Múzeumlátogatás: San Francisco Maritime National Historic Park

2015. április 17. - Sam. Joe

"Ismét egy új sorozattal rukkolunk elő: olyan múzeumokat, kiállítóhelyeket szeretnénk bemutatni ahol jártunk és melyeket érdekesnek tartunk a figyelmetekre." - Sam. Joe

Az első ilyen az Egyesült Államokban, Kaliforniában, közelebbről az amúgy is fantasztikus San Franciscóban található Tengerészeti Nemzeti Történeti Park. Ha sikerül ebbe a városba eljutnotok, én azt tanácsolom, hogy semmiképp se hagyjátok ki!

3_eureka_ferry.jpg

Ez egy hagyományos múzeumból és a kikötőben megcsodálható hajókból áll. Az utóbbiak többségének fedélzetére is lehet lépni! A Nemzeti Park az amúgy is turistalátványosság Pier 39, illetve az Alcatrazhoz induló hajójárat kikötőjének szomszédságában van, tehát igazán könnyű megtalálni. Praktikus tanácsom, hogy hétköznapra időzítsétek a látogatást ide – meg úgy általában a környékre bárhová –, mert hétvégén óriási a tömeg. A szomszédságban van más hajós látványosság is, a második világháborús, Balao osztályú USS Pampanito tengeralattjáró és a szintén az ebből az időből származó SS Jeremiah O'Brien, Liberty Ship teherhajó. Ha ezek is érdekelnek – én azt mondom érdemes rájuk szánni az időt –, akkor érdemes körültekintően megvenni a jegyet, mert – legalábbis amikor én ott jártam 2007-ben –, létezett kedvezményes kombó belépő a Nemzeti Parkba és a tengeralattjáróra.

 

A múzeumrészt – úgy vettem észre –, hogy sokan kihagyják, ami a vízen ringatózó hajók miatt egyfelől érthető, másfelől butaság, mert az amerikaiak hagyományosan nagyon értenek ahhoz, hogy hogyan kell show-t csinálni és bizony ez is alaposan meg van tömve érdekességekkel, profi tálalásban.

 

Mint azt már említettem, a fotók 2007-ben készültek és azóta biztosan változott a múzeum. A hajókat folyamatosan karban tartják és ezért nem mindig lehet mindenhová bejutni, olyan prózai okok miatt is, minthogy éppen szárad a festék. Illetve folyamatosan fejlesztik, már akkor szó volt róla, hogy a gabonaszállító fedélzetén álladó kiállítást rendeznek be a korabeli tengerészéletről - ez gyanítom azóta megvalósult.

 

Előre bocsátom, hogy kis, „célozz és lőj” turistakamera volt nálam olyan, ami nagyon szereti a fényt, ezért a zárt térben készült fotók messze vannak a tökéletestől.

 

Balclutha

A nemzeti park legfontosabb attrakciója ez az 1886-ban épült háromárbocos. A lexikális adatokat megtaláljátok róla itt, úgyhogy inkább a személyes benyomásaimat osztanám meg róla. Ez is olyan hajó, melynek a fedélzetére lehet lépni és ettől hatalmas élmény. A nemzeti park kikötője meglehetősen védett, de az öböl jelentős teherhajó forgalma azért fodrozza a vizét. Ezeket az egészen minimális hullámokat is megérezni a fedélzetén, ami azért elgondolkodtatja az embert, hogy milyen lehetett egy komolyabb vihart megélni a fedélzeten. A másik fontos benyomásom, nos a hajó illata! A tengeri sós levegő kombinálva az öreg, fa hajó illatával valami egészen különleges.

1_balclutha.jpg

Egészen biztos vagyok benne, hogy a hiányzó betűt azóta pótolták a nevéből.

2_balclutha.jpg

Ez a felvétel a szomszédos Hercules - lásd alább - fedélzetéről készült. A háttérben San Francisco egyik jelképe, a Golden Gate híd.

3_balclutha.jpg

A far és a nyitott kormányállás. Tengerésznek lenni most sem a legkönnyebb meló, de akkoriban igazán embert próbáló lehetett!

4_balclutha.jpg

Legénységi szállás az orrban. Igen, azok ott priccsek.

5_balclutha.jpg

A hajó időnként utasokat is szállított. Kínai bevándorlók utazási körülményeit felidéző rész az úgynevezett "Shelter Deck-en" - kb. "Menedék Fedélzet".

6_balclutha.jpg

A kapitány kabinja...

7_balclutha.jpg

...egészen más színvonalat biztosít. A rács a földkerekség legostobább állata, a turista ellen véd.

8_balclutha.jpg

San Francisco egy másik nevezetessége, az Alcatraz a Balclutha fedélzetéről.

 

Hercules

Az 1907-ben épült, nyílttengeri vontatógőzösről itt lelitek a tudnivalókat. Ez a hajó azok közé tartozik, amelyre nem lehet felmenni, gyanítom azért, mert túl szűk, illetve nem elég stabil hozzá. Ez utóbbit úgy értem, hogy az öböl hajóforgalma keltette kis hullámok ezt a hajót hintáztatták meg a nagyobbak közül leginkább.

1_hercules_tug.jpg

Hercules nyílttengeri vontatógőzös, a már említett Eureka komp fedélzetéről.

2_hercules_tug.jpg

A "kiállított", nagyobb hajók közül őt hintáztatták meg leginkább a hullámok. Gyanítom, hogy ez lehet az oka, hogy nem lehet a fedélzetére lépni.

3_hercules_tug.jpg

A Balclutha fedélzetéről fotózva. A masszív feljáró azt sugallja, hogy nem mindig volt tilos a feljárás a látogatók számára.

4_hercules_tug.jpg

 Meglepően magasra nyúló híd.

 

Eureka

A komphajó 1890-ben épült és akkor még Ukiah-nak hívták. 1922-ben kapta jelenlegi nevét egy jelentős átépítés után. A Golden Gate híd 1937-es átadása pecsételte meg a kompok sorsát, hogy aztán 1941-ben véglegesen leállítsák azokat. A hajó ismerős lehet a Nash Bridges sorozatból is, de a további lexikális érdekességekért inkább keressétek fel a Wikipédiát. Nekem azért különösen kedves, mert a gyomra olyan érdekességeket rejt, amikre egyáltalán nem számítottam.

1_eureka_ferry.jpg

Hercules nem szándékosan ugrott a képbe, Eureka akkora, hogy nehéz olyan nézőpontot találni, hogy teljes egészében beleférjen a képbe.

2_eureka_ferry.jpg

A komphajók szolgálatának a végnapjai a Golden Gate híd 1937-es átadásával kezdődtek.

3_eureka_ferry.jpg

A komp oldalán az utolsó tulajdonos, egy vasúttársaság emblémája.

4_1924_dodge_express_wagon.JPG

Nos, erre nem számítottam, a komp gyomra számos, gyönyörű oldtimer autót rejt! Dodge Express Wagon, 1924.

5_1930_dodge_sedan.JPG

Dodge Sedan, 1930.

6_1930_graham_paige_sedan.JPG

1930-as Graham Paige Sedan szemből...

7_1930_graham_paige_sedan_1.JPG

...és ugyanő hátulról.

8_1931_chevy_woodie.JPG

1931-es Chevrolet Woodie. Hogy a woodie mi fán terem - aki tisztában van vele, az most elkönyvelt egy rettenetes szóviccet -, az itt olvashat róluk bővebben magyarul.

9_1934_dodge_truck.JPG

Dodge teherautó 1934-ből.

A nemzeti park ennél persze több hajót mutat be, de semmiképp sem szerettem volna lelőni az összes „poént”. Merem állítani hogy a fenti képeken látható hajók is kínálnak még bőven érdekes látnivalót!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tejinashi 2015.04.17. 08:20:08

Lehet, hogy ott priccsnek hívják, én koje néven ismertem a legénységi szálláson lévő fekhelyeket.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.04.17. 10:08:32

@Tejinashi: Hogy egészen pontosan minek nevezték ott, ennyi év távlatából én már meg nem mondom, de kojénak egészen biztosan nem, mert az németül jelenti nagyjából azt, hogy hálófülke. (Die Koje bezeichnet eine enge Schlafstätte, Schlafkammer oder einen kleinen Lagerraum auf Schiffen aller Art.)

Csak a kommentek miatt... 2015.04.17. 10:50:07

a koje a kajut magyarul (:) ), tehat halofulke, a priccs meg agy.

Rollende Landstrasse 2015.04.17. 10:55:22

2010-ben jártam a San Franciscóban, az utazásról írtam itt: techstory.blog.hu/2015/04/01/egy_kulonleges_vasut_san_francisco_kedvenc_kozlekedesi_eszkoze , az utolsó képen látszik felülről a múzeum.

A hiányzó betűt pótolták a Balclutha oldaláról. A gabonaszállító hajó még árbocok nélkül állt, de a testét szépen felújították. Szerintem ha türelmesebb vagy, akkor feljutsz a Hercules fedélzetére is. A hajóra lépés az árapálytól függ, mert a hajó érzékeny a vízszint változására, ezért tetőzéskor nem engednek fel rá senkit. Tudod, ez az amerikaiak biztonság-mániája miatt van.

Az Eureka állóhengeres, himbás gőzgépe megvolt?

Tejinashi 2015.04.17. 12:13:22

@Sam. Joe: Vélhetőleg azért volt bennem, mert Dékány Andráson "nevelkedtem", amit tudok a hajókról, azt a könyveiből szedtem össze.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.04.17. 14:38:39

@Tejinashi: Corpo di Bacco, Dékány Andrásnál a a fülke neve fokszli (forecastle), az ágy neve koje ;)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.04.17. 14:40:36

@Rollende Landstrasse: Amikor én ott jártam, akkor a gépháza le volt zárva. Nyitva volt az ajtaja - gondolom szellőztettek - de volt keresztben egy lánc, valami "ez a terület nem látogatható", vagy valami hasonló felirattal, szóval azt nem láttam. Viszont a himba az megvan, látszik is - inkább kevésbé, mint többé - belőle valami a harmadik képen. 8-)
De a legeslegjobb az volt, hogy bevettem magam az egyik kormányosfülkébe és elücsörögtem ott egy negyedórát a jó levegőn az árnyékban. 8-)

@tromf: Szerintem leginkább a kapitány szállása az, ami - szerintem legalábbis, de ez nem sokat jelent, mert én nem értek hozzá - legközelebb áll a kajüthöz. Ez egy relatíve nagy helyiség, amit leválasztottak a raktérből a hajó orrában ott, ahol a törzs elkezd keskenyedni. A kajütöt én egy viszonylag komfortos valaminek gondolom. Na, ez az orrban nem az.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.04.17. 14:41:32

@Tejinashi: @Szabi DMC: Gondolom a magyar hajózási szakkifejezések inkább a németből jönnek, ugye? Vagy vegyes, ahogy sikerült?

Tejinashi 2015.04.17. 15:54:56

@Sam. Joe: A Nautican annak idején olasz, német, angol, francia és horvát nyelvet tanítottak, valamint volt egy tengermelléki olasz-szláv keveréknyelv. Tehát inkább vegyes volt.

teddybear01 2015.04.19. 15:36:39

@Sam. Joe: A 19. századi vitorlásokban kapitány kajütje hagyományosan a tatfelépítményben kapott helyet, a tiszti kabinokkal és a tulajdonos/vendégkabinnal(persze csak ha volt) együtt.

A korabeli kereskedelmi gőzösökben a fedélzeti legénység az orrban, a gépészek a fedélzeti felépítményben kaptak szállást. Amikor elterjedt a rádió, azt is a parancsnoki híd közelében telepítették, a kezelőkkel együtt.

teddybear01 2015.04.19. 15:43:19

@Tejinashi: A K. und k. haditengerészet vezénylési nyelve a német volt, bár a legénységi állomány meglehetősen vegyes volt.
A magyar tengerészeti/haditengerészeti szókincs főleg a németből lett átvéve(mint annyi más szakmáé) de az olaszból is került át. Meg egy kevés angol is.

Éppen ezért nevezzük repülőgép-anyahajónak azt, amit mostanában a nyelvi trollok mindenáron repülőgép-hordozónak tükör-fordítanak angolból. Angolul ugyanis jól-rosszul megtanultak, csak éppen magyarul nem beszélnek elég jól.

butyko 2015.05.02. 15:00:04

@teddybear01: Az anyahajók,jellemzően az I.világháborúban,daruval tették ki a hidroplánokat a víz felszínére,majd szintén a daruval emelték vissza. A hordozókon már már volt repülőfedélzet,ahonnan a repülőgépek indulhattak,érkezhettek. Ez a különbség... A nagyvilágban az tengerészeti nyelv inkább az angol szavakra épül,a világbejáró-hódító angol flotta nyomán. A k.u.k. flottában is használtak angol vagy angolból németesített szavakat.Már a két nyelv relatív hasonlósága is lehetővé tette ezt. Nagyszerű példa a fentebb említett fokszli,amely az angolból került át a magyarba. Ilyen nyelvi átjárásokat az élet számos területén találunk.

Rocko- 2015.12.28. 00:20:22

baszki, kihagytam. :(