SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

Bakasztorik a Nagy Háborúból 1.

2017. október 04. Szerző: JTom

Katonatörténetek az első világháborúból. Én imádtam őket, remélem nektek is tetszeni fog.

a_76_gyalogezred_1_szazada_1912-ben.jpg

A soproni 76-os gyalogezred első százada 1912-ben

Mai bejegyzésünk az Arcanum Tudományos Adatbázis segítségével készült!

adt_logo_cr.jpg

"Egyszer csak elmúlik minden, mert ezen a világon a Mindenható legbölcsebb rendelkezése szerint az a természet örök törvénye, hogy mindennek — légyen az jó, avagy rossz állapot — egyszer végének kell lennie.
Vége lesz hát egyszer ennek a nagy háborúnak is, amely — úgy tetszik — olyan nagy átok, mintha minden egyes ember lelkén külön-külön az egész világ terhe feküdnék.
A komor sűrű felhőkön át fog törni a meleg, termékeny, mosolygó napsugár — talán keleten derengve pirul is már az ég alja — s az emberek ahelyett, hogy egymást öldökölnék, örömkönnyeket sírva borulnak majd egymás nyakába..." - írja bevezetőjében Gere Zsigmond császári és királyi tartalékos 76-os főhadnagy.

A 76-osokról szóló könyvéből választottam három történetet, melyből bepillantást nyerhetünk a gyalogosok háborús mindennapjaiba. Harc, halál és humor. Magyarok.

 

"Doli puska"

Nem mese, vagy háborús kitalálás, hanem megtörtént valóság.
1916. év augusztusában, mikor leírhatatlan tömegtámadásokkal akart tönkre tenni bennünket az orosz, hogy  Lemberg felé haladhasson, sikerült egyszer egy negyedórára benyomulniok egy darabon a 44-es somogyi bakák árkaiba. Csak egy negyedórácskára, — mondom — mert egy szilaj ellentámadással ebrúdon vetették ki őket a „rosseb-polgár"-ok azonnal, hogy ránk 76-osokra, akik rezervában voltunk, nem is került a sor.
Éktelen tolongás, kavarodás támadt ott a lövészárokban hirtelenében, a legádázabb kézitusa késre, bajonettre a legvalódibb dunántúli káromkodásokkal keverve.
Fönn az árokszélen rohan a századparancsnok főhadnagy, benn a mély árokban a baka, jobb kezében szuronyos fegyver, szemében vad tüz: van-e még ruszli itt az árokban ?
Futásában egy traverza melletti szük kerülőnél, szembe rohan neki egy orosz. Nagy mahomet ember, — két „polgár" is kitelnék belőle — kezében annak is fegyver, arcán annak is a csata dühe.
Majdnem összeütköznek. Megtorpannak s egy pillanatig farkasszemet néznek.
Végre az orosz kap előbb észbe s ráordít a bakára:

Doli puska! (Tedd le a fegyvert!)
Az visszaordít:
— Doli te a puska!
Doli puska! Doli te ... az apád csillagát!
Az orosz tajtékzó szájjal ordítja:
Doli . . .

De tovább nem mondhatta, mert a kis magyar hirtelenében jobb kezéből bal kezébe vette át a töltött puskát, szabadon maradt jobbjával meg úgy csörditette pofon a nagy melák muszkát, hogy annak egyszerre torkán akadt a szó. Akkorát csattant a pofon, mint egy pisztolylövés.
A ruszli pedig erre rögtön belátta, hogy ennek a fele se tréfa, letette szépen a földre a töltött fegyvert s szó nélkül megadta magát. Vissza is kísérte rögtön a "polgár" a századkommendóhoz.

__________________________________________________________________

rosseb-polgárok - a 44-es somogyi gyalogezred vicces elnevezése; a jellegzetes "rosseb" szó sűrű használata miatt ragadt rajtuk.

traverza - lövészárki merevítő-gerenda

ruszli - orosz

rezerva - tartalék

századkommendó - századparancsnokság

 

Sült alma

Vas Gereben gazdag anekdota-gyűjteményében irja meg kedvesen azt a kis történetet, hogy a 6o-as évekbeli olasz háborúból megjött s Majlandot, Velencét végigtapasztalt huszár, hogy tartja mesével, hazugsággal az öreg szülőanyját.
Mesél neki tengeri herkentyűről, megnyergelt vizi kígyóról, — az öreg szüle meg csak hallgatja borzongva, áhítatos hittel, rendületlen bizalommal a huszárfia tizmázsás hazudozásait.
Végre is a gyereknek kimerül a fantáziája s szinte unottan löki oda a meg nem szűnő kérdezősködésekre egy tapasztalatát is:
— Aztán még láttam repülőhalat is, éds'anyám!
Erre azonban már elfogy az asszony türelme s dühösen kifakad:
— Dej'szen tedd bolonddá az öregapádat, ebadta fattya! Azt hiszed már, hogy hazudozhatsz is?. . . Hogy az az öreg szülőanyád megbolondult, hogy minden kitalált mesédet elhigyje?

Éppen ilyenformán jártunk mi is, hogy negyven hónap előtt Oroszországból sebesülten hazaverődtünk. Beszélt az ember erről is, arról is s az élmények közt odavetette:

— Aztán volt olyan idő is, Lublin alatt, amikor élő fáról ettük a sült almát.

A hallgató-társaság tréfásan próbálta rendreutasítani az embert:

— Ugyan fiam, ugyan! Kissé talán mégis csak elveted a sulykot!

Pedig úgy történt a dolog s nem volt benne semmi boszorkányság.
A parasztviskó tetejére, oldalára ráterpeszkedett a terebélyes almafa rengeteg gyümölcsével. A gránáttól fölgyújtott ház leégett ropogó nagy lánggal, — a sok nyers alma meg azonmód megsült a fán.

—Bizony élőfáról ettük mi a sült almát akárhányszor az Úr 1914. esztendejében!

 __________________________________________________________________

Majland- Milánó

 

A hálátlan orosz

Szomorú kis szimpla történet, de egy olyan bakamondás fűződik hozzá, hogy azért érdemes följegyezni.
Egy orosz átszökött a honvédekhez s megadta magát. A Kárpátok lejtőin dúltak akkor a harcok s a két lövészárok közt örökösen fütyültek a golyók. Csak olyan vaktában kisütött lövések, amelyekkel mindegyik fél azt akarta bizonyítani, hogy ébren van és vigyáz.
Esti szürkületkor szökött át az orosz is, aztán meg ott maradt a 18-as honvédek árkában, hogy ott várja be, míg elszállítására kerül éjjel a sor.
Fejes István közhonvéd vette az őrmester parancsából gondjaiba a „ruszlit" s lassanként annyira megbarátkozott vele, hogy mikor fölhozták késő este a vacsoráját, még azt is megosztotta vele, holott maga is jóétkű fiú volt.
Fejes étkezés után ismét figyel előre a puskája csövén, mögötte meg csendesen kanalazgat a jámbor orosz atyafi. Már egészen a csajka fenekén kotorász s mélyen belehajol, hogy egy csöpp se maradjon az edény fenekén az ízletes gulyásból. Egyszerre csak bevágódik az árokba egy golyó s úgy találja halántékon a táplálkozót, hogy jajszó nélkül belerogy a hóba s egyszeriben átköltözik abba a szebb hazába, ahol se háború, se puska, se fogoly, se gulyás...

Fejes eleinte észre se veszi a dolgot, csak nagyidő múltán, hogy ismét ráérne pár percet törődni a foglyával.
Megdöbbenve, csudálkozva konstatálja a megmásíthatatlan tényt s nagy fejcsóválgatásokkal nézi volt ellenét, meg a kiürített csajkát.
Végre is odaszól nagy indignációval a szomszédjához, Cseresznyés Andráshoz:
— No csak bizonyos, hogy hálátlan, telhetetlen egy nép ez a ruszli. Tudta, hogy a pajtásai halálra ítélték s mégis, a csirkefogó itt halála előtt nem megette előbb a fél vacsorámat!

 

Gyűrű-készítés

Jellemző kis adat a magyar baka pszihologiájára.
Nagy divatra kapott egyszer a fronton a tüzéreknél a gyürükészités. A lehullott orosz lövedékek aluminium
gyújtójából ízléses kis gyűrűt reszeltek, vörösrezet forrasztottak bele kőnek, ezt meg belecsiszolt fekete fésűfogakkal ékesítették. Százával küldték haza a kedves kis könnyű harctéri emléket hozzátartozóiknak.

Persze bakáékhoz is eljutott belőlük egy-kettő s általános csodálkozást keltett mindenfelé.
— Ejnye, no nézzétek, mit nem tud a tüzér?! — Mondja Karall János, ahogy nézegeti.
Felsóhajt Pogácsa Imre :
— Könnyű a tüzérnek! Van szerszámja, harapófogója, mindene. Könnyű akkor gyürüt csinálni! — De mi? Hát hol veszünk mi alumíniumot?
Nevetve szól bele Infanteriszt Kántor Antal:
— Hát ott te is szerezhetsz, ahonnan a tüzér veszi. Csak úgy küldi a ruszli ide is az ágyúgolyót, mint a tüzérekhez. Ezen is van aluminium csak ugy, mint azon.

Szót tett követ, próbálkoznak itt is, ott is, végre is Forró János megtalálja a gyürükészités módját.
Attól fogva aztán minden szabad idejében gyűrűt csinált mindenki. Feldolgoztak ott gyűrűnek minden talált orosz cündlit s hogy aztán elfogyott, zúgolódni kezdtek.
— Vigye el az ördög ezt a muszkát, már három napja nem ágyúz, mintha itt se volnánk, mintha nem is volna háború! Azelőtt örökké ide szemetelt, már néha sok is volt, most meg, mikor kéne, kutyába se vesz bennünket.
No rövidesen beteljesedett a kívánságuk: másnap délelőtt olyan ágyúzást kaptak, hogy egy kisebbfajta pergötüznek beillett. Először csak a mögöttük lévő erdőszélet streifolta, aztán formálisan teleszórta az árkokat s az árok előtti részeket tábori lövedékkel.
Máskor ilyenkor a baka meglapult a traverza mellett, vagy a rókalyukban keresett menedéket, most azonban félretéve minden óvatosságot ugrált ki az árokból s futott jobbra-balra a lehullott cündlik után az egész társaság. Azon melegében kapdosták össze; némelyiknek a kezét is megsütötte még. Infanteriszt Hornyák Mihály ordított legelői.
— Gyertek, gyerekek, aluminium!
Nem lehetett birni velük.
Végre is ezredparancs kellett hozzá, hogy megszüntesse, mint veszélyes dolgot a cündliszedést.

 __________________________________________________________________

infanteriszt - gyalogos katona

cündli - gyújtószerkezet

streifol - súrol

1914_galicia.jpg

A 76-osok valahol Galíciában

Ideje kicsínyt bővebb szót ejteni a 76-osokról. Ebben legyen segítségemre a nagyhaboru.blog.hu egy hat évvel ezelőtti bejegyzése:

"Az ezred történetének és világháborús útjának rövid összefoglalása:

Az 1860-ban alapított gyalogezred újoncait Moson és Sopron vármegyék adták, nemzetiségi összetétele ennek megfelelően meglehetősen vegyes volt (megközelítően 46% német, 40% magyar, 14% horvát). Az említett I. zászlóalj Sopronban, a II. és a IV. zászlóalj Esztergomban állomásozott, míg a kikülönített III. zászlóalj állomáshelye a bosznia-hercegovinai Trebinje városa volt.

 

II., III. és IV. zászlóalj

(1914. augusztus 1.: 1. hadsereg - V. pozsonyi hadtest – 14. hadosztály)

1914 augusztusában az orosz fronton a kezdeti mozgó hadműveletekben győztesen kerül ki a polichnai csatából, de szeptemberben az orosz túlerő elől folyamatos harcban a Dunajec keleti partjára vonták vissza. Októberben ismét támadás következett – ezúttal Ivangorod felé – majd visszavonulás Olkusz városához. 1914-15 telén a kezdeti előrenyomulás után a Nida mentén állásharcok folytak.

1915. március 2-án az egész hadosztályt a Kárpátokba betört orosz hadseregek ellen csoportosították át, az ezred az Uzsoki-hágó északi oldalán Sokoliki térségét védte. Az 1915. május 2-i gorlicei áttöréshez május 8-án csatlakozott az ezred, a San folyó átjárói felé nyomult előre. Később az arcvonal a Zlota Lipa folyónál, majd Panasovka térségében állapodott meg, felőrlő állóháborúval telt 1915-1916 tele. Az 1916. június 4-i Bruszilov-offenzíva hadsereg-tartalékként érte az ezredet, a visszavonulás fedezésére a legválságosabb helyeken vetették be a soproniakat (Neterpince, Nosowce, Podkamien, Nakwasza).

1916. november elején szállították át az ezredet az olasz frontra, a 10. és 11. isonzói csatában Kostanjevica és Vertoiba térségében húzódtak védőállásai. A caporettói áttöréskor a S. Martino—Saccudella-Noventa di Piave útvonalon jutott ki a Piave folyóhoz. Az ezred a Piave-offenzívában Ponte di Piave közelében sikeresen átkelt a nyugati partra, június 15. és 21. között sebesültekben és halottakban 737 főt vesztett. Az őszi fegyverszünet Grisolera melletti állásaiban érte az ezredet.

 

III. zászlóalj

(1914. augusztus 1.: 6.hadsereg - XVI. Hadtest - 2. hegyidandár)

Az ezred III. zászlóalját 1915 májusáig a szerb hadszíntéren alkalmazták, itt mindhárom támadásban részt vett (Kozara-hát, Jagodna, Suvobor). Az olasz hadüzenet után az első Doberdóra irányított csapatok közt volt, az első isonzói csatában Sagradót és Redipugliát védte, a másodikban ugyanitt csaknem teljesen megsemmisült. 1915 őszén és telén ismét a szerb és albán front következett (Pazova, Kragujevác, Nis, Pristina, Szkutari illetve Durazzo), nevezetessé vált a dandár 1916. februári átkelése az Albán-Alpokon. 1916 májusában a dél-tiroli offenzívához osztották be a zászlóaljat. Augusztusban – elválasztva a 2. hegyidandártól – az orosz frontra került a zászlóalj (Lemberg-Mikolajev), innen 1917 augusztusában irányították a román hadszíntérre (Magura Casinului). 1918. márciustól az új 106. (Lehár) gyalogezred III. zászlóalját alkotta, immár újra az olasz fronton. A Piave-offenzíva során az ezred rendkívüli teljesítménnyel átjutott a folyón Papadopoli szigeténél, a bekerítés veszélye miatt azonban aznap éjjel visszavonták. A 106-osokat az elszenvedett 899 fős veszteség ellenére két nap múlva újra bevetették (!) a jobb parton, a salgaredai hídfőben váltották le az ott küzdő csapatok egy részét. Az összeomláskor a zászlóalj a Lehár-csoport részeként a Motte di Livenza-Annone-Ronchis-Pocenia-Palmanova útvonalon fedezte a 33. hadosztály visszavonulását.

Az ezred történetéhez tartozik még két zászlóaljának sorsa: a pótlásként indított III. menetzászlóalját az ezred többi részétől távol vetették be a Kárpátokban, ahol 1915 februárjára teljesen felmorzsolódott. Az 1916 nyarán felállított V. zászlóaljat a román hadbalépéskor Orsova térségébe irányították, ahol a kezdeti harcokban szinte teljesen megsemmisült. Feltöltés után részt vett az ellentámadásban, majd a moldvai harcokban (Szeret-Buzau torkolat). A háborút Odessza térségében fejezte be." - nagyhaboru.blog.hu

 

Szöveg: Gere Zsigmond: Szines képek a 76-os bakák harcaiból

Képek: nagyhaboru.blog.hu

Szómagyarázatok, szerkesztés: Jtom

adt_logo_cr.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.