Tucatnyi észbontó tény a múltból - 1

2017. szeptember 21. JTom

Ma induló sorozatunkat a sikeres Napi érdekes sorozat mellé szánom. Tudom hogy szeretitek a ritka képeket, ám mostantól ritkaságszámba menő, megdöbbentő, sokszor hihetetlenül abszurd vagy sosem hallott történelmi tényeket is kaptok - egyenlőre - havi rendszerességgel!

001_t2.jpg

 

Halál a királyokra!

01_jean-bernadotte-56a61b4f5f9b58b7d0dff1e8.jpg

Jean Baptiste Bernadotte (1763-1844) francia marsall mellkasára - ifjú katona korában - a "Halál a királyokra!" feliratot tetováltatta. Később Svédország és Norvégia királyává választották XIV. (III.) Károly János néven megalapítva a máig is regnáló svéd Bernadotte uralkodóházat.

 

Nem kell azt elsietni

a_haboru_nemetorszag_a_szovjetunio_hivatalosan_veget_ert_januar_25_1955.jpg

A második világháború után a hadiállapot a Szovjetunió és Németország között hivatalosan 1955. január 25-én szűnt meg!

 

Méltósággal durrants

ben_franklin_visited_brothels_almost_every_night_and_wrote_a_book_about_farting.jpg

Benjamin Franklin majd' minden estéjét bordélyházban töltötte, és egyéb tudományos megfigyelései és írásai mellett írt egy esszét Fart Proudly, azaz Szellents Büszkén címmel a bélgázokról, amiben kimerítő részletességgel tárgyalja az egyes ételek elfogyasztása után keletkező bélgázok mennyiségét, szagát stb.

 

Gyors segítség

5_kenya_masai.jpg

2001-ben szeptember 11-e után a kenyai maszáj törzstanács humanitárius segítségként 14 tehenet ajándékozott az Egyesült Államoknak.

 

Kimagasló egyéniség

3_manute-bol-tallest-basketball-player_1.jpeg

Az amerikai kosárlabda ligában, az NBA-ben valaha játszó legmagasabb játékosok a román Gheorghe Muresan és a szudáni Manute Bol, mindketten 231 cm magasak. A dinka törzsből származó szudáni játékos az egyetlen a ligában akiről elmondható, hogy ölt lándzsával oroszlánt, és első feleségét 80 tehénért vette. 

 

Hív az Ohio...

6_lambert.jpg

1895-ben az Egyesült Államok Ohio államában mindössze két autó volt. Clevelandben egy meleg napon mégis sikerült összeütközniük. Az egyik sofőr John W. Lambert - akié a legelső jármű volt az államban - nevéhez fűződik egy korábbi, 1891-es eset is, amikor családtagjait utaztatva egy fatönknek ütközött. Ezt tartják a legelső autó balesetnek Ohióban.

 

Liza

7_mona-lisa.jpg

Észrevettétek már hogy a Mona Lisának nincsen szemöldöke? Valószínűleg a kor divatja miatt borotválta le, ami a nemes hölgyek körében dívott.

 

T-ing

8_1944-t-shirt.jpg

Az 1904-ben feltalált egyszerű rövidujjú póló a 'T-shirt' eredetileg agglegényeknek és egyedülálló férfiaknak készült, akik nem tudnak inget vasalni vagy leszakadt gombot felvarrni. A századelőn az Egyesült Államokba bevándorló, elsősorban a családjukat néhány évvel megelőzve érkező férfiak körében telitalálatnak bizonyult és hódítása azóta is töretlen, főleg miután a hadseregben és a büntetés-végrehajtási intézményekben is felismerték a praktikusságát.

 

New kids on the 'BLOCC'

9_crip_black-and-blue-gang-colors-26-widescreen-wallpaper_cr.jpg

Az egyik legelvetemültebb - főként Los Angelesben tevékenykedő - utcai bandát a Crips-t eredetileg az utcákon dúló erőszak megfékezésére hoztak létre 1972-ben. 

 

Moszkva "emléktó"

10_moscow_flood.jpg

Hitler terve szerint az elfoglalt Moszkva teljes lakosságát likvidálni kellett volna és a város helyén - annak elpusztítása után - egy 1200 négyzetkilométeres tavat hoztak volna létre.

 

Relatív idő

11.jpg

Hosszabb ideig tartott a kínai Nagy Fal építése, mit amennyi ideje a kereszténység létezik. Igaz csak kicsivel és a pontos adatok sem mindig kideríthetőek a Falról, azért félelmetes belegondolni hogy több mint kétezer évig épült. Pontos hosszát sem ismerjük, hiszen nem összefüggő építményről beszélünk, hanem igen sok - különböző időben, okból és uralkodó által építtetett - rendszerről. Teljes hosszát 6 és 10 ezer kilométer közöttire becsülik az elpusztult részekkel együtt.

 

Konstantinambul

12_istambul.jpg

Tudja valaki, hogy hogyan változott Bizánc azaz Konstantinápoly neve Isztambulra az idők során? Hivatalosan sosem változtatták meg, mint például Szentpétervár-Leningrád esetében, de akkor hogyan ragadt rajta? Az ok a közbeszédben keresendő. A város jelentősége a térségben akkora volt, hogy a közelben (és távolban) lakó görögök sem nevezték nevén, hanem egyszerűen úgy utaltak rá, hogy "A város". "Is Tin Poli" azaz "a városban" frázis ragadt rá névként, amit aztán 1930 után hivatalosan is a neve lett.

 

Remélem tetszett az első rész az új sorozatból, hamarosan újra jövünk a következő tucattal!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7012868574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clodovicus S. Carolus 2017.09.21. 01:44:30

Ez jóóóvóóót ;-)
Néhány még számomra is újdonságként hatott. Köszi.

2017.09.21. 06:17:31

Igenigenigenigen!
...mar kovetkezo honap van...vagy meg nem?

Gézabá 2017.09.21. 08:30:08

Ez tetszik, még ilyet! :-))

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.09.21. 09:22:39

Nagyon-nagyon tetszett!
Volt benne számomra néhány eddig ismeretlen infó.
Rendes fickók ezek a kenyai maszájok! :)

Eddie 2017.09.21. 09:28:14

Hatalmas lájk! Várom a folytatást!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.21. 11:16:23

@vanvelemenyem: jövő hétre szerkesztek egyet akkor ;)
apropó... találkoztál már Crips-ekkel?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.21. 14:13:07

@JTom: Bocs, de ez most gyenge és hibákkal teli, nem ezt a színvonalat szoktam meg tőled.

Jean Baptiste Bernadotte: nem volt tetoválása, a városi legenda alapja egy vígjáték és egy fiatalkori magánlevele, ami szerint haláláig harcol a royalisták ellen.

Benjamin Franklin: nem írt ilyen könyvet, hanem párizsi nagykövetként egy esszét írt a brüsszeli akadémia felhívására válaszként. A paródiát végül csak a barátainak küldte el és a címet az utókor adta.

Tovább nem olvastam...

Rekus.1 2017.09.21. 15:43:36

Nagyon érdekes dolgokról volt szó ebben a bejegyzésben. Az volna a kérdésem, hogy mennyire tekinthetők ezek az információk tényeknek? Vagy csak szórakoztató "adomákról" van szó? (csak a tisztánlátás végett kérdezem). Másik kérdésem: a "T-shirt" elnevezésben a "T" betű mit jelenthet? Vajon a ruhadarab formájára utal?

2017.09.21. 16:56:39

@JTom: nem, hala az egnek - vagy, ha igen, akkor nem tudok rola :)))
Es azt tudod, hogy "crip" az jelenthet fogyatekos, illetve nagyon buta embert is? Tobbnyire en akkor hallottam, amikor gyorsan akarjak mondani, hogy ne ertse a masik, kb. "Hagyd, ez hulye"-ertelemben. (Pl etteremben hallottam, mellettunk asztalnal egy no balhezott, hogy miert van beens a been soup-ban, es ugye jott a fonok, harom masodperc alatt hallottam, hagyd, she's crip. Meg orvosi rendeloben, amikor a negyvenes eveiben levo gyerek hozza az alzheimeres anyucit, hogy mit csinaljak vele, she's crip.)
Persze, ahogy vesszuk, a crips-ek se biztos, hogy normalisak, meg a crip-nek nevezettek sem :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.21. 18:12:22

@Rekus.1: igen a formájára utal.
hogy mennyire lehet tényekként kezelni? látod máris van aki cáfolja fentebb. meggyőződésem szerint minél régebbi a hír, annál inkább lehet kétkedéssel fogadni.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.21. 18:17:07

@vanvelemenyem: persze, a cripple-ből jön. osztrák nyelvterületen a Deppert kb. a mi lefedi, amolyan fogyatékost jelent...

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.09.21. 19:28:13

Ez nagyon jó sorozat lesz, várom a következőt!

Burgermeister 2017.09.21. 19:41:46

Gyönyörű témák, még a malév idején jártam Pekingben, kis kitérővel láttam a nagy falat...emberek, az vmi hihetetlen. Felmérték már vha hogy honnan volt az építőanyag hozzá????

soarvány 2017.09.21. 21:43:52

Az oroszok viszonzásképpen nem csináltak Berlinből tavat, igazán kedves tőlük.

WhiteFalcon 2017.09.21. 21:56:58

Akár valós tények, akár urban legend, nekem tetszik. Holnap is lesz? :D

Paracord 2017.09.21. 22:19:40

A német - szovjet hadiállapot 1945 május 8 -án ért véget, amikor Berlinben a karlshorsti tisztiiskola épületében Wilhelm Keitel tábornagy, Friedeburg tengernagy és Stumpff repülő vezérezredes aláírták a feltétel nélküli fegyverszünetet Eisenhower helyettese, Arthur Tedder, Carl Spaatz tábornok és J. de Lattre de Tassigny francia hadseregparancsnok előtt. Mindez 1 9 4 5 -ben, nem 1955 -ben!!!!!!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.09.21. 22:57:37

@morpheus.: Vannak itt furcsaságok. Pl.: Németország és Japán nem volt a párizsi békét aláíró országok között. Japán 1951. szeptember 8-án írt alá békeszerződést San Franciscóban 48 állammal, de a Szovjetunió és Kína nem volt jelen. Japán és Kína 1978-ban írta alá a béke- és barátsági szerződést. A Kuril-szigetek körüli területi vita miatt a Szovjetunióval, illetve annak utódállamával, Oroszországgal Japán a mai napig nem írt alá békeszerződést, így a háború jogi szempontból még nem teljesen zárult le. Németország és a Szövetséges Hatalmak 1990. szeptemberében kötöttek békét.

A Szovjetunió részéről de jure a Németországgal fennálló háborút lezáró nyilatkozat 1955 január 25-én lett kihirdetve.

2017.09.21. 23:02:55

@morpheus.: szerintem nézz utána mert eléggé úgy tűnik, hogy tényleg 1955 január 25 a dátum

2017.09.21. 23:36:31

@JTom: sőt Lengyelország 1955. február 1-én, Csehszlovákia február 3-án Bulgária március 1-én, Magyarország 1955. március 18-án jelentetette be ugyanezt (meg még egy csomó más kelet-európai ország is ez idő tájt)

Paracord 2017.09.21. 23:47:56

@JTom: @Alec: hadiállapotot mindig fegyverszünet zár le. Az pedig 1945 május 8-án hivatalosan megszületett a felek - vagyis Németország es a Szovjetunió képviselőinek - aláírásaival. Ez teljesen hivatalos volt, nem tudok olyan okról ami ezt megkérdőjelezné. Ha ti igen, azt kíváncsian várom.

2017.09.21. 23:59:51

@morpheus.: Wikipedián is megtalálod ha rákeresel a dátumra de lehet ez meggyőzőbb: www.coldwar.hu/html/en/chronologies/1945-1991/Chronology_1955.html

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.22. 06:36:49

Az eredeti szovjet terv szerint a hadiállapot Németország egyesülésekor szűnt volna meg, csak a nyugat elutasította Sztálin tervét a német egyesítésre.

Urancityhero 2017.09.22. 06:48:37

@morpheus.: jajj, dehogy... bocsáss meg, de tanulj kis történelmet és nemzetközi jogot. A hadiállapotot a fegyverszünet függeszti fel és békeszerződés/egyezmény zár le. Az egy másik jogi aktus. Hadiállapotot általában valamilyen törvényhozó szerv tud kihirdetni és lezártnak tekinteni. Ezt nevezik ratifikációnak. A katonák, legyenek bármilyen magas rangban, nem törvényhozó testületek, így ilyen döntést sem hozhatnak.

Paracord 2017.09.22. 07:27:28

@V Fucktor: szerintem neked sem ártana egy kis tanulás a témában mert HADIÁLLAPOT egy fegyverszüneti egyezménnyel ér véget. Ezt valóban ratifikálhatják s felek törvényhozó testületei de attól még maga a fegyverszünet hivatalosan szünteti meg a hadiállapot fennállását.

Paracord 2017.09.22. 07:39:40

Kiegészíteném két dologgal:

1. Az 1955 -ös szerződés azért sem fofadható el jogilag teljes ertékű lezárásnak, mert NEM a hadviselő felek írták alá hiszen az egyik fél nem is létezett már. A hajdani III. Birodalmon két Németország osztozott. Mielőtt a jogutóddal jönne valaki: 1956-ben ez is tisztázatlan kérdés volt. Ellenben az 1945-ös szerződést a návi Németország irta alá hivatalos képviselői útján

2. Egy jogi analogia: 1953 -ban Észak es dél Korea fegyverszünetet és nem békét kötött egymással mely állapot azóta sem valtozott. Teház rarifikáció sem történ. Am a hadiállapot attól még véget ért.

gigabursch 2017.09.22. 08:01:42

@Online Távmunkás:
Mikor szokunk már le a "városi legendáról"???

Azaz mikor fogunk meg egy szótárt és nézzük meg:
urban legend = mendemonda

Conchobar 2017.09.22. 08:23:05

@morpheus.: "Am a hadiállapot attól még véget ért." - Hogyan érhet véget a a hadiállapot (a háború), ha a fegyverszünet csak felfüggeszti a harcérintkezést? A háború, a hadiállapot (jobb időkben) a hadüzenettel kezdődik és egy idő után lövésekkel folytatódik. Ha folytatódik. Magyarország például hadat üzent az USA-nak, de lőni már csak akkor lőtt, amikor már kénytelen volt (az amerikai bombázókra). Törökország is hadat üzent Németországnak (amerikai nyomásra) 1945. február 23-án, de a dátumból következően nem sok török töltény pukkant el

Conchobar 2017.09.22. 08:29:49

@Conchobar: Egyszerűbben: a fegyverszünet csak a lövéseknek vet véget (már ha vannak), de nem a hadiállapotnak

Terézágyú 2017.09.22. 08:32:41

""A város". "Is Tin Poli" azaz "a városban" frázis"

Én úgy tudtam, hogy a kifejezés azt jelenti: "a városBA", a "város felé" [erre kell menni, mutatom]...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.22. 08:41:23

@gigabursch: Valós életben terjedő hearsay=mendemonda, neten terjedő urban legend=városi legenda, rosszindulatú gossip=pletyka. Szerintem van értelme megkülönböztetni őket.

@morpheus.: A fegyverszünet és a békeszerződés nem ugyanaz.

Terézágyú 2017.09.22. 09:20:14

@Online Távmunkás:
"neten terjedő urban legend=városi legenda"

az "urban legend" kifejezés már a net elterjedése/használata előtt is ismert volt.

Szerintem a különbség a magyarban abban van (kellene, hogy legyen), hogy a "legenda" egy hosszabb történet (eredetileg), a mendemonda meg simán lehet egy kétmondatos sztori is...

kun andras 2017.09.22. 09:33:06

A Moszkva helyén létesítendő tó a teljes lakosság kiirtása után is erősen propaganda szagú.
A tények azt bizonyítják, hogy egyetlen várost sem romboltak le ok nélkül, kizárólag bosszúvágyból. (Mielőtt valami okos megírja; nem, még Varsót sem!)

Aurora86 2017.09.22. 09:33:06

@morpheus.: nem ezt nnagyon rosszul tudod. A két korea között hadiállapot van. ne hülyéskedj, tűzszünet az nagyon gyakori, nemrég például volt az ukrán fronton, ez nem jelent semmit, lejár, és folytatják vagy nem folytatják. A hadiállapot megszűnése az sokkal hosszabb folyamat, akár tényleges harcérintkezés nélkül. A görögök meg a törökök évtizedekig voltak hadiállapotban például.

Terézágyú 2017.09.22. 09:43:08

@kun andras:
"A Moszkva helyén létesítendő tó a teljes lakosság kiirtása után is erősen propaganda szagú."

Ettől függetlenül mondhatta Hitler. Még ha nem is gondolta szó szerint...

gigabursch 2017.09.22. 10:23:23

@Online Távmunkás: @Terézágyú:
Nyilván nem fogunk erről akadémiai vitát tartani és sokan képesek rajta oly hevesen nyilatkozni, mint a repülőgép anyahajó <> repülőgép-hordozó kérdéskörön (nem tudom megállni:az anyahajó név a mai használatában marhaság), de ha Grétsy szintű nyelvművelők a Kossuthon a Tettenért szavaktól kezdve több más műsorban is felhívják a figyelmet arra, hogy mi helyes és mi nem helyes, akkor célszerű és ildomos is odafigyelni rá.
Szerintem...

szita szita péntek 2017.09.22. 10:38:27

@Burgermeister: " Felmérték már vha hogy honnan volt az építőanyag hozzá???? " - ezt hogy érted? Mindenhol abból volt/van a fal, ami az adott helyszínen elérhető volt. Ahol kő volt ott abból, ahol viszont agyag és nád ott abból. A nagy fal nem mindenhol néz ám úgy ki, mint ahova a turistákat hordják. Nem egy egybefüggő, egységes terv alapján készülő valami. Az embereket persze a naaagy és impozáns, precízen faragott kőtömbökből a hegyek között kígyózó fal érdekli, mer' ugye az a szép. Képet is alig találok más részeiről, érdekes módon a világ legnagyobb építményét mindig ugyan azon a pár szakaszon fotózzák...

Nehézkesen, de azért találtam példát:
www.thelivingmoon.com/43ancients/02files/China_Han_Wall_Near_Dunhuang_City.html

Van 2017.09.22. 10:49:18

@vanvelemenyem: Épült is erre egy South Park rész, amikor a mozgássérült Timmy véletlenül belép a bandába...

commentes nikk 2017.09.22. 13:16:32

Biztos vótmá, de plííííz, egyelőre.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.09.22. 13:26:54

@Terézágyú: ellenben Drezdát, Hirosimát és Nagaszakit földig rombolták, csak nem a németek. De jó fejek voltak, nem mondták :)

Manka88 (törölt) 2017.09.22. 15:38:50

ha csak a fele igaz, akkor is tecc. legjobban a 'halál a királyokra' :)

bioLarzen 2017.09.22. 16:52:19

@gigabursch: Az urban legend nem ugyanaz, mint a mendemonda. Mendemondák a történelem bármely időszakából származó "mesék" lehetnek - ezzel szemben az "urban legend" kimondottan a modern kor, leginkább a XX. század termékei. Tehát, pölö a "messze van mint Makó Jeruzsálemtől" mondás eredetmagyarázatát, vagy épp a tordai hasadék meséjét nevezhetjük mendemondának, angolul semmiképp sem illene rájuk az "urban legend" kifejezés.

bioLarzen 2017.09.22. 16:53:35

Szép válogatás - de szerintem mindenképp illene vagy átnevezni, vagy az elejére rakni egy "disclaimert", hogy ezek nem feltétlenül "tények" - van köztük azért olyan is, ami vélhetően (vagy bizonyítottan) nem igaz - tehát nem tény.

Urancityhero 2017.09.22. 18:42:04

@morpheus.: A hadiállapot a hadiállapot megszüntetésének törvényesítéséve és nem fegyverszüneti megállapodással ér véget. Nem értem minek sulykolod a hülyeségedet. Engedd el. Ja, én történész vagyok, nem kell már erről tanulnom.

Urancityhero 2017.09.22. 18:43:11

@morpheus.: jajj... ez a komment tökéletes :D

pitcairn2 2017.09.22. 21:50:34

@Terézágyú:

max azt tudták volna lerombolni amit a felperzselt föld politika jegyében visszavonuló vörös hadsereg hátrahagy nekik...

pitcairn2 2017.09.22. 21:53:26

@Terézágyú:

a felperzselt föld taktikába persze nem mindig volt tüzes hiszen a visszavonuló vörös hadsereg az akkori világ legnagyobb vízerőművét is levegőbe repítette...

74 years ago USSR has blown up Dnieper Hydroelectric Station, which dam was the largest in Europe at the time of its construction.

poltavabloggen.blogspot.hu/2016/06/74-years-ago-ussr-has-blown-up-dnieper.html

gigabursch 2017.09.23. 09:40:47

@bioLarzen:
A tordai hasadék Szent Lászlóval legenda, tehát nem mendemonda. A mondai hagyománykör meg nem egyenlő a mendemondával.
A jó Makó lovag esete Jeruzsálemmel meg szintén nem mendemonda, hanem szólás(mondás), s ráadásul nem nélkülöz valós alapot.

Rollende Landstrasse 2017.09.23. 09:59:04

@gigabursch: Hadd szálljak be én is ebbe a derűs nyelvtannáci vitába!

Hartyáni Ferenc 2017.09.23. 12:45:29

Moszkva gyönyörű....sajnálnám, hogy a helyén horogkeresztes hajók közlekednének.....

pitcairn2 2017.09.23. 14:46:13

@Hartyáni Ferenc:

Königsberg is gyönyörű volt...

de aztán porrá lőtték/bombázták, majd a (kellemetlen) "múltat végképp el kell törölni" elv jegyében ledózerolták és felrobbantották az egészet

bioLarzen 2017.09.23. 15:19:50

@gigabursch: A példák lehet, hogy rosszak, de szerintem te is érzed, hogy a lényeg nem ez volt. A "városi legedák" a modern kor szülöttei, a "mendemondák" nem feltétlenül. Ezért nem korrekt szerintem azt mondani, amit te állítottál, hogy "urban legend = mendemonda" (idézet tőled). És ezen nem változtat az, hogy én esetleg rossz példákat hoztam.

Hartyáni Ferenc 2017.09.23. 15:47:03

@pitcairn2: nem ismerem a város történetét, de azt látom, hogy a háború alatt 300.000 fővel csökkent a lakosság száma....szomorú, az biztos.

pitcairn2 2017.09.23. 21:53:36

@Hartyáni Ferenc:

tanulságos történet...

"„1939-ben a később a Szovjetunióhoz került részeken valamivel több, mint egymillió ember élt. 1946 közepére ez a szám 170 ezerre csökkent. Ebből Königsbergben 61 ezer ember élt. Egy év alatt, 1945 szeptemberétől a németek aránya 30%-ra csökkent…………….A német lakosság deportációja 1947-ben kezdődik…………Az 1947-es adatok szerint a 110 ezres német lakosságból csak 36,6 ezer dolgozott. A többiek helyzete siralmas volt. Nem kaptak ételjegyeket vagy más ellátást sem (ekkor a pénz nem volt elég a vásárláshoz, jegyrendszer volt). A betelepülő szovjet polgárok sokszor saját készleteikből adtak az éhhalál szélén tengődő volt ellenségnek………….A kitelepítés legfőbb támogatója a belügy volt, mert álláspontjuk szerint a németek negatívan hatnak a szovjet polgári lakosságra és a katonákra. „Nem kívánt kapcsolatok” jöttek létre köztük…………..A Belügyminisztérium szervezte meg a deportálást. 1947 őszén hivatalosan 30,3 ezer volt a kitelepítettek száma. A következő évben 63 ezren távoznak. A deportáltak közül 50% nő volt, 17% férfi és 33% gyerek. Az ’50-es évekre mintegy ezer német maradt a megyében, ők általában valamilyen specialisták voltak…………….Némettel házasságot tilos volt kötni, azt nem jegyezték be……………”"

Impériumváltás 70 éve - Königsberg
ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2017/09/21/tucatnyi_eszbonto_teny_a_multbol#comment-form

pitcairn2 2017.09.23. 21:57:21

@Hartyáni Ferenc:

az indítófényképet külön is belinkelem...

i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/s--x8-k8MLT--/c_scale,fl_progressive,q_80,w_800/1225446907787522987.jpg

persze ennek ellenére még sok mindent helyre lehetett volna állítani, ha kívánatos lett volna, de nem volt az

pl. a königsbergi várat egyszerűen felrobbantották mint a "porosz militarizmus jelképét"...

en.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6nigsberg_Castle

és a helyén felépítették a "szovjetek házát"...

en.wikipedia.org/wiki/House_of_Soviets_(Kaliningrad)

horror...

pitcairn2 2017.09.23. 21:59:09

@Hartyáni Ferenc:

ja és ezeket a szerencsétleneket, nem Németországba hanem Szibériába és Kazahsztánba deportálták...

pitcairn2 2017.09.23. 22:02:10

@Hartyáni Ferenc:

valami félrement az első linknél:)

Impériumváltás 70 éve - Königsberg
gasparusmagnus.kinja.com/imperiumvaltas-70-eve-konigsberg-1700193517

coyote55 2017.09.24. 06:21:48

A bloggazdának küldtem egy emailt...

Hartyáni Ferenc 2017.09.24. 06:58:09

@pitcairn2: Köszönöm!!! Tényleg tanulságos történet.....alapos, átgondolt, objektív írás. Néhány apróság, ami külön tetszik: a kerékpárutak, a litván erdei fosztogatók, amit tudtak, a visszavonuló németek már elpusztítottak, Litvániának nem kellett, pedig felajánlották neki....és a vezető egy szóra fejbe lőtte magát......érdekes világ egy érdekes korban.

Még egyszer KÖSZÖNÖM!

pitcairn2 2017.09.24. 10:42:58

@Hartyáni Ferenc:

számomra is roppant érdekes, különösen, hogy egyre több szó esik arról, hogy újjáépítik a várat és a régi belvárost legalább részben

www.failedarchitecture.com/the-rebuilding-of-a-hornets-nest/

és ennek van gazdasági racionalitása, hisz a német turisták nagyon jól fizetnek

illetve szimbolikus jelentősége is van (német-orosz megbékélés, illetve a település régi identitásának - és fényének - a felélesztése, 1945 előtt Königsberg híres kulturális központ volt, pl. itt élt Immanuel Kant...)

pannonfunk 2017.09.24. 21:36:51

@pitcairn2: Meg pl. Euler a Königsbergi hidak problémájának a megoldásával teremtette meg lényegében a gráfelméletet. Bár az jóval korábban volt.

gigabursch 2017.09.25. 13:34:53

@pitcairn2:
Nagyon durva.

Egyébként szó se róla nem csak a csehek, de a lengyelek is rendes asszimilációt hajtottak végre a területükön.

pitcairn2 2017.09.25. 21:00:35

@gigabursch:

de azért annyi eszük volt, hogy nem pusztítottak el mindent...

Калининград-Königsberg часть 1
youtu.be/zG45PdV8ZVE?t=60

Hogyan történt? 2017.09.28. 20:47:58

Az isztambuli történethez hasonló a mai magyarországi szlovének szóhasználata is. A Vendvidék legnagyobb, bár nem vend ajkú városa Szentgotthárd, amire a vendek csak úgy hivatkoznak, hogy "Varaš", azaz város. Itt is ez volt a legközelebbi város, ahova a falusiak a hivatalos ügyeiket intézni jártak, így mindenki megértette, melyik városról volt szó. Annyira rögzült ez a használati mód, hogy a vendek egymás közötti beszélgetések során még mindig "Varaš"-ként emlegetik Szentgotthárdot.

OneHalf 2017.10.14. 18:12:47

Egyenlőre a darabolós gyilkos darabolja az áldozatát, a szó, amit kerestél a postban az egyelőre. Azért kár ilyenekért, mert nagyon magas színvonalú írásokat teszel közzé, ne rontsd ilyenekkel. És várjuk a következő részt :)

David Bowman 2017.11.09. 18:31:52

Banglades valami nagy árvíz idején 14E jutazsákot küldött segélyként az Egyesült Államoknak.

David Bowman 2017.11.09. 18:40:48

@pitcairn2: Azóta is keresik a Borostyánszobát :(

fkv.119 2023.10.07. 10:06:36

"egyenlőre"

Egyelőre...
süti beállítások módosítása