Napi érdekes - 159

2016. május 22. JTom

Napi érdekes, immár a 159. Ünnepelhetünk, pedig nem kerek szám, azonban tegnap elértük a blogon 1000. követőt, a Facebookon pedig D.David szorgos munkájának eredményeként e hónapban átléptük a 16 ezrediket! Az oldalletöltéseink pedig lassan elérik a 16 milliót! Köszönjük a kitartó érdeklődéseteket, és ezután is igyekszünk meghálálni érdekes, meghökkentő vagy ritkán látható témájú bejegyzésekkel.

1980_kiserleti_benzinkut_kijevben.jpeg

1980. Kísérleti benzinkút Kijevben

 

1876_aliz_hesseni_hercegno_kesobb_ii_miklos_car_felesege_a_bolsevikok_ferjevel_es_gyermekeivel_egyutt_1918-ban_kivegeztek.jpeg

1876. Alíz hesseni hercegnő, később II. Miklós cár felesége. A bolsevikok férjével és gyermekeivel együtt 1918-ban kivégezték

 

1878_nemreg_fellelt_foto_az_uj-mexikoban_krikettezo_billy_a_kolyokrol_eddig_mindossze_egyet_rola_keszult_kepet_ismertunk_billyrol.jpeg

1878. Nemrég fellelt fotó az Új-Mexikóban krokettező Billy a kölyökről (balról). Eddig mindössze egyetlen képet ismertünk Billyről

 

1895_egy_londoni_pszichiatrian_egy_beteget_probalnak_lehozni_a_farol.jpeg

1895. Egy londoni pszichiátrián egy beteget próbálnak lehozni a fáról

 

1935. Szovjet Aviamatka TB-1 kísérleti repülőgép-hordozó óriás repülőgép. Összesen öt gépet szállított. Két I-16-ost a szárnyak alatt, Két I-5-öst a szárnyakon és egy I-Z-t

 

1937_virgacs_nincs_mikulasunnepseg_a_birodalmi_kancellarian_cr.jpg

1937. Virgács nincs? Mikulásünnepség a birodalmi kancellárián

 

1941_feher_no_elen_elkovetett_nemi_eroszakkal_vadolt_fekete_ferfit_vedik_a_lincselesre_vagyo_tomegtol_arkansasban.jpeg

1941. Fehér nő elen elkövetett nemi erőszakkal vádolt fekete férfit védik a lincselésre vágyó tömegtől Arkansasban. A csatárlánc a börtöntől a bíróságig tartott

 

1943_a_fiatal_fidel_castro_kosarazik.jpeg

1943. A fiatal Fidel Castro kosarazik

 

1943_nemet_katonak_tisztelegnek_a_vatikani_papai_orsegnek.jpeg

1943. Német katonák tisztelegnek a vatikáni pápai őrségnek

 

1948_ejszakai_halaszat_a_hawaii-szigeteken.jpeg

1948. Éjszakai halászat a Hawaii-szigeteken. 11 évvel később a szigetek az Egyesült Államok 50. tagállamává vált

 

1950_egy_videki_piteevo_verseny_ifju_gyoztese_az_allamokban.jpeg

1950. Egy vidéki piteevő verseny ifjú győztese az Államokban. Valószínűleg reklámfotó

 

1952_lovas_pushball-merkozes_moszkvaban_a_frunze_manezsban.jpeg

1952. Lovas pushball-mérkőzés Moszkvában a Frunze manézsban

 

1952_tragikus_repulogepbaleset_a_brit_farnborough-il_egibemutaton_31-en_haltak_meg_koztuk_a_dehavilland_dh-110_ket_tagu_szemelyzete.png

1952. Tragikus repülőgépbaleset a brit farnborough-i légibemutatón. 29-en haltak meg a nézők közül, illetve a DeHavilland DH-110 kéttagú személyzete

Videofelvételen:

 

1956_az_arhangelszki_uj_kabelhid_probaterhelese_a_szovjetunioban.jpeg

1956. Az arhangelszki új kábelhíd próbaterhelése a Szovjetunióban

 

1959_fekete_csutortok_a_memphis-i_allatkertben_minden_heten_egyszer_kizarolag_szinesborueknek_volt_nyitva_park_a_tobbi_napon_nem_juthattak_be.jpeg

1959. Fekete csütörtök a memphisi állatkertben. Minden héten egyszer kizárólag szinesbőrűeknek volt nyitva park, a többi napon nem juthattak be

 

1970_morgan_freeman_az_elso_televizios_felvetelen.jpeg

1970. Morgan Freeman az első televíziós felvételén

 

1977_a_kambodzsai_pol-pot_kommunista_rezsimje_idejen_a_lakossagszam_noveleset_elosegitendo_kotelezo_eskuvok_egyike_veletlenszeruen_jeloltek_ki_a_parok_tagjait_akiket_akaratuk_ellenere_osszeadtak.jpeg

1977. A kambodzsai Pol Pot kommunista rezsimje idején - a szuperszonikus sebességgel kiirtott lakosság növekedését elősegítendő - kötelező esküvők egyike. Véletlenszerűen jelölték ki a párok tagjait, akiket akaratuk ellenére adtak össze

 

1982_aprilis_2_harom_oras_csata_utan_a_brit_erok_visszafoglaljak_a_falkland-szigetek_legnagyobb_varosat_port_stanley-t.jpeg

1982.  Három órás csata után a brit erők visszafoglalják a Falkland-szigetek legnagyobb városát Port Stanley-t az argentin védőktől

 

1986_a_csernobili_eromu_balesete_utani_karmentesito_munkalatok_soran_ballonokat_hasznaltak_az_ejszakai_munkahoz_szukseges_reflektorok_magasba_emelesere.jpeg

1986. A csernobili erőmű balesete utáni kármentesítő munkálatok során ballonokat használtak az éjszakai munkához szükséges reflektorok magasba emelésére

 

2000_turistak_egy_bevandorlo_partra_vetett_holtteste_mellett_a_spanyol_zahara_de_los_atunes_tengerpartjan.jpeg

2000. Turisták egy illegális bevándorló partra vetett holtteste mellett a spanyol Zahara de los Atunes tengerpartján

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr508736748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.22. 12:41:31

Az utóbbi idők egyik legjobb válogatása!

bioLarzen 2016.05.22. 12:42:23

@Littlewood: Az ukránok (szovjetek...) a jelek szerint szerették akkoriban a meglepő, futurisztikus építészeti megoldásokat. Ez itt pl. egy 1968-ban épített (azóta sajna lebontott), kábelekre függesztett kijevi síugrósánc:

www.skisprungschanzen.com/photos/ukr/kiev/01.jpg

adg 2016.05.22. 12:50:43

Az utolsohoz hasonlot lattam mar, de ott nem volt halott a menekult, csak teljes elcsigazottsagaban foldre roskadt. Ugy nezett ki, mint ezen a kepen kb.

A kiserleti benzinkutnak mi volt az ertelme?

BluE 2016.05.22. 13:06:40

Nem is tudom mi volt elgondolkodtatóbb, a hitleri mikulásünnepség, a fekete csütörtök, a kötelező esküvő vagy az utolsó kép embertelensége... jó összeállítás ismét.

Gratulálok az oldalnak a szép fejlődéshez!

JoeP · http://mivanvelem.hu 2016.05.22. 13:20:38

4. kép: És a férfi azt kiabálta közben, hogy 'Nőt akarok, de azonnal!'.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2016.05.22. 13:37:38

Morgan Freemen-re először azt hittem, hogy Prince. A "régen minden jobb volt" elv bizonyos frizurákra és bajusztípusokra nem vonatkozik :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.22. 14:00:20

@bioLarzen: Szerintem jól néz ki. Az indulás pillanata mondjuk baromi félelmetes lehetett. Nem mintha normál síugrósáncon nem lenne az.:)

Ironpen 2016.05.22. 14:19:21

Koreában manapság valósult meg az 1980-as szovjet benzinkút másolata :)
imgur.com/gallery/e2hDQmh

Pootj 2016.05.22. 14:25:16

@Grabbe: @JTom: Én is akartam rá válaszoni és ezt találtam:
www.ha-ka.dk/kf/tarifa.htm
A fotós naplója a kép készítéséről.

vilmoci 2016.05.22. 16:37:46

De Havilland elég fanatikus konstruktőr volt. '52-re mindkét fia halott volt már és mindkettő De Havilland gépben lelte halálát. Az idősebb a Mosquito berepülésekor, a fiatalabb pedig a DH-108 prototipusában.

Az utolsó képhez: az életnek nem csak napos oldala van, sajnos.

Hattáb 2016.05.22. 21:14:54

Nem ártott volna odaíírni hogy a bíróság miképpen látta a fekete férfi erőszakának az ügyét. Üdvözölném a pártatlanságot és a korrektséget a faji jellegű híradásoknál.

Savanyú 2016.05.22. 21:21:53

Érdekes, hogy Hitlernek ez a képe nem közismert. Elég könnyen bele tudna égni az emberek fejébe, több más képhez hasonlóan.

2016.05.22. 21:23:50

Bírom azt a megrendültséget és együttérzést az utolsó képen...

for-avar 2016.05.22. 21:26:08

és bizonyíték hogy jobb kezes volt Billy. A régi képe meg volt tükrözve azért hitték balkezesnek...

tb79 · http://www.ukulele.hu 2016.05.22. 21:33:30

A fiatal Castro. Mint a fiatal Terry Jones :D.

siciliano 2016.05.22. 21:39:36

Nem ártott volna odaírni...és ha nincs róla infó?És mi ebben a nem pártatlan?A képhez oda van írva hogy mi az ok,ez nem az Amnesty híroldala...Múltkor egy képen egy fehéret akasztottak, vigyorgott lazán a hóhérra most akkor csatolni kéne a periratot is?Istenem,hogy mindig van aki érzékeny...
A tengerparti hulla nem kamu,emlékszem akkoriban egy hétig erről szolt a híradás,milyen közömbösek az emberek,ennek kapcsán az egyik kereskedelmi kanális tesztelte az embereket a Keletinél,hogy egy szívroham szituációban hogyan reagálnak...hát nem álltunk fényesen segítőkészségben,igaz arra annyi volt a csöves,hogy az emberek nem igazán tudtak különbséget tenni,legalábis sokan ezt válaszolták,miért nem segítettek....

Gery87 2016.05.22. 21:41:43

"1935. Szovjet Aviamatka TB-1 kísérleti repülőgép-hordozó óriás repülőgép. Összesen öt gépet szállított. Két I-16-ost a szárnyak alatt, Két I-5-öst a szárnyakon és egy I-Z-t"

Nem látom mi értelme volt ennek.
Max a hatótáv nőhetett valamelyeset, de az egész csapat sérülékenyebb is lett.

"1959. Fekete csütörtök a memphisi állatkertben. Minden héten egyszer kizárólag szinesbőrűeknek volt nyitva park, a többi napon nem juthattak be"

Nem szívlelem fekete barátainkat különösebben de 14 évvel a "világégés" után kicsit visszatetsző a dolog..
A poén hogy most meg már a kisebbségek követelnek maguknak "külön bánásmódot"...
A középút valahogy sose akar működni...

slowmotion 2016.05.22. 21:42:52

@Hattáb: dehogy érdekel, ne kábíts már senkit ezzel a rizsával.
amúgy teljesen nyilvánvaló a bíróság vélekedése, nem? ha egy fekete férfit egy fehér nőn elkövetett nemi erőszakkal vádoltak meg a sötét délen, akkor még úgy is akasztásra ítélték, ha közben három tanú is igazolta, hogy a kérdéses időpontban másik városban tartózkodott.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.05.22. 21:43:06

@Hattáb: nincs további infó. a leírás pártatlan és objektív, semmilyen előítéletet nem tartalmaz. ne láss bele mindenbe olyasmit, ami nincs is benne.

bioLarzen 2016.05.22. 21:44:18

@Littlewood: Jaja, szerintem is királyul néz ki.

bioLarzen 2016.05.22. 21:45:59

@for-avar: Megoldás: kétkezes volt :)

szita szita péntek 2016.05.22. 21:56:36

Szerintem a lincselésre váró tömeg egyrészt nincs a képen - másrészt csak nekem tűnik úgy, hogy az a néhány őgyelgő figura, aki ott van szintén katona? Szal' ez a heroikus szuronyos beállás eléggé őncélúnak tűnik.

Elsőszámú Közellenség 2016.05.22. 22:24:50

A nyolcvanas években láttam szovjet benzinkutakon rendszeresített gyári, zománcos táblákat, "nyet benzina" felirattal. Egyszer a kocsisort is megmértem, amikor érkezett benzin, 4,6 km volt. Nekem, mint előkelő nyugatinak, nem volt gondom, kettőszáz forintért állami kúton megtankolták a Trabantomat, talán le is mosták volna, ha kérem.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.05.22. 22:41:30

Érdekes az a kijevi benzinkút... Hitler és a Mikulások pedig eléggé bizarr... Meg a kambodzsai kényszeresküvő is...
A hawaii halász pedig érdekes fejlámpával dolgozik. :)

AlbaZen 2016.05.22. 23:08:58

Fekete csütörtök, atyaég, 1959-ben. A feketék nagyon sokat köszönhetnek JFK-nek, aki elkezdte felszámolni ezt az undorító kettős vagy többes mércét. (Más kérdés, hogy azóta a polkorrektség miatt az USA átesett a ló másik oldalára. Van, amiről tilos beszélni akkor is, ha értelmes a beszéd)

Szaudi Herceg 2016.05.22. 23:12:52

A kijevi benzinkút netán ejtőtartályos? Finom kis 86-os ólmozott benzin, de jó is vó't... :-D

dunántúli gyerek 2016.05.23. 00:16:20

Na, már Hitler idején is vót cukiságkampány. Semmi új a nap alatt. De Sztalinról is legyen cukiság legközelebb!

2016.05.23. 01:46:20

@slowmotion: az meg se fordult a fejedben, hogy tényleg elkövette a terhére rótt bűncselekményt?

@BluE: fekete csütörtök (amikor a fehérek voltak kirekesztve az állatkertből!!!)
akkoriban a szegregáltan, de a feketék számára is elérhető szolgáltatások azt eredményezték, hogy az amerikai négerek voltak a legjobb körülmények közt élő négerek a világon

ma is, akármennyit rinyálnak, akárhogy tombol a Black Lives Matter csőcselék, gyújtják fel Fergusont, akkor is a világ legjobban élő, legszélesebb jogokat élvező feketéi az amerikai feketék

nem véletlenül egyre több amerikai néger elutasítja, hogy őt afromaerikainak (African-American) nevezzék, mert azt mondják, ők pont olyan amerikaiak, mint akárki más, Afrikában sose jártak, semmi közük hozzá, a legtöbben nem is tiszta négerek már genetikailag, hanem keveredtek a többi rasszal
szerintem is az amerikai feketék legjobb húzása az lenne, ha felhagynának azzal, hogy afroamerikaiknak tekintik magukat és teljes mellbedobással amerikaiaknak vallanák magukat

Fidel Castro jólétben élő középosztálybeli gyerek volt, elég jóképű, valamiért akkor sem a szegény napszámosokból lettek ilyen forradalmi vezetők, ideológusok
Marx, Lenin, Che Guevara, Fidel Castro, a jólétbe belezavarodott emberek, akik megnyomorították a fél világot

az utolsó kép szerintem csak a puhány nyugaton sokkol, ahonnan az az illegális migráns jött, ott megvonják a vállukat és csinálnak még hat gyereket
a harmadik világban picit gyorsabban forognak az imamalmok, egy gyerek vagy felnőtt halálán hamar túllendülnek még a rokonok is, nemhogy az idegenek
tudta milyen kockázatot vállal az illegális migrációval, gondolom mellette kétszázötvenhárom másik migráns meg sikeresen landolt

lásd kambodzsai kényszeresküvő, gondolom előtte pár évvel kiirtották a családjaikat, most meg összerakják őket tenyésztési céllal
azt kell mondanom, hogy a tradicionális kultúrák se voltak sokban mások, vagy kíméletesebbek, mint például a vörös khmer rezsim
egyszerűen amit az öregek akartak, azt rákényszerítették a fiatalokra és nem volt ellentmondás
az a szabadság, ami az utóbbi élvtizedekben nyugaton uralkodik példátlan a történelemben

a kijevi UFO benzinkútnak szerintem semmi előnye nincs. gegnek jó egyszer, de nem véletlenül nem terjedt el ez a dizájn

Morgan Freeman rettenetesen nézett ki, szerencsére azóta kikupálódott

soarvány 2016.05.23. 08:11:48

@adg: Szerintem az az értelme, hogy előre kellett fizetni, és utána engedték le neki elérhető távolságba a töltőpisztolyt.

szita szita péntek 2016.05.23. 08:23:51

@karandash: "legjobb húzása az lenne, ha felhagynának azzal, hogy afroamerikaiknak tekintik magukat és teljes mellbedobással amerikaiaknak vallanák magukat" - Na most lehet én értek félre valamit, de... szóval a bőrszín, a rassz azért mégiscsak létező dolog, aminek a meghatározására időnként igen is szükség van. Mer' monnyuk ebben a kis párbeszédben: "Kijaza Kis Pista? - Az a magas szemüveges kék pulcsiban." nem hangozna el az infók között a bőrszíne, ha releváns infó lenne? De. Mert az élet megkívánja. Ha jól tudom azért afro amerikai, mert a négert sértőnek találták, de hát _valamilyen_ jellemzőre szükség van, hogy néven nevezhető legyen a nyilvánvaló!

csaki-de 2016.05.23. 08:36:01

@Gery87: A vadászgépek túlságosan kicsi hatótávolságát és a szükséges magasságra való emelkedéssel töltött relatíve hosszú idő problémáját akarták igy megoldani. De radarok nem lévén még, ezekkel az "anyarepölőgépekkel" kb csak a tűt kereshették a szénakazalban.

pitcairn2 2016.05.23. 09:01:11

@AlbaZen:

ez az undorító kettős vagy többes mérce 1865 után szökkent szárba

A Moral Accounting of the Union and the Confederacy
mises.org/library/moral-accounting-union-and-confederacy

pitcairn2 2016.05.23. 09:12:27

@karandash:

a szegregálósdi csak 1865 után indult délen

pitcairn2 2016.05.23. 09:15:22

@karandash:

Castro apja dúsgazdag ültetvényes volt...

en.wikipedia.org/wiki/%C3%81ngel_Castro_y_Argiz

11 ezer hektár földre tett szert a United Fruit Company-nál induló karrierje során

pitcairn2 2016.05.23. 09:17:21

@karandash:

Che Guevara is dúsgazdag arisztokrata háttérrel rendelkezett, Lenin dzsentri volt, Marx pedig arisztokratákkal valamint a Rothschild és a Philips családdal volt rokonságban

pitcairn2 2016.05.23. 09:20:33

@karandash:

a kambodzsai katasztrófához az USA intervenció vezetett...

U.S. Involvement in the
Cambodian War and Genocide
www.yale.edu/cgp/us.html

pitcairn2 2016.05.23. 09:24:41

@karandash:

mi több Castro-apuci bevándorló volt, először spanyol katonaként érkezett az országba a szabadságharc leverésére, majd az amerikai kizsákmányolásban vett részt/gazdagodott meg

en.wikipedia.org/wiki/%C3%81ngel_Castro_y_Argiz

pitcairn2 2016.05.23. 09:40:13

@karandash:

a (zavarba ejtő pedigrével rendelkező) Castro által megdöntött Batista ezzel szemben szegény sorból származó mesztic volt...

en.wikipedia.org/wiki/Fulgencio_Batista#Early_life

ezek után talán nem meglepő, hogy igen bizarr mende-mondák terjednek a neten a topic kapcsán:)

Fidel Castro Was a CIA Agent
henrymakow.com/2015/05/Fidel-Castro-Worked-for-David-Rockefeller%20.html

pitcairn2 2016.05.23. 09:43:38

@karandash:

+ Batista családi háttere a kubai függetlenségi mozgalomhoz kapcsolódott a (neo)koloniális platformhoz kötődő Castro családdal szemben

en.wikipedia.org/wiki/Fulgencio_Batista#Early_life

slowmotion 2016.05.23. 09:55:32

@karandash: hogyne követhette volna el. viszont a hozzászólás, amire reagáltam, teljesen felesleges volt. az nem kérdés, hogy a bíróság hogyan döntött, mert akkor és ott az ítélet teljesen egyértelmű volt. csak az kérdés, hogy vélt vagy valós igazságot szolgáltattak-e, illetve hogy az ítélet mennyire volt konzisztens a hasonló bűncselekményekkel.

pitcairn2 2016.05.23. 10:07:20

@slowmotion:

teljesen egyértelmű dolgok sohasem voltak, pl. hallottál már arról, hogy a déli "fehérek" jó része nem rendelkezett makulátlan "faji" pedigrével? :)

"In the antebellum years, free people of mixed race (free people of color) were considered legally white even if individuals had up to one-eighth or one-quarter African ancestry (depending on the state).[4] Many mixed-race people were absorbed into the majority culture based simply on appearance, associations and carrying out community responsibilities. These and community acceptance were the more important factors if a person's racial status were questioned, not his or her documented ancestry. Because of the social mobility of antebellum society in frontier areas, many people did not have documentation about their ancestors"

en.wikipedia.org/wiki/One-drop_rule#Antebellum_conditions

persze azt senki sem vitatja, hogy 1865 után nagyon elvadultak a "faji" viszonyok délen...

Aegopolis2 2016.05.23. 10:07:24

@csaki-de:

Hogy a francba lehetett ezzel a gépszörnnyel felszállni? A kép alapján el sem tudom képzelni. A szárnyra rögzített vadászokat (?) még csak-csak értem, de az ötödik gép az egyik képen a szállítót tetején van, a másikon meg a hasa alatt.

2016.05.23. 10:12:25

@szita szita péntek: amerikaiak eléggé kerülik, hogy valaki leírásánál megnevezzék, hogy minek néz ki, milyen rasszba tartozik, ha sokáig értetlenkedsz, akkor persze utalnak rá, de alapból kerülik
egyrészt, mert ugye félnek a rasszista bélyegtől, másrészt meg elég könnyű melléfogni
egy Pacific Islandert lehet mulattnak vagy Latinonak is nézni
sok Latinot fehérnek
stb
és rengeteg már a kevert rasszú ember az USA-ban, ránézésre be se lehet saccolni egy kaliforniai vagy New York-i olvasztótégelyben fogant gyerekről, hogy milyen rasszok és milyen arányban keverednek benne

ha már itt tartunk, mindig ráncolom a szemöldökömet, amikor a Barack Hussein Obamát fekete elnökként ünneplik
pedig pont annyira fehér, mint amennyire fekete, sőt fehér nagyszülei nevelték, meg Indonéziában is nevelkedett kommunista közegben, szóval kulturálisan sincs semmi köze a fekete rabszolgák amerikai leszármazottjaihoz, meg ugye az apja ágán se volt egy őse se rabszolga az USA-ben

rasszista dolog lefeketézni vagy leafroamerikaizni Obamát, hiszen pont fele arányban fehér is, aki őt lefeketézni, afroamerikaizza, az a rasszista one-drop rule-t alkalmazza
és kik is tették ezt?
az őt támogató, rá szavazó fekete amerikaiak LOL!

ja, a rabszolga négerek leszármazottjai az USA-ban gyakorlatilag semmilyen kulturális kapcsolatot nem ápolnak Afrikával (eltekintve mindenféle mondvacsinált, kreált "tradícióktól", mint a kwanzaa)

ezért egyre többen elutasítják, hogy ők African-American csoportba tartoznának, esetéeg feketéknek (Black) tartják magukat, de sokszor már csak amerikainak
persze amíg lesz nekik mindenféle pozitív diszkrimináció, egyetemi ingyen férőhely, addig lesznek, akik olyannak vallják magukat, amit éppen az államhatalom pozitívan diszkriminál

Bernie Sanderst hallottam már úgy utalni Obamára, hogy Obama egy "person of color", ez gyakorlatilag mindenkit jelent, aki nem fehér
persze ki is tiszta fehér az USA-ban...

Obama származását, státuszát tekintve közelebb áll mondjuk Arnold Schwarzenegger fiához (apu bevándorló, anyu gazdag fehér nő), mint egy átlag fekete amerikaihoz

Csak Norris 2016.05.23. 10:12:31

"Nemrég fellelt fotó az Új-Mexikóban krokettező Billy a kölyökről "

Az nem krikettező akar lenni? A krokettet megeszik jobb helyeken.

pitcairn2 2016.05.23. 10:17:17

@slowmotion:

ez nagyon jó:)

"Although racial segregation was adopted legally by southern states of the former Confederacy in the late 19th century, legislators resisted defining race by law as part of preventing interracial marriages. In 1895 in South Carolina during discussion, George D. Tillman said,
IT IS A SCIENTIFIC FACT THAT THERE IS NOT ONE FULL-BLOODED CAUCASIAN ON THE FLOOR OF THIS CONVENTION. Every member has in him a certain mixture of... colored blood...It would be a cruel injustice and the source of endless litigation, of scandal, horror, feud, and bloodshed to undertake to annul or forbid marriage for a remote, perhaps obsolete trace of Negro blood. The doors would be open to scandal, malice, and greed.[6]
"

en.wikipedia.org/wiki/One-drop_rule#Antebellum_conditions

Namely 2016.05.23. 10:17:24

"2000. Turisták egy illegális bevándorló partra vetett holtteste mellett a spanyol Zahara de los Atunes tengerpartján"
Én hívtam volna a hatóságokat, hogy szállítsák el, közegészségügyi szempontból veszélyes. Aztán arrébb mentem volna, mivel tuti bűzlött.
Amúgy nálam, az én országomban nem jönne ide egy sem, mivel tudná, hiába érne élve partot, azonnal vinnék vissza. Azonnal. Kortól, nemtől, állapottól függetlenül. Azok a hibásak ezekért az esetekért, akik reményt keltenek bennük, akik a józan eszük helyett az érzelmeikre hallgatnak honvédelemnél.
@karandash:
"szerintem is az amerikai feketék legjobb húzása az lenne, ha felhagynának azzal, hogy afroamerikaiknak tekintik magukat és teljes mellbedobással amerikaiaknak vallanák magukat"
Ismered "the doctor of common sense" youtube csatornáját? Érdemes. Amúgy a gondolatodhoz csak annyit, hogy ez fehér, többségi gondolkodás, úgy, hogy van valamid, azon kívül, hogy fekete vagy. Mert a feketék többségének ez az egyetlen "aduja", amit kijátszhat. Ha ő azt mondja, hogy "többségi", azonnal a csupasz segge magad.

2016.05.23. 10:35:47

@slowmotion: nem igaz, hogy automatikusan minden négert, akit bíróság elé állítottak elítélt volna a bíróság Délen
volt például olyan eset, hogy felmentettek vagy enyhe büntetésre ítéltek egy feketét, erre a tömeg meglincselte, egyszerűen nem tudta a hatóság megvédeni...

megjegyzem, amit ma olyan borzalmas licselésnek tartunk, az ma is dívik mindenütt Afrikában (Nigéria, Dél-Afrika, Kenya, Kongó, Madagaszkár, mindenhol)
szóval ma azon derpelni, hogy 120 éve mi volt, az picit hatásvadász

statisztika szerint 1882-1959-ig volt összesen 4733 áldozata a lincseléseknek
ezek közt sok fehér, kínai, olasz bevándorló, zsidó, bennszülött (indián) és persze sok fekete
de fehéreket, akiket valamilyen bűncselekménnyel gyanúsítottak, is simán meglincseltek, tele az internet ilyen képekkel

4733 emberélet sok, de ha azt vesszük, hogy mondjuk a Délvidéken a szerbek 1944-45-benpár hét alatt 40-50000 magyart irtottak ki válogatott kegyetlenkedések közepette, vagy a románok pár tízezer magyar civilt kiirtottak 1848-49-ben, vagy hogy az amerikai kormány hány indiánt irtott ki, akkor a majd 70 év alatt meglincselt ember 4733 ember nem durván sok (persze majdnem minden emberéletért kár, pedo gyerekgyilkosokért azért nem annyira)

és ismétlen, Afrikában mindenütt, meg néhol Dél-Amerikában, Ázsiában azért ma is van lincselés
Afrikában kifejezetten gyakori, erről persze nem szólnak a hírek
brutál videókkal tele az internet, ahogy élve felgyújtanak embereket afrikaiak, autógumi a nyakba, aztán jöhet a benzin meg a gyufa
Nelson Mandela felesége, Winnie Mandela is nagyon helyeselte az ilyen "necklacing" típusú lincselést

2016.05.23. 10:38:50

@Desmond77: hu.wikipedia.org/wiki/Krokett_(labdaj%C3%A1t%C3%A9k)

a krikett az más, de az is egy játék, sőt az a népszerűbb, de van krokett is (croquet)

slowmotion 2016.05.23. 10:42:13

@pitcairn2: érdekes, de továbbra is irreleváns a téma szempontjából.

pitcairn2 2016.05.23. 10:58:01

@slowmotion:

nem teljesen, mivel érdekes szembesülni azzal, hogy a déli folyamatokat pontosan az (a humanitárius abolicionista köntösbe burkolt) északi beavatkozás vadította el

az is roppant érdekes, hogy a szegregációs gyakorlat alapvetően az északi államokból indult el...

és az se semmi, hogy a vaskalapos fajgyűlölet sem déli (hanem északi...) találmány...

a déli családok az antebellum érában meglehetősen szövevényes kapcsolatban voltak a színes a szolgáikkal

pl. lásd a jogilag fehér (octoroon), de származása alapján rabszolga Sally Hemings kapcsolatát Jeffersonnal
en.wikipedia.org/wiki/Sally_Hemings#Early_life

vagy a kapcsolatból származó 7/8 részben fehér, de jogilag még rabszolga leszármazott esetét
en.wikipedia.org/wiki/Madison_Hemings

a felettébb fajgyűlölő jenkik többek között ezért utálták őket...

gigabursch 2016.05.23. 11:56:06

@karandash:
Az oláhok Nyégerfalván (ez a kőrös egyik mellékága Biharban) iszonyatos népirtást rendeztek a magyarok között.
hunhir.info/index.php?pid=ker&k=ny%E9gerfalva
tortenelemportal.hu/2010/05/magyarirtas-korostarkanyban-1919-tavaszan/

bioLarzen 2016.05.23. 12:27:39

@szita szita péntek: Hagyd szerintem. Nem érdemes. Nyilván ő is ismeri a "Stay black!" kifejezést, illetve az amögött rejlő filozófiát/hozzállást, csak az nem passzolna a képbe, amit ki akar hozni ebből.

bioLarzen 2016.05.23. 12:28:34

@Desmond77: Haha, tudod, mi a poén? Hogy eredetileg tényleg krikettet írt a szerző, csak később lett átjavítva krokettre ;)

Conchobar 2016.05.23. 12:45:21

"Fehér nő elen elkövetett nemi erőszakkal vádolt fekete férfit védik a lincselésre vágyó tömegtől Arkansasban. A csatárlánc a börtöntől a bíróságig tartott" - Ami azt illeti nagyon rosszul beállított kép (vagy a kép aláírás légből kapott). A lincselésre váló tömegből egyetlen embert se látni, hacsak nem a szanaszét mászkáló és unottan üldögélő katonák azok

Kedélyes Paraszt 2016.05.23. 12:45:58

@JTom: a ket feher leples kep kamunak tunik. tok ugyanabbol a poziciobol keszult a ket kep, de mas hatterrel.

tibsi 2016.05.23. 12:51:32

Billy, a kölyök képe azért is érdekes, mert láthatók rajta a bandájának tagjai is, akiket regulátoroknak hívtak. A ferrotípiát egy régiségkereskedésben vették nemrég, az ára 2 (kettő!) dollár volt. A vevő csak otthon nézte meg jobban a képet, és gyanút fogott, hogy valahol már látta az egyik csávót a képen, mert a testtartása jellegzetes volt. Valamint a kardigán tűnt fel neki, amit elég ritkán hordtak haramiák. Hosszú nyomozás után kiderült, hogy valóban Billy, a kölyök van a képen. Egy aukciós ház 5 millió dollárért vette be a szerencsés vevőtől a képet. Nemrég volt a National Geographic csatornán egy 2 órás dokumentumfilm az esetről.

Elsőszámú Közellenség 2016.05.23. 13:17:28

@Szaudi Herceg: Akkoriban ott a 75-ös benzin ment a kutakon, s sokan feketén kerítettek ólom-tetraetilt, majd hasra ütéses módszerrel adagolták hozzá.

Gery87 2016.05.23. 15:16:48

@karandash:

"nem véletlenül egyre több amerikai néger elutasítja, hogy őt afromaerikainak (African-American) nevezzék, mert azt mondják, ők pont olyan amerikaiak, mint akárki más, "

Azt nem kétlem hogy amerikainak tartják magukat de szerintem az afro- identitás is nagyon erős, már csak azért is mert egyértelmű hogy "mások" mint a többség és most itt nem negatív dolgora kell egyből gondolni...
A székely is magyar, de azért kétlem hogy ne lenne ugyanolyan fontos a székelysége mint a magyarsága.
Nehezen tudom elképzelni hogy az afro- öntudat eltűnne!
Pár ilyen turbóliberális alkat lehet, de a többség biztos hogy "kettős identitású" és inkább afro mint szimplán amerikai.

"akkoriban a szegregáltan, de a feketék számára is elérhető szolgáltatások azt eredményezték, hogy az amerikai négerek voltak a legjobb körülmények közt élő négerek a világon"

Lehet, de mi is jobban élünk mint a moldávok, de ez különösebben szerintem senkit nem boldogít, úgyhogy ez a tény érvnek nem túl jó most!

Afrikában sose jártak, semmi közük hozzá, a legtöbben nem is tiszta négerek már genetikailag, hanem keveredtek a többi rasszal
szerintem is az amerikai feketék legjobb húzása az lenne, ha felhagynának azzal, hogy afroamerikaiknak tekintik magukat és teljes mellbedobással amerikaiaknak vallanák magukat

Gery87 2016.05.23. 15:20:18

@karandash:

"a legtöbben nem is tiszta négerek már genetikailag, hanem keveredtek a többi rasszal"

Ez hülyeség.
Azért annyira nagy keveredés nem volt sosem és most sem mint pl Latin-Amerikában ahol a meszticek a többség sok államban.

"szerintem is az amerikai feketék legjobb húzása az lenne, ha felhagynának azzal, hogy afroamerikaiknak tekintik magukat és teljes mellbedobással amerikaiaknak vallanák magukat"

Ez nem fog megtörténni.
Mivel ott eltérő rasszok vannak, ezért ez egy különbség az emberek között, és ezért mindíg is egy identitás lesz!
Ha te elköltözöl pl afrikába már nem csak magyar leszel hanem fehér is annak ellenére hogy eddig ez ugye lényegtelen volt, hisz körülötted eddig mindenki az volt, nem volt jelentősége..

Gery87 2016.05.23. 15:24:25

@pitcairn2:

Ez engem nem lep meg annyira.
Valamennyire tanultnak kell lenni ahhoz hogy az ember vezető lehessen, meg persze kapcsolatok...nem nagyon meglepő hogy a kommunista elit nem a félanalfabéta prolik és parasztok közül kerültek ki..aki max a szomszéd Józsit ismerte meg tudott számolni és ennyi...

Gery87 2016.05.23. 15:27:54

@karandash:

"szóval kulturálisan sincs semmi köze a fekete rabszolgák amerikai leszármazottjaihoz, meg ugye az apja ágán se volt egy őse se rabszolga az USA-ben"

Ennek ellenére nem nagyon ellenzi a "fekete elnök" titulust és élvezi az előnyeit...
A faji identitás alapja hogy ez a külsődben hogy nyilvánul meg!
Ő feketének látszik, annak tartják, valószínűleg ő magát is elsősorban feketének tartja....

Gery87 2016.05.23. 15:33:12

@karandash:

"és rengeteg már a kevert rasszú ember az USA-ban, ránézésre be se lehet saccolni egy kaliforniai vagy New York-i olvasztótégelyben fogant gyerekről, hogy milyen rasszok és milyen arányban keverednek benne"

Azért ne sarkítsunk!
Egy nagyváros meg egy kevert fajú vidék az persze más...de azért le merném fogadni hogy a fehérek többsége echte fehér egy fekete anakonda sem kúszott fel a családfára:)...a feketék többsége meg fekete ősökkel bír....na meg egész államok vannak északon amik szinte szinte szín fehérek, négert ma sem nagyon látnak....max annyiban van különbség hogy az őse német volt e valakinek vagy ír...:)

Azt se felejtsük el hogy tudtommal házasodni sem nagyon lehetett régen csak úgy "színvakon" még 60 éve se...és valljuk be szerintem a többség nem is akart....(egyik oldalon se) pláne délen ahol meg ugye a feketék zöme él...

A legtöbb vegyes házasság a rasszok között ma is a feketék és a latinok között van...ami nem meglepő...hasonlóbb kultúra, mentalitás stb.

pitcairn2 2016.05.23. 15:37:37

@Gery87:

a "lét meghatározza a tudatot" gazdasági determinizmus talaján álló marxistának azonban - finoman fogalmazva - ciki ez:)

elvégre kb. azt húzza alá, hogy az egész eszmerendszer egy rakás zőcségre épül...

pitcairn2 2016.05.23. 15:43:02

@Gery87:

az amerikai délen viszonylag jelentős keveredés volt

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2016/05/22/napi_erdekes_705/full_commentlist/1#c30350154

1861 előtt a déli államok jó részében már 3/4 rész fehér származás is elég volt ahhoz, hogy jogilag fehérnek tekintsenek

Quadroon
en.wikipedia.org/wiki/Quadroon#Racial_class_classifications

az 7/8 rész fehér származással rendelkező octoroon-ok pedig mindenütt fehérnek számítottak jogi értelemben az amerikai délen

pitcairn2 2016.05.23. 15:45:37

@Gery87:

klikk az alábbi képre:

s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/36/8a/25/368a253b069dad3806b8643c55cab368.jpg

az octaroon már totál fehér és szőke (az ausztrál példa csak szemléltetésre van)

pitcairn2 2016.05.23. 15:48:13

@Gery87:

"de azért le merném fogadni hogy a fehérek többsége echte fehér egy fekete anakonda sem kúszott fel a családfára:)"

hát erre inkább ne fogadj:)

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2016/05/22/napi_erdekes_705/full_commentlist/1#c30350228

2016.05.23. 16:05:48

@Gery87: na pont ez így nem igaz, északon rengeteg a fekete
Wisconsin, Illinois, Minnesota, Michigan, (Chicago, Detroit környéke), New York, ezek olvasztótégelyek, ahogy California is, na ott tényleg nem mondod meg, hogy ki honnan jött és az a legnépesebb állam
jó, Maine-ben, Idahoban, Wyonmingban, Montanában, Oregonban, Utahban nem sok a fekete, de ezek alacsonyabb népességű államok
rengeteg néger költözött északra, szökött a polgárháború előtt, vagy vándorolt a polgárháború után, mert ott voltak az ipari központok

New Yorkban meg a zsidó, puerto ricoi, dominikai, kubai, vietnami, orosz, ukrán, olasz, ír, skót, kanadai francia, néger, mindenféle keveredik

vannak tiszta fehérek, persze
de egyre kevesebb és azok is főleg vidéken

Délen meg 1865 előtt dugott mindenki mindenkivel, illetve leginkább a fehér férfiak a néger nőkkel...
rengeteg feketének volt fehér őse apai ágon, ha 1/4 vagy 1/8 arányban volt csak fekete, akkor fehérnek számított a polgárháború előtt
csak mivel a one-drop rule bejött a polgárháború után, ezért őket négernek tekintették 1865 után és ugyanúgy kirekesztették, mint a "tiszta" négereket, de nem véletlen, hogy vannak árnyalatok a négerek közt is az USA-ban

de arról is lehetne vitatkozni, hogy genetikailag az írek mennyire fehérek
mert genetikailag elég erős náluk a mediterrán, arab hatás, aminek okát majd valaki megvilágítja
vörösök, szőkék, de hordoznak levantei géneket, van bennük egy vonóval...
a Délre meg ugyanúgy rabszolgaként került az ír ember, mint az afrikai fekete
írnek (északabbra olasznak vagy kelet-európainak) lenni nem volt egy nagy presztizs akkoriban

Az USA fehérebb államai pont a néptelenebb közép-nyugatiállamok, azon belül is főleg a vidék
Utahban pl helyi feketék sokáig nem voltak, a mormonok nem voltak éppen toleráns népek
de ahol nagyvárosok voltak, ott voltak feketék

pitcairn2 2016.05.23. 16:09:25

@Gery87:

most látom csak, hogy a fenti linken __Alexandre Dumas__-val reprezentálták a 7/8 részben fehér octoroon-okat:)

"Id. Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie ............Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt."

Alexandre Dumas (író, 1802–1870)
hu.wikipedia.org/wiki/Alexandre_Dumas_%28%C3%ADr%C3%B3,_1802%E2%80%931870%29

pitcairn2 2016.05.23. 16:11:17

@karandash:

"rengeteg néger költözött északra, szökött a polgárháború előtt, vagy vándorolt a polgárháború után, mert ott voltak az ipari központok
"

az 1910-es évekig jóformán semmilyen jelentős vándorlás sem volt észak felé...

mi több, a szabad feketék többsége 1861 előtt is délen élt

Gery87 2016.05.23. 16:13:07

@pitcairn2:

Jó és hányan voltak délen akik "csak" 3/4 részben voltak fehérek? És mekkora arányt tettek ki a déli fehérek az össz amerikai fehér népességben?
Na...

Egyébként: Aki fehérnek néz ki és úgy is szocializálódott, viselkedik, az fehér....viszont akkor meg az életében töklényegtelen hogy volt e fekete vagy más rasszu őse, így viszont nem "multikulturális" sem ő sem a társadalom, közeg...

"hát erre inkább ne fogadj:)"

de fogadok:)
Fogadok hogy Oregontól, Minnesotán át main államig bizony a többségi fehér lakosság ős is fehér...
Csak abból induljunk ki hogy milyen szegregáció és mentalitás volt régen, ami gátolta a keveredést...és hogy volt (nem is olyan rég) amikor az USA összlakosság 10% volt "nem fehér" beleértve a feketéket, latinokat stb...
Nem valószínű hogy 10%-nyi kisebbség olyan mértékben kötött volna vegyes házasságot fehérekkel hogy ma minden fehérnek lenne színes őse...

Tudom hogy marha "trendi lenne", főleg ma, de azért ne túlozzunk...

pitcairn2 2016.05.23. 16:16:13

@Gery87:

"Csak abból induljunk ki hogy milyen szegregáció és mentalitás volt régen"

1861 előtt délen nem volt szegregáció

rasszizmus volt szegregáció azonban nem volt...

Gery87 2016.05.23. 16:18:56

@karandash:

"Délen meg 1865 előtt dugott mindenki mindenkivel, illetve leginkább a fehér férfiak a néger nőkkel..."

Csak szeretnéd:)
ha meg rabszolga is volt, akkor pláne nem.

"de nem véletlen, hogy vannak árnyalatok a négerek közt is az USA-ban"

Ez meg azért van főleg mert Afrika nem azonos vidékeiről hurcolták be őket...

"de arról is lehetne vitatkozni, hogy genetikailag az írek mennyire fehérek
mert genetikailag elég erős náluk a mediterrán, arab hatás, aminek okát majd valaki megvilágítja"

Valószínűtlen!
A kelta alapnépességhez max skandináv vonal került...arabot, mediterránt nem tudom honnan veszed még a rómaiak sem agyon kószáltak arra...

"Délre meg ugyanúgy rabszolgaként került az ír ember,"

Na ezt kötve hiszem!
A fő ír bevándorlás idején meg már rabszolgaság sem volt!

"Az USA fehérebb államai pont a néptelenebb közép-nyugatiállamok, azon belül is főleg a vidék
Utahban pl helyi feketék sokáig nem voltak, a mormonok nem voltak éppen toleráns népek
de ahol nagyvárosok voltak, ott voltak feketék "

Sajnos abból indulsz ki hogy attól még hogy ott voltak még keveredtek, de ez téves következtetés...

A magyar sem keveredett a cigányokkal pedig "ott voltak mindenhol"....

Gery87 2016.05.23. 16:19:35

@pitcairn2:

"rasszizmus volt szegregáció azonban nem volt... "

Ha viszont rasszizmus volt, akkor vegyes házasság sem volt.

Gery87 2016.05.23. 16:20:58

@pitcairn2:

Kivételek mindig vannak....meg senki nem mondta hogy soha senki nem keveredett....erről ennyit.

Gery87 2016.05.23. 16:26:16

Ha akkora lett volna a keveredés, mint ahogy be akarod állítani, ma az USA népessége olyan mértékben lenne kevert mint Kolumbia, csak meszticek helyett mulatt lenne a többség....de mivel nem így van, így nagyfokú keveredésről nem beszélhetünk!

pitcairn2 2016.05.23. 16:32:04

@Gery87:

"Jó és hányan voltak délen akik "csak" 3/4 részben voltak fehérek? "

abból kiindulva, hogy 1860-as népszámlálás közel 600 ezer félvért azonosított be délen (9 milliónyian éltek akkoriban ott) sokan lehettek

www.aaregistry.org/historic_events/view/miscegenation-story-racial-intimacy

pitcairn2 2016.05.23. 16:33:41

@Gery87:

az antebellum dél esetében ez jóval több mint kivétel

ott igen jelentős keveredés volt

és aki fehérnek nézett ki az rövid úton fehérré is vált

pitcairn2 2016.05.23. 16:40:46

@Gery87:

a félvérek esetében a 8. oldalon van egy jó ábra

www2.census.gov/prod2/decennial/documents/1860a-02.pdf

1860-ban a színeseken belül 87%-ot tettek ki a feketék és 13%-ot a félvérek

az 1/4 részben feketék a legtöbb államban jogilag fehérnek számítottak

pitcairn2 2016.05.23. 16:51:56

@Gery87:

főszabályként csak abból lett fehér aki fehérnek nézett ki

1/4 rész fekete származás esetében már jó sansszal a fehér vonások dominálnak...

1/8 rész fekete származás esetében pedig már művészet felfedezni a fekete vérvonalat

pitcairn2 2016.05.23. 16:53:40

@Gery87:

"Ha viszont rasszizmus volt, akkor vegyes házasság sem volt. "

a gyermeknemzéshez mióta kell vegyes házasság?

pitcairn2 2016.05.23. 17:00:53

@Gery87:

a XVII-XVIII. században a déli államok területére érkező fehérek jó része de facto rabszolga volt

vagy fegyenc

vagy pedig "szerződéses munkás"

en.wikipedia.org/wiki/Indentured_servant#North_America

en.wikipedia.org/wiki/Penal_transportation#North_America

2016.05.23. 19:59:32

@Gery87: na hogy az írek mikor kerültek az Amerika nevű kontinensre és mennyire önszántukból és hogy mennyire keveredtek a négerekkel és hogy ők maguk rabszolgák voltak-e, erre egy kis olvasmány:

"Between the years of 1652 to 1659 it is estimated that well over 50,000 men, women, and children of Irish descent were forcibly transported to British imperial colonies in Barbados and Virginia to serve as slave labor on plantations.
Other prisoners of war, as well as political dissenters, taken from conquered regions of England, Wales, and Scotland were also sent into permanent exile as slaves to Barbados. This essentially enabled Cromwell to purge the subject population of any perceived opposing elements, as well as to provide a lucrative source of profit through their sale to plantation owners. The extent to which White prisoners were transported to Barbados was so great, that by 1701, out of the roughly 25,000 slaves present on the island’s plantations, about 21,700 of them were of European descent. Later, as the African slave trade began to expand and flourish, the Irish slave population of Barbados began to drastically recede over time, due in part to the fact that many were worked to death early on in their arrival and also as a result of racial intermixing with Black slaves."

abajantourgirlexploringbarbados.blogspot.tw/2010/05/white-slavery-and-servitude-in-barbados.html

és ez csak Barbados, ami egy pici brit gyarmat volt, de oda is legelőször az íreket hurcolták be rabszolgaként, még mielőtt az afrikai feketék odakerültek volna, és ugyanígy az Amerikai gyarmatokra is nyomták ki a skót és ír rabszolgákat, gyerekeket is, összefogdosott lázadókat, azokat a parasztokat, akiktől el akarták venni a földjeiket otthon...

és mivel az ír rabszolga olcsón volt megszerezhető, semmi értéke nem volt, hullottak is, mint a legyek, mert nem kímélték őket
az afrikai rabszolga drágább volt, jobban megbecsülték
aztán az írek közül sokan szaporodtak a feketékkel, lett belőlük rabszolgafelügyelő

ugyanez lejátszódott minden gyarmaton még mielőtt bejöttek volna a rasszista szegregáló törvények

addig mindegy, hogy fehér volt az ír, ha rabszolga volt, akkor az volt a sorsa, mint a fekete rabszolgáknak is, sőt, még rosszabb
és a pont ugyanannyira elnyomott fehér és fekete rabszolgák szaporodtak, mert bőrszín alapján nem voltak szegregálva

ma meg pont az írek leszármazottai a legalja a barbadosi társadalomnak

az se véletlen, hogy az amerikai Dél angol akcentusa az ír és skót fehéreké és pont ez ragadt rá a fekete rabszolgákra is
mivel együtt éltek, kommunikáltak, ha a fehér rabszolga volt, akkor pont úgy és ott élt, mint a fekete sorstársai

Hattáb 2016.05.23. 21:29:42

@slowmotion: Remek ezt akartam hallani....A sötét dél. Tényleg sokkal korrektebb definíció,mint "a feketék erőszakosak"

Skatulya bácsi megmondta 2016.05.23. 21:30:19

Ismét nagyon jó válogatás!

Billy, a kölyökről egy újabb kép!
Szerintem ez történelmi jelentőségű felfedezés!

_e30st_ 2016.05.24. 00:49:00

Alíz hercegné a későbbi cárné édesanyja volt. A képen szereplő kislány Alix volt. Édesapja valóban Alíz nevű neje után akarta elnevezni, de az Alix mégiscsak germánosabb volt, ezért lett ez a neve. Amint pedig Miklóshoz hozzáment az Alexandra nevet vette fel.

csaki-de 2016.05.25. 08:14:36

@Aegopolis2: Mindkét megoldás népszerű az aviatikában. Ne felejtsük el, hogy például az USA és a Szovjetunió űrsiklói is nagy repülőgépek hátán utazgatta viszonylag gyakran. De Chuck Jager rekorder gépe a Bell X1 meg egy bombázó hasa alól startolt el, hogy elsőként áttörje a hanghatárt. :-)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2016.05.25. 11:19:06

imádom a blogot

egy dolgot szeretnék csak megjegyezni:

"1948. Éjszakai halászat a Hawaii-szigeteken. 11 év múlva a szigetek az Egyesült Államok 50. tagállamává vált"

itt szerintem úgy helyes, hogy "11 évvel _késöbb_ a szigetek..."

bioLarzen 2016.06.03. 20:48:39

@Lányosapa: Először krikett volt odaírva.

bioLarzen 2016.06.03. 20:49:39

@Nils Holgersonné: Szerintem mindkettő jó - de fordítóként napi tapasztalat, hogy ilyesmiben erősen eltérnek a vélemények.

vino-et-veritas 2016.07.17. 13:18:48

@for-avar: És itt nem lehetett a negatív megfordítva?

vino-et-veritas 2016.07.17. 13:39:29

@for-avar: Ha valóban ferrotípia, akkor visszavonv. Ott nincs negatív, direkt-eljárás...
süti beállítások módosítása