Napi érdekes - 255

2018. szeptember 23. - JTom

1881_szeptember_the_white_house_draped_in_black_following_the_assassination_of_president_james_garfield.jpg

1881. szeptember. A washingtoni Fehér Ház feketébe öltöztetve az elnök James Garfield halála után

Garfield a második amerikai elnök Lincoln után, aki merénylet áldozata lett, de valójában sérülései nem voltak túl súlyosak és valójában kezelőorvosai hozzá nem értése miatt halt bele, tulajdonképpen a terápiába

 

1890_ice_harvesting_at_kissena_lake_new_york.jpg

1890. Jégvágók a New York-i Kissena tavon Queensben

1900_after_the_arrival_of_bubonic_plague_honolulu_s_chinatown_goes_up_in_flames.jpg

1900. A nagy honolului tűzvész a kínai negyedben, Hawaii-on

Az 1899-ben az America Maru - Kínából behajózó, rizst szállító - teherhajó kikötésével egyidőben számos bubópestissel fertőzött patkány is érkezett, ezek 11 embert fertőztek meg a kínai negyedben, a zsúfoltan és szerény higiéniás körülmények között élő lakosságban. A hatóságok a városrész azonnali karanténja mellett döntöttek, e mellett a fertőzött házak és szeméthegyek felgyújtását rendelték el. Ez "túl jól" sikerült. A tenger felől érkező széláram továbbterjesztette a lángokat, mire végül a teljes városrész kb. 15 hektáron leégett. A pletykák szerint a tűz terjesztése szándékos volt, mert a hatóságok nem nézték jó szemmel a nagy számú kínai bevándorlót és ezzel hogy elvesztették otthonukat és üzleteiket sokakat késztettek végül kivándorlásra.

1908_crowds_gathered_to_witness_the_hanging_of_henry_campbell_he_is_standing_in_the_center_wearing_a_dark_suit_in_lawrenceville_georgia.png

1908. Hatalmas tömeg gyűlt össze hogy lássa a színes bőrű Henry Campbell (középen kalap nélkül, fekete öltönyben) nyilvános akasztását, akit egy bizonyos Ella Hudson és lánya meggyilkolásában találtak bűnösnek. Lawrenceville, Georgia, USA

1910_korul_the_safe_that_ultimately_lead_to_the_death_of_legendary_whiskey_distiller_jasper_jack_daniel_located_in_lynchburg_tennessee.jpg

1910 körül. A széf ami a legenda szerint megölte a legendás whiskey készítőt, Jack Danielt. A mendemonda szerint Daniel vérmérgezésben halt meg, ami nagylábujjának sebéből indult. Ezt állítólag akkor szerezte, amikor sokadszorra sem tudta széfjét kinyitni és egy nagyot belerúgott. Kiállítva: Lynchburg, Tennessee, USA

1920_plate_steel_spiral_casing_for_70_000_horse-power_niagara_falls_hydraulic_turbine_unit_at_the_allis-chalmers_manufacturing_company_milwaukee_wisconsin_cr.jpg

1920. A Niagara vízi-erőműhöz készült 70,000 lóerős hidraulikus turbina-alkatrész a Allis-Chalmers Manufacturing Company üzemében, Milwaukee, Wisconsin, USA

1932_winston_churchill_being_carried_into_a_nursing_home_on_a_stretcher_after_being_hit_by_a_car_in_new_york_city.jpg

1932. A fertőző betegségéből lábadozó Winston Churchill-t szállítják haza a West End-ről londoni lakására

1941_a_finnish_soldier_whose_artery_was_cut_open_by_a_grenade_shrapnel.jpg

1941. Finn-szovjet Folytatólagos háború. Finn katona, akinek az artériája sérült egy repesztől. A frontvonalban ez mindenképpen a halált jelentette

1943_a_soviet_family_living_in_a_downed_german_airplane_ussr.jpg

1943. Egy lezuhant német repülőgépben (talán Junkers Ju-52?) lakó szovjet család

1945_junius_vought_f4u-1_corsair_firing_its_load_of_ffar_rocket_projectiles_on_a_run_against_a_japanese_stronghold_on_okinawa.jpg

1945. június. Vought F4U-1 Corsair tüzel FFAR rakétákkal egy japán erődítményre Okinawán

1947_a_sex_worker_outside_the_krupp_works_in_essen_germany.jpg

1947. Német prostituált a romos Krupp művek bejárata mellett. Essen, Németország

1947_a_young_orangutan_sits_behind_the_wheel_of_a_dutch_army_jeep_indonesia.jpg

1947. Ehhez szuper április elsejei szöveget tudnék, ám valójában egy fiatal orangután ül egy holland katonai dzsip kormányánál Indonéziában

1953_filming_a_scene_from_battleship_yamato_in_the_studio_pool_of_the_shin-toho_motion_picture_company_in_tokyo_japan.jpg

1953. A Battleship Yamato című film forgatása makettekkel a tokiói Shin-Toho Motion Picture Company hatalmas medencéjében

1954_testing_early_television_technology_new_york.jpg

1954. Korai tévékészülék-típusok tesztjei, New York, USA

1956_pepsi_factory_baltimore_md.jpg

1956. Pepsi-üzem Baltimore-ban, USA

1958_elvis_with_his_bmw_507_and_local_tv_personality_uschi_siebert_in_germany.jpg

1958. Elvis egy BMW 507-tel és Uschi Siebert német tévés személyiséggel az NSZK-ban

1962_east_german_guard_removes_the_body_of_peter_fichter_killed_trying_to_escape_to_west_berlin.jpg

1962. Keletnémet határőr viszi el a Nyugat-Berlinbe szökni próbált fiatal Peter Fechter holttestét, akit kelet-berlini oldalról lőttek le

1973_american_soldier_groping_a_vietnamese_women_s_breast_cr.jpg

1973. Amerikai katonák egy dél-vietnami bordély bejáratában

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2018.09.23. 12:15:01

Remek kör volt, köszönjük szépen!!!

Angol beteg 2018.09.23. 12:17:04

Lenyűgöző látni hogy közel 100 éve mit tudott alkototni az akkori ipar a vizierőmű alkatrész gyártása során (is).

Pootj 2018.09.23. 12:37:19

Elvis BMW-je ma is megvan, pár éve találták meg és restaurálták.

bioLarzen 2018.09.23. 13:49:51

Ismét szuper sorozat. Nekem valamiért a jégvágós a mai kör győztese.

Zárójeles megjegyzés: egy-két helyen kicsit sietős lett a fogalmazás. A széfes képnél például:

"A mendemonda szerint Daniel vérmérgezésben halt meg, ami a lábának hüvelykujjából lévő sebből indult (...)"
gondolom, itt egy végső átfogalmazs kavart be, utólag még be lett passzítva a "lévő sebből".
Illetve: "Kiállítva Lynchburg, Tennessee-ben, USA" - szerintem itt szerencsésebb, ha elmarad a "-ben".
Elnézést, nem náculok :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.23. 15:05:22

@bioLarzen: jó látod, tegnap késő este sietve készült el, nem épp friss aggyal. azért másnap délelőtt mindig átfutom, ma ez családi program miatt elmaradt. majd azért belenyúlok még ma ha hazaérek és lesz még kedvem.

Bikli néni 2018.09.23. 16:13:15

A nyakon lőtt katona képén elidőztem egy kicsit. Azt gondolom, az emberi létállapot egyik legriasztóbb pillanatai, talán másodpercek, rosszabb esetben percek is, amikor tudom, hogy itt a vég, és most meghalok, ha annak amúgy még nem jött volna el az ideje. A szerencsétlen férfi fejében vajon mi járhatott, amikor a bajtársából próbált erőt meríteni? Fura gondolatok, tudom, de engem a meghalni készülők képei valahogy sokkal jobban megráznak, mint azok, akik már nem tudnak és nem éreznek semmit.
(A képet amúgy csak kicsiben látom, de teljesen olyan, mintha a bajtárs lábát meg térdből ellőtték volna. Biztos rosszul látom, mert ki ülne ilyen nyugodtan, mikor épp ellőtték a lábát, de akkor is olyan.)

johnny77 2018.09.23. 16:44:18

A kép, amin Churchill látható, biztos, hogy NYC-ben készült? Csak mert a posztoló rendőrön angol egyenruha van (Booby).

Itt is azt írják, hogy londoni lakásába viszik át a West Endről:

www.gettyimages.at/detail/nachrichtenfoto/winston-churchill-being-taken-by-stretcher-into-his-nachrichtenfoto/839314982#/winston-churchill-being-taken-by-stretcher-into-his-london-flat-after-picture-id839314982

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.23. 17:33:16

@johnny77: upsz és tényleg. összekevertem egy másik képpel, azt meg most nem találom jól. :)
szóval inkább javítom a képalát, köszönöm

ps. a rendőr neve 'bobby', a 'booby' csöppet mást jelent ;)

bioLarzen 2018.09.23. 17:52:09

@JTom: "sietve készült el, nem épp friss aggyal"
Ismerős helyzet :)

bioLarzen 2018.09.23. 17:53:20

@JTom: Bár a kép alapján azt se zárhatjuk ki teljesen :D

szita szita péntek 2018.09.23. 20:15:42

"Vought F4U-1 Corsair tüzel FFAR rakétákkal" - ez a kép reális? Mármint... ilyen gyorsan "szórja" ki a rakétakészletét? A repülőgép éles, rakéták elmosódottak -> ergó a rakéta a kép készítéséének pillanatában nem kicsit, hanem sokkal gyorsabb kellett legyen a repülőnél. Ha viszont gyors, akkor pillanatok alatt ki kellene repüljön a képből - de itt egyszerre ötöt is látunk + egy hatodik csóváját. Nem kétlem, hogy lehet ilyen gyors egymásutánban rakétákat indítani, inkább csak azon értetlenkedem, hogy van értelme? Két rakéta között lehet kb 3 méter különbség. A második pályáját nem zavarja össze az első gázkiáramlása? Ezek még nyilván nem irányított rakéták, gondolom ezzel is számolni kellett amikor ezt tervezték...

Ha feltesszük, hogy a rakéták között 3 méter van és a repülő a tűz pillanatában 200km/h-al repült, akkor két (azonos szárny alól történő!) indítás között 0.055 másodperc telt el csupán... Indokolatlanul kevésnek tűnik nekem. A tized másodperces indítás is elég gyors lenne úgy gondolom - és az előző csomag égésterméke talán kevésbé zavarna be...

seadxdx 2018.09.23. 20:27:04

@Bikli néni: Nem, az ugyanannak a katonának a keze, ami csupa vér.

szita szita péntek 2018.09.23. 21:08:08

@szita szita péntek: Csak nem tudok leállni... A képen több rakéta is látszik egyidejűleg - feltételezzük ezek ugyan olyanok. Ezzel együtt vannak kisebbek és nagyobbak is a képen. A legkisebb 51, míg a legnagyobb 65 pixel. Persze mondhatjuk, hogy a kisebbik a távolabbi szárnyól indult. Csakhogy ennek a képnek a szárnyfesztávja 12.5 m. A rakéta felfüggesztési pont nem a szárny végén szokott lenni, így joggal feltételezhetjük, hogy a két rakéta a fényképezőtől mért távolsága max 10 méternyit tér el. Ez a 10 méter okozott 21%-nyi méret változást? Akkor milyen közel kell lennie a fényképezőnek a repülőhöz magához? Tudtommal a perspektíva egyenes arányban működik, azaz ha valami kétszer olyan messze van fele akkorának látszik. Mivel a méret kb az ötödével csökkent, akkor a repülő a fényképezőtől mindössze 40 méterre volt a rakéta kilövésének pillanatában? Úgy látom egy másik repülőről fotóztak. Nyilván van szárnyfesztáv mindkettőnek, azaz a két gép között mindössze 30 méter lenne? Harci helyzetben ahol légvédelemre és váratlan manőverekre is lehet számítani?

daneel1976 2018.09.23. 22:13:49

@szita szita péntek: pár észrevetel,bar nem vagyok a téma szakértője....
A Corsair sirályszárnyas volt es ezeket a rakétáknak sorban voltak a sínjei...
Szóval lehet,hogy a kettő összejátszása adja így a képet....
Arról nem tudok semmit,hogy a sínekről belülről kifelé ,vagy fordítva lőtték a sorozatot......
Voltak későbbi gépeken is olyan tartályok amik,ha jól emlékszem,72db rakétát tartalmaztak,ezeket a bombázók ellen akarták bevetni a hidegháború elején.....

Pootj 2018.09.23. 22:21:38

@szita szita péntek: A képen látszik a gép szárnya, amiből a fotó készült. Igen,elképzelhető, hogy viszonylag közel voltak egymáshoz harchelyzetben a gépek. Már csak azért is, mert akkoriban a kommunikáció a kötelék tagjai között nagy távolságra nem minden esetben volt megoldott, előfordult a kézjelzéses utasítás is.
Az '50-es években fejlesztett szovjet UB-blokkokból az 57 mm-es Sz-8 nem irányított rakéta 0,05 másodperces időközönként indult. Szóval az FFAR is indulhatott ilyen időközönként. A pályát zavarja, de nem számottevően illetve az ilyen jellegű rakétákat alapvetően területlefedésre használják. Az előbb említett Sz-8-as szórása emiatt a repülési távolság 0,35%-a.

szita szita péntek 2018.09.23. 23:18:08

@daneel1976: @Pootj: Köszi, ezek szerint túlagyaltam. :)

szita szita péntek 2018.09.24. 08:18:11

@Pootj: "Az előbb említett Sz-8-as szórása emiatt a repülési távolság 0,35%-a. " - Tényleg nem kötekedni akarok, de ez pontos adat? 1000 méteren mindössze 3.5m szórás reális egy ilyen nem irányított rakéta kötegnél?

gigabursch 2018.09.24. 08:21:31

@szita szita péntek:
Nem lehet, hogy ez egy tesztlövöldözés során készült?
Mert ehhez kellett telepobjektív is, meg jó fotós reflexek is.

Teszten meg úgymond bármi kilőhető a gépről.

Pootj 2018.09.24. 08:26:00

@szita szita péntek: Igen. Ez tisztán a rakéta szórása. Ehhez hozzájön a repülőgép mozgásából adódó szórás. Két egymás után kilőtt rakéta természetesen nem 3,5 m-en belül fog becsapódni. Pont emiatt kell gyors egymásutánban indítanin öbbet.

káBell 2018.09.24. 08:47:20

A kelet-berlini áldozat neve Peter Fechter.

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.09.24. 09:13:37

Az 1908-as kivégzéses képen vajon miért állnak a férfiak egymás vállára tett kézzel?

"1947. Ehhez szuper április elsejei szöveget tudnék" Április 1-én kíváncsian várjuk. :)

lomposfarkas 2018.09.24. 10:58:58

Az 1908-as akasztásnál a fél közönség hátrafelé néz, kíváncsibbak voltak a fotografálásra, mint a hivatalos eseményre :)

tizbe 2018.09.24. 11:01:00

" A mendemonda szerint Daniel vérmérgezésben halt meg, ami a lábának hüvelykujjából lévő sebből indult, ..."

A lábon nincs hüvelykujj, hanem vagy öregujj vagy nagylábujj. ;)

Bosses 2018.09.24. 11:01:55

Mai kifejezéssel élve megtrollkodta a VW az Elvis féle BMW pózolást, azzal, hogy a kerítésen ott a konkurens logója :-)

Nagy Zo 2018.09.24. 11:07:03

@szita szita péntek: egymás melletti indítósínről startolnak a rakéták, a Corsair esetében 2*4 felfüggesztés van a szárnyak alatt

szita szita péntek 2018.09.24. 11:08:07

@gigabursch: Amennyiben feltesszük, hogy azonos típusú rakétákat látunk a képen (azért azért szerintem elég valószínű), akkor mint fejtegettem kb 40 méter lehetett a fényképész és a repülő között. Nyilván be kellett saccoljak pár adatot, de jelentős eltérést ettől nem tartok valószínűnek. (Amennyiben a kép erős zoommal készült volna, úgy a - feltételezetten azonos típusú - rakéták között sokkal kisebb méretkülönbség lenne a képen.)

molnibalage 2018.09.24. 11:13:34

@Pootj: A nemirányított rakétáknak és minden fegyvernek a szórását sokszor picit homályosan állapítják meg. Mert lehet, hogy maga a rakéta természetes szórása 3,5 méter, de az értelmezése lemarad. Ez földre vetített? Vagy az, hogy a rakéta egyenes pálya esetén ekkora körön belül lesz 50% eséllyel?

(A körkörös szórás (CEP) az azt a sugárt / átmérőt adja meg, amin belül az indított fegyverek 50%-a esik.)

Mert, ha az ember húz egy egyenes és köré egy kúpot a fenti CEP értékkel, akkor annak földre tett vetülete ellipszis lesz úgy, hogy a távolság szórása elég nagy lesz.

A Youtube-on van elég felvétel a szórás megítélésére. Nem 3,5 méter. Nagyon nem...

Itt látható egy elbaltázott esett, cserébe igen jó képet ad a szórásról, még nagyon kis távolságon is eléggé széttartanak a rakéták.
www.youtube.com/watch?v=5kA05a63D9A

Másik nézőpontból jenki rakétával.
www.youtube.com/watch?v=AZtYmjybtHU

youtu.be/GtGtN_FsGLU?t=1m30s

1:17-nél a felverődő por jó képet az a szórásról.
www.youtube.com/watch?v=N4JhkjtCnVQ

Röviden, ezekkel nem pontcélokra lőnek. A bunker esetén is csak remélhették, hogy eltalálja a rakéta kis távolságról, de hogy mi a fenére lett volna jó, tekintve, hogy nem pct. a rakéta, hanem repesz romboló...

exilis 2018.09.24. 11:24:17

A német és vietnami prostituáltak közötti színvonalkülönbségből megvilágosodtam. A német precízség és munkamánia oka, hogy olyan rondák a német nők, hogy a férfiak a munkában élik ki minden ambíciójukat. A vietnami lányok szépek, a pasiknak jobb dolga is van, mint egész nap a precíz munkavégzésen agyalni.

Indriq 2018.09.24. 12:02:46

azok a jégvágók eke szerű valamivel ilyen szép párhuzamosokat vágtak?

Ches Desmond 2018.09.24. 12:02:54

Hasonló módon kapott vérmérgezést egy olasz zeneszerző- karmester, csak ő a vezénylőrúddal sújtott le a nagylábujjára..Nem volt még ugye tetanuszoltás..

Fredddy 2018.09.24. 12:19:44

A repülő nem talán, hanem biztosan Ju-52.

Rocktörténelem fontos fejezete, úgyhogy nem tudom, mennyire érdemes leírni, de Elvis nem akárhogy ekrült Németországba. 1958-ban behívták katonának őt is, mint akármelyik kevésbé híres memphisi csávót akkoriban, és felajánlották neki, hogy egy ilyen szórakoztató-moráljavító celeb egységhez kerüljön. Ő viszont nem akart kedvezményeket, egyszerű katonaként húzta végig a két éves katonaidejét a Németországban megszálló feladatokat teljesítő 3. páncéloshadosztálynál. A népszerűségében viszont nem jelentett törést a távollét, mert előtte felvett egy csomó dalt, és amíg katona volt, addig otthon azokat adogatták ki szépen folyamatosan.

gigabursch 2018.09.24. 12:53:11

@Indriq:
Ezen én is elmerengtem, hogy ennyire szabályosan hogy tudják a tavat, illetve tón a jeget felkockázni?

@exilis:
Háááát, szó ami szó a germán csatakanca már közel olyan, mint a viccben a nő, akit a földrészekhez/országokhoz hasonlítanak, és ő már erősen közelít Görögországhoz, de már elérte az Európa állapotot.

gyk (kicsit hímsoviniszta, de ezen most emelkedjünk felül):
Milyen földrészekkel, országokkal lehet jellemezni a nőt egyes korosztályaiban
10 évesem: Ismeretlen, érintetlen, hamvas, szűz, mint az Antarktisz.
20 évesen: Buja és titokzatos, mint Afrika
30 évesen: Kihívó és mindent elseprő, mint Amerika
40 évesen: Egzotikus és végtelenül művelt, mint Ázsia
50 évesen: Már sok harcot megélt, mint Európa
60 évesen: Romjairól híres, mint Görögország

@szita szita péntek:
Tegyük hozzá, hogy a repüléshez azon kívül, hogy érdekel, a valóságban nem sok ismeretem van. De úgy látom @molnibalage: már megválaszolta.

@Bosses:
Áááááá, tényleg. :-)

@kugi:
Egyetértek.

szani12inda 2018.09.24. 12:54:34

A finn kép nem a téli háború alatt készült, az 1939-40 - ben volt. Ez 1941 júliusában már az un. "folytatólagos háború" , finnül jatkosota.

pityókaborsommelier 2018.09.24. 13:37:54

A finn-szovjet téli háború 1939-1940-ben zajlott. Az 1941-est (ami tulajdonképpen már a II. világháború része) a történelemtudomány a folytatólagos háborúnak nevezi.

Terézágyú 2018.09.24. 13:47:56

@Fredddy:
Hát, én totál máshogy ismerem a sztorit.

Megtehette volna, hogy ne kelljen bevonulnia, ki lehetett volna bulizni, de a menedzsere Parker "ezredes" nyomására mégis bevonult, mert ez az egész is egy kampányfogás volt, a lázadó rockerből, a "fehérből, akinek néger hangja van" lett egy derék, amerikai jófiú, aki íme, teljesíti hazafias kötelességét...
Németországban mindenesetre külön házat bérelt, ahol folyamatosan lakott, és élte a világát bulik stb. közepette - nem tudom, hogy ez mennyire volt általános az NSZK-ban állomásozó amcsi közkatonák között.

Hogy népszerűségében történt-e változás azt nem tudom, de a rock történetéből kiírta magát: egyike lett a nagy amcsi szórakoztató zenészeknek, a lemezei és a filmjei nagy sikerek lettek ugyan, de rocktörténetileg érdektelenek...

Mielőtt még: gyerekkorom óta az egyik kedvenc énekesem, úgyhogy ...

Pacák 2018.09.24. 13:58:29

Hogy legyen elképzelése a népnek a Corsair nem irányított rakétáiról, itt egy fotó:

www.airpages.ru/img/corsar_07.jpg

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2018.09.24. 13:59:12

@Ches Desmond: Igen, Lully volt az (a Napkirály udvarában szolgált, de valóban olasz volt). Pár éve készült róla egy egész jó kosztümös film, "A király táncol" címmel.

molnibalage 2018.09.24. 14:01:57

@Terézágyú: Bár én nem vagyok sem Elvis rajongó, sem zenekritikus és történész de "rocktörténetileg érdektelennek" hívni azért elég ordas kijelentés szerintem.

A mai napig él az Elvis kultusz, ahogy Beatles legendája is. Szerintem képről talán még egy mai 15-25-ös is felismeri. Ez melyik kortárs előadó művészre igaz?

Annyira érdektelen, hogy a 2002-es foci VB data a Little Less Conversation volt és kb. azóta nem volt egyetlen komolyan vehető VB dal sem. Erre emlékszem meg a shakirásra, de kb. ennyi.
www.youtube.com/watch?v=Zx1_6F-nCaw

Izé. Pislogok, de erősen. A karrierjében tényleg törést jelentett, de hogy érdektelen? Anyám...

Terézágyú 2018.09.24. 14:14:45

@molnibalage:

Látod, éppen arról van szó, hogy te magad is pusztán egy dalát ismered, azt is azért, mert elővették egy foci világbajnokságon :)

Nézd, ez olyan, hogy Aradszky Lászlót is mindenki ismeri nálunk, de ettől még nincs magyar ROCKtörténeti jelentősége.
A magyar könnyűzene történetében ott a helye.
Vagy éppen Korda György: mindenki ismeri, még a fiatalok is, de azért...

Ugyan ez van Elvissel. A bevonulása előtti dalainak rocktörténeti jelentősége van, nagy szerepet játszott a rockandroll -> rock kialakulásában.
Nincs "ötvenes évek" Elvis nélkül - de a hatvanas/hetvenes évek bizony Elvis nélküliek.

Fredddy 2018.09.24. 14:24:26

@Terézágyú: egy sztárnál természetesen sose lehet biztosan eldönteni, hogy ha valamit csinál, abból mennyi ő és mennyi a píár, és igen, a marketing kihozta a sztoriból, amit ki tudott, de azért nem hiszem, hogy 100%-ban az akarata ellenére megtörtént volna a dolog. Ahogy azt se gondolta senki, hogy ekkora sztárként sikerült teljesen elvegyülnie az átlagos katonák között- azoknak nincs pl sportkocsijuk se.

+következő válogatásban lehetne az a kép a másik oldali Németországból, ahol egy szovjet tank tapos össze egy -ha jól emlékszem- Wartburgot, a legenda szerint a szovjet katona okoskodásból összegyűlt pénzből vette, a parancsnok meg így büntette érte

molnibalage 2018.09.24. 14:25:22

@Terézágyú: Wrong. Szövegértelmezésből elégtelen. Én mondtam egy példát, ami nem azt jelenti, hogy csak azokat ismerem...

Ismerem pl. a promised land-et (MIB filmben van), a Jailhouse Rock -ot (hallás alapján ki nem?) a Such A Night-ot a 3000 miles to Graceland filmből, Hound Dog-ot a Forrest Gumb-ból.

Hangzás alapján biztosan többet csak a címűket nem tudom. Sting számait is felismerem, attól mert a címét nem tudom...

De igen, történetileg lényegtelen, mikor halála után filmek épültek legendája köré és alap OST elem.
Berosálok rajtad...

molnibalage 2018.09.24. 14:26:37

@Terézágyú: Aradszky László nevét ismerem, de soha nem tudtam, hogy ő mégis mitől lenne megkerülhetetlen...

De hallod, menjd oda random emberekhez és kérdezz rá, hogy :

Ki volt Elvis?
Ki volt Aradszky?

Sejtem a válaszokat...

BéLóg 2018.09.24. 14:41:21

@molnibalage: Aradszkyt ismerem, de ki ez az Elvis?

Terézágyú 2018.09.24. 14:44:15

@molnibalage:
"Aradszky László nevét ismerem, de soha nem tudtam, hogy ő mégis mitől lenne megkerülhetetlen..."

Én ilyet nem írtam. "Wrong. Szövegértelmezésből elégtelen."

"Ismerem pl. a promised land-et (MIB filmben van), a Jailhouse Rock -ot (hallás alapján ki nem?) a Such A Night-ot a 3000 miles to Graceland filmből, Hound Dog-ot a Forrest Gumb-ból."

Stimmt: Az összes számát valamilyen filmből ismered, mert valakik elővették, mint aláfestő zenét, meg ilyeneket.

Én meg saját jogon ismerem a számait... :)
De azért csak vitatkozz...

Terézágyú 2018.09.24. 14:47:55

@Fredddy:
"egy sztárnál természetesen sose lehet biztosan eldönteni, hogy ha valamit csinál, abból mennyi ő és mennyi a píár, és igen, a marketing kihozta a sztoriból, amit ki tudott"
Ez kétségtelenül így van.

"De azért nem hiszem, hogy 100%-ban az akarata ellenére megtörtént volna a dolog."

Hát éppen az, hogy visszatérése után mennyire elvesztették a dalai a korábbi "lázadó, rnr-életérzést", valóban arra utal, hogy valóban nem.

"Ahogy azt se gondolta senki, hogy ekkora sztárként sikerült teljesen elvegyülnie az átlagos katonák között- azoknak nincs pl sportkocsijuk se."

Nyilván, éppen ezért kár leírni olyanokat, hogy "egyszerű katonaként húzta végig a két éves katonaidejét"... Minden volt, csak nem egyszerű katona.

Namely 2018.09.24. 15:39:50

"1908. Hatalmas tömeg gyűlt össze hogy lássa a színes bőrű Henry Campbell"
Ma az ilyet futni hagyják, hiszen a letartóztatása is "rasszizmus"......

"1947. Ehhez szuper április elsejei szöveget tudnék"
Itt egy szeptemberi változat: "Louis Armstrong, mielőtt trombitálni kezdett. "

"1947. Német prostituált a romos Krupp művek bejárata mellett. Essen, Németország"
Hát őt is kb egy koncentrációs táborban tudom elképzelni, valamelyik őrtoronyban....

"1973. Amerikai katonák egy dél-vietnami bordély bejáratában"
Végre megérkezett a szabadság, a demokrácia, hurrá-hurrá..... :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.24. 16:08:07

@Namely: ismerlek már kicsit, tudod hogy "hagylak kibontakozni" és most sem akarlak kioktatni, csak kicsit vitatkoznék:

"Ma az ilyet futni hagyják, hiszen a letartóztatása is "rasszizmus""

Butaság:
blackdemographics.com/wp-content/uploads/2013/01/WP-2-Blacks-searched-arrested-cuffed.jpg

"Louis Armstrong, mielőtt trombitálni kezdett."
jó, de ilyet én is tudok:
1945. Hermann Göring letartóztatása után, már nem saját uniformisában :)

a többivel kb. egyetértek, bár a német brünhilde... kb. akkor bárki így nézett ki. amúgy megfigyeltem hogy régen több csúnya ember volt úgy általában.
már többször gondolkoztam ezen, hisz rengeteg régi képet nézek - mint sejthető ;) - de elég a még régebbi festményekre pillantani.
miből adódhat ez? hiszen az arc nem változik az ízlés változásával, vagyis erre csak legutóbbi pár évtizedben van mód, de manapság sem plasztikáztat mindenki. a hajviselet esetleg sokat besegít, de mégis az arcok...
szóval nem tudok elvonatkoztatni tőle hogy régebben igenis sokkal több volt a csúnya ember és üdítő kivétel egy-egy szép nő a 19. századi fotókon vagy a 20. század első feléből.
eltértem a tárgytól, bocs.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.24. 16:12:45

@Namely: á elkúrtam a képet amit linkelni akartam, szóvat ezt a statisztikát gondoltam megosztani:
fournews-assets-prod-s3-ew1-nmprod.s3.amazonaws.com/media/2014/11/25_fc_felix.jpg

szita szita péntek 2018.09.24. 16:18:29

@JTom: " üdítő kivétel egy-egy szép nő a 19. századi fotókon " Jóféle kérdés ez, leírom a tippeimet, mer' csak.
- Eltérő táplákozás
- Nehezebben átvészelt (akár gyerekkori) betegségek
- Fizikai munka mennyisége
- Mennyi időt töltött a napon, mennyire volt fűtött a hálóhelye télen...
- A magasabb halandóság lehet egyszerűen elvitte a mai értelemben vett szépségeket és a tenyerestalpas alkat volt az életerősebb
- A korban divatos arckifejezés akár az arc szerkezetére is befolyással lehet. (Nemrég olvastam, hogy pld. a nők hangja az elmúlt pár évtizedben szignifikánsan mélyült - a felvetés szerint ahogy egyre kevésbé kell megóvandó madárkának pozicionálniuk magukat kevesebbet "cincognak" és ez hat a normál hangmagasságukra is. - Ha ez így van simán elképzelhetőnek tartom az arckifejezés hatását is az arcra.)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.24. 16:44:37

@szita szita péntek: érdekes felvetések, mert én is arra gondoltam hogy igen sok dolog együttes hatása lehet a kulcs, de ilyen mélységig nem gondoltam bele
persze fontos belegondolni abba is hogy mit láthattak szépnek a korok emberei, mert minket a médiák irtózatos sebességű fejlődése miatt már születésünktől fogva igyekeznek befolyásolni, azaz megmondani mi a szép nem pedig ránk bízzák.
kérdés hogy ez mennyire befolyásol avagy nem mindannyiunkat. mennyire lehet "megtanulni" mit lássunk szépnek vagy mennyire jöhet ez "belülről", mert akkor ugye mit sem ér a folyamatos zrikálás a TV-ből pl.
nehezen megfogható ez a terület nem is tudom hogyan lehetne ezt tudományosan vizsgálni.
azért például érdemes megnézni hogy pl. 10-20 éve hogyan nézett ki Miss Papua (Pápua Új-Guinea szépségkirálynője).
európai szemmel nézve elég borzasztó, de lám az utóbbi években már inkább klasszikusabb dél-ázsiai kinézetű szépségeket választottak.
kérdés persze az is hogy a zsűriben kik voltak ugye, lehet hogy nem is az ország közízlését fejezi ki, hanem néhány dél-ázsiai nagyvállalkozóét mindössze. :)

Gringo 2018.09.24. 20:42:00

Felzaklatott a lelőtt keletnémet ember képe!
Mi a jó istenért nem engedték, aki menni akart?

bbwd 2018.09.24. 21:25:12

@Gringo: ez volt a kommunizmus... 100 millió áldozat, sokan mégis relativizálják

Rhitana 2018.09.24. 21:43:51

@Ches Desmond: valóban, Jean Baptiste Lully...bár eddig azt hittem, francia volt..

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.09.24. 22:09:36

@szita szita péntek: "...A repülőgép éles, rakéták elmosódottak...": csak fotós szemmel: a fotós nyilván a repülőgépet követte a fényképezőgép mozgatásával, így az éles a fotón, de a gyorsabb rakéták elmosódnak, mert nyilván azok gyrosabbak (valamivel) a repülőgépnél. Elég ilyenkor 20-30%-kal nagyobb sebesség, a rakáták már akkor elmosódhatnak így.

"Amennyiben a kép erős zoommal készült volna, úgy a - feltételezetten azonos típusú - rakéták között sokkal kisebb méretkülönbség lenne a képen": nem változik a különbség mértlke zoom esetén, mert hiába változik a gyújtótávolság (zoomolsz a képen), az arányok ugyanazok maradnak, mivel a zoomolás belenagyít a képbe, így minden arány együtt változik.

Már, ha jól értem a fenti mondataidat. És csak pontosítás céljából. ;)

@exilis: +1

Fredddy 2018.09.24. 22:37:19

@szita szita péntek:
További pontok megfontolásra
-a fényképeken nem volt szokás mosolyogni, egy komor ember eleve kevésbé szimpatikus
-a nők sokkal kevesebb sminket használtak. Közhelyes, de nagyon sokat számít, pláne egy fekete-fehér fotón, ahol sokkal könnyebben összemosódnak a részletek.
-eleve nem volt annyi lány. 16 évesen még gyerekek, 25 évesen már háromgyerekes asszonyok voltak- ha túlélték a szülést.
-a fényképezőgépek sokkal rosszabbak voltak. Egyrészt eleve fekete-fehérek, másrészt filmesek, tehát egyet kattintottak, aztán vagy sikerült. vagy nem- nem 150 képből választották ki azt az egyet, ami majd mehet a nyilvánosság elé.
-a fényképek idősebb emberekről készültek, mert azoknak volt pénzük rá, hogy magukat, vagy a gyerekeiket lefotóztassák.
(kicsit hasonló téma, egyszer egy másik fórumon ment a tépelődés, hogy az amúgy elég elterjedt és jól dokumentált SdKfz 251-es német csapaszállítón miért nem használták sose az esőponyvát. Pedig hogyne használták volna, csak az akkori gépekkel ki a tököm állt volna neki szakadó esőben fényképezni?)

@Gringo: mert akkor a többiek is kedvet kaptak volna :P

@Terézágyú: nem hiszem, hogy a katonaság tette volna tönkre a jelentőségét rocktörténeti szempontból, a Guns tgjai se voltak katonák az Appetite után, a Metallica se a Black és a Load között. Egyedül Lemmy tudott 40 évig folyamatosan egyformán király lenni, de ő inkább a szabályt erősítő kivétel.
A hatvanas évek egyszerűen csak egy nagyon más világ volt, mint az ötvenes- 1957-ben még nagy szó volt egy repedés azon a falon, aminek a ledöntéséről a hatvanas évek aztán szóltak.

pitcairn2 2018.09.25. 00:42:22

@Gringo:

mert akkor nagyon gyorsan vége lett volna az NDK-nak...

gigabursch 2018.09.25. 02:49:51

@Fredddy: @szita szita péntek:
Ezen már én is többször elmerengtem, de egész jól összefoglaltátok.

szita szita péntek 2018.09.25. 08:20:18

@Fotósképző: Szerintem tévedsz.

Itt van egy kép telefonpóznákról:
www.publicdomainpictures.net/en/view-image.php?image=118041&picture=road-surrounded-by-telephone-poles

A jobboldali első pózna 679 pixel, második 488 pixel magas. A különbség 191 pixel, ami a nagyobbik 28%-a.
A jobboldali tizedik 139 pixel, a tizenegyedik 130 pixel magas. A különbség 9 pixel, ami a nagyobbik ami a nagyobbik 6.5%-a.

Mi az oka ennek? A méret a távolsággal egyenes arányban változik. Amikor zoomolsz, akkor viszont nem változnak a távolságok, hanem csupán nagyítasz - így az arányok sem változnak.
Fotósként nyilván találkoztál már vele, hogy a közelről készített arckép torz lesz ("lófeje lesz" megnöveli az orrot pld) mert a fényképező és az arc távolság érdemben módosul, ha levonod az orr pár centijét...
Csakúgy, ha látcsővel szemlélsz valamit (mondjuk embereket) szinte mindegy, hogy 500 vagy 530 méter távolságra van, kb ugyan akkorák - egyszerűen az 500 méterhez képest az a 30 méter túl kicsi.

szita szita péntek 2018.09.25. 08:24:51

@szita szita péntek: A fenti póznás képnél maradva: Mivel a két oszlopköznyi távolság 28%-nyi méret csökkenést eredményezett kiszámolható a képről, hogy a fényképész a jobboldali első oszloptól durván két oszopköznyi távolságra állt.

szita szita péntek 2018.09.25. 08:27:03

@szita szita péntek: Na jó... ez nem volt pontos, mert ugye az oszlopok nem pont a gyújtópont irányában sorjáznak és ugye minél közelebb vagyunk hozzájuk a különbség annál markánsabb, de kb szerintem még így is rendben van.

Terézágyú 2018.09.25. 08:39:36

@Fredddy:
"nem hiszem, hogy a katonaság tette volna tönkre a jelentőségét rocktörténeti szempontból"

Akkor jó, mert én ilyet sehol nem írtam...

daneel1976 2018.09.25. 09:06:25

@Gringo: Mert komoly munkaerő hiány lépett fel....
Egyszerűen átsétáltál egy utcán és a munkások paradicsomából a kizsákmányoló,kapitalista nyugatra kerültél és ez valahogy az embereknek sokkal vonzóbbnak tűnt.

szita szita péntek 2018.09.25. 09:23:01

@Terézágyú: " rock történetéből kiírta magát ... de rocktörténetileg érdektelenek..." -témához: Nem értek a zenéhez (sem), így nem tudom megítélni állításod helyes-e vagy sem - nem is erről akarok írni, az egyszerűség kedvéért tegyük fel igazad van.

Ugyanakkor én azt hiszem a történelembe leginkább forradalommal lehet bekerülni - a rocktörténelembe forradalmi újdonsággal. Az viszont egyetlen előadótól sem várható el, hogy folyamatosan képes legyen új és sikeres zenei csapásirányok meghatározására. Gyanítom arról van szó, hogy hősünk "letett valamit az asztalra" ami bejött és bár utána is képes volt haszonló minőségben új tartalom előállítására az egyszerűen nem válhatott fontos zenei mérföldkővé - hisz az előző műveivel már létrehozta, megalapozta, közismertté tette a stílust.

szita szita péntek 2018.09.25. 09:25:15

@daneel1976: Nagyon igaz. a Keletnémet gazdaság összeomlott volna a fal nélkül. Gazdasági szükségszerűség szülte. (Az a baj, hogy nagyon is tudnék aktuális analógiát mondani.)

Terézágyú 2018.09.25. 10:51:47

@szita szita péntek:
Nem igazán értem, hogy mit akarsz mondani ezzel, hogy most védeni akarod-e Elvist....
Ahogy leszögeztem, én szeretem Elvis dalait, igen sok kedvencem van a hatvanas évekből is, de azért képes vagyok leszűrni ezekből azt az állítást - amit tettem itt fentebb.

daneel1976 2018.09.25. 12:16:05

@szita szita péntek: pont ez jutott eszembe miközben ezt írtam
(Én is külföldön keresem meg a minimálbért....)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.09.25. 12:40:04

@szita szita péntek: Nem tévedek: ha csak ránagyítasz a témára (rázoomolsz), nem változnak az arányok. A linkelt konkrét kép részleteit elemezve más a helyzet, mert egyrészt azért az nem egy mérésre alkalmas, szabályos rendszert ábrázol, másrészt a perspektíva adott és más távolságokat veszünk figyelembe és az objektív kéaploktás is fontos lehet.

Közelről fotózott arc pedig azért torzul, mert akkor a tárgytávolság és a fókusztávolság (zoomolás) _együtt_ változnak és adnak ilyen eredményt: máshogy alakul a perspektíva távolról, nagy gyújtótávolsággal, és közelről kis gyújtótávolsággal fotózva (ugyanazt az arcot, ugyanakkora méretben). Előbbi esetben "összenyomódik" a tér, utóbbiban "széthúzódik".

Ches Desmond 2018.09.25. 12:44:15

@Rhitana: Valszeg jól hitted, hacsak nem egy frankomán olaszról van szó..:)

Ches Desmond 2018.09.25. 12:46:31

@Rhitana: És mégiscsak olasz volt:

@Ches Desmond: Igen, Lully volt az (a Napkirály udvarában szolgált, de valóban olasz volt). Pár éve készült róla egy egész jó kosztümös film, "A király táncol" címmel.

szita szita péntek 2018.09.25. 14:32:00

@Fotósképző:
"ha csak ránagyítasz a témára (rázoomolsz), nem változnak az arányok" - Mármint mihez képest nem változnak? Ahhoz képest ha nem zoomolok rá? Hát persze hogy nem ezt nem mondtam. Azt mondom, hogy ha nem zoomolsz egy 2x-est, hanem fele olyan távolságról fényképezel akkor viszont IGEN! Épp ebből a jelenségből számoltam ki a fényképező távolságát.

Egy egyszerű példa: Van két egyforma oszlop egymástól 10 m távolságra (A és B). Mindezt lefotózom úgy, hogy a közelebbi (A) tőlem szintén 10m-re legyen. Ekkor A oszlop X méretű, míg B oszlop X/2. Ha rázoomolok, akkor is.
Viszont ha elmegyek A-tól 100 méterre, akkor B 110 méterre lesz tőlem. Ekkor A a képen Y magas lesz, míg B Y*0,9 magas. Ha zoomolok, ha nem. Egyszerűen azért mert a két oszlop távolsága csak kicsit tér el egymástól.
Az számít, hogy a fényképeződ és A oszlop távolsága hogyan arányul az A és B távolságához. Ha A és B távolsága jelentéktelen a fényképeződ és A távolságához képest akkor a méretkülönbség is jelentéktelenné válik.

kepkuldes.com/images/912e8bec77694d1eeed7c5c2fe9e5adb.png

Namely 2018.09.25. 14:46:14

@JTom:
Tőled semmit nem veszek rossz néven, tudod... :D meg itt senkitől sem, mivel itt, lehet, hogy valamiről szögellentétes a véleményünk, mégis a kulturált vita az alap (99%-ban, mivel idetéved néha 1-2 böfögő is, de ez van).
Csúnya ember:
ezen én is gondolkodtam. A válaszom, hogy azért van, mert ma az emberek kb 100%-a készít (többnyire magáról) fotókat, így van választék, és azt jegyzed meg, ami szép, akkoriban viszont, ami fennmaradt, az nem feltétlenül a szép emberekről készült, hanem arról, aki megengedhette magának (főként a festmények korában, ahol ki szerepelt többnyire azokon? A beltenyészettől retardált nemesség). Azonkívül a mai korban az alap szépségápolás, higiénia kb minden olyan ember számára elérhető, aki igényli, és akik többnyire a környezetedet alkotják.
"Brünhilda", aki a képen van atomronda, de pl a hitleri filmhíradókban az árja lányok bizony nagyon szépek voltak... :D vagy éppen a nagy kedvencem tőled, ahol egy 1941-es hawaii képen van 2 bomba egy gyógyvizes kádban.... :D
(sajna nem tudom hol volt)

"Hermann Göring"
ez nem ér, mivel a kép 1947-es, olyat kell írni... (de értettem, amit írtál.... :) )

Namely 2018.09.25. 14:58:59

@JTom:
ja az első téma: ezt én idézőjelesen értettem, hogy 1000-es fordulatszámmal megy a társadalombomlasztás, ahol legitimnek tüntetik fel, hogy egy letartóztatás után jön a többi feka, és felgyújtják a fél várost.
Ja, erről egy nagyszerű video:
www.youtube.com/watch?v=XM-HJT8_esM

fairlane 2018.09.26. 10:04:32

@Namely: Csak sztereotípiákat puffogtatsz. Ha minden letartóztatott fekete után felgyújtatnának egy várost, akkor folyamatosan lángban állna az USA. Csak nézd meg a bebörtönzöttek statisztikáit, hogy mennyi köztük a színes. Gondolom, hogy ők sem önként és dalolva vonultak be a börtönbe.

bioLarzen 2018.09.28. 19:59:06

@Namely:
""1908. Hatalmas tömeg gyűlt össze hogy lássa a színes bőrű Henry Campbell"
Ma az ilyet futni hagyják, hiszen a letartóztatása is "rasszizmus"...... "

Ezt kifejtenéd?

bioLarzen 2018.09.28. 20:02:17

@Gringo: Több okból. Pár példa:

1.) Fent kellett tartani a - nagyon kevesek által valóban elhitt - látszatot, hogy az NDK-ban élni jó. Ki akarna akkor kiszökni onnan - ráadásul az élete kockáztatásával?

2.) Minden kijutott ember potenciális informátor. Ergo, minél kevesebb van belőlük, annál jobb.

3.) Nem ártott, hogy akik szökni akarnak, azok előtt ott apélda, hogy mit kockáztatnak...

4.) Elnyomó rezsimekben szinte ösztönszerű, hogy az erőszakhoz nyúlnak.