Erről szólt 60 éve az Autó-Motor

2017. szeptember 26. DDQ

Egy kis időutazás, 60 évvel visszafelé, az autózás és motorozás világába. Miről szóltak az Autó-Motor újság címlapjai? Nézzünk a megfakult oldalak mögé!

00.jpg

Mai bejegyzésünk az Arcanum Tudományos Adatbázis segítségével készült. Köszönjük a támogatást!

adt_logo_cr.jpg


auto.jpg

1957-ben járunk, X. évfolyamánál tart az újság. Alig van túl az ország az 56-os tragédián, és a címlapon egy másik világ jelenik meg. Egy futurisztikus műszerfalat láthatunk, nyugatról. Vasfüggöny, megszállás, utazási tilalom, kommunizmus? Mintha nem is lett volna! Az újság ezen számában részletes beszámoló található arról, hol tart a nyugati autóipar.

jjj.jpg

Már akkor is tudták, hogy egy dekoratív hölggyel jobban fest a címlap. A képen Váradi Hédi látható egy Simsonnal.

hh.jpg

Talán túl kihívó volt az előző címlap? A magyar moped beharangozása már csak egy egyszerű címlapot kapott. Pedig nagy újdonság volt a P00101, az első Berva bemutatása az Egri Finomszerelvény gyár udvarán! 

"Ha szabad hasonlattal élni, azt mondanák: olyan mint egy fényes szőrű, arányos termetű csikó. Szép, nagyon szép a magyar moped. Pedig nem is volt könnyű dolguk a konstruktőröknek, hiszen ezt a témát több száz variációban kimerítették már a világ különböző motorgyáraiban. Ennek ellenére a mi mopedünk valami újat nyújt. Kecses és ügyes;
Hosszú és göröngyös volt az út az új kis jármű megszületéséig.
És most itt áll büszkén a P 00101 számú, azaz első prototípus, az Egri Finomszerelvény gyár udvaraiban. A kísérleti műhely dolgozód az atya féltő gondjával 'becézik és amikor a moped kipróbálásánál sáros cipőnk hozzáért az acélkéken csillogó vázhoz, az egyik munkás odaugrott és óvatos kézzel letörölte azt.
Arról még nem tudunk sokat mondani, hogyan fut az egyelőre Berva névre keresztelt motorocska, mert a hátsó lánckereket kisebbíteni kell; túlpörög a motor. De a rugózása ... arról már van mondanivalónk. Vajpuhán rugózott a Berva. Szinte sajnáltuk, hogy nem volt közeiben rossz út. Az első kerék rejtett teleszkópjára támaszkodó rövid lengőkarja 70 mm-t rugózik, míg a hátsó kerék teleszkópjának 45 mm a lengéshossza. És, noha nedves volt az úttest, száraz maradt cipőnk és nadrágszárunk, mert a kritikus ponton mélyen takarja a sárvédő a kereket.
Ennél aligha kaphatnak ideálisabb közlekedési eszközt azok, akik kevés pénzért gyorsan kívánnak eljutni nagyobb
távolságra. "

fdhdfgh.jpg

Az 57-es év úgy látszik mopedben erős volt, itt az újabb beharangozó címlap. A Székesfehérvári Vadásztölténygyár remeke, 125-ös Danuvia motorral szerelt prototípus.  

"Íme a bizonyíték: nem a magyar technikusokon múlott, hogy a „könnyű” közlekedési iparban olyannyira elmaradtunk. Mérnök, technikus, szerelő összefog. Egymás után születnek meg a legpompásabb kétkerekű kis járművek.
A székesfehérvári Vadásztölténygyár kísérleti osztályának együttese felbuzdult a „konkurencia” eredményein és egy remekbe készült kis mopeddel lepte meg a haza motoros világot. Noha a fehérváriak nem fognak járművet gyár
tani - profiljuk csupán annak erőforrására, a motorra korlátozódik -, mégis elkészítették mopedjük első mintadarabját, a Rexet, amelyet a hírek szerint még további két prototípus követ. A Rexnek, valamint társainak képességeit összemérik az egri „Bervá”-val és a legalkalmasabb kerül majd sorozat- gyártásra.
A Rexet nem volt alkalmunk kipróbálni, s így annak úttartásáról nem tudunk véleményt alkotni. Kétségtelen, hogy a Rex szerkesztői első kísérletként jó úton haladnak.
Tudomásunk szerint a termékeny fehérváriak egy robogón is dolgoznak, amelyhez 125-ös Danuvia motort használtak fel. Reméljük, hogy rövidesen arról is beszámolhatunk, akárcsak a Rex két fiatalabb testvéréről is. Hisszük, hogy a még meg nem született mopedok véglegesen szakítani fognak a kerékpár jelleggel, nem úgy, mint a Rex, amelynek a lámpa feletti kormány-része erősen emlékeztet a moped ősére, a kerékpárra.
Ettől függetlenül gratulálunk a Vadásztölténygyár kísérleti osztálya dolgozóinak a szép Rexhez. "

vbmvmvmv.jpg

A hatodik szám címlapja a GRANT motorokat hirdeti - NDK gyártmány

bn_v.jpg

Címlapon a keleti blokkból érkező szállítmány. 500 autó érkezését adja tudtul az újság, hosszan értekezve arról, mit is jelent ez a darabszám akkoriban:

"Jó dolog volt barangolni a napokban Pestre érkezett és elosztásra váró autók táborában. Sétálgatni a kocsik százai között, és arra gondolni, mennyi ember álma válik most valóra.
Különböző színű, vadonatúj személyautók. És az újságíró akaratlanul is egy másik képre gondol, egy szintén nemrég készített felvételre. Azt is közöltük „Autóvásárlás” címen korábban hozott cikkünk élén.
Azon a képen az úgynevezett „lepratelep” autóit ismerhettük fel. Érthető, hogy szívesebben nézzük most az új kocsik gyülekezetét, a Moszkvicsok, a Wartburgok sorait. Ezek az autók most egy beteljesedett ígéret kézzelfogható dokumentumai.
Természetesen ötszáz kocsi nem oldja meg az autóellátás problémáját. De kétségtelenül megtörtént az első nagy lépés. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi évek során igen kevés privát ember jutott csak autóhoz, akkor Is főként használt, agyonfáradt masinákhoz.
Egyébként az autóelosztás új rendjét az érdekeltek már ismerik. Mindenki a munkaterülete szerinti minisztériumhoz, illetve irányító szervhez nyújthatja be gépkocsi vásárlási kérelmét. Ha tehát a népgazdaság rendelkezik elegendő autóval, akkor mindenki, akinek ma szüksége van rá és együtt a pénze is, viszonylag egyszerűen juthat kocsihoz.
Igen ám, de rendelkezünk-e már elegendő autóval? Erre egyszerű a válasz, hiszen köztudomású, hogy: nem. Jóval több az igénylők, mint az autók száma.
A másik kérdés pedig, hogy kiknek van együtt a pénze, amelyből ki tudják fizetni az új kocsit? Tapasztalataink szerintbár az újsághírek előre jelezték a Moszkvicsokat és Wartburgokatnéhány autóra váró igénylőt mégis váratlanul ért a jó hír, vagyis az autókiutalás és az adott pillanatban nem tudta kifizetni a kocsi árát. (Ebben, úgy gondoljuk, a sok felelőtlen közlemény a ludas, mert az olvasók már nem tudhatták, melyiket szabad komolyan venni.)
Így azután az igénylési sorrend kissé változott és a hátrábblevők közül, akik kezükben szorongatják a pénzt, előbb juthattak most kocsihoz.
Ezzel a jelenséggel kapcsolatban is van észrevételünk Elsősorban az, hogy időben és pontos tájékoztatást kell adni az importálandó autókról. Igen sok jövőbeni autótulajdonos ugyanis motorkerékpárját, fényképezőgépét, vagy más értékét adja el, hogy autója legyen. És bármennyire szöktek fel a használt motorok árai, tudjuk, hogy az adott pillanatban talán még sem találja meg mindenki az elképzelt vevőt.
Ezért tartjuk igen fontosnak, hogy mielőbb tisztázódjék például az, hogy ebben az évben érkeznek-e még újabb, egyéni tulajdonba szánt kocsik és ha igen, jó volna mielőbb megtudni, hogy hány autóra lehet számítani, milyen típusokra és azok milyen árban várhatók.
Ma még hiába kopogtatunk a Külkereskedelmi vagy Belkereskedelmi Minisztérium megfelelő ajtóin, sokszor még a kopogtatást sem veszik szívesen.
Tudjuk jól, hogy bonyolult dolog a külkereskedelem, és azt is tudjuk, hogy az országunkban ma nem egyedüli és nem a legfontosabb gond az autókérdés. De azt is tudjuk — és ezt akarva akaratlan másoknak is el kell ismerni —, hogy rengeteg ember vár autóra, hogy munkáját jobban, könnyebben végezhesse.
El kell hát mielőbb dönteni, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek, devizaösszegek milyen hányada juthat arra, hogy az autók számából adódó elmaradottságunkat felszá
moljuk, illetve enyhítsük. "

hhcvxb.jpg

Egy újabb moped kerül címlapra, a Csepel Panni. A hölgyről most nincs információ. Így mutatkozik be a kismotor:

 "A 48 kcm-es, 7:1 sűrítési arányú motorom 5000 percenkénti fordulatnál 1,8 lóerős, amellyel egy személyt és csomagot, összesen 80 kg súlyban képes vagyok 45 km-es óránkénti sebességgel szállítani. Mindemellett takarékos Is vagyok, mert a keverékkel teletöltött formás 6 literes üzemanyag-tartállyal mintegy 300 kilométert tudok lefutni." 

ycycycfyavf.jpg

Nyárra megérkeztek az első Volgák. Hosszas várakozás után érkezett belőle pár darab az országba, az újság az első M 21 Volgák érkezéséről ír, bemutatva azokat.Íme :

"MOTOR: 4 hengeres, 4 ütemű, soros motor. Furat 88, löket 100 mm, hengerűrtartalom 8,42 liter. Sűrítési arány 7:1, teljesítmény 3800 ford/percnél 65 LE. Forgatónyomaték 15,8 mkg. Kombinált olajkenés, csőáramlású K—22 Zs típusú karburátor, termosztátos hűtőberendezés.
FŰTŐMŰ: elöl független felfüggesztés, tekercsrugókkal, hátul félelliptikus laprugók. Torziós stabilizátorok, hidraulikus lengéscsillapítók.
KORMÁNYZÁS: globoid-csigás, kettős görgős kivitel 
FÉKEK: hidraulikus 4 kerékfék, acélhuzalos kézifék.
TENGELYKAPCSOLÓ: egytárcsás, száraz kivitelű, hidraulikus szervó berendezéssel.
SEBESSÉGVÁLTÓ ÁTTÉTELEK: 1—3,115, 11—1,772. Ill—L0OO, hátramenet 3,738.
MEGHAJTÁS: 3 csuklós kardántengely, hypoid fogazású tányér-kúpkerék, 4,62-es, vagy 4,55-ös áttétellel.
MÉRETEK: a kocsi teljes hossza 4830, szélessége 1800, magassága 1620 mm. Nyomtáv elöl 1410, hátul 1420 mm. A kocsi legalacsonyabb pontja a talajtól teljes terhelésnél 200 mm, fordulókor sugara 6,3 m, önsúlya 1400 kg, sebessége 120 km/ó"

kk.jpg

Első válogatásunk záróképe a X. évfolyam 10. száma. A címlapon a József Attila Túraverseny. Indulás az Osztyapenko (ki emlékszik már erre?) (Én! - Jtom) szobortól történt és Balatonszárszón volt a cél. A 320 km-es versenyre 33 autó nevezett. Részlet az újságból:

" A kocsipark hűen tükrözte a kormány autóbehozatali intézkedéseit. Öröm volt végigtekinteni a csillogó-villogó új kocsikon. (Csak úgy zárójelben; azért akadt még persze néhány öreg, rozzant autó is ...)
A percenként indított mezőny a hajnali napfényben fürdő balatoni betonon Székesfehérvár felé vette útját, ahol az áthaladás igazolása után a 81-es műúton Kisbér felé fordultak. Az első titkos KRESZ ellenőrzést a Gánt előtti, sorompó nélküli vasútátjárónál kapták. Aki pedig itt nem állt meg — mert volt ilyen is —, annak „ugrott” a hibapont.
Kisbértől Gyulafirátótig, keresztül a vadregényes Bakonyon volt a „választóvíz”. Ezen az ideálisnak nem mondható szakaszon kellett megmutatniok a versenyzőknek, hogy mi is az autóvezetés magasiskolája.  "

 

Forrás : adtplus.arcanum.hu

adt_logo_cr.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2712608299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.09.26. 08:30:10

"A Székesfehérvári Vadásztölténygyár remeke"... Hmm...

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.26. 09:35:45

Manapság pedig arról szól, hogy M.L. sajtóportfóliójának a része, és kvázi egy bulvárújság, járművekkel...

(Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy a kommentszabályokba beleférjek.)

adg 2017.09.26. 10:59:40

A volga motorja szerintem 2,4-es, de biztosan nem 8 literes.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.26. 11:20:06

@Első Általános Bizonytalanító: az AM-et valamikor a 90-es évek elején egy remek, sokoldalú és szórakoztató MINŐSÉGI autós újsággá konvertála át egy meglehetősen innovatív szerkesztőgárda. Így az Autó-Motor eremekül elboldogult saját anyagokkal, anélkül hogy egy külföldi újságot kopipésztelt volna (pl Autópiac vagy Autómagazin).Rallye, Formula 1, érdekességek hírek és saját tesztek, lehet kötekedni Gajdán Miklós izlésén (kell is), lehet kritizálni Karlovitz Kristóf sztereotíp mérnök stlusát, de az AM hatalmasat ugrott akkoriban.

Sajnos most az egészet elmossa az online világ, de akkoriban nagyon nagy volt a változás. Amúgy ki tudja, a netes világban legalább nem csak guberált Road And Trackekből meg semrős által hozott Autobildekből tájékozódunk, hanem valós időben tudunk mindent olvasni ellenőrizni. Sőt manapság nem fogadnak gyanakvással, ha odamész kipróbálni egy autót, míg a 90-es években azért más volt az értékesítők hozzállása...

noodlay 2017.09.26. 14:20:04

Volgánál:
"SEBESSÉGVÁLTÓ ÁTTÉTELEK: 1—3,115, 11—1,772. Ill—L0OO, hátramenet 3,738. "
Itt elég érdekesen és értelemzavaróan alakultak az I-1, 0-O karakterek. Szerintem helyesen:
"SEBESSÉGVÁLTÓ ÁTTÉTELEK: I.—3,115, II.—1,772. III.—1,000 , hátramenet 3,738. "
Bár nem hiszem, hogy a végáttétel ilyen erőtlen lett volna...

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.26. 14:42:43

@Ződ2000: Én a mostani helyzetről ejtettem szót, nem arról, hogy mi volt ~25 éve...

Namely 2017.09.26. 15:48:37

Ja, apám mesélte, hogy kimentek focizni az útra, és lement a fél meccs, mire jött egy autó.... :DDDDDDDD

"Már akkor is tudták, hogy egy dekoratív hölggyel jobban fest a címlap."
Na ja, de a képen az hol van? ;D

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.09.26. 21:01:57

Hmmm, daliás idők. Amikor megkezdődött a kispolgári Szerzés-re kondicionálás... :-)

Rollende Landstrasse 2017.09.26. 23:47:22

Bár szokás mopednek nevezni minden kismotort, a Panni nem moped, hanem robogó. Moped: motor + pedál. Tehát csak azok a segédmotoros kerékpárok, melyeket lehet bicikli üzemmódban tekerni.

2017.09.27. 04:39:17

@Namely: apám a haverjaival 56-ban tizenévesen a szabolcsi falujában azért állt ki a kövesút mellé, mert a szovjet katonai oszlop olyan gépjármű ingerözönt jelentett, ami megérte a kockázatot. Annyi járművet egyben azelőtt sose láttak. A faluban a bicikli, a lovaskocsi meg egy-két motor jelentette a kapcsolatot a külvilággal. Kaptak is a szovjet tankosoktól egy szelet feketekenyeret, amit nem bírtak megenni, olyan rossz volt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.27. 07:13:53

A 70-es években Kádár suttogó propagandája azt terjesztette, hogy Mo. Moszkva háta mögött lebontotta a vasfüggönyt, hiszen már nem kell vízum Ausztriába.

Azt sose tették hozzá, hogy beutazási vízum már valóban nem kellett, de kiutazási vízum igen, ezt csak 1987-ben törölték el Grószék.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.27. 07:16:17

@Namely:

Mi a gond vele? Az 50-es években is volt leggingsszerűség, bár nem olyan anyagból, ami ma divatos.

ZON 2017.09.27. 08:31:30

Tinédzserként sokat lapozgattam barátomnál a gondosan megőrzött számokat,és már akkor feltűnt, hogy - a nem túl rózsás körülmények között - mennyi ambíció volt a hazai szakemberekben.

Duplaxiii 2017.09.27. 10:44:16

@noodlay:
A végáttételnt nem ismered, mert ahhoz kellene még a kihajtás áttétele is, ez együttessen adja meg a teljes értéket.
A 1:1-es végfozozat pedig már akkor természetes volt, hiszen egy hosszúlöketű relatív nagynyomatékú motort és egy elég nagy kerékméret lehetővé tette a sík úton a paraméterekben leírt sebsségeket.
Persze azonnal váltani is kellett, ha akartunk valamit.
Abban a korban az emarikai vagy a brit nagy autók hatalmas motorjaihoz jellemzően elég volt a kétfokozatú automata is, hiszen a nyomatékbáltó is beszámítva gyakorlatilag főtengelyről mentek a gépek.

Duplaxiii 2017.09.27. 10:47:26

@ZON:
mert a 60-as évekről van szó, 45-47-ig a hazai autózás, az autóipar, a mérnöki szint magas és nemzetközileg is elismert volt.
Akkor még nem volt divat a gender-filozófia, az "Y" generáció még nem zavarta el a régebbi tapasztalt és sokkal többet tudó idősebb szakembereket...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.27. 11:19:42

@Duplaxiii: ami írsz a végén annak semmi értelme, ugye tudod? Mi köze a y generációnak a 60-as évekhez?

videki gyerek 2017.09.27. 13:04:10

Erdekes, hogy az elektromos autokrol, meghajtasokrol nem sok szo esik, pedig mar akkor is nyilvanvalonak kellett lennie, hogy a belsoegesu motor zsakutca es felesleges ertelmetlen dolog, fejleszteni, hasznalni.

2017.09.27. 15:59:51

@videki gyerek: Elektromos autók már a századfordulón is voltak. A töltésükhöz elegendő erőművi kapacitás meg a mai napig sincs. A mai Magyarországon eladott motorbenzin energiatartalma 6db Paks-2 munkájának felel meg éves átlagban. Ennyit kellene építeni ahhoz, hogy mindenki elektromobillal járhassék. Meg persze hozzá távvezetékeket, transzformátorokat, teherelosztókat. 1957-ben ilyesmiről álmodni sem mertek, hiszen még többszáz település volt az országban, ahol egyáltalán nem volt semmilyen áram, és ahol volt, ott is többnyire csak 6-10A-es villanyóra volt, ami kb. a világításra elég, meg egyszerűbb háztartási gépekhez, um. rádió, ventillátor, villanyvasaló stb.
Az elektromobil most divatos téma, de nota bene: addig, amíg nem tudunk környezetbarát módon nagy mennyiségű villamos energiát termelni, addig marad a jó öreg ottó-motor.

2017.09.27. 16:11:55

@Namely: Ekkoriban kevesebb mint 5000 db személyautó volt forgalomban az egész országban. Beleértve az vállalati kocsikat, taxikat, mindent. Nekünk ez ma már szinte elképzelhetetlen... de így volt.
Aztán 1958-ban oldották föl a gépjárműtartás engedélyhez kötését (amiröl fentebb említés is esik), és megkezdődött a nagy autó-biznisz, persze, csak rangsor szerint, először az orvosok, mérnökök, menőbb maszekok... de a hetvenes évek elejére már szinte bárki vehetett kocsit - akinek volt rá pénze.

Gery87 2017.09.27. 19:13:38

@videki gyerek:

Te is annyit értesz ehhez mint egy tál rizs, láttál valami okoskodó cikket a bulvárszint mocskában, meg egy füstölő dízelt, aztán már kész is a világmegváltó véleményed....
Azt is elhinném hogy még tankolni se tudsz, de már eldöntötted mi halott és mi a jövő...

Gery87 2017.09.27. 19:20:57

@Sörömpőőr:

Autóipari szakemberek, fejlesztő mérnökök szerint is 2050-ben is biztosan a belsőégésű-motor lesz a fő erőforrása a gépjárműveknek.....a hibrid hajtáslánc fog jobban elterjedni a jelenleginél.
Tisztán elektromos hajtásról már senki nem beszél a tömeggyártásban...
Aki óvatos volt, az eddig sem tette.

A mezőgazdasági, ipari gépekről, meg a hajózásról ne is beszéljünk.

¿Qué tapas hay? 2017.09.27. 21:13:51

@adg: A cikkben egyébként 2,42 l-t írnak, de az Arcanum-példány másolható szövegrétegében - valószínűleg OCR-hiba miatt - tényleg 8,42 l szerepel.

@Sörömpőőr: Kicsit keveslem az 5000 db-os személygépkocsi-állományi adatot 1957-re. A KSH hosszú idősorában 1960-ra 31268 db-os állományi adat található. Az 1961. évi állománynövekedés 8604 db. Valami régi olvasmányélményből rémlik, hogy az 1958-as átrendszámozásnál csak a magántulajdonú személygépkocsi-állomány (C-sorozat) kb. 18000 db-ot tett ki - ez egész jól összecseng az 1960-as adattal.

2017.09.27. 22:31:06

@¿Qué tapas hay?: Well... 1938-ban volt 20.000, 1947-ben 7000, 1953-ban 3000. 57-et behasaltam.
De az igazi növekedés tényleg 1958 után indult. A korábbi típusok (Skoda Tudor meg Spartak, Moszkvics 401, P70, Pobjeda stb.) mindig is ritkaságszámba mentek nálunk.

2017.09.27. 22:35:34

@Gery87: Ja, de ennek a fő oka nem az, hogy ne lenne hajtástechnika meg akku. Az van. Föltölteni nincs mivel. És az még jó sokáig nem is lesz. Hacsak időközben ki nem izzadnak valami működő fúziós reaktort.

¿Qué tapas hay? 2017.09.27. 23:04:46

@Sörömpőőr: No, megtaláltam az adatot 1957-re: 12728 db személygépkocsi, ebből magántulajdonban 3980 db. 1958-ban ugyanez 17908 és 7687.

Gery87 2017.09.27. 23:24:59

@Sörömpőőr:

Fontos még a töltési idő, az akku ára, élettartama, súlya, előállítási módja (nyersanyag igénye, környezet terhelése)....stb.
Ezek is szempontok, és ezek miatt IS nem verseny képes még....talán sose lesz.

A fosszilis üzemanyag tartály, egy faék fémdoboz, súlya minimális, feltöltöd 1 perc alatt...amivel megtehetsz akár 800-1000 Km-ert, 100 körüli tempóval....miközben mozgatsz több mint 1 tonnát...

Ezt egy akku nem tudja, hiába lehetne feltölteni tiszta és olcsó árammal!

H?P? 2017.09.28. 05:59:03

@Gery87: "Autóipari szakemberek, fejlesztő mérnökök szerint is 2050-ben is biztosan a belsőégésű-motor lesz a fő erőforrása a gépjárműveknek.....a hibrid hajtáslánc fog jobban elterjedni a jelenleginél."

Na ne vicceljel mar. 2050-re, nem hogy az autok, hanem az utasszallito repulogepek nagyresze is elektromos meghajtasu lesz. A kisrepulogepek egy resze, meg mar most is elektromos. Meg nalunk is gyartanak elektromos repulogepet.

Ja es ha a Teslat telepakoljak akkumlatorral, akkor mar most is elmegy 1200 km -t. 10 ev mulva, mar az alap elektromos autok is gond nelkul teljesitik az 1000 km-t.

2017.09.28. 09:33:23

@Gery87: Nos, arra tulajdonképpen a mai formájában is jó volna a villanyautó, hogy napi 2x 20-30 kilómétert elmenjenek vele munkahelyre meg haza, és aztán egész éjszaka töltődhet.
De még csak nem is kell feltétlenül személyautóban gondolkozni. Már az is baromi nagy segítség volna a városnak, ha a mostani buszvonalakat átépítenék trolibuszok számára, és ahhoz túl nagy akku sem kell.

2017.09.28. 09:34:14

@H?P?: Te ugye fizikából fel voltál mentve középsuliban? :-D

Gery87 2017.09.28. 21:02:38

@H?P?:

Jól van....álmodozz csak:)

"10 ev mulva, mar az alap elektromos autok is gond nelkul teljesitik az 1000 km-t. "

A tudomány nem ilyen lineáris dolog hogyha "most 1 van akkor 10 év múlva 10-szer annyi lesz"....:D

Senki nem tudja biztosra mi lesz, de hogy nem fog eltűnni a belsőégésű motor és a fosszilis energiahordozók használata az nagyon-nagyon-nagyon valószínű....és ezt nem a 444 meg az index idióta, meg az autós bulvár fos semmihez nem értő "újságírói" jósolták meg a kisujjukból...meg nem is álmodozó kisemberek...akik 10 fillérért akarnak autózni ezért alig várják az "elektronyos kánaánt"...

H?P? 2017.09.28. 23:40:21

@Gery87: A trend teljessen egyertelmu, mostanra minden autogyar elektromos auto fejlesztesbe gyartasba kezdett. Es tobb gigantikus akkumalator gyar epul, vagy all tervezes alatt. Muszakilag mar most is belelehet rakni annyi akkumlatort egy autoba, hogy elmenjen 1000 km-t, csak tul draga lenne. 10 ev mulva annyi akkumalatort fognak globalissan gyartani, hogy otodebe fog kerulni a mostaninak, ezert nem lesz problema 1000 kilometerre elegendo akkumlatort tenni egy atlag autoba.
Az elektromos autok, pedig muszakilag annyival jobbak, hogy par ev alatt kiszoritjak a belsoegesueket,

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.29. 17:01:26

Avagy hogy jutottunk el a 60 évvel ezelőtti Autó-Motortól egy parttalan habverésig az elektromos hajtásról.

H?P? 2017.09.29. 23:15:46

@Első Általános Bizonytalanító: Ez nem partalan vita, ez mar el van dontve, le van zarva.
Egymas utan jelentik be az orszagok, svedorszag, anglia, nemetorszag, kina, hogy 2040-ig betiltjak a belsoegesu motorral hajtott jarmuveket. Az irany egyertelmu, errol mar nincs vita. Es mar joval hamarabb drasztikussan csokkeni fog a szamuk.

Gery87 2017.09.29. 23:46:50

@H?P?:

A jövőben a hibridek lesznek gyakoriak, ennyi fog történni.
A többi csak fantáziálás, mint mondtam, ez nem lineáris....
30 éve is azt mondták hogy ma minden autó elektromos lesz...sőt, nem is számoltak ilyen akku kapacitás növekedéssel, vagy "konnektoros töltéssel" hanem egyszerűen komplett szabványos akkucserével, ami max 2 perc...
Lett belőle valami? Nem.

Miért? Mert ez az egész nem őszinte, csak arra jó hogy a gyárak a CO kvótát lejjebb vigyék, a hülye mérési ciklusok miatt, meg az eladott autók számára kivetett károsanyag kibocsátás összegének csökkentésére....meg persze marha trendi.

Gery87 2017.09.29. 23:48:45

@H?P?:

ugyanezek a politikusok sok minden mást is megígértek, és meg fognak ígérni, aztán már másnap az ellenkezőjét mondják:) 2040-ig sok idő van még, és a kutya nem fog emlékezni mit mondtak, de legalábbis felelősségre vonni senki nem fogja őket:)

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.10.01. 07:49:31

@H?P?: És mennyiben kapcsolódik a cikkhez, ami alá ezt kommentelted? Teljesen offtopic, erre kívántam rávilágítani.
süti beállítások módosítása