

Akkoriban még mindenben volt anyag. Mariban is....

Robur 2019.01.02. 18:49:59

@nemorino: Igen, ez sok "szépirodalmárról" elmondható, hogy vajon tényleg akkora ász volt, vagy csak valakik felkapták.

Alick 2019.01.02. 20:21:25

@tamask: Lehet, hogy J.A. remek költő volt, de emberileg az a "megtiltom a lányomnak, hogy hozzámenjen" kategória.
Mindenesete életében huszadrangú költőnek tartották, viszont tragikus halála akkor szenzáció volt, hogy egyből népszerűvé tette és felértékelte a munkásságát, valamennyire jogosan.

Bélám 2019.01.02. 20:44:10

Bocsánatot követelek, amiért belebeszélek a nagyok dialógjába, de szerintem egyáltalán nem csökkenti József Attila nagyságát, ha elismerjük, hogy Horger Antal is sokat tett le az asztalra.
hu.wikipedia.org/wiki/Horger_Antal

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.01.02. 21:36:02

@Robur: Biztosan azért, mert akkoriban ilyen volt a stílus, meg kevesebb is a mellbimbó rajtuk. ;)

hidegsegg 2019.01.02. 22:33:09

Azért az túlzás, hogy huszadrangú költőnek tartották a kortársai. Hogy miképp gondoltak rá, érdemes meghallgatni, vagy elolvasni Tersánszky Józsi Jenő 60-as évek elején rögzített visszaemlékezését, amelyben többek között elmondja, hogy amikor meglátták közeledni egy kisvendéglő terasza felé, inkább odébb álltak amíg még lehetett, mert elegük volt belőle, hogy sosem fizette a fogyasztás ráeső részét. Ha mégis elkövették azt a hibát, hogy engedték hosszasabban a társasággal időzni, a lehető legsunyibb módon mozdult rá mások nőjére, ami szintén nem tette népszerű lovaggá korosztálya betűvetői között. Mivel kortársai előtt még nem óvta a később rárakódó nimbusz, egyszerűen elviselhetetlennek tartották a mindennapi érintkezésben. Ha nem mentené az Óda zsenialitása, azok után ahogy Szántó Judittal bánt, a hétköznapi polgár szar embernek tartaná. Hazugnak is mondhatnánk, hiszen amikor leírta, hogy havi kétszáz sose telt, éppen dupláját kereste stb. A költői zsenijét azért méltatlan lenne kétségbe vonni. A kérdés inkább az, hogy amikor a személyiség formálásában egy költőnek szerepe van, az iskolában, a tananyagban, el lehet-e mondani egy tizenévesnek, hogy addig amíg a költő bácsi zseniálisat alkotott, a hétköznapi világ normáit maga körül a végletekig felemésztette. Pokolra kell-e menni?

gigabursch 2019.01.02. 23:15:26

A természet ajándéka...
Háááát, itt nincs vita.

Terézágyú 2019.01.03. 08:31:57

@hidegsegg:
Szerintem ne is tanítsák az ilyen szemetet. Szép verseket írt? Lárifári!!!
Talán még ezt a Kölcseyt is tanítani akarják egyesek, aki homokos volt, meg ezt a Pilinszkyt is, aki szintén!

Venesz 2019.01.03. 10:22:38

@nemorino: József Attila Hatvani bárótól havi 200 pengőt kapott. Nem lehettek nagy anyagi gondjai.

Tehetséges ugandai buzi 2019.01.03. 11:00:43

Van a Szabadság híd budai oldalán, a Gellért téren még egy emléktáblája is a hidroplán állomásnak:

funiq.hu/3454-hidropl%C3%A1n-kik%C3%B6t%C5%91-eml%C3%A9kt%C3%A1bla

murray 2019.01.03. 12:27:35

Egyszer láttam vagy olvastam talán egy Faludy György írást József Attiláról hogy :

"Összefutottam Attilával az Oktogonon, éppen maga alatt volt.."

:-)

érdekes amit írtatok én is azt hittem mekkora elnyomott csóró ember volt. Hobo , minden..

2019.01.03. 13:50:04

@Venesz: Hogy József Attilát kik és milyen rendszerességgel húzták le pénzzel, az külön fejezete lesz egyszer a magyar irodalomtörténetnek..

2019.01.03. 13:52:38

@nemorino: Korábban pedig gimnáziumba is járt, ami ugye szintén fizetős volt akkoriban. Úgy tudom egyik nővére egy jó módú ügyvédhez, Makai Ödönhöz ment feleségül, aki sínre tette a családot. (Persze nem úgy..:)

Venesz 2019.01.03. 13:57:51

@Hata Mari..: Ha arra célzol, hogy nem tudott bánni a pénzzel, abban van valami.
Az ilyen típusú emberekre mondta apám, hogy a VAN mellett nélkülözik.

2019.01.03. 14:00:07

A hidroplán a Műegyetem előtti rakparton van. Lehet, hogy a "MACA" is valami műegyetemre utal, mint a MAFC?

2019.01.03. 14:01:46

@Venesz: Igen. Halála előtt pl. állítólag Flóra igent mondott neki, és 600 pengőhöz jutott. Aztán valahogy lába kélt ennek a pénznek..

2019.01.03. 14:03:02

@Hata Mari..: Helyesen: a MACA is a a Műegyetemre utal..

spulni 2019.01.03. 17:20:05

@tamask: Igen, a verseiben is leginkább nyivákolni szeretett... Bár ezzel sok költő volt így. Arany János pl. tudott a költészet mellett is dolgozni. Mégis jól csinálta azt is. :)

Bélám 2019.01.03. 17:41:04

A jó édes anyját annak a nyivákolós, barátait lehúzós, élősködős, cserbenhagyós, pénzes és mégis jajgatós huszadrangú költőnek! Most, itt, azonnal tiltsák be! Követelem!!!

2019.01.03. 18:08:23

@Bélám: Az igazat mondd, ne csak a valódit..! ;)

Bélám 2019.01.03. 19:35:27

@Hata Mari..: Lehet, hogy azért szeretem a verseit, mert nem ismertem személyesen??

Ne várd a csordát!! 2019.01.03. 21:27:30

@Csokis:
5 évet egyedül a Trabantra kellett várni, a Zsiga megvolt év alatt.

@poteka:
Ha a 80-as évek végén jött meg, akkor inkább 86 körül fizethettetek be.
Az 1200-ast meg akkor már nem gyártották. Színben valóban nem lehetett nagyon válogatni, de típusra azt adták, amit kértél.

@nemorino:
Megélni egy eseményt lehet (hogyan élte meg a hirtelen jött népszerűséget/a kiskutyája elvesztését stb.).
A szó, amit keresel: megéRi (elél addig).

@kewcheg:
5 dollárért még nem adtak semmilyen V8-at, még matchboxban sem.
6000-ért használtat Amerikában igen.
Mert az 5-6000 dollár ezt jelenti, hogy 5 dollár és 6000 dollár között.
Esetleg azt akartad írni, 5000-6000?

Ne várd a csordát!! 2019.01.03. 21:28:17

@Ne várd a csordát!!:
Mármint a Zsiga megvolt 3 év alatt. A Skoda 2 alatt. A keletnémet csodákra kellett sokat várni.

Ne várd a csordát!! 2019.01.03. 21:48:24

@kewcheg:
Hát egy szakmunkás nem nagyon keres 60 ezret az USA-ban, még bruttóban sem. Már az 50 ezer is eléggé fölélövés.
A 60 ezer meg már mérnöki bérkategória.

@freelander1:
Miért, veszel 10 rugóért oda-vissza jegyet a Wizz Airre, és te is mehetsz Párizsba.

@tamask:
Lehet, hogy kitűnő nyelvész volt, de a nyelvész hálátlan szakma, a kutya nem ismeri őket, a költőket meg tanítják.
Ahogy a viszonylag szar hangú Jim Morrison nevét is ismeri az egész világ, de a kor legjobb esztergályosáról vagy géplakatosáról talán még a felesége sem tudta, hogy az.
(Vagy Magyarországon a kifejezetten fakezű Cseresznyéről, amíg a Tankcsapdában tolta, a fél ország tudta, kicsoda. De azt senki, hogy ki a legjobb villanyszerelő vagy szobafestő-mázoló akár csak a kerületben, nem az országban.)

@kolomparlole1114:
Azért nem igazán. Nyelvszakokon Horgert a mai napig tanítják.
Az, hogy te nem tudsz róla, nem azt jelenti, hogy nincs is.

@Alick:
Ja, és a 80 évvel ezelőtti halála miatt rajonganak érte még most is.
Te érted is, amit leírsz?

Mellesleg életében is publikált a Nyugatban, amit azért nem tehettek meg a huszadrangú költők, bizony, már akkor is jelentős költőnek tartották a kortárs irók-költők.
Hogy emberileg milyen volt, szerették - nem szerették, az az érem másik oldala.

@spulni:
Szerintem te nem nagyol olvastál semmit József Attilától.
Talán nézz szét a MEK-en, már 10 éve közkincs az összes verse, ingyen elérhető. Szóval a pénz nem tarthat vissza, nem kell megvenned boltban.

Ne várd a csordát!! 2019.01.03. 21:50:28

Egyébként ez a Bartók milyen jóképű punk gyerek volt fiatalkorában.
Ha 100 évvel később születik, a VHK-ban kötött volna ki.

kewcheg 2019.01.03. 23:06:45

@Ne várd a csordát!!: 1975-ös Ford Gran Torino (a piros,fehér csikos,amivel Starsky és Hutch .....) is megvolt 5000 alatt. Ezek a 70-es évek, mivel a Zsiguli kombi megjelenéséről volt szó, amit 88.000 ft.-ért kaphatott meg a proletár miután kb.8 évig zsemlét evett kiflivel. Erre írtam az USA példát.
A korabeli MNB hivatalos árfolyamból pedig kiderül hogy a nagy/szép/erős/stb. amerikai tepsi forintban kb. kétszer!!!!! került többe mint a fos zsiguli.(jó,persze tudom hogy a dollár árfolyama nem ennyi volt valójában).....

kewcheg 2019.01.03. 23:11:16

@Ne várd a csordát!!: melyik államot mondod a bérre?

Ne várd a csordát!! 2019.01.04. 00:34:39

@kewcheg:
Mondjuk az a Zsiguli új volt ennyiért, a Grand Torino meg használt, az sem mindegy, újonnan sokkal többe került.
A dollár akkoriban nagyjából 30 Ft körül mozgott, és így még a 5000 dollár is közel duplája volt a Zsiguli árának, a benzin meg (akkor még) kurv@ drága volt a magyar árakhoz (kb. 3 Ft/l) képest, és a V8-asok nem nagyon spóroltak vele.
Ráadásul 5000 dollár alatt lehet, hogy megvolt, de te 5 dollárt írtál (5-6000 = 5 dollár és 6000 dollár között, számmal kiírjuk a teljes számot). Annyiért matchboxot sem kaptál.
Az átlag melós nem ilyet vett ott sem.

Állam? Mondjuk New Jersey, ahol New York is van.
De itt egy statisztikai adat:
"June 2018 Median Household Income. According to Sentier Research, the median household income in the United States rose from $61,858 in May 2018 to $62,175 in June 2018"
Felhívnám a figyelmet a "household" szóra, ami azt jelenti, hogy ez nem egy ember keresete, hanem egy házaspáré.

De Amerikában a munkások átlagkeresete 2017-ben 44 564 dollár volt. Ebből a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezőké (a szakemberek általában ez a kategória) 37 128 dollár, a felsőfokú végzettségűek viszont eléggé felhúzzák az átlagot a főiskolát végzettek (BSc) 66 456 és az egyetemet végzettek (MSc) 77 324 dollárjával.
És ezek mind adózatlan összegek, és 1 év alatt, 2018-ra talán 1-2%-ot emelkedtek.

Terézágyú 2019.01.04. 09:16:02

@murray:
"érdekes amit írtatok én is azt hittem mekkora elnyomott csóró ember volt. "

Nem kell elhinni mindent, amit itt leírnak...

pitcairn2 2019.01.04. 11:41:48

@murray: @Terézágyú:

Nekem először az szúrt szemet, hogy mekkora a kontraszt a "szegényesnek" beállított bérleménye és a valóság között...

az alábbi linken is azt magyarázzák, hogy milyen olcsó volt ez...

szerelmembudapest.blog.hu/2014/01/25/kozos_takaronk_ha_mar_szetesett_attila_nyomaban

de aki ismeri a környéket az nagyon jól tudja, hogy ez már akkor is nagyon jó rész volt...

mindössze 2 utcányira van a Városligettől!!!

és a ház is kifejezetten szép...

lehet, hogy olcsón adták ki neki, de az is baráti alapon mehetett...

pitcairn2 2019.01.04. 11:46:13

@murray: @Terézágyú:

ihol lenne az utcakép is

soo.gd/LCQm

max a manzárdlakás árnyalhatja a képet, de az biztos, hogy ez nem Kőbánya alsó

köze nincsen ennek a résznek a proletár romantikához

akkoriban se volt...

2019.01.04. 16:17:00

@Bélám:
Ha minden művésznek betiltanák a műveit, aki nem volt "jó ember" - hát nem tudom ki maradna egyáltalán...
Ha minden művésznek betiltanák a műveit, akinek az elmeállapota nem volt rendben, vagy valami tudatmódosító szerrel belepiszkált a mentális állapotába /kábítószer, alkohol, gyógyszer, koffein, nikotin/ - hát nem tudom ki maradna egyáltalán...

Ne várd a csordát!! 2019.01.04. 17:19:47

@pitcairn2:
Biztos, hogy ez 100 éve is így nézett ki?
Mert a róla elnevezett József Attila-lakótelep ma egészen pofás kis lakótelep, rengeteg zöldterülettel, boltokkal, közösségi házakkal, orvosi rendelőkkel, de az 1950-es évek közepéig, míg az első emeletes házak építése - a Dési Huber István utca első épületei - el nem kezdődött, a mai brazil favelákéhoz (nyomortelepekéhez) hasonló bádog- és deszkabódékban éltek ott emberek, József Attila fiatalkora idején szintén, ő maga is, akkor még Mária Valéria-telep volt a hely neve.

Akkoriban a Városliget még erősen külváros volt.
Sőt, ha túlmentél a Fradi-pályán (Népliget, de gyakorlatilag ugyanazon Hungária körút másik oldala a Városligethez képest, csak kicsit odébb), még a 60-as években is városon kívüli viteldíjat kért a taxi. Lőrincen élő, 60 fölötti rokonaim gyakran mesélik.

Ne várd a csordát!! 2019.01.04. 17:22:50

@funivia:
A nikotin meg a koffein nem módosítja a mentális állapotodat. Bár függőséget okozó szerek, de nem kábítószerek.
A gyógyszerek közé meg nem tudom, be kell-e venni a Kalmopyrint is, mert gyógyszernek az is gyógyszer. Netán a láb- vagy hüvelygomba elleni Canestent. Mert ezek is mind gyógyszerek.

2019.01.04. 18:27:58

@Ne várd a csordát!!:

:)
Attól függ!
Ha már régen szívja valaki a nikotint, akkor érszűkületet okozhat az agyban, ami módosítja a mentális állapotot.
Ha sok koffeint tol valaki, akkor felmegy a vérnyomása, és felmegy a pumpa, megváltozik a mentális állapota.
A gyógyszerek közül az altatókra, nyugtatókra, fájdalomcsillapítókra, köhögés elleni szerekre voltak rákattanva egyes művészek.
Kifejezetten Kalmopyrin vagy Canesten hatása alatt alkotó művészről nem tudok, de sokat segíthet egy festőművésznek, szobrásznak, stb. - ha nem fáj a háta, vagy nem gyötri őrült viszketés. :)

pitcairn2 2019.01.05. 00:31:46

@Ne várd a csordát!!:

ez 100 éve is jómódú polgári környék volt, gyönyörű villák vannak a környéken, ez pl. a szomszéd utca lenne

soo.gd/z6yB

itt max csak a manzárdlakásra lehet hivatkozni a szegénység kapcsán, mivel ez akkoriban sem volt szegény környék

a 300 méterre lévő Hermina út (a vasút túloldalán) pedig akkoriban a város egyik legelőkelőbb része volt,

egy sor arisztokratának is volt arrafelé villája

Ne várd a csordát!! 2019.01.05. 16:15:48

@pitcairn2:
Az Esterházyaknak meg kastélya is volt Fertődön. Akkor Fertőd is Budapest előkelő városrésze volt?
Nem, ez bizony erősen külvárosnak számított, bármennyire jómódú polgári környék volt is, kb. mint ma Nagykovácsi, ott is tele van előkelő villákkal, amelyek az utóbbi 30 évben épültek.
És pont azért épültek ott a villák, mert ott volt olcsó a telek, azért, mert akkor az még bőven a külvárosban volt, viszont a kor akkori leggyorsabb közlekedési eszközével, hintóval viszonylag rövid idő alatt el lehetett érni a belvárost.

A Hermina út egyébként a vasút ugyanazon oldalán van, mint a Liget. Egészen konkrétan a Liget szélén fut. De nem, nem az volt, hanem csak sokadik a sorban.

pitcairn2 2019.01.05. 17:28:02

@Ne várd a csordát!!:

34 éve élek Zuglóban, a helytörténet is érdekel, ennek alapján írtam azt amit írtam

Herminamező (így hívják a városrészt) kifejezetten jó környék volt akkoriban

és ezt a helytörténeti anyagok is megerősítik:

"A második világháborúig, tehát még a kerület 1935-ös megalakulása utáni években is jellemzően családi házas, villatelkes, nyaralópalotákkal ékes vidék a Herminamező"

www.ronapatika.hu/magunkrol-par-szot/egy-kis-helytoertenet

Ne várd a csordát!! 2019.01.05. 21:09:01

@pitcairn2:
Azt ugye tudod, hogy 1935 ELŐTTről beszélünk (JA 1937. december 3-án meghalt)?
Meg hát lehetett jó környék, Nagykovácsi is az, csak épp külváros volt, nyaralókkal (lásd még mondjuk Leányfalu), mint az általad idézett szövegben is áll. Ennek megfelelően alacsonyabb árakkal mind lakásbérlet, mind telek tekintetében, mint a belváros lehet, hogy nem annyira előkelő negyedei, bár talán nézz utána, hogy melyik részt nevezték Villanegyednek akkoriban. Annyit elárulok: NEM Zuglót.

pitcairn2 2019.01.06. 00:25:25

@Ne várd a csordát!!:

Szerintem sétálj inkább egy kicsit a környéken:)

Ne várd a csordát!! 2019.01.06. 18:00:31

@pitcairn2:
Ismerős vagyok a környéken. Még az is lehet, hogy nálad jobban.
Meg hát a városrész történetében is láthatóan jártasabb, mint te.

gigabursch 2019.01.08. 18:28:07

@Ne várd a csordát!!:
Nagykovácsi akkoriban épp egy szénbányászattal foglalkozó település volt és nem alvófalu.

gintonic.azigazi 2019.02.19. 05:51:23

@MAXVAL bircaman közíró: ugyan. 1987 ben befizett ladabol lett - 240.000ft rafizetessel - 1991ben Suzuki. ( made in japan! )

1982ben befizetett ladabol 1988ban lett kocsi.

A dacsia ( 1982ben 132.000ft ) megjott fel even belul, a skoda egy ev, 1986tol az opel kadett meg a golf II ( mindketto 440.000ft) volt azonnali elviheto meg ha becsben befizetted markaban akkor volt egy honapon belul skoda meg wartburg, lada ugy sem. A zaporozsecs meg a kockamoszkvics volt raktaron, a kutyanak nem kellett
süti beállítások módosítása