A magyar Matchbox

2014. október 10. Sam. Joe

"Ismét egy vendégposzt van soron. Sam. Joe, aki rendszeres olvasónk - és a kisautók rajongója - küldte be a sztorit az egykori keleti-blokkban gyártott és vágyott mecsboxokról. A szó akkoriban a gyermekszlengben minden fém kisautót takart, nemcsak a Matchbox márkáét." - Jtom

Nagyon kevesen tudják, hogy az 1980-as évek derekán, a legendás brit játékszermárka termékei Magyarországon is készültek, ráadásul hivatalosan!

DSCF6349.JPG

Javában dúltak a nyolcvanas évek, amikor a nyugat-európai játékgyártók fejében megszületett a nagy ötlet, hogy egyrészt csökkenteni kéne a gyártási költségeket és „ha már”, akkor meg kéne próbálkozni a vasfüggönyön túli piacokra történő bejutással. Az első fecske a márkák közül a nálunk közepesen ismert, Nyugatnémet illetőségű Siku volt – erről a történetről bővebben itt.

A második a hazánkban érdemtelenül ismeretlen, brit Corgi volt – erről pedig itt található bővebb infó – míg a magyarországi köztudatban leginkább ismert kisautómárka a Matchbox csak a harmadik a sorban.

 

Matchbox International Limited

Az Egyesült Királyságban uralkodó gazdasági helyzet megszedte az áldozatait a játékgyártók közül az 1970-es évek végén. A nálunk csak jobbára a gyűjtők által ismert Meccano (Dinky), Mettoy (Corgi) csődbe mentek.

Úgy tapasztalom, hogy a játékautókkal nem gyűjtői viszonyt ápolók közül is sokan tudják, hogy a Matchboxok gyártója a Lesney Ltd. volt, de azt már biztos nagyon kevesen, hogy a cég 1982 júniusában csődbe ment. A Matchbox márkanév, néhány szerszámgép és öntőforma, illetve egyéb cégvagyon az Universal Toys nevű cég birtokába került. Ugyanekkor a Lesney egyik alapítójához, Jack Odellhez is került a Matchbox szerszámok közül, aki Lledo – na, honnan jöhetett a márkanév? – név alatt, a Matchbox, Modells of Yesteryear sorozatához hasonló termékeket kezdett gyártani és forgalmazni.

Az új tulajdonos átszervezte a Lesney-t, a cég új nevet kapott. Bár egészen a 80-as évek közepéig maradt valamennyi gyártókapacitás az Egyesült Királyságban, az előállítás zömét Makaóba költöztették, aminek története egészen hasonló módon alakult, mint Hongkongé. Mára mindkettő a Kínai Népköztársaság, Különleges Közigazgatású Régiója, csak Makaó akkoriban Portugál fennhatóság alatt állt, mint ahogy Hongkong Brit alatt. Az a helyzet állott elő, hogy a két leginkább ismert brit játékautó márka – a Dinky és a Matchbox – ugyanahhoz a tulajdonoshoz került.

A Matchbox International azonban nem állt meg itt. Mivel a gyártás költségeit még Makaóban és Hongkongban is magasnak találták – illetve nem állt rendelkezésre elég képzett munkaerő sem – úgy döntöttek, hogy a Kínai Népköztársaságba is szerveznek ki gyártást. 1984 áprilisában Sanghajban hoztak létre egy közös vállalatot.

Ezzel egy időben zajlott az a folyamat, hogy a cég bár sokkal kisebb volumenben, de megszervezte a gyártás kelet-Európában, azt remélve, hogy ezzel megvetik a lábukat ezen a piacon is. Ne feledjük! Az, hogy Matchbox kisautókat lehetett kapni az állami üzletekben – még ha ez gyakran egyet jelentett a sorban állással és a „pult alól” árusítással – az csak és kizárólag Magyarországra volt jellemző a kommunista országok közül!

 

Magyar Matchbox

Mint az a fentiekből már kiderült, amikor a Matchbox International is szeretett volna gyártást beindítani Magyarországon, addigra a konkurensek valamelyest már kitaposták számára az ösvényt. A Corgi játékautók gyártásában már tapasztalatot szerzett, akkor még kevés embert foglalkoztató, főleg műanyag és fém trafikáruk gyártására szakosodott Metalbox GMK-ra esett a választás, mint gyártó partnerre. A GMK a Külkerrel kötött bérmunka szerződés keretében elsődlegesen típusonként 100 darab próba, 10 000 darab széria kisautó próbagyártására kapott megrendelést. (A további legyártott mennyiségről nincsenek hiteles információk). A Matchbox a gyártásához szükséges gépeket a szerződésnek megfelelően 1986-ban rendben leszállította és októberben megindult a magyarországi gyártás, ami az 1988-as hivatalos befejezésig töretlenül folyt. A gyártás befejezésének oka gazdasági és stratégiai döntés volt egyben. A Matchbox a vasfüggöny leomlásával nem látta biztosítottnak a gazdasági együttműködés feltételeinek – miszerint az elkészült darabokat csak a keleti blokk országaiban értékesíthetik – és a gyártás minőségi előírásainak maradéktalan betartását. Hogy a félelmükben volt is valami, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Magyarországi gyártással egy időben, Bulgáriában is hasonlóan elkezdődött a Matchboxok gyártása. Viszont amikor a cég 1988 végén, 1989 elején nem csak tőlünk, de onnan is kivonult, az ottani partnerük nem szolgáltatta vissza az öntőformákat! Tulajdonképpen mind a mai napig bukkannak fel bolgár gyártású, abszolút mértékben kalóz Matchboxok!

Abszolút legenda szinten kering az a pletyka, hogy itthon a szerszámok visszaszolgáltatása után is folyt még egy rövid ideig a gyártás azokból a „véletlenül túl nagy mennyiségben legyártott” alkatrészekből, amik a raktárban álltak. Természetesen erre semmi bizonyíték nincs, pletyka az egész, de az is igaz, hogy felbukkantak hazai készítésű Matchboxok, mindenféle érdekes, nem a Matchbox előírás szerinti kerékkel.

A Magyarországon a Metalbox által gyártott Matchboxok:

    MB17-D/9-E AMX Prostocker (Ezüst, Arany, Sárga, Metál piros)

    MB20-B Range Rover Police Patrol (Vajszínű, Zöld) – mindegyik fekete-fehér pepita csíkkal

    MB23-A Volkswagen Camper Dormobile (Almazöld, Narancs, Fehér – Pizza tamponnyomással)

    MB25-A Ford Cortina (Fehér, Ezüst, Piros)

    MB27-A Mercedes 230SL (Ezüst, Metál piros)

    MB39-B Rolls-Royce Silver Shadow (Vörös, Metál piros)

    MB41-A Ford GT 40 (Sárga, Ezüst, Fehér, Piros, Kék) – mindegyik csíkkal a motorháztetőn

    MB45-B BMW 3.0 CSL (Kék, Narancs, Ezüstmetál) – 50%-ban BMW jel a motorháztetőn

    MB51-B Citroen SM (Zöld, Kék, Piros, Fehér)

    MB53-C Jeep CJ6 (Piros, Kék, Fehér)

A gyártott modellek minőségben elvileg nem különböztek a Matchbox máshol, egyidejűleg gyártott modelljeitől – eltekintve a fentebb már említett „érdekes” kerekű verzióktól –, azonban számos kerék, színárnyalat, és csomagolás variáció előfordult, főleg a CJ6, az AMX Prostocker, a VW Camper, Ford GT tekintetében. A festés minőségében is felfedezhető némi szórás, de még a leggyengébben sikerült példányokat sem neveznénk rossznak.

A korabeli köztudat ezeket a kisautókat – a valósággal ellentétben – igen jó minőségű koppintásnak tekintette, ami nem is lett volna példa nélkül való, hiszen a számos, rettenetes minőségű mellett, igencsak figyelemre méltó színvonalú illegális másolat is készült a korabeli kisipar produkciójában. Például ez a 928-as Porsche, ami már-már ráver az eredetire. Tulajdonképpen a tévhit nem alaptalan; az a csomagolás verzió, ahol Lada Niva, Dacia, Škoda és Zastava is szerepel a kártyán pont ezt sugallja. (Lásd fentebb a BMW csomagolását!)

Azoknak, akiket bővebben is érdekel a téma, a Matchbox Memories blogon található sorozatot, illetve a Hungarian Diecast blogot ajánlom a figyelmébe.

Szerző: Sam. Joe a www.matchboxmemories.hu-n megjelent cikk alapján

Képek: http://www.matchboxmemories.hu és http://hungariandiecast.blogspot.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr966750267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

camell · http://indafoto.hu/camell 2014.10.10. 09:19:52

Hehe, a bordó Rolls volt az első valódi Matchboxom.

regisz 2014.10.10. 10:33:26

Az "1971" mit jelent az első kép - Citroen - alján?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.10. 11:30:24

@regisz: val'színűleg a modellévet. mármint a megmintázott autóét, nem a játékét.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2014.10.10. 11:40:04

@JTom: A játékét, amikor először megjelent a MB kínálatában hivatalosan. Praktikusan egy évvel későbbtől lehetett kapni. Az SM esetében ez az igaziéval is egybeesik, de ez nem kötelező.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.10.10. 12:20:12

@regisz: @JTom: @RÁJEN: Nos nem, ezt még Rájen kolléga sem tudja jól. Azt az évet jelenti, amikor azt a szerszámot elkészítették, amivel elkezdték az adott kisautó gyártását. Abban viszont teljesen igaza van, hogy a leggyakrabban a következő évben kerülnek be a kínálatba.

Az előbb említett MB-51 Citroën SM igazi klasszikus, nagy kedvencünk és remek példa! Az alján 1971-es keltezés olvasható, első katalógus, amiben felleltem az 1973-as. Valószínűleg az én katalógus gyűjteményem hiányos, mert egyes források 1972-re teszik az 1-75 szériába való bekerülését. Ugyanez a forrás 1977-re datálja regnálásának utolsó évét, de én állítom, hogy 1978-as katalógusomban is szerepel. Viszont abban egyetértünk, hogy 1979-1980 közt átkerül a 900-as szériába, hogy igencsak pofás vontatója legyen egy motorokat hordozó utánfutónak. A hazai vonatkozást most olvastátok és ugye azt is, hogy Bolgár barátaink még most is el-elpattintanak egy-egy sorozatot. A slusszpoén sejthető: a tíz évnél is JÓVAL tovább gyártott kisautó valamennyi évjáratán az eredeti, 1971-es évszám szerepel.

Tudományos libsizmus 2014.10.10. 15:06:45

Amikor gyerek voltam, 28 Ft volt egy Matchbox. A Deák térnél (a mai Károly körúton) volt egy hobbibolt, oda jártunk Matchboxot venni.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.10.10. 15:22:28

@Tudományos libsizmus: Jaja. Annyit korrigálnék, hogy nem "egy hobbibolt", hanem "A Hobby bolt". Ott laktunk a környéken. Annak a kirakata volt a gyerekember peepshowja. 8-)

www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/hatodik-kerulet-terezvaros/item/1968-deak-ter-hobby-bolt

Mára benőtte valami bank. 8-)

Tudományos libsizmus 2014.10.10. 15:25:10

@Sam. Joe:
Ez az, igen. Nagyon köszönöm a fotót:)

Marcit 2014.10.10. 17:52:45

Ha már keleti blokk:

A Skoda 130 rallyn kívül (amely Kínában készült), feldolgoztak még más keleti blokkból származó autót is a Matchboxnál?

Ez a kérdés mindig izgatott...

www.diecastlovers.com/normale/Matchbox_Skoda_130LR_gWV8.jpg

Marcit 2014.10.10. 17:54:34

Illetve meg is van a válasz: ikarus256-matchbox.blogspot.hu/2008/05/nv-ktelez-ikarus-coach.html

ezzel nem is találkoztam még, igaz, fel sem ismertem volna.

trollsalab 2014.10.10. 19:24:01

Jó cikk. Egyébként a 70-es évek végén az alföldi nyomdában bérmunka keretében rengeteg svéd(vagy talán dán nyelvű) eredeti DC Comics féle Superman, Batman képregényt nyomtattak.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.10.10. 19:37:06

@Marcit: Megválaszoltad a kérdésed. A Skoda két helyen készült amúgy, az akkor még nem Kínának számító Makaóban is. Az Ikarus amit említettél, abból a szempontból is különleges, hogy az egyik legkisebb méretarányú Matchbox.

KoGa 2014.10.11. 09:11:49

A Metalcar féle Mercedesnek kinéző kisbuszra emlékszik valaki? Ha jól tudom kék, fehér, pirosban készült (rendőr, mentő, tűzoltó?). Néhány éve az USA-ból szereztem be egy bontatlan darabot.

fingerbangs 2014.10.11. 13:20:36

mi olyan nagy szám ezekben a tök béna matchboxokban? annyira ratyik voltak már akkor is, a retron kívül van valami oka?

Dersu Uzala · https://www.youtube.com/watch?v=ct_7VNF0_jQ 2014.10.11. 13:50:05

@KoGa: Én emlékszem, kék plexi üvege volt, amely szirénaként türemkedett ki a tetőn hagyott lukból. A hátsó kétszárnyú ajtó fehér műanyagból volt, természetesen nyitható. Most is ott figyel mindhárom a kisfiam polcán. Elég ütött kopott darabok. A fentiek közül nekem csak az első képen látható AMX volt (és még van is) meg. Ráadásul ugyanebben a színkombinációban.

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2014.10.11. 13:58:36

Jó minőségű játékok voltak, most két helyen veszem őket, a régi bontatlan darabokat 2 fontért, az új játékokat 1 fontért lehet kapni. Mire a fiam elég nagy lesz, hogy jatszon velük jó kis flotta várja majd :)

MittuDomain 2014.10.11. 14:18:06

@fingerbangs: Nincs leckéd? Szép kis iskola :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.10.11. 14:27:35

@csentecsa: vaterán most is van fent kb 18 ezer.
de gondolom állapot és ritkaságfüggő.
nem értek hozzá.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.10.11. 15:28:36

@KoGa: Hogyne. Illegális SIKU kópia volt. Kicsit normálisabb kerekek lettek volna alatta, egész jó is lett volna.

matchboxmemories.blogspot.hu/2009/08/legalis-es-illegalis-kisautogyartas_30.html

@csentecsa: Teljesen kívül esik az érdeklődési körömön, ebben nem tudok segíteni, de az ilyen rettentő áru dolgokat mindig értetlenül nézem, hogy "vajh' ezért ki ad ennyit", pedig nem kevés hardcore gyűjtőt ismerek.

PiszkosFreddy 2014.10.11. 15:56:27

Ó,Istenem,Citroen SM !
Még ma is megdobogtatja a szívemet !
'70-től ' 75-ig gyártották az igazit.

en.wikipedia.org/wiki/Citro%C3%ABn_SM

Mezőgazdasági Gumicsizma 2014.10.11. 16:18:28

SM-ből volt bordó színű is, mert nekem az volt. De a Corgik tényleg jobbak voltak, emlékszem, faterom Nszk-ból hozott egy párat. Volt egy Ford Sierra, aminek az ülései háttábláját lehetett dönteni, de még a kalaptartóját is lehetett állítani. Másnap, mikor bevittem a suliba, egyből osztály legmenőbb arca lettem, mindenki avval akart játszani :)

Teshow 2014.10.11. 16:41:10

Nekem is volt SM, papírdobozos és més tuti angol. A színét bronzmetálnak mondanám, és ezzel kapcsolatban volt egy érdekesség: bár én nagyon vigyáztam a Matchboxaimra, ezen valahogy mégis "hámlani" kezdett a festék, és alatta meglepő módon egy másik, aranymetál réteg volt. Nem tudom, emlékszik még valaki ilyesmire?

A Ford Cortina pedig eredetileg '68-69 körüli lehet, olyan volt az első "igazi" MB-m, de nem szürke volt, hanem élénk türkizkék metál, vékony kerékkel és kiváló rugózással.

Banános Joe23 2014.10.11. 20:02:38

Az SM és a Rolls még meg kell legyenek valahol :)

KoGa 2014.10.11. 20:36:10

@Sam. Joe: Hú köszi, nem is gondoltam volna,hogy ennyi modellt csináltak, de a képeket nézegetve nekem is megvolt egy csomó gyerekkoromban :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.10.11. 21:24:33

@Tudományos libsizmus: Szívesen, de nem az enyém az érdem.

@Mezőgazdasági Gumicsizma: A bordó a leggyakoribb szín, brit és hazai kiadás is készült ilyen:

matchboxmemories.blogspot.hu/2012/07/matchbox-mb-51-citroen-sm-update.html

Hogy a Corgi, vagy a Matchbox-e a jobb, az pont olyan vallási kérdés, mint mondjuk a BMW vs. Mercedes-Benz. 8-) Az extrák amiket írsz, az az 1:6x méretarányoknál nagyobbakra vonatkozik. Ebben a Matchbox is produkált klassz dolgokat - nem gyűjtöm azt a méretarányt.

@Teshow: Olyat még nem pipáltam, hogy másik festékréteg bukkanjon elő egy Matchboxon, de készséggel elhiszem - ott is emberek dolgoznak. A Cortina Mk.II 1968-ban debütál és mindössze két évet húz ki az úgynevezett "gombkerekekkel", mikor is 1969/70-ben megkapja a Superfast kerekeket. Addig csak egy elég érdekes színben készül, amit talán hússzínűnek mondanék. Ami neked volt - ha vékony a kereke - már az 1970-1971 közti, brit szériából való. Egyetértek, az a kék tényleg nagyon szép.

@KoGa: Örülök, hogy még mindig tetszenek. 8-)

JoeP · http://mivanvelem.hu 2014.10.12. 21:09:58

"Az, hogy Matchbox kisautókat lehetett kapni az állami üzletekben... ...az csak és kizárólag Magyarországra volt jellemző a kommunista országok közül!"

A hetvenes években jártunk a szüleimmel Szabadkán és a helyi áruházban kábé száz fajta Matchboxot lehetett kapni. Maga volt a Paradicsom. Fejenként vagy húszat sírtunk ki magunknak az öcsémmel.

Kagehiko Yamazaki 2014.10.13. 17:54:34

Nem is tudtam, hogy M.o.-n is gyartottak. Komoly gyüjtö voltam, volt kb egy böröndnyi. A hagyomanyos kicsik es a nagyobb meretüek is. Söt, meg versenypalyam is volt hozza.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2014.10.14. 11:14:10

hogy múlik el a világ dicsősége... annó nekem a MB-ok és a Majorette-ek voltak a legnagyobb kincseim, minőségileg mennyire mások voltak, mint a legtöbb káeurópai játék... (bár a nem méretarányos kicsinyítések mindig zavartak, legjobban a MB repülők idétlen, bumfordi kerekeit gyűlöltem, le is törtem őket, csakis tudományos alapon...)

most meg, amikor a fiamnak megvettem az első kisautókat, óriási csalódás volt, hogy milyen retya sz@r a mai MB, a nagy része műanyag, kidolgozatlan részletekkel, idétlen fantáziafestésekkel

mindenesetre rájöttem, hogy a SIKU járgányokat kell megvenni, bár kidolgozottságuk okán sérülékenyebbek is, és és föld a minőségi különbség, ráadásul úgy, hogy a SIKU-ból is van belépő szintű, fapados és így egész olcsó kategória

egykori MB-aim meg várják elcsomagolva, hogy a fiam elég nagy legyen hozzájuk...

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.03.24. 12:45:57

@JoeP: Hát a volt Jugoszlávia határeset. Ha mi "gulyáskommunizmus" voltunk azokban az időkben, akkor ők aztán végképp kilógtak a "keleti blokkből". A "kábé száz" nagyjából stimmel, akkoriban a Matchbox minden évben 75 darabból álló sorozatot készített a klasszikus, háromhüvelykes méretarányban. Hogy miért pont 75-öt, azt igazából senki sem tudja, de eredetileg az volt az értelme, hogy így nem kellett minden évben cserélni a bolti bemutatóeszközöket, csak a kisautókat bennük. Aztán idővel 100-ra, majd 120-ra nőtt ez a szám.

@Pirx pilóta: Ehh, ne is mondd. Ekézzük is a Mattel rettenetesen - meg úgy a gyűjtők úgy általában világszerte - azért, amit a márkával művel. Aztán amikor már végképp úgy vagyunk, hogy itt az ideje felégetni, beszántani, sóval behinteni a Matchboxnak még a helyét is, akkor mindig kijönnek valamivel, ami tök jó. Pl. ez: matchboxmemories.blogspot.hu/2014/07/matchbox-mb-17-mb-77-seagrave-fire.html

A Majorette ázsiai kézben van és az az igazság, hogy érdemes rájuk odafigyelni, szerintem nagyon jó dolgaik vannak. Pl. ez is: matchboxmemories.blogspot.hu/2014/08/matchboxon-kivuliek-tescorealtoy.html

Igazából őket is - meg az összes gyártót - gúzsba kötik azok a szabályok, hogy a gyerekeket meg kell védeni maguktól, tehát a nyitható ajtók, rakományok és hasonló izgalmas részletek egyre ritkábbak. De hát ez van, a mi gyerekkorunkban ha Herpeszes Ödönke feltolta az orrába a kisautó lefeszegetett kerekét, akkor első körben kapott két, büdös nagy pofont, aztán elvitték az ügyeletre. Most meg először hívnak egy ügyvédet, beperelik a gyártót csillió dollárra és csak utána viszik el Ödönkét az ügyeletre.

white zimbabwean 2015.03.25. 14:22:34

Nekem is van "hivatalos" Matchbox Ikarus buszom, ha jól emlékszem makaói gyártású.

butyko 2015.05.02. 22:36:31

Állítólag létezik "gyári hibás MB " gyűjtői klub... Erről vagy hasonlóról tudtok valamit?

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.05.03. 10:47:06

@butyko: A Matchbox termékek nagyon hosszú ideig annyira magas minőséget képviseltek és annyira jó volt a minőségellenőrzés, hogy még az olyan apró hibák, mint egy elcímkézett, de amúgy tökéletes kisautó

matchboxmemories.blogspot.hu/2008/08/mb-02-69-cadillac-sedan-deville-factory.html

is ritkák voltak. Ezért egyes gyűjtők ritkaságként, kuriózumként tekintettek a hibás darabokra, mert egy ilyen szintű hiba, mint ez

matchboxmemories.blogspot.hu/2014/07/matchbox-g-4-convoy-action-set-mercury.html

igazán különlegesség volt. Mintha a bélyeggyűjtésnél is lenne valami hasonló, ugye?

Sajnos az utóbbi pár évben annyira leromlott a minőségellenőrzés - nem csak a Matchboxoknál, de a szintén Mattel márka Hot Wheels-nél is -, hogy az elcsúszott tamponnyomások

matchboxmemories.blogspot.hu/2013/01/matchboxon-kivuliek-hot-wheels-2012.html

matchboxmemories.blogspot.hu/2014/04/matchboxon-kivuliek-hot-wheels-hw.html

sajnos mindennaposak. Ez olyan szintre fajult, hogy tudok olyan kisautót mondani - még nem szerepelt nálunk -, amiből egyszerűen nem létezik hibátlanul megnyomott darab.

Egészen extrém esetek is előfordulnak, ez a szegény Lambo viszi a pálmát:

matchboxmemories.blogspot.hu/2012/06/matchboxon-kivuliek-hot-wheels.html

Ezért rengeteg, jogos kritika érte a Mattelt és igyekeznek is javítani a minőségen, de a kuriózumból mindennapos eset lett, ez "a hibás értékes" dolog a kortárs darabokra már nem igaz. Persze egy mondjuk 70-es évekből való, bontatlan, gyári hibás darab biztos fog valakit érdekelni az eBay-en. ;-)

A kisautógyűjtés nem olyan műfaj, mint mondjuk a pedigrés kutyák szépségversenye, ahol valamiféle szabványnak meg kell felelni. Ezért nincs olyan, hogy minden gyűjtő értékesnek tartja a hibás kisautókat. Például engem sem érdekelnek igazán.

Mivel annyira kevés hibás fordult elő, nem valószínű, hogy létezik kifejezetten erre szakosodott klub. Ha mégis, akkor viszont ők az önmegtartóztatás bajnokai, mert a tagok gyűjteményeinek átlagos mérete kifejezhető egyjegyű számmal. 8-)

vino-et-veritas 2016.07.20. 20:58:54

Gyerekként nem igazán gyűjtöttük, hanem játszottunk (pl. Matchbox-autópálya nekem is volt), bár volt vagy 80 belőle (Majorette, Corgi, stb.). A másik a cserebere volt. A "géppark" legalább harmada nálam is így cserélt folyamatosan gazdát.
Az "on-topik" időben, már felnőttként nem különösebben érdekelt. A képek alapján sajnos a minőség már eléggé "kínai" az "eredetihez" képest. Például riasztó a festék vastagsága.... A kék Citroën eredetije ehhez képest egy műremek, szépen kidolgozva. Meg is van valahol.
Valahol olvastam, hogy a cég már a 80-as években a kínaiak (Hong Kong, Tajvani?) kezébe került. Így érthető a "magyar" minőség is...
Sőt, 1975-ben (!) megjelent egy Autómodellezés című aránylag vékony könyv, benne rengeteg akkori gyártó leírásával.Valahol az is megvan a könyvtáramban...

vino-et-veritas 2016.07.20. 21:03:26

@Tudományos libsizmus: Ja. Vasútmodell is ott volt kapható a "legnagyobb" választékban úgy-ahogy. Karácsony környékén meg km hosszú sor...

Lance77 2016.10.09. 12:07:28

Szia Sam !

Nem vagyok nagy matchbox gyűjtő , inkább repcsiket vadászok matchboxban , viszont ma találtam egy nagyon érdekes példányt :
Mercedes 230 SL , magyar , de arany színben és piros belső . Fekete alj , fekete lámpák .. Hozzá tudsz szólni ? Szélvédő sajna nincs de amúgy pompás állapotban .
Üdv

tutyimutyi terminátor 2023.08.13. 15:14:50

a galéria 1. képe [piros autó szerelővel (?)] vmi hihetetlenül gagyi - kb. Lemezárugyár színvonalú :)
süti beállítások módosítása