SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

A Teton-gát katasztrófája -1976

2016. október 12. Szerző: Izak2

1976. június 5., szombat. Az USA Idaho államának Teton nevű, 81 mérföld hosszú folyója áttöri az épülő gátat, és hatalmas pusztítást végez a területen. A katasztrófában 11 ember veszítette életét. Mai visszaemlékezésünk ezt az eseményt járja körbe.

teton_dam_sequence_13.jpg

bddc0960-54eb-4b2d-975b-3fff1a410d67image3.jpg

 Idaho állam, Teton folyó

 

Mivel az Egyesült Államok Idaho állama sokszor szenvedett súlyos szárazságoktól, így már az 1930-as évektől igyekeztek erre a problémára megoldást találni. Három évtized sikertelen pályázatai után végül 1963-ban született javaslat egy gát megépítéséről, amelyet a kongresszus a következő évben el is fogadott. Ugyanakkor a 94 méter magas, 1 kilométer hosszú gát tervezését és építését is számtalan tényező akadályozta. Már 1971-ben, az építkezés első szakaszában is számos nehézség kísérte a kivitelezést: vizsgálatok jelezték, hogy a környék tektonikailag aktív és a vulkanikus kőzetek nagy áteresztőképessége miatt gondok lehetnek a későbbiekben a gáttal. 1973-ban újabb problémák merültek fel, amikor az építkezés ezen szakaszában a gát jobb oldalán függőleges, több tíz méteres repedések jelentek meg. A problémát végül az üreg feltöltésével oldották meg, de már ekkoriban is napvilágot láttak olyan vélemények, melyek szerint kockázatos egy ilyen építmény erre a szakaszra.

teton31.png

teton21-250x212.png

A gát építése

 

Végül a gátat 1975 novemberében adták át és nem sokkal később megkezdődött a tározó feltöltése. Az ilyenkor szokásos, 0,3 m/nap mennyiséget azonban a kedvezőtlen téli időjárás okozta csúszás miatt 1976 tavaszán előbb a duplájára, majd a négyszeresére emelték.

1976. június 3-án szivárgásokat észleltek több helyen is, de a vizsgálatok nem ítélték ezeket veszélyesnek, mondván földes gátaknál nem ritka a szivárgás. Így érkezünk el a katasztrófa napjához.

Június 5-én szombaton reggel 7:30-kor újabb szivárgásokat észleltek, amelyekből zavaros víz folyt le a gáton és amely 9:30-ra már kezdte kimosni a töltést. 10:15-kor már egyre több helyen észlelték a szivárgást, amelyeket még megpróbáltak buldózerekkel betömni, de ekkora már ez lehetetlen feladatnak bizonyult. 11:15-kor született döntés a környék kitelepítéséről.

11:55-kor bekövetkezett a katasztrófa:

14.jpg

15.jpg

16_1.jpg

16.jpg

 Több mint 50 000 köbméter víz folyt át a gáton másodpercenként, és 11:57-re a teljes tározó összeomlott

 

A kiömlő rengeteg víz több települést is veszélyeztetett, a hatóságoknak 20 percük volt a mentés előkészítésére - mintegy 35 ezer embert érintett a katasztrófa a környező településeken. 

A pusztítás képei:

47.jpg


  Az építkezésről és a katasztrófáról szóló videók: 

Számos vélemény, vizsgálat látott napvilágot az eset után, a legvalószínűbb szerint belső repedések okozta hidraulikus törés volt a kiváltó ok, amely sokak szerint tervezési hiányosságokból adódhatott. A gát tervezői figyelmen kívül hagyták a környék geológiai adottságait, amelyről a későbbiekben ebből kifolyólag a kivitelezés mérnökei sem értesültek.

A katasztrófában 11 ember halt meg, 733 lakás vált lakhatatlanná, és több mint 100 ezer hektárnyi termőföld vált használhatatlanná. A gátat a későbbiekben már nem kísérelték meg újjáépíteni. 

usbr_gov.jpg

 A gát maradványa napjainkban

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vanvelemenyem 2016.10.12. 02:03:18

Sokkolo.
Ezeknek a kevesbe gigantikus vagy valoban gigantikus gataknak volt mar egy parszor katasztrofalis kovetkezmenyeik, pl Kinaban. Azert a viz az ur...
Koszonet a posztert, jo, mint mindig :)

Benn Húr 2016.10.12. 10:12:33

"Több mint egymillió köbméter víz folyt át a gáton másodpercenként." Ez az egymillió köbméter/másodperc kissé soknak tűnik.

aegithalos 2016.10.12. 11:03:57

@Benn Húr: 11:55-kor szakadt at es 11:57-re kiurult. Ez 120 masodperc. Osszesn a fenti szammal 120 millio kobmeter. A tarozo osszkapacitasa a wikipedia szeritn 355 millio kobmeter volt. Ha felig volt, akkor is kiadja. :)

molnibalage 2016.10.12. 11:51:00

@aegithalos: Nem, nagyon nem. Első látásra is látszik, hogy a millió m3/sec az tévedés, de jó nagy. Elég let volna csak a wikit megnézni...

At 11:55 a.m. MDT (UTC-17:55), the crest of the dam sagged and collapsed into the reservoir; two minutes later the remainder of the right-bank third of the main dam wall disintegrated. Over 2,000,000 cubic feet per second (57,000 m3/s) of sediment-filled water emptied through the breach into the remaining 6 miles (10 km) of the Teton River canyon, after which the flood spread out and shallowed on the Snake River Plain. By 8:00 p.m. that evening, the reservoir had completely emptied, although over two-thirds of the dam wall remained standing.

Viszonyításképpen, a Duna átlagos vízhozama Budapesten 2300 m3/s., árvíz idején ennek lehet a duplája is asszem.

adg 2016.10.12. 11:54:01

Hat a felvetel azt mondja, hogy 80 mrd gallon viz folyt szet, az ha jol szamolom 330 millio m3.
Ez az 1 millio m3/sec tempoval is kb 5,5 perc. Szoval elkepzelhetonek tunik, bar megis elkepzelhetetlen.

Osszehasonlitasul a Duna atlagos vizhozama 2-3000 m3 kozott van masodpercenkent, a maximalis meg 6000 m3 korul.

Dobbenetes. Annyira az, hogy eleg nehezen hiszem el, hogy a fenti szamok helyesek, a felvetelen egyaltalan nem tunik ugy, hogy a Duna 500-szorosa folyna ott keresztul.

aegithalos 2016.10.12. 12:29:51

@molnibalage: A wikit neztem en is a teljes terfogatert, ott *sztam el, hogy erto olvasabol most elegtelenre vizsgaztam, nalam a "11:57-re a gat osszeomlott" az idebenn "11:57-re a tarozo kiurult". A ketto nem ugyanaz, tudom. :)

David Bowman 2016.10.12. 14:12:45

75ben Kínában egy gátszakadás negyedmilió embert ölt meg.
A Vajont gát ügyéről meg jó TVfilm is készült. sajnos nincs magyar felirata. Ott még csak át se szakadt a gát, hanem egy hegyomlás miatti óriáshullám átcsapott felette.

adg 2016.10.12. 14:46:36

@David Bowman: nem erre gondolsz?
en.m.wikipedia.org/wiki/Vajont_Dam
Kis szenzaciohajhasz feldolgozas: m.youtube.com/watch?v=lpO4X6nl7hc
Nem talaltam meg magyarul egyiket sem.

Mert ezt ugy hivjak, es valoban foldcsussamlas okozott katasztrofat. De nem kina, hanem olaszorszag, nem 75 hanem 63, es nem negyedmillio aldozat, hanem ketezer. :)

Ha a kinai egy masik volt, es eszedbe jutna a neve, szivesen olvasnek rola.

Izak2 2016.10.12. 16:31:45

@Benn Húr: köszi az észrevételt, javítva.

aegithalos 2016.10.12. 16:32:49

@adg: Esetleg ez. en.wikipedia.org/wiki/Banqiao_Dam

(google: 1975 china dam disaster)

fingerbangs 2016.10.12. 22:27:11

1931ben volt egy árvíz kínában amiben 4millió kínai is meghalhatott, arra gondolsz?

HgGina 2016.10.13. 00:05:38

Így most aki akar, belegondolhat, Ceausescu miért is építtetett nagy gátakat Nagyvárad, Székelyudvarhely (Zetelaka), Csíkszereda (Csíkszépvíz), a Sóvidék (Bözöd) és a moldvai csángók fölé. Moldvában úgy kb. 20-25 éve egy gát már "véletlenül" átszakadt.

Metálvörös 2016.10.13. 09:32:16

Ugyan már eléggé ki volt vesézve, de nem bírom ki, hogy ne írjam le: nem a Dunához kellett hasonlítani, hanem mondjuk az Amazonashoz: hu.wikipedia.org/wiki/Amazonas
Annak is "csak" 200.000 m3/sec a maximális vízhozama. Ennek a 10-szerese még elképzelve is iszonyat lenne.

GRANDFUN 2016.10.13. 11:17:53

@HgGina: És a fogarasi havasokban is....

Csikász Lajos 2016.10.13. 13:24:22

"Az ilyenkor szokásos, 0,3 m/nap mennyiséget azonban a kedvezőtlen téli időjárás okozta csúszás miatt 1976 tavaszán előbb a duplájára, majd a négyszeresére emelték."

Nem kevés az a 300 l/napos mennyiség?

Csikász Lajos 2016.10.13. 13:27:22

@Csikász Lajos: Ha viszont vízszintemelkedésről van szó, akkor nem szóltam semmit... :)

karandash 2016.10.13. 13:30:35

@Csikász Lajos: nem 0,3m³-ről van szó, hanem 30 centi vízszintről.

David Bowman 2016.10.13. 17:05:06

@GRANDFUN: vajon

És a Retyezátban egy akkorát, mint a Gellért - hegy.
A Vidra - tavi is hatalmas a Fogaras túlfelén.

David Bowman 2016.10.13. 17:16:44

@adg: A Szekondsz from Disastert láttam magyarul. Keresgélj a torrentek között.

David Bowman 2016.10.13. 17:18:58

@adg: www.imdb.com/title/tt0214265/
Ez csak olaszul és franciul van. magyarul még felirata sincsen. Nekem tetszett.

adg 2016.10.14. 07:39:11

@David Bowman: Ja, a seconds from disaster-t linkeltem be fentebb, azt lattam is par eve. Azert volt ismeros a sztori. Nem szeretem azt a sorozatot amugy, tulzottan szenzaciohajhasz a stilusa.

A masikkal nem lesz szerencsem akkor, se olasz, se francia nem megy. Angol vagy magyar, nem vagyok egy nyelvzseni sajnos.

Fentebb belinkelte valaki a kinait, az is erdekes tenyleg.

pitcairn2 2016.10.15. 21:48:47

@David Bowman:

angolul is megvan

Seconds From Disaster - Mountain Tsunami
www.youtube.com/watch?v=lpO4X6nl7hc

gigabursch 2016.10.17. 08:08:37

@molnibalage:
2013-ban a csúcs 16300 m3/sec volt.
2010-ben 14.800 volt.

gigabursch 2016.10.17. 08:11:28

@gigabursch:
Pontosítok: Budapesten.
Igaz csak néhány óráig.

Kékes 2016.11.03. 01:19:09

Megdöbbentő mennyi viz zúdult le!

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2017.09.04. 16:50:29

Basszus, az megvan, hogy ezt a posztot már több mint 209 ezren olvasták?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.05. 02:21:35

Úúúhh, baz+, ez nagyon hardcore... Az ember próbálja a természetet megerőszakolni, de még mindig a víz az úr... :-ooo