A Sydney-i operaház építése

2015. szeptember 08. JTom

Sokan talán még szépnek sem találják a leghíresebb ausztrál épületet. története azonban nekik is érdekes lehet.

sydney_opera_house_construction_1968.jpg

A második világháború után - amiben az ausztrálok is, a brit királynő alattvalóiként részt vettek - a kontinensnyi ország vezetői elhatározták, hogy építenek végre egy olyan épületet - amolyan nemzeti jelképet -, mint a londoni Big Ben, vagy a New York-i Szabadság-szobor. 

1954-ben írták ki a pályázatot egy operaház építésére Sydneyben, az épület helyéül a kikötő Bonnelong Pointnak nevezett részét szemelték ki. A félszigetecskén ekkor egy villamos kocsiszín állt:

01.jpg

Előtte pedig az 1817-ben épült Macquarie-erőd, amit a kocsiszín építése miatt 1901-ben romboltak le. 52095d49933744241122a133313d2c32.jpg

A Macquarie-erőd 1870-ben

A beérkezett pályázatokat 1957-ben bírálták el és egy addig ismeretlen dán építész, Jørn Utzon nyerte el a zsűri első díját. A további pályázatokból néhányat megnézhettek ebben a korábbi posztban. A befejezés határidejét 1963-ra tűzték ki.

02.jpg

A beérkezett pályázatok elbírálása

A bontási munkálatokat 1958-ban kezdték, de már azzal sem haladtak elég gyorsan.

03.jpg

04.jpg

1959 szeptemberére még mindig sitthalmok álltak az építési területen

05.jpg

1960. júniusa. Építőmunkás a telepített lakókocsijánál

Az építkezés megkezdésekor jöttek rá, hogy az operaház íves - vitorlákat imitáló - kupolái a korabeli technikával egyszerűen nem kivitelezhetőek. Egy kezdetleges számítógéppel tervezték meg végül az elliptikus félparabolák darabkáit, amiből összeállhatott a szerkezet. 

08.jpg

1961. A fotózás időpontjában már 47 hetes késésben volt az építkezés.

06.jpg

1961. Egy óceánjáró utasai szemlélhetik meg az építési munkálatokat

07.jpg

1963. december

09.jpg

10.jpg

1963. Jørn Utzon. Ekkorra már hat éve zajlottak a munkálatok.

11.jpg

1965.

15.jpg

1966 március. Utzon a sorozatos támadások (késések, emelkedő költségek) miatt lemondott a főépítési tisztségéről.

13.jpg

1966. júliusa

12.jpg

1966 végére az épület kívülről már csaknem elkészült

14.jpg

1966. Tüntetés Utzon mellett

16.jpg

1968. január

17.jpg

1972. február. Davis Hughes munkaügyi miniszer (aki kirúgatta Utzont) és Robert Askin Új Dél-Wales miniszterelnöke a belső munkálatokat tekintik meg.

18.jpg

Az operaházat végül II. Erzsébet brit királynő 1973. október 20-án avatta fel.

19.jpg

A 7 millió ausztrál dolláros költség - amit az építésre különítettek el - finoman szólva nem volt elég. Az eredetileg öt évre tervezett építkezés végül tizennégy évre nyúlt és 103 millió ausztrál dollárba került

Fotók: © Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr327748598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

notC 2015.09.08. 10:15:49

Méghogy a mi 4-es metrónk lépte túl a költségvetést?! Ugyan kérem :-))))

slowmotion 2015.09.08. 10:28:33

na, miért nekem is a négyes metró jutott eszembe :)

johnibyg 2015.09.08. 17:21:39

Az ötlet bejött, tényleg a jelképük lett. A parabolák darabkáit azt hiszem feszítéses eljárással állították össze, anélkül menthetetlenül összeomlana az épület.

Enterprise 2015.09.08. 19:28:33

mennének oda a menekültek:-)

efi 2015.09.08. 20:24:39

off
Ezt hogy kell amúgy kiejteni: "Sydney-i" ?
on

gizmo26666 2015.09.08. 20:29:26

Itt van egy 5 részre bontott 50 perces videó, ami bemutatja a speciális szerkezeteket, amiket felhasználtak az operaházhoz. (Szokás szerint annak, aki tud egy kicsit angolul):

www.youtube.com/watch?v=-DZ3qpNoYeM
www.youtube.com/watch?v=ZvPTVjew5a4
www.youtube.com/watch?v=I_-RLksLS4I
www.youtube.com/watch?v=U2ukrbWJQmE
www.youtube.com/watch?v=JizHeUMwM3Y

gizmo26666 2015.09.08. 20:37:53

Amúgy jellemző az építészekre, hogy "csak" kitalálnak egy formát, de igen sok esetben fogalmuk sincs hogy az hogyan működik, vagy hogy mennyibe kerül. Az érdemi tervező munkát mérnökök végzik el helyette, mégis az építész neve alatt fut az épület. Ez mennyire igazságtalan.

sysdec · http://csabaharangozo.blogspot.com 2015.09.08. 20:46:18

Helyesen : Bennelong Point. Laktam arrafelé... :-)

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.09.08. 21:04:30

És egy érdekes magyar vonatkozás. 1944-ben a nyilas magyar kormány nem csak a gyárakat, készleteket és kincseket "menekítette" Németországba, hanem a háború utáni újjáépítéshez fontosnak tartott egyetemi képzéseket is. A harmad- és negyedéves mérnök-, építész-, vegyész-, orvos- és állatorvos-hallgatóknak menni kellett a fronttal nyugatra. SAS-behívót kaptak, ha nem mentek, szökevénnyé váltak.

Az építészhallgatókat egy éves iszonyú odüsszeia után Dániában érte a háború vége, itt estek fogságba. Mivel azonban a dánok "friendly enemy"-nek tartották a még csak nem is katonaviselt egyetemistákat, hamarosan kijárhattak a táborból, hogy szerény ellátásuk mellé munkával pénzt keressenek. Az ügyesebbek így, diplomához közeledve építészirodákban találtak munkát, így jutott el Farkasdy Zoltán Jörn Utzon műtermébe, ahol hónapokig dolgozhatott és tanulhatott.

A háború után a nagyjából 80 építészhallgató kb. fele választotta a hazatérést, köztük Farkasdy is, aki korának egyik legtehetségesebb építészeként kamatoztathatta az Utzon mellett tanultakat. A "dániás" magyarok a hazai háború utáni építészet egyik fontos mítoszává váltak, köztük is kiemelkedően Farkasdy, ők olyan korban láthattak és tapasztalhattak egy keveset a külvilágból, amikor mindenki mindentől el volt vágva, csak Sztalin elvtárs és a baráti országok mutatták az utat...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.09.08. 21:13:49

Az átadóünnepségre nem is hívták meg Utzont, csak után évekkel kapott valami díjat az épületért – ha jól emlékszem...

wakondok 2015.09.08. 22:20:51

@efi: ha a magyar nyelvtan szabàlyait vesszük, akkor nem kell kimondani a melléknévi -i képzőt, csak íràsban kell jelezni

dbtm393 2015.09.08. 23:05:11

A 9. képen az épülő Operaház mellett látható egy óceánjáró. Nem is akármelyik, hanem az S.S. Canberra az, aminek nagyon mozgalmas és eseménydús élete volt! :)

gigabursch 2015.09.10. 09:03:54

@gizmo26666:
Makovecz-effektus.
(Az eredeti tervei szeront épült épületek legalább mind beáznak és hőhidasak - amíg egy tisztességes mérnök meg nem oldja/oldotta előbb-utóbb a problémát. Az ízlésterrorról és a használhatatlanságról már nem is beszélve)

gizmo26666 2015.09.10. 21:24:51

@gigabursch: Mindenki építésznek születik, csak van aki továbbtanul.

Darth Revan 2015.09.13. 19:35:17

Hat nem semmi volt a koltsegtullepes. Az adofizetok penze nem draga :(

Saurus 2015.09.14. 14:18:59

@gizmo26666: Nagyon igaz. Hasonló, bár fordított eset: tudja-e valaki. hogy ki tervezte a gyönyörű Megyeri hidat? Azt lehet tudni, hogy ki lopta meg az alvállalkozókat, de hogy ki tervezte....

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.09.14. 14:33:06

@Saurus: A statikai tervek Hunyadi Mátyás, míg a részlettervek Kisbán Sándor keze munkáját dicsérik. Benczur László készítette a híd építész terveit. :)

Namely 2017.03.14. 14:24:19

Szerintem az erőd sokkal szebb volt.... :(

Bicepsz Elek77 2017.05.15. 02:04:12

@gigabursch: @Namely:
Na igen. Londonban is van egy rakas 1930-2000 kozott epult borzalom, ami ehhez hasonlo. A legrosszabb bennuk az, hogy 30+ ev utan elrohadnak. Az igazan jo epuletek 1000 eveken at megorzik a stilusukat es a frissesseguket.

adg 2017.05.15. 10:32:23

@Bicepsz Elek77: "Az igazan jo epuletek 1000 eveken at megorzik a stilusukat es a frissesseguket."

Mutass egyet! :)

Te laknal amugy olyan lakasbn, amit mondjuk 1500 eve epitettek, a kor igenyeinek megfelelo szinvonalon, es maig megorizte azt a stilust es frissesseget? De elvonatkoztathatunk a lakoepuletektol, kivancsi lennek, hany olyan epulet van, amik "1000 eveken at megorzik a stilusukat es a frissesseguket", es mai napig hasznalhatoak eredeti celjukra. Mondjuk a piramisokat leszamitva.

Nem veletlen terveznek amugy 50-100 evre altalaban, nemcsak felesleges lenne hosszabb tavra, de iszonyatosan draga is.

A makovecz epuleteknek ettol fuggetlenul megvannak a jellemzo problemaik, esztetikailag meg izles kerdese. :)

Az operahaz viszont nemzeti ikonna valt a nyogvenyelos indulas utan.

pitcairn2 2017.05.15. 22:30:29

@adg:

pont múlt héten jártam egy ilyenben

rivierabarcrawl.com/wp-content/uploads/2015/04/13_le-village-d-eze-dans-les-alpes-maritimes1.jpg

minimum 400-500 éves épületek

21stcenturyjourneys.files.wordpress.com/2013/08/dsc04190.jpg

egy időben gondolom elhagyatottan állt, oszt fölfedezték a turisták, azóta kb. a giccs kategóriába ment át:)

még egy kaktuszkert is van a tetején

thumbs.dreamstime.com/z/cactus-garden-eze-village-south-france-60339714.jpg

pitcairn2 2017.05.15. 22:36:21

@adg:

de ha 1000 évnél idősebb folyamatosan használt emblematikus épületet akarsz...

Hagia Sophia: Istanbul's Mystery • Nova PBS
www.youtube.com/watch?v=MlkkLNd4P44

1500 évvel ezelőtt építették a város ékének és még ma is az...

eMM2 2022.03.29. 03:19:29

Érdekes cikk volt és az épület is áll még :) Azt tudja valaki hogy az átadása óta mennyit költöttek el rá?

gigabursch 2022.03.31. 10:06:49

@adg:
Ha épp nem lett volna kb fél évezred pusztítás, több is lenne belőlük, de párat a figyelmedbe ajánlanék:

www.szeretlekmagyarorszag.hu/utazz/hazank-legregebbi-videki-templomai-amitkol-elall-a-lelegzet/
süti beállítások módosítása