Gyermekmunka az Államokban 1908-1924

2014. május 14. - JTom

Lewis Hine (1874-1940) a Nemzetközi Gyermekmunka Bizottság munkatársa a századelőn feltáró fotósorozatot készített az Egyesült Államok gyermekmunkásairól és a gyermekek általános élet- és lakáskörülményeiről.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (19).jpg

Az 5 éves Manuel osztrigát válogat a Mississippi melletti Biloxi kikötőjében. Nem beszél angolul.

Az eredmény kiábrándító volt. Csaknem minden harmadik gyermek dolgozik valamit 15 éves kora előtt és a perifériára szorultak iskola helyett is napi 12-14 órát is dolgoztak. A legfiatalabb fotóalany még nem töltötte be a harmadik (!) életévét, de a legszegényebb rétegben teljesen általánosnak számított a négy éves gyermekek felügyelet nélküli mozgása a városban (pl. ételhordás, újságárusítás).

A Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében csaknem 5.100 fotó található a Hine által készített képek közül. Ebből látható most egy válogatás.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (1).jpg

15 éves fiú a bányában. A dolga annyi volt, hogy a nehéz kaput nyissa és csukja csilléknek. Napi  10 órát dolgozott a hét hat napján napi 75 centért.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (10).jpg

Charley Foster 10 éves. Egy malomban dolgozik, írástudatlan.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (11).jpg

Dunbar, Louisiana. A négy éves Mary az osztrigát szedi ki a héjából.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (12).jpg

Fayetteville, Tennessee. Fannie 7 éves és a nővérének segít a gyárban. "Igen ő is hatkor kezdett, mint én."

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (13).jpg

Boston, Massachusetts. Újságárus fiú a kérdések és a fotó elől inkább egy elhaladó villamosra ugrik. Félti az állását.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (14).jpg

Boston, Massachusetts. Két guberáló fiú a szeméttelepen.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (15).jpg

Lowell, Massachusetts. Tekebábu felállító fiúk. Bérelhetőek a bejáratnál.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (16).jpg

Wilmington, Delaware. 7 és 8 éves újságárus lányok.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (17).jpg

Englahardt & Co. Dohánygyár, Tampa, Florida. Cigarettagyártó fiúk. 

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (18).jpg

Eagle and Phoenix Malom. Columbus, Georgia. 4 éves ebédhordó fiú. Otthonról felügyelet nélkül jött ebédet hozni az apjának. 

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (20).jpg

New York. Jennie Rizzandi, 9 éves kislány segít szüleinek a varrásban.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (21).jpg

Birmingham, Alabama. Brown McDowell 12 éves fiú. A helyi filmszínházban dolgozik. A munkaideje délelőtt 10-től este 10-ig tart.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (3).jpg

Cincinnati. Este 9 óra, Marie Costa és testvérei reggel 10 óta kosarakat árulnak a Market Street-en.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (4).jpg

Indiana. Fiatal fiúk az üveggyárban.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (5).jpg

Indianapolis, Indiana. 6 éves újságárus.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (6).jpg

Morgantown, West Virginia. Üveggyári munkásfiúk ebédszünete.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (7).jpg

A 10 éves Tenjeta Calone áfonyát szed anyjával. Már négy éve dolgozik itt.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (22).jpg

Fort Morgan, Colorado. A betakarítási munkák idején a negyven fős osztályból mindössze öt tanuló jött be az iskolába.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (23).jpg

Hazardville, Connecticut. 9, 8 és 10 éves lányok a dohányválogatóban. A legügyesebb is maximum 50 centet keres naponta. 

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (25).jpg

Pittston, Pennsylvania. Vájár fiúk. A legkisebb mindössze hét éves.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (33).jpg

Burlington, Vermont. Morris Levine 11 éves. Öt éve árul újságot az utcán, szabad nap nélkül. Keresete napi 30, hétvégi napokon 50 cent. 

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (34).jpg

Warren County--Albaton, Kentucky. Amos 6, Horace 4 éves. Napkeltétől napnyugtáig dolgoznak a dohányültetvényen.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (38).jpg

Loudon, Tennessee. Ennek a 9 éves kislánynak ládára kell állnia, hogy felérje a szövőgépet.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (39).jpg

Indianapolisi piac. Rengeteg a gyermek eladó és áruhordó is.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (40).jpg

Ők már egyszer szerepeltek itt a blogon. A két hat éves Josie, Bertha és a 10 éves Sophie napi 12 órában osztrigát válogatnak egy kikötői konzervgyárban. Maggioni Canning Co. Port Royal, Dél-Karolina.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (44).jpg

Az 5 éves Harold és a 6 éves  Jewel Walker gyapotot szednek. Comanche County, Oklahoma.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (48).jpg

A 9 éves Jo Cafarella és nővére anyjuknak segítenek a varrásban.

Old Photos of Child Labor between 1908 and 1924 (50).jpg

Az utolsó képen látható a fotós Lewis Hine árnyéka, aki maga is gyermekmunkásként kezdte és életét arra tette fel, hogy másoknak ne kelljen ugyanazt a gyermekkort megélnie.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.05.15. 07:51:28

Négy évesek, basszus. Annyira hihetetlen, ha egy mai négyéves gyerekkel összehasonlítom. De a hétéves vájár is durva. Az összes durva.

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 08:00:29

Osztán micsinyátak vóna ezek a kölkök? Tévé, rádió még nem volt, naná, hogy videojáték sem, olvasni talán az anyjuk se tudott, hát valamivel csak el kellett őket foglalni...
Megjegyzem Edison is újságosfiúként kezdte, majd vasúti távírász volt. Első, és egész életét meghatározó találmánya is ekkor született: a masina, ami óránként leadta az ébrenléti kódot a távírón, miközben Edison hummantott. A masina remekül működött, annyira, hogy egy fel nem vett távirat miatt egyik este két vonat összeütközött. Edisont természetesen kirúgták, és ettől kezdve próbálta különböző irodatechnikai találmányok értékesítéséből fenntartani magát. :)

p_ilonka 2014.05.15. 11:01:08

Egy családi vállalkozásban dolgozni a földeken elég kemény egy gyereknek, de legalább együtt vannak. Ez ment évezredek óta.
Bérmunkásként gyárban vagy bányában dolgozni fillérekért már horror.
A kommunista mozgalmak ezért voltak sikeresek.

nandras01 2014.05.15. 11:43:24

@Kovács Ferenc 14:
az biztos, hogy neked nem az empátia volt a jeled az oviban...

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 11:47:49

@p_ilonka: Na, azért nem dolgozták magukat halálra... nézd csak meg, miket csinálnak: ajtónyitogató, piaci árus, varrogatás, szivarsodrás... ebbe azért nem rokkantak bele.
Inkább az a horror, hogy a XX. században még volt olyan család, ahol kézzel varrogattak, noha 1889 óta a piacon voltak a Singer varrógépek, melynek segítségével 1/10 annyi idő alatt elkészülhetett egy ruha. És ezek a gépek még az olyan elmaradott országokban is elterjedtek voltak, mint mondjuk Magyarország vagy Oroszország.

p_ilonka 2014.05.15. 12:08:09

@Kovács Ferenc 14: Aha, varrógép. Ez hogy a pébe nem jutott az eszükbe! Pedig nyilván fillérekért adták bárkinek, aki betévedt az üzletbe. Varrni is megtanították, adtak neki anyagot, és így tovább.
De nem, direkt a bányát választották, hogy sajnáltathassák magukat.

Még szerencse, hogy most lebuktattad őket.

molnibalage 2014.05.15. 12:09:39

Azért látható, hogy van haladás, hiszen ez megszűnt.

Az is érdekes, hogy ha gyerekek és felnőttek is dolgoztak, akkor nem volt brutális munkaerő hiány? Tehát mai szemmel kegyetlen fiatalkor ellenére azért ők is nyertek vele valamit, akik gyerekként dolgoztak.

Ma vannak olyan emberek, akik huszonéves korukig nem találkoznak a
munkával...

Egyes bérek meg a munkához képest egész korrektek. A 75 centes bányász ajtónyitgható mai áron olyan 10-18 dolcsi/nap attól függően, hogy 1908 vagy 1924-es árfolyammal számolsz. Ez nagyobb érték a mai magyar minimálbér táján van.

Dike 2014.05.15. 15:40:25

@molnibalage: Amerikában talán megszűnt, de pl Indiában a mai napig hasonló korú gyerekek milliói dolgoznak, hogy a családnak legyen mit ennie :(

mojoking77 2014.05.15. 15:44:09

@molnibalage: "Azért látható, hogy van haladás, hiszen ez megszűnt".. Meg jo.
Par eve dolgoztunk kollegammal Pakisztanban, es ugy alakult, hogy ejszaka mentunk haza Iszlamabadba, Ravalpindin keresztul. Nem hiszem ,hogy valaha el fogom felejten azt a max 5-6 eves kissracot, aki hajnali egykor szemetet szallitott a hatan/fejen a kofak es a kukak kozt..
Plusz a kedves soforunket, aki egy masik alkalommal ilyen koru kissracot alkalmazott kaja futarnak. Adott neki 20 Rupiat, megmondta, hogy mit hozzon a kiscsoka, majd miutan a gyerek meghozta a kajat, a visszajarot elvette tole... :)

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 15:45:38

@p_ilonka: nem volt olyan iszonyű drága. $30-40 körül voltak az alap modellek, és 1890-től heti $1-os részletre is meg lehetett venni. (Ez volt az a bizonyos "dollar down, dollar a week" taktika, gyakorlatilag a világ első fogyasztási hitele.) Ezek a szerencsétlenek iszonyatosan szegények lehetettek, ha nem volt heti $1-juk varrógép részletre. (Hogy ez mennyire kevés, azt abból is láthatjuk, hogy még a kapunyitogató gyerek is másfél nap alatt megkereste, pedig ő valószínűleg nem számított a kor legjobban fizetettjei közé. :))

mojoking77 2014.05.15. 15:49:08

Mondjuk a kis csipota, aki ebedet visz az apjanak, meg talan nem is annyira horror is valahol. Auto, motor sehol, remelhetoleg nagyon lovak sem garazdalkodnak az uton, es azert abban az idoben (vilagvalsag elottrol beszelunk) a kozbiztonsag is mas volt egy kicsit.... Gyerekkent (5-10 kozt) mi is egy csomoszor vittunk nyaron nagyapamnak ebedet nyaranta, videken...

Rollende Landstrasse 2014.05.15. 16:05:51

@Kovács Ferenc 14: Nem dolgozták magukat halálra... Nyitogattál már vasajtót bányában? Szerintem az üldögéléstől is köhögnél.

molnibalage 2014.05.15. 16:15:46

@Dike: Nem is a világon értettem. A világ többi része még nem érte el és nem esett át azon a civilizációs fejlődési fokon, amin a világ másik fele már igen.

DunDili_Vili 2014.05.15. 16:48:59

Vájár fiúk: szemből nézve, jobb szélen...biztos fiú?

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 16:49:28

@Rollende Landstrasse: Persze, a tatabányaiban másfél évig nyitogattam a vasajtót, mire előléptettek csilletologatónak. Onnantól fogva karrierem csodálatosan ívelt felfelé, vájár lettem, csoportvezető, és éppen elvégeztem estin a bányamérnökit, amikor bezárták a bányát. Azóta fizetett provokátor, politikai aktivista, és főállású troll vagyok. :-p

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 16:50:19

@Rollende Landstrasse: Másfél évig nyitogattam, amíg előléptettek csille tologatónak.

p_ilonka 2014.05.15. 18:04:58

@Kovács Ferenc 14: Értem már. Ezek a kis lurkók épp akkor rakták össze az első milliójukat.

Kovács Ferenc 14 2014.05.15. 19:17:50

@p_ilonka: Régen a bányászokat jól megfizették. ;-p

fifibá55 2014.05.15. 22:21:49

A mai tinédtserek közül jópárat visszarepítenék ezekbe a szituációkba, hogy a tegnap után tudják értékelni a mát..

Almandin 2014.05.16. 00:02:19

@mojoking77: Nem biztos, hogy jobb volt a közbiztonság. Inkább arról volt szó, hogy a sokgyerekes szegény családok konkrétan éhenhaltak volna, ha a gyerekek nem dolgoztak volna. Harmadik világbeli országokban ma se ritka az ilyesmi.
Másrészt a gépesítés előtti korban sokkal több élő munkaerőre volt szükség. Ma már a felnőtt lakosság nagy része sem talál munkát, akkor még a gyerekeknek is jutott. Sok volt az olyan munkakör, amihez nem kellett még írni-olvasni tudni sem, akkoriban sok ember simán eltartotta magát még analfabétán is. 100 év alatt rengeteget változott a világ.

inkvisitor 2014.05.16. 07:48:14

A munka hatékonysága jobban nőtt, mint a munkamennyiség. Ergo, kevesebb emberre lett szükség a munka elvégzéséhez. Nem véletlenül haragudtak a gépesítésre.

Kovács Ferenc 14 2014.05.16. 08:17:21

@inkvisitor: A gépesítéssel nincs baj. A baj azzal van, hogy a társadalmi rendszer nem tudta követni ezt a változást. A gépesítés egyetlen haszonélvezője a tőkés burzsoázia, míg a korábban szerényen megélő munkásokból valóban nyomorgó tartós munkanélküliek lettek. Csakhogy ettől lecsökkent a vásárlóerő, és a termelés célját és értelmét veszítette. A megtermelt javak jellemző újraelosztási formája pill. az állami adószedés és szociális juttatások, de ez nem a legszerencsésebb így. Jobbnak tartanám a munkaidő további csökkentését, bevezetni a szabadpénteket, szabadhétfőt...

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2014.05.18. 18:12:52

Les Miserables Bowling Alley? Finoman szólva is fura névválasztás ez egy tekeklubnak, érthetetlen. Ezzel együtt találó a fotó témájához.

gigabursch 2015.06.22. 08:40:00

@Kovács Ferenc 14: @molnibalage: @Rollende Landstrasse:

Arról a többször is emlegetett bányaajtóról érdemes tudni, hogy a légzsilip egyik ajtaja és ha nem üzemel rendeltetésszerűen, akkor a bánya légzése hibássá válik, ill. olyan huzat keletkezhet, amiben a szálló por koncentrációja elérheti azt a sűrűséget, hogy robbanóképes eleggyé válhasson.
Szóval egy eléggé felelősségteljes munka.
Ráadásul elég szar ott álldigálni.

Rollende Landstrasse 2015.06.23. 11:39:31

@gigabursch: Tudom. Bár csak látogatóként, de jártam bányában. Iróniám annak a kommentelőnek szólt, aki szerint nem dolgozták magukat halálra. Nos, én felnőttként se szeretnék egy bányában ajtót nyitogatni műszakokon át.

gigabursch 2015.06.25. 10:02:54

@Rollende Landstrasse:
:-)
Igazában neked csak azért válaszoltam, mert kapcsolódó volt.

Elég sok bányában jártam, behúzó légvágatban reuma, kihúzóban asztma.
Kombinálva - szép élet...