SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

50 éve ért véget a prágai tavasz

2018. augusztus 17. - JTom

Magyar katonák Csehszlovákiában

1968. augusztus 20-án indultak el magyar katonák egy szomszédos ország megszállását elősegíteni. A Csehszlovákiában álomszerűen kezdődött és a nyár végéig kitartott, reményteli "prágai tavasz" sokak számára az elviselhető szocializmus ideálját fogalmazta meg, és úgy tűnt, megvalósulhat sokak akarata.
f_fri19681031003_v3.jpg

1968. október 31. Hazatér Csehszlovákiából az utolsó magyar katonai egység is Drégelypalánknál. MTI Fotó: Friedmann Endre 

 

A keményvonalas csehszlovák kommunista pártfőtitkár Antonín Novotny helyére a reformokat hirdető Alexander Dubceket választotta a kongresszus aki a közvélemény követelései nyomán kívánta megreformálni a szocialista államot. Ez vezetett a „prágai tavasz” programjához, mely egy demokratikusabb, szabadabb Csehszlovákiát ígért.

A szovjet vezetés azonban nem nézte jó szemmel a reformtörekvéseket és a Szovjetuniótól való távolodást, a kritikus hangokat és a kommunista visszarendeződést támogatta - hasonlóan az 1956-os magyar "engedetlenséghez" -, természetesen fegyverrel. 

f_pp19680613025.jpg

Itt még nem sejtette hogy alig két hónap múlva Kádár is elárulja...

1968. június 13. Alexander Dubceket, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát - a hazánkba érkező csehszlovák párt- és kormányküldöttség vezetőjét - Kádár János, az MSZMP KB (Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága) első titkára fogadta Budapesten a Ferihegyi repülőtéren. MTI Fotó: Pap Jenő

 

Az inváziót a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország is – támogatta, Kádár annak ellenére mondott nemet, hogy előtte néhány hónappal két ízben is találkozott Dubcekkel, aki számított támogatására. egyedül Románia (és persze a távoli szocialista országok, Kuba, Mongólia stb.) maradtak ki a katonai akcióból.

Mintegy 300 ezer megszálló érkezett az országba, de ellenállást csak a civilet tanúsítottak, vonakodtak átadni épületeket, szabotáltak útjelző táblákat és igyekeztek minden eszközzel lassítani az előrehaladó hadigépezetet. Áldozatok is akik mintegy százan lehettek, a civilek közül kerültek ki. 

Az „emberarcú szocializmus” rövid időszaka véget ért, a reformokat eltörölték, a siker 1969 áprilisában, Dubcek lemondatása után lett teljes, mikor Gustav Husak lett a pártfőtitkár, és a „normalizáció” jelszavával megkezdődött egy újabb keményvonalas rendszer kiépítése.

Sokféle visszaemlékezést olvashattunk a megszállásról, de én mára egy rendhagyó kordokumentumot választottam. Horváth Ferenc küldte nekem be írását már elég régen, amit a kerek évfordulóra tartogattam. Az akkori sorkatona eredeti naplója alapján készült azokban a napokban, a fotóillusztrációkat én fűztem hozzá. A szerző levele így hangzott:

"Küldöm a csehszlovákiai bevonulásról írt elbeszélésemet. Sajnos képeket nem tudok mellékelni, hisz ezért a naplóért is nagyon megbüntettek volna, mert az elbeszélés alapjául egy naptár-noteszben vezetett napló szolgált, amit ott, és akkor naponta írtam. Képeket készíteni főbenjáró bűn lett volna. Így most elküldöm a novellát, ha gondolja saját internet felületén leközölheti, de harmadik személynek nem nem értékesíthető, az írásra minden jog fenntartva. Horváth Ferenc"

1968 nyara számomra különleges „hosszú forró nyár” volt...

1966-ban soroztak be a Zalaegerszegi Petőfi Laktanyába, ’68-ban az egyik tüzéralegység felderítő-rajparancsnokaként számláltam a leszerelésig még hátralévő napokat. Tizedesi rendfokozat, állandó kimaradási engedély, szóval, ahogy mondani szokás a szolgálat nehezén túl voltam, azt a 150-160 napot, ami akkor még hátra volt úgy gondoltam, sokadmagammal, hogy már játszva kibírjuk.

Mint utóbb kiderült, játékról szó sem volt, a bajok június 12-én kezdődtek, ekkor ugyanis az egész üteget elvezényelték Székesfehérvárra őrséget ellátni. Ez akkoriban több volt, mint szokatlan, egy „elsőlépcsős” alakulatból egy komplett üteget elvinni, hetekre őrségbe,- persze a katonának nem érteni, hanem végrehajtani kell a parancsot-. Fehérváron, a laktanyaudvaron rajsátrakban lettünk elszállásolva, az állandó kimaradási engedély ide nem volt érvényes stb. Csak hátrányunk származott a „kiküldetésből”, akkoriban itt volt a Hadseregparancsnokság, nagyon észen kellett lenni, egy-egy felvezetés alkalmával, 2-3 tábornokkal biztosan találkoztunk, nem győztük a vigyázz-t veretni, és még fárasztó is volt. Ugyanis 24 órás szolgálat, 24 óra szabad, váltásban jártunk. Így aztán nem csoda, hogy mennyire örültünk, amikor végre, július 27-én reggel, szombati nap volt, indultunk vissza Zalaegerszegre. A gépkocsin, amin utaztunk, már tervezgettük, hogy délután a kimenőn, majd hová megyünk, meglepjük a barátnőket, moziba megyünk stb.

Akkor persze még nem sejtettük, hogy bár még több mint három hónapunk volt hátra a katonaidőnkből, mi már sem szabadságra, sem eltávra, de még kimaradásra sem fogunk többet menni.

Lássuk sorban az eseményeket, megérkezés az egerszegi laktanyába, mi örültünk, hogy visszaértünk, de örömünk nem tartott sokáig, mindenki ideges, szombat délután van, mégis szokatlanul nagy a sürgés-forgás. Lepakolunk, valaki hozza a hírt, hogy a raktárból az összes kimenőruhát elvitték, nincs idő meglepődni, öt perc múlva tisztes eligazítás, az ütegparancsnok tartja.

Az eligazítás lényege, hogy ebédután az üteg egyik felét a telephelyre, a másik felét a lőszerraktárba osztották be málházásra.

Reggel 8-kor adtuk le az őrséget Fehérvárott, azután a tehergépjármű platóján zötykölődtünk Egerszegig, mondanom sem kell, holt fáradtak voltunk, és most málházás, de még nem volt vége. Alighogy a málházással végeztünk, ezredriadó.

Ez a riadó is más volt, mint a többi, akkor tűnt fel, hogy milyen sokan vagyunk, és sok „idős” 30-40 éves katona is van közöttünk, vagyis az ezred személyállománya harchelyzethez fel lett töltve.  Még egy dolog feltűnő volt, most nem kellett kapkodni, még sietni sem, mint más riadók alkalmával, sőt még a tisztek nyugtatgattak bennünket, hogy mindent pakoljunk el, itt ne maradjon semmi, a személyes holmiinkat is hozzuk magunkkal, (riadó alkalmával a személyes tárgyakat nem szokás magunkkal vinni). Felpakoltunk, szokatlanul sok ételkonzervet, és kenyeret osztottak ki, ebből is lehetett tudni, hogy egyhamar nem jövünk vissza.

A minket szállító Garant este háromnegyed nyolckor gördült ki a laktanya kapuján, a városban sétálók is rácsodálkoztak a végtelenül kígyózó kocsisorra, mi pedig szomorúan vettük tudomásul, a mögöttünk elmaradó városközpont láttán, hogy kimenő helyett, egy hosszú út áll előttünk, melynek végét akkor még nem tudhattuk.

Huszonkét órai utazás után július 28-án este hat órakor érkeztünk meg Verseg térségébe.

Azt mondanom sem kell mennyire csalódottak, és kimerültek voltunk, mire végre jött a vezényszó: gépjárműről.

Egy erdős ligetes helyre érkeztünk, nem messzire Versegtől, de azért jól elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. (Verseg: Pest megyei község, Hatvantól cirka 20 km-re, a csehszlovák határtól, [akkor még egy ország volt] kb. 30 km-re. A későestébe nyúlt mikorra századonként, ütegenként felvertük sátrainkat, és nyugovóra tétünk. Senkit nem kellett ringatni, mi akkor már vagy hatvan órája talpon voltunk.

Másnap aztán kürtszóra ébredtünk, mint a laktanyában, és a szokásos napirend reggelitorna, utána a tisztálkodással némi probléma akadt, mivel nem volt víz, ezzel később is mindig baj volt. Egy két nap alatt berendezkedtünk, látszott, hogy hosszabb ideig maradunk, csak nem tudtuk, hogy miért. Ha a tisztektől kérdeztük, ingerülten elutasítottak, mondván majd megtudjuk időben, amint az utóbb kiderült akkor még ők sem tudták pontosan. Az ilyen irányú kérdezősködést aztán egyszerűen megtiltották, a kis zsebrádiókat le kellett adni, így aztán teljesen elszeparáltak a külvilágtól. Még híreket sem hallgathattunk, újságot nem kaptunk. Levelet sem lehetett írni, csak a politikai tisztek által kiosztott rózsaszínű levelezőlapot lehetett használni, amit cenzúrázni fognak, ezt be is jelentették. Azt is közölték, hogy mit írhatunk, csak általánosságokat, azt, hogy hol vagyunk semmiképpen, a címünk, pedig megmaradt az eredeti zalaegerszegi, a postát onnan hozták naponta helikopterrel. A nagy titkolózás ellenére mégis kiderült, hogy mivégre vagyunk itt, leszerelés után tudtam meg, hogy a Szabad Európa Rádió még aznap bemondta, amikor Versegre érkeztünk, hogy a Magyar Néphadsereg jelentős csapatösszevonást hajtott vére a Csehszlovák határ mentén, és napirenden van az ország megszállása a Varsói Szerződés által.

Ez még odébb volt, még csak július végén vagyunk, és rendezzük a tábort, az arra kijelöltek, wc-ket, fogdát építenek, illetve ásnak, aztán akinek még kétsége lenne, hogy ez az egész nem vicc, az augusztus 2-án megbizonyosodhat róla. Ugyanis aug. 2-án mindenkivel aláíratják, hogy felvette a hat tár éleslőszert, és két darab éles kézigránátot, ezt ugyan még nem osztják ki, de az adminisztrációja már renden van. Ettől olyan „háborús hangulatba” kerültünk, már tudtuk, hogy majd menni kell, de nem tudtuk, hogy mikor, és hogy ott mi vár ránk, mindenesetre arra készültünk, hogy lehetséges az is, hogy harcolnunk kell. Ahogy ma mondanánk, ez is benne volt a pakliban.

A tábori élet elég unalmas, kiképzés is ritkán van, hiszen erdőbe felderítő-kiképzést nem nagyon lehet tartani. Néha kaptunk, úgynevezett politikai képzést, a cseh, és szlovák elvtársak internacionalista megsegítésének szükségességéről, az imperialista hatalmak galád mesterkedéseiről stb. Így azután több a szabadidőnk, rákapunk a kártyázásra, nagy ulticsatákat vívunk 10-20 filléres alapon. Közben van egy nagy „ünnepünk”, a másodéves állomány (akkor 24 hónap volt a katonaidő) aug. 8-án „robbantotta a 100-at”, ez azt jelentette, hogy száz napunk van hátra, és a centink már rövidebb, mint egy méter. Gondolják csak meg, amikor bevonultunk 730 napunk volt, és most 99, persze, hogy megünnepeltük a magunk módján. Botrány is lett belőle, akkor hangzott el először, hogy nem is biztos, hogy időben leszerelünk. Ez azután szíven ütött mindenkit, és tudtuk, hogy nagyon is lehetséges.

Érdekes, és szokatlan dolgok is történtek a táborban, kettő ezek közül. Aug. 15-én, ügyészi előadáson kellett részt venni az egész zászlóaljnak, ami abból állt, hogy egy katonai ügyész (alezredesi rendfokozattal) hosszan ecsetelte, hogy milyen büntetés jár annak, aki harchelyzetben cserbenhagyja bajtársait, dezertál stb., végezetül bejelentette, hogy ez külföldön még nagyobb bűn, de hozzátette, hogy ez a tábori tartózkodás is harchelyzetnek számít. Így lassan hozzászoktunk a harchelyzethez, és kezdtünk beletörődni abba, hogy hamarosan irány Csehszlovákia. 

  A másik merőben szokatlan dolog aug. 17-én történt. Meleg nyári nap, ebéd után az ütegparancsnokunk sorakozót rendelt el, majd utasított, hogy az egyik gépkocsi álljon elő. Felszálltunk az autóra, és kb. 20-30 perces kocsikázás után Erdőtarcsán a faluban megálltunk, gépkocsiról, vezényelte a századosunk, majd így folytatta – fiúk, van 45 percük, bemehetnek szemben a kocsmába, fejenként két korsó sört engedélyezek, háromnegyed óra múlva a kocsin van mindenki.- Nos azóta eltelt 39 év, de ilyen jól talán azóta sem esett sör, mint akkor Erdőtarcsán.

Eljött augusztus 20-a, egész nap feszült volt a hangulat, senki sem találta a helyét, ebéd után sorakozó. Kiosztották a lőszert, és a kézigránátokat, betáraztunk. Utána táborbontás, minden szerelvényt felpakolni, a táborozás, és tárazás nyomait eltüntetni, lőszeresládákat, és dobozokat elégetni. Ebből aztán lett olyan tűzijáték, hogy csuda, a ládákban, dobozokban maradt lőszerek a tűzben sorra felrobbantak, tényleg harci hangulatot teremtve, persze ennek senki nem örült, csoda, hogy nem sérült meg senki. Későre járt az idő, amikor elindultunk, lehetett úgy 22 óra, lassan nagyon lassan haladtunk.

Augusztus 21-én hajnal 2 órakor léptük át a határt. Ekkor egy megindító dolog történt a garant utasfülkéjében. Az ütegparancsnokunk az ülése alól egy hosszú nyakú üveg bort húzott elő, és hátra adta, hogy nyissam ki. Amíg a bontással bíbelődtem, azt mesélte, hogy ezt a bort, és még egy másikat is akkor vette Erdőtarcsán a kocsmában, amikor kivitt bennünket, és megfogadta, hogy ez egyiket akkor bontja fel, ha baj nélkül jutunk át a határon, a másikat meg akkor, ha majd sértetlenül, veszteség nélkül hazahozza az üteget. Azzal idenyújtotta, hogy „igyon Feri, egészségére”, majd adja tovább Pistának, a hírrajparancsnoknak, ő ivott utoljára, a gépkocsivezetőnknek, pedig azt mondta, elnézést, bambit meg elfelejtettem venni.

Tudni kell róla, hogy kemény, katonás, szigorú, ember volt, soha nem ivott, és soha senkit nem szólított a keresztnevén. Ez akkor nagyon jól esett, de azt is látni engedte, hogy nagy a bizonytalanság. Ilyen kétségek között virradt ránk, továbbra is meglehetősen lassan haladtunk. Az első falu, ahol megálltunk egy idős házaspár jött a kocsinkhoz, és azt mondta, hogy nagyon régen vártak már bennünket, és remélik, visszacsatoljuk őket az anyaországhoz. Ilyen is volt, a többség közömbösen fogadott bennünket, azt tudni kell, hogy ezek magyarlakta területek, de voltak, és nem kevesen, akik köpködtek felénk, és durva sértéseket kiabáltak, persze semmire nem volt szabad reagálnunk. Délelőtt tíz óra tájban érünk Szeredre, az üteg egyik felét a postára vezénylik, ezek között vagyok én is és a rajom, másik felét a tanácsházára. A helyzet normális, vagy tízen sorban állnak a postán, igencsak furán néznek ránk, amikor talpig fegyverben beállítunk, aztán két fegyveres bennmarad, mi többiek a posta udvarán rendezkedünk be, a bentieket óránként váltjuk, a kocsi is beáll az udvarba, majd éjszaka a platóján alszunk.

Másnap a bátrabb helyiek közül néhányan bemerészkednek az udvarba, nekünk kedvesnek, de ébernek kell lennünk, érdeklődnek, barátságosak, később néhány üvegsört is hoznak, persze ezt nem szabad elfogadni, de mi elfogadjuk, konzervet adunk érte. Mi így építettük a magyar-magyar, illetve a magyar-szlovák barátságot, mindenesetre mi tettük jobban, mert jól megvoltunk a helyiekkel, nem úgy, mint a politikusok Prágában. Onnan rossz hírek érkeztek, harcokról, halottakról stb.

falfelirat_levan_kosuthova_helena_fenykepe1.jpg

Falfelirat Léván. Košúthová Helena fényképe

 

Néhány nap múlva (aug. 26-án) el is vezényeltek bennünket Szeredről, Nagyszombatra (Trnava), itt a repülőtérre mentünk, és itt vertünk tábort. Ez egy sportreptér volt, nagy füves pusztaság, nappal olyan meleg volt, mint a sivatagban. Nyugodt viszonyok, de messze a várostól, a Sereden cserélt söregység is lassan elfogy, szóval ott sokkal jobb volt.

Pusztaság, és hőség, mindezek tetejébe foglalkozásokat kell tartani, aki valaha alakizott füvön, az tudja, miről beszélek, de a katonát valamivel le kell foglalni, még táborszemlét is tartottak.

A helyzet közben normalizálódni látszik szept. 5-én, leszedik a lőszert, és a kézigránátokat, ennek mindenki örül, már kezdünk reménykedni, hogy hamarosan mehetünk haza, de az még odébb lesz. Unalmasan telnek a napok, a hetek a nagyszombati reptéren, sokszor vagyunk őrségben, és belszolgálatban.

Aztán szeptember 27-én téli táborba vonulunk, gyönyörű erdőbe érkezünk az Alacsony Tátra alján. Új duplafalú kórházsátrakat állítunk fel, amelyek fűthetőek, és rendes vaságyakkal rendezzük be. Hihetetlen, de igaz, hogy három és fél hónapja nem aludtunk ágyban.

A télre való itteni készülődés szomorúsággal tölt el bennünket, ideges a hangulat, hiszen nekünk november elején le kéne szerelni, és ez most nem úgy néz ki. Egy kőbányából teherkocsival kavicsot hordunk, és a táborba utakat építünk, hogyha majd esősre fordul az idő, ne kelljen a sarat dagasztani. Közben a leszerelésről hivatalosan szó sem esik, persze mi egymás között másról sem beszélünk. Ismét sokat járunk őrségbe. Mindenféle rossz hír elért bennünket, olyan is, hogy az idén már haza sem megyünk. Képzelhetik milyen hangulatban voltunk, a bizonytalanság a lehető legrosszabb érzés, és nekünk ebből most kijutott.

Aztán október 17-én, üteggyűlésen kihirdetik, hogy a jövő héten hazamegyünk Zalaegerszegre, és időben leszerelünk. Az utóbbi három hónap összes feszültsége most jön ki rajtunk, van, aki könnyezik, van, aki örömében őrjöng, egymás nyakába ugrálunk, boldogok vagyunk. Az itt hátralévő néhány nap őrséggel, és készülődéssel telik, a nap is szebben süt, egyébiránt, szép nyárutó és gyönyörű őszünk van.

Október 23-án reggel 6 órakor elindulunk haza, 13 óra 45 perckor lépjük át a határt, a parancsnokunk közli, hogy az erre, ez alkalomra félretett üveg bor időközben eltörött, huncut mosolya sejtetni engedi, hogy más történt a borral, de ki bánja, itthon vagyunk Magyarországon.  Pápára megyünk, ott töltjük az éjszakát.

f_fri19681020067.jpg

1968. október 20. Átadják az objektumok őrzését a magyar hadsereg Csehszlovákiából hazatérő katonái a csehszlovák egység tagjainak. MTI Fotó: Friedmann Endre

 

f_fri19681021022.jpg

1968 október 21. A medvei hídnál átlépik a határt a Csehszlovákiából hazatérő első magyar katonai egységek. MTI Fotó: Friedmann Endre

 

f_fri19681021082.jpg

1968. október 21. Elvonulnak Győrből a hazatérő egységek. A győri Szabadság téren ünnepélyesen fogadták a Csehszlovákiából hazatért magyar katonai egységeket. MTI Fotó: Friedmann Endre

 

Október 24-én 15 órakor Zalaegerszeg főterén, ünnepélyes fogadtatás, tömeg, TV, díszmenet.  A hátralévő időnket karbantartással, belszolgálattal, töltöttük, és vártuk, hogy megérkezzen a civil ruhánk.

Történt még egy szokatlan dolog, az elsőéves állományt a (kopaszokat), november 1-én elvezényelték, szanaszét az ország különböző laktanyáiba, utóbb megtudtam, hogy a hivatásos állományt is szétszórták az országban, ide pedig máshonnan vezényeltek egységeket. 

Epilógus: minket 1968 nov. 9-én leszereltek.

Ajánlom e néhány oldalt azon bajtársaimnak, akikkel végig csináltuk ezeket az embert próbáló hónapokat. Arról nem mi, sorkatonák tehettünk, hogy ismét nem a jó oldalon vitézkedtünk.

 

Horváth Ferenc

Szolnok 2007-08-27.

Köszönet a képekért az MTI Fotóarchívumának

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6914185723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santer 2018.08.17. 22:27:20

Remek beszámoló a keretes írás, köszönöm, Horváth úr!

Érvsebész 2018.08.17. 22:58:22

Egy családtag emlékezése:

"Egy évvel a megszállás után:

1969-ben érettségiztem, július végén vonultam be Egerbe. Még be sem fejeződött a hathetes kiképzés, esküt se tettünk. A megszállás évfordulójához közeledve, alighanem csehszlovákiai zavargásoktól tartva harckészültséget rendeltek el. Az egész felderítő szakaszt két teherautóra ültették fel, a többi teherautón még több százan ültek. Semmi konkrétumot nem tudtunk, de elterjedt, hogy megint megyünk Csehszlovákiába. Közvetlen rokonaim éltek Rozsnyón, ahol a gyerekkorom nyarait töltöttem, így különösen kétségbeestem arra gondolva, hogy akár unokatestvéreimmel, cimboráimmal találhatom magam szemben. Vagy hogy a nagyanyám ajtaján talpig fegyverben kopogtatok, mint ellenség.

Az egész éjszakát a teherautón ülve töltöttük, az alakulótéren vártuk az indulásra kiadott parancsot, amely végül szerencsére nem érkezett meg. Hajnalban leszálltunk, és folyt tovább a kiképzés, mintha mi sem történt volna."

Bafana 2018.08.18. 14:35:22

Nem az volt a baj, hogy hazamentek a Felvidékre a magyar katonák, hanem az, hogy kijöttek onnan. 1918-ban a "felszabadító" cseh csapatok nem vonultak ki.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.08.18. 14:51:52

Egyik tanárom részt vett az egészben a szovjet hadsereg besorozott tagjaként.

Visceroid 2018.08.18. 15:01:06

@Bafana: Ezt természetesen most is megtehetjük. Ja, hogy már nincsenek itt a sziovjet elvtársaid, akik felszerelést meg kiképzett hadsereget raknának a segged alá, hogy nagymagyarkodhass? Bocsi. És még ti komcsiztok agbya-főbe....

MAC-Ka 2018.08.18. 15:42:36

@Bafana: De akkor is voltak civilek, akik kiverték őket és visszafoglalták tőlük a városukat.

KissGecihuszár 2018.08.18. 16:31:58

Nem véletlen, hogy a Csehek annyira nem kultiválnak bennünket, ugyanis nem felejtik el, hogy '56-ban ők nemhogy nem vonultak be ide, de még szimpátia gyűléseket, tiltakozásokat is rendeztek a szovjet invázió miatt! Sok fasz ex komcsi magyarázza a Magyar részvételt úgy, hogy amennyiben megtagadjuk az "internacionalista segítségnyújtást" a cseszkó elvtársaknak, akkor a ruszkik rajtunk keresztül vonultak volna be, ami egy ordas nagy baromság, egyrészt mert így is volt itt akkoriban vagy 150ezer szovjet katona, másrészt esélyes volt, hogy a Lengyelek is élnek a soha vissza nem térővel és ők is elkezdenek balhézni, ami már kezelhetetlen folyamatokat indított volna el a "béketáborban". Kádárék örömmel tettek eleget brezsnyevék "kérésének" és vonultunk be, aztán hogy ez mekkora károkat okozott a Csehszlovákiában akkor még igen szép számban élő Magyar kisebbségnek, nos az kiafaszt érdekelt (akkoriban)...
Ja és eközben azért itthon tartott a Táncdalfesztivál '68...
Személyes szubjektív: ha tehetné, a csúti zsírparaszt most is örömmel vonulna be (Cseh)Szlovákiába, ha az országos nagy haver, putin erre kérné!

M_R 2018.08.18. 16:50:47

@maxval balcán bircaman: És mondd birka tovaris, milyen érzés a ruszkik magyarországi ügynökének lenned? Legalább Putyin elvtárs jól megfizeti a hozzád hasonló hazaárulólat?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.08.18. 16:50:49

@KissGecihuszár: kérlek kerüld az aktuálpolitikát, mert moderálni fogom és tiltás lesz belöle aminek nem szoktam sosem örülni. Kösz

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.08.18. 17:04:22

@M_R: légyszives mellözd sz ilyen személyeskedö megjegyzéseket. inkább privátban kérdezz ha nagyon kiváncsi vagy birka fizujára.

Fredddy 2018.08.18. 21:17:38

Érdekes olvasmány volt, köszönjük szépen.

A fényképeken jól látszik a járművekre festett fehér csíkok, minden, az invázióban rész vevő magyar és szovjet jármű ilyen festést kapott (felülről nézve egy nagy keresztet ad ki), a repülők pedig a törzs hátsó részére két piros csíkot. Egy kis extra megkülönböztetés, mert a csehszlovák hadsereg jórészt ugyanezeket a típusokat használta.

Nem tudom, mi igaz belőle, valahol olvastam, hogy a magyarok találtak egy adag Made in Usa fegyvert is, bele is fagyott a fos mindenkibe, hogy itt a 3. vh casus bellije. Pár percen belül már Kádárnál volt a jelentés, aztán az oroszok elmagyarázták neki,l hogy no para, ezeket Csehszlovákiában készítették egy harmadik világbeli false flag akcióhoz, amiről nem akartok többet tudni, és ezt is felejtsétek el.

1956-ban a csehszlovákok egyébként kb ugyanígy felkészültek Magyarország megszállására, az oroszok tartották vissza őket. 1956 október 24-én mozgósítottak, és fegyvereket juttattak át a határon a magyar kommunisták szervezeteinek, 31-ére a csehszlovák hadsereg felsorakozott a határon. Október 26-án és november 2-án is felajánlottak önkénteseket a szovjet hadseregnek, akik ezt mindkét alkalommal visszautasították.

Muad\\\'Dib 2018.08.18. 22:19:54

@KissGecihuszár:
Engem aztán nem lehet a mocskos kádári rezsim nagy barátjának nevezni, de azért olvasgathatnál kicsit. Kádár piszkosul nem örült az egésznek és egyáltalán nem volt lelkes. Valójában igen sokat könyörgött Dubcekéknek, hogy lassítanak mert a szovjetek nem fogják hagyni a reformok folytatását. A szovjetekkel folytatott tárgyalásain meg őket kérlelte, hogy ne agresszíven kezeljék ezt a kérdést hanem egyezzenek meg Dubcekkel. Neki ez az egész rohadtul nem hiányzott mert ő is épp lazítani készült a rendszeren minimálisan és ez baromira keresztbe tett neki.

kiskutyauto 2018.08.18. 22:38:31

Ettől jó 20 évvel később, 1992-ben teljesítettem a sorállományt, már csak egy évre, Marcaliban és Győrben. Azonban némiképp hasonló "éles" helyzetet éltem át, amit SOHA nem felejtek el! Már leírhatom ennyi idő után nem titok... Akkor épp a délszláv háború ment. Egy napon ugyanígy nagy titkolózás közepette, felpakoltak minket teherautókra és kivezényeltek külső őrségre. Mindenki azt hitte, hogy valamelyik közeli (vagy kissé távolabbi) lőszerraktár lesz (volt jópár) és mivel folyamatos őrségek voltak napi szinten (még kopaszok voltunk, mi adtuk), nem izgult senki különösebbképp. Aztán az lett a fura, hogy már nagyon régóta megyünk. Kilátni nem lehet a teherautókból ugyebár... kb 6-7 óra zötyögés után kaptuk a "gépjárműről" vezényszót... volt aki már akkor sírt, hogy most mi lesz velünk háború van tutira meghalunk... Egymástól kérdezgettük rémülten, hogy mi ez, hol vagyunk most egyáltalán... Mígnem irtózatos üvöltéssel közölte egy idegen tiszt, hogy csend legyen, mert MOST LESZ AZ ELIGAZÍTÁS! Egy ugaros, erdős területen voltunk, senki nem tudta hol, sem út, sem tábla semmi nem volt, a világ végén éreztük magunkat. Az tiszt közölte, hogy most határozatlan időre határbiztosítás szolgálatra vezényeltek (szóval afféle határvadászok lettünk, sima lérak tüzérként)... majd jött egy jó óra menet és elérkeztünk egy nagy erdei-mezei kitelepült mobil táborba (de igencsak profiba), volt ott minden, nagy forgó radar, egy csomó katonai lakókocsi, őrbódék, drótkerítés, szóval mint egy háborús filmben. Ekkor jött a felfegyverzés, és mi is mindent kaptunk, tele tártáska, gránát és szovjet éjjellátó távcső is! Mindez egy irtózatosan hideg télen volt, -10 fok volt minimum. Járőrözés és talpas őrség volt, megfigyelő állásban. Ezt a kétféle szolgálatot kellett adnunk egy elkerített táborban, mint kiderült Ásotthalom mellett voltunk, a határ közvetlen közelében, amit aztán nem is volt nehéz elhinni, mert hallatszott az ágyútűz a szomszédból! (hogy az akkor Jugoszlávia volt vagy már Szerbia vagy épp már Horvátország, nem tudtuk, de nem is ezzel foglalkoztunk)...
3 keserves hetet töltöttünk itt, szerencsére (?); a nagy hideg miatt 4 óra szolgálatot kellett csak adni, utána 4 óra (hétvégén 8) pihenő volt, a jó meleg lakókocsikban... Emlékszem milyen kábán feküdtem mindig a walkman-em hallgatva... egyszerűen nem is tűnt valóságnak az egész csak álomnak... és milyen jól estek a megmelegített konzervek.... A fegyverdörgés szinte folyamatos volt, és éjjel a villanások is.. A légteret is figyelnünk kellett, volt hozzá sima állványos és éjjellátós távcső is (amin persze csak nagy zöld kulimász látszott de sebaj, "jó szovjet technika" volt az...). Ebből volt személyi és állványos; a személyi a nyakunkba volt akasztva... Közölték, ha leejtjük, akkor életveszélyt okozunk és mi magunk is meghalhatunk a sugárzástól, mivel radioaktív anyaggal működik... Szóval úgy vigyáztunk rá, mint a hímes tojásra, holott SEMMI sem volt látható vele, csak nagy zöld köd... teljesen felesleges volt....de hát senki nem akart rákban meghalni ugyebár... Olyan hideg volt, hogy egyszer nem bírtuk és az őrpárommal tüzet raktunk... természetesen lebuktunk és nagyon nagy botrány lett, az őrparancsnok tiszthelyettest el is vezényleték onnan azonnal; csak hírből hallottuk, hogy előbb fogdára vitték, majd le is szerelték szegényt... (persze nem biztos, hogy bánta) de ha egyszer úgy fáztunk, hogy nem érzetük a lábunkat, hiába béleltük ki a surranót nejlonnal, újságpapírral és annyi zoknival ami befért, akkor is lezsibbadt 4 óra talpas őrség alatt... Esemény nem történt, sem gép berepülés sem egyéb behatolás nem volt hálisten, sem komoly riadó (csak néhány drill)... Közvetlen határzónában voltunk, bármikor érhetett volna éles támadás...

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.08.19. 06:34:53

@M_R:

Mindig kiváló érzés a természetes jó talpát nyalni, hidd el.

fingello 2018.08.19. 11:31:22

@kiskutyauto: az nem derült ki végül, h Ásotthalomnál ugyan ki lövöldözött?

GallaiG 2018.08.19. 12:20:41

@M_R: köszönöm, amit bircának írtál. Olyan jó érzés, amikor mások megírják helyettem, amit én is gondolok.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.19. 14:57:47

@M_R: hazaáruláshoz előbb haza kéne... miből gondolod, hogy ennek valaha is volt olyanja?

John Szigethy 2018.08.19. 15:08:56

"Az első falu, ahol megálltunk egy idős házaspár jött a kocsinkhoz, és azt mondta, hogy nagyon régen vártak már bennünket, és remélik, visszacsatoljuk őket az anyaországhoz." Nem hinném, hogy magyar emberek köpdösték a magyar katonákat.
Gyakorlatilag az utolsó katonai műveletünk győzelemmel végződött, amúgy is a köcsögök megéremelték.

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.19. 16:07:17

68 januárban szereltem le. Tőlünk jónéhány tisztest hívtak be és mentek a csehekhez. Lehet röhögni, de akkor sajnáltam hogy engem nem vittek
Aztán , vagy akkor/?/ kiadták a mozgósitási papírzsákot amiben a fegyver kivételével benne volt az alapfelszerelés.
Egyszer még valami továbbképzésre is el akartak vinni, de akkor már megvolt a "flepnim"
Nem is emlékszem már hány év után értesitettek hogy adjam le a zsákot, mint minden más volt katonatársam

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.19. 16:19:22

@Muad\\\'Dib:
"ő is épp lazítani készült a rendszeren minimálisan"
Indult is a Nyers Rezső-féle új gazdasági mechanizmus, de el is kaszálták a 70es évek elején

króm nickel 2018.08.19. 18:18:00

Személyes élmény:
68-ban ezen a napon gyerekként éppen Cseh Tamásék bakonyi indiántábora felé bóklásztunk a haverokkal. Hallottuk a harckocsimotorok dübörgését, odamentünk az erdei út mellé , ahol Veszprém felől folyamatosan vonultak a szovjet lánctalpasok. Soha sem láttam annyi tankot. Egy darabig számoltuk, de ezernél abbahagytuk.
Késő délután értünk haza, otthon balhé volt, mindenki az utcán tartózkodott, a Szabad Európa rádiót hallgatták, mert a magyar rádió nem mondott semmit.
Az erdei utat teljesen tönkretették, néhány helyen még ma is látszanak a nyomok..

kiskutyauto 2018.08.19. 22:14:23

@fingello: 1992 és szerb határ... szerinted..? ;)

fingello 2018.08.20. 06:42:15

@kiskutyauto: elképzelésem sincs, mert vagy 100 km-re van Kelet-Szlavóniától, a legközelebbi helytől, ahol harctevékenység zajlott akkoriban.

Namely 2018.08.20. 12:30:26

@JTom: az a magyar katonás írás a falon nagyon ütős....... :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.08.21. 13:44:07

@Namely: vannak vulgárisabb feliratok is és szórólapok is készültek

Hartyáni Ferenc 2018.08.21. 15:27:47

68 - ban még nem éltem, de 98 - ban már katona voltam, amikor karácsonykor kitört Romániában a balhé.
A kecskeméti reptéren a harcálláspont felett voltam állandó belszolgálatos....éjjel nem aludt senki, fél óránként volt riadó.....sosem felejtem el....volt olyan, egyszerre 4 helikopter repült át hozzánk Erdély felől...a Tisza vonalánál tüntek el a radarról....persze, sosem tudtuk meg, hogy kik ültek a gépeken....reggel toboroztak önkénteseket, akiknek van teherautóra jogosítványa....takarókat és élelmiszert kellett vinni át a határon....persze, akik visszajöttek elmondták, hogy sokkal több fegyver és lőszer volt a kocsin, mint babkonzerv....pár hét múlva egy kocsmában meséltem erről egy havernak, egy civil ruhás rendőr rám akarta hívni a katonai zsarukat, mert hazaáruló vagyok.... :)

Namely 2018.08.22. 10:34:54

@Hartyáni Ferenc:
Az tény, hogy erről tényleg nem szabadna mesélni a kocsmában, hiszen sok katonai titok így derül ki, ami elvileg veszélyeztetheti katonák életét, a haza érdekeit is (írom ezt sima, mezei tőzsdésként, aki nem szakmabeli).
Az viszont túlzás, hogy hazaáruló, csak locsifecsi..... :D

Hartyáni Ferenc 2018.08.22. 10:59:01

@Namely: Hát, igen....21 évesen az ember nem mindig gondolja át, hogy mit mond és hol....meg akkor még a rendőrök is bátran beleszóltak egy kocsmai beszélgetésbe.....manapság inkább kimennek....

feho 2018.08.22. 17:15:40

Kedves Látogatók, Olvasók! Örömmel tölt el, hogy a többségnek tetszett ez az írás, azt viszont sajnálom, hogy néhányan ide nem illő aktuálpolitikai vitát folytattak, komcsiztak stb.
A szerző.

gigabursch 2018.08.23. 14:25:44

Az a rákosis felirat eléggé szívenütő, de eléggé provokáló is.

Távolabbi rokonom kint volt.
Mesélte, hogy kijárási tilalom volt. Ha valaki felszólítás ellenére mozgott, akkor lőni kellett.
Első éjszaka tizenpár kóbor kutyát kilőttek.
Másnaptól minden kutyának lett gazdája

feho 2018.08.24. 10:28:39

@Santer: Tisztelt @Santer! Örülök, ha tetszett!

gintonic.azigazi 2018.10.16. 01:47:19

apam pecsen volt ekkor, en is csak en 90-92'ben, o meselte hogy bemalhaztak, megkaptak a konzervet, takarot aztan nem mentek sehova. O otthon tudta meg eltavon novemberben hogy ez nem 'szivatas" volt hanem a Csehszlovakokkal tortentek miatt volt, de ot akkor 22 evessen egeszen mas dolgok erdekeltek... azert is vagyok en itt :D komolyra forditva a szot akkor az embereket nem erdekelte a politika ennyire, magukkal tortodtek.