Színes mindennapok - 1960

2018. július 18. JTom

A szocialista Magyarország mindennapjait - eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI Fotóarchívummal összefogva, immár a negyedik résszel, amivel elérkeztünk 1960-ba.

c_ja19600826026.jpg

 1960. augusztus 26. Kislány libákkal a sekély vízben a fonyódi Balatonparton. MTI Fotó: Járai Rudolf

Ahogyan eddig is, természetesen most is szívesen látjuk a pontosításokat, kiegészítéseket vagy - a mai összeállításban is előforduló - ismeretlen helyszínek, alkalmak beazonosítási kísérleteit olvasóinktól! A fotókra kattintva az eredeti képhez juthattok, ahol további releváns találatokra lelhettek és további kereséseket indíthattok, valamint a képek meg is vásárolhatóak.

c_gep19600311002.jpg

1960. március 11. Zacskókba csomagolják a fűszerpaprika-őrleményt a Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalat dolgozói. MTI Fotó: Herczeg István

 

c_gep19600801008.jpg

Erről a fotóról semmit sem tudunk, látszólag egy nyári napon készült Budapesten

 

c_b19600417004.jpg

1960. április 17. A hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Sukarnot (Kusno Sosrodihardjo), az Indonéz Köztársaság első elnökét szállító gépjármű halad a vörös csillagot formázó virágágyás mellett a Clark Ádám téren. MTI Fotó: Bojár Sándor

Sukarno egyike volt a következő évben - 1961-ben - megalakult El-Nem Kötelezett országok mozgalma alapítójának, ami a jugoszláv vezető Tito szervezésében jött létre. A négy alapító ország Jugoszlávia, Indonézia, Egyiptom és India volt. A szervezet jelentősége a hidegháború kései évtizedeiben volt a legnagyobb. Elgondolásuk szerint olyan országokat tömörítettek, akik egyik nagy tömb mellett sem kötelezték el magukat (értsd: kapitalizmus és kommunizmus). Jelenleg már 120 ország tagja a szervezetnek és 17 a megfigyelőként résztvevő országok száma, ami a világ lakosságának 55%-át és az ENSZ-tagok kétharmadát tudhatja magáénak, ám befolyásuk csekély, mert a legszegényebb országok vannak többségben, elsősorban afrikai, dél-ázsiai és közép- valamint dél-amerikai államok. 

A fenti fotón látható Sukarno-látogatás is - a rossz nyelvek szerint - a készülő mozgalomba való csábítás miatt volt olyan sürgős. Magyarország ötvenes évekbeli legendásan rossz viszonyát déli szomszédunkkal a Kádár-éra első éveiben sikerült érdemben javítani és talán felmerült hogy mi is "különutasok" legyünk, ahogy Jugoszlávia, bár erre a reális esély - egy néhány évvel korábban brutálisan levert forradalom után- nulla volt.

 

c_ai19600109025.jpg

1960. január 9. Koppányszántó, Tolna megye. Egy dédnagymama bölcsőben ringatja dédunokáját. MTI Fotó: Jármai Béla

 

1960. április 25. Kátoly, Baranya megye. Kaszapovics András, a kátolyi Aranyözön Termelőszövetkezet Kossuth-díjas elnökének lánya és Kovács Mátyás kőműves esküvője és annak előkészületei:

c_ff19600425016.jpg

A lakodalmi ebédet főzik az esküvőre ahol 400 vendég mellett részt vesz Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, az Elnöki Tanács elnökhelyettese is. Tíz hektoliter bor, hét hektoliter sör, ezer üveg szóda, egy tinó, 3 disznó, 100 csirke, 120 torta és 40 fajta különböző sütemény várja a vendégeket. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc

 

c_ff19600425014.jpg

Az egyik szakácsnő kezében egy borosüveggel énekel... MTI Fotó: Fehérváry Ferenc 

 

c_ff19600425006.jpg

A vőlegény Kovács Mátyás kőműves és a násznép megérkeznek - a Kossuth-díjas TSZ-elnök -  Kaszapovics Andrásék házához, hogy a lányát kikérjék. MTI Fotó: Fehérváry Ferenc 

A Kossuth-díjat a hatvanas évek elejéig (1963) nemcsak a tudomány vagy a művészet területén kiemelkedőt alkotók részére osztották ki, hanem a szocialista termelőmunkában élenjáró személyeket, csoportokat is jutalmazták. Így kaphatott Kossuth-díjat vájár, traktoros, mozdonyfűtő, olvasztár, fonónő, befűző, kombájnos, előhengerész, csőhajlító, fejőgulyás (nem vicc!) vagy egy brigád, egy TSZ, esetleg gépállomás.

 

c_b19600504006.jpg

1960. május 4. Kiskunfélegyháza. Az iskolások tanítás után hazafelé indulnak az új, Kismindszenti úti, egy tantermes, nevelőlakásos tanyai iskolából. MTI Fotó: Bojár Sándor

 

c_szi19600509005.jpg

1960. május 9. Az új exportra gyártott IKARUS autóbuszok a Engels (1990-től Erzsébet) téri buszpályaudvaron Budapesten: egy 630-as (j), egy 31-es (k) és egy 620-as. MTI Fotó: Sziklai Dezső

 

c_ny19600607008.jpg

1960. június 7. Egy festőművész a szolnoki Tabán látképét festi, a Zagyva folyó partján. MTI Fotó: Fényes Tamás

 

c_or19600611009.jpg

1960. június 11. Egy süldő malacot vizsgálnak a Mezőhegyesi Állami Gazdaság dolgozói a sertéstelepen. MTI Fotó: Bajkor József

 

c_va19600625014.jpg

1960. június 25. Ló vontatású ekével szántja a termőföldet egy férfi Sztálinváros (ma Dunaújváros) határában. A háttérben a Duna Vasmű épületei és tornyai. MTI Fotó: Vadas Ernő

 

c_ci19600711001.jpg

1960. július 11. Kerékpáros áll a soproni Szent György utca egyik, a XVII. században épült lakóháza előtt. Jobbra, Révai Miklós nyelvtudós és költő emléktáblája, aki 1800-1801 között itt lakott. A háttérben, a Szent Orsolya-templom tornya. MTI Fotó: Zinner Erzsébet

A kép helyszíne manapság ÍGY FEST.

 

c_rob19600722001.jpg

1960. július 22. Vásárlók egy budapesti áruház illatszer- és kozmetikum osztályán. MTI Fotó: Horling Róbert

 

c_ba19600802011.jpg

1960. augusztus 2. Répáshuta. Borozgató férfiak beszélgetnek egy rönkhalmon ülve, a háttérben szénát szállító ökrös szekér. MTI Fotó: Bartal Ferenc

 

c_ai19600805003.jpg

1960. augusztus 5. Szállítószalagra ürítik a feldolgozásra váró paradicsommal teli ládákat a Kecskeméti Konzervgyár udvarán. MTI Fotó: Jármai Béla

 

c_szi19600825038.jpg

1960. augusztus 25. Tihany. Nyaralók a Polónyi Károly, az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) építésze által tervezett Kis Tihany Szálló, Motel büféjében. MTI Fotó: Sziklai Dezső

 

c_ber19600917012.jpg

1960. szeptember 17. Romonya. Bodor Mihályné (k) régi népmeséket és népszokásokat mesél Zákonyi Lászlóné bogádi pedagógusnak (b) a romonyai munkásklub előtt a helyi iskoláslányok társaságában. A bogádi pedagógus, aki akkor már 15 éve foglalkozott néprajzi gyűjtéssel, már magnetofonnal járta a falvakat. MTI Fotó: Bereth Ferenc

 

c_ja19600926001.jpg

1960. szeptember 26. Vendégek beszélgetnek a Park vendéglő teraszán a budapesti Feneketlen-tó partján, az Ifjúsági Parkban (XI. kerület). MTI Fotó: Járai Rudolf

 

c_ko19601002016.jpg

 1960. október 2. Terepgyorsasági motorkerékpár verseny a budapesti Farkashegyi motokrossz pályán. MTI Fotó: Mikó László

 

A sorozat korábbi részeit ITT nézhetitek meg ha lemaradtatok volna róla!

 

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9514119243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2018.07.18. 23:35:31

A budapesti nyári kép a Nagykörút pesti szakaszán készült. Tippem szerint a Rákóczi út sarkon, az éjjel-nappal csemegés előtt. A készítés valószínű időpontja: 1963.

Tejinashi 2018.07.19. 07:37:37

"1960. június 25. Ló vontatású ekével szántja a termőföldet egy férfi"
Kizárt dolog, hogy ilyenkor szántanak. Ez egy beállított kép lehet. Tavaszi szántáshoz késő, őszi szántáshoz korai, amúgy pedig be van vetve a föld, tehát minek szántana valaki? Látszik, hogy mekkorák a növények.

Terézágyú 2018.07.19. 08:30:46

@Tejinashi:
Igen.

Mást csinált. De gondolom a kép poénja a "szupermodern" vasmű és a hagyományos régi eszközök együttélése volt... A hatvanas években simán szántottak így, a nyolcvanas évek elejéig minden falusi téeszben óriási jelentősége volt a lovaknak.

A falusi lagzik is nagyon jó képek, szinte elérzékenyültem, annyira megcsapott a gyerekkorom hangulata (nem, nem éltem a kép készítésekor!!), ahogy a 2-3 mamóka a hátsó udvaron, üstházakban főzi a rengeteg ételt (mögöttük valami romos épületmaradvány :) Ma egy higiénikusvárosinak elállna a lélegzete, ha látná, hogy mik folytak ott... :)

És igen, a nyolcvanas évek elejéig nagyjából ugyanígy folyt minden falusi lagzi (bár nem mindenhol vágtak le tinót és három disznót :)

Disznó Úr 2018.07.19. 09:17:11

@Terézágyú: A 70-es években én is voltam hasonló lagzin. Nem is a modern higiénia hiánya az, ami elborzaszt, hanem a tömény pusztulat és reménytelenség, ami a képekből (és az emlékeimből) árad.

Terézágyú 2018.07.19. 09:30:40

@Disznó Úr:
"ami elborzaszt, hanem a tömény pusztulat és reménytelenség, ami a képekből (és az emlékeimből) árad. "

Ezt nem értem, de biztosan van oka, ha így érzed...

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.07.19. 09:52:19

"1960. május 9. Az új exportra gyártott IKARUS autóbuszok a Engels (1990-től Erzsébet) téri buszpályaudvaron Budapesten: egy 630-as (j), egy 31-es (k) és egy 620-as."
Érdekesség, hogy a fotó kedvéért "szemben" állnak, a pályaudvar megszokott menetirányához képest. Az utasajtóknak - nyilván - a járda felé kéne nézniük, mint ahogy a háttérben látszó "Faros" is áll.

Terézágyú 2018.07.19. 11:39:19

"látszólag egy nyári napon készült Budapesten"

Azt akartad írni: láthatólag :)

arszab 2018.07.19. 12:16:13

@Tejinashi: Nem szántanak hanem húzatnak, ekekapával, a lényege a műveletnek az hogy a sorok között nem marad gyom, a kapásoknak csak a sorokon a tövek között kell kapálni. Ez a vegyszerek előtti gyomírtó módszer :)

bratya 2018.07.19. 12:18:47

A répáshutai helyszín ez is lehet: https://www.google.hu/maps/place/Polg%C3%A1rmesteri+Hivatal/@48.0485147,20.5273637,3a,75y,59.19h,81.14t/data=!3m6!1e1!3m4!1sb7mBVV0KAVXJnTDF6gghWg!2e0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x47409b3bb2e39989:0x858bdbbf0385c38d!8m2!3d48.0485237!4d20.5270295

bratya 2018.07.19. 12:19:59

Milyen érdekes a kontraszt. Kossuth-díjas TSZ elnök lánya és egy kőműves

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 13:49:35

Szép, tiszta, csendes, tombolás- és síbolásmentes világ.

boom2 2018.07.19. 13:58:24

@Tejinashi: Ekekapáznak, ma is csinálják ugyanezt traktorral is.

lezlidzsi84 2018.07.19. 14:02:52

@maxval balcán bircaman: Azért az elvtársak akkoriban még bőven akasztgattak...

Darabolo 2018.07.19. 14:26:46

@Tejinashi: Üdv!
az a helyzet,hogy az nem beállított kép,az egy olyen lóvontatású eszköz,ami a kukorica,vagy más haszonnövények sorai közt vágja ki a gazat.ezzel mentek végig a kukoricán,aztán a kapásoknak már csak a sorokban kellett kapálni.három állítható pengélye volt,ezeket háromszög alakban helyezték el,egy középen előrébb,kettő pedig oldalt hátrébb kicsit,amiket le,és fel lehetett állítani,illetv a a két szélső hátsót még oldal irányban is.ennek létezik ló nélküli,csak kézi erővel működtethető változata is.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.07.19. 14:28:32

Sukarno elvtárs Cadillac Fleetwood Series 75-ben. Tudták ezek a komcsik mitől döglik a légy.

bontottcsirke 2018.07.19. 14:32:23

@Disznó Úr: Nekem dettó. Én csak a nyolcvanas évekre emlékszem, de az is tömény szürkeség volt.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.07.19. 14:40:46

A néprajzos hölgy meg egy FMV Erkel orsóssal tolja, nem gyenge. Már a hölgy. Emlékeim szerint az a magó van vagy tíz kiló.

Afterburner 2018.07.19. 14:44:17

Nem szánt, nem kapál, "töltöget". Kukoricánál ilyentájban régen szoktak töltögetni. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy egy olyan ekeszerű szerszámmal (hivatalos nevén töltögetőkapa, keressetek rá) húzattak. Eredmény: magasabb földréteg a kukorica tövénél, megoszló vélemények voltak/vannak a hasznosságáról vagy káráról, régen mindenesetre standard volt :) Nagyjából ugyanezt csinálták a krumplinál is.

bulista 2018.07.19. 14:47:15

@Terézágyú: Engem inkább a szesz mennyisége döbbentett meg, mert a 400 vendégből gondolom akadt néhány gyerek is, így a felnőttekre egész tisztességes adag jutott az 1000 liter borból, 700 liter sörből - és akkor a pálinkát még meg sem említették....:)

CSOKKI MÁLNA 2018.07.19. 14:47:20

Egy Kossuth-díjas kőműveshez adja a lányát? Hát, ez még nagyon a Kádár-rendszer eleje..Később a fő elvtársak még a polgári elemeket is többre tartották, mint az egyszerű melóst..

A tányérsapkás nénit a 3. képen elrabolták a zufók?

Namely 2018.07.19. 14:49:24

"Erről a fotóról semmit sem tudunk, látszólag egy nyári napon készült Budapesten"
Mit csinál a rendőrnő a bódéban? Mármint mi ott a dolga?

"1960. július 22. Vásárlók egy budapesti áruház illatszer- és kozmetikum osztályán. MTI Fotó: Horling Róbert"
Oda van írva, hogy "blokk ellenében". Valaki nem tudja, hogy mi értelme volt annak, hogy blokkot kértek, ahelyett, hogy kp-t adtak volna?

degeco 2018.07.19. 14:53:52

@Namely: közlekedési rendőr

degeco 2018.07.19. 14:55:05

@¿Qué tapas hay?: szerintem akár Thököly és Hungária sarkán is készülhetett. Ott tuti volt egy ilyen bódé a 70-es években

Pörköltszaft 2018.07.19. 15:11:20

@bulista: hát, a fene tudja, fejenként (tudom a gyerekek, de szerintem őket bele se számolták) két sör délután, aztán este két liter bor a kaja mellé, hát... szalonspicchez elég. Kellett oda még a pálesz.

HgGina 2018.07.19. 15:32:48

Különleges magyar baromfi. A balatoni rövidnyakú kacsalúd.

HgGina 2018.07.19. 15:39:10

@degeco: A Thököly-Hungária sarkán nem volt rendőrbódé. Az a Hungária középvonalában volt, akol a 72-es troli végállomása, a forduló volt. Később a 75A fordulója volt. 1-es villamosnak nyoma se, ellenben még járt az 55-ös busz. Az a bódé pedig nem így állt a zebránál. A zebra a kereszteződés szélén volt nem középen. Állás alapján ennek a 44, 44A, 67, 68 vagy 68A villamosok egyike kellett volna legyen. De ez nem az.

kissaby 2018.07.19. 15:52:48

@Tejinashi: Szerintem sarabolja a sor közöket.

CSOKKI MÁLNA 2018.07.19. 15:54:51

@Namely: Figyeli a dolgozókat, hogy szabályosan haladnak e át a zebrán..:)

dezsoke007 2018.07.19. 16:04:59

@Namely: anyám a Szivárvány Áruházban dolgozott eladóként ('70-es, '80-as években). Nem volt önkiszolgáló semmi, ott az eladó felírta indigós blokkra a cuccot (hány darab, hány méter, stb.). Majd azt elvitted a pénztárhoz, ott fizettél (a blokkot bedugták a pénztárgépbe, arra rábélyegzett valamit). Ezután vetted át a kiválasztott és kifizetett holmit.
Ebbe a világba "robbant" bele a Skála, az önkiszolgálós osztályaival, de ez egy másik történet.

Division 2018.07.19. 16:16:10

@bratya: Igen, az: https://www.google.com/maps/@48.0489258,20.5282836,3a,75y,357.66h,107.03t/data=!3m6!1e1!3m4!1s-GgQ47c0moJUrpDkAYEYxw!2e0!7i13312!8i6656

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.07.19. 16:21:45

Bár 1960-ban nem láttam a szolnoki Tabánt, de szerintem a kép vízszintesen meg van tükrözve. Ha a kép széle azért világos, mert arról sütött a nap (és magasan járt, a gát oldalán lévő árnyék alapján), akkor arra volt a déli irány, viszont ha a mostani kép jobb oldala a dél, akkor az egykori szolnoki vár helyén álló Művésztelepet kellene látni.

Division 2018.07.19. 16:24:26

A villamosos kép az a Blaha, ott voltak ilyen lámpák, és a villamost is 4-esnek nézem.
Ezen képen látszik a rendőrbódé a sarkon, meg a lámpák is: retronom.hu/files/images/1965_blaha.preview.jpg

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.07.19. 16:24:47

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Mondjuk az árnyéknak megtükrözve sincs értelme ("nem jön ki"), és akkor még a festő is balkezes.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.07.19. 16:50:38

Hm, érdekesek ezek a propagandafotók, de a valóság azért sokkal rosszabb volt. Ugyan, voltak ilyen szép és vidám pillanatok mindenki életében természetesen, de a körülmények, a hétköznapok sokkal egyszerűbbek voltak. Az MTI párt alapon kiválaszott, komcsi fotósai meg le sem fotózhatták a valóságot. Ha valaki mégis megtette (pesze, nem az MTI-ből), akkor be sem tudta mutatni a fotókat, mert még egy fotókiállításhoz is a kommunist cenzúra engedélye kellett. Ha meg mutogatta, akkor rövid időn belül eljött érte a rendőrség.

armitage 2018.07.19. 17:18:56

A lábon álló rendőrbódék igen érdekesek, külön posztot is megérdemelnének, főleg az előzményeikkel együtt. (Nem biztos, hogy jól tudom a következőket, aki jobban tudja, pontosítson.)
Eredetileg a rendőrök a forgalmas keresztezéseknél, teeken a forgalom közepén álltak, jó esetben egy kis dobogón, kb fél méter magas lapos négyzetes ládaformán, és karjelzésekkel irányították a forgalmat, benn a kocsik között, életveszélyben, kipufogóbűzben.
Később megjelentek a korai forgalomirányító lámpák, de még ezeket is rendőr vezérelte a forgalom szerint, viszont ekkor már nem állt bent az úttesten, hanem az utcasarkon a járdán (szintén kis sámliszerű dobogón), egy vezérlő oszlop mellett, amelyről kapcsolgathatta a lámpákat, vagy legalább is beleavatkozhatott a vezérlésbe. (Mintha lettek is volna itt a blogon olyan utcaképek, amelyeken ez megfigyelhet (vagy az IlyenisvoltBp blogon volt? vagy a Fortepanon? valahol volt, az tuti.)
Aztán (ha jól tudom) ezekből a járdaszéli konzolokból fejlődtek ki a fenti képen is megfigyelhető bódék, ahonnan sokkal jobb volt a kilátás, a rendőrt nem zavarták a gyalogosok, védve volt az időjárástól stb. és onnan is kapcsolgatta a lámpákat, ha kellett. Aztán a központi forgalomirányítással ezek az oszlopok is okafogyottá váltak

Lovrin 2018.07.19. 17:24:20

Kátolyi lakodalmas lánykérős kép helyszíne ma:

https://www.google.hu/maps/@46.0683536,18.4487728,3a,51.1y,145.14h,88.76t/data=!3m6!1e1!3m4!1sRHwMb_zK3xiJd7eQiYYfOQ!2e0!7i13312!8i6656

Weißkopf 2018.07.19. 17:28:12

@Namely: "Mit csinál a rendőrnő a bódéban?" Ő kapcsolta a lámpákat. Akkoriban még kézi vezérléssel működtek a közlekedési lámpák, az automatizálás talán a 70-es években következett be. Ilyen bódé volt pl. a Nagymező utca és a Népköztársaság útja (ma Andrássy út) sarkán, ott mentem át minden nap útban a Labda utcai általános iskolába 1958 és 1966 között.

armitage 2018.07.19. 17:45:46

A kátolyi lagzi és annak részletei is igen érdekesek. Kátoly maga egy régi, igen kicsi (~300 fős) egyutcás baranyai falu. A posztban szereplő Kaszapovics András nem volt kis ember, nem csak községi bíró és tsz-elnök, de az MSZMP Központi Bizottságának póttagja is volt, és egy KB-tagság sokat számított. Ez a pozíciója is magyarázza a helyi tekintélyt, a nagy rendezvényt és a politikus-vendégek megjelenését. Összefoglaló életrajza a NEB-nél is megtalálható:
www.neb.hu/asset/phpJhxgTD.pdf

Kaszapovicshoz és az általa vezetett kátolyi tsz-hez kapcsolható az 50-es években kikísérletezett hibrid kukorica megyei szintű bevezetése is. Erről egy 1955-ös évjáratú filmhíradó is fennmaradt, amelyben ő maga, és a kátolyi utcakép is felbukkan, a videó és leírása itt található:
filmhiradokonline.hu/watch.php?id=12152

Kaszapovicsnak történelmi vonatkozásban is feljegyezték a nevét: a rev.hu dokumentumai szerint Nagy Imre-per idején épp KB-póttagsága révén vett részt a KB 1957. december 21.-i zárt ülésén, ahol Kádár előterjesztette azt a javaslatot, amely a törvényes eljárásoknak szabad folyást követelt a vádlottakkal szemben. Ez magyarra lefordítva a vádlottak minél súlyosabb ítéletének megszavazását jelentette, amellyel az 51 jelenlévőből felszólaló 17 tag (köztük Kaszapovics András is) mind egyetértett. Részletek és forrás:
www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:tanulmanyok/rendszervaltas/rainer_nagyimreperjelentese

Weißkopf 2018.07.19. 17:57:00

@Make Valamit: "Sukarno elvtárs Cadillac Fleetwood Series 75-ben": nem inkább egy ZIM-ben? Ilyenben viszik fellépni Udvaros Dorottyát a Te rongyos élet c. filmben.

armitage 2018.07.19. 17:57:10

@Lovrin:
szuper! épp most akartam én is linkelni. Te is végigmentél a falun, és kerested a kőkerítést, mi? Fantasztikus, hogy még ma is ott az a kerítés, a hozzá tartozó házat kicsit már átalakítgatták, de tényleg ott jöttek el. Az árok akkor mélyebb volt, mára feltöltődött.

A Kaszapovics-porta viszont "még eggyel idébb" lehetett, mert a menet nem fordul rá a kőkerítéses ház kapujára (ami a kép bal szélén van), oda sem néznek, viszont azt írja a szöveg, hogy "megérkeznek" tehát elvonultak a kőkerítéses ház előtt, és a következő kapuhoz érkeztek meg, ide (szóközöket kiszedni):
g o o . g l /maps/aGHamxCvPtM2
Itt középen nyílik a kapu a nagy hátranyúló udvarra, 2 ház jobbra-balra, ez lehetett a lakodalom helyszíne

Weißkopf 2018.07.19. 18:05:05

@Division: ¿Qué tapas hay?: A villamos száma (bár takarja egy vezeték) inkább 6-os, tehát valahol a Nagykörúton döcög. (Érdekes, hogy a stuka ajtói zárva vannak, viszont a középső kocsié nyitva.) Hol is volt lámpás kereszteződés akkoriban a Nagykörúton? Északról haladva Szemere utca, Visegrádi utca, Rudas László (ma újra Podmaniczky) utca, Népköztársaság útja (alias Andrássy út), Majakovszkij (Király) utca, Wesselényi utca, Rákóczi út, Baross utca (én erre tippelek), Üllői út. Lehet választani...

armitage 2018.07.19. 18:07:43

@Namely:
A blokkos rendszer még a 70s években is dívott, nem csak boltban, de még (esz)presszókban, kocsmákban, cukrászdákban is. A lényege az volt, hogy előbb sorban álltál a pultnál, és elmesélted az eladónak, hogy mt akarsz venni. Kiválasztottad az árut, ő lemérte, becsomagolta vagy feljegyezte, mi jár neked, és az árát és a megnevezését vagy kódját ráírta egy cetlire, és odaadta neked. Te ezzel sorban álltál a pénztárhoz (kasszához), ami egy tök külön rész volt a boltban, és csak fizetésre szolgált. Ott kifizetted a termék árát, a pénztáros(nő) a pénztárgéppel vagy máshogy ennek igazolását rábélyegezte a cetlidre. Ezután ismét sorban álltál a pulthoz (vagy ha volt külön árukiadó pult, akkor oda), átnyújtottad a cetlidet, az eladó ebből kiolvasta, hogy kifizetted és kikereste a neked járó árut, átadta és vihetted. Tripla sorban állás 1 vásárlásért. És ha peched volt, akkor vlaki más áruját adták oda becsomagolva, ami otthon derült ki

Most ugrik be, hogy még ma is létezik ez a rendszer. Ha Budán bemész a 12. kerületi önkormányzattal szmeben levő hentesboltba, abban pontosan így működik az eljárás. Igaz, ott nem kapsz a sonka helyett cipőpasztát tévedésből

Lazlee 2018.07.19. 18:11:13

A képen szereplő üzemrészben dolgozok, jövő héten akár egy jelenlegi képet is tudnék lőni.
Töltögető kapás húzó lovat nem tudok ígérni, de asszem nem is kukorica van ott most :)

¿Qué tapas hay? 2018.07.19. 18:48:33

@degeco: Aligha. ott még a hetvenes években is kockakő-burkolat volt.

@Division: Erre gondolok én is. (Bár akkori szóhasználattal ez még az EMKE-kereszteződés volt, Blahának csak '70-től kezdik nevezni)

@Make Valamit: Sukarno elvtárs autója egy ZISz-110-es. Bár kétségtelen, hogy a szovjet luxusautó-tervezők sok ihletet merítettek a Cadillac (és a Packard) autóiból.

Division 2018.07.19. 18:51:29

@¿Qué tapas hay?: A családban nálunk még mindig EMKE :-)

David Bowman 2018.07.19. 18:57:34

@Tejinashi: Sokkal érdekesebb a rövidgatya.

David Bowman 2018.07.19. 18:58:58

@Terézágyú: Sokkal jobban érdekelne, hogy hány budi volt?.

David Bowman 2018.07.19. 19:00:58

@Sam. Joe: Igen. Első ránézésre nem is értettem, hol fotózták, mert rossz helyen áll a Bazilika.

David Bowman 2018.07.19. 19:02:16

@maxval balcán bircaman: Ja. A lagzi is megvolt csak egy késeléssel.

laci_52 2018.07.19. 19:03:11

@armitage: A Széll Kálmán(valaha Moszkva) téri hentesbolt is ugyanígy működik, de nem baj, mert az árujuk nagyon jó.

David Bowman 2018.07.19. 19:07:25

@HgGina: Milyen kár, hogy körbekövezték az egész Balatont. Na meg el is kerítették.

David Bowman 2018.07.19. 19:15:31

@armitage: Ráadásul oda be is megy az áram.

David Bowman 2018.07.19. 19:24:11

A soproni képre nem kérdez rá senki? Ezt a szemmel láthatóan 300 éves házat a szép kőablakos zárt erkéllyel visszaépítették?
A krosszmotoros BMWnek meg jobb útja van, mint a nászmenetnek. Néha még ma is elgondolkodom, hogy, hogy éltek meg a térdig érő sárban?
Az áruház meg az Otthon, vagy a Lottó lehetett. Még úgy 10 éve is ez a csempe volt ott, pedig már rég kínai áruház volt.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.07.19. 19:24:34

Propagandafotónak nem mondanám őket, az emberek nyugit akartak, meg némi gyarapodást és megkapta mindenki az árát, munkás paraszt értelmiség egyaránt.

A soproni utcaképért külön kösz !!! :-)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.07.19. 19:40:47

@David Bowman: " A soproni képre nem kérdez rá senki? Ezt a szemmel láthatóan 300 éves házat a szép kőablakos zárt erkéllyel visszaépítették? "

Nem építették vissza, le sem lett rombolva. Az 1961-es kép bal szélén épp hogy látszik egy esővízlevezető csatorna, ami a Cézár házé.
Ifj. Sarkadi Sándor írt a soproni bombázásokról, van benn e egy utcanévlista melyik ház mennyire sérült, ez nincs megemlítve sem. . És a Cézár ház alatt van a Cézár Pince borozó, aminek középkori alapú pincéje van, nem volt lerombolva.

Ha valami rombolódott akkor az a Cézár ház és a Szent Orsolya Rendház között volt, aminek a helyén ma a bordó ház áll.

hírgyár 2018.07.19. 20:13:12

Az első, balatoni kép nem Balatonszemes inkább?

https://www.google.com/maps/@46.8028234,17.7453254,3a,75y,5.72h,104.37t/data=!3m6!1e1!3m4!1sG9eknAORT6IHn6iVxn2ONQ!2e0!7i13312!8i6656

Lovrin 2018.07.19. 20:35:46

@armitage: Te is megkerested? Remek :) Jó szórakozás megkeresni ezeknek a régi képeknek a helyszínét és észrevenni mi minden változik pár évtized alatt és mi marad meg. Baranyában elég sok faluban maradtak meg változatlanul ezek a házak, vártam hogy itt is így lesz. Először a kép tájolását próbáltam belőni, amiben segített a háttérben látható domboldal, bekavart viszont hogy a falu legtöbb részén ebben az irányban a templomnak is látszania kéne. Illetve a négy ház elrendezésére és ablakbeosztására figyeltem amikor keresgéltem a faluban, de aztán láttam sok helyen átépítették az ablakokat, itt-ott közbeépült egy kockaház tehát ez sem mindig megbízható. Amikor az 5. ház tetejével egy vonalban lévő fasort is beazonosítottam, akkor már tudtam jó helyen járok, és valóban a kerítés volt a döntő bizonyíték, és ekkor passzolt már a jobboldalt becsatlakozó útszakasz is ami az utca másik oldalára vezet.

gee202 2018.07.19. 22:13:08

@Make Valamit: ...Helyett egy Zisz-110-ben. 1960-ban amúgy ez már elavult volt, a Szovjetúnióban már az utódát, a Zil-111A-t használták. De hozzánk 1956-tól kezdve már nem hoztak a szovjet csúcslimuzinokból, csak az egyel kisebb Gaz-13 Csajkából kaptunk.

gee202 2018.07.19. 22:13:59

A soproni ház biztos az 1600-as években épült?

Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.07.19. 22:40:35

@Lajos Román: biztos Erkel, nézd meg ennek a fejtakaró búrája barna nem fehér, és nyomógombos, nem tekerős mint a Mambó.

David Bowman 2018.07.19. 23:14:27

@gee202: Azt kaptunk, amit vettünk. Mercedest.

¿Qué tapas hay? 2018.07.19. 23:45:10

@gee202: Hoztak. Itt egy ZiL-111(A) Miskolcon (a konvoj második kocsija): youtu.be/XEUqbBxPdEI?t=104

nandras01 2018.07.20. 00:00:27

@Namely: fizetni a pénztárnál kellett, ott kaptál egy blokkot amit visszavíve megkaptad az árút.
bonyolult, de működött és lehetett egy plusz munkahelyet teremteni, ami a teljes foglalkoztatottság -igazából rejtett munkanélküliség- bűvöletében fontos volt.

butyko 2018.07.20. 01:29:39

@Sigismundus: Sopron: 1944 december 6.ától kezdve összesen 8 alkalommal bombázta a várost az US Air Force. Óriási károkat okoztak. A romépületek százalékos aránya a település összes épületéhez képest 13 % volt. (Budapest "csak" 3,8 % ) A bombázások miatt elhunyt (igazoltan) 2200 személy,köztük szolgálat teljesítés közben Dr.Csík Ferenc gyermekorvos,az 1936-os olimpia úszóbajnoka.A napjainkban a rona,bordó színű ház helyén állt egy kedves kisbarokk palota,a Prószwimmer-ház. De nevezték Gyóni-háznak is,Gyóni Géza I. világháborús költő sokáig itt lakott albérletben. www.youtube.com/watch?v=L2nt0uXIJT0 A palotácskáért nagy kár volt,lakóiért nem,a soproni Nyilasház székelt itt,a Szálasi-kormány ittlétekor. Az Orsolya téren a bombázás miatt szinte nyom nélkül eltűnt a Lukányi-ház,Sopron talán legszebb barokk palotája. Helyén ma az undorító kinézetű Papház (valóban papok otthonai) áll. A Szent György utca 22. szám a Sax-ház,a XVII-XVIII. századból való,1772-es telekkönyvben már szerepel. A homlokzaton szerepel egy 1648-as dátum,de nem hiteles...

gigabursch 2018.07.20. 07:44:52

Ha már pontosítás...

"1960. augusztus 2. Répáshuta. Borozgató férfiak beszélgetnek egy rönkhalmon ülve, a háttérben szénát szállító ökrös szekér. MTI Fotó: Bartal Ferenc"

Az nem rönkhalom, az egy tűzifa sarang.
De hogy tiszta legyen mindenkinek:
- rönk: ipari fa, ipari választék. Ha sok van belőle lehet persze máglyázni, de régen is általában terítették.
- tűzifa: az egységes rakatba rakott tűzifát hívják sarangnak, magát az anyagot hívják sarangolt választéknak..

Egyébiránt a képen a sarangban bükk vagyon...

gigabursch 2018.07.20. 07:47:02

@butyko:
Sikeresen lebombázták az Egyetemet is, akkor ment tönkre a főépület (B-épület) homlokzata is.
A bombázás során több egyetemista is meghalt.

gigabursch 2018.07.20. 07:56:01

Sukarno nem volt épp egy sukár nő...
:-)

Terézágyú 2018.07.20. 08:42:42

@bontottcsirke:
"Nekem dettó. Én csak a nyolcvanas évekre emlékszem, de az is tömény szürkeség volt. "

Nem arról beszéltem, hogy maga a lagzi milyen buli volt, hanem arról, hogy az előkészületek, az egész "rendezés" stb. hogyan folyt...

Terézágyú 2018.07.20. 08:49:04

@bulista:
"Engem inkább a szesz mennyisége döbbentett meg, mert a 400 vendégből gondolom akadt néhány gyerek is, így a felnőttekre egész tisztességes adag jutott az 1000 liter borból, 700 liter sörből - és akkor a pálinkát még meg sem említették....:) "

Nem védeni akarom, de ezek a lagzik nem egyestések voltak, hanem legalább 20 órán keresztül tartottak, valószínűleg két helyszínen, szerintem beleértették az egy héttel korábbi "sátorcsinálást" is, amit vagy 10 férfi csinált, azonkívül a sok szakácsnő, kisegítő is kapott az italból...

Ugyanakkor persze nem kétséges, hogy az átlagnál is több volt a szesz - mivel az átlagnál jómódúbb a család, illetve simán maradhatott ebből a menyiségből akár egy-két hordó bor is, nehogy azt hidd, hogy az kárba veszett... :)

Terézágyú 2018.07.20. 08:51:45

@Fotósképző:
"Hm, érdekesek ezek a propagandafotók, de a valóság azért sokkal rosszabb volt."

Te mindegyik ilyen bejegyzéshez be fogod ezt írni?????

pitcairn2 2018.07.20. 09:15:40

@Terézágyú:

és te mindegyik ilyen kommentre be fogod ezt írni????? :)

pitcairn2 2018.07.20. 09:16:57

@Fotósképző:

szórakoztató, hogy egyeseket még irritálnak az efféle gondolatok...

különösen, hogy azóta már pl. a kritika nélküli nyugat-imádattal is kiegészítették a reportoárt:)

Terézágyú 2018.07.20. 09:17:53

@David Bowman:
"Sokkal jobban érdekelne, hogy hány budi volt?. "

Nos, nem emlékszem rá, hogy külön budit csináltak volna lagzikor... most hogy mondod... Viszont vizeldét igen: deszkából, vagy nádból el volt kerítve egy kis rész az udvar végén (nyilván minél távolabb a lagzis néptől és a "konyhától" is, ahol a férfiak elvégezhették a folyó ügyeiket. Vagy csak a földre, egy kis árokba, vagy esetleg bádog ereszcsatornával kivezették az egészet a kertbe (felénk augusztus/szeptemberben voltak a lagzik, ilyenkor a kertben már nem nagyon volt növény, nem tettek kárt bennük a vendégek. A ház kutyája is ilyenkor a kert végébe lett kikötve.

Szóval egy ilyen lagzi minimum két hétig teljesen felforgatott egy falusi házat: az udvaron sátor, a szobák átrendezve (a nagy szoba kiürítve), a (nyári)konyhák mellett még a fészerben vagy az udvar végén is üstházak a főzéshez stb.

Terézágyú 2018.07.20. 09:21:00

@Terézágyú:
"az udvaron sátor"

Értsd: az egész udvart lefedő ponyvasátor, gerendákkal ácsolva.

gee202 2018.07.20. 10:00:56

@¿Qué tapas hay?: Igaz. Hozták, Hruscsov ment vele, majd vissza is vitték.

gigabursch 2018.07.20. 10:35:07

@pitcairn2:
@Terézágyú:
Szerintem @Fotósképző: azt szeretné elérni, hogy ez a bekezdése minden ilyen cikk elején eleve ott legyen...
:-)

gigabursch 2018.07.20. 10:36:23

@Terézágyú:
S milyen meglepő, a gólya meghozta a gyereket.
Erre mondják azt, hogy: - Nahát! Mik vannak?!

gigabursch 2018.07.20. 10:39:28

Abban a rendőrnős képben normális, hogy a villamos egyik kocsiján nyitva, a másikon meg zárva van az ajtó, úgy, hogy nincs is ott hol lelépnie kósza utasnak?

(Egyébként engem az Astoriára emlékeztet, de lövésem sincs a pontos helyről)

butyko 2018.07.20. 11:25:46

@butyko: ronda,bordó illetve kedves kis barokk palota

David Bowman 2018.07.20. 11:46:34

@Division: Erdélyi Magyarok Kultúrális Egyesülete

David Bowman 2018.07.20. 11:52:36

@gigabursch: Régi szép idők. Ki lehetett nyitni ajtót-ablakot.

MarcG 2018.07.20. 12:16:32

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Én ismerem a Tabánt Szolnokon, nincs tükrözve a kép. Valószínűleg egy nyári napon készült, szerintem olyan dél-egy óra körül. Ilyenkor a nap dél-délnyugat irányból süt és elég magasan is áll. A festő árnyékán látszik inkább a napsütés iránya.

Terézágyú 2018.07.20. 12:45:40

@nandras01: "fizetni a pénztárnál kellett, ott kaptál egy blokkot amit visszavíve megkaptad az árút.
bonyolult, de működött és lehetett egy plusz munkahelyet teremteni, ami a teljes foglalkoztatottság -igazából rejtett munkanélküliség- bűvöletében fontos volt. "

Nem elsősorban ez volt a lényeg szerintem, hanem az, hogy ne lehessen fizetni bárkinél, illetve nem volt megoldva, hogy a megkapott áruval ne lógjon meg valaki fizetés nélkül...

Namely 2018.07.20. 15:51:39

@Weißkopf:
Köszi, nos erre SOHA nem tippeltem volna.... :D

@armitage: köszi, jó durva lehetett. Egyébként nem lázadozott a nép ez ellen? Mármint helyben, a kiszolgálásnál. Mondjuk mivel az utasítások fentről jöttek, nemigen volt értelme, és még azt sem mondhatta az ember, hogy "akkor átmegyek a szomszéd üzletbe".... :D

Hókirályfi 2018.07.20. 16:19:33

@Tejinashi: Nem szánt, hanem ekekapázik. Ez egy növényápolási-gyomirtási müvelet

Hókirályfi 2018.07.20. 16:22:16

@HgGina: Igen, azok a libák kacsák...

Tehetetlen Dodó 2018.07.20. 16:54:51

@Namely: A rendőrnő kapcsolja a lámpát. Látni rajta, hogy közlekedési rendőr, erre utal a hosszú fehér mandzsetta, azért volt, hogy kézi irányításnál jól lehessen látni a karjukat.

Amerre én sűrűn jártam, a Lenin-Majakovszkij sarkon is volt egy ilyen magaslati rendőrbódé.

Tehetetlen Dodó 2018.07.20. 16:56:38

@gigabursch: Igen, a körúti 3 kocsis szerelvények középső kocsijának ajtaja sokszor nem volt távműködtetésű, még a 70-es évek derekáig.

Tehetetlen Dodó 2018.07.20. 16:58:18

@Weißkopf: Az ajtókait illetően lásd eggyel feljebb.

sukka2 2018.07.20. 17:57:15

Kossuth-díjas paraszt is volt... :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.07.20. 18:25:25

Mi még a 90-es években is lóval szántottunk Felsőlajoson, igaz, kapával kapáltuk a kukoricát :)
És nem ilyen volt egy átlagos lakodalom, mint egy mszmp-s főkomcsinál.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.07.20. 20:27:23

@butyko: Kösz, a Prószwimmer-ház.ról nem hallottam még. A Lábasházban a nyolcvanas évek második felében sokat fogócskáztam, (az Orsolya-téri Általánosba jártam), már akkor sem tetszett...

armitage 2018.07.20. 21:08:22

@Namely: lázadozni akkoriban nemigen lázadtak az emberek, és ez a rendszer volt az általános, a legtöbb boltban ezt találtad, a legtöbben ezt vették természetesnek. Max bosszankodhattál a hátrányain meg álmodozhattál, hogy egyszer majd kitalálnak valami normálisabb megoldást. Összehasonlítási alap nemigen volt. Viszont ott volt a humor, főleg a pesti humor, ami a kor jellegzetes megoldásaiból, jelenségeiből származó mindennapi bosszúságokat megírta, megrajzolta. Ha érdekel a korhangulat és az arra adott szellemi reakció, ajánlhatom Tabi László humoros könyveit, a Ludas Matyi korabeli évfolyamait, de kitűnő korrajzok például az író-rajzoló szerzőpárosok humoros kötetei, mint pl a "Pesti panaszkönyv" (Dalmáth Ferenc és Kaján Tibor munkája) vagy a "De az alma ugye jó volt?!" és "A nők előbb jöttek le a fáról?!" (utóbbiak Kertész Magda és Szűr-Szabó József könyvei). Ezek sok korlenyomatot megőriztek, írádban és karikatúrában is, néha vicces, amikor egy-egy ilyen retro poszt fotóin ezek visszaköszönnek

Tehetetlen Dodó 2018.07.20. 21:27:38

@sukka2: Van egy szép versem 1951-ből, Urbán Ernő tollából, egy balmazi Kossuth-díjas ellető kanászról...

3uy 2018.07.21. 08:57:20

@armitage: Tegyük hozzá, hogy ugyanannyi személyzettel így gyorsabban működik a kiszolgálás, mintha három sorban egy-egy eladó intézne mindent (áruszedés, csomagolás, fizetés) - amíg a vevő a pénztárnál fizet, addig a háttérben össze tudják készíteni a csomagját. Az önkiszolgákók elterjedése előtt ez egy teljesen racionális rendszer volt. (Nem emlékszem kiről, de láttam egyszer egy dokumentumfilmet egy politikai elítéltről, akit csak a hetvenes vagy nyolcvanas években engedtek ki végül, és az interjúban elmondta, hogy a szabadulása után számára a legnagyobb látható változás az önkiszolgáló boltok léte volt, először nem is fogta fel, hogy hogyan is működik ez az egész.)

trollsalab 2018.07.21. 12:58:32

@armitage: A Jégbüfé a bezárásáig így működött.

hege88 2018.07.23. 14:19:24

A falusi iskola képéről ha kiretusálnánk a gyerekeket, meg a falról a táblát, teljesen úgy nézne ki, mint egy mai felújított épület.. :)
Azok a nyílászárók kinézetre, pont olyanok, mint a maiak.

A Park büfé-féle székeken még ültem vendéglőben a 80-as évek közepén (gyerekként), és emlékeim szerint kb a rendszerváltás környékén kezdték őket kidobálni a vendéglátóhelyekről, mert kezdett ciki lenni. De találkoztam velük strandokon is.

hege88 2018.07.23. 14:20:16

Valaki nem tudja azt a balatoni képet ugyanebből a szögből megismételni, hogy mennyire épült be a környék azóta?

bioLarzen 2018.07.30. 04:36:32

@Namely: Bocs, ha már válaszoltak rá, nincs érkezésem végignyálazni a kommenteket. Szóval: a blokkrendszer leginább azért volt, hogy ne ugyanannak az embernek kelljen foglalkoznia a pénzzel és az árukiadással/kiszolgálással. Így mindkettő nagyobb odafigyeléssel végezhető...

... legalábbis, ahogy én tudom, ez volt az alapelv. A valóságban aztán például remek megoldás volt a foglalkoztatottság növelésére, hisz így két ember végezte azt amunkát, amit tulképp egy is el tudna :)

bioLarzen 2018.07.30. 04:37:44

@Fotósképző: De senki nem mondta, hogy ezek a képcválogatások reprezentatívak az akkori mindennapokra nézve. Olyat kifogásolsz, amit senki sem ígért.

duplasuzy 2018.08.01. 18:31:26

@nandras01:
Bocs, hogy ilyen későn reagálok, de a plusz munkahelyen kívül a hentesnél, péknél volt egy egészségügyi haszna. Aki fogdosta a pénzt, az nem érintkezett élelmiszerrel. Kozmetikai, műszaki cikkeknél, vagy ruházati boltban csak arra tudok gyanakodni, hogy elejét vegyék az áru ingyenes átadásának. Bár a mennyiség így is csalható...

bandigyerek 2018.08.12. 00:08:47

Nem olvastam végig az összes kommentet,lehet, hogy szóba került, de budapesti rendőrnő egy kézikapcsolású forgalomirányító jelzőlámpa kezelőfülkéjében van, Miskolcon is volt ilyen a Széchenyi-és Szemere utcák kereszteződésében, a miskolci nép a helyet még ma is villanyrendőrnek hívja.
süti beállítások módosítása