SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

Újraszíneztük történelmünket!

2018. május 09. Szerző: JTom

Talán észrevettétek hogy az oldal fejléce - a "buszos néni" - színes lett néhány hete. De ez csak a kezdet...

000_x2.jpg

Forrás: FORTEPAN, Eredeti cím: 1958. Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út, háttérben a Szentháromság templom. Ikarus 55 tipusú IBUSZ TOURS autóbusz. Színezte: Mércse Máté

 

Néhány hónapja kezdtünk bele ebbe a nagy munkába. Nevezhetjük küldetésnek is, hiszen sok nemzet büszkélkedhet már színezett, egykor fekete-fehérben készült képekkel. Ahogyan sok mindenben, ebben is az Egyesült Államok és Oroszország viszi a prímet. Náluk ezrek foglalkoznak hobbi szinten a rendkívül munka- és időigényes újraszínezéssel. A vezető téma mindenhol a háború. A legtöbb ilyen képet az első, ám főként a második világháború témakörében találjuk, de mi is mutattunk már be színezett fotókat a Ritkán Látható Történelem blogon például az Amerikai polgárháború időszakából.

Sajnos magyar vonatkozású kép igen kevés van, ezért úgy gondoltuk, hogy mi magyarok is megérdemeljük, hogy a sokszor látott vagy kevésbé ismert, de nem kevésbé érdekes – hazai történelmünkkel összefüggésben lévő – fotókat színesben is megnézhessük. Hiszen senki nem fog már színes képet készíteni a harmincas években lebontott Tabán girbegurba utcáiról, az 1956-os eseményekről, vagy a búzamezőben bukdácsoló Rákosiról. Szintén döbbenetes a változás egy fekete-fehér fotóhoz képest egy hetvenes évekbeli budapesti éjszakai razzia képeit színesben látni.

A képek színezését minden esetben gondos kutatómunka előzi meg, hiszen semmi sem tud olyan kiábrándító lenni mintha egy ismert dolognak nem stimmel a színe. Így az ’56-os felkelők vattakabátja vagy a rendőrségi Nysa kisbusz is megkapta eredeti színét és ezen kívül minden, amihez csak hozzáfértünk a régmúltból (egyenruhák, környezet színei).

A színezést szerény reklámbevételünkből finanszíroztuk. Most ezt a két tucat képet láthatjátok.

A színezések nagy részét a fiatal - és szerintem őstehetség - Mércse Máté és a bosnyák Drazzen követték el, egy-egy képet Pataki Gábor, az osztrák Mario Unger és a távol-keleti Dariya készített.

Tudom hogy vannak köztetek olyan olvasók akik nem kedvelik a színezett fekete-fehér képeket, de én a magam részéről érdekesnek tartom, és mindig szívesen nézegettem az ilyen kezdeményezéseket. Szóval nézzétek el nekem a hóbortomat, ha nem is tetszenek a mesterségesen színezett képek. Nektek az eredeti verziót ajánlom, azt is mellékelem. 

Az utólag színezett fotók felét már láthattátok testvéroldalunkon, a másik felét azonban most nézhetitek meg először.

002_cr.jpg

002_cr_2.jpg

1956. A 15 éves Szeles Erika forradalmár, géppisztollyal. Színezte: Mércse Máté

A Billed Bladet című dán lap címlapjáról egy szeplős, vattakabátos, 15 éves magyar lány nézett dacos büszkeséggel az olvasókra 1956 november 13-án. A kezében egy orosz dobtáras géppisztolyt tartott. Szeles Erika fotója bejárta az egész világsajtót. Sokan a magyar forradalom jelképeként tekintettek a képre, a bátorság és a remény szimbólumának tartották. Azt akkoriban az olvasók közül senki sem tudta, hogy a dán lap megjelenésekor a szakácstanuló-lány már nem élt. Szovjetek golyói végeztek vele november 7-én, miközben a Blaha Lujza téren fehér köpenyben, vöröskeresztes karszalaggal próbált sebesülteket menteni…

 

003_1_cr.jpg

003_1_cr_2.jpg

003_cr.jpg

003_cr_ff.jpg

Magyar honvédek a Donnál autót mentenek a sárból két fotón, Fotó: id. Konok Tamás, Forrás: FORTEPAN. Színezte: Mércse Máté

 

02.jpg

02_ff.jpg

1965. A Kilenclyukú hídnál. Fotó: Nádor Ilona. Színezte: Mércse Máté

 

03.jpg

03_colorize_this.jpg

 1980-as évek. Kádár János pártfőtitkár nézi a kötöttárugyár fehérneműbemutatóját. A modell Sütő Enikő. Színezés: Mércse Máté

 

1928_taban_hadnagy_utca_szemben_a_virag_benedek_utca_torkolata_saly_noemi_color.jpg

1928_taban_hadnagy_utca_szemben_a_virag_benedek_utca_torkolata_saly_noemi.jpg

1928. Tabán. Hadnagy utca, szemben a Virág Benedek utca torkolata. (Forrás: Saly Noémi – FORTEPAN)

 

1930-as_evek_oberwarti_ciganyok.jpg

1930-as_evek_oberwarti_ciganyok_ff.jpg

1930-as évek. Oberwarti azaz felsőőri cigányok, akkor már osztrák területen. Színezés: Mario Unger, Burgenland

 

1952_rakosi_a_kossuth_teren_erdei_es_gero_oldalt_2.jpg

1952_rakosi_a_kossuth_teren_erdei_es_gero_oldalt_3.jpg

1952. Budapest. Rákosi a Kossuth téren tart ünnepi beszédet. Balra Gerő Ernő (napszemüvegben) és Erdei Ferenc (középen). Színezte: Drazzen

 

1956_3.jpg

1956_2_bw.jpg

1956. november, Budapest. A megszálló szovjet egységek tiszti csoportosulását fényképező fotóst a képen szereplők durván elzavarják. A kiabálást nyomatékosítandó a kép fő alakja a fotós felé indul és pisztolyáért nyúl… (Forrás: origo.hu), Színezte: Drazzen

 1973_ejszakai_razzia2.jpg

1972_razzia_2.jpg

1972. Razzia a Múzeum körúton a Múzeum kávéház közelében, Budapesten. (Forrás: Magyar Rendőr). Színezte: Mércse Máté

 

27535968_1787723801277976_1587419608_o.jpg

27535968_1787723801277976_1587419608_o_2.jpg

1960-as évek eleje. Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kutyájával. (Fotó: Várkonyi László). Színezte: Mércse Máté

 

28383413_1818587991524890_2106717289_n.jpg

28383413_1818587991524890_2106717289_n_ff.jpg

1956. december 10. Puskás Ferenc (Öcsi) kislányával Olaszországban útlevél-ellenőrzésre várva. (Fotó: Joop van Bilsen). Színezte: Mércse Máté

 

28459282_1818576634859359_1578424332_n.jpg

28459282_1818576634859359_1578424332_n_ff.jpg

1975. Madaras József  (Csupati) és Tuskó kutya, a Kántor című magyar bűnügyi sorozat főszereplői. Tuskó a címszereplő Kántor fia volt. A sorozat elkészítésében Kántor eredeti felvezetője Tóth Tibor is részt vett. Színezte: Mércse Máté

 albreht_vagy_karoly_foherceg_isonzoi_front_cr.jpg

albreht_vagy_karoly_foherceg_isonzoi_front_cr2.jpg

I. világháború. Albrecht főherceg az isonzói csata után magyar honvédeket látogat meg a kórházban. Színezte: Mércse Máté

 colorize_this_1949magyarrendor2_1.jpg

colorize_this_1949magyarrendor2_1_ff.jpg

1949. Nyugati tér. (Forrás: Magyar Rendőr). Színezte: Dariya

 

honvedek_erdelyben_cr.jpg

honvedek_erdelyben_cr_ff.jpg

1940. Honvédeink Erdélyben. (Fotó: Kókány Jenő, Forrás: FORTEPAN). Színezte: Mércse Máté

 

m7-es_autopalya_torokbalint_kornyeken_2.jpg

m7-es_autopalya_torokbalint_kornyeken_2ff.jpg

1972. Közúti ellenőrzés az M1-M7-es autópálya közös szakaszán. (Fotó: Urbán Tamás, Forrás: FORTEPAN), Színezte: Mércse Máté

 

magyarok_a_donnal.jpg

magyarok_a_donnal_2.jpg

1942. A 2. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban. (Fotó: AFP). Színezte: Mércse Máté

 

pataki_gabor.jpg

pataki_gabor_ff.jpg

1935. Korabeli közlekedésbiztonsági felhívás a Balaton déli partján. Színezte: Pataki Gábor

 

puskas_vs_feyenoord_drukker.jpg

puskas_vs_feyenoord_drukker2.jpg

1965. A Real Madrid Rotterdamban játszott a Feyenoord ellen és Puskás gólja ellenére 2-1-re kikapott. A mérkőzés után elszabadult indulatokban Öcsi is kivette részét. A képen egy Feyenoord drukkert készül megrúgni (FORRÁS: Nemzeti Sport). Színezte: Mércse Máté

 

qmuosst_2.jpg

qmuosst_2_ff.jpg

1956. A Rádió ostroma. Színezte: Drazzen

 

1nlo5vq_2.jpg

_colorize_this.jpg

1960-as évek. Alsóörsi kemping

 

1976-ban_a_balatonnal_momikon_geppel_antal_lajos_antallajos_kulcs_gmail_com2.jpg

1976-ban_a_balatonnal_momikon_geppel_antal_lajos_antallajos_kulcs_gmail_com.jpg

1976. Családi kirándulás a Balatonnál. Színezte: Mércse Máté

 28534957_1822207254496297_1472337741_n_2.jpg

28534957_1822207254496297_1472337741_n_2_2.jpg

1953. Meztelenül a csónakban. Balaton, háttérben a Badacsony. Forrás: FORTEPAN. Színezte: Mércse Máté

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dani740 2018.05.09. 22:26:22

A Kádár haja kicsit félrement szerintem... Amúgy hibátlan és látványos mindegyik!

¿Qué tapas hay? 2018.05.10. 00:14:37

@Pootj: Szerintem az utószínezésnél az az egyszerűbb feladat, ha az eredeti színek nem ismertek. Ekkor igazán csak a színező szemén és ízlésén múlik, hogy élethű lesz-e a színezett kép (jó példa a felsőőri cigánytelep, vagy a tóparti sátortábor) Sokkal nehezebb az ismert színeket az eredeti fotó megvilágításának megfelelően árnyalva ábrázolni (ez nem sikerült pl. a razziás, vagy a közúti ellenőrzéses képen.)

Terézágyú 2018.05.10. 07:50:39

@Pootj:
"de az eredetik jobban ütnek. Azokból érződik igazán a korszak."

Talán már említette valaki az ókori görög szobrok esetét: ott is mindenki a sima, egyszerű márványszínre esküszik - holott eredetileg ezek szobrok színesek voltak... Ugyanúgy az épületek is: az Akropolisz "ragyogó fehérsége" csak nekünk áll fenn - valójában az Akropolisz is marhára ki volt festve...

De mondhatnánk a megcsonkult görög szobrok esetét: egy ókori görög elborzadna egy kar nélküli stb. szobor láttán, és rögtön kiegészíttetné valakivel...
Szóval SZÁMUNKRA jobban érződik ez a korszak - de ez csak egy illúzió, vagy mondjam, hogy "hazugság"? :)

molnibalage 2018.05.10. 09:44:39

@Terézágyú: Honnan tudjuk, hogy színesek voltak?

Terézágyú 2018.05.10. 09:54:12

@molnibalage:
Most ezt komolyan kérdezed????
Van egy rakás ember, aki az ókorral foglalkozik, és ők felfedezték...

molnibalage 2018.05.10. 09:54:58

@Terézágyú: Igen, komolyan. Milyen vizsgálati módszerrel állapították meg? Nem kukacoskodni akartam, hanem a módszer érdekel.

Bretschneider detektív 2018.05.10. 10:50:27

Rákosi haja nem igazán sikerült.

molnibalage 2018.05.10. 10:54:30

Köszi a linkeket.

Érdekes módon a festéssel valahogy mintha kiveszne a részletgazdagság belőlük.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.10. 11:00:29

Kádár árnyékban lévő bal füléből pajeszt csinált a színezés. :)))
Amúgy klasszak a képek.

Guszty 2018.05.10. 11:03:18

Jók, bár kissé "sterilek" lettek a képek. Pl. az 56-os képen mindenkin olyan a pufajka, mintha most jött volna ki a gyárból.

JorEl 2018.05.10. 11:24:18

@molnibalage: Nem tudjuk, hogy régen léteztek-e valójában színek, vannak képek amik még az első világháború előtt készültek a dédnagyanyámról, láttam mindegyiken, hogy bizony akkoriban minden fekete-fehér volt. Egyébként az Alsóörsi és a csöcsös kép eredetije is hamisítvány, mivel a balaton nem létezik:
www.facebook.com/balatonnapersze/

bioLarzen 2018.05.10. 11:26:18

A hibákkal együtt is klassz.

A Kántoros képhez: "A sorozat elkészítésében Kántor eredeti felvezetője Tóth Tibor is részt vett."
Javaslat: érdemes lenne szerintem azt is rögzíteni, hogy ez a Tóth Tibor azonos volt azzal a rendőrrel, akit maga Madaras (filmbéli nevén Tóti Tibor) alakít - "Tóth TIbor TIzedes" - ezért hívták "Csupatinak", lévén "csupa "ti"" - ezért is lett a filmbéli név Tóth helyett Tóti, hogy még jobban kijöjjön a ti-ti-ti.

bioLarzen 2018.05.10. 11:26:51

@Frady Endre: Azt néztem én is, hogy milyen fickós barkója lett hirtelen a Janibának :)

káBell 2018.05.10. 12:07:39

A Kántoros kép és a Ladás Badacsonyos egész jó lett, a többi általában nagyon művi.

A Rádió ostroma este/éjszaka, lényeg, hogy sötétben zajlott. Ez inkább valamilyen utólagos beállított felvétel lehet.

czerka 2018.05.10. 12:37:17

Kádár elvtárs haját kicsit sötétre színezték.
Nem baj ha sötétebb, csak mossa?

abcd1234 2018.05.10. 12:53:14

Eddig úgy képzeltem a "színezést", hogy ha ismerünk egyetlen színt az egészből, akkor a szürkeárnyalat alapján az összes többi előhívható, tulajdonképpen a képfeldolgozó progi az alapján kiszínezi és kész. Csodálom, hogy nem így van.

abcd1234 2018.05.10. 12:54:36

"Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kutyájával."
Micsoda eb :)!

Gukker 2018.05.10. 13:01:54

@káBell: Igen, a rádió ostromos kép nekem is beállítottnak tűnik. Sőt, szerintem filmforgatás lehet, mert szerintem bal oldalt TT pisztollyal álló figura szerintem Gábor Miklós színész.

molnibalage 2018.05.10. 13:03:43

@abcd1234: Bár én nem értek hozzá, de ff képnél nem dönthető el az, hogy attól sötét terület, mert az alapszíne sötét vagy árnyék miatt.

ledo76 2018.05.10. 13:18:45

Az M7-esen a háttérben egy 124 Special áll. Mekkora szám volt az 72'-ben...

Szarazinda 2018.05.10. 13:19:04

Szerintem tök jó ez a színezős dolog. Teljesen megértem, ha valaki az eredeti fekete-fehérekre esküszik, de szerintem ez nem csak ízlés kérdése, hanem annak is, hogy milyen "célból" nézed éppen a képet (vagy a görög szobrot, akropoliszt, stb.). Én azért szeretem őket, mert sokkal átélhetőbbé teszi a korszakot, akárhogy erőlködöm, rohadt nehéz beleképzelnem magam a korba és a helyzetbe egy fekete-fehér fotó alapján. Akkor azonnal rákerül egy régiség, régi-kor torzítás. Különösen az emberábrázolásnál érzem azt. Nagyon érdekes színes arcokat látni (a 15 éves 56-os lány nagyon jó példa erre), sokkal jobban át tudom érezni, hogy akár ma is összefuthatnék vele a négyeshatoson, ez sokkal nehezebben megy egy ff fotó alapján. Sokkal jobban el tudom képzelni, milyen lehetett korzózni az athéni agorán, vagy az akropolisz környékén, ha mondjuk teljesen újjáépítenék, kifestenék. Ettől függetlenül eszembe sem jutna, hogy jó lenne ezt csinálni, de borzasztó érdekes volna.

bulista 2018.05.10. 13:24:49

@káBell: A Magyar Rádió ostroma 1956. október 23-án este 9 óra körül kezdődött és csaknem 12 órán át, 24-én reggel 8 óráig tartott - a vége felé azért már eléggé világos lehetett... Viszont persze így is kérdéses a kép hitelessége, mert a szemtanuk szerint ott mindenki lőtt mindenkire, így aligha állt neki nézegetni az eseményeket egy kisebb csoportosulás, hacsak nem akartak mind öngyilkosok lenni...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.05.10. 13:39:06

@abcd1234: igazad van, a szürke árnyalatai tartalmazzák az összes színt, csak meg kell nyomni a szinvísszaállító gombot a fotósopban

Egyébként kiváncsi leszek mikor kezdi el valaki kiszínezni az összes feketefehér szociofotót hiszen a hajléktalan meg a cigánypurdé is színes eredetileg....

smartdrive 2018.05.10. 13:46:40

jesszus, Kádár haja nagyon nem sikerült :D

kiskutyauto 2018.05.10. 14:50:31

Jó képek nagyon, de van néhány szubjektív észrevételem, tehát bizonyos dolgok tűnnek nekem valahogy, talán csak fantáziálok, teljesen mindegy... tehát tévedés jogát fenntartva írom.

A minap volt egy kisfilm illetve hiradó bejátszás (talán a Hirtv-n nem tudom már), egy veterán ikaruszos gyűjtő és (azt hiszem mérnök) szervízes, ex-gyárimunkás paliról, aki régi buszokat újítgat fel időskori hobbiként és szó volt az első képen látható 55-ösről, hogy bár nagyon szép, de nagyon ócska, ráz mint a hétszentség, borzalmasan, szinte elviselhetetlenül fapados és hegymenetet meg egyáltalán nem bír olyan gyenge a motor (ezért a hegyi járatoknál, állítólag mindig vittek néhány tartalék hengerfejet, amit ha kellett, félreálltak és kicseréltek...)... és természetesen ilyen volt a vadiúj is nyilván... nem sámli... de tényleg nagyon szép amúgy...

A don kanyari magyar hondvédekről a képeken szinte biztosra megmondható, hogy rövid idővel később már egy sem élt... vagy a harcokban halt meg, vagy a gulágban, illetve hazaúton fagyott-éhezett halálra.... ha jól emlékszem 200 000 körüli létszámmal ment ki a teljes magyar hadsereg (plusz jó sok tinédzser golyófogó, akiket gyorsan soroztak és gyorsan meg is haltak a harcokban, a leventék ugyebár)... és néhány (talán tíz) ezren értek csak haza a teljes hadtestből... majd évekkel később még szintén néhány ezren, akik a gulágokat túlélték... (pl a nagyapám is)

Úgy látom, mindkét rendőrös fotón van egy-egy államvédelmis (AVH, azaz ávó ugyebár) pribék; az egyik a kék bőrkabátos fazon, a másik a civilruhás öltönyös a távolban a Zsiguli előtt álló nyomozó (aki biztos ami biztos ilyen nagy razzia során azért mindig ott figyelt kicsit arrébb)... ezek "kemény fiúk" voltak, előbb lőttek (vagy legalábbis ütöttek jó nagyot) aztán kérdeztek...

A szovjet tiszti gyűlés azon a képen, szerintem nem mezei tiszti, hanem egyenesen vezérkari, tehát főtisztek és tábornokok, szinte csak arany vállapot látni... nem lájtosak....

A Nyugati pu-s képen középen szerintem egy '40-45 körüli évjáratú 500-as mini Fiat cabrio van! (igazi kuriózum) Az ötvenes évek végéig gyártották...

A Kántoros képen pedig úgy látom, a kutyus nem a Madaras hátán van, csak úgy van beállítva, mögötte egy kis állványra van fektetve...

A bizonyos "rádió ostrom" szerintem látható hogy pózolt, beállított kép. Először is aligha vigyorogva lődöz valaki automata dobtárassal a vállán, továbbá archoz sem szorította senki ép ésszel (ahogy az első katona tartja), mert kiköpte volna a fogait, olyat rúg vissza a fegyver; továbbá nem hiszem hogy a pékek, miközben süvítenek a lőszerek szemből, kedélyesen dohányozva, vigyorogva bámultak a katonák mellett a támadók irányába... (ja és a pisztolyos pali meg teljesen hülyeség, mert egy pisztolynak, főleg ennek a lőtávolsága nagyon kicsi, kb negyede lehet azoknak a gépfegyvereknek, ha a többiek célzott lövésekkel harcolnak mellette felesleges pazarolnia a lőszert, mert nem tud vele ellőni addig, amíg kellene), én legalábbis így látom, de amúgy jó kép... XD

Végül de nem utolsó sorban, "Kádár szerénysége és alázata" jól megfigyelhető a fotón, miközben házas emberként ugyebár, közönséggel szemben (tehát százak látták ugyebár) a vagy 40 évvel fiatalabb modellcsaj seggét szuggerálja szemérmetlenül flegma és öntelt pofával, a szájában félrecsapott cigaretta... nem hinném hogy bárkitől megkérdezte, hogy "bocs zavarna ha rágyújtanék itt bent?"... ;)

ételizésítő 2018.05.10. 15:23:24

Kántor felvezetője nem Tóth, hanem Tóti Tibor volt. Azért lett a neve Csupati.

Ami meg a 15 éves 56-os csajt illeti, azt kellett volna agyonverni, aki fegyvert adott a kezébe/engedte, hogy fegyvert fogjon. Mert még gyerek, aki nem bírja felmérni a következményeket.

Fredddy 2018.05.10. 15:25:50

@molnibalage: matematikai függvény alapján igen, megoldható, RGB színskálát alapul véve egy sima háromismeretlenes egyenletrendszer. Viszont az alapjául szolgáló színeket tényleg nagyon-nagyon pontosan tudni kell, mert különben az egész félremegy, másrészt a megvilágítás rengeteget számít.. Szóval a gyakorlatban nagyon nehéz.

Egyébként érdekes projekt, nekem tetszenek színesben is a képek. Az 1956-os ostromos képen viszont az egyenruha túl sötét, akkoriban még a második vh-s képeken látható zöldessárgához hasonló színűek voltak a magyar egyenruhák, a mindenki által jól ismert olajzöld a Kádár-korszak elején jött be.

Az autómentős képen a két kép két különböző autót ábrázol. A szemből látható egy Polski Fiat, a Fiat 508-nak, a Mussolini-Olaszország népautójának valamelyik lengyel licenszváltozata. Oldalról, a lovas képen pedig egy Ford Marmon, ez a típus leginkább arról nevezetes, hogy ehhez adtak gyári felszerelésként olyan füles benzineskannákat, amiket utóbb pont ezért kezdett marmonkannának hívni a nép szája.

Az ókori szobrokról én is olvastam, hogy színesek voltak. Sőt, a korintoszi oszlopfőket is kifestették, mintha igazi levelek lennének rajtuk. Azt viszont nem hiszem, hogy csak így egyszínűre voltak lekenve, így tényleg nem sokat mutatnak- valószínűleg sokkal több árnyalattal, sokkal élethűbbre voltak megcsinálva. Antik festményekből sajnos nem sok maradt, de a szobrászat színvonalából kiindulva nincs okunk azt feltételezni, hogy a festészethez ne értettek volna magas szinten.

ételizésítő 2018.05.10. 15:33:59

@Terézágyú:
"Talán már említette valaki az ókori görög szobrok esetét: ott is mindenki a sima, egyszerű márványszínre esküszik - holott eredetileg ezek szobrok színesek voltak... Ugyanúgy az épületek is: az Akropolisz "ragyogó fehérsége" csak nekünk áll fenn - valójában az Akropolisz is marhára ki volt festve..."

Ezt honnan is tudjuk? Láttál róluk korabeli színes fényképet?

@pitcairn2:
Ezek kitalációk.

@bioLarzen:
Nem, tényleg Tóti volt a neve, nem Tóth.

@Gukker:
Akkor te nem tudod, hogy nézett ki Gábor Miklós színész. Még csak nem is hasonlít.

@kiskutyauto:
Az AVH 1957-ben megszűnt. Ezek szerint akkor már volt Zsiguli, vagy csak hülyeségeket irkálsz?
Végigolvasva a hozzászólást inkább az utóbbira tippelnék.

ételizésítő 2018.05.10. 15:36:18

@Fredddy:
"matematikai függvény alapján igen, megoldható, RGB színskálát alapul véve egy sima háromismeretlenes egyenletrendszer"
Aha, 256 szürkeárnyalat alapján simán visszaadható több tízmilló színárnyalat. Véletlenül sem fordul elő, hogy ugyanazt a szürkét adja egy kék, egy zöld, egy barna vagy egy piros (stb.) alapszínű árnyalat.

Revolutionist 2018.05.10. 15:44:35

@ételizésítő: Az, hogy civilizáltan és kulturáltan válaszolni képtelen vagy, az csakis téged minősít. Másokat hülyézel, és közben olvasni nem tudsz, vagy nem értesz szöveget... Oda van írva többször is hogy: szerintem vagy hogy úgy látom, tehát hogy szubjektív észrevételek, a tévedés jogát fenntartva! Ezt többször is ismételtem. De te jössz azonnal gusztustalan fröcsögő nagypofával vértrollként hülyeségezni... szánalmasan nyomorult vagy....
Még egy ilyen súlytalan poszt alatt is balhét kezdesz...
Mivel hogy volt családtagom az AVH-nál, kissé tán jobban tudom, mint te.... NÉVLEG valóban megszűnt, mert nem csengett jól a neve, de a köznyelvben és egymás közt is, még a nyolcvanas évek elején is jobbára ÁVH-soknak illetve ávósoknak nevezték a nemzetbiztonságis (ha tetszik államvédelmis) titkosrendőröket és a testület szerkezete és állománya sem változott túl sokat (nyilván fluktúáció volt évtizedek alatt)... A kép alatt meg ott van hogy 1972, nagyokos... akkor milyen 57-ről beszélsz te agyoniskolázott..? Úgyhogy te írtál hülyeséget ráadásul nagy mellénnyel... mert az a tipikus troll vagy aki mindig mindenkinél okosabb akar lenni, meglát valamit (amit gyakran elnéz), máris beleköt alapos elolvasás és értelmezés nélkül (bár gyakran erre képesség sem igazán van)... Esetleg legközelebb ha végre a kultúremberek világába szeretnél bekerülni, akkor tanulj meg tisztelettel és kulturáltan csevegni másokkal; pl a hülyeség helyett a tévedést méltóztass leírni, és nem leszel ilyen undorító és szánalmas TROLL... a saját érdekedben javaslom....

Punxsutawney Mormota 2018.05.10. 16:14:17

A 56-os kiscsaj, pufajkában és a dobtáras pityuval, nem Dózsa László véletlenül? :D

maradjunk itt, ezen a helyen 2018.05.10. 16:21:28

a "színes világ" gondolatkörhöz (bár fentebb már jól leírták és adatolták is...): 1. az ókorban (egyiptom, róma, görögök, stb.) is színezték az épületeiket. sőt, valszeg már korábban is voltak hasonlók (lásd a barlangrajzokat). 2. színes világban éltek. a színek valszeg az ősrobbanás óta léteznek (bár erre nem tudok bizonyítékot szolgáltatni...)
inkább az a fura, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy "ugyanúgy" látták a világot, mint mi... ez persze azért van, mert színes fényképeket, filmeket drága volt készíteni a 20. század közepéig...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 16:47:24

@ételizésítő: csak a filmben lett Tóti Tibor. Eredeti neve Tóth Tibor volt

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 16:59:52

@ételizésítő: "Ami meg a 15 éves 56-os csajt illeti, azt kellett volna agyonverni, aki fegyvert adott a kezébe/engedte, hogy fegyvert fogjon. Mert még gyerek, aki nem bírja felmérni a következményeket."

ebben sok igazság van. biztosan befolyásolták valamilyen szinten. azért a tettvágy biztos benne volt, ha sebesülteket mentett a tűzvonalban

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 17:04:19

@Revolutionist: megkértem a stílusváltásra, kérlek Te se személyeskedj, köszi

Fredddy 2018.05.10. 17:15:17

@ételizésítő: minden szín előállítható a három alapszínből, úgyhogy csak azt kell tudni, hogy a szürke melyik alapszínt milyen arányban tartalmazza. Elméletben. A gyakorlatban a szürke árnyékot is tartalmazhat, annak 100%-os meghatározása, hogy egy adott pontnak milyen színűnek kell lennie, szinte lehetetlen, úgyhogy ezért nem működik gyakorlatban ez a módszer. illetve ezért szorul komoly finomításokra.

@kiskutyauto: a Don-kanyarba nem vittek leventéket, az ő bevetésük a háború végén jött. A 2. magyar hadsereg 200000 embeérből nem csak párezer, hanem kb a harmada jött haza 43 elején, a többiek egy része meg, ha túlélte a hadifogságot.
Az autó lehet Fiat 500, vagy Simca 5 is, de szerintem nem kabrió, hanem az alap, targatetős modell, csak le van húzva a teteje.
Kádár a képen nekem nem flegmának, inkább csak fáradtnak és öregnek tűnik. A 80-as években még simán dohányoztak bent az emberek, Kádár meg pláne nagy dohányos volt.

Guszty 2018.05.10. 18:14:13

@kiskutyauto: "A Kántoros képen pedig úgy látom, a kutyus nem a Madaras hátán van, csak úgy van beállítva, mögötte egy kis állványra van fektetve..."
Tévedés. A kép a filmből van kivágva, ott viszont látszik, hogy nincs semmiféle állvány, simán felugrik a színész hátára.
videa.hu/videok/film-animacio/kantor-1.resz.-a-kulvarosi-orszoba-RrYutTE9QOGDzI5V
28:30-tól nézd.

kiskutyauto 2018.05.10. 18:21:51

@Fredddy:
Kösz a megtisztelő kiegészítéseket!
A kisautó amúgy talán még lehet 1940-es körüli évjáratú mini Lancia (pl Aurelia) is, sőt Cemsa mini is! Ezek eléggé hasonlítottak, sőt asszem, hogy lényegében ugyanarról van szó, apró eltérésekkel... de nem vagyok biztos benne... De azt nem értem, hogy ha azt írtam Fiat 500-as, akkor te miért "javítottad ki" arra, hogy Fiat 500-as...? ;) XD
Hát ilyen pici autónál (volt szerencsém ilyet birtokolni anno pár évig, az a bőrtető nyugodtan kabriónak is nevezhető, túl azon hogy valóban nem az...

Nem párezer donkanyarit, hanem "talán néhány tízezret" írtam, ha nem tévedek (arra azért jó indulattal rá lehet fogni hogy 66 ezer nemde? ;) (nyilván alulszámoltam kissé, emlékezetből írtam és nem néztem utána bevallom, ezért is hangsúlyoztam, hogy minden csak szubjektív tévedés jogával felruházott vélemény illetve észrevétel, sőt még azt is, hogy talán csak fantáziálok)

Sajnálom, de nekem akkoris nagyképűnek tűnik Kádár azon a képen; ebben nem fogunk kiegyezni. Azt hogy dohányoztak nyilván tudom, nem is erről szóltam hogy milyen botrányos hogy egyáltalán dohányzik, hanem azt hogy nyilván nem kérdezett meg senkit hogy zavarja e... ti. körülötte éppen senki sem szívta... nincs jelentősége amúgy, de nekem ez a kép abszolút bemutatja az igazi Kádárt, akinek uralma alatt volt "szerencsém" közel 20 évet "élni"... talán azért csak sejtek róla ezt-azt... ;)

Laza beszélgetést próbálkoztam, többször hangsúlyozva hogy szubjektív meglátások, senkit nem akartam kioktatni, nem tudományos objektív tényszerű előadásra, hanem laza csevejre vállalkoztam vesztemre... hiszen mégis ez lett belőle... kis mai magyar valóság... mint ahogy a képeken is van... kár hogy sok évtized óta valójában A FEJEKBEN NEM VÁLTOZOTT SEMMI... sőt... (de ne vedd magadra kérlek!)

ételizésítő 2018.05.10. 18:35:05

@Fredddy:
"minden szín előállítható a három alapszínből, úgyhogy csak azt kell tudni, hogy a szürke melyik alapszínt milyen arányban tartalmazza"
Tök jól hangzik, egy hibája van csak: a szürkeárnyalatos képekre nem igaz.

@JTom:
Hogy mit írnak róla a neten, nem tudom, de annak idején voltak vele interjúk is, és Tóti Tibor volt, azért lett Csupati a beceneve, mert xxx_ti Ti_xxx.

ételizésítő 2018.05.10. 18:36:26

@JTom:
Majd ha mások személyekedését is kiszeded. Mert ez így elég egyoldalú.

Generic Jingle 2018.05.10. 18:56:36

Vannak jól sikerült képek, és vannak azok, amelyek még fekete-fehér állapotban is valósághűbbek, mint a színezett változatuk, pl. a Nyugati pályaudvar erőtti kép olyan, mint valami dadaista festmény.

Az utolsó képen a néni meg még mai szemmel is incsiklandozó.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 19:11:38

@ételizésítő: igen mindenki rosszul tudja csak te tudod jól. a szolgálati érdemérme oklevelére, a temetésén a koporsóra is rosszul írták, sőt a fejfára is.
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/toth_tibor_csupati_temetes

elnézve az ocsmány kommentjeidet máshol és a reakciódat a kérésemre inkább tiltani foglak.
egész nap otthon, haragban a világgal, mi?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 19:29:35

@kiskutyauto: átérzem. ne add fel, vannak itt segítőkész és tényleg beszélgetni akaró emberkék ;)

gigabursch 2018.05.10. 20:41:08

Puskás konktétan célzott rúgást ad le ágyékra.

mr valaki 2018.05.10. 21:31:55

@eßemfaßom meg áll: Nekem valami olyasmi rémlik hogy a ha egy digitális, színes kép egy bizonyos típusú szürkeárnyalatos képpé lesz alakítva (azaz tartalmazza az alfa-csatornát, ha jól emlékszem) akkor visszaalakítható színessé, amúgy pedig nem. Mivel az átalakításnál elveszti a pixelekre vonatkozó színinformációkat többek között ezért is lesz kisebb az átalakított file mérete.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.10. 21:48:16

@cardiobascuralis 3: neki is írtam hogy ne tegye. miért nem olvasod el mielőtt írsz?
téged már többször kitiltottalak innét más nickekkel. most is ez lesz.
undorító ember vagy. nem véletlenül ülsz egész nap otthon és fosod a gyűlöletes kommenteket mindenhová. nézz magadba miért van így. nem a világ a hibás elárulom.
na pá.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2018.05.10. 21:56:34

Ezekből a képekből is lászik, hogy a fekete-fehér fotók újraszínezésével sosem lehet visszaadni az eredeti színeket, csak imitálni azokat. Csak egyszerű, vásári mutatvány az egész.

pitcairn2 2018.05.10. 22:18:15

@Fotósképző:

szürreális művészeti ággá is lehet fejleszteni ezt

pl. kék emberek találkoznak piros lovakkal a zöld ég alatt, miközben fekete levelek hullanak a lila fáról:)

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2018.05.10. 22:49:58

Na! Index, írj múkodó komentmotortot!

éhéjahaj 2018.05.11. 08:14:39

@cardiobascuralis 5: Te meg arra élvezel, hogy osztod az észt egész nap. Kit érdekel a siránkozásod te nyomorult kis féreg? Verd ki a farkad naponta többször a homipornódra :D Szarházi élősködő tetű :D

blasiusii 2018.05.11. 09:22:56

nem értek igazán a fotóhoz meg a retushoz, de kis gondolkodás után rájöttem, hogy a szürke árnyékok meg a túl erős színek miatt szokott hihetetlen lenni egy fotó. Tehát nem elég, hogy rá**unk egy zöldet erre a területre, azt el kellene más színekkel "egyengetni" valahogy, mint a festők, és az árnyékokat is azokhoz a színekhez, rosszabb esetben inkább a feketéhez igazítani. Talán hihetőbb lenne, de ez még több munka, gyakorlatilag le kellene festeni a képet aprólékosan.

Hogyan történt? 2018.05.11. 09:29:32

Nagyon sokat dolgoztunk az újraszínezett képeken, főleg jTom, így ha valaki azt hiszi, hogy két kattintással megoldhatók az újraszínezések Photoshopban, az kicsit el van tévedve. De ha én tévednék, akkor kiírok egy ajánlatot 100 újraszínezett képre, a két kattintásos megoldással úgysem lehet túl drága...

felső határ nincs 2018.05.11. 09:45:55

@Hogyan történt?: Dolgozzatok rajta tovabb. Ezert senki nem adna penzt.

gojszi 2018.05.11. 09:47:37

@blasiusii: nagyjából erről van szó. Attól, hogy az égre öntesz egy világoskéket még közel sem lesz hiteles a színezés, hiszen a valóságban ahogy a tekinteteddel közelítesz a horizont felé, egyre világosabbnak tűnik az égbolt. Több árnyalat használata szükséges. Ezért sem lett igazán hiteles pl. a Tabánról vagy a Nyugati térről készült kép. Gyakori hiba továbbá, hogy túlszaturáltak a képek. Azt gondolom, a fák zöldje a legtöbb ember fejében élénkzöld árnyalatú, pedig a valóságban inkább egy kicsit koszosnak látszanak. Egyáltalán nem olyan könnyű ez, mint amilyennek tűnik. Abszolút amatőr színezőként mondom ezt, inkább csak minimális tapasztalatból írom ezeket.

De hová tűnt Columbo felesége? 2018.05.11. 10:07:16

Döbbenetes látni, hogy mennyi szánalmas hozzászólás van egy kultúrát közvetítő oldalon. Hihetetlen, hogy néhányan nem képesek normális hangnemben kifejezeni ellenvéleményüket - de persze megsértődnek, ha ezt velük teszik mások.

Ami a képeket illeti.
Az ember környezete - és történelme - mindig is színes volt, így teljesen normális törekvés a FF képek kiszínezése. Mindegyik jó, még az is, ameliykben van hiba (pl. Kádár).
Nem kis munka lehet ebben, sziszifuszi lehet minden apró részlet színét pontosan megadni. E mögött komoly matematikai algoritmusok lehetnek, szinte tutti, hogy nem pár kattintás csupán PS-ben.

Void Bunkoid 2018.05.11. 10:29:55

Baromi hangulatosak a képek, még ha nem is színhűek.

Amúgy régebben, szarabb filmeknél-emulzióknál az eredetileg színes képek is ilyen zöldes-barnás, meg túltolt pirosas árnyalatokban játszottak, mindenki keresse elő a nagyon régi (vagy szüleinek régebbi) fotóit, amik még a jó kis endékás ORWO filmekre készültek, meg fog lepődni, hogy PONT így néznek ki a képek, pedig azok is színesek voltak.

Ja, és mindenkinek házifeladat a Dick Tracy című film megnézése - ott is szándékosan utószínezték a filmet a képregényes hatás kedvéért, piszok jó feelingje van, mert az egész film pont így néz ki, mint ezek a fényképek :)

Warlimont 2018.05.11. 11:39:54

Szerintem nem kene ezt az ujraszinezest eröltetni, mert ez igy sima törtenelemhamisitas. Spekulativ alapon ujraszinezve, sok esetben nagyon eletszerutlen arnyalatokkal es vegeredmennyel. Ezek a kepek fekete feherek voltak, ugy hiteles, nem szabad, nem kell kiszinezni. Pl ott van a lany a csonakban, kifejezetten eletszerutlen minden arnyalat a kepen. Az ujjan meg a gyuru pont ugyanolyon szinu lett, mint a teste, igy most leginkabb valami daganatnak, vagy leoperalando anyajegynek latszik az ujjan. De ha mar hamisitani akarjatok a ritkan lathato törtenelmet, legalabb irnatok ra a kepek sarkara, hogy ujraszinezett.

Warlimont 2018.05.11. 11:44:34

@Pootj: "Igazándiból ez egy klassz hobbi, de számomra hozzáadott értéke nincsen, sőt."
.
Ez egy a hitelessegre nezve veszelyes hobby, mert ha ezek a manipulalt kepek terjednek el az interneten, minden felirat nelkul, akkor sokan hiteles korabeli forrasanyagnak fogjak kesöbb gondolni. A full hamisitasnal meg az is jobb lenne, hogy a kep egyik fele eredeti FF marad, es csak a masik felet szinezik at.

gojszi 2018.05.11. 12:04:20

@Hogyan történt?: Csupán azon csodálkozom, hogy sokszor JTom is igen durva hangnemben válaszol az alpári kommentekre, ahelyett, hogy egyszerűen felülemelkedne rajtuk. Igaz, egy ideje épp ezért nem szoktam a kommenteket olvasni, ezért lehet, hogy tévedek... Megértem, hogy frusztráló napi 10-20-30 negatív kommentet olvasni - magam is értetlenül állok a miértje előtt -, ez azonban szvsz sokat ront a blog megítélésén. :(
Azt meg, hogy valaki elbagatellizálja a színezésbe fektetett munkátokat, egyszerűen le kell nyelni. Ne foglalkozzatok vele, vagy írjatok ki egy pályázatot: akinek annyira nagy a szája, próbálja csak meg, és színezzen jobbat! Csak keveseknek van erre rálátása, de véleménye persze mindenkinek van. Ne vedd rossznéven, de azt gondolom, hogy az ilyen sértett hangú válaszok (09:29:32) nem méltók ehhez a bloghoz.

gojszi 2018.05.11. 12:34:33

@Warlimont: Ez csak egy hobbi, nem hamisítás. Saját és mások szórakoztatására készülnek. Az újraszínezett képeken látszik, hogy színezettek, akik nem tudják a színezett képeket fenntartással kezelni, azoknak úgy is kell, használják csak hiteles forrásként ezeket...
Vannak színezők, akik legjobb tudásuk szerint utánajárnak és vannak, akik nem akarnak hosszú ideig kutatni azután, hogy volt-e Budapesten zöld busz forgalomban, vagy sem, ugyanis ez számukra gyakorlatilag haszontalan ismeret volna. Legalábbis a kutatómunka mennyisége, energiaigénye, és a vele felszedett rengeteg felesleges információ nem áll arányban a végeredménnyel. Nem kellene a hobbiszintű képszínezést túlmisztifikálni, azt hiszem.
Másfelől a valósághoz képest nevezed hitelesnek a fekete-fehér képeket, ami igencsak fura értelmezése a világunknak. Ezek nem művészi alkotások, eszmei értékük csupán a letűnt dolgok dokumentációjában rejlik. Ráadásul digitális másolatokról van szó, ennél fogva azt hiszem, nincs értelme a képek fekete-fehér eredetiségét siratni. Persze, ha valaki az "eredeti" papírképeket akarná kifesteni színesre, az más kérdés volna. Arra, azt hiszem, én is rávágnám, hogy nem szabad. Üdv!

Warlimont 2018.05.11. 13:23:48

@gojszi: Reszben igazad van, masreszt sok valoban szinesen keszult foto is fennmaradt, pl a II.Vh idejeböl, amik szinten tökeletlenek technikailag a mai fotokhoz kepest, es ezek köze keveredhetnek be a netet joszandeku hobbybol, de potencialisan elaraszto, erre jelzetlen jobb-rosszabb szinmanipulalt kepek. Azutan rakeresel a google-n pl arra, hogy Ikarus55, erre jön egy csomo keptalalat, egy reszuk utoszinezett, azutan erre gyanakvo szemmel is nezni kell, hogy egy kep most eredeti vagy gagyi. Engem ez a hobby ezert es csak ezert zavar.

A netet telespammelni ilyenekkel pedig nagyon könnyu, mert akar semmifele sokoras munka nem kell, netre feltöltesz kepet, ott valami algoritmus csinal valamit, es vegul kapsz egy ugy-ahogy kiszinezettet. Pl itt: demos.algorithmia.com/colorize-photos/

Egy fekete-feher kep nem attol hiteles, hogy fekete-feher, hanem az erintetlensegetöl. Volt egy kor, amikor ezt tudta a technika, tehat erröl a korszakrol sajnos ennyi es igy a hiteles, noha nyilvan ök is "szinesek" voltak. A barlangrajzokat ill az arrol keszult digitalis fotokat se akarja senki atpingalni, annak a korszaknak azon a kepalkoto technikai szinten meg az volt a lekepezese.

gojszi 2018.05.11. 13:55:54

@Warlimont: Ha már felhoztad az érintetlenséget: a neten fellelhető képeket digitalizálják, és a legtöbb esetben fel is javítják, hogy használhatóvá váljanak. Valamiképpen mindig manipuláltak ezeket. Erről mi a véleményed? És nem a retusálásra gondolok - az egy másik topik - csupán állagjavításra: színkorrekció, kontraszt, "expozíció". Ezek is hitelüket veszítik? Hogyan találod meg az "eredetit" közöttük?
Nehéz elképzelnem olyan szituációt, amelyben valódi jelentősége van annak, hogy egy autót bordóra színezett valaki, pedig a valóságban csak zöld készült belőle. Talán egy nyomozást hátráltathat?
Amit azt linkeltél még én is spamnek tekintem, ez inkább csak egy tech-érdekesség, mint valóban hitelességet veszélyeztető tényező. A valóban igényes munkák azonban - véleményem szerint - igenis visszaadják egy fotó valódi tartalmát.
Ajánlom figyelmetekbe (biztos voltmár): www.marinamaral.com/portfolio-2/

Hogyan történt? 2018.05.11. 14:20:00

@gojszi: JTom is ember, neki is van véleménye. Ha jól megnézzük, csak ez az egy bejegyzés 50000 embernek jelentett tartalmat (eddig), erre persze mindig van néhány fotelhuszár, aki jobban tudja a dolgokat. Kb. kéthavonta felajánlom a publikálási lehetőséget a Hogyan történtre is, de ha munkáról van szó, mindenkinek fázik a lába. Szerintem JTom is inkább a hozzászólásokban vezesse le néha-néha a gőzt, mintsem besokalljon, s itt maradjunk Napi érdekes nélkül.

HARP3R 2018.05.11. 15:01:54

Valahogy egészen más élményt adnak a színes fotók egy-egy korról. Főleg a fegyveres képek döbbenetesek!

Pink Petsch 2018.05.11. 15:17:11

Én félig-meddig amamtőr vagyok ugyan, de az tuti, hogy bár a"szürke" árnyalataiból lehet következtetni az egyéb színekre, de hogy pont azt a kék, zöld, piros, sárga és egyéb árnyalatokat eltaláljuk az utólagos színezéssel, az kb. lehetetlen -persze, háborús képeknél, pl. tudható, milyen színű egy-egy egység egyenruhája, más forrásokból, de fekete-fehér képről mindezt lehetetlen visszadni. Nem sok értelmét látom az utólagos színezésnek, ugyanis a képek "hangulata" tutira elveszik, viszont stock-fotó-szerű steril érzést tuti ad.

Pink Petsch 2018.05.11. 15:50:32

Ja, és pontosan, az első, az '56-os (színezett) képnél jön visza leginkább a mű-érzés. Kizárt, hogy ennyire tiszta-olív-zöld lett volna az "egyenruha", de ez csak a legfeltűnőbb falscság. A háttérben mozgó pár férfitagjának a felöltője a legnagyobb jóindulattal sem olyan tiszta sötét-kék, amit még ma sem nagyon tudnak produkálni a konfekció-gyártók ... akik meg mégis, azok meg nem a konfekció-iparban nyomják ...

gigabursch 2018.05.11. 19:27:33

@gojszi: @Warlimont:
Teljes mértékben osztom a nézeteiteket.

Szerintem hasznos is, szórakoztató is, tanulságos is az újraszínezés.
Egyébiránt - ahogy sok más esetben is - egy ismert kék, vagy zöld valami tudatos sárga vagy piros színezése sok esetben legalább akkor többletinformációt hozhat, mint az ún. hamis színes képek (főleg a légifótózásban alkalmazták).

Az újraszínezés esetében szerintem rövid időn belül lesz egységes szignálás, hasonlóan a cc-hez és társaihoz. Aztán a sarokban lesz 2-3 ilyen vízjel és tudjuk, hogy újraszínezett, minősített színezésű vagy épp hamis színnel tudatosan megkavart, becsült színezésű, stb.
Nem kívánom kitalálni a melegvizet, de nem adok 2-3 évet és szinte automatikus lesz.
Az meg, hogy legyen ott az "eredeti" FF kép, nameg a feljavított is a mai világban szinte már nem is elvárás.

@Hogyan történt?:
Az ilyen cardio kreténeket csuklás nélkül ki kell innen rakni, nem kell szívbajoskodni. Ha lenne veleje annak amit mond, maradjon, de fröcsögni - azt inkább hagyjuk.
Vagyunk itt többen is, akik tudjuk egymásról, hogy politikai szinten nézve nem egy térfélen játszunk, mégsem olyan nagy mutatvány egy erre kifejezetten kért oldal esetében ezt félretenni.

(Megjegyzem, míg koleszos voltam, sosem volt olyan szobatársam, akivel politikai kérdésben egyetértettem volna, mégis a szó szoros értelmében kenyerespajtások voltunk, az élet meg ment tovább.)

bioLarzen 2018.05.11. 19:53:36

@Gukker: Gábor Miklós? Melyik emberre gondoslz konkrétan, mert szerintem azon a képen egyikük sem hasonlít Gábor Miklósra.

gigabursch 2018.05.11. 19:55:02

@molnibalage:
Ne kérdezd meg hol olvastam személy szerint erről, de tudom, hogy olvastam, hogy úgy 70-80 éve nem tudtak mit kezdeni azzal régészeti ásatásokon, mikor különböző torzók kerültek elő és - amilyen az elásott cuccok - több-kevesebb festéket tartalmaztak. Mármint a felületükön.
Azóta elég sok ilyen került elő.
Nekem nem új infó ez, bár kétségtelen tény, hogy én is úgy nőttem fel, ezek mind-mind hófehérek.

bioLarzen 2018.05.11. 19:56:07

@kiskutyauto: "A Kántoros képen pedig úgy látom, a kutyus nem a Madaras hátán van, csak úgy van beállítva, mögötte egy kis állványra van fektetve... "

Lehetne így is valóban, de a sorozat első részében konkrétan látszik, ahogy Madaras hátára ugrik a kutya :)

Mondjuk, ettől persze még nem tuti, hogy pont ezen a képen is a frankót látjuk, ez is tény :)

bioLarzen 2018.05.11. 19:59:39

@ételizésítő: Tóth Tibor volt a neve:

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/toth_tibor_csupati_temetes

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/meghalt_csupati_bacsi_kantor_gazdaja

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1ntor_(kutya)

Madaras maga is mesélte egy interjújában, hogy azért változtatták "Tótira", hogy még jobban kijöjjön a "csupa-ti"

gigabursch 2018.05.11. 20:13:20

@JTom: (s persze bárki más)
Elmerengtem azon, hogy Csupati születési helye Nagycsákány.

Én csak egy db. Nagycsákányt ismerek, az pedig Tatabánya külterülete, úgy 30 éve még Csákányospuszta néven futott.
Jól gondolom?

gigabursch 2018.05.11. 20:20:20

@pitcairn2:
Erre nekem egyből Syd Barrett és az LSD ugrott be.
data.whicdn.com/images/59675525/large.jpg

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.11. 20:54:43

@gigabursch: nem. Nagycsákány önálló település volt. Rábadoroszlóval egyesítették 1939-ben, azóta Csákánydoroszló néven fut:
https://www.google.com/maps/place/Cs%C3%A1k%C3%A1nydoroszl%C3%B3,+9919/@46.9756737,16.5029692,14.66z/data=!4m5!3m4!1s0x476ed0a2106f3da5:0x2d9ac569fda9e840!8m2!3d46.9727783!4d16.502247

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.11. 20:57:13

@bioLarzen: hagyd. ő jobban tudja. mindegy mit ír az internet vagy mi van Csupati sírkövén...

Kopasz Szuzukis 2018.05.11. 21:58:00

@ételizésítő: egy tapasztalt retusőr a régi (régebbi) fekete-fehér negatívokról meg tudja állapítani az eredeti színeket.
Az ezüst-halogenidek alapvetően a kék és ultraibolya fényre érzékenyek. Így a filmen a zöld, és piros színű részek ugyanolyan sötétek lesznek, mint a fekete.
Még az 1800-as évek legvégén Vogel felfedezte, hogy bizonyos színezékeket adva a fekete fehér film fényérzékeny rétegéhez, a képen a többi szín is megfelelő tónusban jelenik meg. Ráadásul a színérzékenyítő anyagok módosítják az előhíváskor keletkező ezüstszemcsék alakját. Így a szemcse alakja, szerkezete alapján meg lehet állapítani, hogy milyen szín szerepelt az eredeti modellen. Gyakorlott retusőr még a tónusokat, keverék színeket is meg tudja különböztetni. Például a kárminvöröset a téglavöröstől, vagy a bíborvöröstől meg tudja különböztetni.

Macropus Rufus 2018.05.17. 11:38:44

@kiskutyauto:
" a szájában félrecsapott cigaretta... nem hinném hogy bárkitől megkérdezte, hogy "bocs zavarna ha rágyújtanék itt bent?"... ;) "
amikor az a kép készűlt tök természetes volt, hogy mindehol dohányoznak. Nem kellett megkérdezni.

Macropus Rufus 2018.05.17. 12:05:59

nem értek a lovakhoz, de anno (vagy 20 éve) olvadtam, hogy a szűrke árnyalatos képek (ami nem azonosak a fekete fehér képekkel, hiszen az csak 2 színt takar!) elég ha 256 árnyalatot tartalmaznak mivel az emberi szem nem képes sokkal többet megkülönböztetni. Ellentétben a színes képekkel. Gondolom ez olyan evolúciós izé, mert mi a fenének kellene olyan szem ami a szűrke 16.7millió árnyalatát felismeri egy olyan világban, ami meg szinte kizárólag csak színekkel variál és a szűrke és azok árnyalatai minoritást élveznek.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy pontosan vissza lehessen állítani bárminek is az eredeti színét úgy, hogy csak 256 szűrke árnyalat áll a rendelkezésemre.
De amennyiben 16.7millió, akkor is. Hiszen - feljebb már írták - egy kellően sötét piros akár fekete ként is szereplehet egy szűrke árnyalatos képen. Aztán találd ki, hogy most az qurvára sötét piros vagy a fekete egy árnyalata

Macropus Rufus 2018.05.17. 12:21:55

@Macropus Rufus: természetesen amit írtam az csak a digizet képek világára igaz. Feltételezem egy valódi szűrkeárnyalatos kép millió árnyalatot tartalmaz.

kiskutyauto 2018.05.17. 19:58:38

@Macropus Rufus: Éltem ebben a korban testvér, gyakorlatilag a teljes gyerekkoromat a Kádár korban töltöttem, anyám apám, aztán mostohaapám nagybátyáim, mindenki a családban szinte dohányzott, és mindenki aki menő akart lenni, dohányzott... úgyhogy kérlek nekem ne mutasd be a kor dohányzási szokásait! Azonban. Akkor is voltak tahók, akik soha sehol nem kérdeztek semmit csak rágyújtottak, meg voltak a kultúremberek akik BÁRHOL, de még a buszmegállóban is a mellettük közelükben állótól megkérdezték hogy elnézést nem zavarná ha rágyújtanék, esetleg megkínálhatom egy szállal..? Főleg egy nagyfőnök, egy gyűlés élén egy teremben, ha jófej volt eleve rá sem gyújtott közben, de ha mégis nem bírta, garantáltan megkérdezte vagy legalábbis megjegyezte, hogy bocsánat de most muszáj rágyújtanom.. gőgösen flegma pofával pöffeszkedve csakis a tahó kényura gyújtottak rá, főleg így hogy szemben ült velük ki tudja hány tucat, vagy hány száz és mellettük is jobbra-balra 20-30 centire is többen. Annak ellenére hogy igen, igazad van, mindenhol szabad volt dohányozva és dohányoztak is sokan... a tahók... az intelligens és empatikus kultúremberek meg minden esetben előbb megkérdezték, és inkább ha nem volt muszáj főleg zárt helyen nagyobb társaságban nem csinálták (kivételt képeztek nyilván a bulik, szórakozóhelyek, bárok, presszók, kocsmák, ott úgyis vágni lehetett füstöt tök mindegy volt, e helyeken valóban ez nem volt kérdés... Nem tudom felfogod-e a különbséget... akinek füle volt rá, hallotta; esze volt hozzá, értette, mit akartam üzenni, mire akartam utalni ezzel a kép kommenttel... sajnálatos hogy neked ez nem jött össze... de sebaj... ;)

notC 2018.05.22. 15:38:25

"visszafelé" olvasok, a legfrissebb bejegyzéstől jutottam ide. Ott volt egy kép, az ominózus "újságírók ugrálnak..". Ahhoz tartozott egy komment, hogy az összes ilyen jól sikerült kép beállított. Elsőre az én szemem is oda képzelte a torkolat tüzet, de utólag megnézve már egyértelmű volt, hogy photoshop, abból is a gány munka. De megettem!
Na az "1956. A Rádió ostroma" képet már nem! A lenti katona mosolya, a művi meghökkenés a hentesinas arcán, a nyugalmat árasztó kifejezés a színésznő arcán... Ez tényleg nem dokumentum fotó.

Ezzel együtt nagyon király képek!!! Külön köszönet a nyugati téri képért. Imádom a régi, apám meg nagyapám korabeli városképeket és igen, így színesben sokkal többet ad, mint szürkében. Szuperek vagytok!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.05.22. 17:30:58

@notC: üdv itt, ha sokáig mennél vissza az időben, szólok hogy a legrégebbi bejegyzéseket már a hogyantortent.com oldalunkon találod

notC 2018.05.22. 19:46:48

@JTom: jaj...! Annyira azért nem vagyok új, évek óta olvasom a posztokat és csodálom a képeket. Hihetetlen és elismerésre méltó az, amit itt művelsz, műveltek!
A "visszafelé" mindössze annyit jelentett, hogy az utolsó 5-6 bejegyzéssel voltam csak lemaradva, de a legújabból tanulva már nem "dőltem be" az 56-os képnek :-)
Amúgy ebben a sorozatban több "nemkérem" háborús kép is volt, na nekem pl nem azok a kedvenceim. Viszont a cigány kompánia zseniális! Pl azért, mert akár tegnap is készülhetett volna csúcszzuper technológiával, épp csak a szereplők lennének mások :-) Azon a képen pl az időtállóság volt az információ...

gigabursch 2018.05.23. 10:50:16

@JTom:
Öööö, akkor ez azt jelenti, hogy van amit innen már végleg leszedtél?
Kár lenne...

Terézágyú 2018.05.24. 09:32:29

@kiskutyauto:
"Nem tudom felfogod-e a különbséget... akinek füle volt rá, hallotta; esze volt hozzá, értette, mit akartam üzenni, mire akartam utalni ezzel a kép kommenttel... "

Én értem mit akartál mondani. Azt hogy: "rohattmocskoskádár".

kiskutyauto 2018.05.24. 13:48:33

@Terézágyú: Jogos, így is lehetett érteni, a profán és felszínes értelme többek közt akár ez is lehetett, de nem ezt akartam üzenni, hanem nyilván való amit; és az eléggé komplex téma. Kádár kapcsán egyébként a helyzet az, hogy mivel abszolút báb volt, ő szegény egyszerű együgyű proletár, nemhogy túl sok mindenről nem is tehetett, hanem is volt valós befolyása, ráadásul nem is értette az egészet... de azért belerázódott és maradt, tehát nyilván egyéni felelőssége is van persze neki nyilván.... A tökéletes bábdiktátor etalonkát alkotta meg a bolsevizmus akarva akaratlan kádárral. Nvilyán Sztálin alatt nemhogy nem lett volna ilyen "szép" karrierje, hanem beleőrült volna ő is nagy valószínűséggel a több milliós listára a renitens rendszer ellenségek közé, aki vagy börtönben rohadt meg, vagy gulágban, vagy prompt kivégezték. Nyilván ha még élt Sztálin volna és még ő a bolsevik birodalom ura, amikor rapportra rendeli első alkalommal megmondja neki, hogy csak kőkeményen kedves elvtárs, ne irgalmazz, nem szabad ezeket kímélni, statuálj példákat, rettentsd el és rettegjen a nép, a jó nép csak a rettegő nép drága továrisom; ahogy előtted a nagy jó Rákosi elvtárs alatt is volt! Ha mégis puhít, mint ahogy aztán meg is tette (megtorlások ide vagy oda) második alkalommal, már azt mondta volna neki, hogy "ejj ejj János fiam nem vidítottad fel Jopszip papát, gyenge vagy ehhez sajnos, szóval ki vagy rúgva" és többé nem jött volna haza Moszkvából, ahogy Matyi elvtárs sem, bár ő más miatt.(pedig ő volt a favorit ugyebár). Értsd tehát meg hogy nem ilyen probléma van Kádárral (de hát persze tudom, túl nagy falatot akartam a szájába tömni annak aki vesztére olvas, ezért elnézést, az én hibám, sokat akart a szarka), egy lokális és globális jelenség, mely az emberi pszichében alapvetően lakozik, a genomunkra tapadt évezredek alatt. Ha hatalmat kap valaki, azonnal valami átkapcsol az agyában, (sőt ha elég buta ahhoz, hogy ne értse, hogy csak pszeudo hatalma van, akkor is), alapvetően megváltozik (nagyon nagyon kevés kivétellel) és ez nem szerepmodell, nem azért, mert bárki mondta a diktátor képzőben, vagy olvasta volna a diktátorok kézikönyvében (főleg hogy diszlexiás volt ha jól tudom), hanem mert az emberi fajba sajnos van egy bug, egy programhiba; a hatalommámor, hatalomvágy, meg úgy egyáltalán minden, ami hatalommal kapcsolatos (ha legalul van az illető. akkor ugyebár a hatalomgyűlölet) torz beteges gondolkodás. Kádáron csak ez látszik, az óhatatlan hatalmi gőg (mint írtam, ő aztán a legkevésbé tehet róla, egy automata volt aki jobbára az árral sodródott, csinált amit "kellett", hiszen " az erősebb kutya b@szik" ugyebár (ahogy azt Biszku ölvtás is megmondá búcsúzóul, mint indok mindarra, amiket elkövettek a csipet csapatával ugyebár). Persze nyilván érthető a Kádár nosztalgia, hisz mivel még ahhoz sem volt elég okos hogy gonosz legyen, fortélyos félelmet keltő ugyebár, meg hát úgysem tőle, hanem a Kremlből sugárzott szét birodalom szerte a eme igazgató félelem, mint Mordorban a nagy szemből, így hát óhatatlanul puhult a diktatúrája, De azért persze egy minimálszinten felvette a szerepmodellt ugyebár ő is, csak úgy trendkövető módon, ahogy azt kell, és flegma pofával dohányzott ahogy képen látható olyan szituációban úgy, ahogy és ott akkor. Akkoriban minden komcsi fejes így csinálta, hisz nem csak hogy sikkesnek hitték (szexinek, és persze az is volt, kb úgy, ahogy ma a nagy autóban az izomagy kopasz, sok agyatlan liba számára), hanem ha nem ezt csinálta volna egy bolsi, úgymond elit, hanem valahogy kicsit szerényebb, mondjuk elkezd kedves lenni tisztelettudó és udvarias, akkor előbb megkérdezik, hogy jó elvtársam beteg vagy mondd? S ha nem kap észhez, jobb esetben utcán találja magát, vagy böriben vérvallatás alatt, hogy "mikor lettél kém Bélám, hol fertőzték be az elméd az imperialista métellyel?"... Tehát az a szitu a fotón messze túlmutat Kádáron, de még a szovjet birodalmon is. Elmélkedő, fürkész szemlélő számára, az Ember Tragédiájának ez egy triviális és szignifikáns momentuma (most jólesett leírni ezt az okostojás szóvirágot, bocs) ott akkor így (is) nyilvánult meg vizuálisan... Kádárral alapvetően semmi bajom, kedveltem az öreget; valóban teljesen ártalmatlan volt, és a maga módján szerette népét és országát; de mivel báb volt, nem csak a szovjet vezetés, de még a saját elitje is ha akart, bármikor át tudott a feje fölött nyúlni és elkövetni egy-egy nemzetellenes bűnt, ha épp úgy volt kedve, vagy érdeke. (ez a jelenség amúgy védte is Janibáttyámat, mert a ruszkik sem voltak vakok, jól tudták, hogy mennek itt a dolgok), hasonló helyzet volt akkor is, mint most, csak most bár van benne vastagon egy jó adag Moszkva is, csipetet már másképp; de alapvetően itt is és most is a teljhatalom egy "ember", (de nem Kádár-féle, hanem Rákosi-Szálasi hibrid replika) és mindent ő irányít. Lehetnek itt nagy górék, mind báb és cseléd csupán. Vagy valaki elhiszi, hogy itt most a vezéren kívül valós hatalma bármely vezetőnek van még? ;)

kiskutyauto 2018.05.24. 13:52:38

@kiskutyauto: sokat javítgattam utólag és ez sajnos fordítva sült el, sok az elírás... remélem azért érthető a lényeg... és bocs a terjedelemért de a téma bonyolultságát tekintve nagyon kurta kis agymenés ez ezernyi ezernyi oldalas könyv van teleírva erről ugyebár...

Terézágyú 2018.05.25. 09:39:46

@kiskutyauto:
"és flegma pofával dohányzott"

Nos, ha már ennyire nem tudsz leszakadni a témáról, akkor leírom, hogy a képen éppen nem arról van szó, hogy flegma volt, hanem éppen ellenkezőleg: inkább az látszik rajta, hogy "ó, bakker, a fenének kell nekem itt ülni, és ilyen nőket bámulni, mi közöm nekem ehhez, öreg vagyok én már ehhez, inkább rágyujtok, a szünetben meg benyomok egy felest, aztán majd csak vége lesz ennek, és mehetünk haza"...

kiskutyauto 2018.05.25. 16:54:25

@Terézágyú: Hogy ez nekem nem jutott eszembe.! Hát nyilvánvaló, hogy ezt gondolta! Természetesen ezt! Ez ráadásul, ha így is volt, valóban egyáltalán nem flegmaság... ezért is vág egy nem flegma, tisztelettudó, népét szerető, felelős bölcs vezetői arckifejezést... most hogy jobban nézem az a bagó is milyen bölcs alázattal lóg a szájában....igen... kösz hogy meghomályosítottad elmém... így most tényleg jobb minden... és nem is értem, hogy a témáról is mi a fenéért nem bírok én leszakadni...ennyire... hogy. mennyi baj van velem mindig... borzalom..... bocsánat sajnálom elnézést... :D