Nicaraguai forradalom - 1978-79 (18+!)

2014. július 16. JTom

A XX. század elején az USA komoly katonai befolyásra tett szert az a közép-amerikai Nicaraguában, amelynek Augusto César Sandino vetett véget a ’30-as évek elején. Sandino tiszavirág életű hatalmát azonban a Nemzetőrség parancsnoka Anastasio Somoza García törte meg 1934-ben (egy merényletben egyszerűen agyonlőtték Sandinot és társait) és három évvel később megindította a Somoza-dinasztia (a három Somoza) negyvennégy évig tartó diktatórikus uralkodását.

Nicaraguan from 1978-1979 (1).jpg

1978. június. A harmadik Somoza, Anastasio Somoza Debayle Managuában a Nemzeti Kongresszusba tart.

Az 1961-ben - röviddel a kubai forradalom győzelme után - megalakult a Nemzeti Felszabadítás Sandinista Frontja (FSLN), mely részben az amerikaiak elleni függetlenségért harcoló néhai César Sandino-nak is emléket állított. Ők erőteljes katonai offenzívával 1979-ben puccsot hajtottak végre a hatalomban lévő elnök ellen, mellyel véget vetettek a Somozák majd’ fél évszázados uralmának.

Nicaraguan from 1978-1979 (4).jpg

Egyik Somoza-besúgó égő autója Managuában

Nicaraguan from 1978-1979 (5).jpg

1978. június, Managua. Diákok tüntetésének a Nemzeti Gárda vetett véget, könnygázgránátokkal.

Nicaraguan from 1978-1979 (6).jpg

Demonstrációba hajló temetési menet. Több meggyilkolt diákvezető mellett tüntetve Arlen Siu - a három évvel korábban meggyilkolt - fiatal szandinista harcoslány képével vonultak az utcára Jinotepe-ben.

Nicaraguan from 1978-1979 (7).jpg

1978. augusztus 26. A népi felkelés első napja.

Nicaraguan from 1978-1979 (9).jpg

Masaya. 1979. Június 8. Népi erők végső offenzívája idején.

Nicaraguan from 1978-1979 (10).jpg

Masaya 1979. Somoza Nemzeti Gárdájának tagjai házról-házra járnak és szandinisták után kutatnak.

Nicaraguan from 1978-1979 (11).jpg

1979. Monimbo. Egy nő a Nemzeti Gárda által megölt férjét tolja haza.

Nicaraguan from 1978-1979 (12).jpg

Matagalpa. Szandinista felkelők várják a Nemzeti Gárda ellentámadását.

Nicaraguan from 1978-1979 (13).jpg

Managua. 1979. Utcai harcos.

Nicaraguan from 1978-1979 (14).jpg

A Nemzeti Gárda behatol Estelibe.

Nicaraguan from 1978-1979 (15).jpg

1978. szeptember 20. A Nemzeti Gárda csapatai elfoglalják a szandinisták egyik bázisának tartott Estelit. Egy nő gyermekével menekül a bombázások elől.

Nicaraguan from 1978-1979 (16).jpg

Esteli üzletsora a három napos bombázás után.

Nicaraguan from 1978-1979 (17).jpg

1978. szeptember. Masaya. Egy család értékei után kutat lebombázott háza romjai között.

Nicaraguan from 1978-1979 (18).jpg

Esteli. 1979. Szandinisták a barikádokon.

Nicaraguan from 1978-1979 (19).jpg

Egy elesett nemzeti gárdista és a gyűlölt elnök, Somoza portréja égnek Jinotepe főterén.

Nicaraguan from 1978-1979 (20).jpg

1979. Masaya. Felkelők úton a fővárosba Managuába.

Nicaraguan from 1978-1979 (21).jpg

1979. július 20. Managua főterén szandinisták ünnepli győzelmüket. A szocialista uralom ezután alig 10 évig tartott.

Nicaraguan from 1978-1979 (22).jpg

A főteret ezután a Forradalom-terére nevezték át. Somoza számüzetésbe vonult Paraguayba.

A szandinisták - minden eshetőséggel számolva - Somoza után mentek és 1980-ban Asunciónban merényletet követtek el ellene. Szovjet RPG-2 rakétavetővel és AK-47-esekkel, valamint M16-osokkal felfegyverkezve egy újságosbódéban várták a diktátor Mercedesét. Az első rakéta nem talált, de a gépfegyverek megállították az autót (valószínűleg a sofőrt eltalálták). A második rakéta telibe találta a kocsit, amiben Somoza, fiatal sofőrje és pénzügyi tanácsadója azonnal meghalt. A robbanás ellenére a Mercedes motorja még a rendfenntartók érkezésekor is járt.

autos-de-magnicidios-22.jpg

somoza.jpg

A hét terroristából hatan sikeresen kiszöktek az országból, egyedül Hugo Irurzún-nak - aki a rakétavetőt kezelte - nem sikerült. Ő tisztázatlan körülmények között halt meg. A két verzió egyike szerint az argentin határon tűzharcban, a másik szerint a rendőrségen agyonverték.

Nicaraguában 1990-ben demokratikus választásokat tartottak, ahol a szandinisták vereséget szenvedtek.

A színes képek Susan Meiselas fotói

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr566367555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.16. 04:06:39

Nagyon érdekes, engem mindig is foglalkoztatott az USA közép-amerikai befolyása meg a helyi kis jobboldali, fasiszta diktatúrák és a sandinista és más balos gerillamozgalmak harca. Salvador, Honduras, Nicaragua, Panama.
Több jó film is készült erről a korszakról.

Namely 2014.07.16. 09:38:45

Kik azok a pincérek az első képen? Valami vacsora lesz?
:)

Ditpet 2014.07.16. 10:30:56

Az igazi német minőség, rakéták és gépfegyverek meg sem kottyannak a motornak. :D

teddybear01 2014.07.16. 14:02:07

@Ditpet: Nem erről van szó. Ezek a merénylők legalább tudtak lőni és azt találták el, ami számított, az utasteret.

Ditpet 2014.07.16. 14:49:09

@teddybear01: Igen, láttam a képeken, hogy a motor érintetlen. De azért egy rakéta robbanásának van lökés hulláma, és gondolom hője is. Az utasteret elnézve eléggé lerongyolódott. És ennek ellenére ment a motor. Szerintem egy mai kocsival ezt már nem lehetne megcsinálni.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.07.16. 18:16:11

Az ország páncélos erejét a kormányerők részéről néhány világháborús M4A4E1 (a képen ez látható, a 105mm-es tarackkal), illetve néhány M4A3 Sherman képezte.

Ezek ekkor már kb. 20 éves konstrukciók voltak- a szandinisták hatalomra jutása után ők is megkapták a nagyfőnök SZu-ból a szovjet páncélosokat...

pushup 2014.07.16. 18:28:33

az a gyász az egészben, hogy ott akkor mindenki csak abban tudott gondolkodni, hogy ha a korrupt, amerikaiak által támogatott diktátor nem tetszik, akkor nekik máris "szocialistának" kell lenniük és törleszkedni kell a ruszkikhoz. tisztára, mint most itt. aki nem fasiszta, az kommunista (illetve vagyunk még ugye mink, a rendes emberek).

johnibyg 2014.07.16. 22:06:54

@Ditpet: Nekemis először ez jutott eszembe. A 20. század történelmét felületesen ismerve, a Merci elég sok diktátornak bizonyított.

@Sunsetjoy: A Sherman már akkor közelített a 40-hez, a legfiatalabbak is 35 évesen voltak

Bicepsz Elek 2014.07.17. 01:51:26

@pushup: Mindig az szamit, hogy az ellensegem ellensege masreszt oenzt is fog adni.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.17. 04:40:09

@trollsalab: a Tűzvolnalban és a Salvador kedvenceim közt vannak, az Eltűntnek nyilvánítvát még nem láttam, köszi

@stoppos76: köszönöm!

@pushup: a közép-amerikai forradalmi mozgalmak akkor indultak, amikor a kommunisták, szovjetek még a kanyarban sem voltak
népi, paraszti, indián, USA-ellenes, földosztó mozgalmaknak indultak, aztán persze idővel a szovjetek meg Mao hatása is érződött
a kubai forradalom sem volt kezdetben kommunista, csak később a szovjetek voltak azok, akik felkarolták Fidelt az USA ellenében

bal és jobboldali kilengések után azért sok helyen normalizálódik már a helyzet, Közép-Amerikában sem a kommer vagy fasiszta kormányok már a probléma, hanem a csóróság, nagy társadalmi különbségek, bűnözés
ott amúgy hagyományosan az USA fújja a passzátszelet
de pl. Dél-Amerikában rendesen nyomulnak a kínaiak is

Rózsi a rozsomák 2014.07.17. 08:55:03

A képek önmagukért beszélnek, Susan Meiseles jelmondatával együtt: "a fényképezőgép elegendő indok volt számomra, hogy ott legyek ahol semmi keresnivalóm"

protézisesh 2014.07.17. 09:00:39

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: akkor nagyon ajánlom Oliver Stone "amerika titkolt történelme" c. sorozatát (mostanában adta a spektrum), elég érdekes összefüggésekre világít rá (vagy állít össze, nem tudom.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.07.19. 12:54:40

"A robbanás ellenére a Mercedes motorja még a rendfenntartók érkezésekor is járt."

Andrassy Gabor (törölt) 2014.07.19. 19:43:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: gondolom valami diesel szutyok volt... a járókelőknek meg nem volt gusztusuk belenyulkálni a hullákkal, és szétfröccsent vérrel, agyvelővel teli utastérbe, hogy leállítsák.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.07.19. 19:52:57

Megjegyzem én nem nevezném a merénylőket terroristának. A terrorista egészen más dolog. Terroristának azt a személyt nevezzük, aki rendszeresen erőszakos cselekedeteket hajt végre civilek ellen, azzal a szándékkal, hogy félelmet terjesszen, és politikai céljai teljesülése esetére e váratlan akciók felhagyását ígéri. Itt semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen kivégeztek egy bukott diktátort, hogy még véletlenül se térhessen vissza. Forradalmak esetében ez teljesen szokásos eljárásnak tekinthető, lásd XVI. Lajos, II. Miklós, Ceausescu stb. Ennek az akciónak nem volt célja rettegéskeltés a civil lakosságban, tehát nem is nevezhető terrorizmusnak.

gintonic.azigazi 2019.09.05. 06:10:45

paxa americana - leforditom: eszak-, kozep-es delamerikaban az van amit az USA akar. A keleti blokkban a CIA lazitott ( mertekkel ) a SZU meg a kontrakat/szandinistakat/Castroekat penzelte.

A kepnel irhattatok volna hogy a no viszi a fiat, eleg nyilvanvalo :D

Jah kerem, a merci az merci.

amin emeli magasba a lazado a fegyveret es a tusaja tele van ragasztva banan matricakkal...PRICELESS - EZ MAGA KOZEP AMERIKA

agyonvertek a katonak, en azt olvastam. Paraguay a pocegodre delamerikanak amugy.
süti beállítások módosítása