Luxusautóval a világ körül 2. rész

2015. szeptember 24. Rollende Landstrasse

Két cseh, mérnök végzettségű újságíró, Miroslav Zikmund és Jirí Hanzelka 1947-ben világ körüli útra indult egy Tatra 87-tel. Az első részben Prágától Etiópiáig követtük őket, most jön az igazi terepjárás a luxusautóval.

24.jpg

Mielőtt folytatnánk a Tatra 87 afrikai kalandjait, térjünk vissza egy kicsit vissza a műszaki témára. Az első rész kommentjeiben némi vita alakult ki az átalakításokról. Hanzelka és Zikmund a Tatra remek felépítését akarták bizonyítani azzal, hogy alig változtattak az autón. Szó sem volt terepjáró kivitelről és megerősített rugózásról. Idézem őket:

„Az egyetlen műszaki átalakítás az volt, hogy a motorház és a sebességváltó-szekrény alá védőtalpakat szereltünk. De az út folyamán ezeket is eltávolítottuk. Kocsink végeredményben a következő apróságokban tért el a széria-típustól: különleges rádió-vevőkészüléket kaptunk, amelynek révén legalább passzív kapcsolatban lehettünk a világgal, a hátsó ülés alá acél tartókarokat szereltünk, amelyekhez szíjjal erősítettük a hátsó ülésen elhelyezett poggyászt, és a karosszéria belsejében apró változtatásokat hajtottunk végre, hogy több helyet szerezzünk a málha elhelyezésére.”

A baleset utáni kényszerű autócsere után még ezekről is le kellett mondani, csak a rádiót és a pótalkatrészek fadobozait rakták át.

A múltkor Szomália határában hagytam abba a történetet. Megérkeztek fekete Afrikába, és rövidesen elképesztő körülmények között kellett bizonyítania a Tatra megbízhatóságát.

23.jpg

2. Szomáli pásztorok között a Tatra

 

25.jpg

3. Kenyában csak néhány száz méter választotta el őket a jó úttól, mikor meglepte őket a mindent sártengerré változtató eső. Sárba ragadva, maláriától remegve, 59 fokos hőségben várták a karácsonyt a csehszlovák újságírók


26.jpg

4. 1948. január 28-án 11 órakor kitűzték Csehszlovákia lobogóját a Kilimandzsárón

 

27.jpg

5. Két hegyi vezető segítette őket: Szambonanga és Kimatare

 

28.jpg

6. Dél-Rhodesia olcsó, de hatékony megoldása a közlekedésre: két aszfaltcsík az agyagon.

 

29.jpg

7. Nem minden afrikai örült a fényképezőgépnek...

 

30.jpg

8. ... de aztán megszokták őket, és természetesen viselkedtek előttük

 

31.jpg

9. Útlevél-ellenőrzés Uganda határán

 

32.jpg

10. Garratt-mozdony: a gyenge afrikai pályákra tervezett, alacsony tengelyterhelésű gőzmozdony

 

33.jpg

11. Ugandában újabb uralkodó vendégei voltak: III. Rudiki király sokkal szerényebben fogadta őket, mint Abesszínia császára

 

34.jpg

12. Belga-Kongó határán

 

35.jpg

13. Egysávos hegyi út a Hold-hegységben

 

36.jpg

14. Szemük láttára tört ki egy vulkán Kongóban. 1948. március 8-án lávaömlés zárta le az utat előttük

 

37.jpg

15. Kenyában, Ugandában és Belga-Kongóban felváltva haladtak az Egyenlítő két oldalán

 

38.jpg

16. Komp a Kamán

 

39.jpg

17. Közlekedési rendőr Belga-Kongóban

 

40.jpg

18. A Kafue folyón csak vasúton tudtak átkelni

 

42.jpg

19. Dél-Afrikában végre újra épített úton gurulhattak. Pretoriában már nagyvárosi környezet fogadta a világjárókat

 

43.jpg

20. Kimberley, a gyémánt fővárosa. Gyémántot tartalmazó agyaggal rakott, leplombált csillék gördülnek át az úton

 

122_cr.jpg

21. A Tatra Kimberleyben, a brit gyémánttársaság székházánál.

 

44.jpg

22. Dél-Afrikában két hétig járták a természetet. Még egy bálnavadászatra is beszálltak egy hajóra, aztán megnézték a zsákmány feldolgozását. A munkás épp a bálna nyelvén áll

 

45.jpg

23. Fokvárosban a Tatrát behajózták a Boissevain rakterébe, és a csapat 1948. június 25-én elhagyta Afrikát. Tizenegy nap múlva érkeztek Buenos Airesbe

Legközelebb innen folytatjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr317515270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disznó Úr 2015.09.24. 06:58:29

Off. A csehszlovákokról jutott eszembe...

1989-ben Brünnből jöttünk haza vonattal, a kupéban volt egy magyarországi cigány srác is. Bejön a határőr: "cseszkoszlovenszka paszova kontrola" Erre a cigánygyerek: "mi magyarok vagyunk"

A "csehszlovák határőr", aki magyar volt, azt mondta neki: "azért az útlevelét csak ideadja, nem?"

A cigány: hááá, beszél magyarul, akkor miért csehszlovákul szólít meg?

Határőr: maga csehszlovákul még nem hallott beszélni senkit.

Érdekes, abszurd helyzet volt.

Bocs az offért.

selgir 2015.09.24. 07:26:24

na ez pont jó volt a kv mellé, thx! :)

átlátó 2015.09.25. 09:36:36

Szoszi mo, ez jó, hosszú út volt akkor.

huong 2015.09.25. 09:39:46

Nekunk megvolt a konyvuk odahaza

kewcheg 2015.09.25. 09:53:44

A csehszlovák ipar ebben az időben tényleg nagyon ott volt....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.09.25. 11:05:16

@kewcheg:

A cseh ipar mindig jó volt, az húzta a szlovákokat is, amíg együtt voltak, nem?

rexcramer 2015.09.25. 11:38:22

Remek olvasmány..köszi!

kewcheg 2015.09.25. 11:59:00

@Mj: Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy Csehországban minden kisvárosban működik valami tradicionális kisebb gyár, üzem ahol már egy-kétszáz éve sört, játékot, órát, cipőt etc. gyártanak....ez a nem mindegy....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.09.25. 12:01:41

@kewcheg:

Ráadásul a monarchia külön a cseh ipart erősítette, míg Magyarország nagy része, azon belül Felvidék inkább maradt azt kiszolgáló mezőgazdasági termőterület.

esomar 2015.09.25. 16:19:27

Az I. vh után a monarchia iparának 68(!)%-a maradt CsSz kezén - az elmaradott akkori szlovák területekkel (pl. Kárpátalja) együtt. CsSz akkor a világ harmadik legfejlettebb állama volt. Ehhez képest nem olyan csuda a mostani helyzet. A németekkel együtt kidobták az ipari kultúra egy jó részét is.

gaszton42 2015.09.25. 16:31:46

@Disznó Úr: Igaza volt mert olyan hogy csehszlovak nyelv tényleg nincs, csak cseh nyelv és van szlovák.
A könyvei meg örök klasszikusok. Nagyapám testvére aki távolra költözött, nyaranta nagyapáméhoz jött egy hónapra nyaralni. Imádtam a történeteit mert a két háború között vendégminkásként járta Nyugat-Európát és komoly könyvgyújteménye volt útikökönyvekből és hozott nekem is mindig olvasnivalót. neki megvolt az összes Hanzelka-Zikmund útikönyve, de régi salátára olvasott, utánkötött verzióban, nagyon keresettek voltak mert nem volt újabb kiadásuk mert feketelistán vltak az 1968-as kiállásuk miatt.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.09.25. 21:22:52

Ahogy nézem, fotósoknak is kiválók voltak.
Ma ilyen képekért már Vördpresszfotó első helyezés jár (a vérmentes kategóriában, persze), vagy valami Roberkápa díj. ;)

charlie 2015.09.29. 20:06:10

Garratt, két tével.

Rollende Landstrasse 2015.09.30. 20:25:03

@charlie: Pedig sokszor átnéztem a szöveget... Máris javítom, köszi!
süti beállítások módosítása