Napi érdekes - 240

2018. június 03. JTom

Lélegzetelállító 2017 - első rész

 

A tavalyi év legszenzációsabb fotóit válogattam össze mára és a jövő heti Napi érdekesbe. Tudom van köztetek olyan aki nem igazán szereti a közelmúlt képeit... De ezek némelyike annyira jó, hogy talán így is örömét leli benne mindenki, ahogyan én, amikor ezt az összeállítást készítettem.

Az elmúlt év sajnos ismét bővelkedett erőszakban és természeti csapásokban, ezért túlsúlyba kerültek a képek között is az ezeket bemutató témák. Lássuk tehát 2017 első félévének "termését" június végéig!

2017_01_01_farc_guerrillas_pose_for_a_picture_at_the_34_alberto_martinez_camp_colombia.jpg

2017.01.01. Kolumbiai FARC gerillák pózolnak egyik táborukban

A FARC a legjobban felszerelt baloldali katonai szervezet volt amely az országra nehezedő nyugati - elsősorban az Egyesült Államokból eredő - nyomás ellen harcol a kormány csapatai ellen. Az 1964-ben létrejött szervezet marxista-leninista nézeteket vall és kiadásait - főként az Egyesült Államokba irányuló - drogkereskedelemből finanszírozta. A tavalyi év nyarán ENSZ közvetítéssel fegyvereiket beszolgáltatták és legális politikai párttá alakultak.

 

2017_01_20_washington_united_states_president-elect_donald_j_trump_arrives_for_the_inauguration_ceremonies_swearing_him_in_as_the_45th_president_of_the_united_states.jpg

2017_01_20_washington_united_states_president_donald_trump_takes_the_oath_of_office.jpg

2017.01.20. Washington, USA. Donald J. Trump érkezik az elnöki beiktatási ceremóniára és veszi át hivatalát felesküdve a Bibliára - amit felesége Melania Trump tart kezében - mint a 45. amerikai elnök. Megválasztását hatalmas viták és botrányok övezték. Jobb oldalt legkisebb gyermekük az angol mellett szlovénul is beszélő 11 éves Barron Trump

 

2017_01_22_men_soar_through_the_air_on_their_wooden_sled_during_a_traditional_bavarian_horn_sled_race_known_as_schnablerrennen_in_gaissach_near_bad_toelz_germany.jpg

2017.01.22. A tradicionális bajor szánkóverseny (Schnablerrennen) résztvevői a levegőben a Bad Tölz melletti Gaissachban megtartott versenyen

 

2017_02_07_barack_obama_tries_his_hand_at_kite_surfing_during_a_holiday_with_british_businessman_richard_branson_on_his_island_moskito_in_the_british_virgin_islands.jpg

2017.02.07. A leköszönő amerikai elnök Barack Obama kiteszörföl vakációja alatt a brit üzletember Richard Branson magánszgetén, a Moskitón, a Brit-Virgin-szigeteken

 

2017_02_28_firefighters_investigate_the_scene_after_a_small_plane_crashed_into_the_roof_of_a_condominium_building_across_the_merrimack_river_from_lawrence_municipal_airport_in_methuen_massachusetts.jpg

2017.02.28. Tűzoltók egy lakásban, aminek tetőszerkezetébe egy kisrepülő csapódott a massachusettsi Methuenben a Merrimack-folyó partján amelynek túloldalán található a Lawrence Municipal reptér. A terrortámadást kizárták, mivel megállapíthatóan baleset történt, amibe a kisgép pilótája belehalt

 

2017_03_03_iraqi_special_forces_soldier_shot_an_islamic_state_suicide_bomber_dead_in_mosul.jpg

2017.03.03. Iraki katona ölt meg egy öngyilkos merényletre készülő Iszlám Állam-tagot a háború sújtotta Moszulban

 

2017_03_20_abu_omar_70_smokes_his_pipe_as_he_sits_in_his_destroyed_bedroom_listening_to_music_on_his_hand-cranked_gramophone_in_aleppo_syria.jpg

2017.03.20. Idős férfi ül megsérült aleppoi lakásában, és régi, felhúzható gramofont hallgat pipázva. A népszerűvé vált fotó a hat éve tartó szíriai polgárháború mindennapjait fejezi ki

 

2017_03_23_president_donald_trump_reacts_as_he_sits_in_a_truck_while_he_welcomes_truckers_white_house_w.jpg

2017.03.23. Donald Trump furcsa reakciója egy vontató fülkéjében mikor fogadta támogatóit az amerikai független kamionosokat a Fehér Házban

 

2017_03_26_police_officers_detain_a_man_during_an_unauthorized_anti-corruption_rally_in_central_moscow.jpg

2017.03.26. Az orosz rendőrség távolít el egy férfit egy be nem jelentett moszkvai korrupcióellenes gyűlésen

 

2017_03_31_ukrainian_servicemen_in_a_firefight_with_pro-russian_separatists_in_avdiivka_donetsk_region_ukraine.jpg

2017.03.31. Ukrán katona harcol a Donyeck-régióban az oroszbarát szakadárok hadserege ellen. A Krím-félsziget elvesztése után az ukránok minden áron meg akarják akadályozni, hogy további területeket csatoljanak Oroszországhoz

 

2017_04_03_an_injured_person_walks_outside_sennaya_ploshchad_metro_station_following_an_explosion_in_st_petersburg_russia_14_dead.jpg

2017.04.03. Sebesült férfi, véres kabátban a szentpétervári metró előtt a földalattiban történt robbantásos merénylet után, amiben 14-en vesztették életüket

 

2017_04_04_a_relocated_rhino_charges_a_nepalese_forestry_and_technical_team_after_being_released_as_part_of_a_relocation_project_in_shuklaphanta_national_park.jpg

2017.04.04. Orrszarvú támad a nepáli állami természetvédelmi szervezet munkatársaira és az őket hordó elefántokra egy orrszarvú betelepítési program idején a Shuklaphanta nemzeti parkban

 

2017_04_13_4_is_held_by_her_mother_in_the_malnutrition_treatment_center_at_the_al-sabeen_hospital_in_sanaa_yemen.jpg

2017.04.13. Muzulmán anya alultáplált gyermekével egy sanaai (Jemen) kórházban

 

2017_04_16_residents_view_the_first_iceberg_of_the_season_as_it_passes_the_south_shore_also_known_as_iceberg_alley_near_ferryland_newfoundland_canada.jpg

2017.04.16. Egy jéghegy közeledik Új-Foundland partjaihoz Ferrylandnél, Kanada

 

2017_05_01_french_crs_riot_police_officers_are_engulfed_in_flames_as_they_face_protesters_during_a_march_for_the_annual_may_day_workers_s_rally_in_paris.jpg

2017.05.01. Francia rohamrendőrök borulnak lángba egy tüntető molotov-koktéljától a párizsi május elsejei munkásfelvonulás utáni erőszakos demonstráción

 

2017_05_03_a_demonstrator_catches_fire_during_clashes_with_riot_police_during_a_protest_against_venezuelan_president_nicolas_maduro_in_caracas.jpg

2017.05.03. Tüntető férfi kap lángra saját benzinespalackjától a venezuelai fővárosban, Caracasban. Az országot sújtó súlyos gazdasági válság miatt Nicolas Maduro elnök ellen folyamatosan lépnek fel egyre erőszakosabb módszerekkel a polgárok, amire általában rendőri, katonai megtorlás a válasz

 

2017_05_10_anti-government_protesters_work_together_to_aim_a_giant_slingshot_holding_a_glass_bottle_of_fecal_matter_at_security_forces_blocking_their_march_from_reaching_the_supreme_court_in_caracas_venezuela.jpg

2017.05.10. Kormányellenes tüntetők egy óriás csúzlival ürülékkel teli palackokat lőnek biztonsági erőkre, egy, a legfelsőbb bíróságot célzó caracasi összecsapás során

 

2017_05_14_a_horse_from_the_republican_guard_rears_up_as_newly-elected_french_president_emmanuel_macron_waves_from_a_military_vehicle_while_riding_on_the_champs_elysees.jpg

2017.05.14. Megbokrosodó ló az új francia köztársasági elnök konvojában a Champ Elysées-n amiben a köztársasági őrség lovasai, motorosai és páncélozott járműve vett részt

 

2017_06_09_bloodstains_remain_on_pews_inside_st_george_church_after_a_suicide_bombing_in_the_nile_delta_town_of_tanta_egypt_over_40_killed.jpg

2017.06.09. Hátramaradt vérnyomok a padokon az egyiptomi Tanta keresztény Szent György templomában, a 40 áldozatot követelő öngyilkos merénylet utáni napokban

 

2017_06_14_grenfell_tower_apartment_block_on_latimer_road_in_west_london_england_70_dead.jpg

2017.06.14. A nyugat-londoni Grenfell Tower apartmanházban tomboló tűz, amiben a hivatalos adatok szerint hetvenen égtek halálra

 

2017_06_18_iraqi_army_personnel_drop_leaflets_from_an_aircraft_flying_over_the_old_city_of_mosul_iraq.jpg

2017.06.18. Iraki katonaság szórólapozik az Iszlám Államtól visszafoglalt Moszul felett

 

Forrás: Getty Images, AFP, AP, Reuters 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1614018758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2018.06.03. 12:15:19

Tény, a távoli múlt képei után fura ezeket a frisseket nézegetni, de attól még jó kör volt, köszi!

seadxdx 2018.06.03. 16:25:34

A márciusi aleppói képen azt hiszem az ül, akinek a teljes veterángyűjteménye is elpusztult a harcok miatt.

mindenannyi 2018.06.03. 17:04:25

A képek döntő többsége erőszakról, vérről, háborúról, halálról szól.
Az hiszem, ebben "jobbak" a régi képek; azok között is van véres és elborzasztó, de nincsenek ennyire túlsúlyban. (Vagy csak az van, hogy régebben messze nem készült ennyi fénykép, mint most, és nem örökítettek meg minden borzalmat ötszázan.)

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.06.03. 20:48:22

A közelmúltnak is remek képei vannak! Némelyik eseményről a "maga idejében" nem is hallottam...

nevergone 2018.06.03. 22:21:12

@Munro: Oké, így már értem, köszi! :)

aaaaaaaaaaaaaaaa 2018.06.04. 08:00:42

@mindenannyi: sajnos csak az erőszaknak,vérnek, háborúnak van "hírértéke". Emiatt lett szerintem ebben a válogatásban is túlsúlyozva. Pedig történtek tavaly is jó dolgok, melyekre érdemes lehet emlékezni (bár most egy sem ugrik be :) )

némelyik tavalyi eseményre én is rácsodálkoztam, nem is hallottam róluk :)

köszi!

czerka 2018.06.05. 18:43:47

@mindenannyi: egy régi korból a mindennapok békés életképei is érdekesek mai szemmel, mert teljesen más volt az életvitel, technikai fejlettség. Egy mai békés utcaképen okostelefont tapogató embereket látnál meg autókat. Ezek akkor lesznek érdekesek, ha 50 év múlva megnézik őket, amikor az okostelefon má a múlt része lesz.

czerka 2018.06.05. 18:46:22

"2017.04.13. Muzulmán anya alultáplált gyermekével egy sanaai (Jemen) kórházban"

Tudom, hogy Jemenben nem túl jó az élet, de a kórház tisztának tűnik, az anya se tűnik alultápláltnak, karja nem sovány, körmeit festi... Nem lehet, hogy ez egyszerűen efy beteg gyerek, aki bármi más okból lefogyott? Mondjuk rákos vagy emésztőrendszeri betegsége van.

gigabursch 2018.06.06. 07:28:50

Csodálkozom, hogy a kolumbiai F(asza)ARC-okat még eddig senki sem sunázná.
Pedig jó bőrök..

sztyopa_007 2018.06.07. 15:55:09

@gigabursch: en sunaznam oket. Most jobb? :)

¿Qué tapas hay? 2018.06.08. 00:10:45

@gigabursch: Hát, kinek mi a zsánere... Mindazonáltal érdekes lehet a FARC etnikai összetétele, lévén Kolumbia lakosságának csak kb. 10%-a afrikai eredetű.

30-06 2018.06.18. 14:09:45

na szóval a muzulmán nő és az ékszer:
Amit a testén visel, azt senki nem veheti el tőle ( férje sem)
Aki mégis elveszi azt a nő apja vagy arra legalkalmasabb férfi rokona minden jogkövetkezmény nélkül megölheti ( még a mai napig is nagyon sok államban ez gyakorlat, de vannak erre utaló információk innen közelből Boszniából is)
Gyakorlatilag az a vagyona és amíg nem életet kell vele közvetlenül menteni, nem is válik meg tőle.
süti beállítások módosítása