Jelcin boltba megy - 1989

2015. február 25. - JTom

Borisz Jelcin 1989-ben nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. A látogatása során semmilyen komoly politikai eseményen sem vett részt, nem tárgyalt az akkori elnökkel, nem vett részt semmilyen megemlékezésen, ünnepségen, vagy avatáson. Amerikai részről akkor talán még senki sem sejtette, hogy ő lesz az új - már nem kommunista, a felbomló Szovjetunió után születő - ország erős embere.

Amiért mégis érdekes ez az utazás számunkra az az, hogy Jelcin a Lyndon B. Johnson űrközpont megtekintése során egy átlagos szupermarketbe is ellátogatott.

10_3.jpg

Az üzlet előtt nem állt sorban senki, ahogyan annak ellenkezőjét megszokhatta Moszkvában. A boltba lépve azonnal feltűnt neki a világosság, a rengeteg fény, ami nem volt jellemző a szovjet üzletekre. A sok virágdekorációra azt hitte eladók, amikor mondták hogy nem, csak hitetlenkedve ingatta a fejét. A boltvezető és egy fiatal eladónő kalauzolta őket az üzletben. A fiatal hölgy megemlítette, hogy a boltban több, mint harmincezerféle árucikk kapható. Jelcin megkérdezte tolmácsát, biztosan jól értette-e a számot.

A szupermarketben alig tudta leplezni csodálkozását és örömét, mint egy gyerek. A jégkrémeknél, a zöldségeknél és a tejtermékes polcoknál tíz perceket is elácsorgott.

11_1.jpg

Kijelentette, hogy ez az árubőség elképzelhetetlen a Szovjetunióban és még Gorbacsov sincs így ellátva, ahogy ez a bolt. 

A tésztákat is hosszú ideig nézegette, amikor feltűnt egy férfi, aki az előrerendelt tortájáért jött. A tortán kis hokijátékosok voltak, mindezért néhány dollárt fizetett. Jelcin végignézte az eseményt.

15_2.jpg

8_4.jpg

Lev Szuhanov, aki Jelcin kísérője volt, így ír: Láttam rajta, hogy ekkor jutott arra a felismerésre, hogy a Szovjetunióban hiába folytatjuk a megkezdett munkát, rossz irányba haladunk és sosem juthatunk el erre a gazdasági színvonalra. Vannak, akiket egy-egy külföldi út megvisel, mert hazatérve szegényes országukba, látván az éles kontrasztot, az áruhiányt, a sorban állást elkeserítőnek és kilátástalannak gondolják a későbbiekben az életüket. Jelcinben ez néhány óra alatt lejátszódott. Később a hotelben teljesen a látottak hatása alatt volt. Csak ült és a fejét lógatta.

Ne feledjük, ekkor még nem volt alkoholista. Józan gondolkodású volt, ez még az az életerős, karizmatikus Borisz Jelcin, aki néhány évvel később, a moszkvai Fehér Ház ostromakor egy tankra felpattanva szólt az emberekhez.

12_5.jpg

Még sosem látott vonalkód-leolvasó pénztárgépet, ezt hosszú percekig tanulmányozta, látszott, próbálja megfejteni, hogy működik. A bankkártyás fizetés is kedvére való látnivaló volt.

A vásárlók közül találomra szóba elegyedett egy bevásárlását intéző háziasszonnyal, aki kisgyermekével érkezett.

Megkérdezte tőle, hogy milyen sűrűn és mennyiért vásárol. "Minden szombaton" - mondta a hölgy, aki egy tömött kocsit tolt. "Akkor biztosan nagy a család" - felelte Borisz Nyikolájevics. "Csak hárman vagyunk" - válaszolta a nő, mire Jelcin láthatóan meglepődött. Kiderült, hogy a család heti 170 dollárért vásárol és 3600-ból él, tehát - a tömött kocsi ellenére - jövedelmének csak körülbelül öt százalékát költi élelmiszerre. Ez a Szovjetunióban ennek a többszöröse volt és micsoda különbség ami a választékot és a minőséget illeti.

A kijáratnál a boltvezető egy ajándékot nyújtott át neki, amiben a Jelcin által tüzetesen megvizsgált áruk voltak, nejlonszatyrokba pakolva, ahogyan mindenki más vásárolná az üzletben...

És hogy milyen volt ezidőtájt egy szovjet üzlet? Ilyen:

Fotók: Houston Chronicle

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesé_lő 2015.02.25. 06:25:16

Nekem megrázó élmény volt 1989-ben amikor egy Erdélyből menekült családdal vásárolni mentünk. A kisfiú rohant vissza az anyjához, és óvatosan (halkan, hogy minél kevesebben hallják) súgta neki: "Anya, gyere gyorsan van vaj"
Később megtudtam, hogy miért történt ez így. Akkor Romániában ritkán lehetett vajat kapni a boltban, és ha volt is hamar elfogyott. Ezért rohant a gyerek, hogy hamar tudja közölni az anyjával és azért volt óvatos, hogy a többiek ne hallják, mert akkor a többi vásárló nem előzheti meg őket, és marad nekik esetleg.

A képekről: Jó összeállítás! És Jelcin akkor még tényleg normális volt.

Emmanuel Goldstein 2015.02.25. 08:49:47

látszik, a CIA már akkor is a manipuláció mestere volt.. :)

Ditpet 2015.02.25. 09:47:41

Nagyon jó összeállítás. Csak vissza ne köszönjenek azok a pillanatok, amiket a videóban láttunk.

Dzsoni Kráncs 2015.02.25. 10:27:18

Ez a moszkvai bolt elég gatya,bár az feltűnt,h már dobozos a tej,tehát lehet,hogy még későbbi a felvétel.
Én arra emlékszem,h nálunk a banán volt nagy csoda,becsengetett a szomszédasszony,h anyu siessen mert van banán a boltban....percek alatt elterjedt a környéken,és ott nyüzsgött mindenki,aztán vagy jutott vagy nem...meg mentünk Bécsbe és hoztunk dobozos üdítőt,mangót,kivit,meg a szokásos csokikat.
Rendszerváltás után nálunk is lehetett kapni mindenféle dobozos üccsit(7up,Almdudler,Orangina)aztán ezek,meg a változatos déligyümölcsök is kikoptak az üzletekből.

bobyewing 2015.02.25. 10:35:29

Szuper lett!

ilyenkor mindig eszembe jut A mások élete c. (egyebkent kotelezo) film konkluzioja:
www.youtube.com/watch?v=0S3hjwpI7V0
"hogy a magafajták egy országot irányítottak..."

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.02.25. 10:48:58

Egészen pontosan mi volt ebben az időben Jelcin? Volt valamilyen funkciója? Milyen minőségben volt látogatóban? Teljesen magánemberként?

Emmanuel Goldstein 2015.02.25. 10:59:59

@Dzsoni Kráncs: szovjetben a hatvanas évek óta volt tetrapak :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.02.25. 11:08:47

@Pirx pilóta: '89-ben moszkvai képviselőként lett tagja a dumának, előtte az állami építési hatóság elnökhelyettese volt. Valszeg magánemberként ment, ha semmilyen hivatalos programja nem volt.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.02.25. 11:15:13

@Pirx pilóta: a párt központi bizottságának tagja volt, de akkor éppen más funkcióval nem rendelkezett.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.02.25. 11:23:17

@kugi: Köszönöm, azért kérdeztem, mert a képekből úgy látszik, mintha egy delegáció. de legalábbis egy stáb lenne vele, és a képek is egy hivatalos sajtóanyagot idéznek, nem úgy néz ki, mintha a felesége lefotózta volna, aztán ment volna a családi albumba "Borisz a szupermarketben" címmel... persze a képviselőház tagjaként, gondolom, járt neki valami minimál-kabinet, és úgy sejtem, hogy ebben az időben az is esemény volt a sajtó számára, hogy egy Duma-tag magánlátogatáson van az USÁ-ban.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.02.25. 11:23:37

@kugi: A Dumának biztos nem, mert az csak 1993-tól létezik. Akkor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hívták a parlamentet, abba került be 1989-ben.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.02.25. 11:25:00

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: oopsz, KB-tagként azért elég "rangos" vendégnek számított, még ha hivatalosan magánlátogatáson is volt...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.02.25. 11:25:15

Pontosítok, akkor éppen a Népi Küldöttek Kongresszusának hívták.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.02.25. 11:32:25

Friss képviselőként látogatott az Egyesült Államokba. Már akkor sem vetette meg az italt, ez a felvétel jól illusztrálja: www.youtube.com/watch?v=w6yfUkxkQWI

protézisesh 2015.02.25. 11:35:05

@Emmanuel Goldstein: ismered a Homeland c. sorozatot? abban aztán van CIA kavarás rogyásig...

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.02.25. 11:35:54

@Pirx pilóta: Bár a programja nem hivatalos volt, azért mégse családi kirándulás lehetett. Szerintem mehetett vele otthonról egy titkár/titkárnő és külön egy tolmács, meg esetleg a nagykövetségről valaki. Ehhez jött még a boltvezető és egy eladónő, akikről a cikkben szó van. És valaki fotózott is (vagy a titkár, vagy valaki más.) Így a helyszínen máris komoly delegációnak tűnhettek.
A vörös zászlós kitűzős, vörös nyakkendős oroszul beszélő fickó a kis delegációval biztosan feltűnő látvány lehetett egy átlagos amerikai szupermarketben.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.02.25. 12:41:37

@kugi: a képeket a Houston Chronicle fotósa készítette (upsz lemaradt a cikkből elnézést!), a látogatás a texasi, Harris megyei Clear Lake Cityben történt, ami Houston vonzásában lévő város.
a többi kérdésre a többiek már kimerítően megfeleltek :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.02.25. 12:46:29

@protézisesh: nem tudom tudod-e, hogy a Homeland első évada egy sikeres, díjnyertes izraeli sorozat alapján íródott, persze amerikanizálták és az arabok fogságából kiszabadított zsidó katona, amcsi lett.
en.wikipedia.org/wiki/Prisoners_of_War_%28TV_series%29
a további évadok már teljesen amerikaiak, nincs közük az eredeti ötletehez.

nandras01 2015.02.25. 13:26:15

@Emmanuel Goldstein:
aha, a cia. az a rohatt cia jól feltöltötte árúval az egyébként ürességtől kongó boltot, csakhogy megszivassa jelcint.
igaz, te nagyonokos?

pitcairn (törölt) 2015.02.25. 13:31:02

@kugi:

Szverdlovszkban (Jekatyerinburgban) is vmi fejes volt ő romboltatta le az Ipatyev házat

Ipatiev House
en.wikipedia.org/wiki/Ipatiev_House

pitcairn (törölt) 2015.02.25. 13:33:09

@Ditpet:

nem hiszem, hogy a "jó elvtársak" olyan boltokba jártak

azokat a __rabszolgáknak__ tartották fenn:)

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.02.25. 13:54:06

@JTom: Köszi a kiegészítést!
Amúgy nem én kérdeztem, hanem Pirx kapitány. :)

Emmanuel Goldstein 2015.02.25. 14:41:50

@nandras01: dehogy is, megszervezte azt a pár beépített embert, hogy azon a napon a külső szemlélő számára úgy tűnjön, nincs jegyrendszer és a tortát is tizedannyiért adták oda, pedig olyen tortát csak esküvőre meg állami ünnepekre emgedélyeznek a hatóságok írásbeli kérvényre.
Ha jobban megnézed a képeket, sok, tökegyforma doboz, flakon, de még a zöldségek is, mintha kínából rendelt kelleékek lennének sorban a polcokon, nem tűnik fel, mennyire átlátszóan beállított az egész dolog?
:)

nandras01 2015.02.25. 15:05:35

@Emmanuel Goldstein:
rendben, most te szivattál meg engem :)
az eredeti kommentedben nem vettem észre a szmájlit- úgy kell nekem :)

élveteg 2015.02.25. 17:15:22

@Mesé_lő:

Ma már viszont nem találna vajat a magyar üzletekben ,mert amit ma vaj néven árulnak az nem tudom micsoda de hogy vaj nem az biztos :)))

Drago Brutic 2015.02.25. 18:33:58

Véleményem, hogy messze ő volt a legjobb arc az orosz főtitkárok közül, bár ezt az oroszok biztos nem így gondolják.
A poszt ismét remek. Jelcinhez hasonló "sokk" engem Nyugat-Berlinben ért 89 nyarán, mondjuk nálunk nem volt ilyen durva egy közért. Inkább a lemezboltokban ájuldoztam a választékon.

trollsalab 2015.02.25. 19:01:35

@nandras01: Vissza az oroszokat és az áruhiányt is. A túlzott árubőség csak megzavarja a jó munkásembert.

qrvafasza 2015.02.25. 19:59:41

@bobyewing: imádom ezt a filmet, nagyon mély nyomot hagyott bennem!!!
a fényképek mint mindig nagyon jók, és igen tanulságosak!
még mindig szeretem ezt a blogot... :D
na ez egészen nyalás szagú, pedig nem így gondoltam! :)

ostvan2 2015.02.25. 20:41:01

'88-ban, Kelet-Berlinben. Másnap készültünk át a Nyugat-i oldalra. Lányom (13 éves) megkért, hogy mondjam el, mi a különbség Kelet-Berlin és nyugat-Berlin között. "Kislányom. Ha holnap nem tudod, akkor majd elmagyarázom." Másnap este kérdezem a gyereket, hogy igényt tart-e a magyarázatra. Nem, köszönöm. Már értem.
Ezek óriási élmények.

J.László 2015.02.25. 20:44:12

"...a család heti 170 dollárért vásárol és 3600-ból él, tehát - a tömött kocsi ellenére - jövedelmének csak körülbelül öt százalékát költi élelmiszerre."

(4 * 170) / 3600 = 18,8%

J.László 2015.02.25. 20:51:43

Nettó havi 14 400 dolcsi 1989-ben Bivalybasznádon? Ne már. Az a 3600 az per hó szerintem. De mindegy, a 19% se olyan rossz.

J.László 2015.02.25. 21:11:56

Jelcin nem Moszkva párttitkára volt akkor?

Velemenyem szerint.... 2015.02.25. 21:48:03

Pár évvel korábban én is ugyanezt tapasztaltam meg, csak gyerekként. Az a színes és csodálatos bőség,az amerikaik egyszerű nagyszerűségével talán még inkább magával ragadó volt egy gyerek számára. A legmeredekebb az volt hogy kalauzaink pár (5?) évvel korábban disszidált rokonaink voltak. Páréve alatt a semmiből olyan jólétet teremtettek maguknak ami egy jól szituált magyarnak is csak álom volt. Egy használt akkori kocka verda is egy csoda volt a 20 éve szinte változatlanul gyártott Ladák mellett, az hogy mennyi minden volt a boltokban szinte felfoghatatlan volt.

HA annak idején Hessler ezredes kiakadt a halál ötven órájában, az semmi sem volt ahhoz képest amit itt Jelcin érezhetett...

Trónkövetelő 2015.02.25. 23:38:23

@Dzsoni Kráncs:
Almdudler még bőven kapható, sokkal jobb, mint az amerikai cukros lőrék. Valamiért mégis sokan utálják.

nick066 2015.02.26. 10:49:53

@kugi: "Valszeg magánemberként ment, ha semmilyen hivatalos programja nem volt."
Szóval ha bemegyek egy tetszőleges boltba és rácsodálkozok mindenre, a kijáratnál én is kapok egy tömött szatyor ajándékot a boltvezetőtől ?

protézisesh 2015.02.26. 11:48:46

@JTom: feltűnt a főcímben a sok zsidó név, meg a "based on" stb... Amúgy az első 2 évad állat jó, 2 percenként van benne egy-egy 180 fokos fordulat. A 3. évad sokkal laposabb, a 4-et most kezdtem fogyasztani. Ez már tisztán "a CIA a közel-keleten" jellegű sztori, főleg, hogy a 3. végén kinyírták Brody-t. Mindegy, nem akarom szétoffolni, de akár a sorozat, akár Oliver Stone doku-sorozata remek rálátást enged arra, hogy egy-egy ilyen jelentéktelen Banánköztársaság (Nicaragua, Vietnam, Korea, Magyarország, stb) ún. "politikai/történelmi eseményei" adott esetben mennyire k**vára nagyon függnek EGYETLEN amerikai diplomata/kém tevékenységétől/hangulatától/véleményétől...

protézisesh 2015.02.26. 11:49:55

@Dolce Vita: heti 3600 = éévi 180.000 USD, ennyit főorvosok (sem) keresnek.

A havi 3600 = 43.000 éves kereset egy tisztes fizetésnek számít kint, annak viszont tényleg 18%a a 4x170 dodó.

Laci1982 2015.02.26. 12:46:58

és? Havi rendszerességgel járok az USA-ban. Azt hiszitek, hogy én nem fogom a fejem és csóválom 2015ben?.........................más az, amikor a filmeken látjátok és más az, amikor élőben sok városban a szomorú tényt, hogy egy vicc vagyunk hozzájuk képest minden téren. Beutaztam már az egészet keresztbe-kasba.....Van fogalmam a jelenlegi helyzetükről :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.02.26. 13:26:41

@nick066: Próbáld meg! :)
Amúgy a posztot nem én írtam, csak a leírtakból találgatok. Szerintem hivatalos programja nem volt az USA-ban (lásd a poszt első mondatait!), ellenben a követségen valószínűleg jelezte, hogy megnézne egy szupermarketet, a követség pedig szólhatott a boltnak, hogy megy egy fontos ember. Mivel kifejezte elragadtatását a látottak kapcsán, gyorsan összeszedtek neki ezt-azt. De, mint mondtam: csak találgatok. :)

Spacecake 2015.02.26. 14:42:52

rohadt,mocskos komcsik,generaciok eletet tettek tonkre,es generaciok szuksegesek hozza,mire ledolgozzuk a lemaradast...

Spacecake 2015.02.26. 14:49:43

@Laci1982: en nem latok semmi extrat se a filmeken,se eloben.Szerintem csak MAS.nem jobb,nem rosszabb,MAS.persze vannak dolgok,amin elsore `leesik az ember alla`,de leesik az amcsinak is millio1 dolgon,ha Europaba jon.

johnibyg 2015.02.26. 17:26:02

@Trónkövetelő: Régen én sem szerettem, de az utóbbi egy-két évben még a Stiegl is csak utána van a kötelező osztrák listámon :-)

@protézisesh: Ilyenre gondoltál: "Irakban tömegpusztító fegyverek vannak" (moderáld ki JTom minden nélkül, ha túlment a határon)

walter sobchak 2015.02.26. 21:47:40

@bobyewing: Tényleg kötelező darab az a film. A poszthoz nem kapcsolódik, de nekem az utolsó mondata mindent visz:

"- Kér csomagolást?"
- Nem, nekem lesz."

Mindig mosolygok, amikor megnézem :).

A poszthoz: én már nem emlékszem a szocializmusra, 2 éves voltam, amikor Szűrös Matyi kiállt az erkélyre, és banán, narancs is mindig volt (az ananász és a kókusz viszont drága volt a 90-es évek elején is). Mégis átjött a képeken, hogy mennyire le lehetett nyűgözve Jelcin, aki azért gondolom már akkoriban sem a szegények közé tartozott a SZU-ban. Nem tudom, miért, de főleg a jégkrémes fagyasztóládánál készített kép tetszik a legjobban - gondolom, egy közepes szovjet falut el lehetett volna látni csak a képen látható jégkrémekkel (és ez gondolom egy sima LIDL méretű bolt lehetett). Hányan lehettek akkoriban a Szovjetunióban, akik nemhogy nem vehettek, nemhogy nem láttak, de még csak nem is hallottak a jégkrémről. Még mielőtt; nem a javak elosztásának az egyenlőtlenségén kesergek.

Amin különösen meglepődtem, hogy Jelcin milyen sovány. Én kifejezetten kövér emberként emlékszem rá (a táncolós videója emlékezetes nekem, most utánanéztem, 1996-os - valami azt súgja, hogy egy darabig nem látunk több táncoló orosz elnököt :D).

Emmanuel Goldstein 2015.02.26. 22:30:17

@walter sobchak: jégkrém volt szerte szovjetben és kifejezetten nagyon finom, ez leginkább az erősen elmaradott élelmiszeripari technológia következménye, a csomagolása viszont, az hagyott némi kívánnivalót maga után és ízesítésből se volt féltucatnál több.
Volt pepsi is, mikor más szockó országban még nem is hallottak róla, és volt sok nagyon finom cukrászati termék, mindeféle játékok, irtó olcsón.
Valójában a szovejetunió a gyerek számára igen kellemes hely volt, csak a felnőttek utálták valamiért, mert azok nem elégedtek meg az ilyesmivel, azok mind autót, színestévét, meg kenyeret akartak, de az meg pont sose volt:)

walter sobchak 2015.02.26. 22:51:36

@Emmanuel Goldstein: Kösz, hát, látszik, mennyit voltam a Szovjetunióban. :D Egyébként úgy tudom, 1989-ben már elég komoly válságban volt az ország, ezért is gondoltam, hogy Jelcin onnan érkezve mennyire durván élhette meg, hogy itt egyszerűen minden van.

Elolvastam a cikket, amiből ez a bejegyzés készült, és az említ még egy érdekességet: 25 évvel korábban Podgornij elnök egy bécsi látogatáskor szintén bement egy boltba, és a szintén hasonló bőséget meglátva azt mondta: "Nézzék, hogy felkészültek a látogatásomra." Tkp. Patyomkin-falunak gondolta a helyet :D.

protézisesh 2015.02.27. 11:19:57

@johnibyg: ó, távolról sem. De ezek szerint nem láttad a homeland-et.

Oliver Stone sorozata meg a Spektrumon megy, talán "Amerika eltitkolt történelme" vagy valami hasonló címen. Kemény anyag, nagyon nem a hivatalos USA álláspontot tolja benne.

Janos Mohacsi 2015.02.27. 23:41:00

Voltak ott is ilyen uzletek a diplomataknak :-), meg a partfejeseknek. Persze kemenyvalutaban kellett fizetni.
Egyebkent egy mai magyar bolt kinalata is eltorpul pl. egy angol vagy egy amerikai kinalatahoz kepest. De ebben szerepet jatszik a nepsuruseg miatti fizetokepes kereslet is!!!
Azert 3600 dollar az ma kb. 8-9000 ami szep penz!!! Amerikas ismerosom meselte, hogy 2000 elott egy csaladfo egyedul tobbet keresett, mint most ketten egyutt egy atlagos epitmezos munkaval.

Janos Mohacsi 2015.02.27. 23:50:58

www.usatoday.com/story/news/nation/2013/05/01/grocery-costs-for-family/2104165/

146-249 dollar kozott/week

Costs today are up from 10 years ago, when a thrifty-cost food plan for a family of four was $108; a low-cost food plan, $139; moderate-cost plan, $173; a liberal plan, $208 a week.

The price of a moderate-cost healthy plan went up 38% between 2003 and 2013, says Mark Lino, a USDA economist. The cost of food in general went up 32%, he says. During that time period, inflation was about 26%, he says.

Janos Mohacsi 2015.02.27. 23:53:19

en.m.wikipedia.org/wiki/Household_income_in_the_United_States

Ma kb. 4300 dollar/honap (52 000/ev) az atlagos csaladi bevetel.

nyelv-ész 2015.02.28. 09:34:08

@Dzsoni Kráncs: Jugóban is dobozos volt a tej, már a 70-es években is. Háromszög alapú piramis formája volt. Kellett is, főleg a tengerparton, ahol még szeptemberben is 30 fok volt.

@Spacecake: Bizonyára nem jártál a 89 előtti káeurópai országokban. Magyarországon a 80-as években már szinte árubőség volt egy romániai vagy ukrajnai bolthoz képest, de még a keletnémeteknél is mindenből csak egyfajta volt. Mikor 87-ben nálunk járt egy ismerős keletnémet család, és bevittük őket Budán a Batthyány téri csarnokba, nem hittek a szemüknek. Azt pedig végképp nem akarták elhinni, hogy ez még semmi egy osztrák vagy nyugatnémet szupermarkethez képest.

Spacecake 2015.02.28. 13:47:53

@nyelv-ész: bizonyára jártam 89 előtti káeurópai országban....de mégis mit akarsz ezzel mondani?h milyen állati jó volt nálunk pl a románokhoz képest?a 40 év áldásos tevékenységüket még vagy 100 évig nyögjük,hadd ne legyek már olyan kis liberálisan elnéző...

nyelv-ész 2015.02.28. 14:11:44

@Spacecake: Ezt írtad:

"Szerintem csak MAS.nem jobb,nem rosszabb,MAS."

Szerintem meg sokkal rosszabb. A románokhoz képest persze még így is szuper volt, és nem csak a teli boltok miatt, hanem azért is, mert akkoriban nálunk már nem kellett mindenkinek rettegnie, jön-e a nagy fekete autó. De valóban, ne legyünk elnézőek az elvtársakkal, amiért nyakló nélkül vették fel a hiteleket, hogy foltozgassák az összedűlni akaró kommenizmust.

_Neville 2015.02.28. 19:24:11

A vodkáspultnál nem is járt? :D

Gerilgfx 2015.03.08. 03:31:37

az utolsó videó brutális, és sokkoló. még pár év a 80%-os adóból, az urambátyámvilágból, és mi is ide jutunk

Dr. Rudi 2015.03.09. 18:55:50

Volt szerencsém gyerekfejjel, '90 előtt beutazni Csehszlovákiát, Lengyelországot, Kelet-Németországot, Jugoszláviát, Ausztriát, az NSZK-t, Észak-Olaszo., Svájc... Később, '94ben Kanadát, meg azóta is ezt-azt. Mamám és nagynéném pedig kendőzetlenül konkrétan jellemezte a Szovjetuniót is, ők láttak eleget belőle.

Megerősíteném, volt nem is kis különbség barakk és barakk között, s kis hazánk tán tényleg a legvidámabb lehetett.

Persze sokat mondtak a két rendszer közötti különbségről az üzletek, meg hogy az átlagpolgár milyen házban lakik és milyen autót vezet, de még sokkal beszédesebb volt az az utca emberének arckifejezése, tartása. És ez az, ami a legnehezebben változik, nem a díszletek...

Void Bunkoid 2019.05.23. 08:53:22

@Gerilgfx: sajnos az az 1990-es felvétel valóban a véres valóság, akkor már amúgy a főnökök is nagyon vágták, hogy közel a vég - az erővel karámban tartott csatlós "ménes" már rég szanaszéjjel szaladt, az egyetlen elvhű Kuba kivételével már mind rég elszakadt a SZU-tól (még a legtovább - igaz, csak '90 szeptemberéig kitartó NDK is) - maga a Szovjetunió meg pont ezzel, a peresztrojkás-kinyílós mozzanatával jött rá, hogy nemcsak hiába szorosan, elvesztette a fegyverkezési versenyt az USA-val szemben, de durva árat is fizetett érte - ugye az USA fegyverkezési versenye egy zseb volt a büdzsében, míg a SZU gyakorlatilag az utolsó fillérjét is arra verte el, és hiába tartott fenn egy viszonylag pöpec haderőt, ha otthon a nép szó szerint a kefét rágta, és jobb érzésű nyugati elsírta magát/sajnálta az ott élőket, a rosszabb érzésű meg egyszerűen kikacagta az ottani állapotokat.