Fekete-fehér kis színesek 1925-ből

2018. május 16. DDQ

"Ma DDQ jelentkezik ismét, aki most ezeket a "kis színeseket" lőtte nekünk az Arcanum Digitális Tudománytárában" - Jtom

A mostani válogatás a blog sikeres és közkedvelt Napi érdekes sorozatába illeszkedik, mintegy előfutára 1925-ből. A Pesti Napló Képes Műmellékletéből szemezgettem igazi csemegéket! 

A válogatásban látható többek között: a híres Zoli bohóc, a legtragikusabb sorsú hajó, a Bethlen udvar építése, Mussolini saját oroszlánjával,  párizsi hajléktalanok, Antonio Ascari autóversenyző és Gloria Swanson, az elfelejtett némafilm-színésznő.

zoli_bohoc.png

Zoli bohóc – Hirsch Zoltán (1885.02.06. Dombóvár – 1944. Auschwitz)

A magyar cirkuszművészet egyik kiemelkedő alakja, törpe növésű volt, ez sok keserűséget okozott neki. Korának híres cirkuszi társulatainak volt tagja, némafilmekben szerepelt, olyan helyeken is fellépett mint a Moulin Rouge. Zsidó származása miatt 1942-től nem állhatott színpadra, ezért, hogy bevételhez jusson, saját kiadásban megjelentette önéletrajzát (Kis ember nagy élete). Tiltott könyvárusítás és a sárga csillag szabálytalan viselése miatt internálták.

 "Mikor a szemére hányták, hogy miért viselt olyan icipici csillagot, azt felelte:

– Azt hittem, kérem, törpének kisebb csillag is elég." (Antenna, 1944.)

Hagenbeck cirkusz:

Carl Hagenbeck a modern állatkert megálmodója alapította a cirkuszt, 1887-ben, igen nagy hírnévre tett szert újszerű módszereivel. Az állatokat mutatványokra tanította, újszerű, jutalmazáson alapuló módszerrel.

Hagenbeck 1844. június 10-én született Hamburgban egy állatkereskedő fiaként. Apja egzotikus állatokkal kereskedett, s ezen a vonalon indult el ő is. Hamburgban létrehozott egy saját állatkertet, melyben az állatokat igyekezett a legtermészetesebben bemutatni. Ötletét 1896-ban szabadalmaztatta, és nagy sikerrel alkalmazta.

Elgondolása abból állt, hogy az állatokat ketrecek és rácsok nélkül mutassa be, a természetes élőhelyüknek megfelelő szabad kifutókon.

Megpróbálkozott az állatnemesítéssel, tigris és oroszlán keresztezésével hozott létre új egyedet.

("Cultura A kulturalis magazin" cikke alapján)

 

 bethlen_udvar.png

Épül a negyedik " Bethlen -udvar " a Mester és Dandár uccák sarkán. Most kezdték meg a földmunkákkal.

A Bethlen udvar ma:

http://kep-ter.blog.hu/2011/06/04/mester_utca_33

Az első világháború utáni munkanélküliséget és súlyos lakáshiányt kívánta enyhíteni a Bethlen-kormány által meghirdetett lakásépítési program, ennek során épültek az ún. Bethlen udvarok. Budán az I. kerületben és a képen látható helyszínen, ahol ma is áll az akkor emelt bérház.

 

ftc_merkozes.png

Az FTC - Slavia mérkőzés közönsége a szélviharban

"Vasárnap ismét úgy tudtam lelkesedni egy mérkőzésen, ahogy sok évvel ezelőtt, amikor mint kisdiák, nekidülve az üllői úti pálya állóhely korlátjának, szorongva remegtem a drága zöld-fehér színekért. Azóta hosszú idő múlt el, a sport iránti imádat más klubszíneket jelölt ki számomra, de azért mindig úgy érzem, hogy a sportot akkor szerettem a legjobban, akkor láttam azt a legnemesebbnek, a legideálisabbnak, amikor zöld-fehér inggombbal a mellemen, gyönyörködtem a nagy Fradi diadalaiban. A régi FTC csodatettei már csak az emlékemben élnek, amikor mint játékos vagy sporthírlapíró szembe-szembe kerültem az FTC-vel és az önérdek vagy a kötelesség elfelejtette velem az első igazi szerelmemet, a zöld-fehér színeket. De vasárnap csoda történt. Mint egy szép álom, ismét elém varázsolódott a tíz esztendő előtti boldog világ. Az a szélorkán, amely végigsüvített a pályákon, homályba takarta az utolsó tíz év minden csúnyaságát és előttem ragyogott, fénylett a maga nagyszerűségében az az FTC, amely a sport rajongójává tett engemet. Újból az voltam ami régen, kis csodálkozó szemű diák, akit a legnagyobb boldogság ért, mert győzött a magyar színekért harcoló drága FTC! Gyönyörű volt a Ferencváros héroszi küzdelme a nagy Slávia ellen, de engem a legjobban mégis az FTC két veterán válogatottjának, Blumnak és Tóthnak a bravúros teljesítménye ragadott el. Blum úgy játszott, mint még talán soha életében, pedig már jónéhányszor véste be aranybetűkkel a nevét a magyar sport pantheonjába. Az ő lelkesedése hatotta át az egész csapatot. Ő volt az FTC irányítója, szíve, lelke, minden idegszála. Ö volt az FTC! Potya a balszélen repült a labdával, mint egy 18 éves gyerek. Lehetetlen labdákat utolért, centerezései hajszálpontosak voltak, lövései kornerei veszélyesek. Tudj isten hányadik virágkorát éli most. Ez a két öreg rutiné bűvölte elénk ezen a csodálatos vasárnapon a régi nagy FTC-t.”

(Gallowich Tibor, Mai Nap)


gozos.png

A legtragikusabb sorsú hajó

1896. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ, MFTR, Budapest, HU 


1912. június 20-án az Aldunán Rassovánál szabotázs következtében leégett. 
1914-ben újjáépítette a MFTR orsovai hajóműhelye; közvetlenül elkészülése előtt, a világháború kitörésekor az ogradinai sziget mögé menekítették, ott szerb tüzérség elsüllyesztette. 
1917-ben kiemelték. 
1923-ban újjáépítette a DDSG óbudai hajógyára. 
1944. április 15-én Apostagnál aknarobbanás következtében elsüllyedt. 
1944 végén kiemelés után Nyugatra elvontatva. 
1945 januárjában Kremsnél légitámadás következtében elsüllyedt. 
1945 végén a szovjet folyami flottilla kiemelte, az Óbudai Hajógyárban történt részleges helyreállítás után hadizsákmányként 
1952-ben elvontatták a Szovjetunióba.

FORRÁS : Hajóregiszter

 

ascari.png

Antonio Ascari olasz autóversenyző (1888. szeptember 15. Mantova – 1925. július 26. Párizs)  Az 1925-ben megrendezett Francia Nagydíjon életét vesztette, fia Alberto Ascari szintén autóbalesetben halt meg. 1955-ben a Monacói Nagydíjon elvesztette az uralmat járműve felett és a tengerbe zuhant, de kimászott, egy hétre rá a Ferrari monzai pályáján teszt közben halálos balesetet szenvedett. Ugyanannyi idősen halt meg, mint édesapja.

 gloria.png

Gloria Swanson filmezés közben francia leckét vesz a férjétől, de la Falaise márkitól

Gloria Swanson (1899. március 27. Chicago - 1983. április 4. New York) amerikai szinésznő, Golden Globe-díjas, a némafilm korszak nagy sztárja volt. Karrierje a hangosfilmek megjelenésével leáldozott. Nagy visszatérő volt, az Alkony Sugárút szerepe újra felemelte – ebben a filmben egy olyan némafilm-csillagot alakított, akit szinte teljesen elfelejtett a közönség.

 

muss1.png

Mussolini miniszterelnök a római állatkertben meglátogatja ajándékba kapott kisoroszlánját. A betegségéből felépült Mussolini első útja

 

artista.png

Johnny Reynolds amerikai artista, aki nem tudott szerződéshez jutni, egy harmincemeletes palota tetőpárkányzatán 440 láb magasságban végezete el veszedelmes produkcióját, hogy a varietéigazgatók figyelmét magára terelje

 

hajlektalanok.png

 

bp_latkep.png

Az egyetemi ifjúság október 6-i ünnepélye. Felvonulás az elszakított országrészek szobra elé, a Szabadság téren

 

szinjatek.png

Magyar huszártisztek amerikai színpadon. Jelenet Molnár Ferenc " A farkas " című darabjának New York-i előadásából

 

sorsjegy.png

 

nev9.png

A newyorki Fifth Avenue a 42. uccánál egy felhőkarcoló tetejéről fotografálva

 

bp_utca.png

Ugyanez a budapesti Nagykörúton

 

Forrás: ADT Arcanum Digitális Tudománytár

adt_logo_cr.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5313901782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.05.16. 05:21:37

+1
Koszonet! Az osszeallitas kivalo, es nagyon tetszenek a kepekhez (extrakent) csatolt szovegek. :)

gigabursch 2018.05.16. 08:16:13

Erzsébet Királyné termesgőzős:
Ki tudja, talán ott van még egy roncstemetőben - bár ennek kicsi az esélye, bár ma is van a DUnán olyan hajó, ami ezzel egykorú és negyven-ötven éve roncstemetőzik

Mussolini:
Az oroszlánkölykök pettyesek? Sose gondoltam volna

Okt. 6.:
Érdekes lehet, hogy vajo milyen koerográfiában állhattak fel a diákok. Jó lett volna egy drónfelvétel..., de az akkoriban még nem ment. Esetleg valami leírással nem találkozott valaki ennek kapcsán?

Est sorsjegy-játék:
Ennek az 1 mrd-nek mi volt az apropója? Mert ez még Pengőből sem volt kevés egy időben...

Útfelbontás:
Sosem értettem meg a hazai gyakorlatot, hogy miért tilos a közműalagút alkalmazása.
Tud erre valaki valami észérvet?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.16. 09:09:51

Antonio Ascari születési dátuma el van gépelve.

Laccee2107 · vaz2107.blog.hu 2018.05.16. 12:48:11

"A newyorki Fifth Avenue a 42. uccánál " - szerintem utcánál a helyes.

Terézágyú 2018.05.16. 16:21:22

@gigabursch:
"Ennek az 1 mrd-nek mi volt az apropója? Mert ez még Pengőből sem volt kevés egy időben..."

Tuti, hogy nem pengő volt: bevezetésekor (1927-ben) az nagyon jó pénz volt, nem állt sokkal rosszabbul, mint a nyugati valuták.

Csak a korona lehetett - ha arról van szó, hogy egyben fizették ki.

Terézágyú 2018.05.16. 17:18:57

Ja, mivel mindegyik kép 1925-ből való, ezért már csak ezért sem lehet pengő :)

Terézágyú 2018.05.16. 17:59:09

Egyébként Zoli bohóc nem "magyar származású" volt, hanem konkrétan magyar.

David Bowman 2018.05.16. 18:27:09

@Terézágyú: Az össznyeremény, nem a fődíj.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.16. 18:57:20

@gigabursch: igen ahogy írták ez még korona volt, ami már hiperinflált erősen. a kép elkészülte után másfél évvel leváltották. 1:12.500 arányban a pengőre

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.16. 18:58:27

@Laccee2107: az eredeti, korabeli képaláírás kerül oda a korhűség jegyében

¿Qué tapas hay? 2018.05.16. 20:49:59

@gigabursch: Az az 1 mrd. korona kb. 14000 korabeli dollárt ért.

HARP3R 2018.05.17. 06:59:24

Az Erzsébet királyné gőzös 1944 április 15 -én a Budapest - Apatin vonalon haladva futott mágneses aknára. A fedélzetről mind a 840 utast kimentették az elsüllyedés előtt.

Division 2018.05.17. 08:18:11

"Zoli bohóc – Hirsch Zoltán (1985.02.06. Dombóvár – 1944. Auschwitz)"
Ha nem időutazó volt, akkor inkább 1885 lesz az :-)

Ernoke 2018.05.17. 16:45:42

Zoli bohóchoz: www.libri.hu/konyv/Komedia-nagyban-es-kicsiben.html
Szórakozástörténet, nagyon érdekes olvasmány. Antikváriumban fillérekért kapható.

Bretschneider detektív 2018.05.18. 15:43:44

@Terézágyú: Nem elég, hogy pont úgy hívnak, mint őt, de most látom, hogy ugyanazon a napon is születtünk. :-)

Tuschinger elvtárs vagyok 2018.05.22. 13:13:21

@gigabursch: Igen, az oroszlánkölykök foltosak, de azokat hamar elvesztik.

Namely 2018.05.25. 11:41:01

"Gloria Swanson filmezés közben francia leckét vesz a férjétől, de la Falaise márkitól"

Hmmm.... ez csak nekem hangzik egy kicsit pikánsan?????
süti beállítások módosítása