Napi érdekes - 311 NYEREMÉNYJÁTÉKKAL!

Válogatás az MTI archívumából

2019. december 07. JTom

FRISSÍTVE A NYERTESEKKEL A POSZT VÉGÉN!

Több okból is rendhagyó a mai válogatás. Hogy korábban érkezett egy nappal, azt többen észrevettétek biztosan. De különleges, mert egyrészről kizárólag magyar képeket tartalmaz, másrészt teljesen szubjektíven válogattam, csak úgy ami megtetszett vagy amiről eszembe jutott valami - így most kommentárok is lesznek az eredeti képalák mellett -. Ja, és ezt "súlyosbítandó" a szokásos heti adag dupláját kapjátok! :)

De ami még ennél is lényegesebb, hogy két faliképet is nyerhettek a karácsonyfa alá, és - ahogyan tavaly is, úgy most is - a nyertesek választhatják ki, mi legyen rajta! Az MTI Fotóarchívumából, a több százezer fotóból bármelyiket kérhetitek a falatokra, vagy valakinek ajándékba. Bővebben a részvételről a bejegyzés végén olvashattok. Gyerünk!

Az első fotón kezdjünk mindjárt a felszabadulással. Lehet ezt még mondani? Vagy talán jobb a megszállás szót használni? De mit csinál ez a két orosz atyafi? Azt amit miden elfoglalt városban. Kitűzik a szovjet zászlót. Most éppen a New York palota tetejére. Rossz nyelvek szerint a várba ekkor még nem mertek menni, mert nem volt biztonságos az ilyen mutatvány.

1945_februar_13.jpg

1945. február 13. V. Kosztyerev törzsőrmester és A. Petrjakov őrmester kitűzi a New York-palota tetejére a vörös zászlót a német csapatok kiűzése után. MTI Fotó/Jevgenyij Haldej

Az archívum több mint egy évszázados gyűjteményéből most csak a második világháború utáni időből a rendszerváltásig szemezgettem, remélem kedvet kaptok hozzá hogy Ti is böngésszétek kicsit ebben a kincsesbányában vagy hogy játsszatok a nyereményekért!

Egy életkép az éledező fővárosból. Valaki jó ötletnek tartotta hogy "DÁVÁJ" nevet adjon kis cégének. A szovjet "felszabadítók" által elhíresült szó sokak fülében nem csengett jó.

1946_februar_12.jpg

1946. február 12. A Dáváj elnevezésű boyszolgálat - csomagszállító futárszolgálat - triciklis szállítója halad járművével a főváros egyik vizes utcáján. MTI Fotó/MAFIRT

Ki tudta hogy Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető örmény származású? Felmenőinek vezetékneve Szalosjan volt. Az alábbi fotó elkészülte után alig egy hónappal felakasztották.

1946_februar_6.jpg

1946. február 6. A megbilincselt Szálasi Ferenc levett kalappal áll a budai Duna-parton, a felrobbantott Lánchíd közelében. A volt nyilas nemzetvezetőt népbírósági büntetőpere előtt szembesítik a magyar fővárosban a II. világháborús ostrom során történt pusztítással. MTI Fotó/MAFIRT: Reismann Mariann

1948-ra a legtöbb magyar hadifogoly már hazatért, de szám szerint az év végén is még 7506 magyar hadifoglyot tartottak fogva szovjet hadifogolytáborokban.

1948_aprilis_1.jpg

1948. április 1. A már nem is remélt ölelés, a boldogság pillanatai. Hadifoglyok fogadása Záhonyban. Magyar Fotó: Bauer Sándor

Hangulatjavító intézkedések egyikeként egy kora tavaszi napon az elefántok elhagyták az állatkertet:

1948_marcius_1.jpg

1948. március 1. Elefántok lépdeltek végig a budapesti Nagykörút kövezetén. A járókelők érdeklődéssel figyelték a járművek között e derűs felvonulást. Magyar Fotó: Rózsa László

Az alábbi két fotó egy helyszínen és egy időben készült. 1948 elején járunk, és Budapest utcáin még magánüzletek és kis vállalatok uralják az utcaképet. De már nem sokáig, egy éven belül ezeket is "beszántják" majd. 1946-ban már a nagyvállalatok állami kézbe kerültek, aztán a száz munkásnál többet foglalkoztató ipari vállalatok kerültek sorra. 1949-re pedig a tíz főnél többet foglalkoztató kis cégeket is kárpótlás nélkül államosították, és az alábbi fotók szereplői is nagyrészt mind eltűntek. Az első képen látható rendőr, aki a forgalmi lámpát irányítja, külön figyelmet érdemel.

1948_marcius_1_2.jpg

1948_marcius_1_3.jpg

1948. március 1. A Petőfi Sándor és Kossuth Lajos utca sarka. Budapest utcái és kirakatai - a még hideg, szeles időjárás ellenére is - a város régi fényét próbálják visszaadni. Magyar Fotó: Bauer Sándor

"Az Államvédelmi Hatóság a munkásosztály ökle" hirdeti a felirat a színpad mögött, a Rákosi-terrorkorszak legrettegettebb szervezete volt felelős ezrek megkínzásáért, meggyilkolásáért, a kitelepítésekért, megfigyelésekért. Ekkoriban dívott a "csengőfrász", amikor az éjszaka közepén csengettek be leendő áldozataik lakásába a fekete, lefüggönyözött autón érkező ávósok. Persze ahogy az lenni szokott a politikai szélirány változásával a szervezeten belül is történtek változások. Így a ÁVH-t vezető Péter Gábor (született Eisenberger Benjámin, az alábbi eseményen a szónoktól jobbra látható) is a desztalinizáció éveiben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de a képen többen is ültek a "saját" börtöneikben. Ahogyan a szónoktól balra ülő Kádár János (született Czermanik János) akkori belügyminiszter, későbbi első titkár és mellette Farkas Mihály (született Lőwy Hermann), akkori honvédelmi miniszter. De a szürke öltönyös (balról 3.) Zöld Sándor sem járt jobban, ő a fotó elkészülte után alig két évvel teljes családját kiirtotta, majd öngyilkos lett, miután Rákosi egy ülésen megbírálta, és rettegett attól hogy börtönbe menjen.

1949_aprilis_25.jpg

1949. április 25. Hidas István, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár párttitkára beszél az ünnepségen, amelyen a vállalat dolgozói csapatzászlót adtak át az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezetőinek. A szónok mögött Zöld Sándor belügyi államtitkár (b3), Donáth Ferenc, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége (MDP KV) Főtitkársági Irodájának vezetője (b4), Farkas Mihály honvédelmi miniszter (b6), Kádár János belügyminiszter (b7) és Péter Gábor, az ÁVH vezetője (j7) ül. MTI Fotó

MHK, azaz Munkára Harcra Kész volt a neve a háború után szovjet  mintára létrehozott tömegsport mozgalomnak amely jellemzően egészen falusi szintről indulva az országos szpartakiádokig tömörítette a tanuló és dolgozó ifjúságot egészen a hatvanas évek közepéig. 1951-ben már közel ötszázezer résztvevője volt a félig-meddig kötelező jelleggel szervezett eseményeknek. 

1951_november_26.jpg

1951. november 26. A nyíregyházi sportolók együtt futnak a Munkára Harcra Kész (MHK) sportmozgalom keretében versenyző fiatalokkal Nyírszőlősön. Magyar Fotó: Tóth László

A Népstadion metróállomás eredeti épülete, amit a moszkvai metró állomásainak stílusában terveztek elkészíteni. Az ország gazdasága nem teljesített túl jól, és a metróépítési terv is csúszott vagy húsz évet. Amire az építés a Népstadionig jutott, már más szelek fújtak, és a torzót elbontották.

1952_augusztus_1.jpg

1952. augusztus 1. Épül a kelet-nyugati metróvonal Népstadion állomásának (nyugati végállomásának) épülete (első variáció) a Kerepesi úton. MTI Fotó/Magyar Fotó: Bartal Ferenc

1956_augusztus_5.jpg

1956. augusztus 5. A 125 köbcentiméteres sportgépek versenye az 1956. évi gyorsasági motorkerékpár és autó bajnokságon a várban. MTI Fotó: Bojár Sándor

1956-ról szinte csak a forradalom jut eszünkbe, pedig márciusban jeges árvíz pusztított a Dunán, emberfeletti erőfeszítésre késztetve az ott élő és a segíteni érkező embereket. A katasztrófa miatt Bogyiszlót teljes egészében, míg Faddot, Tolnát, Sióagárdot, Pörbölyt, Bátaszéket és Bátát részlegesen kellett kitelepíteni. A több ezer evakuált embert a környező települések lakói fogadták be.

1956_marcius_15.jpg

1956. március 15. A 13. sz. Autófuvarozási Vállalat gépkocsija élő szállítmánnyal akadt el a vízben a Baja környéki árvíz következtében. Magyar Fotó: Bojár Sándor

Az '56-os eseményekkel kapcsolatban az alábbi képet sem láthatjuk gyakran. Ezen nem a forradalmárok, hanem a Kádár-kormány támogatására buzdítják a Budapestieket:

1956_december_5.jpg

1956. december 5. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt támogató jelszavak a Vörösmarty Cukrászda ablakain. MTI Fotó: Szécsényi József; Kulka Ernő

Öntözőhajó, ilyet még nem láttam:

1957_majus_27.jpg

1957. május 27. Öntözőhajó locsolja a növényeket a Balatonnagybereki Állami Gazdaság kertészetében, ahonnan nagy mennyiségben zöldségféléket szállítanak a balatoni üdülőhelyekre. MTI Fotó: Bajkor József

SÖR! Hogy nem csak fekete fehér képekből válogathatunk ezt jelzi ez a csodás színes fotó az 1959-es ipari vásárról:

1959_majus_18.jpg

1959. május 18. Az Ikarus Gyár által gyártott új, 145 lóerős dízelmotorral hajtott tartálykocsik kiállítása a Budapesti Ipari Vásáron. MTI Fotó: Balassa Ferenc

Szóljon, aki az alábbi autót látta ezekben a színekben. Nekem csak fekete jutott...

1959_majus_19.jpg

1959. május 19. A Gorkiji Autógyár (GAZ) M-13 Csajka/Sirály elnevezésű luxus kategóriájú személyautója a Budapesti Ipari Vásár Szovjetunió pavilonjában. MTI Fotó: Gere László

Már többször mutattam a hallgatóságnak az alábbi fotót, de soha senki sem tudta megmondani hogy vajon kivel táncol Jurij Gagarin budapesti látogatásán? Én most elárulom, a hölgy Tamáska Mária. Ha így sem mond a név semmit akkor a férjezett neve már biztosan: Kádár Jánosné. És ha beugrik hogy "de hát Kádárné egy aprócska kis asszony volt" akkor az is stimmel. Gagarin is alacsony volt, alig 157 cm.

1961_augusztus_21.JPG

1961. augusztus 21. Jurij Gagarin őrnagy, a világ első űrhajósa Kádár Jánosnéval táncol azon a fogadáson, amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adott Gagarin tiszteletére a Parlamentben. MTI Fotó: Bojár Sándor

A következő vonatbalesetre sokan emlékezhetnek. Sem halálos áldozata, sem súlyos sérültje nem volt az esetnek köszönhetően annak hogy hangosbemondón keresztül időben figyelmeztették az elszabadult szerelvényre a csarnokban várakozókat és az utcai járókelőket. Csupán egy idős hölgy sérült meg, ő sajnos nem volt elég gyors.

1962_oktober_4.jpg

1962. október 4. Tűzoltók dolgoznak a Lenin körúton a Nyugati pályaudvaron történt vonatbalesetnél. Előzőleg egy 411-es sorozatjelű gőzmozdony egy tíz kocsiból álló szerelvényt tolt be a Nyugati pályaudvar várócsarnokába, azonban a mozdony utáni kalauzkocsit nem csatolták hozzá a többi vagonhoz. Ezt észlelve a mozdonyvezető megpróbálta megfékezni a lendületet vett szerelvényt, de a tíz vagonból álló kocsisor levált, és megindult a síneken a csarnok bejárata felé. A szerelvény átszakította a vágánybakot, majd az előtéren továbbcsúszva áttörte a várócsarnok üvegfalát, és végül a nyílt utcán állt meg. A vasúti kocsi vége elérte a Lenin körút (Nagykörút) szélét. A szerelvény a sínekről lefutva majdnem 30 méteres utat tett meg mire meg tudott állni. MTI Fotó: Tormai Andor

Korombeli férfiembernek már ettől is könny szökik a szemébe (NEM!):

1964_december_7.jpg

1964. december 7. Sorköteles katonák a Néphadsereg katonai kiképzésén Egerben. MTI Fotó: Petrovits László

Az alábbi épület felújítása akkor áron 200 millió forintba került volna, és még egy érv is szólt a bontása mellett:

1965_aprilis_6.jpg

1965. április 6. Bontják az 1875-ben épült Blaha Lujza téri Nemzeti Színház épületét, amely a szakértők szerint mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult. Az 1964-ig működő épület lebontásáról a metró (földalatti vasút) építkezése miatt is döntöttek. MTI Fotó: Fényes Tamás

Az 1955 és 1974 között készült legendás magyar motorkerékpár:

1965_julius_16.jpg

1965. július 16. Elkészült Pannónia P20 típusú motorkerékpárt szabályoznak be a próbapadon a Csepeli Motorkerékpárgyárban. MTI Fotó: Gere László

Az alább következő művésznőt én már csak relatív idős korában ismertem, így ha még van ilyen köztetek mint én akkor jöjjön egy 50+ éves fotó... Íme a 33 éves Törőcsik Mari:

1968_julius_11.jpg

1968. július 11. Tordy Géza és Törőcsik Mari színművész a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében. MTI Fotó: Keleti Éva

1969_augusztus_11.jpg

1969. augusztus 11. A Baross tér rekonstrukciója a kelet-nyugati metró és a Rottenbiller utca - Mező Imre (1989 után: Fiumei) út közötti felüljáró építése kapcsán. Háttérben a Keleti pályaudvar épülete. MTI Fotó: Bara István
A kelet-nyugati (2-es) metró építésével összefüggően megvalósított beruházások egyike volt a tér rekonstrukciója. A Baross téren már naponta félmillió gyalogos, 900 villamos és harmincezer gépkocsi haladt át, és itt regisztrálták a legtöbb közúti balesetet is. A 2-es metró (kelet-nyugati metró, M2) a budapesti metró második vonala a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között. Építését 1950-ben kezdték el, majd hosszú időre leállították; az első szakaszt 1970-ben, a teljes vonalat végül 1972-ben adták át.

Tudtátok hogy a metró kezdeti éveiben létezett a lépcsőügyeletes? Az alábbi fotón az M2 megnyitásának napján egy idős hölgyet segít le a lépcsőről. Jobbra a kis fülke, amiben állni szokott.

1972_december_23.jpg

1972. december 23. Nagy István mozgólépcső ügyeletes segíti az utasokat a Metró Deák tér - Déli pályaudvar közötti új szakaszának első napján. MTI Fotó: Bara István

Jöjjön három elképesztően jó szociofotó:

1970_aprilis_20.jpg

1970. április 20. Tiszaszederkény - Leninváros. Új hűtőszekrényét kézben szállítja haza egy tiszaszederkényi házaspár. A ház falát díszítő dekoráció felirata: "Éljen a magyar népköztársaság!" MTI Fotó: Kunkovács László

1973_marcius_23.jpg

1973. március 23. Építőmunkások mennek a munka végeztével Óbudán, egy panel szalagház előtt MTI Fotó: Fényes Tamás

1975_augusztus_19.JPG

1975. augusztus 19. Tüzet kérve behajol a keletnémet rendszámú Trabant személygépkocsi ablakán egy kutyájával sétáló gulyás a Hortobágyon, a hídi vásár közelében. MTI Fotó: Balogh P. László

Meggyőződésem, hogy ha az alábbi fiatalember az Egyesült Államokba születik és életműve kiteljesedhetett volna, mára már Elvis-szel emlegetnénk egy lapon. Mindössze 37 éves volt amikor elment. Ritkán láthattuk szemüveg nélkül, most is csak egy fotó erejéig tolta fel a fejére. Ugye hogy így mindjárt más? Igazi szupersztár fizimiska. Megismeritek?

1975_junius_19.jpg

1975. június 19. Máté Péter táncdalénekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista, közel 150 dal szerzője és előadója. MTI Fotó: Farkas Tamás

Azok a Csajkák és a páncélozott Robur...

1978_januar_5.jpg

1978. január 5. A koronát szállító gépkocsik elhajtanak a felsorakozott díszszázad előtt a koronázási ékszerek fogadásán a Ferihegyi repülőtéren. A magyar államiság jelképe, a Szent Korona és a magyar koronázási ékszerek - a jogar, az országalma, a koronázási kard és a palást - 1978. január 5-én este érkeztek haza az Amerikai Egyesült Államokból. MTI Fotó: Pap Jenő

És még egyszer a Roburról:

1974_junius_10.jpg

1974. június 10. Lángvágóval darabolják a FŐSPED-től (Fővárosi Szállítási Vállalat) kiselejtezett roncsautók karosszériáját a MÉH (Melléktermék és Hulladékhasznosítási Tröszt) alsónémedi roncstelepén. A járművek zöme keletnémet Robur LO 2500 típus. MTI Fotó: Ruzsonyi Gábor

1979. január 25-én éjszaka az egész ország aludt, amikor a Bács-Kiskun megyében, Zsana falu határában gázkitörés történt. 23 napig próbáltak meg mindent a szakemberek, mire sikerült eloltani. Volt ott minden: tankkal kilőtt szelep, honvédségi robbantás. Kétszer is sikerült eloltani a lángokat (egyszer két napra), mire újra és újra belobbant.

1979_januar_28.jpg

1979. január 28. Megfeszített munkával dolgoznak az ország minden részéből a helyszínre érkezett kitörésvédelmi olajbányász-brigádok a zsanai égő gázkitörés elfojtásán. A lángokat január 28-án még nem sikerült eloltani. A képen: az égő olajkútnál. MTI Fotó: Karáth Imre

Több világsztár egy magyar futballpályán. A Rockyval frissen világhírűvé vált Sylvester Stallone Pelével, a háromszoros világbajnok brazil labdarúgóval beszélget a Menekülés a győzelembe című film forgatásán. Az Andy Vajna producer által Magyarországra került moziban mellettük többek között Max von Sydow, Michael Caine is szerepelt, és néhány akkori nagy név a fociban, mint az argentin Ardiles vagy a brit Bobby Moore is feltűnt a vásznon. De melyik pályán is vagyunk? Igen, a Hungária körúton... Amúgy tudja valaki hogy mi Stallone második keresztneve? TIL-jelleggel elárulom: Gardenzio.

1980_junius_21.jpg

1980. június 21. Pelé háromszoros világbajnok brazil labdarúgó (b) és Sylvester Stallone amerikai filmszínész a Menekülés a győzelembe című film forgatásán az MTK VM Hungária körúti pályáján. John Huston filmjét neves film- és labdarúgósztárok részvételével forgatják. MTI Fotó: Wéber Lajos

Ezt a kápolnát 1982-ben elköltöztették! Ki tudja hová? Mindjárt megtudjuk. Mosonszentjános közösségének a XVIII. századi pestises időkben tett fogadalma beváltásaként a valószínűleg faszerkezetű épületet emeltek. Ennek téglából való átépítésre egy újabb fogadalom keretében került sor, amelyet az 1831-32-es nagy kolerajárvány idején tettek. A később három községből létrehozott Jánossomorján álló elhanyagolt épület egy költözés után a szentendrei skanzenbe került, ahol felújítva a mai napig megtekinthető.

1982_aprilis_27.jpg

1982. április 27. Jánossomorján, a település főutcájának lezárásaként áll a XVIII. századi, 1742-ben téglából emelt fogadalmi kápolna. A kápolnát a nyolcvanas években a Szentendrei Szabadtéri Múzeum kisalföldi tájat bemutató részére szállították. MTI Fotó: Matusz Károly

Mielőtt elolvasnátok a következő fotó képaláírását próbáljátok ki hogy hány résztvevőjét ismeritek fel!

1986_junius_9.jpg

1986. június 9. Mihail Gorbacsov (első sor, b4), a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára és felesége, Raisza Gorbacsova (első sor, b5) rövid belvárosi sétát tesz Kádár János, az MSZMP főtitkára (elöl, széttárja a karját) és felesége, Kádár Jánosné (Tamáska Mária) (első sor, j3) és Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja (j1) társaságában. MTI Fotó: Soós Lajos

Kádár és Gorbacsov remélem mindenkinek ment. Közepes jegyet szavaznék meg annak aki felismerte Raisza Gorbacsovát, Kádár Jánosnét és Grósz Károlyt, négyest kap aki a fiatal Thürmer Gyulát (b3) is kiszúrta a képen és aki tudta hogy balra ki a fekete öltönyös, ősz hajú elvtárs (Szépvölgyi Zoltán a Fővárosi Tanács elnöke, [az akkori Demszky-Tarlós-Karácsony] az kaphat ötöst!

Legendák keringtek a nyolcvanas években a "Goldbergerben" dolgozó kubai lányokról és persze a fiúkról, akik egy túl jól sikerült buli után a kihívott készenléti rendőröket is péppé verték, mert nekik állítólag parancsba volt adva hogy nem használhatnak kényszerítő eszközöket a baráti országok állampolgárai ellen.

1988_junius_30.jpg

1988. június 30. Kubai vendégmunkások a KELTEX szövödéjének öltözőjében. A budapesti BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalat (PANYOVA) Kelenföldi Textilgyárában (KELTEX) minden tizedik munkás kubai. Több ezer kilométer távolságra hazájuktól, otthonuktól, családjuktól külön kis közösséget alkotnak. A szövő és fonó szakmunkások 2 éves időtartamra szerződnek hazánkba. MTI Fotó: Pintér Márta

A legutolsó fotó a műszaki határzár bontását mutatja be. Alig három hónap múlva megrendezik a páneurópai pikniket, amelyen a résztvevő NDK turistákat a határőrök átengedik Ausztriába. és ezzel nemcsak a kézzelfogható kerítések bontását, hanem a két hatalmi rendet elválasztó vasfüggöny bontását is nálunk kezdték meg.

1989_majus_2.jpg

1989. május 2. A határőrség katonái egy traktorra pakolják az elektromos határzár már lebontott kettős drótkerítését. Kőszeg térségében május 2-án megkezdte a határőrség a műszaki határzár elbontását. A több mint 20 éve létező jelzőrendszert a tervek szerint 1990 végéig távolítják el. MTI Fotó: Czika László

 

Amennyiben szeretnél nyerni egy általad választott képet az MTI Fotóarchívumának online elérhető bármely fotójából, kérünk kommenteld be a

"Magyar fotót a falra"

szöveget ide a poszt alá a kommentmezőbe 2019. december 11-én 20 óráig! Sorsolás aznap 21 órakor! A nyertesek nevét vagy nicknevét itt tesszük közzé a sorsolás után azonnal. Ezután a nyerteseknek 24 órájuk lesz nevüket és címüket eljuttatni a ritkanlathatotortenelem@yahoo.com címre, (utána a regisztrált nickre üzenetet küldünk amit vissza kell igazolni). Sikertelen kapcsolatfelvétel esetén a pótnyerteseket értesítjük. A teljes játékszabályzathoz katt IDE

A beküldők között KETTŐ vászonkép rendelésére jogosító kupont sorsolunk ki! Az egyik kuponkóddal 90 x 90 centiméteres, a másodikkal egy 60 x 60 centiméteres maximális méretű vászon falikép rendelhető az MTI Fotóarchívumának online felületén (https://archivum.mtva.hu/photobank). Felejtsd el a bútoráruházak sablonos dekorképeit! Kommentelj, és ha nyersz válassz magadnak vagy szeretteidnek ajándékba egy csodás képet. De ha nem sikerült, akkor is rendelhetsz a hatalmas választékból egy magyar témájú fotót. Természetesen keretre rögzítve érkezik a kép, neked nincs más dolgod mint a falra akasztani. Fontos: csak magyarországi címre szállítunk.

1965_julius_16_cr.jpg

UPDATE! EREDMÉNYHIRDETÉS:

Köszönjük a magas nézettséget és a rengeteg kommentet, ígérjük hogy lesz még ilyen poszt és játék is!

A ma esti sorsoláson a két szabadon választható vászonkép rendelésére jogosító kupont ők ketten nyerték:

Zsikainé Kosztka Ibolya - 90 x 90 centiméteres

és

Kecskés Dóra j.norbert 60 x 60 centiméteres

 

maximális méretű vászon faliképet rendelhetnek az MTI Fotóarchívumának online felületén (https://archivum.mtva.hu/photobank) a kuponok kézhezvétele után.

Kérjük őket hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot a ritkanlathatotortenelem@yahoo.com címen!

Mivel a megadott határidőig j.norbert nem jelentkezett nyereményéért, ezért a pótnyertes lépett a helyére.

GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!

Ha nem nyertél akkor is vár az Archívum hogy megtaláld a neked tetsző fotót a közös múltunkból.

Köszönjük az MTI Fotóarchívumának az ajándékokat!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6515339880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(ri)porter 2019.12.08. 17:23:40

Magyar fotót a falra

bioLarzen 2019.12.08. 18:09:27

Tán az utóbbi idők legjobb sorozata.

Tom, nem tudom, kiknek mutattad azt a Gagarinos képet, hogy senki nem ismerte - de szerintem az egy meglehetősen híres fotó :)

bioLarzen 2019.12.08. 18:14:15

Szerintem már ezen a blogon is írtam - tán többször is - az okát, hogy az MTK pályáján vették fel a Menekülés a győzelembe stadionos jeleneteit (meg pár külsős felvételt): a készítők olyan stadiont kerestek Párizshoz (a filmbeli helyszínhez) minél közelebb, ami van akkora, hogy elmegy egy nemzeti stadionnak (a film szerint a Parc Des Princes, az akkori legnagyobb francia stadion a meccs helyszíne), viszont nincsenek villanykandeláberei - és állítólag ez a stadion volt a legjobb megoldás, amelynek, annak ellenére, hogy az egyik legpatinásabb magyar csapat stadionja, csak valamikor a 80-as évek végén (vagy még később?) lett villanyvilágítása - addig az MTK - különösen amikor már korábban sötétedett - rendre vasárnap délelőtt rendezte a meccseit ("matiné"), míg a többi csapat jellemzően szombat délután/este.

jamboox 2019.12.08. 18:22:35

A Gorbi látogatás alig másfél hónappal a csernobili pukk után volt. Elég felszabadult volt a hangulat ahhoz képest.

bioLarzen 2019.12.08. 18:25:29

Hahh, nem is volt jobb akkoriban egy jó kis téli hadgyakorlatnál! ("jobb" -> rosszabb)
(Előre elnézést, a történetben trágárság lesz, de mindenképpen érdemes benne hagyni) Nekünk Tatán a laktanyától kb. 10 kilométterre lévő harckocsi-gyakorlótéren (egy bazi nagy, körbekerített földterület mindenféle terepalakulatokkal, a tankosok kiképzésére) volt a téli gyakorlatunk. Egyik reggel kellünk föl, megyünk ki a sátorból reggelizni - és halljuk, hogy a kerítésen túli kukoricaföld távolabbi végén valami mozog. Biztos őz vagy más vad... páran megszórták a sötétben hógolyóval - mire minth valami emberi hang hallatszott volna onnan. Egyikünk odakiabált: "Ki van ott?" Mire, pár másodperces csönd után a kérdéses helyről, századosunk pálinkától és cigitől megérdesedett hangján:

- "OTT" ÉN SZAROK, BAZDMEG!"

Az aznapi reggeli tornán két körrel többet futottunk...

(És, ha már tankos pálya és dologvégzés... szintén itt esett meg: volt a tankospálya egyik elfugott szegletében egy hely, ahová amikor nem volt idő elmenni a rendes klotyóra - vagy épp foglalt volt - prímán el lehetett vonulni nagydolgot intézni, három domb között volt a hely, a tankpályáról mindenhonnan takarva volt a kilátás. Három napja voltunk ott - és jártunk oda kisebb-nagyobb rendszrességgel a fent említett célból, amikor egyikünk, aki kilépett a szomszédos faluba piáért, visszatérvén nem kicsit röhögött - mint elmondta, a falu határában lévő (és általában elég forgalmas) buszmegállóból premierplánban látszódott a hely - ő például épp egy nagy, fehér segget látott akció közben...)

bioLarzen 2019.12.08. 18:34:03

Norvég festményt a falra!

bioLarzen 2019.12.08. 18:38:52

Zsana... szerintem egy ország tanulta meg akkor a "kitörésgátló" szót...

Volt akkoriban kis botrány (mintha maga az egész eset nem lett volna egy nagy botrány...)- amikor végre sikerült a közeli laktanyából kivezénylelt tankkal lelőni a megsérült kitörésgátlót, a rádió csinált egy gyors helyi riportot a harckocsi személyzetével. Az egyik kérdés az volt, hanyadszorra sikerült lelőni a itörésgátlót. A toronykezelő válasza: ötödikre (asszem) - mire a riporternő, amúgy poénosan: Hát, akkor egész háborúban érezhette magát! Mire a toronykezelő: "Én ezzel a tankkal egy háborúban nem lövök ötöt..." :)

McKay 2019.12.08. 18:47:39

Magyar fotót a falra

MIG-31 2019.12.08. 19:21:08

@RealCorpus: én nem ezt írtam. Látta Gorbi is hogy itt más világ van, pl. a boltokban van áru.

Generic Jingle 2019.12.08. 20:18:21

@Nick-Name: a sínautó személyautó volt eredetileg, majd amikor a pártgarázs leselejtezte, a MÁV megvette, és épített belőle sínautót. Önfordítós!

kuszanész 2019.12.08. 21:15:02

Magyar fotót a falra

Appalache 2019.12.08. 21:50:23

Lesz bőven új kommentelő :) Gratulálok, ismét remek válogatás. Ja és természetesen:
"Magyar fotót a falra"

soarvány 2019.12.08. 21:53:31

@lutria: A Gellért fürdőben (az akkor még elkülönített) férfirészlegen, üvegtáblás acélszerkezet volt a tető, és valaki 10centi széles ecsettel ráfestett egy cirillbetűsnek tűnő ákombákom feliratot (я-betűs). 2004 táján alkalmanként vízköpő alatt ülve, a lassan beálló szürkületben a nátriumgőz tetőlámpák alatt vagy fél évig filóztam azon hogy mit írhattak oda, míg végül rájöttem, hogy tükörírás, vegyesen kis és nagybetűvel hogy "nE lépJ Rá". Aztán felújították (és elcseszték) a részleget, és a felirat is eltűnt.

lomposfarkas 2019.12.08. 23:11:21

Nekem a legnagyobb meglepetés Máté Péter. Erős negatív lencsét hordott, ami nyilvánvalóan az ő szemét is jócskán kicsinyítette. Itt viszont jól látható a szeme, és tényleg egy filmszínészi arc. Mondjuk az ilyen negatív dipotriás lencse nélkül szó szerint csak az orráig lát az ember, nem csoda ha minden fotón szemüvegben látható.
Törőcsik Mária viszont nem meglepetés, számomra mindig taszító volt, fiatal korában is megvolt ez a képessége... :)

radolaci 2019.12.09. 09:22:24

Magyar fotót a falra!

julov 2019.12.09. 09:35:09

Magyar fotót a falra!

julov 2019.12.09. 09:55:32

Az 56-os jegesárnál a képalában kimaradt a felsorolásból a két település Bátaszék és Pörböly közötti Alsónyék. A település lakói a saját "hegyükre" (a faluhoz tartozó tanyák, szőlőskertek a Szekszárdi-dombság területén) menekültek.

Korabeli híradás: www.youtube.com/watch?v=CsLmJ3Qs62s

káBell 2019.12.09. 10:54:37

"Magyar fotót a falra"

káBell 2019.12.09. 11:10:51

Az elefántok a körút azon részén sétálnak, ahol ma a Madách Színház áll. Korábban a Royal Revü Varieté volt a helyén.

foxit 2019.12.09. 11:11:58

A főtitkárok vonulása című képen Thürmert felismertem, sőt a feleségét is. :)
Magyar fotót a falra!

Katz 2019.12.09. 12:46:28

Magyar fotót a falra

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.12.09. 13:30:25

Legelőször is természetesen: Magyar fotót a falra!

Aztán meg pár megjegyzés:

- A Petőfi Sándor utca sarka biztosan nem ez, hanem egy más utcasarok. Naponta látom, mások az épületek...

- 1986, Kádár és Gorbacsov képhez kiegészítés: a csoport éppen a Vörösmarty téren sétál, háttérben a Váci utca torkolata. A Malév iroda ma Hard Rock Café, a Masped irodaház a Kristóf tér sarkán pedig Zara üzletház. Ja, és mellettük szerintem is Lendvai Ildikó egyengeti éppen karrierje aktuális alakulását egy széles mosoly bedobásával (is).

- A Népszínház bontását többek leginkább azért rendelték el, mert a Mindenható Párt így döntött. Ezért a metró építésekor szándékosan úgy terveztette a a megállót, hogy el KELLJEN bontani a színházat. Konkrétan erre utasították a tervezőket. Ez az "elavult és nem felújítható" duma csak terelés.

- A szovjet zászló kitűzős fotók tipikus példái a propagandafotóknak: a győztes vezetés kifejezett megrendelésére készültek, válogatott résztvevőkkel (és ruházatban), a fotóssal egyeztetett időpontban és beállításokkal. Dokumentum-értéke gyakorlatilag nagyon kevés (talán a háttér ;) ).

- Végül, de nem utolsó sorban: a hűtőszekrényes fotó nem szociofotó! Hanem propagandafotó. Tudom, hogy ez a téma itt sokakat zavar (nyilván bántja őket a valóság), de ha már fotós blog, érdemes pontosan használni a műfaji kategóriákat.
A szociofotó jellemzően elesett, szegény emberek mindennapi szenvedéseit. életét mutatja be, nem pedig dolgozó, vagy valamilyen tevékenységet folytató pillanatokat. Itt jó összefoglalás olvasható: hu.wikipedia.org/wiki/Szociofotogr%C3%A1fia

Attól, hogy egy fénykép a szocializmus időszakában készült és/vagy valami nehéz munkát ábrázol, még nem lesz szociofotó. Az itt látható fotók közül sok pl. közönséges riportfotó. Például a vonatbalesetes, vagy a gázkitöréses fénykép is az (hiába látunk "megfeszített munkával" dolgozó embereket rajta).

zsulek 2019.12.09. 13:57:02

Magyar fotót a falra

fairlane 2019.12.09. 14:04:59

"Magyar fotót a falra"

fairlane 2019.12.09. 14:05:55

@lomposfarkas: Ezzel én is így vagyok. Törőcsik Marit valahogy sosem tudtam nőnek tekinteni...

fairlane 2019.12.09. 14:08:15

@Fotósképző: De miért akarta a párt lebontatni a Nemzeti Színházat?

fairlane 2019.12.09. 14:09:30

@Fotósképző: A hűtőcipelős fotót én nem tekintem propaganda fotónak. Valszeg egyszerűen egy elcsípett életkép.

fairlane 2019.12.09. 14:11:30

Michael Caine az önéletrajzi regényében külön kiemeli, hogy mennyire rühellte a budapesti forgatást. Minden forgatási szünetben azonnal hazarepült, mert nem tudott mit kezdeni magával Budapesten. Egy szürke, lepusztult, szórakozási lehetőségek nélküli városnak találta.

khmizé 2019.12.09. 16:47:06

Magyar fotót a falra

toto92 2019.12.09. 19:49:34

Magyar fotót a falra

seadxdx 2019.12.09. 20:25:50

Volt fehérben is Csajka? Azt hittem az ilyen batár nagy szovjet gépek csak feketében vagy olajzöldben voltak. A kiállított Csepel tartályok színes képére évek óta vadásztam, köszönet.

"Magyar fotót a falra"
Ide a blogos kommentek közé kell, vagy a facebook-os kommentekhez?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.12.09. 22:01:19

@seadxdx: "kérünk kommenteld be a "Magyar fotót a falra"
szöveget ide a poszt alá a kommentmezőbe..."

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.12.09. 22:22:26

@fairlane: Nagyjából pont azért, amiért tönkretették az egész Budapestet, élén a Várral, amikor nagyon sok épületet lebontottak a 2. világháború után. Csak mert nem tetszett(tetszik) a kommunistáknak ami magyar, ami nemzeti és főleg ami a régi, szép Magyarországra emlékeztet. Ugye, a jelszó a "Mindent eltörölni" volt (többek között). Sajnos, meg is valósították elég hatékonyan.

A hűtőszekrényes fotó kapcsán: nem voltam, voltunk ott, amikor a fotós (aki nyilvá hithű kommunista volt szintén, mint MTI-s munkatárs) elkészítette a képet, így nem tudjuk, mennyire megbeszélt, beállított, előre kitalált ez a fotó. Gyanakszom, hogy már akkor is tudott volna bárki egy szállítóeszközt szerezni és/vagy így nem tűnik életszerűnek, hogy egy új hűtőszekrényt csomagolás nélkül (egyáltalán becsomagolták akkor ezeket?), kézben cipeltek haza az állampolgárok – ráadásul mindezt vadonatúj, divatos, hibátlanul elegáns ruhában! Egy ilyen gép 40-60 kg. Persze, másfelől a szocializmus okozta nagy szegénységben mindenki úgy oldotta meg a problémáit, ahogy tudta. Ha kézzel, akkor kézzel. Csak akkor hozzá is öltözik a munkás, ugye.
Szóval lehet tippelni, de az csak tipp marad. ;)

Lumper 2019.12.10. 00:04:07

Magyar fotót a falra

rozsdabandi 2019.12.10. 05:34:41

Magyar fotót a falra!!

Rollende Landstrasse 2019.12.10. 08:32:05

@T3.14: Kételyed helyénvaló. A fotón valóban Pannónia T5 vegszerelését végzik. Nagyon sokáig gyártásban tartották a tipust, mert a Szovjetunió inkább ezt vásárolta a pörgősebb, korszerűbb, de kényesebb P20 helyett. Az MTI fotósa nem értett hozzá, a képhez egyszerűen odaírta az akkor legismertepp típusjelzést.

Még egy típuspontosítás: a roncstelepen csak egy Robur ismerhető fel. Amelyik a bal előtérben, tetejével felénk fekszik. A kép közepén egy selejtezett Nysa mentőautó van, körülötte más változatú Nysák, hátul pedig Zsuk kisteheraurók. Az Orszagos Mentőszolgálatnál szinte egyszerre, nagyon rövid idő alatt cserélték a régi, kerekorrú Nysákat az új szögletesre, ekkor készült a fotó.

Archív69 2019.12.10. 08:33:06

Magyar fotót a falra

Suni78 2019.12.10. 09:01:24

Magyar fotót a falra!

Dollyx 2019.12.10. 09:27:28

"Magyar fotót a falra"

Kutek 2019.12.10. 12:03:51

Nagyon kíváncsi lennék az eredeti metróállomásra, illetve

Magyar fotót a falra!

Jock7508 2019.12.10. 13:38:18

"Magyar fotót a falra"

bioLarzen 2019.12.10. 21:34:45

@Fotósképző: "Ugye, a jelszó a "Mindent eltörölni" volt (többek között). Sajnos, meg is valósították elég hatékonyan."

Ponmtosan - ezért jár ma is a fél világ Budapestre, ha olyan utcajeleneteket kell forgatni, ami a háború előtt, alatt vagy közvetlenül utána játszódik... mert a komenisták mindent eltöröltek...

csehlencse 2019.12.10. 22:11:36

"Magyar fotót a falra"

Régi nagy kedvencem a blog. :))

gigabursch 2019.12.11. 05:24:22

@bioLarzen: @Terézágyú:
A tény attól még tény marad.
A rüheseknek minden fáj ami a nemzettudathiz köthető.
Akkor is, ma is.

A múltat végképp eltörölni. Ez a jelszavuk ma is.

Ami még megmaradt, az nem feltétlen érdekük, csak állapot.

gigabursch 2019.12.11. 05:25:52

@Rollende Landstrasse:
Az új szögletes az nem a Latvia volt?

gigabursch 2019.12.11. 05:26:41

@JTom:

Természetesen!
Magyar fotót a falra!

gigabursch 2019.12.11. 05:28:13

@fairlane:
Pedig milyen hegyes cicijei vannak a fotón.

gigabursch 2019.12.11. 05:37:38

@bioLarzen:
Ebben azért benne volt a felszín alatt nêmi szabbatolás is.
Ha csinálnánk statisztikát, hogy az MTK az MB I-es meccseiből mennyit játszik szombaton, akkor az elég egyértelmű lenne.

gigabursch 2019.12.11. 05:39:49

@nyelv-ész:
Ismerős életkép...
:-)
Egyébként BKV-sok kefélőfülkeként is használták.

Persze fejlett garázda kölkök a mozgólépcsőt a sarkukkal is meg tudták állítani.

gigabursch 2019.12.11. 05:46:00

@mono-, duo-, und polizei:
Én úgy tudtam, hogy szállási tót volt.

Totya1986 2019.12.11. 12:07:27

"Magyar fotót a falra"

Greg36 2019.12.11. 14:35:14

"Magyar fotót a falra"

mono-, duo-, und polizei 2019.12.11. 19:20:53

hát...tegnap vki az orrom alá dugta a "Szálasi naplója" című - még anno a 2.sz.átkosban - megjelent könyvét a polcról, s abban az áll, hogy a családja erdélyi örmény eredetű. Egészen minőségi örmény emberekkkel van tele a magyar történelem. Na ő nem tartozik közéjük, nyilván. Gondolom nem büszkék rá az amúgy az általam egészen szimpi népnek ismert, a sorstól szintén csúnyán megtiport örmények. Ifjabbaknak: az "átkos" jelzőt 'Rókási Máté'-ék aggaták a háború előtti rendszer(ek)re en bloc. A ma divatos-a 2.sz. ugye- átkosozást tőlük másolták, éppen az ő hagymázas uralmukra használva azok, akik szerencséjükre már R.M-et és bűnszövetkezetét már csak történelemként tanulták, ha ugyan tanították nekik.
Más: ha be tudok ide rakni képet(hogy kell? régen nem kommenteltem, ide sem) egy ex-elvtársi, egy konkrét példány Csajkáról, úgy rövidke érdekes történet is lesz hozzá. Az a gép még megvan, nyugatabbra innét, gyűjtőnél.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2019.12.11. 23:20:24

@mono-, duo-, und polizei: sajnos a blog.hu blogmotorja nem teszi lehetővé fotó vagy videó beillesztését, csak linket tudsz megadni ahová feltöltöd a képet pl.

gigabursch 2019.12.12. 05:51:24

@bioLarzen:
Három mtk-s focis osztálytársam volt gimiben.
Ők csak tudták.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.12.12. 15:53:43

a nyertesek nevét hol látni? elvileg tegnap 21 órakor kikerültek

Csadi 2019.12.12. 16:09:00

Én is szeretném megkérdezni, hogy hol lehet megtudni a nyertesek nevét, mert mindjárt lejár a jelentkezési hazáridő és nem látom sehol!!

bioLarzen 2019.12.12. 20:30:17

@gigabursch: "A tény attól még tény marad."
Amit mondasz, az nem tény, hanem vélemény. Az pedig szabad. De ettől még nem lesz tény. És semmilyen érvet nem tudsz mondani, hogy ha az álíltásodnak megfelelően elpusztítottak mindent, ami "nemzeti" (mondod ezt egy olyan városra, ami híresen párizsi minta alapján épült a mai képére fel a 19. század végén és a 20. század elején, ugyebár...) hogy lehet, hogy a Belváros döntő része ugyanazokból az épületekből áll, amiket még a hatalomra kerülésük előtt épültek (és nem semmisültek meg a háborúban)... De, persze, tény...

fairlane 2019.12.13. 12:10:45

@Fotósképző: A II. vgh után valóban sok épületet lebontottak, de csak a jóvátehetetlen háborús károk miatt. A megmenthető épületek megmaradtak, ezt láthatod is, ha körbenézel nyitott szemmel. Persze épültek förmedvények, lásd Spenótház, Levéltár a várban és egyéb, botrányos foghíj beépítések. A nagyobb gondot a lelkiismeretlen, szakszerűtlen felújításokban. átépítésekben látom (pl. műemlék épületekben alu nyílászárók stb.), ill. az ingatlanok elmaradt karbantartásában, lepusztulásában.

fairlane 2019.12.13. 12:22:56

@Fotósképző: Hogy a fotós mennyire volt hithű, az legalábbis kérdéses, A szüleit kuláknak nyilvánították, ami őt is nagyon hátrányosan érintette (lásd továbbtanulás, karrier). Látszik is, hogy szakmai elismeréseket, díjakat csak a rendszerváltás után kapott.
A 80-as évek elején volt szerencsém egy nagy áruház műszaki osztályán nyári diákmunkásként dolgozni. A műszaki cikkek többségének csak minimális csomagolása volt.
El tudom képzelni, hogy az ominózus hűtőt a szemben lévő panelházakhoz cipelik. Ekkora távra ma sem fogadsz tehertaxit, ami ráadásul akkoriban alig-alig elérhető volt.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.12.13. 14:25:37

@fairlane: Nem tudom, hogy ezt tudatlanságból vagy szándékosan állítod, de TÉNY, hogy a komcsik a háború után nagyon sok, kevéssé megrongálódott épületet le-, illetve visszabontottak, amiket még simán helyre lehetett volna állítani (főleg egy normális államrendszerben) – mindezt legfőképp politikai okokból.
A pesti Dunakorzó mellett a Vár is tele van ilyenekkel:
- Helyőrségi templom: www.szeretlekmagyarorszag.hu/hatalmas-templom-tartozott-egykor-a-maria-magdolna-toronyhoz-a-varban/
- a Honvédelmi minisztérium, a Külügyminisztérium, Pénzügyminisztérium stb.:
index.hu/urbanista/2018/07/21/a_budapesti_varnegyed_1945_utani_helyreallitasa/
pestbuda.hu/cikk/20190904_bukovszki_peter_interaktiv_terkepen_nezhetjuk_meg_mi_epul_ujja_a_budai_varban
Stb.

@bioLarzen: Nyilván nem pusztítottak el mindent, ami "ellenséges" volt a kommunistáknak, csak éppen ahol lehetett építészetileg is "háttérbe szorították" a "régi rendszerre" emlékeztető épületeket. Jól látszik ez a szándék a Tanácsköztársaság és az 1940-es évek végén is: az ünnepeken amit lehetett, hatalmas vörös posztóval takartak le/el, megspékelve hangzatos kommunista jelszavakkal.
De, nyilván megmaradt a legtöbb épület, ugyanis elég macerás lett volna az egész várost, országot lecserélni új, szocreál épületekre.
Viszont az, hogy ezekből nagyon sokat évtizedekig még fel sem újították, az jól mutatja a fenti szándék továbbélését is. Mindegy, csak rohadjon, ha régi... Az meg hogy emiatt még ma is simán elmennek Budapest egyes részei 2. vh-s díszletnek, az éppenhogy nem érték, hanem szégyellnivaló jelenség. És jól mutatja a korábbi rendszer "értékrendszerét" is.

2: @fairlane: Nem ismerem konkrétan Kunkovács László munkásságát, de a neten található infók alapján azért ha nem is volt "hithű kommunista", elég szép karriert futott be a szocializmusban is, származása ellenére: hu.wikipedia.org/wiki/Kunkov%C3%A1cs_L%C3%A1szl%C3%B3
Mindenesetre kívánok neki (is) még sok-sok, alkotásban elöltött, sikeres és boldog évet!

Azt azért tudni kell az MTI-s gárdáról, hogy mivel az is kiemelt szocialista intézet volt (a propaganda egyik legfontosabb felelőse, művelője), így nagyon válogatott társaság dolgozott, dolgozhatott ott mindig is. Sok fotóriporter egyben beépített ügynök is volt, de aki nem, azok is komoly párt-hátszállel rendelkeztek.

A fotó kapcsán: ahogy írtam, nem voltam ott. Simán megtörténhetett, hogy a fotós elkapott egy valós pillanatot. Nekem azért tűnik beállítottnak, mert a háttér is, meg az egész kép is nagyon, talán túlságosan is "szocialista-idillikus".
De, ezen nem fogunk összeveszni. ;)

gigabursch 2019.12.13. 15:28:11

@bioLarzen:
Sehol sem állítottam, hogy elpusztítottak mindent. Nem olvasol figyelmesen.

gigabursch 2019.12.13. 15:29:21

@bioLarzen:
Nem tudnék, hanem tudok.
De már megbocsáss! Miért is kéne itt bárkinek a nevét felhoznom?
UFF!

gigabursch 2019.12.13. 19:34:41

@Fotósképző:
A pestbudás cikkedben van egy számomra megdöbbentő információt hordozó fénykép:
Az Erzsébet pergolás képen már 1906-ban ott virít a bálványfa.
Durva...

gigabursch 2019.12.14. 06:10:08

@fairlane:
A Vári bontások ~70-80%-a nem volt menthetetlen.
Êlen a Mária Magdolna templommal.
Ezt csak hazudták - mi mást tett volna ez a retkes, aljas emberiségellenes bolsevista söpredék - hogy ezért még azért kell lebontani.
Ez volt az " épületek koncepciós pere".

Segna 2019.12.15. 09:55:58

@gigabursch: Te rettenetesen egysíkuan látod a világot, mindent a politika ill. a kommunista ellenesség szemüvegén át.
50-70 évvel később, egy teljesen más gazdasági és kultúrális térben lehet úgy értékelni, hogy csak a szándékos rongálás vezette az újjáépítést, de nagyon sokszor csak a gazdasági kényszer és a szegénység diktált. Persze megmenthető egy régi sérült épület 2-3x áron mint egy új építése, de amikor százezrek lakhatását, az alinfra helyreállítását kellene gyorsan megoldani, nem biztos, h egy talán hamarosan funkciótlanná váló épületet fognak megmenteni.
Akkoriban egyébként mindenütt Ny-Európában is a modernizmusvolt a mérvadó irányzat és másutt is divat volt a régi épületek nem megőrzése.

gigabursch 2019.12.16. 10:14:46

@Segna:
Köszönöm, ha kioktatásra lesz szükségem, majd nálad jelentkezek.

De maradjunk a tényeknél:
Hazudtak az illetékes elvtársak a lebontás szükségességét illetően?
Igen, hazudtak.

Innentől kezdve van még kérdés?
Nincs.

Segna 2019.12.16. 10:50:33

@gigabursch: nem kioktatásnak szántam, főleg nem a személyed elleni támadásnak.
Én nem konkrétan a nemzeti színház épületéről beszéltem, hanem a háború utáni újjáépítés folyamatáról, amely során nem minden döntést motivált a "mindent eltörölni" törekvés, mint ahogy te véled, a hozzászólásod alapján.
Az élet sem akkor, sem ma nem fekete és fehér, jó és a gonosz harca.
Ez nem mentség az MSZMP politikájára, és annak a rendszernek a hibáira. Viszont akkor is születtek szép számban szakmai döntések, az építészetben és a várostervezésben is. Mai fejjel már látjuk, hogy egyes döntések nem szolgálták a város fejlődését, de a döntések szakmaiságának vitatása minden esetre, túlzás és nem is korrekt.

gigabursch 2019.12.16. 12:12:37

@Segna:
Nem érted még mindig a probléma lényegét, de igyekszem rávilágítani egy példával:

Széchenyi István, a legnagyobb magyar és a mérnöki, földtulajdonosi köre, a Tisza szabályozásával mai szemmel nézve vitatható, hibás döntést hozott? Igen.
Szakmailag legjobb tudásuk szerint alátámasztották? Igen.
Hazudtak? Nem.
...és ez a NEM a lényeg. Nem hazudtak.
Mindent beletettek a tudásukból a várható következményekkel együtt.

Ezzel szemben azok, akik a Várban a szakmailag nem indokolható rombolásokat alátámasztották szakmainak látszó munkákkal és érvekkel, azok azt HAZUDTÁK, hogy muszáj lerombolni mert ez, meg az...
Tehát nem az a baj, hogy tévedtek, nem az a baj, hogy elé álltak volna a társadalomnak és következetesen levezetik, hogy ennyi az erőforrás, és ebből ezt meg ezt lehet kihozni, hanem azt hazudták, hogy muszáj lerombolni és mondtak rá egy nem igazolható érv(rendszer)et.
Mert mit romboltak le a Mária Magdolna templommal?
A koronázó templomot.
S pontosan így, a végképp eltörölni jegyében mentek végig a Vár összes épületén, hogy hogyan szüntessenek meg szakmai és szakrális erőtereket.
S erre: NINCS_BOCSÁNAT.
S amit nem renováltak azt ugyanennek a szellemiségnek a jegyében hagyták lerohadni.
(az meg, hogy emellett hegyekben állt a vállalhatatlan cuculista-brutalista-...ista építészet, azt meg már ne is említsük, lásd MTESZ székház létét az Országházzal szemben)

Remélem most már érted a különbséget.

Segna 2019.12.16. 13:26:59

@gigabursch: értem a különbséget. Te akkor sem hiszel nekik, ha indokoltak valamit. "a szakmailag nem indokolható rombolásokat alátámasztották szakmainak látszó munkákkal és érvekkel" írod.
Értem én, hogy neked az fáj, hogy hazudtak, de kíváncsi lennék, hogy milyen dokumentumokat olvastál, ezekről. A nemzeti színháznál hazudtak, a vár több épületénél hazudtak. De nem mindegyiknél. A kor embere nem vonult utcára 1945-48 között a vári épületek megmentéséért holott akkor még nem a kommunisták uralkodtak. Egyszerűen kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, h a hadügyminisztérium vagy a Sándor palota milyen állapotban van. Sok épület már ekkor bontásra került.
Mellesleg a Mária Magdolna templomból tényleg max a torony volt menthető. Koronázási templomnak nevezni pedig súlyos anakronizmus. Az, hogy Ferencjóska koronázásakor ott bohóckodtak, attól még nem koronázó templom.
Értem én haragszol, és neked minden épület nemzeti és múlhatatlan és lerombolhatatlan, de lássuk be nem minden épület érdemes a mentésre. Ha kiüresedik funkcióilag, akkor felesleges belefeccölni annyi pénzt.
Én a volt hadügyre se költöttem volna ennyit, nem érte meg, nem lehet rekonstruálni. Már 1945ben sem lehetett volna.
Egy városból nem lehet nemzeti-szakrális skanzent csinálni, kellenek az új épületek, hogy működjön. Sajnos van ami tetszik az embernek az újak közül,, és van ami nem. Nekem pl. az új nemzeti színház nem tetszik,pedig nép-nemzeti meg szakrális és organikus, de akkor is virtigli giccs építészetileg.
Nem lehet a múltban élni.
Lehet haragudni, gyűlölködni, de minek? Lépjünk már tovább!
Részemről lezártam, te érzelmi síkon közelíted a dolgot, minden mögött politikai-eszmei szándékot feltételezve, én racionális gazdasági és gazdaságossági oldalról. Nem minden szól a politikáról, főleg az építészetben.
Nem fogunk egyetérteni, de van bennünk közös, mindketten a blog lelkes olvasói vagyunk.

gigabursch 2019.12.16. 14:10:49

@Segna:
Ha ennyit sem tudsz a Mária Magdolna templomról, akkor nincs miről beszélnünk.
Építészek sokasága írta le az elmúlt ~70 évben, hogy nem kellett volna lebontani.

Erre meg jössz azzal, hogy menthetetlen volt.
Válts kottát, mert rossz kottából játszol. Ráadásul rosszat is.

Egyébként szerintem is tök fölösleges a Siratófalon ennyit nyavalyogni, meg a Notre Dame-on, meg a Machu Pichun, stb.

Részemről lezártam.

Aurora86 2019.12.16. 15:59:13

@fairlane: “jóvátehetetlen háborús kár” nem létezik. Varsó teljesen elpusztult, Drezda dettó, Berlin jelentős része megsemmisült, aztán nahát mégis ott áll egy csomó épület újra. Nézd meg egy képen hogy nézett ki a varsói királyi palota 1945-ben, szószerint a földig rombolva, és nézd meg hogy néz ki most. Bármit újjá lehet, és lehetett volna építeni, csak akarat kellett hozzá. Amit leromboltak a háború után, azt azért tették, mert el akarták tüntetni - nincsen erre más indok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.12.19. 22:37:31

Na, a sok f@zbúkos, csak ugyanazt tudja ismételgetni mind...
:-))))))))))
.
Én csak egy képalához szólnék hozzá, a Baros téri felújítós képnél:
Naponta kilencszáz villamos a Barros téren, 1969-ben???
Na vicceskedjünk már, kérem.
Valaki ezt komolyan gondolja?Ha óránként elment mondjuk 10, az is naponta csak 100-150 lehetett (nem tudom, mennyi lehetett a napi idősáv, de tippelek mondjuk 12-14 órát), még ha mindegyik szerelvényt 3 kocsival számolom, az is csak 3-400 db lehetett.És nehogy már 1969-ben 5-6 percenként járjanak a villamosok, mert menten berosálok.Szerintem még manapság sem járnak ilyen sűrűn...
Látom, hogy az archivumban is szerepel ez a szám, valszeg ott volt valaki hallucinogén-túladagolt.
:D

queenagi 2020.01.15. 17:21:07

@Fotósképző:
bocsánat, én úgy tudom, hogy tényleg nem a metró miatt kellett lebontani a Nemzetit, hanem mert már szinte életveszélyessé vált. A színészeket megrázta az áram a kikopott szigetelések miatt, a fából készült páholysor szuvas volt, és recsegett minden mozdulatra, félő volt, hogy mindenestől kidől. Valahol olvastam, hogy szegény Ferrari Violettának ordítva kellett sóhajtozni az Ármány és szerelemben, hogy a recsegéstől hallják. A díszleteket egy közeli raktárból kellett hozni, de a therautó nem tudott hol megállni stb.
Több nagy színész is amellett volt, hogy le kell bontani, mert már életveszélyes és játszani sem lehet benne.
Mellesleg a metró gyenge hivatkozás, mert ilyen elvek alapján az egész Rákóczi utat lebonthatták volna.

Máté Péterrel kapcsolatban: egy helyütt azt nyilatkozta, hogy ő csak a zongora mögött tudott igazán felszabadultan fellépni, mert ott takarásban volt. Ha előre kellett jönni as színpadra gitárral, rosszul érezte magát, úgy gondolta, hogy előnytelen a külseje a túlsúlya miatt. Még akkor is, amikor nem is volt még túlsúlyos.
Ilyen gátlásokkal nemigen lehetett volna sztár...

¿Qué tapas hay? 2020.01.16. 00:23:56

@geegee: A napi 900 villamos a Baross téren abszolút nem sok, az akkori csomópont elméleti forgalmi kapacitásának kb. 1/3-a. Akkoriban tíz viszonylat járt a Baross téren, három irányba: Rákóczi út (19, 44, 60, 67, 68), Thököly út (44, 44A, 67, 67A, 68), Festetics u. - Fiumei út (23, 24, 36). Az átlagos napi üzemidő 19 óra volt. Átlagosan 16 indulás óránként és irányonként.
Összehasonlításképpen, ma a Rákóczi úti buszok nappali járatainak (9 viszonylat: 5, 7, 7E, 8E, 108E, 110, 112, 133E, 178) hétköznap, iskolaidőben, irányonként napi 843 indulása van a Blaha Lujza téri megállóból.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.01.17. 11:23:13

@¿Qué tapas hay?: Ezt valahogy elég nehéz elképzelni, de ha te TAPASZTALATBÓL írod, hogy cirka 3 percenként volt ott egy villamos, akkor elhiszem.
De akkor is a csoda kategóriája számomra.
Az meg, hogy ma hogy járnak, szerintem irreleváns az 50 évvel ezelőtthöz képest.Ráadásul ezek buszok.

¿Qué tapas hay? 2020.01.18. 22:09:32

@geegee: Nem gondoltam volna, hogy 1970-ben meg kellett volna számolnom a villamosokat a Baross téren ahhoz, hogy ötven évvel később igazoljak ezzel bármit is. A Rákóczi úti villamosokkal viszonylag keveset utaztam, leginkább csak a 44-essel, meg a 60-assal a Krisztina térig. Nem volt ritka, amikor a villamosnak a megálló előtt kellett megvárnia, hogy az előtte menő 1-2 villamos kimenjen a megállóból.

A 900-as számot nem annyira tapasztalat, mintsem a józan ész alapján látom reális számnak. A metró megindulása előtt Budapest legfontosabb kelet-nyugati tömegközlekedési folyosója volt a Rákóczi út, azzal a bizonyos öt villamosjárattal. Gyakorlatilag a XIV., XV. és XVI. kerületből a körutak, a belváros és Buda felé ez volt a legnagyobb kapacitású tömegközlekedési lehetőség, emellett a Keleti pu., a Gödöllő HÉV, és legalább fele részben a Józsefvárosi pu. utasforgalma is a Baross téri villamosokkal utazott. A téren éjjel-nappal volt villamosforgalom, a nappali járatok kb. félöttől hajnal félegyig jártak, a köztes időben meg az éjszakai 44-es, húszpercenként a Moszkva tér és az Örs vezér tere felé.

1970-ben Budapest legfőbb bevásárló-központja a Rákóczi út volt a maga 6 nagyáruházával és számtalan szaküzletével. Akkoriban az elsődleges tömegközlekedési eszköz a villamos volt, egyrészt a kiterjedt hálózat, másrészt meg a díjszabás miatt is. Busszal leginkább az járt, aki nem tudott valamiért az úticéljához villamossal eljutni, mert nem volt mindegy hogy 1,- Ft-os villamosjegyet (vagy 45,- Ft-os havibérlatet), vagy 1,50-es buszjegyet (110,- Ft-os kombinált bérletet) kell vennie.

A fenti képen is három villamos látható (amelyik mind a Thököly út felé megy) egyidőben. Itt egy másik kép, 1970-ből, hampage.hu/kozlekedes/sinek18/1356-keleti.jpg szép napfényes délután 7 (hét) villamos egyszerre a téren (ugye a Festetics utcai végállomás egyik képről sem látszik); a Rákóczi út felé menő járatok megállójában egyszerre egy 44-es és mögötte egy UV, amögött mégegy vár a megállóba való beállásra, egy villamos jön a Thököly út felől, két villamos a hurokban, a 19-es meg a végállomásán vár indulásra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.01.19. 14:05:32

@¿Qué tapas hay?: Köszönöm a kimerítő válaszod.Azt mondjuk mindenképp el tudom hinni, hogy a metró az elkészülte után nagyon sok utazót elvonzott a villamosokról, buszokról, és azután már kevesebb is elég volt ezekből.Meg a másfélszeres árkülönbség is számíthatott, buszjegy vs villamosjegy értelemben.
Üdv, szép napot.
süti beállítások módosítása