'RLT Best of' - Hidegháborús biofegyver?

2019. augusztus 16. JTom

A krumpli- vagy burgonyabogár, esetleg származási helye után tévesen Colorado- vagy kolorádóbogár a hidegháborúval egy időben jelent meg a keleti blokk országaiban, ahol természetesen egy új amerikai biológiai csodafegyvert láttak meg benne.

04-768x566.jpg

A blog nyári visszatekintő válogatásának a Ritkán Látható Történelem 'Best of"-sorozatának mai darabja - Jtom írása - eredetileg 2017. január 17-én jelent meg a Hogyan Történt? testvérblogunk oldalán.

https://hogyantortent.com/hideghaborus-biofegyver/

 

 

A kolorádóbogár

A krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata) nem krumplipusztítóként kezdte életét. Egy új-mexikói vadon termő ebszőlő-fajtán élt, ami gátat szabott a szaporodásának, hiszen nem termesztette senki a növényt, csak vadon fordult elő. A csak e növény élőhelyén előforduló bogár halálozási aránya magas volt, köszönhetően a kis számban előforduló növénynek és a száraz éghajlatnak. A rovar ezért túlélési taktikának a magas utódszámot fejlesztette ki (életciklusa alatt 800 utódja is lehet). A telepesek megjelenésével - akik magukkal hozták a burgonyát - a bogár rákapott a növény levelére és mindennél jobban ragaszkodni kezdett hozzá. A kártételt nemcsak a lárva, hanem az annál sokkal több levélzetet elfogyasztó kifejlett példányok okozzák. A bogár napi 40-45 cm2 levelet ehet, tehát 3-4 rovar elég hozzá, hogy teljesen lecsupaszítsa, és ezzel elpusztítsa a növényt.

00.jpg

 

Először egy Thomas Say nevű entomológus gyűjtötte be a fajt 1824-ben Coloradóban, de a burgonyával a bogár egészen biztosan már Nebraskában találkozott 20-30 évvel korábban. Népies elnevezése mégis Coloradóhoz köti. A rovar 1879-re már elérte a keleti partot, és csaknem minden ültetvény fertőzött volt valamilyen mértékben. Begyűjtésével próbálkoztak, de teljes megoldást kizárólag a krumpliföld felégetése jelentett, ideig-óráig.

 

Ideért

Európába - a nagy-britanniai Liverpoolba - 1876-ban érkezett először, valószínűleg egy Texasból kihajózott kereskedelmi hajóval, de az első nagy fertőzésre csak negyed századdal később 1901-ben került sor. Akkor a burgonyaföldeket felégették és szigorú szabályokat vezettek be (talán derengett nekik a 60 évvel korábbi ír, gomba okozta burgonyavész hatása!).

Persze a bogár hamar átkerült az öreg kontinensre is. A francia Bordeaux környékén 1922-ben hatalmas mértékben elszaporodott, nem is tudták kordában tartani, olyannyira, hogy innét kiindulva 30 év alatt elfertőzte a kontinenst egészen a Szovjetunióig.

map.png

A térkép meglehetősen pontosan mutatja a bogár terjedését. Magyarországon elsőként Héderváron találták meg 1947 nyarán, pont ott, ahová az 1947-es folt benyúlik (Wikipedia)

01_gb.jpg

Nagy-Britanniában a mai napig harcolnak a szigetország tisztaságáért. Az egyik európai régió, ahol ma egyáltalán nincs burgonyabogár

 

Truman bogara

A II. világháború után a Szovjetunió csatlósállamai éppen kezdtek berendezkedni egy nyugatról érkező támadás elhárítására. A különböző szocialista titkosszolgálatok a meszelt falon is kémeket, provokátorokat és nyugatról pénzelt szabotőröket láttak. Ez időtájt egy keletnémet paraszt a Zwickau melletti krumpliföldje fölött egy amerikai szállítógépet látott repülni és percekkel később százával bukkant rá a kolorádóbogarakra. Meg is született a "nehezen cáfolható" elmélet az amerikai gépekről szórt bogárfegyverről. A későbbiekben az NDK-ban is csak Amikäferként (amcsibogár) aposztrofált kártevő lett az gyűlölt nyugat biológiai fegyvere a béketábor országai ellen. Rengeteg kiadvány született a témában az NDK-ban, Csehszlovákiában és Lengyelországban. Hazánkban még védekezésre buzdító diafilmet is készítettek.

0_1648f0_b9dab5ca_orig.jpg

03_1.jpg

Szabotázs és landolás az amcsi gépről. NDK plakátok

02.jpg

Krumplibogár a nagyító alatt. Truman elnököt formázza, de a rajzoló még nem látott élőben bogarat, mert szerinte a hasa csíkos, nem a háta

06.jpg

 

Képeskönyv gyerekeknek az NDK-ból:

pic09.jpg

16.jpg

kartoffel-ddr.jpg

15.jpg

 

Csehszlovákiában is népszerű volt a "légből kapott" amerikai biofegyver-elmélet:

11.jpg

07_cr.jpg

12.jpg

08-768x705.jpg

13.jpg

14.jpg

 

A Szovjetunióba 1949-re érkezett el a bogár:

17.jpg

10-768x875.jpg

 

Magyar diafilm 1955-ből:

zzz.jpg

A képre kattintva megnézhető a diafilm

 

DDT - halálos csodaszer

A kártevő ellen védekezésül - mivel természetes ellensége nincs - a permetezés jöhetett szóba. Kézenfekvőnek látszott a háború évei alatt a tífuszt, pestist, maláriát és sárgalázat terjesztő tetvek, bolhák és szúnyogok ellen használt - és még mindig készleten lévő - DDT (diklór-difenil-triklóretán) használata, aminek krumplibogarakra gyakorolt hatása Nobel-díjat ért 1948-ban.

clip_image003-480x302.jpg

Szúnyoglárvairtás DDT-vel a Hanságban

Az eleinte fényes sikert hozó - nálunk Gesarol, Matador, Holló 10 stb. neveken gyártott - permetszer ünnepelt csodaszerré vált. Néhány évig a krumplibogárral fertőzött ültetvényekre szórva azonnali, 100%-os eredményt hozott. Ám a rovarok között hamarosan megjelent a DDT-immunitás jelensége: az egykor hatásos DDT-mennyiség sokszorosát is elviselni képes csoportok szelektálódtak ki. Aztán következtek a halakkal és a madarakkal kapcsolatos ökotoxikológiai problémák, tömeges pusztulások. Majd kiderült, hogy – elszennyezve az élővizeket és a talajt –, az élőlényekben felhalmozódik az anyag beláthatatlan egészségügyi kockázatot okozva. A hatvanas években Magyarországon a mocsarak szúnyogmentesítésére is nagyban használták. A DDT-t aztán 1968-ban a világon elsőként nálunk vonták ki a forgalomból. Nem készült átfogó statisztika vagy vizsgálat arról, hogy vajon hány haláleset köthető a DDT-hez a világon, de vannak olyan vélemények amik szerint az a szám milliós lehet. A DDT felhalmozódási képessége megdöbbentő. Elraktározódik a zsírszövetekben, a petefészekben, a herékben és a csontvelőben is. Még az 1990-es évek közepén is mutattak ki az emberi zsírszövetekben DDT-t, a normál érték 45-50-szeresét! Nicaraguában javasolták a csecsemőknek a tápszert a fertőzött anyatej helyett!

Mára a helyzet jobb. Kis hatóanyag tartalmú, ökológiailag kevésbé káros vegyszerekkel irtják a kártevő bogarakat, és a hidegháborús hiszti is a múlté.

 

 

plakátok: Pinterest

 

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1515011612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.08.16. 15:34:14

Mi még kézzel nyomogattuk szét a lárvákat, bogarakat a leveleken, sorról sorra menve, az Alföldön.
Gusztustalan volt.

Puller István 2019.08.17. 14:23:59

A hidegháborús hiszti is a múlté - eszem meg azt a mókás, maszatos pofiját!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.08.17. 19:32:38

Rákosiék pénzt is fizettek még az elején minden egyes megölt és leadott krumplibogárért.

Fülig José 2019.08.17. 20:33:48

@Puller István: én ezen sírtam: "...a meszelt falon is kémeket, provokátorokat és nyugatról pénzelt szabotőröket láttak..."
de szerencsére ez már a múlt...a bejegyzés viszont nagyon jó, megint.

Velemenyem szerint.... 2019.08.17. 21:49:46

@CSOKKI MÁLNA: akkor is békement most is békemenet, akkor az imperialisták most a "zeu" ellen...

A jó pártag mindig oda áll ahova mondják, ezt tökéletesen szemlélteted. :)

]{udarauszkasz 2019.08.17. 23:31:46

A Lime-koros kullancs viszont tenyleg amerikai biologiai fegyver, tobb helyen az ugy kivizsgalasat kertek mar.

szepipiktor 2019.08.18. 08:38:50

Hát igen...
Ma ez ismét tettenérhető az NGO-k által fizetett aktivistáktól.
Minap az index címlapján már a régi jellegű imperialistázás volt olvasható az egyik szerzőtől... Népszabadság 60-as évek = mai baloldali ellenzéki sajtó.

szepipiktor 2019.08.18. 08:42:34

Az amrikai "biológiai" fegyver a PÉNZ volt és az olyan korlátozások, mint a COCOM-lista.
És így a komminsta oldalnak csorgott a nyála, tehát mindenre - ami nekünk nem jutott - ráfogtak valami galádságot, még a fitymaszűkület is a kapitalisták aljas terve volt a békés munkásosztály ellen.
De érdemes nézni az ATV esti beszélgetős műsorait. Időutazás a kommunista időkbe.

Kopasz Szuzukis 2019.08.18. 08:49:09

Van hatásos védekezés a rágó kártevők ellen: a frissen készített Bordói-lé. A krumplibogarak a Bordói-lével kezelt területeket egyszerűen ott hagyják. Nem bírják a rezet. De a csigák, rózsabogarak ellen is hatásos. A biokertészetekben engedélyezett növényvédőszer.
Levélzöldségről egyszerű lemosni: Kevés ecet, vagy citromsav az első öblítővízbe, és már távozott is a réz.
Azért érdemes frissen készíteni, és nem a kész Bordói-port vásárolni, mert a frissen készítettben (rézgálic és oltott mész/mészhidrát elegye) még aktív a kalcium-szulfát, másnéven gipsz. Így a tapadása sokkal jobb. Beszáradás után hetekig-hónapokig aktív marad.

Gringo 2019.08.18. 21:48:10

@CSOKKI MÁLNA: Nagy a baj, ha szerinted ez hiszti.

pitcairn2 2019.08.18. 23:46:48

@Gringo:

globális kormányzati struktúrák összegründolása nem pusztán hiszti:)

Gringo 2019.08.19. 11:31:36

@pitcairn2: Bocs! Nem értem mit akarsz mondani.

pitcairn2 2019.08.19. 12:15:05

@Gringo:

azt, hogy a man-made-global warming hiszti mindössze sekélyes ürügy globális kormányzati struktúrák kiépítéséhez

CSOKKI MÁLNA 2019.08.19. 12:53:55

@Gringo: A földnek az emberi tevékenységtől függetlenül vannak melegedési és hűlési periódusai. Az ún. üvegházhatású gázok átlaghőmérsékletet növelő hatását pedig már cáfolta Miskolczi Ferenc klímakutató:

magyarnarancs.hu/tudomany/nem-a-szenlobbi-ugynoke-78989

" A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés. "

Gringo 2019.08.20. 12:03:08

@CSOKKI MÁLNA: A laposföld-hívők pont ugyanígy le tudják vezetni, miért van igazuk.

CSOKKI MÁLNA 2019.08.20. 13:55:19

@Gringo: Zágoni az MTA fizikusa, Miskolci pedig korábban pl. a Nasa éghajlatkutató központjában is dolgozott. Itt te vagy az ,aki megkérdőjelezhetetlen dogmákban hisz..

pitcairn2 2019.08.20. 17:28:32

@Gringo:

ebben a kontextusban az a "laposföld-hívő" aki egy 100 éves chartot lobogtat egy több százmillió éves rendszer kapcsán...

jóformán totálisan ignorálva a paleoklimatológiai eredményeit...

+ az aki semmilyen érdekkonfliktust nem lát abban, hogy egy globális politikai szervezet áll a hiszti középpontjában (IPCC - UN Environment)

amelynek kb. annyira hiányzik az un. "globális probléma" mint a sivatagban szomjúhozónak egy pohár víz...

Gringo 2019.08.20. 17:52:22

@pitcairn2: Én magyar ember vagyok, ezt a sok idegen szót nem értem.

Gringo 2019.08.20. 17:53:15

@CSOKKI MÁLNA: Értem, hogy ők nagy tudósok, de hogy jön ez ide? Az egész világ hazudik?

pitcairn2 2019.08.20. 18:04:17

@Gringo:

én meg azt nem értem, hogy hogy lehet komolyan venni olyan kutatókat, akik:

1. kb. egy milliomodrészre koncentrálnak a sztoriból
2. anyagilag érdekeltek a politikailag "korrekt" eredmény prezentálásában, (minél nagyobb sivalkodást kapnak annál több lóvé áll a házhoz...)
3. ha éppen hidegebbre fordul az idő, akkor pillanatok alatt átváltanak az "itt gyün a jégkorszak" mantrára és
4. a zárótanulmány kapcsán gond nélkül átadják a terepet az IPCC hivatalnokainak...

akik nem kutatók ellenben nagyon jól tudják, hogy mi kell politikai értelemben...

a lényeg mindössze annyi, hogy mindenről a tékozló ember tehet, akit globális szinten kell ráncba szedni az "okosaknak" a "közjó" érdekében...

szóval éljen a világállam:)

pitcairn2 2019.08.20. 18:09:24

@Gringo:

a világ az ösztönzőrendszereket követi, ha arra kapsz zsetont, hogy kilószámra fabrikálsz tanulmányokat az ember által generált felmelegedésről, akkor végül tonnaszámra fognak ilyenek megjelenni

kereslet kínálat...

a klímakutatás a magánszférát hidegen hagyja, itt csak politikai megrendelők vannak

politikai célokkal...

Gringo 2019.08.20. 19:37:41

@pitcairn2: Eléggé összeesküvés-elmélet szaga van a mondanivalódnak! :)

pitcairn2 2019.08.20. 20:16:37

@Gringo:

a logikai összefüggés mióta "összeesküvés elmélet"?!

mindössze néhány egyszerű és és nem igazán vitatható tényt közöltem veled és abból szimplán logikai alapon következtettem...

CSOKKI MÁLNA 2019.08.22. 00:11:40

@Gringo: Árulkodó, hogy senki nem vette fel a kesztyűt Miskolci tanulmányának nyilvánosságra kerülését követően. Pl. a CEU-s fő klímahisztérikus Ürge-Vorshatz.. Inkább lapul mint szar a fűben..Vitatkozni nem tudnak Miskolcival,, inkább elhallgatják..

Gringo 2019.08.22. 11:18:30

@CSOKKI MÁLNA: Sajnállak benneteket! És sajnálom a gyermekeinket, akiknek a jövőjét tönkre teszitek önző, politikai érdekből elkövetett valóságtagadással.

pitcairn2 2019.08.22. 15:09:28

@Gringo:

ezt az "érvelést" egy az egyben vissza lehet neked is dobni:)

Gringo 2019.08.22. 22:51:04

Sajnos, pontosabban nem fejthetem ki az érveimet, mivel az aktuálpolitika tiltott a blogon.

pitcairn2 2019.08.22. 23:40:00

@Gringo:

ez nem aktuálpolitika

az aktuálpolitika vásári komédia a hiszékenyeknek:)

CSOKKI MÁLNA 2019.08.25. 13:47:23

@Gringo: Én téged sajnállak, amiért megkérdőjelezhetetlen dogmákban hiszel, és a gyerekeidet is, hogy erre tanítod őket..:(

Gringo 2019.08.25. 19:13:02

Sajnos egy földön élünk a tudatlan, buta, korlátolt emberekkel. Nekik csak hiszti a klímaváltozás, röhögnek, ha ég az esőerdő.

pitcairn2 2019.08.25. 20:00:03

@Gringo:

a klímaváltozás és az emberi evolúció kapcsolatához:)

youtu.be/LmjeBqpgsoA?t=105

Gringo 2019.08.26. 19:31:13

Nemtom miafaszez. Nincs kedvem megnyitni.

pitcairn2 2019.08.27. 00:25:33

@Gringo:

személyeskedni (zéró érv mellett...) bezzeg van kedved...

Gringo 2019.08.27. 20:24:30

Nem személyeskedtem. Azzal, hogy ezt állítod, te személyeskedsz. :)
süti beállítások módosítása