Napi érdekes - 126

2015. szeptember 13. Sam. Joe

"A mai napi érdekest - hosszú idő után ismét - Sam. Joe szerkesztette. Érdeklődési köre az autók és ez meg is látszik. :)" - Jtom

1.jpg

1964. A világító kerekű Chrysler 300K

2.jpg

Van úgy, hogy az ember lát egy érdekes képet és csak évekkel később bukkan rá a részletes magyarázatára. A világítani tűnő kerekű, 1964-es Chrysler 300K-ról felbukkanó képekről sokáig azt gondoltam, hogy nagyon ügyes retusálás eredményei, messze a Photoshop előtti időkből.

Évekkel később derült ki, hogy szó sincs erről. A világító gumiabroncsok ötletével egy független kutató és fejlesztő cég jött elő az 1950-es évek végén, a 1960-as évek elején. A Goodyear és úgy általában az egyesült államok autóipara nagyon is odafigyelt azokra az ötletekre amik a mai fogalmaink szerinti tunerek és modderek agyából pattant ki. Így vevő volt az áttetsző és kivilágítható gumiabroncsok ötletére és úgy döntöttek, megvizsgálják az életképességét.

Akkoriban a cég nagyon sok pénzt és energiát fordított a szintetikus gumikkal kapcsolatos kutatására és kísérletezett egy kőolaj alapú gumival, ami közel átlátszó volt. Ebből készítettek négy autógumit és olyan felnikre húzták fel azokat, melyeknek amúgy a műszerfal megvilágítására használatos izzólámpákat építettek a belső peremére – természetesen a működtetésükhöz szükséges vezetékezés kiépítésével.

A projektben résztvevő egyik mérnök úgy nyilatkozott róla, hogy „Napközben egyáltalán nem nézett ki hatásosan, de éjszaka nagyon vadul mutatott.” Aztán – mint tudjuk – az egész ötletből nem lett semmi néhány hatásos fotón kívül.

A legfontosabb ok, hogy ez a fajta gumi egyszerűen túl drága volt ahhoz, hogy gumiabroncsokat készítsenek belőle, ami persze a tömeggyártással nyilván csökkenthető lett volna. Ezen kívül közrejátszott pár praktikus ok is: Az áttetsző gumi néhány saroknyi autózás után egyszerűen összepiszkolódott, illetve azoktól az erőbehatásoktól, amik egy hétköznapi autógumit érnek, ez az anyag elvesztette az áttetszőségét. A mérnököknek nem volt rá jó ötlete, hogy hogyan juttassanak elektromos áramot a kerekekben lévő izzókhoz, hogy a forgásban lévő kerékben azok folyamatosan világítsanak, az izzólámpák ne törjenek össze a napi használatban, viszonylag egyszerű legyen azokat kicserélni, az egész miskulancia megbízható legyen és megfizethető.

3.jpg

1962. San Francisco, Sacramento Street a háttérben a Bay Bridge. Ugyanez az utca napjainkban, közel ugyanonnan fotózva.

4.jpg

5.jpg

1958. Párizs. Gázrobbanás következtében összeomlott parkolóház. Mintha egy óriás széthajigálta volna a játékautóit.

6.jpg

1938. valahol a Mississippi folyón. A gyöngyhalász egy régi autó üzemanyagtankjából eszkábált sisakban készül merülésre.

7.JPG

1956-os tabló, amit a Packard kereskedések falán lehetett látni felirata szerint: „Az 1899-óta készült Packardok több mint 53%-át még mindig használják.” Ami miatt számunkra érdekes, hogy remekül nyomon követhető rajta az automobilok fejlődése, a megjelenésük változása.

8.jpg

1939. augusztus 28. A Townsley Üteg egyik 16 hüvelykes (40,64 cm) lövegének ágyucsövét szállítják rendeltetési helyére.

A kép a Golden Gate hidat és Sausalito-t összekötő, Waldo Alagút közelében lévő meredek emelkedőn (Waldo Grade) készült. Az üteg San Francisco városát és a San Francisco-i Öblöt volt hivatott védeni. A két hatalmas ágyú, 2100 fontos (kb. 952 kilogrammos) lövedékeket volt képes több mint 25 mérföldes (kb. 40 kilométer) távolságba kilőni. A kor leghatalmasabb hadihajóit akarták lőtávolon kívül tartani az öböl bejáratának két oldalán elhelyezett óriásfegyverekkel. Élesben sohasem használták őket. Mivel elavultakká váltak, 1950-re a San Francisco-i Öböl környéki összes partvédelmi létesítményt deaktiválták, köztük a Townsley Üteget is.

9.jpg

1964. New York. A Chrysler nyolchengeres pavilonja épül a Világkiállításra.

10.JPG

Mivel egy korábbi postban is szerettétek a témát: 1939. útburkolati jeleket festenek valahol Oregonban.

11.jpg

1910-es évek. Detroit rendőrségének egyik első, rádió adóvevővel felszerelt Ford T modellje, látványos antennával.

12.jpg

1935. New York. A Herald Square at 34th utca és a Broadway találkozásánál. A környék így fest napjainkban.

13.jpg

1894. Klösz György felvétele. A Lánchíd az Akadémiából nézve, villamos végállomás. A környék napjainkban.

14.JPG

15.JPG

16.JPG

Az 1940-es évek eleje, az amerikai B-17, B-20, B-24, B-25, és B-26 bombázók személyzetének kiképzéséhez használt teherautók.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr597783302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pák Balázs 2015.09.13. 12:34:35

Az én Chrysleremen nem így vannak bekötve a gyertyák. Biztos azért, mert csak hat hengeres. :)

A Packard-os képen milyen klassz félreérvelés van. Mellé kellene tenni a gyártott darabszámot is ugyanerre az időszakra.

Jó összeállítás volt, köszi.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2015.09.13. 15:09:28

A pesti villamosnál se felsővezeték, se ló?

johnibyg 2015.09.13. 19:19:22

A világító gumi érdekes ötlet, magyarázat nélkül már volt egy napi érdekesben. A Packardnál egy darabszámlistát adhattak volna

ZON 2015.09.13. 20:07:30

Érdekes lehetett egy ilyen géppuskatoronnyal szerelt teherautó a forgalomban, "csak merjél dudálni" felirattal a hátulján.

Snake 2015.09.13. 20:28:16

@Szabi DMC: A belvárosi villamosvonalak a korai időben városképvédelmi okokból alsóvezetékes rendszerrel kerültek villamosításra.

Pootj 2015.09.13. 20:42:42

A géppuskás teherautó szerintem nem hagyta el a lőtér területét. Viszont jó ötlet annak gyakorlására, hogy kell mozgó járműből mozgó járműre célozni. Előretartás stb.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.09.14. 07:45:18

Baromi félelmetes az a merülősisak.

@Snake: Alul ment a vezeték? Bátor megoldás.

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.09.14. 07:51:01

A világító gumi érdekes koncepció. Ha tömeggyártásban megvalósul, ma biztos nagy szám lenne a szelfiző csajok körében. :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2015.09.14. 11:14:09

@Szabi DMC: @Snake: @Littlewood: Sohasem tudtam elképzelni, hogy ez hogy lehetett biztonságos. Bővebben itt: villamosok.hu/nza/bvv-a.html

Snake 2015.09.14. 15:28:38

@Littlewood: Maga az áramellátás az utcaszint alatt történt, nem hiszem, hogy nagyobb baleseti kockázattal járt volna mint a felsővezetékes rendszer - szándékos áramütést pedig bármelyik okozhat. Inkább a könnyű koszolódás, eltömődés okozott gondot, ezért is halt ki szinte teljesen ez a rendszer.

hampage.hu/trams/muzeum/alsovezetek.jpg

mek.oszk.hu/00000/00060/html/kepek/villamosvasut8.png

Szaban 2015.09.14. 15:43:57

@Szabi DMC: Az elsö villamosok Pesten alsó vezetékesek voltak. Az egyik sínszál alatt futott egy második vezetösín, innen vette a villamos az áramot. Bonyolult volt és drága, de nem szerette az esöt és a havat sem. Azaz áramszedöje volt, csak nem látszik.

sámli 2015.09.17. 18:38:05

Fura szaga lehetett a tankból készült búvársisaknak. :)

teddybear01 2015.09.20. 00:18:07

@Snake: @Szaban:
Azért szoktak le az alsó vezetékről, mert sokkal balesetveszélyesebb, mint a felső. Akárki beleléphetett.
Azonkívül érzékeny volt a szennyeződésre, az utcai szemét állandóan érintkezési hibákat csinált, amit a villamos személyzetének kellett lehetőleg egy fadarabbal kipiszkálni(a fém kaparó kissé életveszélyes lett volna ide). Ráadásul vizes, havas időben még rázott is, ha a pálya közelébe mentek.
@Sam. Joe: Semennyire sem volt biztonságos, de valamennyire működött. Abban az időben ez is elég volt a használatbavételhez.

protézisesh 2015.09.21. 15:33:21

@ZON: én azt hittem, valami StarWars forgatási kellék...

David Bowman 2015.09.26. 13:23:41

@Snake: Meg a "hajótörés". Ez volt a korabeli nebulók kedven kifogása késés esetén.

David Bowman 2015.09.26. 13:25:16

Szanfranciszkóban milyen jól elvannak a dombokkal, Szietülben meg elhordták őket.
süti beállítások módosítása