Oak Ridge, a titkos város

2014. július 09. JTom

Ahol az atombomba készült

1942-ben Tennessee-ben, Oak Ridge közelében az amerikai kormány felvásárolt közel 70.000 hold földterületet az akkor még semmitmondó nevű Manhattan projekthez.

99.jpg

A földterületre urándúsításhoz, nukleáris kísérletekhez, és egy új fegyver fejlesztéshez volt szükség lehetőleg egy félreeső helyen, ahol nem kelti fel az ellenséges kémek figyelmét. A gyéren lakott területen nagy kiterjedésű farmok és mezőgazdasági területek voltak, ezeket vásárolták fel régi tulajdonosaiktól. 

Oak Ridge in the 1940s (1).jpg

A K-25-ös urándúsító létesítmény épül a háttérben, az egyik eredeti oak ridge-i farmház az előtérben, 1942-ben. Amikor elkészült a dúsító, a legnagyobb alapterületű épület volt a világon. 

97.jpg

Közel ezer családot érintett az 1940. október 7-én életbe lépett rendelkezés, ami szerint a területet fix felvásárlási összegért szerzi meg az Egyesült Államok kormánya. A rendelet ellenzőit erőszakkal kilakoltatták és kényszerbontást hajtottak végre. A teljes felvásárlás kb. 2.6 millió dollárba került.

98.jpg

1941. Az első őrzött kapuk egyike.

Oak Ridge in the 1940s (2).jpg

Az oak ridge-i létesítmény egyik szigorúan őrzött bejárata, az Elsa-kapu, 1945-ben.

95.jpg

Az építkezés nehézségei

96.jpg

A munkások mellékhelyiségei. Fehérek, színesbőrűek...

Oak Ridge in the 1940s (3).jpg

Egy titkárnő hazugságvizsgálata. A dolgozók negyedévente átestek a biztonsági átvilágításon.

Oak Ridge in the 1940s (4).jpg

A biztonságra nagy hangsúlyt fektettek. Lépten-nyomon óriásplakátok figyelmeztették a hallgatásra az intézményben dolgozókat.

83.jpg

81.jpg

82.jpg

80.jpg

Oak Ridge in the 1940s (7).jpg

Az Y-12 uránfinomító építése

Oak Ridge in the 1940s (6).jpg

Az urándúsító építése

Oak Ridge in the 1940s (12).jpg

Az urándúsító üzem fő irányítóhelyisége

Oak Ridge in the 1940s (5).jpg

Y-12 üzem. Elektromágneses urán-izotóp-szétválasztó berendezések kezelői. A hölgyek nem tudták mit csinálnak. Az előtérben ülő nő ötven évvel később egy üzemlátogatáson tudta meg mit is dolgozott valójában.

Oak Ridge in the 1940s (13).jpg

Hegesztőnő a K-25 létesítményben 1945 februárjában. A termelés csúcsán 84 ezer alkalmazott dolgozott az üzemben.

Oak Ridge in the 1940s (10).jpg

Műszakváltás az Y-12 üzemben. Az urán-izotóp-szétválasztó berendezések kezelői indulnak haza. Az intézmény neve hivatalosan 1949-ig CEW volt. A bejárat mellet a táblán is ez áll.

Oak Ridge in the 1940s (8).jpg

1943. Ideiglenes épületek százai épültek az egykor üres völgyben a dolgozók részére. 1945-re a település lélekszáma elérte a 75 ezret.

92.jpg

Egy ideiglenes lakóépület belseje

Oak Ridge in the 1940s (9).jpg

Dolgozók gyerekei a völgyben

Oak Ridge in the 1940s (15).jpg

93.jpg

Oak Ridge biztonsági szolgálata 1945-ben

Oak Ridge in the 1940s (16).jpg

1945. Az üzem a fénykorában. Ahol az atombomba készült.

oppen.jpg

Robert Oppenheimer, az "atombomba atyja" Oak Ridge-ben

Oak Ridge in the 1940s (11).jpg

"Kinek a fia esik el a háború utolsó percében? Minden perc számít!" - kézzel festett teljesítményfokozó propagandaplakát Oak Ridge-ben. 1945 nyarán a projekt már a végső stádiumában volt.

Little-Boy-atomic-bomb-made-in-Oak-Ridge-and-dropped-on-Hiroshima.jpg

Az Oak Ridge-ben készült atombomba a "Little Boy" a berakodás előtt és bevetése Hiroshimában.

oak_ridge_atomic_bomb-300x211.jpg

Az oak ridge-i atombomba japán bevetéséről szóló újságcikk:

"AZ OAK RIDGE-I ATOMBOMBA ODAVÁGOTT A JAPCSIKNAK"

Oak Ridge in the 1940s (17).jpg

A második - Nagasakiban ledobott - atombomba után Japán kapitulált és véget ért a világháború. Így ünnepeltek az oak ridge-i alkalmazottak.

Oak Ridge in the 1940s (18).jpg

1947-re film is készült az intézményről. Bemutató Oak Ridge-ben.

Oak Ridge in the 1940s (19).jpg

1947-re itt készült el a világ második atomreaktora az X-10-es grafit reaktor. Ehhez Szilárd Leó is hozzájárult.

Oak Ridge in the 1940s (20).jpg

1947. Stabil izotópok üvegben. Ezek nem bomló állapotban vannak, ezért biztonságosan tárolhatóak és védőruha nélkül is lehet velük dolgozni. Molibdén izotóp a kézben.

Mára az oak ridge-i intézmény az államok Energiaügyi Minisztériuma kezelésében van. Fő területük az energiakutatás, a nagy teljesítményű számítógépek, a rendszerbiológia és természetesen a nemzetbiztonság.

20111122_Oak_Ridge_Lab_entrance.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr566340211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.07.09. 00:39:14

klassz tematikus poszt, jórészt olyan képekkel, amikkel még nem találkoztam. (egy újszülöttnek...)
a témához képest off, de az a kép, amelyik az ott dolgozók gyerekeit játék közben, egy repülőgépmodellen mutatja, érdekes. nem azért, mert játszanak, hanem az a modell gyanúsan precíz.
minden kormányfelülete (oldal, magasság, csűrő) mozgatható és a műszerfal is nagyon precíznek tűnik.
talán alapfokú pilótaképzésre használták..?

Harrison Bergeron 2014.07.09. 09:32:28

Nekem is a gépellenőrzés tűnt fel, illetve a játék kidolgozottsága, de nyilván a szülők alkották a gépet és valamennyit értettek hozzá. Az oldalán pedig ott a sokat sejtető felirat... Reményeim szerint a GAZDA nem haragszik meg, hogy ennek apropóján idebiggyesztek egy roppant tanulságos poszthoz vezető linket: lemil.blog.hu/2013/12/15/naci_propaganda-_a_gyermekkor_vege

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.07.09. 09:37:47

Ezeken is látszik, mennyire más világ volt akkor. 75 ezer ember, szép fegyelmezetten, a semmi közepén, és nagy részük azt sem tudja, mivel foglalkozik. Bár azért az a játékrepülő az elnevezésével elég gyanús.:)

Karcsi75 2014.07.09. 10:16:45

Remek képek! Azért az több mint érdekes, hogy a "színeseket" hátrányosan megkülönböztették, a képeken is csak egy fekete nő látható, de a nácizás ment ezerrel! :(

johnibyg 2014.07.09. 10:43:33

A biztonságról annyit, hogy Sztálin elég sokat tudott, mit csinálnak a jenkik. UL szerint (bár lehet másik helyhez tartozik) egy mérnök megelégelte az egészet, mivel tudta milyen hiányosságok vannak. Munka után kiment az ellenőrző kapun, sétált fél kilométert, bebújt az egyik nagyobb lyukon, aztán ment kilépni mégegyszer. Ahol azonnal lekapcsolták...

Dr_utcai_arcos 2014.07.09. 13:28:25

Az ötvenéves tudatlan nő esete azért hagy kérdőjeleket, főleg, ha már 47-ben bemutatták a filmet? Bedobták egy verembe és nem engedték ki a 90-es évekig? Vagy mit gondolt? Egy baromi fura telefonközpont?

stoppos76 2014.07.09. 13:37:14

@johnibyg: Feynman volt, és rettenet sokat szórakozott a biztonságiakkal és a hiányosságokkal. A rávezetős módszert alkalmazta.

"Egy nap kiszúrtam, hogy a távolabb lakó építőmunkások, túl kényelmesek lévén ahhoz, hogy megkerüljék a telepet és a főkapun át közlekedjenek, vágtak maguknak egy lyukat a kerítésen. Kimentem a főkapun, aztán a lyukon át visszamásztam, megint kimentem a főkapun, megint bejöttem a lyukon, és addig jártam ki-be, amíg a kapuőrségen végre szemet szúrt az őrmesternek, hogy ez a fickó mindig csak kimegy, de sosem jön vissza. Természetesen hívta a hadnagyot, és megpróbált lecsukatni a kihágás miatt, de elmagyaráztam neki, hogy találtam egy lyukat a kerítésen, és azon keresztül közlekedtem.
Én világéletemben azon voltam, hogy embertársaimat rávezessem az értelmes gondolkodásra. Ennek szellemében cselekedtem akkor is, amikor fogadást kötöttem valakivel, hogy írok a lyukról a kerítésen, es el is küldöm a levelet. Úgy is lett: sikerült átjuttatnom a levelet a cenzúrán! A következőket írtam: „Meglepődnél, ha látnád, micsoda nemtörődömséggel kezelik ezt a helyet (csak így volt szabad emlegetnünk a kísérleti telepet): van a kerítésen, húsz-huszonkét méterre ettől meg ettől a ponttól, egy ilyen meg ilyen nagy lyuk - akkora, hogy könnyűszerrel át lehet sétálni rajta!”
Mármost mit tehet ilyenkor a cenzor? Nem mondhatja nekem, hogy márpedig a kerítésen nincsen lyuk - inkább belátja, hogy a lyuk tényleg bajt okozhat, és intézkedik, hogy foltozzák be."

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.07.09. 13:50:23

@Dr_utcai_arcos: Nekem is feltűnt ez a tudatlan nő esete, főleg már az újságcikknél. De szerintem fogalmazási/nyelvészeti baki lehet a dologban.

Én arra gondolok, hogy azt nem tudta, hogy mi fán terem/mire való maga az elektromágneses urán-izotóp-szétválasztó berendezés.

Kezelni ugyan kezelhette, de több olyan dolog van, hogy nem tudja valaki a belső működését és elvét, csak tudja, hogy ekkor és akkor ezt és azt kell csinálnia. A berendezéseken is látszik, hogy pár kijelző és álláskapcsoló keveredik néhány tekerővel.
Ekkor és ebben a helyzetben ide és oda állítod a dolgot- ez a korabeli automatika emberi erőforrással- minden fityfenére nem rakhattak be egy számítógépet (hiszen mint korábban is volt téma itt- nem volt sűrűn akkortájt...)

Sátán meg a Jocó 2014.07.09. 15:06:49

@Sam. Joe: inkább a mai francia kisiskolások kötelező(!!!) tananyagként olvasandó buzi szülőkről szóló mesék a döbbenetesek...

jamboox 2014.07.09. 21:52:01

A kérdést helyesen úgy kellett volna feltenni, hogy: kinek a fia éli túl a háború utolsó percét? Ez inspirálóbb lett volna. Egyébként mi a túrót csinált ott 84 ezer ember?

sanyix 2014.07.09. 22:44:51

@Karcsi75: képmutatásban még ma is nyerők :)

Bambano 2014.07.09. 23:21:52

70 ezer négyzetméteren azért eléggé nyomoroghatott 84 ezer ember. legalábbis az index címlapozó szerint ennyi földet vettek. persze ha tudná, hogy a holdat hogy kell négyzetméterre vagy hektárra váltani, nem írna ekkora marhaságokat.

A képek jók.

conchita wurst 2014.07.09. 23:40:17

@Bambano: Mind2 szám kamu.

Amerikában soha semmilyen holdban nem számoltak földterületet.

Ha a szám stimmel egyáltalán, akkor kb. az ACRE nevü kb. 0,4 hektárnyi vmi. lehet legfeljebb. Bár a hektás sem SI mértékegység szóval legyen 1 Acre = 0,0004 km2

conchita wurst 2014.07.09. 23:47:31

'A második - Nagasakiban ledobott - atombomba után Japán kapitulált és véget ért a világháború. Így ünnepeltek az oak ridge-i alkalmazottak.'

- az idióták. Lőttek a melójuknak.

sanyix 2014.07.09. 23:51:10

@conchita wurst: csak akkor kezdődött el a melójuk igazán...

johnibyg 2014.07.10. 00:07:39

@ájjeliszekrény: Sztálin a kémei miatt sokat tudott a Manhattan-projektről. A másik felét stoppos76-nál olvashatod

conchita wurst 2014.07.10. 00:15:00

@johnibyg: Olyan sokat azért nem tudott hogy atombombát dobott volna Los Alamosra.

Úgyhogy megbaszhatta a kémeit, akik az amerikaiaknak dolgoztak.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.10. 00:17:17

Maga a bomba nem itt készült, hanem Los Alamosban. Itt csak a hasadóanyagként szolgáló uránt dúsították.(A két urándarab összelövésére vonatkozó kísérletek Los Alamosban egy külön épületben zajlottak.)
Érdekesség, hogy Oak Ridgeben az izotópszétválasztáshoz épített berendezések vezetékeihez az USA ezüstkészletét használták fel, amit később természetesen visszaalakítottak tömbökké.(Réz is megfelelt volna, de ez nélkülözhetetlen volt a lőszergyártáshoz.)
Ma egyébként Oak Ridge és Los Alamos romjai is szabadon látogathatók.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.10. 00:19:58

@Karcsi75: A Pentagonban is külön wc-t építettek a fekete alkalmazottak számára.80 évvel Lincoln után...

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.10. 00:22:20

@conchita wurst: Mindenképpen lőttek volna, mivel a plutónium gyártása egyszerűbb, a későbbiekben inkább ezt használták bombagyártáshoz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.07.10. 06:25:09

@A megvalósult amerikai ólom..: Csakhogy az atomreaktorokhoz könnyűvizes moderátor esetén, ahol is a hidrogén befogási hatáskeresztmetszete a termikus spektrum miatt 0.3 barn, dúsított urán szükséges. Sőt, később amikor gyorsreaktorokat használtak ahol magasabb a neutronhozam, ott erősen kb 30 százalékig dúsított U235 tartalmú urán kell. Azok a dúsító üzemek még 2-3 évtizedig működtek.

gigabursch 2014.07.10. 07:59:02

@conchita wurst:
Csak szólok, hogy a www.mertekegyseg-atvaltas.hu/mertekegyseg-atvalto/terulet/
segítségével nem nagy vasziszasz kiszámolni a pontos területet.

(Amúgy az acre is hold, csak épp angolszász hold. Valamivel több, mint a mai 160 négyszögölünk, mert a 6 yardra épül és nem az ölre.)
Viszont a 75.000 acre az olyan 30351 hektár.
Az nem kicsi terület.

gigabursch 2014.07.10. 08:01:08

@gigabursch:
és még itt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Négyzetméter

érdektelen 2014.07.10. 08:53:38

Egy másik ilyen telep is volt, Ohióban, Fernald városától nem messze. A nyolcvanas években kezdték bezárni, miután sok gyerek rákot kapott a szivárgó anyagoktól.

Ott mindent eltakarítottak, az egészet visszaállították eredeti állapotába.

johnibyg 2014.07.10. 09:13:22

@conchita wurst: Tudom, hogy "don't feed the troll", de mikor is lett Sztálinnak atombombája? Honnan is szerezték meg a terveket?

ptk339 2014.07.10. 09:52:51

Wiki szerint 246,000 halt meg csak Hiroshima es Nagasaki egyutt az atomtol.
Ujsagcim: "AZ OAK RIDGE-I ATOMBOMBA ODAVÁGOTT A JAPCSIKNAK".
A szabadsag hazaja. Gratulalok. Odavagott...

Andrassy Gabor (törölt) 2014.07.10. 09:56:14

@johnibyg: a Berlinből elrabolt Mamfred von Ardenne csinálta meg neki a negyvenes évek végén.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.07.10. 10:24:10

@Andrassy Gabor: Jah, persze az atomkémek meg nem is léteztek mi...?

Akkora marhaságokat komentelsz ide sokszor, hogy csoda, hogy a blogmotor még nem sült meg tőle...

gigabursch 2014.07.10. 10:47:48

@ptk339:
Tőlük tanult a világ legdemokratikusabb országának a világ legdemokratikusabb hadserege appertheid rendszer fenntartása meleltt őshonos palesztínokat gyilkolni.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2014.07.10. 10:58:26

Elég pontatlan írás, többen már utaltak is rá. EZ nem az atombomba gyára, "Az üzem a fénykorában. Ahol az atombomba készült." például téves. Ez a Manhattan projek sok helyszíne közül az egyik. Az a gyár, ahol a dúsított uránium készült a hirosimára ledobott bombához (ebből a típusból csak egy készült) és a Hanford reaktorba ahol a plutónium készült az összes többi bombához. Tehát:
- Oak Ridge a dúsitott uránum "gyára"
- Hanford a plutonium "gyára" ami dúsitott utániumból készül
- Los Alamos az atombomba tervezése és elkészítése, kétfajta bomba készült - dúsított urán (ebből csak egy) és plutónium (sorozatgyártás).

Az összes Feymann anekdota - beleértve a fenti kommentben leírt - Los Alamosra vonatkozik, és ott csempészték ki azokat a doksikat, amiből Kurcsatov dolgozott (ezt is leírta Feymann).

Egyébként két ismert anekdota kapcsolódik a helyhez:

A nagyteljesítményű tömegspektrométereket (ami a képen van) az egyik műszakban fizikusok, a másik műszakban kiscsajok üzemeltették. Utóbbiak annyit tudta a rendszerről, hogy a karok és kormányok segítségével a mutatókat meghatározott értékek között kell tartani. A fizikusok nyilván értették és átlátták. Utólag kiderült azok a műszakok voltak a hatékonyabbak amelyeket a kiscsajok működtettek (és igen, nem tudták hogy mit csinálnak és egyikük tényleg egy üzemlátogatáson tudta meg sokkal később...)

Ehhez az eszközökhöz - lényegében egy óriási elektromágnes - több ezer tonna rezet kellett volna használni, azonban háborúban nem állt rendelkezésre. Mivel az ezüst még jobban vezeti az áramot, kölcsönkértek az Egyesült Államok nemesfémkészletéből annyi ezüstöt amennyi kellett, majd az eszközök szétbontása után hiánytalanul visszaadták (nagyjából 1970-ig). Végülis a stratégiai nemesfémkészletnek mindegy, hogy páncélteremben áll vagy tekercsben vezeti az áramot...
Mikor az üzem vezetője találkozott az Egyesült Államok pénztárnokával egy 30-as fizikus egy tekintélyes idős úriemberrel azzal, hogy szükség lenne 6000 tonna ezüstre, az illető: "fiatalember, elképzelhet tonnákat de mi itt az ezüstöt unciában számoljuk".

kóserkóla 2014.07.10. 11:28:53

@Bambano: 70 ezer hektár. szerintem.

gizmo26 2014.07.10. 13:20:38

@gigabursch: Nem bírtad ki zsidózás nélkül igaz? Amúgy ha ezt kicsit átgondolnád akkor, inkább örülhetnél hogy létezik Izrael állam, mert ha nem lenne, az a sok zsidó még mindíg itt élne körülötted, és elvenné előled a felsőoktatási helyeket.

GERI87 2014.07.11. 20:32:25

Hagyjuk már ezt a "szabadság hazája mi?" "meg verik a négereket miközben a nácikat.." stb.

Háború volt, győzni akartak, győztek.

Az hogy Hitlerék mit gondoltak pl a zsidókról vagy milyen volt a fajelméletük...kb semmit nem számít, ez csak a propaganda számára érdekes, a háborút nem ezért vívták.

Eleve be sem lépnek ha csak K-európát igázzák le és békén hagyják az angolszász világot, vagy a japánok nem bízzák el magukat.
Foglalkoztak ők azzal hogy lesz e jiddis zsidó beloruszban, független e pl Jugoszlávia vagy van e, pont leszarták.

szbszig 2014.08.29. 03:53:11

@Littlewood: Azt azért jegyezzük meg, hogy háború volt. Konkrétan az addigi legnagyobb a világon. Ez elég motivációt jelenthetett sokaknak, hogy fegyelmezetten dolgozzanak. Akár olyan dolgon is, amit nem értenek egyáltalán, de a háború szempontjából fontos.

pitcairn2 2018.08.12. 00:43:59

a szovjeteknél is voltak ilyen titkos városok német kutatókkal telezsúfolva:)

en.wikipedia.org/wiki/Manfred_von_Ardenne#In_the_Soviet_Union
süti beállítások módosítása