SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

Tucatnyi észbontó tény a múltból - 3

2017. november 09. Szerző: JTom

00_2.jpg

A sikeresnek mondható sorozatot folytatom ma. Talán nem olyan ellentmondásosak a mostani "tények" hogy ismét parázs vitákat gerjesszek, aztán ki tudja...? :)

01.jpg

1983-ban egy látnok kereste fel az egyik brit vasúttársaság illetékeseit azzal a zavarba ejtő történettel, miszerint látomása volt arról hogy a 47 216 számú mozdonyuk súlyos, halálos balesetet fog okozni. Az illetékesek nem igazán tudták komolyan venni az esetet. Nem sokkal az eset után a 47 299 számú gép valóban súlyos - 9 életet követelő - baleset részese volt Wrawbynál. A mozdony leírása - amit a médium tett - ráillett a balesetben érintett járműre. A felfedezés megrázó volt, mert az eredeti száma 47 216 volt, de a látnok bejelentése után átszámozták, ám az "előre látott" eseményeket így sem tudták megváltoztatni. A vasúttársaság kommentárja szerint az eset egy bámulatos egybeesés.

 

02_1945_ss_charlemagne_a_berlini_birodalmi_kancellaria_utolso_vedoi_voltak.jpg

1945 májusában Berlin központjának, illetve a Führerbunker utolsó védői franciák voltak. Az SS Charlemagne nevű, francia önkéntesekből álló egység létszáma elérte a 7600 főt, de több bevetés után alig 60-an maradtak. Berlin eleste és a háború vége után a megmaradt egy tucat ember gyalog jutott el az amerikai vonalakig, ahol megadták magukat, bár tudták, hogy nem számíthatnak kegyelemre. Az amerikai egyenruhában pózoló Leclerc francia tábornok hamar elérte hogy kivégezzék az SS-eket. Sírjuk az osztrák határhoz közeli - manapság szuper fürdőjéről híres - Bad Reichenhallban van. Májusban rendszeresen rengeteg virág van előtte (ezt magam is tanúsíthatom), és gyakori neonáci megemlékezések színhelye.

 

03_bobby_dunbar_1913.jpg

A 4 éves Billy Dunbar egy családi horgászkirándulás idején tűnt el a louisianai Swayze tónál 1913-ban. Az amerikai sajtóban nagy port felvert keresés eredményeképpen nyolc hónappal később megtalálták a fiút egy utazó zongorahangoló társaságában, aki váltig állította, hogy a kisfiú neve Charles Bruce Anderson. De a leírás alapján minden stimmelt, és a fiút átszállították Dunbarékhoz, akik megörültek elsőszülött fiúk megkerülésének, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. 2004-ben - 91 évvel a történtek után - DNS-vizsgálattal bizonyították, hogy a fiú nem a Dunbar család génjeit hordozta, azaz valóban egy másik családhoz tartozott. A teljes történet ITT.

 

04.jpg

A nyugat-afrikai Libéria fővárosát, Monroviát, az akkori amerikai elnökről, James Monroe-ról nevezték el a "hálás" feketék, amit maga az elnök is támogatott. James Monroe, az Egyesült Államok 5. elnöke találta ki, hogy az Államokban felszabadított rabszolgákat visszatelepítsék szülőföldjükre Afrikába (pedig csaknem mindannyijuk az Államokban született akkortájt már). Az 1816-ban alapított Amerikai Kolonizációs Társaság pont ezt a tervet szolgálta, helyet keresve, területek felvásárlásával alakították ki a négerállamot, ami azóta is... hát hogy fogalmazzak elfogulatlanul... nem egy mintaállam. Az ország zászlaja is az Egyesült Államok lobogóját utánozza.

 

05.jpg

2016-ban Mozart több lemezt adott el, mint Beyoncé.

 

06.jpg

Amikor Kolumbusz "felfedezte" Amerikát, a kontinensen 90 millióan éltek, pontosan annyian, mint Európában.

 

07.jpg

A modern történelmünk - egy országra vetített - legpusztítóbb háborúját Paraguay vívta a Hármas Szövetség Háborújában 1864-70-között. Az 1,4 millió lakosú ország egyszerre viselt háborút Brazília, Uruguay és Argentína ellen. A konfliktus eredményeképpen Paraguay férfi lakosainak 80%-át elvesztette és a megmaradt 220 ezres lakosság nemek szerinti aránya 1:4-hez nőtt, azaz egyszerűbben: négy nőre jutott egy férfi. Az ország csak 1948-ra érte el újra a háború előtti lakosságszámot.

 

08_nicolas_augustin_metoyer_of_louisiana_owned_13_slaves_in_1830_he_and_his_12_family_members_collectively_owned_215_slaves.png

Az Egyesült Államokban szabad fekete is tarthatott rabszolgát. 1830-ban mintegy 3700 fekete bőrű amerikai 13 000 rabszolgát tartott. Nicolas Augustin Metoyernek (képen) Louisianában 13 rabszolgája volt. A 12 tagú családja összesen 215 rabszolga felett rendelkezett.

 

09_tmp513395718673661952_great_wall_in_dprk_400_km_kozos_kinaval_keves_maradt_meg.jpg

Talán kevesen tudják, de kínai Nagy Falnak Észak-Koreában is vannak részei. A kb. 400 kilométernyi - nagyrészt feltáratlan - szakasz egy része közös Kínával és természetes határt képez a két ország között. A fotón természetesen egy kínai falszakasz látszik.

 

10.jpg

Bonaparte Napóleont nagyon sokszor ábrázolták a hasára tett, ruhája alá dugott kézzel. Ez nem valamilyen szokás, vagy divatos póz volt akkoriban. A császár csaknem egész élete során szenvedett a gyomor- (vagy bél-) fájdalomtól. Hasán tartott meleg keze nyújtott neki némi enyhülést. Halálát is az egyik verzió szerint bél-, vagy gyomorrák (Crohn-betegségből kifolyólag?) okozta, amit siettethetett az állítólagos lassú, arzénos mérgezés.

 

11.jpg

Felix Battistát, a texasi emberrablás-elleni szakértőt, aki rendszeresen előadást tartott a témában és megírta a "Hogyan NE raboljanak el Mexikóban" című könyvet, 2009-ben Mexikóban egy előadása után elraboltákAz 55 éves Batista egy kétnapos biztonsági konferencián vett részt az ország északkeleti részén, amikor az emberrablók egy telefonhívással kicsalták az épületből

 

12.jpg

1910-ben egy szervezett akció keretében, tízezer iowai farmer 380 mérföldnyi autóutat épített - ez az állam teljes kelet-nyugati szélessége - egy óra alatt, egy szombat reggel. Hogy ez mennyire lehetett szilárd burkolatú út azt nem tudom, de gyors számolás után arra jutottam, hogy kb. 61 méternyi szakasz jutott egy emberre, ezt egy óra alatt az ugartól az aszfaltig (szintezéssel, áthidalásokkal) nem hiszem hogy kivitelezhették. Valószínűleg inkább ILYEN "Highway" lehetett.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

adg 2017.11.09. 04:27:49

Erdekes volt valoban. Liberiarol pl nem tudtam, hogy igy lett.

Az allbi dolgokba giszont szeretnek belekotni.
- Billy gyerek: elsoszulott fiuk rovid u-val, kulonben tobbesszamot jelentene. Mondom en, egyetlen ekezet nelkul.

- Paraguay eseten nem mukodik a matek, latszolag. Ha a lakossag 60%-a odalett, es maradt 220.000, akkor a teljes populacio 550.000 kellett legyen. Vagy ha 1,4 millio volt, akkor a haboru vegen 560.000 maradt.
Az orszag viszont mara kozel 7 millios, szoval a megmaradt fiuk ugyesek voltak, a lanyok pedig kelloen odafigyeltek a principiumaikra. :)

adg 2017.11.09. 04:29:41

Alabbi. Viszont.

Na megyek gondolkodni az eletemen kicsit...

inkvisitor 2017.11.09. 09:35:09

@adg: A felnőtt férfilakosság vesztesége meghaladta a 80%-ot és a területük kétharmadát elvesztették.
A háború után pápai engedélyük volt a többnejűségre, hogy ne legyen olyan sok egyedülálló(?) nő.

David Bowman 2017.11.09. 10:30:43

Napoleon arzénos mérgezése nem hiszem, hogy szándékos volt. Az akkor nagyon népszerű (arzénnal festett) zöld tapéta tömeghalált okozott. Persze nem tudtak róla.

David Bowman 2017.11.09. 10:32:47

Sajnos nincsenek jó becslések Amerika létszámára. Tízszeres eltérés is van köztük.

Terézágyú 2017.11.09. 10:55:06

Napóleonhoz: tudtommal az akkori divatos nadrágoknak nem volt zsebe... tehát alapvetően tenni kellett valahová a kezet, ha az ember "laza pózban álldogált"...
De talán még a kabátoknak se volt... (?)

Namely 2017.11.09. 12:44:00

"nyolc hónappal később megtalálták a fiút egy utazó zongorahangoló társaságában"
Azért feltételezhető, hogy ha a fiút egy gazdag ember társaságában találják meg, akkor nagyobb hitelt adtak volna a szavának, és ottmaradt volna a kisfiú nála....

"Az Egyesült Államokban szabad fekete is tarthatott rabszolgát. 1830-ban mintegy 3.700 fekete bőrű amerikai 13.000 rabszolgát tartott. Nicolas Augustin Metoyernek (képen) Louisianában 13 rabszolgája volt. A 12 tagú családja összesen 215 rabszolga felett rendelkezett."
:DDDDD
Na, hogy is van ez a fehérek "bűneiről", és az "ártatlan virágszál, örökösen áldozat" niggerekről????

"Felix Battistát a texasi emberrablás-elleni szakértőt, aki rendszeresen előadást tartott a témában és megírta a "Hogyan NE raboljanak el Mexikóban" című könyvet, 2009-ben Mexikóban egy előadása után elrabolták."
A kiszabadulása után pedig mehetett volna a szöveg, hogy "ez csak az új könyvem pr-ja miatt volt, megrendezett elrablás"
;)

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.11.09. 13:35:49

A szabad feketék rabszolgatartása nekem is új volt. Persze logikusan végiggondolva: miért ne? A rabszolgatartás nem bőrszínhez volt kötve, hanem szaabd jogálláshoz, és persze a vagyoni helyzettől függött.

A kis Billy esete igencsak megrázó... Persze lehet, hogy sokkal jobb élete volt, de akkor is.
És mivel indokolta a zongorahangoló, hogy nála van a fiú? Nyilván a kissrác árva volt. Nem voltak tanúk, akik igazolhatták volna a zongorahangoló állítását? Vagy nem vették figyelembe?

Batista kapcsán az önreklámozó gerillamarketing bennem is felmerült. :)
Élve kiszabadult egyébként?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.11.09. 13:46:52

@Namely: @kugi: sőt! amerikai őslakos indiánok is tartottak fekete bőrű rabszolgákat, persze ez nem tízezres nagyságú szám.
a mai fekete polgárjogi harcok vadhajtásaként éppen a tegnapi adatgyűjtésnél leltem egy olyan gyöngyszemre amolyan motivációs kép formájában, miszerint miért is ejtsünk könnycseppet (ti. mi feketék) az őslakos indiánokért kiirtásukért/kisemmizésükért, mert hát ők is tartottak fekete rabszolgákat.
ez mekkora abszurdum már!
ez a kollektív bűnössé tétel már régen túlhaladott és nem éppen átgondolt dolog. morálisan nézve meg.. eh nem is érdemes belemenni, mert ez egy napipolitika-mentes blog akarna lenni és ez még nálam is kiveri a biztosítékot :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.11.09. 13:47:21

@adg: kösz, kicsit módosítottam a szövegen :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.11.09. 13:52:58

@kugi: "A kis Billy esete igencsak megrázó... Persze lehet, hogy sokkal jobb élete volt, de akkor is.
És mivel indokolta a zongorahangoló, hogy nála van a fiú? Nyilván a kissrác árva volt. Nem voltak tanúk, akik igazolhatták volna a zongorahangoló állítását? Vagy nem vették figyelembe?"

kicsit rövidítettem a sztorin a bejegyzésben: a kis Billynek voltak szülei, anyja legalább is. Andersonné a bíróságon nem tudta bizonyítani, hogy az ő fia! elképesztő lehetett az igazságszolgáltatás, lelki szemeim előtt látom, hogy a Billy hiába állítja hogy ő azt anyja mégis elviszik. na meg Dunbarék? nem ismerték fel a 8 hónapja eltűnt gyereküket? vagy mindegy volt csak legyen egy fiú helyette? többi családtag, szomszédok, ismerősök? senkinek sem tűnt fel a különbség? megannyi kérdőjel.

"Batista Élve kiszabadult egyébként?" igen, azt hiszem pár órával később elengedték. valószínű tárgyalónak azért jó volt. a karrierjét azért lehúzhatta a WC-n. utána ebben a témában nem vették már komolyan, szóval a gerillamarketing - ha volt is - nem vált be :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.11.09. 15:03:11

@JTom: Dunbaréknak valószínűleg mindegy lehetett... Talán már letettek róla, hogy az igazi gyerekük életben van és megtalálják. Jól jött helyette egy másik gyerek.....
De azért az döbbenet, hogy az igazi szülők, rokonok, szomszédok egybehangzó állítása ellenére vették el a szülőktől a gyereket!

Batista akkor így járt... Lehet, hogy a szakmai konkurenciája küldte rá az emberrablókat, hogy lejárassák? :) (De nem akarok konteót gyártani.)

A fekete rabszolgatartók analógiájára az indián (és esetleges ázsiai) rabszolgatartók esete is könnyen elképzelhető. Bizony, a történelem nem fekete-fehér, hanem eléggé "színes".

Thomas Dantes 2017.11.09. 17:21:19

Na és honnan vannak ezek a megdöbbentő tények? Például 90 millióan éltek az amerikai kontinensen? Honnan veszed mennyien éltek ott? Mi alapján? Az európai lakosság létszáma is csak becslés. Az amerikai kontinensé? Honnan, miből hogy jött ki?

Thomas Dantes 2017.11.09. 17:22:53

@Namely: Úgy van , hogy gondolkodnod kellene a rabszolgaság kapcsán. Mondjuk aki niggerezik...mindegy, itt hagyjuk is abba.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2017.11.09. 17:51:08

@Namely: " Na, hogy is van ez a fehérek "bűneiről", és az "ártatlan virágszál, örökösen áldozat" niggerekről???? "

Ja értem, ez a párezer fekete párezer rabszolgája akkor most semlegesíti az összes fehérek által elkövetett szemétséget, niggerezést pl.. Lehet fellélegezni, nincs itt semmi szégyellnivaló.

Más. Leclerc és a francia SSek sztorija. én el nem tudom képzelni hogy egy fhlanszia tábornok ne francia egyenruhában járkáljon.. Szerintem ez az amerikai egyenruhás sztori róla csak egy önfelmentő anekdota ami nagyon népszerű lehet nálunk is.

Gery87 2017.11.09. 17:54:03

@kugi:

"A szabad feketék rabszolgatartása nekem is új volt. Persze logikusan végiggondolva: miért ne? A rabszolgatartás nem bőrszínhez volt kötve, hanem szaabd jogálláshoz, és persze a vagyoni helyzettől függött."

na igen, de mindig szerették megindokolni hogy ez tulajdonképp "természetes" hisz,a fehér ember felsőbbrendű...ezek meg csak négerek.
Voltak néger cowbocok is....stb stb...de azért a szabad négert ugyanúgy lenézték, ha tartott rabszolgát ha nem, max jogilag és elvileg volt jobb a helyzete....nem csoda hogy a rabszolgaság eltörlése után majd 100 évvel még kellett egy polgárjogi mozgalom...

"Dunbaréknak valószínűleg mindegy lehetett... Talán már letettek róla, hogy az igazi gyerekük életben van és megtalálják. Jól jött helyette egy másik gyerek....."

Vagy ez vagy simán csak nem ismerték eléggé a saját gyereküket...ha valóban gazdagok voltak (autója azért nem sok prolinak volt 1913-ban) akkor simán el tudom képzelni hogy alapvetően nevelőnő, dajka stb foglakozott a gyerekkel, az anya adott neki néha egy puszit szökő évente, az apa meg 2 méterről adott neki néha egy barackot a fejére és ezzel el volt intézve a családi meghittség:) Más világ volt....

Gery87 2017.11.09. 17:59:16

@Sigismundus:

Mivel úgy sem tanul belőle senki, az fehér önostorozásnak sincs semmi értelme...
Akkor az volt, most meg nem az van, de úgy is simán lehetne megint....
Ahogy a magyar határtól 100 Km-re a 90-es években újra megtörtént egy holokauszt (népirtás)....Európa (élén azzal a Németországgal ami legalább annyiszor megígérte hogy nem teszi és nem is hagyja megtörténni ezt a szörnyűséget mégegyszer..) meg végignézte.....!
Szóval hagyjuk ezt....valóban nincs itt semmi szégyellni való, mert teljesen hiábavaló volna, a világ nem így működik...

Gery87 2017.11.09. 18:00:24

(élén azzal a Németországgal ami legalább annyiszor megígérte hogy nem teszi és nem is hagyja megtörténni ezt a szörnyűséget még egyszer, ahány embert kinyírtak anno...)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2017.11.09. 19:22:03

Batista NEM szabadult ki a 2008-as elrablása óta máig sem. Akit elengedtek, az egy másik túsz volt, akinek a kiszabadításáról tárgyalt (nem előadása után rabolták el, hanem a tárgyalások során: "Felix Batista was last seen on December 10, 2008, outside a local restaurant in Saltillo, Mexico. That morning, Batista learned that his friend and former chief of security for a local industrial firm had been kidnapped. Batista began working as a negotiator to secure the victim's release.")

A River to Rover Roadról itt egy korabeli kép: www.hemmings.com/magazine/hmn/2011/01/Iowa-s-River-to-River-Road/3694041.html#PhotoSwipe1510251647072
Valóban nem hatsávos autópálya.

Generic Jingle 2017.11.09. 19:42:57

Ez a Mozart vs. Beyonce összevetés egy picit sántít: Beyonce csak egy van, míg Mozart annyi van, ahány zenekar előadja a műveit.

Tejinashi 2017.11.09. 21:01:26

Nos Napóleon pózáról a Wikipédia is megemlékezik, ott is leírják a bélfájdalom okát, de leírják a valódi okot, hogy miért is tartotta ott a kezét: hu.wikipedia.org/wiki/Mell%C3%A9nybe_dugott_k%C3%A9z

bioLarzen 2017.11.10. 03:17:50

"Amikor Kolumbusz "felfedezte" Amerikát, a kontinensen 90 millióan éltek"

Ezt egyébként honnan lehet tudni?

bioLarzen 2017.11.10. 03:31:08

@Generic Jingle: Arról nem is beszélve, hogy a komolyzene hallgatósága vélhetően jóval nagyobb arányban hallgat zenét valamilyen lemezről, mint Beyonce-é - akik vélhetően inkább az elektronikus megoldásokat (számítógép, mobil, mp3-lejátszó stb.) preferálják.

bioLarzen 2017.11.10. 03:43:22

Tom,
aszolút tanácsnak szánva, nem fikázásképp: szerintem tényleg használna a rovatnak, ha csak olyan "tények"kerülnének bele, amikről konkrétan lehet tudni, hogy igazak. A múltkoriba is került olyan, amiről lehet tudni, hogy csak népszerű tévhit - itt most pedig a Napóleon-féle kéztartás egyik ugyancsak közismert, de tudhatóan nem igaz magyarázata került be. Hál istennek, a világtörténelem telis-tele van olyan, meglepő tényekkel, amelyekről biztosan lehet tudni, hogy igazak.
Tényleg nem fikázásnak szántam ezt, pont azért írom, mert szeretem ezt a blogot.

Túlélő ... 2017.11.10. 06:58:50

Hogy 90 millióan lettek volna Amerikában az indiánok 1492 -ben (épp annyian mint Európában) erősen kétlem!!

Terézágyú 2017.11.10. 09:15:15

@Namely:
"Na, hogy is van ez a fehérek "bűneiről", és az "ártatlan virágszál, örökösen áldozat" niggerekről???? "

Attól, hogy akadt néhány fekete rabszolgatartó, attól a fehérek rabszolgatartása is oké????

bioLarzen 2017.11.10. 15:55:36

@Túlélő ...: Hát, az hótziher, hogy Európában nem volt 90 millió indián :D :D :D

Trónkövetelő 2017.11.10. 16:40:44

@JTom:
"amerikai őslakos indiánok is tartottak fekete bőrű rabszolgákat, persze ez nem tízezres nagyságú szám."
De lehet, hogy megvan annyi. Az 5 civilizált törzs mindegyike tartott néger rabszolgákat. Stand Watie, konföderációs dandártábornok, aki utolsóként tette le a fegyvert 1865 június 23.-án, két és fél hónappal Appomattox után, egyúttal a cherokee nemzet törzsfőnöke és rabszolgatartó ültetvényes volt. Szóval könnyen lehetséges, hogy az indiánok rabszolgáinak a száma elérte a 10 ezret.

Trónkövetelő 2017.11.10. 16:50:06

@Túlélő ...:
A legnagyobb becslés az Észak-Amerikai indiánok számáról 18 millió embert jelent a fehérek érkezése előtt. Ez nagyjából reálisnak tűnik, tekintve, hogy az Észak-Amerikai indiánok közül sokan nomadizáltak, és nem ismerték a földművelést, tehát valószínű, hogy tényleg ennyien éltek az egész kontinensen. Közép- és Dél-Amerikával más a helyzet, mivel itt civilizációk voltak, fejlett mezőgazdasággal, szóval itt nehezebb megbecsülni a számukat. De ennyivel nem lehettek többen, mint a civilizálatlan északon.

gigabursch 2017.11.14. 08:36:57

@Sigismundus:
Ezen én is elgondolkodtam.

gigabursch 2017.11.14. 12:28:59

@Trónkövetelő:
Meggyőződésem, hogy az egyes populációszámítások messze alulmúlják a valóságot.

Csak egy példa: Az M3 autópálya szakaszán Gödöllőtől Naményig a "feltúrt" temetők átlagosan 1,5km-nént voltak. Mind török kor előtti. NIF-es ismerősöm erről elég sokat mesélt, megjegyzendő a helyi faluházak közül nem egy kapott innen feltöltést kiállítási anyagból.
Sokkal-sokkal több település volt de nem olyan nagy lélekszámokkal (persze nem is kicsikkel). Kinek volt kedve kimenni földet művelni a hetedik határba? Senkinek.

Szóval a populációdinamika és a megtermelhető élelmiszer, valamint az akkor élőhelyi és termőhelyi viszonyok helyes vizsgálatát nem javítja, ha a mai gépesítettséggel vizsgálunk mindent.

Félre ne érts!
Nem tudok helyes számokat, de meglátásom/véleményem/érzésem szerint sokkal-sokkal többen éltek a török kor előtt a Kárpát-medencében pl, mint ma.

Majd a sok-sok kutatás úgyis rásegít erre a kérdésre érdekes lesz majd egy géntérkép visszavezetése, mert az nagyon sok mindenre rá fog mutatni.

Hartyáni Ferenc 2017.11.14. 17:57:09

Napóleon vedelte a kávét, hiszen alig aludt....vagy azért aludt keveset, mert túl sok kávét ivott... :)
Minden esetre, egy komoly gyomorfekély nem kizárt....