SZTORIK - TECHNIKATÖRTÉNET - RETRÓ - KATASZTRÓFÁK - HÁBORÚK - VINTÁZS

Szovjet hómobilok

2015. január 14. Szerző: JTom

A Szovjetunió végtelen hó borította sztyeppéin, a szibériai és távol-keleti országrészein még ma sincsenek mindenhol kiépített szilárd burkolatú utak. Elképzelhető, hogy mennyivel volt rosszabb a helyzet például a negyvenes, ötvenes években. A lánctalpas járművek mellett ideális megoldásnak tűntek a propelleres gépek is.

24.jpg

A lánctalp és annak meghajtása sokkal bonyolultabb műszaki megoldásokat kívánt, ezért a repülőgép-propeller sítalpakra szerelése egyszerűbbnek tűnt. Bár az első világháborúban használtak néhány kezdetleges propelleres szánt, a Szovjetunió első igazi propelleres hómobiljait a húszas években építették. Ezeknek még természetesen nem volt túl sok gyakorlati hasznuk. Inkább sportoláshoz használták, de előfordult néhány, amelyeket téli járőrözésre is használták.

Néhány korai hómobil. Az első és az utolsó a fiatal Sikorsky munkája.

1927.jpg

1927. Leningrád. Motorosszán-verseny résztvevői.

1933-as moszkvai verseny résztvevői

Az áttörés a motorosszánoknál a második világháború idején következett be. Az első finn téli háború alatt mindkét harcoló fél használt propelleres hómobilokat.

finn.jpg

1941. Finn motoros mentőszán

A kizárólag lánctalpasokat használó németeket 1941 telén meglepte néhány, hómobilokkal gyorsan érkezett szovjet ellentámadás. A három leggyakrabban használt szán az RF-8, az NKL-16/41 és az NKL-26-os.

06.jpg

RF-8, mint egy harci helikopter. Elöl a tüzér, hátul a pilóta.

10.jpg

RF-8-asok

12.jpg

NKL-16/41. Négy főt szállított, általában fegyvertelen volt.

09.jpg

NKL-16/41

14.jpg

NKL-16/41

13.jpg

NKL-16/41 felpakolva. 500 kilogrammnyi rakományt is elbírt.

05.jpg

NKL-26. A 16-os továbbfejlesztett változata. Az íves orrot sík kazánlemezre cserélték a könnyebb gyárthatóság érdekében és toronygéppuskával is ellátták.

07.jpg

NKL-26. A sítalpak szélesítésén néhány katonát is tudott szállítani.

08.jpg

NKL-26

21.jpg

NKL-26-os hómentes időben kerekekkel.

Az orosz szánok sikerén felbuzdulva a németek a cseh TATRA-val 1942-re legyártatták a V 855-öst a TATRA 97-es karosszériájával, amit kipróbáltak a keleti fronton, ám végül nem állították hadrendbe.

15.jpg

16.jpg

A háború után a Szovjetunióban a korábban a hadiipar által gyártott eszközöket polgári szolgálatba állították. A távoli - télen hónapokig is elzárt - települések eléréséhez, tudományos kutatásokhoz, vagy meteorológiai megfigyelésekhez látszottak ideálisnak a járművek.

19.jpg

20.jpg

22.jpg

23.jpg

Az egyedi karosszériák legyártása helyett inkább meglévő járművek felépítményeit kezdték felhasználni. A legtöbb példányban a GAZ-20-as, azaz a Pobeda karosszériával szerelt hójáró készült Ka-15 és Jak-18 motorokkal.

24.jpg

25.jpg

27.jpg

28.jpg

29.jpg

30.jpg

31.jpg

A másik - lényegesen nagyobb - jármű a Ka-30-as, ami amolyan mikrobuszféle volt. Érdekessége, hogy képes volt kisebb tavon is átkelni.

31_1.jpg

26.jpg

32.jpg

33.jpg

33_1.jpg

34.jpg

35.jpg

A két fenti jármű mozgásban:

1955-re a szovjetek is eljutottak az Antarktiszra. Az expedíciókhoz propelleres hómobilokat is akartak magukkal vinni, ám később kizárólag lánctalpas járműveket szállítottak az elsőként felállított Mirnij bázisra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ditpet 2015.01.14. 00:33:36

Nagyon érdekes kis cikk lett.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2015.01.14. 08:05:02

Hogy lehetett ezekkel fékezni (a sítalpasokkal)? Valami mechanikus, horgonyszerű ízé? Talpak hóekébe állítása?
Pompás szerkezetek!

szeme közé, laposan! 2015.01.14. 08:08:55

Hát, tapsikoltam örömömben, ez annyira tetszett! :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.01.14. 08:57:44

Nagyon jó, érdekes poszt lett!
Mekkora végsebességgel bírtak menni ezek a járművek?
És hogy kell érteni, hogy a Ka-30-as képes volt kisebb tavakon is átkelni: a befagyott jégen vagy a víz tetején?

walter sobchak 2015.01.14. 09:13:30

Ugyan nem közúti (?), hanem vasúti, de orosz és légcsavaros (és persze nem repülőgép): Valerian Abakovszkij litván mérnök Aerowagon nevű járműve. Az egyetlen megépült kísérleti kocsi egy korai repülőgépmotort használt hajtóegységként, és egyedül annak tolóereje gyorsította, tehát a vonatnak nem voltak hajtott tengelyei. Az Aerowagon 1921-ben készült el, célja az éppen akkor megalakulóban lévő Szovjetunió magas rangú katonai és politikai vezetőinek gyors és stílusos szállítmányozása lett volna. Sajnos erre azonban sosem került sor. 1921. július 24-én az Aerowagon éppen Moszkvába tért vissza Tula városából egy tesztút keretében, amikor egy kanyarban nagy sebességgel kisiklott; a rajta utazó 22 utasból 6-an – köztük maga Abakovszkij, aki ekkor még csak 25 éves volt – nem élték túl, a kocsi pedig gyakorlatilag megsemmisült a balesetben. Abakovszkijt – aki tudtommal kommunista volt – és 5 társát a Kreml Fal Nekropoliszban temették el. Ha légcsavaros vasúti jármű, akkor ugyebár a német Schienenzeppelin jön elő mindig, esetleg skót Bennie Railplane, de az időben mindegyiküket megelőzte Abakovszkij kocsija.

Sajnos csak ez az egy kép van róla a neten:

m.cdn.blog.hu/ju/juharizsuzsanna/image/2012-06/aerowagon.jpg

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 09:51:05

@jtom

mit szólsz Lenin téliesített Rolls Royce-ához? :) (lásd alábbi fénykép)

http://libcom.org/files/images/history/Lenin's%20Rolls%20Royce.jpg

ill. Adolphe Kégresse korai "hómobil" verziójához?

en.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9gresse_track#Use_in_Russia

az efféle "téliesített" autók egyébként mintha a cári autóiparban jelentek volna meg először...

www.veloce.co.uk/shop/graphics/pdf/V4213.pdf

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.01.14. 10:01:21

@Last Glacial Maximum: Kégresse hómobilját nem más, mint maga II. Miklós cár részére alakították át. éppen szerepelni fog az általad linkelt kép a következő Cári orosz összeállításban...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 10:14:51

@JTom:

Lenin Rolls-a körül egyébként ménkű nagy kavarás van

egyesek szerint Rolls Royce gyűjteménye volt és a ma mutogatott kocsit már ő rendelte meg 1920-ban az UK gyártól

az alábbi videóban még az 1920-as dokumentációt is bemutatják a Rolls Royce archívumból

Vladimir Lenin's Rolls Royce
www.youtube.com/watch?v=OT2WR6Hs6vA

molnibalage 2015.01.14. 10:43:02

RF-8-as kép kommentjéhez inkább az kellett volna írni, hogy mint egy harci helikopter. Ott van ez a felállás. Minden kétüléses vadászgépnél vagy bombázónál, ahol egymás mögötti elrendezés van mindig a pilóta ül elöl és hátul a WSO.

tromf 2015.01.14. 11:14:58

En meg hozzaraknam az osszeallitashoz a csavartalpas jarmuveket is, peldaul a Zil 29061 tipust, ami osszekombinalva egy Zil 49061 keteltu szallitoval volt hivatott begyujteni a visszatero asztronautakat Sziberia barmelyik lakatlan pontjarol;

www.youtube.com/watch?v=afJ18eJeNgU

a komplett szerelveny igy nezett ki:
www.dan-toys.net/panorama/16397/dp249060-b.jpg

Ez, es ehhez hasonloan remek jarmuvek jelenleg valamelyik roncstelepen rohadnak jelenleg.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.01.14. 11:39:22

@molnibalage: ó hát persze. mivel azt is akartam írni.
egy AH-1 Cobra lebegett a szemem előtt, de a fáradtságtól némi köd is, hiszen a gépelésnél elb*sztam :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.01.14. 12:10:15

@tromf: igazság szerint a csavartalpasok egy másik összeállításban szerepelnének majd, több hasonló érdekességgel, de hogy mikorra írom meg, még nem tudom :)

nandras01 2015.01.14. 13:41:59

jópofák ezek a légcsavarmeghajtású izék, a konstruktőrök fantáziáját mindig is izgatta a meghajtásnak ez a kézenfekvő módja, de azért az sem véletlen, hogy -egyes speciális eseteket és alkalmazásokat kivéve- igazából soha nem terjedtek el, nem vált mindennapi megoldássá.

tromf 2015.01.14. 15:42:50

@JTom: Akor sikerult elspoilereznem, bocsanat :)

Harrison Bergeron 2015.01.14. 16:02:33

Hát ez nagyon nyami volt. Szerintem a techstoryval tolhatnátok alkalmasint közös posztokat ilyesmi témákban, akkor még a technikai részletek is kegyetlenül kiveséződhetnek...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.01.14. 16:15:09

@Harrison Bergeron: ráhibáztál, ugyanis már készül az első cikk a techstory bloggerével, walter sobchak-kal...

walter sobchak 2015.01.14. 16:51:25

@JTom: Talált, süllyedt. Érted. :)

teddybear01 2015.01.14. 16:55:26

@nandras01: Ami azt illeti, a magyar Asbóth, a helikopterépítő is csinált egy légcsavarhajtású autót. Sajnos, amikor kipróbálták, a légcsavarlapát eltört, és lefejezte az autót kipróbáló katonatiszteket. Ezért a korabeli repülős társadalom mélyen elítélte, mert a hibát tervezési hiányosságnak ítélték.

nandras01 2015.01.14. 17:12:56

@teddybear01:
tudva, hogy asbóth nem helikopterépítő, hanem leginkább egy saját magát ügyesen fényező svindler volt, annyira azért nem lepődök meg a történeten.

Trónkövetelő 2015.01.14. 18:39:34

@Last Glacial Maximum:
Lenin Rolls-Roycát a brit kommunista párt ajándékozta neki, a hozzáépített sítalpak és lánctalpak sufnituning. Egyébként nem volt Rolls-Royce gyűjteménye, ez a darab is elvileg "szolgálati jármű" volt.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 19:55:26

@Trónkövetelő:

ez meg a szolgálati kastélya volt:)

Take a tour of a unique estate, home to all things Lenin
www.youtube.com/watch?v=K0kWGjYTGyo

A Kreml-ben berendezett lakosztálya meg szolgálati lakosztály volt:)

objekt678 2015.01.14. 20:23:34

@Trónkövetelő:
Már elnézést: a lánctalp az egy a maga korában nagyon korszerűnek számító Kégresse futómű. Vászonnal kombinát gumi, ma is használatos.
Előtte II. Miklósnak is volt hasonlója, de azt a Russo-Balt gyártotta, emezt a (már) Kraszníj Putyilov, későbbi Kirov.
Volt másik Rollsa is Leninnek (talán több is), az ki is van állítva valahol az oroszoknál.
Szerette a jót, mi tagadás...de ez hosszú, és tiszte

objekt678 2015.01.14. 20:31:50

(folyt: véletlenül rányomtam a küldésre)
tiszteletben tartva bloggazda -akinek köszönet a képekért-kérését, itt nem megyek bele a kommented többi részébe, mely viszont nagyjából helytállló, de illetlenség lenne az általam kedvelt bloggazda lapján azt kiszőrözni, hogy ki is volt valójában ez a beteges kártékony ember.

objekt678 2015.01.14. 21:18:30

@walter sobchak: Szia Walter.
Ha két értelmes ember Te és Bloggazda) tudása találkozik akkor hatványozódik az eredményetek. Igen kíváncsi vagyok két hasznos embertáram közös munkájára !
Egy Mérnök és egy kiváló Archivista: szuper páros !
Külön sem vagytok piskóták .

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2015.01.14. 22:46:01

@objekt678: ne fényezz már ennyire, nem vagyok csak egy átlagember, aki szereti a régi képeket és szívesen olvas utána amivel satírozgatja tudása fehér foltjait.
ja és nyugodtan politizálhatsz, ha nem magyar aktuálpolitika a téma!

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 05:23:14

Ez nagyon fasza osszeallitas lett, es a kommentek is sokat hozzaadtak a kepekhez. Ez az egyik legerdekesebb blog a neten. Pedig nem is porno...

Rollende Landstrasse 2015.01.15. 10:00:08

Bevallom, széles műszaki érdeklődésem (és munkám) ellenére nagyon keveset tudok a hómobilokról. Néha láttam egy-egy képet, de azt hittem, ez afféle szovjet vidéki házibarkács. De a verseny képei is mutatják, hogy létező, használatban lévő járműkategória volt a Szovjetunióban. A gyártási színvonalról nekem sokat mond a második kép (1927 Leningrád), ahol a járművön a CAGI felirat szerint azt a Repülési Kutatóintézet indította.

Rollende Landstrasse 2015.01.15. 10:23:07

@nandras01: Asbóth Oszkár személye közös pont a régi szocialista és a mai szélsőjobb legendákban. Én még úgy tanultam, hogy Asbóth építette az első helikoptert. Valóban felszállt vele, de az ő aerodinamikai kormányzása zsákutca volt, körülbelül annyi köze van a mai helikopterekhez, mintha Cugnot gőzkocsiját tekintenénk az első autónak. És valójában Petróczy-Kármán-Zurowetz tervezőhármas helikopter sokkal hamarabb emelkedett levegőbe, de az nem repült szabadon, mert a kötött tüzérségi megfigyelőballonok leváltására szánták, ezért az is rögzítve volt.

Asbóth Oszkárnak semmilyen aerodinamikai végzettsége nem volt. Ott sertepertélt a repülés születésénél, akkoriban ez hobbiszinten ment, és sokan beletanulhattak autodidakta módon. De továbblépni műszaki tanulmányok nélkül nem lehetett. Asbóth nem kutatott, hanem csak kísérletezett. Volt ami bejött, volt ami nem. Tervezett egy jó légcsavart véletlenül (ezeket messziről meg lehet ismerni az egyenes lezáró élről), amire sikeres vállalkozást alapított, de elavulttá vált abban a pillanatban, mikor a fa légcsavarok korszerűtlenné váltak. Ez a cég végét is jelentette.

Repülési kísérleteit egy keresztirányú stabilizáló-rendszerrel kezdte. megfigyelte, milyen veszélyes jelenség az oldalra billenés. Tervezett egy ingarendszert, mely a csűrőfelületeket vezérelte. Elméletben működött, voltak kísérletek, törtek a gépek, eljutott vele a bécsújhelyi katonai kutatóintézetig. Aztán a repülés fejlődése okafogyottá tette a dolgot, mert a pilóták megtanultak jobban repülni, már nem ijedtek meg az oldalirányú lökésektől.

nandras01 2015.01.15. 11:41:00

@Rollende Landstrasse:
kösz a részletes indoklást, én mindössze egy summás véleményt közöltem csak asbóth munkásságáról.
talán megemlítendő még kármán tódor munkássága helikopterügyben, aki bebizonyította azt, amit asbóth vagy meg sem értett, vagy egyszerűen nem vett figyelembe, miszerint fix felfüggesztésű légcsavarral nem lehetséges a stabil helikopteres repülés. érdekes még, hogy légcsavarproblémát megoldó, a helikopterekre jellemző "bólogató" mozgást lehetővé tevő találmány is köthető magyar feltalálókhoz, de ez a szál meglehetősen zavaros.

teddybear01 2015.01.15. 13:22:35

@nandras01: Azt hiszem nem érted azt amit leírtam. Asbóth épített néhány helikoptert, amihez gyakorlatilag a már kész alkatrészeket rakta össze.
Az általa készített konstrukció egyébként legalább annyira különbözik a valódi helikoptertől, mint például az autógiró.

Egy valódi helikopterkonstruktőr viszont először megtervezi az egész gépet, aztán beméretezi a szükséges alkatrészeket, és legyártatja azokat.

ZON 2015.01.15. 15:34:58

Vajon a léghűtéses csillagmotorral épített járműveknél létezett valamilyen fűtés az utasok számára? Hogy oldották meg? Vodkával?

teddybear01 2015.01.15. 16:18:44

@ZON: Nem volt fűtés az utastérben. A húszas-harmincas években inkább kivételnek számított a fűtés még az autókban is. Mondjuk ekkoriban még a zárt utastér is kivételnek számított.
Az orosz autók meg mindig is eléggé elmaradottak voltak kényelmi szempontból a nyugatiakhoz képest. Lásd a Zaporozsetet, a "tajga rémét". Évtizedekkel későbbi konstrukció, de benzinkályhát építettek bele, hogy legyen fűtés benne. Klímáról meg szó sem esett.

objekt678 2015.01.15. 19:29:38

@Rollende Landstrasse:
Szívesen olvasom a hozzászólásaidat, mind itt, mint a Techstory oldalán.
De (ez kihagyhatatlan: a De az egy forever:))) itt egy kicsit tévedsz: valóban nem Cugnot építette meg az első automobilt, vagyis önjárót, hanem Ferdinand Verbiest, jezsuita misszionárius, még 1756-ban, Pekingben, a Császárt elkápráztatni, ügyét előremozdítani kívánván.
Az viszont bizonyos, hogy Cugnot volt az aki a támogatáskérő beadványában elsőnek írta le, hogy AUTOMOBIL s meg is építette, igaz nem az eredetileg tervezett méretben.
Többször kipróbálták, ment is, de koraszülött volt, mint a többi üstkazános megoldás is, a csöves megjelenéséig ez így is maradt, de az első AUTO névadója és megvalósítója ő volt.

objekt678 2015.01.15. 19:56:43

@JTom:
Nem fényezés volt ez, hanem ténymegállapítás.
Magam is úgy vagyok, mint Te: két kézzel satírozom a nem tudásom foltjait, de minél többet eltüntetek, annál hatványozottan több keletkezik :))
A fényezésre visszatérve: a nemes munkáért szerintem illendő a köszönet s ha nekem semmibe sem kerül, miért fukarkodnék vele ?
Munkátok volt vele, kijár a dícséret.

Rollende Landstrasse 2015.01.16. 04:43:16

@objekt678: Köszönöm a dicséretet, hamarosan lesz újabb vendégposzt is mindkét kedvenc blogomon. A "de az" ellen pusztító hadjáratot indítok, ígérem. A nyomtatott munkáimban van lektor, aki javítja a hibáimat, de (már megint!) az interneten ömlik a betű, mint az élőszóban.

A technikatörténetben az elsőség sokszor hagyomány, megállapodás vagy közvélekedés kérdése. A tények néha mások, mint amit a közvélemény ismer. Jó példa erre Asbóth, aki nem is az első volt, meg a többi se tőle származik. Aztán, ha már az autót említetted, akkor még több "elsőn" lehet vitatkozni vagy filozofálni. Attól első, hogy először mozdult meg magától? Vagy először nevezték annak? Vagy attól kezdve folyamatos a fejlődése? Ez utóbbi alatt Benz járművét értem. Ő maga patentwagennek nevezte, inkább motoros tricikli volt, mégis azt tekintjük az első autónak, mert onnantól van folyamatos gyártás.

Ilyen kettősség van a gőzmozdonyoknál is. A legtöbb ember Stephensont hiszi a gőzmozdony feltalálójának, mert ő épített először kereskedelmileg hasznos mozdonyt, tőle kezdve folyamatos a vasút fejlődése. Pedig az első sínen mozgó gőzgépet Richard Trevithick építette, a vasúttörténet szerint ő a gőzmozdony atyja. Ebben azért nincs vita a szakmában, mert Stephenson ismerte Trevithick munkásságát, azt fejlesztette tovább.

objekt678 2015.01.16. 08:49:23

A technikatörténeti közmegegyezésről szóló véleményem teljességgel egyezik a Tiéddel.
Minden találmány úgy született, hogy valaki megálmodta (Leonardo?) aztán valaki megvalósítani kezdte, mint a"robbanó" motort még az 1600-as években a a puskaporral működő szökőkútszivattyúnál..aztán sok elvetélés után a körülmények beálltával már világra születhetett az első életképes megoldás.
Asbóthról is egyezik a véleményem a Tiéddel.
Ám a lektoros megjegyzéseden fölakadt a szemem: olyan még van ? Azt hittem kihaltak, mint a mamutok. Létezik olyan kiadó, aki erre pénzt tud áldozni ? Az utóbbi években kiadott magyar könyvekben nyomukat sem találom. Sajnos.

Rollende Landstrasse 2015.01.16. 13:29:42

@objekt678: ha megjelenik a következő könyvem, majd figyelmedbe ajánlom. :-) Szerencsére a nyomtatott sajtó nagy részében még van, bár a lektorálás színvonala is romlik. Sokan azt hiszik, hogy a Word helyesírás-ellenőrzője alkalmas erre.

gigabursch 2017.03.20. 08:35:39

Ez mindenképp érdekes volt. Köszi!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu